Blogológia - by me

Elborzadva realizáltam, hogy egy hete nem sikerült írnom a blogba. Ennek több oka is van. Egyrészt beindult a szeptember, ami azt jelenti, hogy jelentős mértékben megnövekedtek a tennivalók, hiszen a legidősebb már az egyetemet kezdi, a legfiatalabb meg az általánost :) Úgyhogy egyre szélesedik a frontvonal, ha lehet ilyet mondani. Tovább haladva ezen a gondolatmeneten, a helyzetet súlyosbítja az is, hogy alakítgatom bőszen a mozgásos-egészséges-súlymegtartó életmódot, ami effektíve napi 3-4 órát jelent vagy kerékpáron, vagy szobabiciklin, vagy evezőpadon, vagy egyéb olyan helyen, ami ott és akkor csak arról szól, semmi másról. Nyilvánvalóan amikor az ember az evezőpadon hajt, akkor nem tud se a gyerekkel tanulni, se a munkájával haladni, se blogot írni. Egyértelmű.

Aztán az is ott van még, hogy bennem időről időre előjön, hogy ez az én blogom nem olyan, hogy leírom napról napra, hogy például ma mit ettem, meg mennyit mozogtam, meg mi történt velem. Ha így lenne, nyilván sokkal sűrűbb és rövidebb bejegyzések születnének. Én azt hiszem, inkább ennek az egész lefogyós-életmódváltós dolognak a lelki hogyanjait próbálom boncolgatni, meg a kicsit elvontabb, kicsit mélyebb gondolatokat monitorra vetni. Azonban ha nem akarok - márpedig nem akarok- olyan blogger lenni, aki szép lassan elenyészik, egyre ritkábban ír, majd végül egyszercsak azon veszi észre magát, hogy egy éve nem írt semmit sem, akkor időről időre igenis szakítanom kell időt az írásra, mi több, talán szakítanom kell azzal is, hogy ragaszkodom a magvas, bölcs igazságokoz, meg a boncolgatós-analizálós eszmefuttatásokhoz. Ugyanis életbölcsességeket meg végkövetkeztetéseket nem lehet napról napra letenni az asztalra, hacsaknem ismételi magát az ember folyamatosan. 

Oké, ismételni kell, és fontos dolog, hogy újra meg újra megerősítsük magunkat, az elveinket, hiszen akár erőt is lehet ezekből az ismétlésekből meríteni. De valahogy ezt sem akarom túlzásba vinni. Az élet produkál folyamatosan helyzeteket, amik ismétlődnek. ha cinikus akarnék lenni, most előhoznám a mókuskerék hasonlatot, hiszen az életünk is ismétlődő napokból, meg rutinszerűen ellátott feladatokból áll. Az ember már csak ilyen. Úgy értem, az átlagember, amilyennek én is gondolom magam....nyilván ha valaki milliárdos, és az életet úgy éli, ahogy akarja, akkor megteheti akár azt is, hogy ne legyenek a napjai ugyanolyanok. De a többség valamiféle periodikusan ismétlődő tevékenységekből álló életet él. Sokszor nem is olyan könnyű ezt megélni.

 Hogy írjak valami témába vágót is: Azt hiszem, lassan kirajzolódik bennem a saját testalkatomról valamiféle olyan kép, ami hosszú távon is tartható, és aminek talán van valamiféle genetikai értelme is. Mert ugye amikor szénné hízva az ember azt hajtogatja, hogy "hát ilyenek a génjeim sajnos...", az ugye nem egészen állja meg a helyét. Viszont nyilvánvalóan létezik ténylegesen olyan, hogy valaki csontosabb, vagy máshogy mondva robosztusabb felépítésű. De nem jelenti azt, hogy akkor már kövérnek, esetleg elhízottnak is lennie kell. Saját magammal kapcsolatban azt hiszem, hogy most a legproblémásabb rész az a bőrből, zsírsejtekből, meg ki tudja még miből álló anyag, ami a fogyásom után rajtam maradt, és amitől fogyással nem lehet megszabadulni, ill. akármennyi edzéssel sem lehet eltüntetni, mert hiába építek alá izmokat, az attól még ott fog lifegni. Valahogy úgy tudom ezt elképzelni, hogy mondjuk veszek tíz palacknyi ásványvizet, majd mindegyikből kiöntöm a tartalmát, és a palackokat összetaposom jó laposra. Miután összetapostam, nyilván sokkal kevesebb helyet foglal, mint amikor tele voltak vízzel....de a kiürült és összetiport palackok is foglalnak valamennyi helyet, és abból már kiönteni semmit sem tudok. Azt hiszem, a nagy súlyfelesleg után megmaradt "container" is valami hasonló lehet. Mindestre ezzel vagy együtt él az ember és elfogadja, vagy megy a kés alá. Én még továbbra is az első verzió mellett vagyok.