Falatnyi élmények

Ma van Halloween napja. Itt különösen nagy felhajtás tartozik hozzá, és annak rendje, és módja szerint a srácok is teljes mértékben alávetették magukat a bezsongásnak. A nagyobbak úgy mint a kicsik. A nagyok buliznak ezerrel, a kicsik jelmezbe öltöznek, és nagy várakozással készülnek a csokiszüretre.

Elképesztő mennyiségű csokoládé szokott ilyenkor összegyűlni, van hogy még Karácsonykor is marad. A csoki még csak-csak, de a sok karamelltől meg nyalókától meg cukorkától a falnak tudok menni....mindegy. Amit tehetünk, hogy felsorakoztatjuk minden évben a hűtőszekrényben a narancs- meg a szilvalevet, és egy szint után a gyerekeknek kötelező elfogyasztani egy-egy pohárral, mielőtt újabb adag csokoládét tömnek magukba....

Most hogy nem akarok tovább fogyni, gyakrabban belefér egy-egy azelőtt tiltólistás történet, mint például ma az újonnan megnyílt Costa kávézóban egy villányi a szuperfriss csokitortából...meg kell barátkoznom ezzel a dologgal, jelesül hogy édességet lehet ám úgy is fogyasztani, hogy egy falat. vagy hogy egy kocka csoki. Mert a pozitív ízorgia egy falatnál is megvillantja magát. Sőt. Hiszem hogy élvezetesebb tud lenni az a valami, ha nem ész nélkül zabálja az ember.

A mai nappal egyébként visszatértem a heti súlyméréshez, ami sokkal stresszmentesebb hétköznapokat fog eredményezni. Remélhetőleg. Továbbá szentül megfogadtam, hogy ezen a héten most már istibizti meg fogok enni minimum 1700 kalóriát naponta. Mindenképpen tudnom kell, hogy reagál a szervezetem. El akarom érni a nekem kiszámolt optimális súlymegtartó 2400-2500 kalóriás, kalkulátorok által meghatározott napi szintet úgy, hogy a súlyom stagnál. Akkor fogom tudni, hogy egészséges vagyok, és úgy működik az anyagcserém, ahogy kell.

Nehéz napi szinten 100-200 kalóriás többletet bevinni ám...mert sokkal többet sokkal könnyebb lenne. De megoldom, így egy villányi tortával, egy kocka Cadbury csokival.....és még élvezem is :) Na jó, a kocka csokit lemértem digitális mérleggel de csakhogy ki tudjam grammra számolni, hogy 48 kalória....úgy érzem ez még azért belefér :)

Menet közben

Érdekes, ahogy hullámzanak a napok. Biztos ennek is, mint minden másnak, megvan a maga oka. Bioritmus vagy mittudomén. A lényeg, hogy vannak napok, amikor délután négyig szinte eszembe sem jut, hogy enni kéne valamit, máskor meg...mint ma is...már fél tízkor vergődök mint a zacskós hal, hogy enni akarok.

Az is lehet, hogy a test szava...ha enni kér :D Nem tudom. A mögöttem lévő két év miatt, na meg az erősen motiváló eredményeim miatt is, könnyedén ellen tudok állni...ha akarok. De nem akarok. Azért nem, mert van ez a szándékos adagemeléses történet, szóval a megadott keretek között szabadjára merem engedni ezeket a dolgokat. Olyasmi ez, amikor a szülő elengedi szabadon a gyerekét, de azért távolról, vagy közelről, de észrevétlenül...de kontroll alatt tartja.

Régebben szoros étrendet csináltam. Minden nap, órákhoz kötve az egyes mennyiségek. Tudom, az adott napom milyen lesz, mikor, hova kell mennem, mikor lesz időm enni, mikor tudom beillesztenni a kis edzésemet, stb. Érdekes dolog, de amennyire bonyolult volt eleinte, annál rutinszerűebben megy mostanság. És most változtattam.

A főbb vonulatok ugyanúgy megvannak étkezésügyileg, és a kis táblázat alján egy sávban mindig látom, mennyi "hely", mennyi "rés" van az adott napon szénhidrátból, zsírból, fehérjéből, kalóriából. Ez azért jó, mert ha bármikor útközben, vagy akármilyen más szituációban adódik egy spontán valami, akkor nem kell görcsölni, hiszen ott a hely, amibe be lehet illeszteni az adott ennivalót. Mire gondolok....például megkínálnak egy doboz csokoládéval, és szeretném megkóstolni. Vagy frissen sült péksüteményt veszünk a boltban, mikor nagybevásárolunk, és megkívánom. Ilyenkor nincs más dolgom, csak ebbe a "spontán zsebbe" beilleszteni a megfelelő értékeket, és máris látom, a nap további részében mi fér bele a napba.

Érdekes, de a leggyakoribb problémám a fehérje....hogy ne legyen túl sok. Valahogy mindig túl sokra sikeredik. Optimálisan 15 %-nak kellene lennie, de legfeljebb 30%. Namost ez nekem rendszerint több, de minimum rezeg a léc...

A másik, amit elvszerűen vallok: ha a mértéket megtartjuk, akkor lehet enni bármit nyugodtan. Én nem vagyok annak a híve, amikor valaki úgy érez, hogy "hú, megettem egy túrós táskát, tudom, nem kellett volna...." Én meg úgy gondolom, dehogynem. Megkívántad, ott illatozott, kérette magát? Naná, hogy be kell puszilni...hangsúlyozom: nem fogyós diéta alatt, hanem súlymegtartás alatt. Ugyanis embereknek készült a túrós táska is, meg a csokoládé is. És a gond sosem ott van, hogy ettem egy túrós táskát délelőtt...a gond ott szokott lenni, hogy megettem 4- 5 péksüteményt, reggeli és ebéd között...

A nap poénja....érdekességként megkértem a nagyfiamat, számolja már össze, mennyi kalóriát fogyasztott el tegnap....5600-at számolt ki, de volt, amit kifelejtett :-o...na ja, mennyivel másabb, ha valaki csak hogy ne unatkozzon (ma nem volt edzésnapja, és akart mozogni valamit), lefut 13 mérföldet...és még csak el sem fárad :D

Számok és trendek

Hülyén hangozhat, hogy hogyan lehet probléma a fogyás megállítása, avagy mi a gond a fogyókúra befejezésével című kérdés, ami persze már a feltevés pillanatában sem pontos, hiszen többször értelmezgettem már, hogy amit én csinálok az nem fogyókúra. Mert annak vége van, emennek pediglen nem lehet vége, mert az azt jelentené, hogy megint elhízom...

Ismétlés a tudásanyja, mint tudjuk, továbbá gyakorlat teszi a mestert. Szóval hülyén hangozhat, hiszen első körben az lenne az egyértelmű, hogy az ember megkönnyebbülten nekieshessen a fánkostálnak, mondván, hogy már lefogytam, hurrá, sőt, ha a kinyúlt bőrmennyiséget nem számolom, kifejezetten sovány vagyok. Sokszor a bőrömmel együtt is annak érzem magam egyébként...de ennél többről van szó.

Az autót sem tudom menet közben rükvercbe tenni, hogy hátrafelé menjen. Előbb le kell lassítanom, és meg kell állnom. Megpróbálhatom persze menet közben "rakéta"fokozatba tenni a váltót (vagy az "R" betű nem azt jelenti....???:-), de annak bizony katasztrófa lenne a vége. És lerobbanás.

Kissé kifordítva a dolgot Nietzsche jut eszembe, miszerint ahhoz hogy megtanuljunk repülni, előbb meg kell tanulnunk járni és megállni. A lényeg, hogy nem szabad kapkodni, hanem lassan kell haladni, és akkor nem érhet túl nagy meglepetés. Én így vélem. Szisztematikusan emelem a napi kalóriabevitelt. Nem könnyű, és nem is feltétlenül olyan ritmusban halad, ahogy én elképzeltem, de halad. És gyönyörűen látszik is, ahogy a fogyás lassul. A fogyás diagram értékei a heti méréseket mutatják, a kalóriabevitel pedig a napi kiszámolt kalóriák heti átlagát. Lehet érzékelni, ahogy növelem a kalóriát, úgy csökken a fogyás mértéke.



Ma reggeli mérés vasárnap lévén érdeminek számít, és múlt vasárnaphoz képest mindösszesen 10 dekát fogytam. Ma reggel kereken 81 kilót mutatott a mérleg. Hát, remélem a továbbiakban is az elvárásaim szerint sikerül alakítani a dolgokat.

Alapfogalmak, avagy anyám örök

Időnként felhívom anyámat, mert igyekszem jó gyereke lenni. Nem könnyű. Nem megyek bele most a csúnya részletekbe, a blog apropója kapcsán viszont idekívánkozik, hogy feddőleg az orromra koppintott, hogy de most már ugye nem fogyok tovább...? Megint a régi nóta. Ismételten elmagyaráztam neki, hogy mennyi időmet és energiámat teszi ki, hogy összeállítsam a napi étrendemet, és hogy nem csak a kalóriára, hanem a fehérjére, a szénhidrátra, a zsírra, a rostra is figyelnem kell, továbbá mindezek egymáshoz viszonyított arányára, valamint mellette a mozgás folytonossága is kell, mindezt összehangolva az összes egyéb, nem mellékesen sokszorosan nem sokadrangú egyéb tennivalómmal....Továbbá rámutattam, hogy a szándékomról, miszerint nem óhajtok tovább fogyni, már ezerszer biztosítottam, de értse meg, hogy ez nem egy olyan dolog, amit az ember egy pillanat alatt megvalósít.

Újra és újra....ha volt egy életmódom, ami elvezetett oda, hogy majdnem kétszáz kilósra dagadtam, akkor nem fogyókúrára van szükségem, hanem gyökeres és állandó változásra. Aminek egy első szakasza a felesleg leadása, és a második szakasza, ami életem végéig kell hogy tartson, az az a szakasz, amit most kell kialakítanom, és nem lehet sem elkapkodni, sem elbagatelizálni.

Azt csak magamban tettem hozzá, hogy a minimum lenne, hogyha eddig egy paraszthajszál nem sok, annyit sem tett azért, hogy aggodalmát fejezze ki, mikor életveszélyesen kövér voltam, akkor ne most játssza el nekem az aggódó anyukát, aki fél, hogy nem eszik a gyerek rendesen...Pfff...agyrém. Hiába no, anya csak egy van....:-o

Amikor az étrendemet rakosgatom össze, és növelni kell a kalória-adagot, egyáltalán nem egyszerű a feladat. Persze annak, aki ebben a cipőben sosem topogott még, nem tudja. Tovább megyek: nem érti. Mert azt mondja...vazze most mit kell rinyálni? Megeszel egy csokit...ott van a plusz kalória. Az aki ezt mondja, nem tudja, nem érzi át, hogy amikor valaki éveken át tartó, és sikeres változtatáson van túl, az nem fogja ezt így elintézni. Mert megtanulja, hogy a kalória érték. Hogy ha van felesleges 3-400 kalóriám mondjuk egy nap, akkor azt értelmesen, hasznosan kell felhasználni, és nem úgy, hogy eszem két csokis kexet. Örülni, értékelni, megbecsülni kell a felszabadult helyet, és tartalmas ennivalóval kell kitölteni. Gyümölccsel mondjuk. Olyan gyümölccsel, ami eddig nem vagy csak korlátozva lehetett része az étrendnek. Banán, szőlő, körte...vagy egy sokmagvas zsömlével, megcsinálva szendvicsnek. Sorolhatnám tovább...

A lényeg, hogy itt nem arról van szó, amikor az ember agyal, hogy annyira gyökér és fantáziátlan, hogy nem jut eszébe megenni egy kanál zsírt, ha kell az a 400 plusz kalória...hanem hogy nem akarja bután felhasználni a lehetőséget.

Ez is egy olyan részlet, egy olyan apró, pici nüansz, amiről nemigen hallani/olvasni sehol. Pedig fontos. Azért fontos, mert a tartós változásnak, ahhoz hogy tartós legyen tényleg, kell egy ideológiai háttér, ami azon kívül hogy atombiztos, azon kívül elméletileg, struktúrálisan, és logikailag is fel van építve, és megingathatatlan. Úgy tudja csak biztosítani azt az erőt, ami kell. Azt az erőt, amiről lepattannak az olyan értetlen, és oktondi beszólások, amilyenek például a drága anyámtól érkeznek.

Ilyen kenyér nincs is....

Amióta hajlandó vagyok ismét pékáruk fogyasztására, afféle hobbimmá vált, hogy megnézegetem a különböző kenyereket az áruházak polcain. Egyértelműen arra megyek, hogy minél kevesebb kalóriás legyen. Így győzedelmeskedhetett a brown soda bread, a maga 204 kalóriájával. Na persze azért nem mindegyik ilyen alacsony, de van amelyik igen. Ez azért jó, mert szemrebbenés nélkül össze lehet dobni 3-4 szelettel, vastagon megkenve light sajtkrémmel, megrakva sovány sonkával, csemege uborkával úgy, hogy 4-500 kalória alatt vagyunk összesen. Tehát egy rendes,laktató főétkezésnek is kiváló, és gyors kaja. Ugyanakkor olcsóbb is, mint mondjuk összedobni egy tejszínes-gombás csirkemellet párolt kelbimbóval, ugyanannyi kalóriával.

Namost ma teljesen véletlenszerűen emeltem le a polcról egy kenyeret, és szórakozottan böngészni kezdtem az információkat a csomagoláson, és ezt láttam:



Nos, ekkor fogalmazoódott meg bennem az, ami az öreg székelyben, amikor az állatkertben meglátta a zsiráfot...hogy ti. ilyen kenyér nincs is. Jelentem pedig van, és isteni finom. Foszlós, puha, tele van magokkal, de nincs benne túl sok, lágy, de nem túl lágy...egyszóval ideális. Jó, drága. Mer azé' majd' három euró a kicsit több mint fél kilós kenyérért nem kevés. De ez nem csak a kenyérre igaz, hanem a joghurttól kezdve a sonkán keresztül a sajtokig bezárólag sokminden. Például tegnap vettem sárgadinnyét. Akciósan volt kettő euro az egy kilós dinnye, amiből 38 deka lett fogyasztásra alkalmas, miután felvágtam....Namost az se jobb. Már anyagilag értem.

Na szóval ugyebár tekintve hogy nem egyszerű étkezési filozófiám gyakorlati átültetésében sosem rendelkezett prioritással az anyagi vetület, így diszkréten tovább lendültem ezen a kérdésen, és már előre tudom, hogy a "kenyerem java"-féle brown soda bread most bélistás lesz, mert amíg kapható a környékünkön ez a fajta csúcs "high-tech" kenyér, addig én bizony erre megyek rá : -)

Fejlődés

Elképesztő, mennyit számít a helyes étrend. Annak idején heti háromszor-négyszer két órában jártam le a barátaimmal a helyi edzőterembe "bádizni", ahogy akkoriban volt szokás mondani. Szokásos gyakorlatokat nyomtuk, persze természetesen mell-,váll- és karizmokra fókuszálva. Nem volt sem kidolgozott edzésterv, sem étrend hozzá, egyszerűen csak jól akartunk kinézni.

Most az egy másik dolog, hogy "gyúrás" után rendszerint beültünk a mozival szemben lévő olasz pizzeriába, és fullra ettük magunkat (már ha volt rá anyagi keret persze) :-) Hiába, tudatlan fiatal hülyegyerekek voltunk....de szép is volt :D Nem a táplálkozás tudatosságának mellőzése volt az egyetlen dolog, amit rosszul csináltam. Eszetlenül nagy súllyal guggoltam, és nem raktam fel az övet....csúnyán meghúztam a derekam, ha odafigyelek jobban, ez nem fordul elő.

Igaz, nem volt internet, meg még PC se igazán, csak afféle kezdemények, mint commodore, meg spektrum...meg enterprise :D:D Úristen, de öreg vagyok már :-o. Szóval ma sokkal könnyebb dolga van az embernek, ha okosodni akar. Vagy legalább tájékozódni. A fogyással, a megfelelő étrenddel kapcsolatosan rengeteg információ érhető el, és ha van elég idő, meg türelem a sok szemetet kiszűrni, akkor nagyon hasznos dolgokat lehet megtudni.

Néhány hete csinálom az "okos" diétát, figyelve a megfelelő értékekre, és a megfelelő arányra. Mellette már-már pofátlanul keveset, de edzek (nincs fél óra sem naponta). Elsősorban hasra és karra, ez igaz, viszont elmondhatom, hogy a büdös életben nem volt a karom ennyire kiformált, mint mostanra lett. 34-es volt már, sőőt..csakhátugye az nem feltétlenül izomszövet formájában :)

Érdekes, de nem meglepő módon ez nagyon tud motiválni. Szinte soha nem hagyom ki az esti tornámat. Pont ahogy a fogyásnál is érzem: túl sok eredményt értem el ahhoz, hogy veszni hagyjam.

Útkeresés

Van az a mondás, miszerint az alkoholista mindig az marad, akkor is, ha nem iszik a halála napjáig. Ezt már sokszor említettem itt a blogon is. Ahogy a megmaradt zsírsejtek káros hatását is, ami szintén arrafelé löki az embert, hogy elfogadja, ez nem egy olyan dolog, amit el lehet felejteni. Mármint a nagymértékű elhízás.

Tudom, sokan vannak, akik húznak egy vonalat, miután lefogytak, és kitörlik a régi, kövér életüket. Meg tudom érteni, annyi minden van, ami errefelé löki az embert. Továbbá úgy gondolom, a kövérség, mint állapot nem önmagában létező probléma. A kövérségből eljutunk a helytelen életmódhoz, onnan a helytelen táplálkozáshoz, és onnan többfelé ágazhatnak az okok. Egyfelől jellem, másfelől körülmények, harmadfelől lelki tényezők. És negyedfelől ott lehet a neveltetés is. Ezek mind determinálni képesek az irányt.

Ha valaki önerőből letér erről a társadalom/élet/sors/stb. által számára kijelölt ösvényről, akkor nem könnyű nem eltévedni. De érdemes letérni, én azt gondolom. Mindenkinek meg van a keresztje, ebben biztos vagyok. Ki ezt, ki azt kapja az élettől megoldandó feladatként, és vagy sikerrel jár, vagy elbukik. Érdekes kérdés, hogy az elhízás vajon kiváltó ok...vagy inkább csak szimptóma...? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás...?

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy alkalmam lett arra, hogy ki tudjak keveredni erről az útról, ahova vezetett az eddigi életem. És komolyan hiszem, hogy az elhízás nem pusztán súlyfelesleget jelentett. ha rajtam múlna, minden embernek elérhetővé tennék ingyen egy önismereti és egy életvezetési tréninget. Mert a legtöbb ember életében nincs idő, nincs pénz, nincs energia arra, hogy "ilyen marhaságokkal" foglalkozzanak. És közben elmúlik az élet. Nélkülünk.

Millió okosidézet mondja el azt a paradox körforgást, amit művel a civilizált ember magával...hogy hajtja a pénzt ezerrel, mert a családjáért...aztán végül a hajtás miatt veszíti el a családját. Vagy belebetegszik a hajtásba, aztán amiért dolgozott addig, elköltheti gyógykezelésre. Hány olyan szomorú esetet produkál az élet, amikor valaki nem látja a fától az erdőt? Nem hiszem, hogy létezik nagyobb erejű katarzis, mint tisztába jönni azzal, hol a helyünk a világban.

Én a magam részéről továbbra is szerencsésnek tartom magam. Nem akarok elsüllyedni valamiféle vallásos áhítatban, sem pedig szócsöve lenni akármelyik megmondó gurunak, van belőlük elég. De ahhoz képest, hogy enyém a kontroll magam felett, elhanyagolható körülmény az, hogy életem végéig figyeljek magamra....nem? Végtére is mi dönti el, mi teher és mi áldás...? megint csak az emberi beidegződés...hiszem, hogy nem feltétlenül áldozatként kell tekinteni arra, hogy oda kell figyelni, miből, mennyit és hogyan eszünk...Hanem egy egyszerű dologra, amit meg kell tenni a létfenntartás és a jó közérzet miatt.

Tökfőzelék és Snickers, avagy nem mind arany ami fénylik

Ma valami furcsa sorsfintorként a bevásárlóközpontban tököt találtam. Cirmos, megfelelő méretű, igazi tököt.Ez azért furcsa csak, mert eddig ilyet nem láttam még, csak ezeket az apró, ellenben igen drága miniatűr tököket. Amúgy nagy-nagy kedvencem a tökfőzelék, így nem volt kérdéses, hogy beugrott a kosárba, egy csomag friss kaporral egyetemben, különösképp hogy tudtam, egy fél doboz diétás tejfölöm is van otthon a hűtőszekrényben.

Feleségemet rá is indítottam a tökfőzelékgyártásra, ugyanis amennyire szeretem, annyira sosem csináltam még. Annyit kértem tőle, hogy önmagával sűrítse, ne liszttel, és az én diétás tejfölömet használja fel, ne normált. Se olaj, se hagyma, semmi más. Elkészült. Ezalatt én kiszámoltam a hozzávalók alapján, mennyi kalória, szénhidrát és egyebek. Nagy várakozással néztem a tökfőzelék elébe, de csalódnom kellett.

Az íze isteni volt. Már a töknek, ami benne volt. De bizony rá kellett sokadzorra is döbbennem, hogy az életben nincs ingyen semmi. Állagra, összhatásra, íz-élményre meg sem közelítette az eredeti nejem-féle tökfőzeléket. Kérdeztem Verbénát, hogy mit tenne, ha megkérném, csinálja meg rendesen úgy ahogy szokta...elmondta, mit kellene hozzáadni, és számoltam megint. Az újonnan hozzáadandó összetevők több kalóriát jelentettek volna, mint maga az egész adag eddig elkészült étel. Szóval a tökfőzelék kérem szépen nem a tök miatt finom.....hanem a vaskos tejfölös-lisztes habarás miatt. Attól olyan kellemesen krémes az állaga, azzal a tejföl-ízzel keveredik a kapor és a tök íze, megalkotva ezzel az össz-ízélményt. Na.

Azért egy harmadnyi adagot elfogyasztottam belőle, és mivel a betervezett Caesar salátát elnapoltuk, és az idő szorított, mert rohanni kellett, szerettem volna gyorsan valami kalóriát bevinni a testembe, és akkor bevillant, hogy talán eljött az ideje annak, hogy odavágjak, és megegyek a snickerst. Nincs 300 kalória, igaz, 31,5 gramm ch, de amúgy simán belefér a tervezett napi étrendembe. Nem beszélve a Twinkie-diéta konklúzióiról. / ...amikoris egy amerikai (mi más...) kutató pali csupa junk kajával diétázott, figyelve az alacsony kalóriabevitelre, és nemcsak fogyott, de a markerei is javultak, minden tekintetben... /

Érdekes volt az élmény. Közel két éve nem ettem meg egy szelet snickerst. Hogy milyen volt? Mogyorós-karamellás-csokis. Ízre oké, kellemes, édes. De furcsamód ugyanolyan volt, mint mikor egy fél pizzát ettem meg ebédre nemrég. Jó volt, finom volt, de közelében sem volt annak az élménynek, amit hittem róla. Ami a fejemben élt emlékként arról, milyen volt ilyen kajákat enni. Tehát beigazolódni látszik a gyanúm, hogy a hizlaló, egészségtelen ételekről alkotott kép leginkább az agyunkban fejti ki hatását, és valójában egyáltalán nem olyan kellemes, nem olyan finom. Csak ha abbahagyom ezeknek az ételeknek a fogyasztását, akkor valamiféle "megszépülő-emlék" effektus hatására azt hiszem, hogy hú, de nagyon finom, és húú, de nagyon rossz nekem, hogy nem ehetek olyat. Talán a tiltott gyümölcs zamata ez, nem tudom. Nehéz megfogalmazni, mert olyan megfoghatatlan érzés. Beleszagolok a frissen kisült házisüteménybe, és ....hmmmm....de isteni az illata. Társítok hozzá egy elképesztően finom, tökéletesen harmonikus, lágy, gyengéd, édes, símogató ízvilágot....és közben pedig nem! Lehet hogy nem is finom. Vagy csak az a "szódával elmegy" kategória. Vagy finom-finom, na de nem annyira finom. Amennyire én gondoltam volna.

Most hogy ezen túl vagyok, és például 300 kalóriára volna gyorsan szükségem, akkor inkább megennék 10 deka light érett cheddar sajtot egy marék csemege uborkával vagy koktélparadicsommal. Vagy vékonyra szeletelt füstölt színsonkával. Vagy ha súlyosabbat akarok mondani, egy fürt szőlővel. Kábé ugyanott volnék, annyi különbséggel, hogy az ízvilág sokkal gazdagabb és tartalmasabb az utóbbiaknál (arról nem beszélve, hogy nem kell utána fogat mosni :-)

Szóval összességében véve levonhatom azt a valós konklúziót, hogy nem mind arany ami fénylik, csak azt hiszem, hogy arany, mert úgy emlékszem a vascsőre, mintha aranyrúd lenne....Még a 12-15 kiló rajtam maradt bőrfelesleg súlyával együtt is 23,75 a BMI-m, szóval tényleg ideális a súlyom, sőt...azaz már minden beleférhet az étrendembe, az adott kalória, ch, zsír plafon alatt, ígyhát íme néhány étel, amit megkóstoltam, és hasonló csalódás ért:

• sajtburger
• mélyhűtött pizza, sonkás-gombás
• citromos süti (bolti)
• snickers

Ezeket mind megkóstoltam, majd miután megtapasztaltam, milyen érzés megenni "őket", hiába férnének bele az étrendembe, nem helyezem be akkor sem, ha egyébként az alkalom indokolná. Milyen alkalom indokolhat mondjuk egy pizza elfogyasztását? Hát például, ha az egész család pizzát eszik....akkor ehetnék én is, de nem kell, mert nem nyújtja azt az élményt, amiért cserébe elviselném a hozzá tartozó kalória, ch, vagy zsír értéket. Ugyanígy ha gyorsétteremben eszünk, vagy rohanásban vagyunk, és nincs idő pepecselni az étellel. Ilyenkor szintén adódna alkalom, de hiába....lehet hogy így fogok leszokni ezekről a kajákról....? Ki tudja...

Spektrumszélesítés és konklúziókeresés

Ma ötödik hete csinálom a tudatos diétámat. Nem mondom, hogy könnyű. Nagyon sok időt és energiát vesz igénybe a napi étrend megtervezése. Igaz, mellette eredményes is, hiszen pontosan azt hozza a dolog, amit vártam tőle. Viszont egyre többször érzem azt, hogy tele van a hócipőm az egésszel. Na nem magával a diétával, hanem a pepecseléssel. Kezdek irigykedve gondolni a sok embertársamra, aki számolgatás nélkül táplálkozik, és aki anélkül képes megenni valamit, hogy ne agyalna rajta, ez most mennyi szénhidrát/kalória lehetett.

Nem szeretnék visszaesni abba a csapdába, aminek a vége a hízás. Sőt mi több: nem is fogok. Ennek ellenére határozott célom a spektrum kiszélesítése, étel fronton. Lassan két éve eszem ugyanazokat az ételeket, ez alól a kenyér a kivétel, amit pár hete hoztam vissza az étrendembe, persze nagy műgonddal kiválasztva a legoptimálisabbat. Ami nem fehér, ami nem magas GI-jű, ami alacsony kalóriaértékű, és a többi.

Odáig merészkedtem a minap, hogy édességet is fogyasztottam...persze nemcsak úgy hűbelebalázs módra...hanem beillesztve a menetrendbe. Nem akarom ideírni, milyen szeletet ettem meg, de 117 kalória volt, és 9,7 szénhidrát...és 28 gramm :) Szóval abszolúte beilleszthető az étrendbe. Ahogy a kenyerek is, mindössze arra kell figyelnem, hogy azokon a napokon, amikor kenyeret fogyasztok, mennyi gyümölcsöt eszem meg. Ugyanis a kettő együtt megemelheti a szénhidrátmennyiséget csúnyán. A szénhidrátmennyiséget, amit 170grammban optimalizáltam magamnak.

Mostanában két dolog is van: az egyik, hogy egyre többen izélgatnak, hogy most már ne fogyjál, most már elég lesz. Egy ideig agyaltam rajta, hogy ezt hogyan kellene lereagálnom. Most kezdjem el részletesen elmagyarázni, azokat a dolgokat, amiket évek alatt összeagyaltam anyagcseréről, szénhidrátokról, glikémiás indexekről, többszörösen telítetlen zsírsavakról, elhízásról, cukorbetegségről, testépítésről, fehérjékről, rostokról, hasnyálmirigyműködésről.....vezessem fel a milliószor módosított étrend projektemet, magyarázkodjak, hogy mit miért teszek, és mi van mögötte? Egyrészt erre idő sincs,másrészt azért a kérdező/izélgató annyira nem érdeklődik, hogy komolyan meghallgassa. Ha komoly érdeklődés van, és ismeri ezt a blogot, úgyis elolvashatja az összes agyviharomat. És aki olvassa a blogot, és beszélünk élőben is, általában ismer annyira, hogy nem vagyok az a típus, akinek meg kell mondani, mit hogyan csináljon. Akinek arra van szüksége, hogybeszóljanak, hogy na, most má jó van vazze, nem kell többet fogynod...elég volt. Szóval nehéz erre jól reagálni, mert persze egy kedves érdeklődéssel egybekötött udvarias dicséretre nyilván nem szeretnék a torkának ugrani senkinek, hiszen ugyan mi okom lenne rá. Csak közben meg ez az egész annyira rányomta-nyomja az életemre a bélyegét, hogy nehéz legyinteni rá, és nehéz nem foglalkozni azzal, ami mögötte van.

A másik, hogy analizálva magam azt vettem észre, hogy nincs már honnan fogynom, mert érzem, látom, hogy bőr lóg csak rajtam, ami alatt az izmaim vannak. Onnan is tudhatom, hogy tegnap feljött rám az a harmincas farmer, amit a fiamnak vettünk, de rá kicsi. A fiam, aki velem egy magas, de 12 kilóval könnyebb, és tiszta csont és izom, naponta atlétizáló szálkás 16 éves. Ha egy méretünk van, sőt....akkor nyilván a kettőnk között lévő 12 kilós különbség, az a bőröm lesz, ami rajtam maradt. Tehát ha ebből indulok ki, akkor ugyanúgy rajtam sincs már feleslge, mint ahogyan a gyerekemen nincs. Ez egyfelől jó. Tényleg. Másfelől megint egy adag macera és felelősség, mert akkor tényleg komolyan oda kell figyelnem, hiszen ha fogyok, akkor már az izmaimból fogok fogyni, sajnos a bőrből ugye nem lehet...Tehát hiába végzem a napi gyakorlataimat, és hiába fogyasztok kétszeres mennyiségű fehérjét naponta, ha amit felépítek izmot vele, azt az alacsony kalóriabevitel miatt a szervezetem lebontja.

Ej...bonyolult a világ, és ez az egész csak egy vékony szelet az életemből....megint a lassan vesszőparipámmá váló befejezéssel zárok...konklúzió nincs, csak élet van.

Restancia

Régi restanciámat róttam ma le. Egy ideje egy kedves olvasóm adott részletes útmutatást a hagymakrémleves készítése ügyében. Azóta nem sikerült megvalósítani a dolgot, de jelentem, ma a végére jártam a történetnek.

Hagymalevest még sosem ettem és sosem készítettem, így teljes mértékben újszülöttként álltam neki a feladatnak. 33 gramm vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 30 gramm light tejszín, 1 kenetnyi olaj, só, bors, szerecsendió, másfél deka light sajt. Ezek voltak a hozzávalók. Ja, és persze az a leveskockautódféle zselé....zöldségleves ízben....abból készült a lé hozzá.

Tulajdonképpen két normál adag lett belőle, vagy egy izmosabb adag, ki mennyire sokat fogyaszt levesekből :)
Íme...



A teljes adagra számolva kifejezetten baráti 278 kalória jött ki, ami tökéletesnek mondható, ezáltal a hagymakrémleves méltán szereplője lehet akár egy kétfogásos ebédnek, akár egy kellemes vacsorának. Íme a számok:



Köszönöm kedves olvasómnak a tippet még egyszer!

A kenyerem java

Most hogy a súlyom megtartása a cél, visszatérhetett az étrendembe a kenyér. Miután a napi étrendemet továbbra sem bízom a véletlenre, ezért fontos volt, hogy olyan kenyértípust keressek, ami nem túl energiadús, viszont eléggé telít. Nyilván teljes kiőrlésű a jó, hiszen az jobban megdolgoztatja a szervezetet, tovább tart míg feldolgozódik, ezáltal több energiát éget is el a szervezet, és továbbtart a jóllakottságérzés.

Szerencsére kenyérpiacilag igen széles a spektrum, én első körben a különböző farm-style típusokat teszteltem le, na meg persze az általam sokszor vásárolt, kifejezetten diétásoknak szóló márka által gyártott kenyereket.

Végül a tradicionális ír barna sodabread mellett döntöttem. Ez tipikusan élesztő nélkül készült, szóda-bikarbonátos kenyér, a barna itt a teljes kiőrlésre utal. Sűrű, tömör, laktató. Több típusát kapni, van amelyik büdös, van amelyik könnyebb, nehezebb, stb. A 100 grammonkénti kalóriaértéke 204, egy szelet 80 kalória körül van.

Ez azt jelenti, hogy gazdagon megküldve light sajtkrémmel, rárakva két szelet sovány sonkát, csemege uborkát, főtt tojást, kinek mit kíván az ízlésvilága, tökéletes reggeli vagy uzsonna vagy tízórai lehet. Én csirkesonkával, csemege uborkával, light sajtkrémmel számoltam ki magamnak, úgy 130 kalória, per szendvics. Illetve 16 gramm ch.

Teljes mértékben alkalmas az étrendbe illesztésre tehát, igaz, kettesével lefagyasztom a kenyereket, mert elég hamar lejár a szavatossága. Tény, hogy oda kell figyelni, mert ha bekúszik a kenyér a napi étrendbe, akkor a gyümölcs-zöldség vonal vastagodásával kritikus szintre emelkedhet a szénhidrátszint. Ezt én 170 grammban maximáltam, amiből elméletileg 90 grammnál nem lehet több a cukor.

Szóval a balanszra oda kell figyelni, bár tény, hogy ez a típusú kenyér fehérjében és rostban is elég jó.

Egy hónap után, avagy a kérdések sosem fogynak el

Néha hiába szeretnék írni, úgy érzem nincs miről. Amit lehet túltárgyaltam már, ismételni felesleges, ez a blog meg nem az a fajta, hogy leírom naplószerűen, hogyan telnek a napok....ugye. Aztán mindig felmerülnek újabb témák bennem, és hirtelen azon kapom magam, hogy egyszerre több dolog is van, amiről tudnék írni. Az ember folyamatosan változik, ahogy éli az életét, ahogy különböző ingerek érik, ahogy rádöbben dolgokra, ahogy megéli azokat, sorolhatnám.

Kereken egy hónapja kezdtem el magam által okosdiétának elkeresztelt újfajta étkezésemet, azzal a céllal, hogy az anyagcserémet rendberakva, folyamatos napi kalóriaemeléssel elérjem a hozzám tartozó optimális bevitelt anélkül, hogy a súlyom növekedne. Egy hónap mérlege a következő: az ezt az időszakot megelőző fél évben megvett, hozzávetőlegesen napi 1000 kalóriámat feltornáztam 1300-as napi átlagra (legkevesebb 1130 volt, a legtöbb 1479), a súlyom pedig 84,2 ről a mai reggeli mérést véve 82,4-re változott. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy a súlytartási szándékom elbukott, mert továbbra is fogyok, viszont lecsökkentettem a fogyásomat havi két kiló körülire, a havi négyről. Miközben elkezdtem emelni a kalóriabevitelt. Magyarán szólva működik a testem, működik az anyagcserém, logikusan történnek a dolgok. Ez valóban remek hír, hiszen pont úgy alakul, ahogy gondoltam.

Namost lehetne mondani, hogy miért nem rögtön 2000-2200 kalóriás bevitelt kezdtem el, hiszen akkor tartanám a súlyom a logika és a tudomány szerint. És nem kell fogynom már egyáltalán, hiszen a rajtam lógó 10-15 kiló bőrt is számolva a BMI-m 24,08, ami teljesn oké. Csakhogy van az a dolog a zsírsejtekkel. Amiből a magamfajta nyomorult exkövéreknek sokkal több van, mint azoknak, akik sosem voltak elhízva. Ezért aztán érthetően bennem van a félsz, és fokozatosan szeretnék eljutni a 2000-2200 as kalóriabevitelhez, és legyek bármennyire orthorex kontrollmániás barom, bizony egy pillanatra sem akarom elveszíteni a kontrollt a folyamat felett.

Hovatovább elgondolkodtam újfent az eredmények kapcsán. Nem hiszem, hogy túloznék, ha azt mondom, a lakosság fele túlsúlyos. Személyes ismeretségi körömre alapozva mondom ezt, ahogy azt is, hogy az embereknek kevesebb, mint a 10 %-a foglalkozik azzal, hogy kiszámolná, mit és mennyit eszik. Úgy értem, aki tisztában van azzal, hány kalóriát visz be egy nap. Azt gondolom, hogy a sportolók, a testépítők, a cukorbetegek, és az éppen fogyókúrán lévők csak azok, akik rendelkeznek egzakt képpel e tekintetben. Azt gondolom, hogy ha kimennék az utcára, és 10 embert aki szembejön megkérdeznék arról, hogy előző nap hány kalóriát fogyasztott, abból legalább kilenc nem tudna válaszolni.

És ami még nagyon érdekes, hogy hány olyan embert ismerek, aki világéletében nagy ívben tett arra, hogymit eszik, és mennyit, és milyen összetevőkkel...és sosem volt súlyproblémája. Aki napi szinten üvegszám fogyaszt sört, vagy aki egy alkalommal (ami nem is feltétlenül főétkezés) több kalóriát/zsírt/szénhidrátot visz be a testébe, mint én két nap alatt. És sosem volt kövér. Szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

Én azt olvastam róluk, hogy ők az ún. rossz ételfeldolgozók. Nem tudják rendesen feldolgozni az ételt, és nem tudják hasznosítani sem, meg raktározni sem megfelelő módon a bevitt tápanyagokat. Tehát ez egy defektus. Egy hiba, egy betegség. De ennyi ember lenne ilyen....? Nem arról van szó, hogy egy ideálisan/normálisan működő test el tudja dönteni, hogy miből, mennyi kell, és milyen irányba haladjon az emberi testben?

Úgy értem, az agykutatás is fejlett, meg minden, tudjuk, hogy beszédközpont, meg hipocampus, meg kéreg, meg lebeny...meg impulzusok, ingerek....de őszintén. Mit tudunk az emberi agy működéséről? Annyira bonyolult, annyira összetett, hogy nem fogjuk fel. Mi van, ha az emberi test is hasonló megfejthetetlen képletekkel bír a sok-sok már megfejtett mechanizmuson túl? nem tudom. Lehetséges, hogy a tápanyag-feldolgozás terén is mindössze egy defektusról van szó mindazok számára, akik testsúlyproblémákkal küzdenek? Hogy a normális az lenne, hogy nem kell számolgatni, nem kell minimalizálni a zsírt meg a ch-t, maximalizálni a rostokat meg a proteint? Csak azoknak, akik teste ezt önmagától nem képes elvégezni?

Nem védeni akarom magam, vagy másokat. Bár még egyszer mondom, bennem nincs düh a kövérek iránt, nem is volt asszem soha. És elítélni sem ítélem el őket. Ahogy már többször is utaltam erre. Természetesen az a tény, hogy valaki kövér, az független ám attól, hogy én vagy más elítéli-e őt ezért....:D nem szabad összekeverni a tényeket a gondolatokkal, depláne a megítélésekkel...Na szóval nincs bennem düh. Legfőképp azért nincs, mert én a mai napig nem gondolom, hogy olyan étkezési szokásaim lettek volna, amik ésszerűen indokolták volna a majd'200 kilós súlyomat. Szerettem nassolni, és szerettem a magas szénhidráttartalmú ételeket, igen. De ekkora elhízáshoz ámokfutásszerűen kellett volna fogyasztani ezeket az ételeket, és én nem voltam sem kórosan sokat evő, sem éjjelenként a hűtő előtt álló, falási rohamokkal küzdő valaki. Nem szerettem a sört soha, igen ritkán fogyasztottam alkoholt azelőtt is. A zsíros ételeket, húsokat kifejezetten utáltam mindig is. Kedvencem a csirkemell, pulykamell volt. Imádtam a zöldségeket. Gomba, kelbimbó, sárgarépa....Mégis elhíztam. Nem kicsit. Így utólag visszenézve persze, látom, hogy csináltam olyanokat, sőt, elég rendszeresen, hogy este, tévé előtt melegszendvics-hegyek, utána cukros kólával leöblítve. Mégis azt mondom, hogy egy közepes mértékű, vagy egy nagymértékű súlyfeleslegnél többre ez nem adott okot. 120-130 kilósan is kövér lehettem volna, ilyen életmód mellett. De 193 kiló....?

Rettenetesen szenvedtem az előítéletektől, és most, hogy nagyon sokat fogytam már, és teljesen megváltoztattam az életemet....most sem látom ezt másképp. Indokolatlannak tartom az elhízásom mértékét. Oké, a kontroll megvan és meg is lesz. Soha többet nem akarok kövér lenni. Elfogadom, hogy életem végéig figyelnem kell arra, mit eszek, mennyit eszek.

De elég valószínűtlennek tartom, hogy azok az emberek, akik normális testalkatúak, azok mind a kalkulátorok által kiszámolt napi kalóriamaximum alatt étkeznek. Mert úgy vélem, hogy élik az életüket, ahogy általában szokás. Hogy két főétkezésük között lazán bekapnak a sarki péknél egy csokis croissant-t vagy egy tepertős pogácsát, ezáltal tutira túllépve a kalóriaoptimumot. Nem beszélve az esti söröcskéről, vacsi után. És ne mondja senki, hogy aki sörözik, az mind kövér, mert nem így van.

Le kéne zárnom ezt a posztot valahogy. De nem tudom. A kérdések még ugyanúgy itt vannak a fejemben, talán lophatok magamtól: konklúzió nincs, csak élet van....

Étrend egy napra

Mostanában valahogy többször a képernyőmre keveredik mások fogyiblogjából az a rész, ahol leírják a diétás sorstársak, hogy aznap mit ettek. Az én blogom nem olyan igazi naplóféle, hogy minden nap felvésném ide, hogy mikor mit ettem, meg hasonló. Viszont ezzel kapcsolatban is (mily meglepő) elég határozott véleményem van.

Tényleg szinte akasztott emberen kívül minden voltam már életemben, kezdve a kutyás éjjeliőrtől a fizetett zenészen át az üzletvezetőig. Sokfélét csináltam már, sok emberrel dolgoztam már együtt, és mindenhol megtapasztalhattam, hogy vannak emberek, akik komolyan veszik magkat, és vannak akik nem. Az egyik munkahelyemen elég rendszeresen kellett fejtágításra járni, és bizony kelletlenül, de elismerem, rengeteg hasznos dolgot tanultam ezen alkalmakkor. Nem feltétlenül újat vagy mást, de frappáns megfogalmazásokat mindenképpen. Az egyik ilyen volt a "Pontosság = Fontosság". Ennél rövidebben meg sem lehetne fogalmazni.

Utálom a pontatlanságot, a félmunkát, a trehányságot. Nem arról van szó, hogy nincs szükség random dolgokra, sőt, a trehányságnak is megvan a helye, és a spontaneitás is fontos, nem beszélve a játékról, a kötetlenségről, depláne a szabadságról. Azonban életünkben a pontosságnak nagyon nagy szerepe van.

Attól leszünk ugyanis eredményesek. Amikor egy találkozóról kések, amikor pongyolán fogalmazok meg valamit, amiből esetleg félreértés adódik, vagy amikor ki sem mondok valamit, csak akartam volna mondani, vagy feltételezem, hogy a másik is úgy gondolja, ahogy én....lehetne sorolni a végtelenségig azokat a szituációkat, amik adódhatnak abból, ha nem vagyok pontos. Rengeteg negatív dolog elkerülhető azzal, ha valaki egyszerűen odafigyel az apróságokra. A részletekre. Ha pontos. Ha nem elégszik meg a körülbelüli adattal, a félmegoldással, a hozzávetőlegességgel. Fontos dolgokban fontos a pontosság.

Ha olyan ember vagy, aki odafigyel erre, akkor előbb utóbb úgy ismernek meg, mint megbízható, felelős, komoly embert, akinek adnak a véleményére, aki fontos, hogyan vélekedik valamiről, akire érdemes odafigyelni. Az első lépés pedig minden alkalommal az, hogy Te saját magadat komolyan vedd, és soha ne legyél felületes.

Ennyit hogy fedezzem az elmebeteg, orthorex, már-már autizmusos megszállottságba hajló törekvésemet :D

De komolyra fordítva... Én ahogy látom: Olyan nincs, hogy egy adag. Olyan van, hogy például 40 deka. Olyan sincs hogy egy szelet. Olyan van, hogy 50 gramm, vagy 35 gramm. Olyan nincs hogy egy tányér. Olyan van, hogy fél liter. Olyan sincs, hogy egy ujjnyi, és olyan sem, hogy egy kicsi. Hiszek a számokban, és hiszek abban is, hogy amikor valaki leírja, hogy két almát eszik vacsorára, de az rengeteg, akkor az hülyeség. Én nagyon szeretem az almát, és volt olyan is, hogy majdnem egy kilónyit megettem estefelé, tudván, hogy sok benne a szénhidrát, ami gyakorlatilag cukor, csak fruktóz formában. És nem ártottam vele a diétámnak.

Szóval mindemellett, hogy a magánügyemnek tekintem a saját étrendemet, szeretném megmutatni itt a blogon, hogy igenis lehet alacsony kalóriamellett, a megadott optimális összetevőkkel, tartalmasan és eleget enni. Íme egy napom étkezése. Némi magyarázatot is nyújtok hozzá...én nem szoktam délelőtt enni, ezért a reggeli dél körül van, és onnantól kezdődik a "ciklus". Nincs jelentősége, csak megjegyzem. Reggelire tehát sonkás sajtkrémes szendvics, ebédre zsír nélkül sütött csirkemell, két nagy szelettel, mellé fél kiló párolt kelbimbó, finoman ráolvasztott light sajttal. Uzsonnára emberes adag savanyúkáposzta (én nagyon szeretem). Ezt olyan hat körülre szoktam időzíteni, mert hét körül fut le a napi edzés-köröm, és azt nem annyira jó tele hassal művelni. Továbbá én az a fajta vagyok, aki szeret a tévé előtt ülni, és folyamatosan enni. Ezért az esti étkezéseim snack jellegűek. A konkrét példában szerepel fél kiló alma, sovány sonka, csemege uborka, és light túrókrém, négyszer 10 deka.

Úgy gondolom, ez teljes értékű étkezés, durván megemelt fehérjetartalommal, elég rosttal, és szignifikánsan kevés zsírral, és relatíve kevés szénhidráttal.

nincsazért

Valamikor régen az előző évezredben, még mikor középsulis voltam, egy barátommal közösen jártunk esténként kaszinózni. Nem játszani, hanem pénzt keresni, és most ez megérne egy külön misét, de most nem ezt akarom írni...szóval minden este ott álltunk sorban az imperial portáján, hogy bejussunk a kaszinóba. Szigorú szabályok voltak, igazolvány, kötelező ruhatár, kötelező ruha, belépő, stb stb. Naná, hogy minden pénzbe került, a ruhatár is. Azonban leleményes kamaszok lévén abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy egy kampóra legott két kabát is akasztható, éltünk a lehetőséggel, és egyikünk adta be kettőnk kabátját, egyszerre. Így egy jegyet kaptunk, egy áráért. Nem is volt ezzel gond, csak az egyik este Petinek valamiért előbb kellett hazamennie, én meg tovább maradtam volna. Ő kiment, kikérte a kabátját, és a jegyet vissza akarta adni nekem, ezért megkísérelt visszalépni a kaszinó előterébe, ahol én már vártam. A kettő és fél méteres ruhásszekrény méretű őr azonban közénk állt, hogy ha valaki kiment, akkor már nem jöhet be. De ha én léptem volna ki, akkor nem mehettem volna vissza, csak egy újabb belépővel. Patt helyzet. Peti barátom próbálta volna elmagyarázni a pasasnak, hogy mi a helyzet, és elkezdett beszélni, hogyaszongya: "- Azért lépnék csak vissza....." Erre a hegyomlás fazon belenézett a szemébe, és csak annyit mondott: "Nincsazért."

Tette mindezt olyan hangsúllyal, hogy végül hirtelen Petivel mindketten azt láttuk a legfrappánsabb megoldásnak, ha ő két kabáttal, én meg zakóban megyek aznap este haza, dacára annak, hogy tél volt, és kurva hideg. Mert egyikünk sem akart tovább vitázni a hegyomlás palival.

Miért mesélem el mindezt? Azért, mert a fogyókúra/diéta/életmódváltás...nevezzük ahogy akarjuk, szóval ez az egész csak és kizárólag akkor működhet, ha megértjük , hogy "nincsazért".

Leírtam én már ezt, itt a blogon is, többször is. Mindig van kifogás, mindig van módja, hogy hazudjunk magunknak. De ha eredményt akarok, akkor nincsazért. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek hazudok...magamnak? Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarok. El kell fogadni, hogy nincs kompromisszum. Nincs menekvés. Nincs hazudozás, álszent gyártmányfilozófia.

Nincsazért.

Jelek

Tudom, a téma meglehetősen sablonos. De nem baj. Annyi jel van, ami nincs is igazából. De ha az ember figyeli a jeleket....akkor csőstül jönnek. Zseniális az emberi elme, ahogy képes üzenetet fabrikálni a dolgokból. Nem feltétlenül baj ez, csak nagyon érdekes. Felllebbenti kicsit a fátylat erről a bonyolult, összetett, titokzatos és ismeretlen emberi agyról. Hiszen minden itt dől el, az agyban. A fogyás is, meg minden más. Mi más lenne, mint jel, amikor kövérként hiába figyeltem oda, mit eszek, egy jottányit sem fogytam le? Jel, hogy kár erőlködni, ilyen az alkatom. Genetika. Aha...meg az öreganyám vasporos hálóinge...Ja, hogy az nem elég, ha csokit meg kólát nem eszem? Ja, hogy az nem ér semmit, hogy visszább veszek az étkezéseimből, ha nyolcezer kalória helyett csak hétezerötszázat eszem meg? Jelek, persze..

Egész életünk nem más, mint a saját döntéseink következményeinek a viselése. Mese nincs, ez van. Nem azt mondom, hogy mindig minden körülmények között, mert persze ezt nem így gondolom, de nagyjából azért így van. Pontosabban én így látom.

Vannak azonban csalhatatlan jelek, amiknek egész konkrét üzenete van. Mint például ma az áruházban megláttam a régi szomszédainkat. A Té betűs család....apuka, anyuka és a tündéri kislány is T betűvel kezdődő keresztnevűek. Beni és Tory imádták egymást. Két évesen. Tündéri volt a két kiskölyök, ahogy nagy ívben tojva a nyelvi különbségekre eljátszottak egymással. Namost, majd' három évvel később, nógatnom kellett Benit, hogy menjen oda Toryhoz, de olyan kis szégyenlős volt. Anyukájának odaintettem és köszöntem neki, de úgy nézett rám vissza, hogy egy pillanatra arra gondoltam, talán összetévesztettem valaki mással. Gyorsan tovább oldalogtunk, de akkor Beni kérdezősködni kezdett, és mindenáron vissza akart menni. Mire odaértünk, Verbéna is ott volt. Néhány percnyi csevej után T. megkérdezte Verbénát, hogy van a férje. Namost ott álltam mellettük, és idiótán vigyorogtam...Verbéna mondta a csajnak, hogy dehát itt áll mellettem.
Hát olyat kiáltott fel T., hogy komolyan megijedtem. Teljesen kész volt, nem akarta elhinni, hogy én vagyok, azt hitte az öcsém lehetek, mert valamennyire hasonlít az arcom rám, de hogy én lennék magam, legalább 10 percig hüledezett, én meg zavaromban nem tudtam hova legyek...Rögtön kiderült, miért nem intett vissza...egyszerűen nem ismert meg.

Tudom, sokat fogytam, meg a szakáll is...de azért elég fura érzés szembetalálkozni, hogy konkrétan valaki a szemembe néz, és nem ismer meg :-o

Szóval azt hiszem ez olyan jel, amit tuti nem az agyunk kreál, fakultatív értelmezésre adva okot. Ez elég egyértelmű és ütős jel volt.

A mozgásról sokadszorra.

Sokszor téma nálam a mozgás, és most is erről írok. Jártam ma néhány blogon, és gondolatokat ébredtek bennem. Valaki azt írta, a napi rendszeres mozgás egy családos embernek luxus. Mi is lehet emögött?

Egocentrikus világunkban mi sem természetesebb, hogy mindenki számára önmaga áll középen. Hiszen ha kiállunk a pusztába és körbenézünk...avagy ízes magyarsággal szólva széjjeltekintünk...mindegyik irányba egyforma messze látunk el. Ha húznánk egy kört, melynek a kerülete az általunk belátott távolság maximuma lenne, annak a körnek pontosan a középpontjában állnánk.

Mi történik velünk, mikor gyerekből felnőtté válunk? Nekimegyünk az életnek, tele célokkal, tervekkel. Nagyszabású vagy kevésbé nagyszabású gondolatokkal veselkedünk neki a világnak. De a fő vonulat általában ugyanaz: munka-karrier, siker, pénz, hatalom. Mind az ego körül forog, hát persze. A fiatalok többsége nem azért kezd el gyúrni, vagy edzésre járni, hogy az egészségét védje, hanem mert célja van vele, önmaga által. Vagy jól kinézni akar, vagy erős lenni, vagy eljutni valahova, vagy rekordot dönteni, vagy tartozni valahova. Biztos vagyok benne, hogy az egészséges életmód, mint cél, nem szerepel a motivációk skáláján. Akkor még.

Kövessük nyomon, mi történik azután. Az ifjú elvégzi a középsulit, egyetemre megy. Jön a nagy tanulások és a nagy ivászatok ideje, majd néhány év után beindul a munka-karrier vonal. Természetesen valamikor az idő folyamán a szerelmi élet is kezdetét veszi, és akkor lesz ebben az egészben valami olyan, amitől alapjaiban változik meg minden.

Jelesül az, hogy ha szerelmes vagyok valakibe, akkor azt a valakit, sőt, annak a valakinek a lába nyomát is....magam elé helyezem. Tehát az egó ugrik egyet hátra, és ha választanom kell, lemenjek edzeni vagy inkább a szerelmemmel foglalkozzak, akkor egy másodperc alatt bukik az egó. És nem fogok edzésre járni, mert ha csak messziről nézhetem a szerelmemet, amint tovasuhan az utcán, az is sokkal többet ér.

És ha tovább megyek, a szerelemből házasság, a házasságból gyerek, család lesz. És egy családfő élete már nagyon sokban más. Munkafronton is, hiszen a házassággal és a gyerekkel beúszik a képbe a felelősség. És amikor az ember vállán felelősség nyugszik, akkor megváltozik az attitűdje, mi sem természetesebb módon. Más lesz fontos. Az ÉN háttérbe szorul, és vele együtt háttérbe szorulnak azok a dolgok, amik akkor előtérben voltak, amikor még nem volt felelősség, és az egón kívül nem volt más, ami fontos lenne.

És szerintem innen gyökeredzik ez a kérdés. Nagy igazság, hogy ahogy pénze, úgy ideje is mindenkinek arra van, amire szánja. Szóval az, hogy nekem nincs időm a napi testmozgásra, az kevés. Árnyaltabb a dolog. A kérdést inkább úgy lehetne feltenni, hogy ha választanod kell az adott napból egy órát, amit eltölthetsz testmozgással vagy

1. a gyereke(i)ddel együtt játszva/tanulva/zenélve
2. a szerelmeddel szerelmeskedve
3. munkával, építve a pozíciód
4. munkával, építve a házad

Hogy csak néhány hevenyészett példát mondjak. A kulcs, hogy a testmozgást egyedül csinálod, nem valakivel együtt. Nem csinálhatod együtt a szerelmeddel vagy a gyerekeiddel, mert igen ritka kivétellel egész más az edzéstervetek, a szokásotok, az erőnlétetek, és különben is a tesmozgás alatt az ember magára figyel, számol, koncentrál....tehát elősorban egocentrikus tevékenységet folytat. Ezzel szemben, ha a fenti példáknál maradok, ott mind másoknak adok magamból, szeretetből, vagy megfontolásból.

Tehát ez az egész sokkal inkább bonyolultabb dolog, ha családosként élsz, és annyi, de annyi vetülete van, hogy tényleg az az ember érzése, hogy luxus lehet a mozgás. A rendszeres napi mozgás. Persze van olyan, hogy az ember jó anyagi körülmények között, biztos háttérrel, szerető családdal, elég szabad idővel, és megértő, elfogadó környezettel van megáldva. Ebben az esetben nem problémás a kérdés.

De sajnos gyanítom, ezzel azért viszonylag kevesen rendelkeznek hosszú ideig. A legtöbb ember, akit ismerek, és szignifikánsan edz, az egyedülálló. Példának mondhatom a nagyfiamat. Hazajön az iskolából, tanul, eszik egy keveset, gitározik kicsit, itthon tölt két órát ezalatt, majd elmegy edzésre, és 2-3 órán keresztül edz. Aztán hazaesik, lefürdik, eszik rendesen, beül kicsit a net vagy a tévé elé, és megy aludni. Ha behelyettesítem a kilenctől négyig tartó iskoláját egy munkahellyel, simán csereszabatos a dolog. Ez lehet egy életmód. Egészséges, mozgásos, munkás. De abban a pillanatban, amikor bejön a képbe majd egy lány, és tovább, ahogy fentebb vázoltam....abban a pillanatban, csupán matematikailag is el kell majd vennie az időt valahonnan.

Szóval nincs konklúzió, csak élet van.