Saturday, 14 January 2017

Harc

Többféleképpen érhetünk el valamit. Vagy megharcolunk érte, vagy az ölünkbe pottyan, vagy kerülőúton megyünk.  Ha valamiért nem harcolunk meg, akkor biztos, hogy kevésbé lesz értékes számunkra. Kevésbé lesz fontos, hogy megtartsuk, hogy vigyázzunk rá. Kevésbé számít majd a jövő vele kapcsolatosan. Kevésbé határoz meg érzelmileg az elmúlása vagy a megváltozása.
De hogyan harcoljunk? Hogyan kell harcolni valamiért, amit nehezünkre esik elérni, megtartani, megvalósítani? Jöhetnek a klisék: keményen, kitartással, megállíthatatlanul. Őszintén, bátran, előreszegett fejjel. Fényes tekintettel, eltökélten, határozottan, eltántoríthatatlanul. Aha....ja. De ha túllépünk ezeken a magasztos kifejezéseken, hova érkezünk? Mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan harcolunk mi, átlagemberek?
Hogyan harcolunk például azért, hogy a kitűzött céljainkat elérjük? Mondjuk hogy lefogyjunk, vagy hogy ne hízzunk vissza, ugyebár ez lenne a fő téma. Biztos, hogy mindannyian nagy elánnal, nagy lendülettel vágunk bele egy ilyen változtatásba, aztán valamiért a legtöbbünknél eljön egy pont, amikor meginog a nagy elhatározás, és innentől kezdve exponenciálisan csökkenni kezd a lelkesedés. Majd pillanatok alatt ott találjuk magunkat, hogy saját magunkon nevetünk, legyintve és mosolyogva térünk vissza elbújni a jól megszokott kifogások, a régi hamis, ezerszer-milliószor elkoptatott közhelyes és közönséges kifogásaink mögé.
Vajon miért történik mindez? Mi áll mögötte? A gyengeségünk, a körülményeink, a gyarlóságunk? Vagy talán az, hogy nem is akartuk/akarjuk igazán? Vagy valamiféle titokzatos csordaszellem vonz a kudarccal teli tömegek felé az elhagyott kis létszámú sikeres pár ember közül, akik próbálnak életben maradni úgy, hogy megőrizve a saját elveiket nem akarnak elszigetelődni teljesen a társadalom nagyobbik részétől...?
Megintcsak rengeteg kérdés, a válaszok pedig bizonytalanak, homályosak, és kétértelműek. Tudom, hogy ezen a blogon jobbára csak kérdéseket teszek fel, problémákat feszegetek, és általában soha nem írom le a tutit. Ahogy mondani szokták, nem a frankót mondom, hanem az őszintét. Nem tudom a válaszokat. Azt tudom, hogy nagy harc, amit én vívtam és vívok a mai napig. És gyanítom, ez nem fog változni. Mert az eredmények sajnos nem hullnak az ölembe. De talán nem is baj...  

No comments:

Post a Comment