Wednesday, 5 December 2012

Borderlines

A címben szereplő szó pszichoanalitikai szakkifejezés. A személyiségzavar egyik fajtája. Aki ebben szenved, ingadozó hangulatú, önkárosító, identitásproblémás ember, aki nem ritkán fordul depresszióba, fóbiába, ill. pszichózisba. Bennem viszont most inkább egy másfajta megközelítésből merült fel ez a szó. Határvonal. Milyen nagyon fontos dologra utal, és mennyire nem egyértelműen tulajdonítanak neki jelentőséget.

Egy fogyási szakasz alatt is, és a súlytartás alatt is vannak olyan pontok, amikor az ember kilép egy pillanatra a saját maga által kiszabott útról. Nincs ezzel baj, hiszen ha egy ösvényen haladunk, akkor annak van egy szélessége is, és azon belül azért lehet szabadon mozogni. Nem kell egy tízcentis sávot tartani, mert az ösvény attól még elvisz a célhoz, hogy imbolyogva járunk rajta. Tehát adott esetben egy kis kilengéssel nem feltétlenül van baj.

Akkor miért vallunk olyan sokszor kudarcot? Miért nem megy annyi embernek, hogy végig menjen az ösvényen? Azt hiszem, amikor a megadott útvonalról letérünk, akkor nem ritkán bekattan valami kapcsoló, és hajlamosak vagyunk arra, hogy elszabaduljon a pokol. Ez az a bizonyos rész, amikor megkínálnak egy tál süteménnyel, és ugyan fogyózok, de nem azt gondolom magamban, hogy oké, megeszek egy süteményt, érezni fogom milyen az íze, finom lesz, nem fognak cseszegetni sem, hogy miért nem kóstoltam meg legalább...nem. Hanem ellenállok egy ideig (ez lehet egy milliomod másodperc is akár), majd utána azt gondolom, hogy basszakutya, most felfüggesztem a fogyókúrát egy órára/napra/stb. és befalom a fél tálat.

Na ez olyan lehet, hogy a pocsolyát, ami az ösvényemen van, nem úgy kerülöm ki, hogy lelépek az útról, és kettőt lépve oldalt megkerülöm, majd visszatérek az ösvényre, hanem kilencven fokban lefordulok, és elkezdek rohanni....aztán ki tudja, hol marad magam mögött az az ösvény. Mert soha nem találok vissza.

Személyes tapasztalataim alapján ez egy nagyon veszélyes terület. Meg kell határoznunk, hogy hol van a határvonal. Nem csak egy határ van. Van "A" határvonal, amit jó lenne nem átlépni....aztán van egy következő határvonal, majd sorban jönnek egymás után, mint a hagyma héjai. Minél messzebb megyek, annál nagyobb munka lesz visszatalálni. És ha egy bizonyos határvonalat átlépek, értelmetlenné válik az egész úgy ahogy van. És akkor elmondhatom magamról, hogyhát sajnos annyi mindent kipróbáltam, de egyik fogyókúra sem működik. Holott nem a fogyókúrával van baj, hanem magammal.

4 comments:

  1. Ez egy tök jó post volt, minden szavával egyetértek. Nagy igazságokat írtál le. :)

    ReplyDelete
  2. Szia Alan! Jót írtál,tényleg így van.
    Ösvény,önuralom,akarat,önmagunk legyőzése,kontroll,türelem. Ezek a pszichés elemek. Ehez jöhet még a cél,elvárások,megfelelni akarás,támogatás. Majd az eszközök: mozgás (vagy sem :)), diéta,zsír,fehérje,szénhidrát,BMI,vitaminok,nyomelemek, számolgatni,mérni. Egyszerű, nem? Hagyma héja :)jó!
    Tibi

    ReplyDelete
  3. Szia Tibi,

    Egyetértek teljes mértékben. Azért van ebben némi jó is....mármint a kontrollban. Megdöbbentő mennyi túlsúlyos ember nem jut el odáig, hogy csak egyszer is kiszámolja/megmérje azt, ami megeszik egy nap. Pedig a sötétben tapogatózásnál bármi jobb...:)
    köszönöm a kommentet.

    ReplyDelete