Wednesday, 12 September 2012

Okosan szeretni....

Annak idején, mikor én voltam kölyök, jól emlékszem a karácsonyokra. Nemcsak a suliszünet, a hó, az ajándékokra készülés, a fa, a csillogó fények, hanem az ételek, italok, illatok is nagyon meghatározóak voltak. Coca Cola-t még nem lehetett kapni akkor, csak Pepsi volt, egy literes, üveges kiszerelésben. Olyanból vettek anyámék három üveggel, meg ugyanennyi Schwepps narancsot. Az volt az üdítő, amit az ünnepi menühöz ittunk. Víz helyett.

Az ünnephez hozzá tartozott ez is. Ettől vált azzá, ami. Sokszor eszembe jutott ez mostanság, amikor sok családban szinte ismeretlen fogalom a víz, és ugyan van a házban, de a mosógép, a mosogatógép, és a wc-tartály használja leginkább. Esetleg a kávéfőző meg a forraló. Nos, a súlytartás égisze alatt ennek a dolognak is lehet némi jelentősége.

Ugyanis a hosszan tartó diétám alatt megtanultam élvezni az ízeket. Sőt, kiélvezni azokat. Mert mit tudja az az ember, aki nap mint nap megeszik sok finom csokit, sütit, egyéb édességet, hogy micsoda élvezet beleharapni egy szeletnyi csokoládéba.....Vannak emberek, akik blazírt arccal, rezzenéstelenül tuszkolják magukba azokat az ételeket, / amiket én egyáltalán nem akarok sem elítélni, sem kiűzni az életemből / , de a nagy diétám utáni súlytartós-megújult életmódom során keveset és ritkán fogyasztok, ám annál nagyobb élvezettel teszem. Meggyőződésem, hogy aki sokat fogyaszt ezekből a kajákból, az sokkal fakultabban, kopottabban kapja az élményt, mert már-már automatikusan, érzés és élvezet nélkül eszik.

Amikor a cukros ételeket teljes mértékben kivágtam az életemből, meglepődve tapasztaltam, milyen édes tud lenni a sárgarépa, vagy a zöldborsó...nyersen. Biztos, hogy írtam már erről itt a blogon. Megváltozik az ember ízlése, megváltozik a hozzáállása is az ételekhez, és az is megváltozik, ahogyan megéli az étkezéseket. Én most nem azt mondom, hogy rituális eseménnyé kell avanzsálni amikor az ember megeszik egy snickerst, de egész máshogy adom meg a módját ma, mint régen. Valószínűleg röhögtem volna, ha valaki arról beszélt volna nekem, micsoda nagy élmény a vajas-sonkás pirítós, vagy mennyire tökéletes a gulyás leves mellé a frissen kisült fehér cipó. Akkoriban egyáltalán nem tulajdonítottam ezeknek a hétköznapi ételeknek semmiféle jelentőséget. Ma már más a helyzet, ma máshogy értékelem, mikor ilyesmi kerül az asztalomra. 

Ha valaki csinált már olyat, hogy futott/biciklizett/úszott/focizott/stb. egy agresszívebbet, amikor befejezve a dolgot, élvezettel nyúlt el a füvön, az tudja, mennyire kellemes érzés, mikor az ember sokáig csinál valami fizikailag megterhelőt, és a végére érve lazíthat. Érezte a kellemes fáradtságot, ami az egész testében, minden ízében jelen volt. Megtapasztalta, milyen érzés egy forró tussal lemosni az izzadtságot, és megújulva elnyúlni egy ágyon/kanapén/fotelben. De ahhoz, hogy ezt valaki megélje, ezt a kifejezetten pozitív életérzést, ahhoz előbb mozognia kell....anélkül nem megy.

Azt is sokszor leírtam már, hogy szeretem az ételeket. Szeretek enni. Fontosnak tartom az evést, és szeretem megadni a módját. Szóval nem hiszek abban, hogy vannak bűnös ételek. Olyan ételek vannak, amiket nem tanácsos ész nélkül fogyasztani, korlátok nélkül. Abban is hiszek, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges életmód során igenis lehet fogyasztani szénhidrátdús, cukros, zsíros ételeket is, ha szeretjük. A lényeg az, hogy ne ezek tegyék ki az étkezések nagy részét, és ne együnk belőlük annyit, hogy eltompuljanak az ízek. Hagyjuk meg ezeknek az ételeknek, hogy emeljék az ünnep fényét, és élvezetesebbé tegyék az életünket.

1 comment:

  1. Tudom ismétlés a tudás anyukája, de olyan jól írsz, hogy nem tudom megállni, hogy ne rajongjak ismét itt egy sort. :):):):):)

    ReplyDelete