Saturday, 22 December 2012

Karácsony Hadművelet

Mondják, hogy a súlytartás nehezebb, mint a fogyás. Igaznak tartom. De lassan gyűlnek az igazi érvek is a dolog mögött. Mert az ember elhiszi, amit mondanak, mert nyilván nem véletlenül mondják. De teljesen más, mikor felfedezzük mögötte az igazságot. A konkrét dolgokat. Miért is nehezebb tehát?

Amikor fogyni akarok, viszonylag egyszerű dolgom van: nemet kell mondani. Persze nem egyszerű maga a lelki folyamat, hogy valaki mennyire képes koncentrálni arra és meg is valósítani azt. Nem erre értettem, hogy egyszerű. Hanem arra, hogy világos, mi a cél: kevés kalóriát bevinni. Minél kevesebbet viszek be, annál jobban fogyok. Most hagyjuk a szélsőségeket, általában azért ez így van. Világos, egyértelmű, egyszerű terv.

Súlytartásnál más a helyzet. Persze a legegyszerűbb lenne lenyúlni a fogyós eszközöket, azaz a nemet mondást. Csakhogy ha ténylegesen olyan életmódra vágyom, ami életem végéig kivitelezhető, akkor nyilván a halál náthás falszomszédja akar koplalni meg éhezni élete végéig, tehát el kell szakadni a nemet mondástól, és meg kell tanulni a mértéket, ami nagyon nehéz. Hogy is van ez? Vegyünk egy konkrét példát: Karácsony van, adja magát a beigli vagy a zserbó.

Asszony megsüti a zserbót, isteni, csodálatos, illatos, ünnepi, édes, diós, finom. Nem fogyózunk, tehát nem kell nemet mondani. Mondjunk hát igent. De mire...?? Egy kockára? Vagy háromra? Ötre, tízre, ötvenre, százra? Most sokan hördülhetnek fel okosan, hogy hát mire-mire....az egy az túl kevés, a 100 az túl sok. Jó de akkor mennyi az annyi? Hol van a határ? Abban a pillanatban, ahogy ezen elkezd agyalni az ember, rögtön jön elő a rutin, hogy oké, akkor számoljunk. Mennyi kalória, céhá, zsír, anyámkínja....csakhogy a cél, az én célom legalábbis..., pont az lenne, hogy ne kelljen számologni. Szóval ki kell alakítani az egyénre szabott mértéket.

Ezt sokkal nehezebb megcsinálni, mint megmondani, csak szólok. Parancsot teljesíteni egyszerűbb, mint önálló stratégiát kidolgozni. Az előbbinél világosan ki van adva a parancs, az én dolgom az, hogy teljesítsem. Vagy megtagadjam, de az egy más kérdés. Dezertálhatok is, csak rajtam múlik. De az utóbbival sokkal több munka van, és nagyobb a felelősség is. És nem lehet elbújni a felettesem mögé. Nincs kifogás, én vagyok az, aki a fókuszban áll. És ha kudarc van, az az én hibám, nem másé.

A megfelelő stratégia kialakítása azért nehéz, mert az egyenletünk sokváltozós. Vagyunk ugye mi, meg a megtartani kívánt súlyunk. Ezt kell első körben összehangolni a módszerrel, ahogy megvalósítani szándékozzuk a tervet. A módszert alaposan meg kell vizsgálni. Sok szempontból. Mennyire kivitelezhető hosszú távon (életmód), mennyire egyeztethető össze az életvitelünkkel, a családunkkal, a munkánkkal, a körülményeinkkel. Figyelembe kell venni a saját gyenge pontjainkat, a szokásainkat, a velünk együtt élők szempontjait is. Aztán bele kell kalkulálni dolgokat. Olyan apróságokat, mint az ÉLET.

Mert ha holnap elüt egy autó, akkor az az életem volt, amit eddig éltem, és a fasorban se lesz az, amit élhettem volna, ha százévig élek. Ugyanígy meghalhatok egy infarktusban, elvihet a rák, vagy fejemre eshet egy tetőcserép....sohasem szabad a negatív dolgokból kiindulni, de ahogy öregszünk, úgy kezdjük el másképpen látni a dolgokat.

Annak idején a munkahelyemen találkoztam egy kedves idős párral. Nem voltak azért annyira nagyon öregek, olyan hatvanasok. Ültek az ablaknál, és nézték a késő nyári napsütést. Beszélgettünk közben, és bólogattam, hogy bizony milyen szép időnk van, hosszú és napos a nyár. Erre azt mondták, hogy igen, mindketten érzik, hogy ez az utolsó nekik. Ekkor derült ki, hogy utolsó stádiumos rákosak mind a ketten. Nem most volt ez, de szíven ütött annyira, hogy azóta is emlékszem rá. Hogy miért? Hát azért, mert huszonévesen az ember hajlamos csak legyinteni, hogy oké, ez a nyaralás/karácsony/húsvét/akármi más...most nem sikerült olyan jól, de kit érdekel, majd lesz olyan ami jobb lesz. Mert nem biztos hogy lesz.

Meg kell ragadni a napot....örülni kell minden jó és szép pillanatnak, és meg kell adni a testnek ami az övé. Meg persze a léleknek is. Na ez is az élet része, és ezt is baromira bele kell kalkulálni, ha valóban életmód kialakításáról beszélünk, nem, csak egy ütemtervről, aminek egyszer vége lesz.

Ezért mondom én, hogy nem olyan könnyű. Okosnak kell lenni. Ja...és szépnek is, naná :)

Kívánom minden erre járónak, hogy úgy telljen a Karácsonya, ahogy szeretné, hogy minden jó legyen, boldog pillanatok és csodás emlékek szülessenek meg, amik még végigkísérnek minket hosszú életünk útján. 

Boldog Karácsonyt! :)

10 comments:

  1. Boldog és áldott ünnepeket kívánok Nektek, az egész családnak, szeretettel.:)

    ReplyDelete
  2. Boldog Karácsonyt nektek! :-)

    ReplyDelete
  3. Boldog karácsonyt Alan, no és a családnak is..Ha nagy a kocka,3-at,ha kicsi,5-öt megehetsz! :)
    Üdv Tibi

    ReplyDelete
  4. Boldog ünnepeket, szép karácsonyt kívánok az egész családnak és az ÉTD klub minden tagjának!
    Anonymou

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm szépen, hasonló jókat Neked, Nektek is :):)!

      Delete
  5. Kedves Alan, kedves Mindenki! Áldott, szép ünnepet kívánok szeretettel! Juszti

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Juszti, köszönöm, köszönjük, Nektek is szép Karácsonyt ! :-)

      Delete