Homo Ludens, avagy az erő velem van

Napok óta nem írtam, de nem azért mert nincs mit....egyszerűen megjött a nyár, és az ember nem ül a gép előtt, hanem futkározik a parkban, teniszezik a pályán, túrázik a hegyen, vagy csak a kertben issza a kávét a nyugágyból, és élvezi a napfényt.

Van itt mellettünk egy nagy hegy, afféle spirituális pont, egy akkora kereszttel a tetején, hogyha az ember felnéz rá, elszédül...komoly túra a megmászása, és én rettentően élveztem, hogy egyáltalán nem volt fárasztó megmásznom. nyilván a súlyvesztés, és a rendszeres mozgás hatása, de nagyon üdítő...mi több inspiráló-motiváló érzés. Érzem, hogy az erő velem van, és nem ellenem :)

Egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy az anyagcsere a mozgás-táplálkozás összehangolt együtthatójával áll szoros kapcsolatban. Úgy tűnik számomra, hogy a rendszeres mozgás, és a 70-80 %-ban szénhidrát- és hozzáadott cukor- és finomított liszt-mentes étrend az anyagcserét képes olyan szinten mozgásba hozni, hogy szinte mindegy, mennyit eszik az ember azokból az ételekből, amik nem esnek a fenti három kategóriába. 

Nyilván nem telt még el elég idő ahhoz, hogy messzemenő kövbetkeztetéseket vonjak le, de a kezdeti tapasztalatok mindenesetre ezt mutatják. Továbbá azt, hogy a tenisz kapcsán olyasmit tapasztalok meg, hogy szemben a futással, ami alapvetően egy unalmas és megerőltető tevékenység....(értem ezalatt, hogy fél óra alatt lefáraszt)...ez egy olyan aerob tevékenység, ami amellett, hogy meghajt, kifejezetten szórakoztató, vidám, és akár órákig űzhető. Kifáraszt, de nem úgy, mint a futás. Lassabban és jobban. A futás hajnalban úgy érzem, hogy beindítja az anyagcserémet, felpörget azzal, hogy lefáraszt, mire végzek, égnek a combjaim, a felsőtestem, a karom, érzem, hogy tele vagyok energiával. Amikor két órai teniszen vagyok túl, úgy érzem, hogy nagyszerűen szórakoztam, és jól esik utána beülni a kocsiba, és alig várom a következő alkalmat, hogy játszhassak.

És talán ez a kulcs szó. A játék. Kisfiamat felkészítve a szeptemberi sulikezdésre, már egy jó ideje tanítgatjuk írni-olvasni. Amíg az ábécét egy lapra írt betűsorról tanultuk, addig kínszenvedés volt, utálta, szenvedett, vergődött, mint a zacskós hal. Aztán pár alkalom után készítettem mindegyik betűhöz egy képet, ami egy ábrát tartalmazott a betű alatt. Az ábra valami olyan tárgy vagy állat, ami az adott betűvel kezdődik. A mint alma, Ű mint űrhajó, és így tovább. Photoshoppal megszerkesztettem, albumba raktam őket, és a tévéképernyőre küldve a képet, úgy mentünk végig a kissráccal egyesével a betűkön. Rögtön nem volt vergődés, mert játékká vált a tanulás.

Tudom én, hogy ez régi és evidens dolog. De akkor is érdekesnek tartom, hogy a mozgással összehozva lehet párhuzamokat találni benne. A mostani életemet leginkább ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni: ERŐ és JÁTÉK. Persze az élet nemcsak szórakozás, továbbá nem is habos torta, mint Bacsó után ezt mindannyian tudjuk. De nagyon jó érzés megélni, hogy létezhet ilyen az én életemben is.