Respect, avagy morális meg nem is

Kutatások tucatjai bizonyították, hogy létezik genetikai hajlam a hízásra. Mit is jelent ez? Azt, hogy két ember ugyanolyan étrend és ugyanolyan életmód mellett reagálhat különbözőképpen. Például az egyik elhízik, a másik nem. Ez megtörténik, és egyértelműen arra utal, hogy a két ember genetikai különbözősége az ok. És itt jön be az a következtetés, hogy helytelen a morális megítélés. Csak azért, mert valaki kövér, még nem feltétlenül biztos, hogy azért kövér, mert lusta disznó, és zabál mint az állat. Meglehet, hogy többet mozog, és jobban odafigyel az étkezésére, mint az a sovány, aki nagyjából lesza*ja, mit eszik, mennyit, és mikor. Egész egyszerűen azért, mert mások a génjeik.

A baj az, hogy sok olyan ember van, aki a génjeinek köszönhetően ehet akármit, nem hízik el, és ezt valamiféle erénynek tekinti, szemben a túlsúlyos embertársaival. És úgy gondolkodik, hogy ő megeszik egy csomó csokit, pizzát, junk food-ot, és mégse kövér, de akkor aki az, az már mennyit zabálhat...? És persze morálisan elássa az illetőt, akinek ettől rögtön önértékelési problémái lesznek, és mi máshoz fordulna vigaszért, mint az evéshez. 

Több okos kutató van azon a véleményen, hogy napjaink elhízás-betegségéért az tehető (részben) felelőssé, hogy a civilizált világ megváltoztatta az embereket. Az vadállatok körében nem jellemző az elhízás. Mert a testük úgy működik, hogy ha üres a gyomor, jelzik a hormonok az agynak, hogy hajrá, kialakul az éhségérzet. Gondoskodnak ennivalóról, majd mikor a gyomor megtelt, újabb hormonok jelzik az agy felé, hogy oké, jóllaktam, elég volt. És amíg a gyomor nem ürül ki újra, addig nem lép fel az éhségérzet. Csakhogy a mai embert lépten nyomon arcon csapja a

• sok reklám a tévében/rádióban/interneten/nyomtatott médiában/stb
• látvány, illat, ahogy mások esznek/isznak
• túlzott és célzott ingerek, amiknek pont ez a célja.

Kefalikus fázisként említik az étvágy kialakulásának a folyamatát, ami nyilván ezeknek az ingereknek a hatására indul meg. Azt is mondják, hogy a fejlett élelmiszeripar egyre ízletesebb, egyre finomabb ételeket hoz létre, amik túlságosan is azok, így az önjutalmazó mechanizmusunknak addikt szereplőjévé válhatnak. Magyarán szólva túl finom a junk kaja, és pusztán az íze miatt vágyakozunk rá, holott természetes módon csak akkor kellene evésre gondolnunk, ha üres a gyomrunk. 

Ez egy csúnya kettős spirál. A társadalmi nyomás egyszerre csábít az ingerekkel, a kereskedelmi reklámokkal és a már-már tökéletesen harmonikus ízvilággal rendelkező, szuperfinom ételkészítményeikkel az evésre, és az egyre növekvő árakkal, kamatokkal és gazdasági válsággal a minél több munkára. Márpedig aki sokat dolgozik, az a fizikai aktivitás terén egyre kevesebbet képes teljesíteni. Ez egyértelmű. Tehát többet eszünk, kevesebbet mozgunk, és akkor jön a tetejébe a hab a tortán: a stressz, ami szintén csak tovább ront a helyzeten, két dolog miatt.

1. Közvetve: a nyomás, a sok elvárás, a kapkodás és a konspiráció elfáraszt, és ha fáradtak vagyunk, akkor lazítunk. A lazítás sajnos az esetek túlnyomó többségében újabb fogyasztási hullámot jelent, azaz inkább jellemző, hogy lazításkén sörözünk egyet a haverokkal, nem pedig két órányit agresszívkodunk a squash-pályán
2. Közvetlenül: Egy svéd kutatócsoport azt kutatta ki, hogy a hasi típusú elhízás a kortikoszteroid túltermeléssel hozható összefüggésbe, ami extrém magas azokban az emberekben, akik érzékenyebben reagálnak a stresszre. A hasi zsírszövet sejtjeiben pedig sok olyan hormonreceptor van, ami erre reagál. És ezek a hormonok indítják el a zsírfelhalmozás folyamatát. 

Szóval már megint oda jutunk, hogy ez egy baromi összetett rendszer, és ami nagyon fontos: soha ne ítéljünk elsőre. Csak azért mert valaki túlsúlyos, még simán lehet, hogy nem zabál és tesped, hanem harcol a genetikai örökséggel. Azért azt is hagy tegyem hozzá, hogy ez nem feltétlenül kifogás egy túlsúlyos embernek arra, hogy elfogadja a túlsúlyt. Nem szabad elfogadni, meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy normalizáljuk a testtömegindexünket. De jó lenne, ha mindenki tisztán látna ebben a dologban, és megadná a respect-et a másiknak. Mert könnyű ám a genetika hátszelében észt osztani és morálisan elásni a másik embert. MIndenkinek van egy útja, amin járnia kell, és mindenkinek megvannak a maga démonai, akikkel meg kell küzdenie. Így vagy úgy...