Pizza fétis

Újra meg újra felmerül itt-ott az ún. junk food fogalma. Én is írtam róla a blogomban, többször is. Mondjuk szerintem kicsit erős a "szemét" megnevezés, hiszen azok az ételek, amiket ebbe a kategóriába dobunk, azok is embereknek készülnek, és azokból is van jobb minőségű, és kevésbé jó minőségű. Azt hiszem a pizza vagy a hamburger például kifejezetten ebbe a csoportba sorolandó. Csakhogy ha pl. a pizzáról beszélünk, abból is van  olyan, amelyik nagyon sok egészséges paradicsomot, gabonát, zöldséget, sovány sonkát, sajtot tartalmaznak, amik hordozzák a sok fontos energiát, ami a testünknek kell. Nem beszélve arról, ha a tészta is hidegen sajtolt extra szűz olívaolajjal készült. Lehet benne omega akárhány zsírsavtól kezdve mindenféle pozitív dolog. Nyilván a prémium kategóriájú pizza nem egyenrangú a legolcsóbb, gyárival, amiben ki tudja milyen műanyagok meg gumik vannak.

Ha az erdőben félrehajtunk egy faágat, majd elengedjük, az egy kis idő múlva visszarendeződik az eredeti állapotba. Menet közben egyre csökkenő intenzitással leng ki. Nem vagyok fizikus, nyilván van erre normális, tudományos szakkifejezés, de a lényeg az, hogy a kilengés mértéke egész addig csökken, amíg be nem áll az eredeti állapotba.

Szóval pizza...a pizzáról akartam írni. Tegnap megettem egy fél pizzát. Az elmúlt két évben talán egy, de legfeljebb két kezemen meg tudom számolni, hányszor ettem pizzát. Azelőtt, amikor még kövér voltam, nem múlt el hét, hogy egyszer vagy kétszer ne ettem volna, mondhatom, hogy az ún. "Junk-food" kategóriából ez volt a kedvencem. Brutál mennyiséget képes voltam elfogyasztani belőle, hogy konkrétumot is mondjak, például a "belvárosi"ként emlegetett fajtából (Dr. Oetker) kettőt-hármat. Első nekifutásra. Aztán egy fél óra-óra múlva még egy lecsúszott...ha sütöttünk, amúgy is sokat csináltunk, hiszen sokan vagyunk, és mindannyian szeretjük. Ebből a tényből kifolyólag mindig több volt, annál, amennyi elfogyott. Így az embert folyamatosan hívogatta a maradék. Amikor elkezdtem a diétámat, és a pizzát is kiirtottam az étrendembeől, oly sok minden mással egyetemben is, akkor ahogy múlt az idő, egyre távolabbi emlékké vált a pizza íze. Aztán eljött az idő, amikor elkezdtem fokozatosan vissaépíteni az étrendembe a normális ételeket, és ettem egy fél pizzát...olyan másfél év után körülbelül. Nem prémium kategóriás volt. Csalódás volt. Mást vártam. Valahogy addigra a pizza az agyamban valami földöntúli, semmi máshoz nem hasonlítható, mennyei eledellé avanzsált. És amikor megkóstoltam a kisült fél pizzámat....hát izé. Papírízű, lisztes, ízetlen, rágós.....így hirtelen ezeket a jelzőket tudnám mondani. Olyan volt az élmény. Namost a tegnapi pizza, az prémium kategóriás volt. Finom volt. A tésztája pont kellemes állagú, ropogós, de nem papírvékony, könnyű, de nem túl levegős. A feltét pont kellemesen fűszeresen paradicsomos, soksajtos, kellően szaftos, de nem túl zsíros, kellően fűszeres de nem agresszív. És az élmény...? Nos, mint írtam, fonm volt.....de nem volt olyan finom.

És akkor arra gondoltam, vajon ez - mármint az 'evés-élmény' - mennyire múlik rajtam, és mennyire a pizzán. Az emberi agy varázslatos dolog, működését csak ugatja az orvostudomány. Ki tudja, vajon ez a része hogyan működik. Mindenesetre számomra nagyon tanulságos volt a dolog, mert azt hiszem, most már ki mondhatom, hogy a pizza, mint olyan, már nem az az étel, amit bármilyen mennyiségben, bármikor, és szinte addikt módon fogyasztok, hanem egy általam kedvelt étel, amit szívesen elfogyasztok, de alapvetően elvagyok nélküle. Halleluja. Lehet, hogy egy fétisemtől szabadultam meg...?

Vagy ez is olyan, mint a faág amiről az előbb írtam. Kileng....nagyon....aztán kevésbé...majd végül beáll a normál kerékvágásba. Azt hiszem - bár még korai tapasztalatról írni, ez inkább csak megérzés még- a fogyás utáni súlytartás is valahogy így működik....eleinte nagyon ingadozik, aztán lassan csitul, és végül stagnál.