BUÉK

Minden erre járónak kívánok Boldog Újévet!

Bővebben kifejtve azt kívánom, ha már ez egy életmóddal foglalkozó blog, hogy mindenki találja meg a számítását az életmód kialakításában éppúgy, mint a megcélzott testkép elérésében és megtartásában. Őszintén hiszek abban, hogy az elhízások túlnyomó többsége mögött nem a táplálkozással kapcsolatos, hanem egyéb, sokszor komoly valós okok húzódnak meg, amiket a testsúlyprobléma megoldására irányuló szándékkal fel tudunk tárni, és meg tudunk oldani.

De legalábbis közelebb jutunk ahhoz, hogy az életünk problémamentesebben gördüljön tovább. Ez nagyon nehéz dolog, valójában messze több, mint amennyit elsőre gondolnánk bele...

Karácsony előtt

Akartam posztolni, és olyat csináltam, amit nemigen szoktam: rákerestem a saját blogomban arra, amiről írni akartam. Hát...megint rádöbbenek, hogy nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor leírtam már ugyanazt. Ugyanazt csak esetleg más megközelítésből, vagy más véleménnyel, vagy más végkövetkeztetéssel...de a lényeg ugyanaz volt mindig.

Ha jobban belegondolok, ez végül is OK. Tovább cizellálva azt hiszem ezt a témát is, hogy sokszor ugyanazt írom, ezt is többször kitárgyaltam már. LOL. De ha ezen a vonalon megyek tovább, akkor tulajdonképpen be is fejezhetném a blogolást, amit nem tervezek.

Mert ez az egész fogyás-életmód téma néhány axiómára épül fel, akár az Euklidészi Matematika. Nincs más. Lehet jobbról, balról, vagy középről nézni, lehet rá mondani csúnyákat vagy szépeket. De két dolgot nem lehet: figyelmen kívül hagyni őket, és....és teljesen bebizonyítani őket. Az axiómákat sem lehet bizonyítani, és a kalóriabevitel-testsúly arány reakcióit sem. Mert mindenki egyedi, és egyedien reagál.

Úgyhogy hagyom az elméletet, és nem boncolgatom tovább a dolgokat itt és most. Csak leírom, hogy minden erre járónak nagyon BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJÉVET kívánok. Lefogyottaknak, fogyózóknak, mindenkinek. Azt is kívánom, hogy érje el mindenki a célját, mégpedig úgy, hogy közben ne felejtse el, hogy miről szól a dal valójában. Talán ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Nem eltéveszteni szem elől az igazi célt, és megtalálni azt az utat, ami odavezet.

Békés, kellemes, nyugodt, önfeledt, boldog ünnepeket tehát mégegyszer mindenkinek!

Érvényességi együttható

Már többször írtam arról, hogy sajnos szimpla matematikával nem szúrhatjuk ki az anyagcserénk szemét. Arra gondolok, hogy  sajnos -bármennyire is szeretném néha, de- nem működik az egyszerű mérleg-képlet, hogy tudniillik van egy kétezer kalóriás alapanyagcserém, rádolgozok egy nap 1500 kalóriát, akkor ha 3500-at eszek aznap, akkor vagyok egyensúlyban, és tartom  súlyom. Ha többet, hízok, ha kevesebbet, fogyok.

Vannak nagyon népszerű és nagyon jó kis oldalak, amik erre az elvre felépülve sok embernek nyújtanak segítséget az induláshoz, és az alapelvek megértéséhez. Azonban a továbbiakban ez az elv megdőlni látszik, legalábbis az én tapasztalataim szerint mindenképpen. Mert simán prezentálom ennek a lónak az egyik, de a másik oldalát is. Ha akarom.

Megmaradva a fenti példánál, képes vagyok akár 4000 kalóriabevitellel is fogyni, vagy képes vagyok 2500 kalóriabevitellel is hízni. Mert azt hiszem, számít az is, hogy az a bizonyos kalória konkrétan miféle étel is. Mert senki se mondja, hogy 100 kalóriányi zeller és 100 kalóriányi fehércsoki ugyanannyit ér. Persze, egyfelől ugyanannyit ér, hiszen 100 kalóriányi mindkettő. Ha szigorú keretek közti fogyasztódiétáról beszélünk, akkor aztán tökmindegy, melyikkel viszem be.

De ha a mindennapi, súlymegtartást megcélzó, hosszú távú életmódról beszélünk, akkor tuti, hogy nem mindegy. Másféle folyamatokat indít el mindkét típusú étel. Abból indulok ki, hogy az emberi szervezetnek szüksége van bizonyos anyagokra. A fenntartáshoz, a szervek működéséhez, a testben végbemenő folyamatok rendes szintentartásához kellenek a szénhidrátok, a zsírok, a fehérjék, a rostok, a nyomelemek, az ásványi anyagok, a vitaminok, stb. Nyilván ha nem eszem semmit, a szervezet egy idő után jelzi, hogy kéne cucc. Minél tovább nem eszem, annál türelmetlenebbül jelez. Ezt hívjuk éhségnek. Éhes vagyok tehát, és eszem.

Ha azonban nem megfelelő (emberi test szempontjából kevésbé ideális összetevőkből álló és azok kevésbé ideális arnyával rendelkező) ételt juttatom be a szervezetembe, akkor hiába jelzett, nem kapta meg, amit akart. Ezért aztán nem "kussol el" a nyomorult, hanem folyamatosan jelzi az igényét. Magyarán szólva ismét éhes leszek. Ha megint nem megfelelő táplálékkal szolgálom a testem, a folyamat újraindul, és eldisznósodok szép lassan....

Szerintem a sok tudományos okosság, a számok, kalóriaegyenlegek, a "szükséges" mennyiségek....ezek az útmutatók mintha elfelejtenék megemlíteni azt, hogy de ezt a mennyiséget nem akármiből kell megadni, hanem az ún. "jó" kajákból....mert mintha létezne egy ilyen érvényességi együttható, amit alkalmaznunk kell ahhoz, hogy az egyenlet tényleg kijöjjön.

Ezen még dolgoznom kell, de valamiért úgy érzem, ez így lehet valahogy....

Folyadék

Több irányból többfélét hallani, hogy pontosan mennyi is az ember ideális vízfogyasztása. Világos, hogy az emberi test nagy része vízből áll. Nyilván szükség van a sejtjeinknek a vízre, továbbá ha keveset iszunk, akkor a testt visszatart, tartalékol, és felhalmozza a sajtekben azt a keveset, ami szintén nem jó. Ezért tehát inni köll. Na de pontosan mennyit is?

Amikor rádöbbentem arra, hogy nem iszom eleget, akkoriban úgy nézett ki a dolog, hogy megittam egy nap folyamán 5-6 kávét, meg esetleg üdítőt. Kocsiban egy-egy dobozos zérókólát, vagy itthon a tévé előtt elkortyolgattam egy pohár slimline tonikot. Vizet egyáltalán nem ittam. Semennyit. Ez végig így volt a fogyásom alatt és után. Kövéren persze, otthon, a nyári melegben simán elfogyott a napi egy karton ásványvíz, még éjjel is megittam egy egész palackkal, de az ugye más volt akkor.

Utána realizáltam, hogy ez így nem jó, inni köll, és köteleztem magam a napi két liter víz megivására. Minden nap bontottam egy ásványvizet, és estig, lefekvésig el kellett fogynia. Aztán a nagy hidegekeben jobban esett a meleg ital, így az ásványvízből teát csináltam. Laza, egyszerű natúr zöldteát. Innentől kezdve minden reggel beáztattam a kis teámat (két liter víz, két filter zöldtea), és ittam egész nap. Ha dolgom volt, vittem magammal a kocsiban, és amikor csak eszembe jutott meghúztam. Volt, hogy este hatra meg is ittam, de olyan is volt, hogy elfelejtkeztem róla, és este kilenckor került a szemem elé a majdnem tele palack. Ilyenkor kezemben a palackkal tévéztem, és módszeresen ittam, hogy behozzam magam.

Aztán most legutóbb azt olvastam valahol (igazság szerint több helyen is), hogy alaphangon a felnőtt férfiaknak 22-38 ml/ttkg mennyiségű vizet kell meginni. Ez már eleve nem kevés, de ha valaki mellette aktívan sportol, akkor többet. Egy megtermett felnőtt férfi, aki napi több órát sportol (ez lennék én), minimum fél liter/10kg -nyi vizet kell meginnia, állítólag. Tehát egy 90 kilós embernek napi 4,5 litert. Puff neki....

Gondoltam, csinálok egy tesztet, végülis miből tart. Meghatároztam egy kicsit a limit fölötti, kellően extravagáns és kivitelezhetetlen, kihívást jelentő napi 5 litert. Kizárt, hogy napi 5 liter vizet (vagy natúr zöldteát) meg tudjak inni...viszont kiszámoltam, hogy ha reggel ötkör kelek, és este tízkor fekszem, akkor minden órában nagyjából három deci folyadékot kell meginni ahhoz, hogy estére meglegyen az 5 liter. Namost a harmadik napon vagyok túl. Első nap 5,2 liter natúrteát ittam, második nap 5,4 litert, harmadik nap kereken 5-öt. Ezen felül ittam kávét is, és hébe-hóba egy-egy korty zérókólát is.

Hát nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok, ráadásul minden további gond nélkül. Csakhogy Megnövekedett input esetén az output is nő, nyiilván. És hát nem is tudom, a napi 13 wc-re rohangálás vajon hosszú távon mennyire kivitelezhető? Nem mondom, meg lehet szervezni, hiszen a munkahelyen, útközben,, vagy épp bevásárlás közben is elintézheti az ember a folyó ügyeit, na de könyörgöm, óránként? Nem hiszem el, hogy ez lenne a normális.-

Persze lehet, hogy egy idő után hozzá lehet szoktatni a szervezetet, talán ki kéne próbálni azt is, hogy megtartani ugyenezt  a folyadékbevitelt, és erősen szabályozottan egyre csökkenteni a mellékhelyiséghasználatot. Kicsit tanácstalan vagyok ebben az ügyen, nem hiszem, hogy ennek enki fogok állni. Bár ki tudja....

Kíméletes, kényes kiegyensúlyozottság

Utálom, amikor beteg vagyok. Az ember ilyenkor fáradékonyabb, ingerültebb, türelmetlenebb...érthető. Ráadásul ha gyógyszert is szed, akkor azzal is a tervezett étrendet fel tudja borítani nem kicsit. Én alapból nem szoktam például reggel enni semmit sem. De ha gyogyót kell bevennem, akkor üres gyomorra semmiképpen nem veszem be, mert kímélni akarom a gyomrom. Tehát eszek egy gyümölcsöt, vagy egy falat valamit. Csakhogy ha reggel eszem, akkor ugyebár a szénhidrát miatt felmegy a vércukorszint, beindulnak a folyamatok, és onnantól kezdve az ember egész nap éhes lesz. De ha ez nem lenne elég, nyilván betegen nem megy a napi négy óra aerob edzés....legfeljebb kettő, az is kevesebb pörgéssel.

Oké, nem lehet mindig makkegészségesnek lenni, rendben van. Kimászok szép lassan a betegségből...ma már sikerült négy órát aerob edzenem, hurrá. Akkor is érzem, hogy emiatt a dolog miatt most nem előre, hanem hátrafelé megyek. Végülis nem egy katasztrófa, majd mainstream irányú leszek kicsit. Jönnek az ünnepek, eszünk-iszunk úgyis. Rohangászni kell ajándékügyben, szervezkedni, ezek nem mindennapos dolgok. Aztán ott van maga az ünnep, szintén extra....nemkülönben  szilveszter-újév, és hát két ünnep között sem a koplalás jellemző.

Sebaj, januártól úgyis féláron pörgönek a csökkentett kalóriás termékek, merthát Januártól fogyózni kell, ezt a vak is látja, mondhatnánk. Talán valahogy ez is a mindennapi ember hinta-képletében van benne. Nem kell tőle félni. Talán most már nem.

Nyilván kétszázkilósan....meg százötvenkilósan más volt a helyzet, de szerencsére annak már vége. Ellenben így túl a negyvenen..negyvenegyen....lol...kialakul az emberben valamiféle kényes igény az egyensúlyra. Bassza meg, az élet rövid. Így is rövid, de amúgy is. Kifejtem: úgy is rövid, hogy nem szabad elhízni, hogy mégrövidebbé tegyük, vagy hogy megnöveljük a saját korlátainkat...de úgyis rövid, hogy ne tudjunk önfeledten lazítani.

Megkerülhetetlen, hogy az ember feltegye a kérdést magának: mit várok az élettől? Miért élek? Mi a cél? Ha ezen túl vagyunk, a célhoz el kell jutni...a cél maga a lényeg, vagy az út, ami odáig visz? A hippi-igazság: utazás az élet, megérkezni a halál. Nyilván nem a halál a cél. De a halál van az út végén, ez szerencsére egyértelmű. Ha pedig erre fókuszálunk, akkor a végpontig való eljutás hogyanja egyáltalán nem mindegy.

Itt ezen a ponton fonódnak össze a dolgok, hiszen a kemény diéta, az életmódváltás is ugyanezt a célt szolgálja, meg az is, hogy ne essünk a ló túlsó oldalára, és ne veszítsük el az egyensúlyt. 

Eh, senki sem mondta, hogy könnyű ez.

Ego N

Talán a legnehezebb az életmódváltás-lefogyás témakörben, hogy önmagunknak és önmagunkért kell cselekedni. Hogy ki kell jelölni az utat, az “ösvényt”…és mivel nálunk jobban senki sem ismeri a saját testünket, az étkezési szokásainkat, a mozgáshoz való viszonyunkat, a gyenge pontjainkat, a bioritmusunkat, a hangulatainkat, a motivációinkat…a helyünket az ÉLET játékban…ezért igenis magunknak kell kifeszíteni a határokat.

Olyan kicsit ez, mint amikor egy eszméletlen nagy rendetlenséget nézünk, mondjuk az évek…évtizedek alatt összegyűlt limlomot a garázsban. És neki kell állni kipucolni, rendet vágni, kiselejtezni a dolgokat. Számtalan döntést meghozni. Ez kell, ez nem kell. Ez jó, ez rossz. Ezt kidobom, ezt nem dobom ki, de akkor hova rakjam. Kategóriákat kell felállítani, rekeszeket, dobozokat létrehozni, elhelyezni, megtölteni, esetleg leírni, mi hol van, van kialakítani egy rendszert, ami számunkra átlátható. Nem feltétlenül könnyen….de átlátható.

Valahogy ilyennek látom az életmódváltás projektjét. Egy grandiózus rendrakás, egy új rendszer kialakítása, egy olyan rendszeré, amit MI ismerünk…pontosabban írva ÉN ismerek. ÉN tudom, mi hol van, minek hol a helye. Maradva a garazsas hasonlatnál. Például kezembe kerül egy nem túl régi karosszék, amiről pontosan tudom, hogy bár beleülve kényelmes nagyon, de egy fél óra múlva elkezd benne fájni a hátam. Mert nekem valahogy pont egy olyan területet érint a háttámlája, ami ezt okozza. És kiteszem a garázs elé, amikor lomtalanítok. A szomszéd azt gondolhatja magában, hogy hülye vagyok, hiszen egy tökéletes karosszéket kivágok a francba. De én tudom, hogy nekem miért nem jó.

A saját életmódomat, ahogy én kialakítom, azt én tudom, hogy nekem hogy jó, és hogy nem, és miért van az úgy, ahogy. A szomszéd nem tudja, nem tudhatja, egész egyszerűen azért nem, mert nem tapasztalhatta meg sohasem az én életem. Mert azt csak én tapasztalom meg, senki más.Valami furcsa és szövevényes módon azonban mégis szükségem van a szomszédra, hiszen egymás mellett élünk, és az ember társas lény, nem valami remete. A társadalomnak igenis van szerepe, és elég komoly szerepe van az egyén életében. Továbbmegyek: az ember nemcsak saját magáért akar lefogyni és életmódot váltani. A családjáért ugye, a házastárs, a gyerekek…kibővítve a kört a barátok, rokonok, kollégák…szomszédok, emberek körülöttünk…a TÁRSADALOM. 

A társadalom, amiben  és aminek a szabályai szerint élünk. Aminek a hömpölygő trendje képes elsodorni, aminek a profitszagú elvárásai bekúsznak az elménkbe, és megfertőzik a motivációinkat. Mert ugyan mi rossz van abban, hogy meg akarunk felelni a társadalmi elvárásoknak? Hiszen meg is kell, máskülönben ha szembe megyünk vele, a börtönben vagy a villamosszékben végezhetjük. Az ember szervesen együttél a környezetével, ez vitán felül áll.

Amikor a kövér ember elkezd fogyni, ez a bizonyos környezet észreveszi, méltányolja, irigyli, megjegyzést tesz, szarkasztikus vagy támogató magatartásformát mutat, igyekszik segíteni, gratulál, kéretlen tanácsokat ad, megosztja a saját tapasztalatait….sorolhatnám. A lényeg, hogy aktív tevékenység történik. Általában és jó esetben ezek a történések elősegítik az ember továbbhaladását a fogyás útján, hiszen a pozitív megnyilvánulások ugye csak simán előrébblendítenek, a negatívakat pedig meg lehet ideologizálni, és akkor azok is (jusztis) vihetnek előre.

Aztán eljön az idő, hogy megtörtént a lefogyás. A környezet látja, és el is fogadja, hogy más ember vagy, már nem az a kövér, hanem az, aki le tudott fogyni. És szép lassan a figyelem elfordul másfelé. Úgy is fogalmazhatok, hogy már nem nagy cucc, a “skoda három napig tart”-ott, azaz az érdeklődés, ami egyfelől a pozitív oldalon a szupportív szándékot, másfelől negatív oldalon a kaján várakozást a visszahízásra jelenti…nos az érdeklődés egy idő után abbamarad. Nyilván ez törvényszerű.

Azonban nekünk, akik megélik ezt a dolgot…nekünk a függöny még messze nem ment le, és nem is fog soha, ha ugye jót akarunk…hiszen az úton megmaradni nagyobb munka, nagyobb teljesítmény, nagyobb feladat, összetettebb, lelkileg lényegesen nehezebb, mint a fogyás. Na nem mintha a fogyás nem lenne baromi nehéz. Mert az.

Én azt mondom, hogy lelkileg fel kell készülni arra a szakaszra is, amikor már nem vagyunk kövérek, de alkatunkból, génjeinkből, karmánkból,- lófütty tudja miből még- kifolyólag vigyázni kell, hogy a tüzet életben tartsuk. És sokkal nehezebb ez úgy, hogy a figyelem körülöttünk elapad. Már nincs hátbaveregtés, nincsenek elismerő szavak, hiszen lefogytál, meg lettél dicsérve, welldone.

Talán ez is forrása a hírhedt jojó-effektusnak. Hogy vannak, akik nehezen élik meg, hogy kidurran a lufi, hiszen a fogyás alatt élvezhetik a megkülönböztetett figyelmet, a folyamatos elismerést, és valahogy az életük részévé válik. Beépítik a lelki hadviselésük sorai közé. Úgy gondolják, hogy igen, ezt ők megérdemlik, ez nekik jár. Aztán amikor elenyészik az éterben, mert okafogyott lesz, mert már nem nagy cucc….akkor hirtelen megkeserednek, és hiányozni kezd nekik a dolog.

Pedig ebben a szakaszban kell különösen erősnek lenni, mert a normál súly fenntartása vagy további diétát igényel, vagy nagyfokú rendszeres sportot, esetleg mindkettőt. De ez már valahogy az ember magánügyévé válik. Depláne, hogy ugye vannak olyanok, akok megszállottá válnak…jó, valamennyire megszállottá kell lenni, ha valaki nagy túlsúlytól akar megszabadulni, ez világos…megszállottan kell haladni, talán máshogy nem is lehet. Csakhogy egy elhízott ember, aki megszállott módon diétázik, az szimpatikus. Viszont egy nem elhízott ember, aki megszállottan diétázik/sportol/stb….az nem szimpatikus a társadalom szemében, hanem elmebeteg.

A környezetünk, a minket körbevevő emberek sokszor fájdalmasan és kiábrándítóan egyszerűek. Fáradtak, kiégtek, lemerültek a robotban, és eltompultak a média sztereotípiákkal felturbózott, manipulatív szuggesztiói által, ami az arcukba üvölt esténként a tévé előtt lazítva. Tudom, ez a kép nem valami pozitív, de sajnos annál inkább jellemző, pláne egy olyan társadalomban, ahol egyre többet kell dolgozni egyre kevesebb pénzért, már ha egyáltalán van munka.

Ezért gondolom tehát úgy, hogy az élethosszig tartó életmódváltáshoz spirituálisan is meg kell változni. Képesnek kell lenni kizárni a világot, ha kell, és önmagunkban elég erőt érezni ahhoz, hogy a kitűzött ösvényen maradjunk. Ez talán indokolatlanul mélynek tűnik, végül is hajnal van, és tekerem a biciklit, ilyenkor el tudok jobban merülni magamban lol….Lehet hogy csupán arról van szó, hogy a megszállottságot át kell alakítani erős, tudatos akarásra, amit azért elsősorban önmagunknak kell tartogatni, egyrészt mert a környezetünk nem kíváncsi rá, másrészt meg javít a saját szocializációnkban. Miért írom, hogy a környezetünk nem kíváncsi rá? Egy nyilvános blogon? Na igen….azt hiszem azért, mert ugyan ez a blog valóban nyilvános, de egyfelől kevesen látogatják, másfelől a téma ezen szelete nagyon szűk réteget érint…. De remélem, hogy ez a szűk réteg egyre több emberből áll majd.

Menet közben

Futnak a hetek, a napok, annyi minden történik. Egyfelől persze. Ami miatt azonban ide viszonylag nem írok sokmindent, az persze az, hogy akármennyire pörög az élet sok fronton, a diéta-életmód frontja elég unalmas. Tudniillik nincs semmi új, semmi olyan, ami az eddigieket cáfolná. Árnyalni árnyalja persze, többször is, de ilyenkor valahogy mindig előjön bennem, hogyhát tulajdonképpen mivel nincs semmi új, akkor minek, miről, és hogyan írjak bejegyzést.

A hosszú távú, megtartható életmód-hatásmechanizmus a nevéből adódóan csak hosszú távon figyelhető meg. Nyilván …lol... végeláthatatlan hosszú, unalmas táblázatokon, ugyanazokkal a számokkal, képletekkel….mert hosszú távon derül ki, hogy miként halad a dolog. Jelen állás szerint valahogy úgy érzékelem, hogy a bevitt kalóriák vonzatában a ledolgozott kalóriák minimálisan 3-4szeres előnyben vannak. Most persze hagyjuk azokat, akiknél tulajdonképpen teljesen mindegy, mit csinálnak, az egyértelműen hízásra hajlamos, ex-kövér, stb. emberekre gondolok most. Arra a skatulyára, ahova magamat is besorolom. Nekünk nem úgy működik szerintem a számtani rész, mint másoknak.

Emberek vagyunk, nem gépek persze. Ha gépek lennénk, problémánk sem lenne, már ami a testkép-életmód vonalat illeti. Sőt, enni is felesleges, biztosan létezne egy tabletta, amibe bele van sűrítve minden olyan anyag, amire szüksége van a testnek, az energia is persze, és ebből bevennénk naponta három szemet, 'oszt annyi'.

De emberek vagyunk, életünk fontos része az evés, nemcsak tápanyagbevitel, hanem nagyon sokminden más is. Ebből az irányból nézve például élvezet. Egyike a primitív, testi örömöknek, amik –valljuk meg- széppé teszik az életünket. Persze látványosan el lehet határolódni ezektől a dolgoktól, de alapvetően ami az embert hajtja amióta csak létezik, az pont az, hogy minél “jobb” élete legyen. Azaz minél több legyen benne az élvezet, és minél kevesebb a szenvedés. Az élvezeti részhez pedig elég nagy szeletben tartoznak a testi, kézzel (és persze egyéb testrésszel is) fogható, érezhető JÓ dolgok.

Ezért nehéz ezzel szembemenni, és ezért mondom én azt, hogy nem is lehet és nem jó, és nem is kell mindig, örökké szembemenni. Ha le kell fogyni, akkor le kell fogyni, mese nincs. Akkor ideiglenesen (de csak ideiglenesen!) búcsút kell intenünk ezeknek az élvezeteknek. De ha már lefogytunk, és benne vagyunk a “normális”-nak nevezett, egyébként meglehetősen termetes dobozban, akkor felesleges tovább korlátozni magunkat. Ettől a ponttól jönne be az egészséges szabályzás, ami ugye, tekintve hogy nem vagyunk istenek, visszacsatolással működik ugyebár. Kézben tartva a kontrollt, miért ne élvezhetnénk ki az élet eme örömeit, amit az evés nyújt?

Máskülönben az egyik étkezési rendellenességből a másikba esnénk. Csöbörből vödörbe ugyebár. Butaság lenne. Írom mindezeket a közelgő ünnepek fényében, hiszen lássuk be, az egész december mindenütt a világon, az evésről szól, legalább 80%-ban….mondjuk inkább így: a fogyasztásról. Fogyasszunk, együnk-igyunk, költsük a pénzt….minél többet persze. Nem könnyű itt sem megtalálni az egyensúlyt, sőt, nem is mindig sikerül, de azt hiszem, ha már az ember próbálkozik, az már valami…

Én személyesen túl vagyok egy jó kis szülinapos hétvégén, amire korrektül rákészültem diétaügyileg is….konkrét számokkal: az ominózus hétvége előtt négy hét alatt összesen 5,9 kilót fogytam. A három nap alatt 5 kilót szedtem fel LOL….sebaj, ezért készültem rá tudatosan. Visszaállva a szokásos életmódomra, azóta négy nap telt el, ez alatt a négy nap alatt 1,4 kilót fogytam. Így megy ez, mese nincs. Számomra úgy tűnik, ez lesz a járható út. A hintapalinta. nem tudom másnak hogy működik ez…de ha valaki tudja, ne hagyjon a tudatlanság mocsarában vergődni :)

Hajnali menet

Annak idején azért kezdtem el a hajnali aerob mozgást, mert úgy éreztem, így tudom az erre fordított időt a legkevésbé problémás módon biztosítani. Merthát napközben az embernek dolga van...kinek ez, kinek az, de általában az embernek nincs felesleges 2-3-4 órája a nap folyamán. Tehát így a saját "alvóidőmből" szakítottam egy darabot.

További előnye ennek, hogy reggel kilencre már nem ritka, hogy 2000 kalóriányi fórban vagyok magamhoz LOL...ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ötkor kikászálódok az ágyból, a fürdőszobában fogmosás közben szépen magamhoz térek, és irány a bringa. Általában első alkalommal hat húsz körül szállok le, és viszem ki a nagyfiamat az állomásra. Aztán fél nyolc körül pattanok le megint, kelteni a kisfiúkat, és a nagylányomat kidobni az állomásra, ő általában a hét harmicas vonattal megy. Aztán megint felülök, és tekerem nyolc negyvenig, amikoris a kissrácokat viszem az iskolába. Ezután még általában tekerek egy fél órát, közben iszom egy kávét a nejemmel, majd fürdés, és indulhat a napi rutin. Ha hétvége van, vagy családi program, akkor is reggel nyolcra kész tudok lenni frissen borotválva, hajat mosva, lefürödve úgy, hogy mögöttem van minimum két és fél óra tekerés, ami azért 1500 kalória kábé.

Namost közben rájöttem, hogy ez miért jó még így. Nemcsak az időbeosztás miatt. Hanem más miatt is. Sokszor írtam már a glikogénről, erről a májban és izmokban felhalmozódó tartalékról, amit a szervezet először elkezd elégetni, ha mozogni kezdünk. Azt mondják, ez kb. 400 kalóriányi energia. Ha ez elégett, akkor kerülhet sor a zsírégetésre. Ezért gondolom, hogy durván elhízva nem lehet aerob mozgással zsírt égetni, mert az a 400 kalória, az durván jó félóra futás vagy biciklizés, ami simán kidögleszt egy 40-50-es BMI-vel rendelkező kövér embert. 

A glikogén tartalék nyilván nem kinő magától, hanem a bevitt energiákból épül fel. Ha viszont huzamosabb ideig nem viszünk be energiát, akkor nem tud felépülni. Azaz éjszaka (már ha nem evéssel töltjük, hanem alszunk lol) szépen kiürül, teljesen de legalábbis nagy részben. És amikor éhgyomorra nekiállunk aerob mozgást végezni, hopp...nincs glikogén tartalék, és éghet egyből a zsír (igen, vagy az izom, kevésbé kedvező konstellációban, de ha fogyásról beszélünk, végülis tökmindegy.)

Természetesen nyilván nem mindenki bírja az éhgyomorra órákig tartó kardiózós edzést....de én pl. igen. Általában így kezdem a napom, és nem ritka, hogy délután 2-3 óráig nem is eszem semmit. Nem vagyok éhes. De hangsúlyozom, ez az ÉN hülyeségem, mindenki máshogy működik, amit ki kell ismernie magának, hogy a neki megfelelő módszert tudja alkalmazni.

Mindössze érdekesnek gondolom, hogy ami felé ösztönösen mentem, a mögött van olyan összefüggés is, ami nekem eddig nem jutott eszembe, ill. nem került az utamba. 

Semmi extra

Nagyon rég nem írtam semmit. Mondjuk ezzel kapcsolatban nincs semmilyen irányú pressure....ahogy annak idején megfogadtam azt, hogy nem fogom (juszt sem) megszűntetni a blogom, azt is elhatároztam, hogy ha nincs írhatnékom, csak azért nem fogok irogálni, merthogy hát már milyen régen nem írtam. Az úgyis megérződik szerintem. Ha kényszerből ír valaki.

Ennek a vonalnak a nyomán haladva tehát annak se sok értelme van, hogy rögtön ezzel a felütéssel indítsam ezt a bejegyzést....szóval nem mentegtőzés volt, vagy ilyesmi, egyszerűen csak tényként írtam le....hogy rég írtam.

A kerekek forognak. Az idő megy, én is minden évvel öregebb leszek, mint mindenki más. És hát ugye az sem nagy titok, hogy ahogy öregszünk, úgy válik egyre gyorsabban múlóvá az idő. Így van ez, mese nincs.

Harcos mindennapjaimban még mindig a saját anyagcserém "feltérképezése" a cél. Van egy végülis elég szélesnek mondható út, amin rajta kell maradni valahogy....viszont haladunk valamerre, és fontos, hogy ne visszafelé legyen az a haladás. Néha az az érzésem, hogy kétféle ember létezik. Az egyik, aki a szerencsés, és tulajdonképpen akármit és akármennyit ehet, nem hízik....a másik, akiknek mintha ez a funkció nem működne, és nekik -nekünk- kontrollálni kell, hogy milyen az energiaegyenlegünk.

Múltkor az shopping centerben előttem fizetett egy kiscsaj. Kifejezetten vékony 20 év körüli....láthatóan a komplexumon belül dolgozhatott, csak leugrott a supermarketbe, tízórait venni. A következőt vásárolta: 1 db vajas croissant, egy db. semi baguette, meg egy kis doboz egg mayo. Ja meg egy kiskóla. Cukros. Amíg fizetett, gyorsan összeadtam...A péksüti alhangon 300, a baguette szintén, a majonézes tojássali, 15 dekányi, szintén minimum 250, és még a kóla is....összesen több, mint egy ezres. Tízóraira. Utána lesz még ebéd, kis snack, vacsi, és még menet közben lecsúszik ezmegaz, általában. A nap végére úgy megvan háromezer kalória, mint a huzat. Ami valljuk meg, egy 160 centi körüli hölgynek nem kifejezetten az ajánlott mennyiség.

Sokan, akik nem figyelik, mérik, számolják, kontrollálják, dokumentálják, hogy mit, mikor és mennyit esznek, ugyanígy a közelében sem járnak a "javasolt" napi kalóriaszükségletnek, mert sokkal, de sokkal többet fogyasztanak. Közöttük van, aki kövér, de van, aki nem.

A saját súlyom megtartásával már régóta nem feltétlen az a kérdés, hogy igen vagy nem, (mert igen lol), hanem hogy hogyan. A cél, ami felé megyek....az az lenne, hogy minél nagyobb szabadsággal, és minél kevesebb kötöttséggel elérni a súlymegtartást. Sokkal keményebb dió, mint gondoltam. Azt már régóta tudom, hogy a mozgással ledolgozott kalória nem számít ugyanolyan kalóriának, mint amit megeszek. Tehát nem egyenértékűek. Ettől függetlenül persze van hatással az egyik a másikra, de hogy pontosan mennyire...na ahhoz kell még nagyon sok átszámolt és dokumentált hét.

Jön a karácsony. Elkerülhetetlenül :) Diétázóknak egy kicsit rémálomszerű a történet. Ilyenkor mindig felmerülnek a kérdések, hogy akkor merre menjünk ezidő alatt? Szerintem környezetspecifikus a dolog: akinek fogynia kell, és halad szépen, annak mese nincs, passzolnia kell ezt az évet, és bizony végig kell nézni, ahogy a sokminden finomság lecsúszik a többiek torkán. Vagy legfeljebb csak egy-egy falattal beérni, ami nem mindig a könnyebb út.... Lehet ezt próbatételnek tekinteni, vagy csak egy egyszerű feladatnak, amit teljesíteni kell.

Akik pedig súlyt tartanak, azoknak 3 lehetőséget látok. Vagy nemet mondanak, és élvezik a nem hízás biztos sikerét....vagy irányítottanm elhajlanak (ezt a kifejezést most már a magaménak tekintem)...és kicsit felszednek magukra, vagy odacsapva az asztalra azt mondják, hogy egyszer élünk, majd ünnepek után visszacsináljuk....és felrántanak egy tízest az év utolsó hetében.

Nos, a második vagy a harmadik esetben lehet alapozni a dologra, előtte is és utána is egy kicsit szorosabbra húzni az öveket, és akkor úgymond helyet csinálunk a "csúnyaságnak". Vagy egy idő után az ember alapból rááll a hullámzásra....karácsony kilengés, márciusig vissza, Húsvét megint ki, júniusig vissza, nyaralás megint ki...és így tovább. Végülis tökmindegy...a lényeg, hogy hát a kontroll ugye. Az meglegyen ;-)

Backstage

Sokszor mondják, hogy egy profi, tapasztalt ember egy mozdulata mögött sok-sok megélt döntés van, azért ér aranyat a keze. Egy-egy apró, vagy annak tűnő mozzanat mögött sokszor nagyon sokminden van. Ahogy egy 5 perces könnyed, szórakoztató előadás mögött is egy csapat áll a háttérben, egy felszerelt, komoly team....eszközökkel, trükkökkel, kigyakorolt módszerekkel, és rengeteg jól-rosszul meghozott döntés tapasztalatával.

*

Fel lehetne sorolni oldalakon keresztül mindazokat a mozzanatokat, hiszen az egész világ arról szól körülöttünk, hogy FOGYASSZ!....egyél-igyál, vásárolj, költsd a pénzed...és ha nem volna elég a kívülről jövő nyomás, ott van rögtön a belső ösztön is, ami a génjeinkbe van táplálva, és ami ellen nem lehet küzdeni...a fajfenntartás örök és állandó ösztöne, hiszen enni kell.

Namost ezek dolgok teljesen nyilvánvalóak, mégis újra meg újra tudatosítani kell magunkban, mert ha egy kicsit lankad a figyelem, akkor gyorsan beszippanthat a társadalom fogyasztás-örvénye. Ez valami olyasmi, amihez erőt kell meríteni minden nap. Márpedig mindennap erőt meríteni csak úgy lehet, hogyha ez a folyamat a mindennapjaink...az életünk részévé válik. Azaz attitűdváltás kell....ami pont jól jön, hamár életmódot váltunk, nemde?

Van egy néhány olyan dolog, amit közel lehet a tűzhöz tartani...mindig. Például az erkölcsi erő tudata, arra a varázslatos érzésre gondolok, ami a sikerélménnyel jár együtt. Az a pontosan körüljárható, kézzel fogható gondolat, hogy nálam van a kontroll, én irányítok. Vagy a cél elérése/megtartása. Az embernek rutinszerűen végig kell gondolnia olyan dolgokat, hogy honnan jöttem, hová tartok, és hogy tervezek eljutni odáig. Ezt megdöbbentően sok ember nem csinálja....pedig rendkívül hasznos, és nemcsak az étrend-életmód vonalon jön jól, ha rendet tudunk vágni a dolgok között.

A világ nagyon színes, és összetett, benne mindenki egy-egy középpont a saját univerzuma gyújtópontjában. Ez az, amiért nem létezik doktrína, ez az, amiért soha nem lesz olyan tuti megoldás, olyan séma, rendszer, ami egyformán sikerrel alkalmazható mindenkire.

Mindenkinek egyedileg kell felkutatnia a saját elme-kapaszkodóit, amiket sokszor, akár naponta meg kell ragadni, és a segítségükkel ösvényen maradni. Nem könnyű....persze, hogy nem az. De sose feledjük, hogy a mérlegnek mindig van egy másik serpenyője is. Amikor az adott pillanatban döntést hozunk, az a döntésünk befolyásolni fogja a következő döntéseket is. Saját példán szemléltetve:

Amikor nekem hajnali ötkor megszólal a telefonom, és én hunyorgó szemmel, tapogatózva kinyomom, akkor meg kell hoznom egy döntést: felkelek, vagy nem kelek fel. Ha összeszedem magam, és 10 percen belül már tekerem a biciklim, akkor mire indul a nap, kilenckor én már túl vagyok 1500 kalóriányi letekert kilométeren. Úgy indul a napom, hogy sokat tettem már az elején az egészért. Százezerszer kisebb az esély arra, hogy a nap folyamán elkapjon a "leszarom-hurrikán"....biztos mindenki ismeri ezt az érzést, amikor hirtelen a púpja tele lesz mindennel....számolgasson, kalkuláljon, figyeljen a radai rosseb, elegem van, nem érdekel, leszarom......ez a gyorsan támadó érzés mindenféle apró kis perembe bele tud kapaszkodni, lett-légyen az egy baráti kínálás, vagy egy hirtelen jött ebédmeghívás....vagy egy reklámtábla, hogy akciósan féláras a kedvenc hamburgerem......Ha korán reggel nincs meg az erőm, hogy felkeljek és beindítsam magam, akkor úgy indul el a napom, hogy tudom, időt kell szakítani napközben, akár egy, akár több alkalommal is, hogy a megcélzott kalóriamennyiséget lemozogjam. Ez egy teher. Egy nyomás, ami pluszba tevődik rá a vállamra egész nap. Ilyenkor, ha jön ez a perem, sokkal könnyebben bukik fel a rendszer, hiszen már hátrányban vagyok a magam elvárásaihoz képest, és komoly mozgás-mennyiség vár még rám. Könnyebb azt mondani: most már úgyis mindegy, úgyhogy akkor kit érdekel, ez a nap már eleve el van cseszve.

Szóval valahogy így értem, hogy egyik döntésből születik a másik. Hány és hány fogyókúra, életmódváltási kísérlet dől meg azon, hogy egy döntésből dominószerűen lesznek egyre nagyobb mennyiségben olyan fordulatok, aminek a végén ott van, hogy áááá.....hagyjuk az egészet...és akkor ott is van a hatvannyolcmillió kifogás, hogy a gének, meg a pajzsmirigy, meg a mellékvese, meg különben is erős csontú vagyok, meg egyébként sem küzdhetek a karma ellen. 

Tudom, hogy nem vagyok normális....

Ma volt kis időm, és nekiálltam szétboncolni az elmúlt harminc hét rögzített adatait. MIndennap leírom, hogy mennyit ettem, hány kalóriát....és azt is, hogy mennyit mozogtam, illetve a mozgással mennyi kalóriát égettem el. Hetente mérem a súlyom, és minden héten átlagértéket számolok a bevitt kalóriákból, és a bevitt-mínusz-ledolgozott kalóriákból. Ez utóbbi számot hívom "egyenleg"-nek.

A célom az, hogy a sokféle étrend-sokféle mozgás-sokféle eredmény adattömegből kihozzak valami olyan kódot, aminek meg lehet felelni. Ehhez sokrétű elemzésnek kellett alávetnem az adatokat, úgymint megállapítani, mik azok az értékek, amiknél biztosan nem fogyok, és milyen arányszámokhoz, milyen százalékos fogyás-esélyek rendelhetők.

Igen, tudom....nem vagyok normális. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a számok, utalások, aránypárok rajtam kívül nem mondanak senkinek semmit, a képet kizárólag illusztrációnak szántam, ez egy szelete az xls fájlomnak, amiben számolgatom a dolgaimat. De a sok-sok boncolgatásnak csak megvan az eredménye, mert kialakulni látszik egy meglepően logikus minta, amiből fel fogok tudni állítani egy kódrendszert, ami után nincs más dolgom, mint aszerint létezni LOL Ugye milyen egyszerű? :D

A gondatlan étkezés örömét meghagyom azon szerencséseknek, akik mindenféle látható és azonnali következmények nélkül tömhetik a pocakjukat a sok finom szénhidráttal és zsírral :):)

Hinta üzemmód az asszimiláció érdekében

A hinta jutott az eszembe....mint a súlytartás technikai ábrázolása. Olyannak érzem, mintha két lehetőség állna előttem: 1: a hinta áll..ez az étkezés szempontjából azt jelenti, hogy ugyanazt az étrendet követem folyamatosan....mondjuk annyi kalóriát fogyasztok, amennyi maximum 10%-al haladja meg az alapanyagcsere mennyiségét, de mondjuk ennek a 10%-nak minimum a dupláját lemozgom extrán. A saját példámnál maradva ez 1900-2000 kalória körüli napi limit lenne. 

Ilyen életmód mellett a visszahízás azt hiszem ki van zárva. Jövök a 2-es verzióval: Üzemmódokba váltva, egyfajta irányított elhajlást követve, mint egy hinta, előre-hátra ingadozva lengem körül a tengelyt, ami ugye az ideális testtömeg...vagyis amikor a hinta áll. Magyarán szólva vagy tartom az egysíkú egyoldalú étrendet, vagy folyamatos kontrollt tartva húzd meg- ereszd meg jelleggel kerülgetem a megcélzott testtömeget, mint macska a forró kását.

Szerintem a második verzió sokkal élhetőbb. Egyrészt nem olyan unalmas, másrészt nem rekeszti ki magát az ember a közösségi dolgokból. Részt vehet önfeledten egy szülinapon, egy karácsonykor, egy nyaraláson, egy vendégségen, stb. Nem kell visszautasítani mindig mindent, és sokkal inkább normális emberként lehet látszódni mások előtt. Ha az első verziót követem, akkor előbb-utóbb befordult csodabogárként, javíthatatlan étkezési rendellenességes személyként örök számkivetett lehetek az élet játszóterének a nagyobbik felén. Hiszen ha valaki kövér, akkor tolerálják, ha visszautasít egy kínálást/alkalmat....persze nem mindig, de érthető módon lehet tolerálni. Na de ha nem kövér....és akkor is "játsza az eszét"....akkor rásüthetik pillanatok alatt, hogy nem normális...beteges, megjátszós, stb. De minimum ugyanolyan étkezési problémás, mintha el lenne hízva.

Márpedig, ha nem akarunk visszahízni, mi, akik már lefogytunk valahogy....akkor választani kell. Szükség van élhető startégiára, szükség van arra, hogy analizáljuk, és próbáljuk megérteni a testünk...a mi saját testünk reakcióit. Ha van terv, ha van egy elképzelt rendszer, akkor képesek lehetünk arra, hogy ne csak külsőleg tartozzunk a normális emberek közé, hanem a vislekedésünk se szúrjon szemet senkinek. :)

Hétköznapi hőseink

Az elmúlt hetet nálunk tölti-töltötte egy kedves régi barát, aki épp nagyon komoly diétában van. Nem most kezdte el, mert már jelentős eredményei vannak, de még előtte van sokminden amin keresztül kell jutnia.

Hányszor és hányszor olvasni olyat, hogy háát most nem lehet tartani a szigorú diétát, mert:

• Éppen születésnap van
• Karácsony van
• Húsvét van
• Nyaralok
• Beteg vagyok
• Rossz hírt kaptam
• Jó hírt kaptam

Ésatöbbi, ésatöbbi. Igen, ezek azok a fura dolgok, amiket lehet hívni kifogásnak, mentségnek, körülménynek, akadálynak, vagy akármi másnak. A sikeres ember különbözik a sikertelentől. Miben is? A cselekedeteiben. Ugyanis a sikeres ember meglépi....meg tudja/akarja lépni azt, amit a sikertelen nem. Itt van a kutya elásva. Mindig van valami, ami elég lehet a kibúvóra, és a legtöbbször mégcsak nem is érthetetlen vagy elfogadhatatlan, vagy álszent. Sokszor teljesen logikus, értelmes, és racionális várat építhetünk a kártyáinkból. Amit aztán egy laza fuvallattal dönt romba a mérleg mutatója, amikor ráállunk.

Mert mi forog kockán? A siker. És nemcsak a fogyásról van szó, hanem az önmagunk felett aratott győzelemről. Roppant nagy dolog az ilyesmi, építi a lelket, és erősíti a testet. Kérem szépen, Karácsonykor is lehet beigli nélkül ünnepelni. És íme itt van az én messzi földről iderepült barátom(barátnőm), akivel az elmúlt 3 évben nem találkoztunk egymással....és közel egy hete beszéljük magunkat rekedtre minden nap, és jövünk megyünk, és sütünk főzünk, és kávéházakba ülünk be, és ő hősként, mosolyogva nézi, ahogy süteményt, capuccínót, pizzát, jégkrémet esznek körülötte, és soha, egy pillanatra sem inog meg. Ez az, erről van szó...így kell csinálni! Ha valaki tudja, én bizony tudom, milyen erős akarat kell ehhez. 

Biztos vagyok benne, hogy végig fog menni az úton, és én nagyon büszke vagyok rá! :)

Bran-bar, n+1edik verzió

Nos, híven a nevéhez, az aktuálszelettel kábé 30 különböző konfigurációban tettem kísérletet. Több lépcsőről itt a blogon is adtam híradást. Úgyhogy mintegy záróakkordként íme a végső termék, ami végre olyan már, hogy -hihetetlen, de- ízlik mindenkinek, még a kissrácoknak is. :)

Aktuál szeletről átneveztem bran-bar-ra (Louis Litt figurája után LOL), ami végülis teljesen jogos, hiszen rengeteg korpa van benne, méghozzá búzakorpa. Az összetételen sokszor csiszoltam, mire meglett ez, ami azt hiszem marad már ilyennek is a jövőben. A technológia is sokat változott....először ugye zsírpapírra, sütőben sütve, felszeletelve...aztán mivel állandóan leragadt, váltottam, és  kockaformába mértem a cuccot...utána vásároltam kör alakú sütikiszúrót, amihez pont hozzávaló, általam csak - családom nagy derülésére- csömöszölőnek hívott alkalmatosság is volt, amivel ki lehet tolni a formából a tésztát. Ezzel úgy dolgoztam, hogy egy kis műanyag deszkára tettem a kizúrót, szórtam bele bőségesen korpát, belemértem a cuccot, a tetejére is szórtam korpát, majd a csömöszölővel elegyengettem a tetejét. Ezután óvatosan lehúztam a kisdeszkáról, miközben a tenyeremmel tartottam az alját, hogy ne essen ki...és így tettem be a szilikonlappal bélelt, és korpával gazdagon beszórt tepsibe, majd óvatosan leemeltem róla a kiszúrót.

De most visszatértem a bar-fazonra...annyi módosítással, hogy szilikonlap, vastagon beszór korpával, ebbe mehet bele a cucc, ezt kettő darab faspatulával szépen elegyengetem, a széleit is, aztán be a sütőbe 25 percre. Ha megvan, utána kiszedem, a tetejét is lekorpázom, egy másik szilikonlapot ráfektetek, majd sütőkesztyűvel az egészet ráfordítom egy másik tepsibe. Ezután óvatosan lehúzom az eredetileg az alján lévő szilikonlapot, és visszatolom újabb 20-25 percre a sütőbe. Ha megvan, akkor egy megfelelő nagyságú vágódeszkát dobok rá, majd ugyanúgy megfordítom az egészet, kiborítom, és lehúzom róla a másik szilikonlapot is. Hagyom hűlni, majd 18-20 szeletre vágom...Ha nagyobb tepsiben készítem, laposabb lesz, ekkor vigyázni kell, mert könnyen eltörik középen. Érdemes vastagra csinálni, én egy jénaiban sütöttem meg legutóbb.

íme a végső recept: (ezt most édesítővel csináltam...sodium-ciklamáttal, Az EU-s szabvány szerint egy kilencvenkilós ember ebből a szeletből 9 darabot ehet naponta (70 mg lesz egy szeletben, ha húsz felé vágom fel)

• 85 dkg alma, pépesre reszelve
• 5 dkg teljes kiőrlésű liszt
• 5 dkg zabpehely
• 5 dkg búzakorpa
• 1 ek fahéj
• 1ek szegfűszeg
• 3 spriccnyi citrom aroma
• 3 spriccnyi narancs aroma
• 35 szem édesítő tabletta (lidl), mozsárban összezúzva

Ezeket simán összekeverem fakanállal, alaposan...és mehet is a sütőbe.

Egy szelet 40 kalória, és 8 gramm CH van benne. Az íze majdhogynem rendesen almáspite :)

Zsír

Strigadur kérdezett rá, miért nem írtam részletesen a zsírokról, olajokról...elgondolkodtatott a kérdés. Tényleg, miért nem?

Alapvetően úgy gondolom, én az édességek miatt híztam el. A zsíros húsokat sosem szerettem, a szalonna, pacal, csülök, tarja, hurka-kolbász témakör világéletemben hidegen hagyott. Talán ezért nem volt a téma kivesézve. Mint városi kölyök, természetesen én is vénuszolajon és margarinon nőttem fel, mint a kor- és sorstársaim. És kötelező jelleggel hördültem fel, amikor napvilágra került, hogy mi is a margarin, és mik azok a transzzsírok.

Aztán a tudomány előállt ugye azzal, hogy van jó koleszterin, meg rossz, LDL meg HDL....meg hát a növényi olajok mégsem olyan jók...megtanultuk mi a hidrogenizálás, és ahogy annak idején a vaj meg a zsír volt a mumus, lassan megfordul a kocka, és a növényi olaj meg a margarin lesz az. Anyámék annak idején azért vettek margarint, mert lehetett kenni hidegen is...aztán meg azért mert sokkal olcsóbb lett, mint a vaj. Fiatal felnőtt koromtól a vaj rendesen luxuscikknek tűnt...sok gyerek mellett, sok kenyér és sok kenegetnivaló fogyott.

A saját hat gyerek mellett még ott volt a nejem 13 éves öccse és a 16 éves húga. Havi hetven kiló kenyér volt a fogyasztásunk, ebből következik, hogy bizony nem lett volna kis különbség, ha margarin helyett vajat kenünk arra az uszkve 1000 szeletnyi kenyérre....úgyhogy abban az időszakban nemigen volt szempont hogy mennyi transzzsírt eszünk meg. Sajnos. Bár ha belegondolok, és tudtuk volna akkor mindazt, amit most...végülis faluhelyen szerintem tudtunk volna megoldást találni..d.e mindegy már, elmúlt, és ez a bejegyzés nem erről szól most :)

"A tudomány állása szerint"....hányszor látjuk ezt...közben annak idején az is ebbe a kategóriába tartozott, hogy a Föld tányér alakú. Akkor és ott az akkori tudományos világ teljes mellszélességgel ezt állította. Innentől kezdve -persze sarkítva- nem lehet biztosra venni, mikor mit mondanak az "okosok". A statisztikai kimutatások mindieg a megrendelők érdekeit mutatják.

Marad az ösztön és a mérték. Nekem ugyanez a bajom a Paleós bigyóval...nagyon okos érvek vannak mellette, meg ellene is. És mit súg az ösztönöm? Hát azt, hogy legyen az étel minél természetesebb, és tartózkodjunk a mértéktelenségtől. Nincs olyan típus, amiből korlátlanul és büntetlenül lehet fogyasztani. Ha zsír, akkor legyen természetes...vaj, libazsír, mogyoróvaj....ha pedig növényi, akkor ha lehet, hidegen sajtolt, minél egyszerűbb eljárással készült. Ettől függetlenül a fritőzben napraforgómag olajat használok...de mindig van itthon valami alternatív növényi zsír...most pl. épp szőlőmagolaj, ha főzök, ezzel főzök. Tehát pl. bolognai ragut, vagy pörköltöt ezzel készítek, de a sült krumplihoz meg a rántott húshoz nyilván nem ezzel fogom feltölteni a fritőzt, literenként tizenöt euróért...Kókuszzsír is van itthon most már, így sokszor azt használjuk. Pl. nemrég az asszony szalonnát sütött (mert attól hogy én nem szeretem, azért ő és a gyerekek igen), és kókuszzsírt tett alá. Azt mondják, jó lett.

Szóval összegezve én ebben a kérdésben megyek az ösztöneim után. Igyekszem kevés zsírt fogyasztani, és ha lehet, választani egy olyan verziót, ami minél természetesebb. És persze mindig racionalizálni, a körülményekhez képest a legésszerűbb megoldást találni.

Okos tanács

Azt hiszem, olyan nincs. Valószínűleg azért pörög ennyi módszer, ennyifajta fogyási "okosság" a köztudatba, mert van akinél ez válik be, van akinél az. És persze van, akinél tökmindegy, mert úgyis vékony marad, akármennyit eszik. Az is elég nyilvánvaló, hogy ezt a lovat nagyon sokan meg akarják ülni valahogy, hiszen a jóléti társadalmak (vagyis ahol a lé van) többsége túlsúlyos. Márpedig ha túlsúlyos, akkor nyilván szívesen lefogyna, ha tudna. Tehát áldoz rá...világos, mint a vakablak :)

Szóval azt hiszem, ha a legnagyobb mértékben le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor bizony az a konklúzió, hogy nincs tanács. Ha valaki le akar számolni a felesleggel, akkor kizárólag ő maga a kulcs ehhez, és alapvetően akármelyik módszerrel le tud fogyni, csak fel kell emelkedni, és el kell indulnia. El kell kezdenie "rendet rakni" maga körül. Mindenféle értelemben.

Szóval nincs se doktrína, se kapszula....ezt ugye eddig is sokszor mondogattam én is....de most még továbbcizellálom azzal, hogy jótanács sincs. Ki tudja, kinek mi számít kapaszkodónak, triggernek, motivációnak. Hiszen mindegyik ember egy külön világ. Lehet,engem motivál, ha a házastársam mondjuk beszólogat, hogy "hámájólenne lefogyni apukám"...de lehet, hogyha ezt hallanám, simán beadnám a válópert. A másik embert meg talán pont ez fogja kirángatni abból a csapdából, amiben van. Mittudomén.

Mégis, akkor is ha nincs jótanács....nincs okosság....akkor is nagy felelősség és nagy küldetés van azoknak a vállán, akik túljutottak ezen. Nem elbújni kell(ene)...hanem előlépni, és elmondani azt, hogy milyen tapasztalatok voltak az út során. Térképet kell rajzolnunk azoknak, akik nem tudják az utat. Igen, valahogy úgy, ahogy én ezt a blogot csinálom....már rég nem lenne létjogosultsága, ha csak a fogyásról szólna. Nemigazán tudok sok újat mondani ezen a blogon, csak ismétlem mindig magam, meg járom körbe ugyanazokat a dolgokat. Viszont ismétlés a tudás anyja, ahogy szokás mondani...És némi szerénység nélkül hadd mondjam el, hogy azt gondolom, minél több olyan figura kellene, mint akár én, akár a monogramdruszám (LOL)...akiknek vannak olyan tapasztalataik, amik hozzájárulhatnak sok más ember saját módszerének a sikerességéhez.  Sajnos viszont nagyon kevesen vagyunk...még :)

A kitartás gyümölcse

Régóta dokumentálom a dolgaimat...az ételeket, a mennyiségeket, a mozgásokat. Nem olyan vészes teher, ha az ember elhatározza, hogy igenis feljegyzi, akkor meg lehet csinálni. Nem mindig, minden körülmények között, de 95%-ban igen. Ezért nem szoktam egyet érteni, ha valaki azzal érvel, hogy nem tudja kiszámolni meg lejegyezni  minden ételét, mert az képtelenség.... 

Sosem vitatom azt, ki milyen bizi. Nyilván mindenkinek megvan a maga dolga, a maga rohangálnivalója, munkája, gyereke, kocsija, kutyája, hitele, és így tovább. De hagy hozzak ide egy párhuzamot. Az életmódváltáshoz olyan terv kell, ami hosszú távon ami élhető, kivitelezhető, és fenntartható. Ugyanez igaz arra is, hogyha önelemzést akarunk csinálni...ha meg akarjuk találni a kulcsot a saját rendszerünkhöz, akkor is stratégia kell...hosszú távú, kitartó munka.

Óhatatlanul jut eszembe a vicc az angol grófról, akit arról faggatnak, mi a titka a gyönyörű angol pázsitnak. És a gróf elkezdi mondani a részleteket...hogyan kell öntözni, vágni, mikor mivel kell kezelni...és a végén odabiggyeszti: mindezt csinálja így legalább 300 évig, és Önnek is ilyen gyönyörű pázsitja lesz. Egyszerűen vannak olyan dolgok, amikhez KELL az idő, és persze a fáradtság, az energia, az állhatatos előrehaladás...azért, hogy aztán igazi eredmények lehessenek.

Hogy megtaláljam az én kulcsomat... mert mindenki zárja egyedi. Az anyagcsere, a bioritmus, a gének...annyira összetett rendszer, hogy nincs olyan formula ami egyformán mindenkinél és mindenhogyan működik. Az elmúlt heteimből állítottam össze ezt a diagramot, aminek egy részletét megmutatom most kép formájában. Alul a számok egy-egy hetet mutatnak. Minden héthez tartozik két érték. Az egyik a napi bevitt kalória mennyisége (átlagolva a héten), a másik a napi kalóriaegyenleg, tehát a bevitt kalória, mínusz az extrán ledolgozott. Ha az adott héten fogyás volt, zöld pötty jelzi a grafikonok alatt, ha hízás, akkor vörös a grafikonok felett. A kettő darab kék pötty stagnálást mutat.

Ebből a grafikonból számoltam ki azt, hogy amennyiben a napi kalóriabevitelemet 2500 alatt tartom úgy, hogy mellette az átlagom 1000 alatt marad (tehát ha 2500 kalóriát eszem meg, akkor 1500-at kell mozgással ledolgoznom), akkor biztosan nem hízok a héten. Elképzelhető, hogy ez nem egy 1000%-os szabály, de eddig minden hétre igaz, amin túl vagyok.

Ez nagy könnyebbség, hiszen egyrészt látom, hogy hogyan működik az anyagcserém, másrészt azt is látom, hogy tulajdonképpen egyszerűen irányítható a folyamat....de bizony ehhez az kell, hogy vezessem a nyilvántartást, és tudjam, mikor, mit és mennyit ettem. Szerintem nem olyan nagy ár cserébe a kontrollált sikerért. :)  

Életjel

Inaktív napok vannak előttem, mármint a blogolás terén....amúgy egyáltalán nem volt(am) inaktív, de mivel vendégeink voltak, így értelemszerűen nem tudtam annyit foglalkozni ezzel a dologgal....

Kellemesen üdítő volt a vendégeskedés, ilyenkor kicsit minden máshogy van, természetesen az evés-ivás is :) Azért nagy kilengések nem voltak, sőt, mivel sógornőm cukorbeteg, így újfent kiélhettem az Atkins-kísérletemnél gyűjtött ötleteimet....pl. gyártottam sajttekercset, amiben összesen 5 gramm CH volt....és sütöttem diós-répás sütit is, ezúttal pekándióból és cukor nélkül.

A mozgást besűrítettem a hajnali órákra, szépen letekertem az egész napi adagot reggel hat és kilenc között, így mozgás szempontból az egész nap szabad volt, és részt tudtam venni a programokon, amiket össze sikerült hozni ez alatt a rövid idő alatt.

Az ellentmondás mögött

Említettem már, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a blogomon előfordul olyan, hogy valamit állítok, aztán  később saját magam megcáfolom azt az állítást. Mivel alapvetően ez egy tépelődő-gondolkodó-elemző blog, úgy gondolom ez természetes. Nyilván ahogy az ember halad az élete során, érik az impulzusok, változhat, és így a véleménye is változhat. Ezt is kifejtettem már. De most írok egy konkrét példát.

Jó pár hónappal ezelőtt kérdezték tőlem, hogy vajon ha nem költözünk el Mo.-ról, akkor is megcsinálom-e az életmódváltást. Határozott nemmel válaszoltam, és kifejtettem, hogy anyagi ráfordítás nélkül bizony ez nem lehetséges. Anyagi ráfordítással is csak meglehetősen nehezen. Például ezt ma egész máshogy gondolom. Ma azt mondom, lehetséges anyagi források nélkül is, de még nehezebb, mint megfelelő anyagi háttérrel. Írok egy kicsit arról, ami a véleményem megváltozása mögött van.

Durván egy háromnegyed évvel ezelőtt volt egy anyagi hullámvölgy nálunk. Nem volt olyan vészes, de negyed évig eltartott, mire össze tudtuk szedni magunkat újra. Csakhogy amikor realizáltuk, hogy mi a helyzet, akkor nagyon sok mindenen kellett változtatni, hogy túléljünk. Mert ha napi 20€ jut nyolcunknak kajára, akkor ugye az nem annyira kóser, hogy ebből 15€ apukának a fancy joghurtjai, fromázsai, meg a gyümölcsei...meg gluténmentes kiflije, meg az extra light krémsajtja, és sorolhatnám. A joghurtok átlagosan 80 cent körül vannak (per pot), az epernek 10€ kilója, az öklömnyi sárgadinnye 1,99€, a gluténmentes kifli 3 db 1,99€, ésatöbbi így tovább. Nyilvánvalóan ezt egy mozdulattal vetettem el.

Két lehetőségem volt az életmódommal kapcsolatban: 1: átmegyünk gazdaságos üzzemmódba, és eszem fehér kenyeret, tócsnit, grízes tésztát, paradicsomlevest és rakott karfiolt. Meg tojásos nokedlit, meg káposztás cvekedlit, meg krumplis pogácsát. Lesz ami lesz....legfeljebb visszahízom. Vagy 2: dacára a lekorlátozott anyagi lehetőségeimnek, megoldom az irányítást, de olcsóbban.

Nos, nem híztam egy dekát sem, pontosan tudtam tartani a kontrollt. Hogy hogyan? Ráálltam a 79 centes almára, amit az Aldiban lehet kapni, meg a 39 centes sárgarépára. Megnéztem a kenyér kínálatot, és felfedeztem, hogy a "sima" barna kenyér, mindössze 10 centtel kerül többe, mint a fehér, és mindössze 15%-al több kalória van benne. Azaz, egy kenyérközpontú főétkezésnél, ahol mondjuk hat szendvics van az asztalon, ami mondjuk 16 dekát jelent. A gluténmentes kenyérből ez 282 kalória, a másikból 326. Csakhogy a guténmentesből ez a mennyiség 1,99, a másikból pedig 16 cent. tehát azért a 44 megspórolt kalóriáért 1,83€-t fizetek. Nos, a megoldás, hogy egy szelettel kevesebbet eszem...vagy mozgok rá extrán valamit. Így a mérleg visszabillen.

Nem írom le ilyen részletesen az összes ételfajtát, ami szóba került, de a lényeg, hogy meg tudtam oldani, némi újragondolás, áldozat, és kis többletmunka árán. Na és persze ne hagyjam ki a jollyjokert: egyszerűen nemet mondok az ételre. Igen, ez is egy lehetőség. Nem jelent mindig megoldást a problémára, de ez is egy eszköz. Az akkori mélypontnak mikor vége lett, utána is megtartottam a bevezetett dolgokat. Pont ma volt, hogy vásároltunk a nejemmel, és a nagy kedvencem, a weightwatchers fromage-t fél áron kínálták az áruházban. V kérdezte, hogy nem akarok-e venni. Én meg nem vettem. Azt hiszem nem azért, mert nem szeretem már. Nyilván az íze ugyanolyan finom, stb....de valahogy személyes győzelemnek könyvelem el magamban azt, hogy "túllettem" ezen a termékcsoporton...mármint a joghurtokon és egyéb poharas desszerteken. És kicsit perverz élvezettel mondok nemet rájuk akkor is, amikor adott esetben már beleférne újra a költségvetésbe.

Hát így. Így van az, amikor az Élet leoszt egy új lapot, és alkalmazkodni kell. Klisé, hogy ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét. De működik. Az anyagi hullámvölgy után jobb lett az étrendem. Tisztult. Ma már úgy gondolom, kifejezetten jót tettem magammal, hiszen az említett poharas készítmények ugyan finomak, és alacsony kalóriaszintjük, továbbá zsírmentességük miatt könnyedén beilleszthetők akármilyen szigorú étrendbe, viszont jellemzően tele vannak nemcsak cukorral, hanem guargumival, xantán-nal, sodiumciklamáttal, glükózsziruppal, állományjavítókkal, ízfokozókkal, stabilizátorokkal, savakkal, mittudoménmikkel. Kemikáliákkal, amik nem jók az emberi testnek. A fejlődés, a tanulás, a haladás mind lehet indok arra, hogy megváltozzon a véleményünk valamiről.

A kognitív ego és a rántotthús

JFK világhírű mondata az volt, hogy 

My fellow Americans, ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country.

Tehát ne azt kérdezd, az országod mit tehet érted, hanem azt, hogy Te mit tehetsz az országodért...Nagyon sok a mögöttes tartalom ebben az egy mondatban. És hogy hogy jön ez a lefogyáshoz meg az életmódváltáshoz?

Hát úgy, hogy én azt hiszem, ha már mindenképpen ragaszkodni akarunk ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy na de miért híztam el??...akkor erre a kérdésre végtelen számú kanyar után is csak egy lehetséges válasz van: mert túl sokat ettem. És itt, ezen a ponton meg is kell állni. Mert ha folytatjuk az okoskodást, hogy de miért ettem túl sokat, akkor már kilométer hosszan jöhetnek a kifogások, hogy nem kaptam elég szeretetet, meg elpusztult a szomszéd néni macskája, aki nagyon közel állt hozzám. Ja, és rossz jegyeket kaptam a suliban, és az evésbe menekültem....

Nem. Az én döntésem, amikor megeszek valamit. Az én döntésem, hogy elmegyek-e az asztalon hagyott rántotthúsok mellett, amik megmaradtak ebédről, és ingerlően illatoznak a krumplipüré meg a párolt rizs mellett...a kint felejtett apró hosszanti csíkokra vágott csemege uborka, és a gusztusos tartármártás szomszédságában...hogy elmegyek-e mellettük, mégcsak pillantásra sem méltatva útban a sárgarépa és az alma felé, amit éppen összedarabolnék vacsorára, vaaaagy....vagy hirtelen mozdulattal megállok, és leharapom a negyedét a rántotthúsnak, és eszem hozzá egy falat krumplipürét (nem sokat, csak amennyit a szedőkanálról le tudok harapni anélkül, hogy kiugorjon az állkapcsom)...meg egy villányi kis rizst, majd egy kiskanál tartármártást még, csakhogy ki ne száradjon a szám. Az én egyedüli döntésem, amit akkor és ott, a konyhaasztal mellett hozok meg. Nem másé.

Nem az anyámé, aki két hónapos koromban áttért a tápszerre, és nem szoptatott tovább. Nem az apámé, aki le sem szart, mert az alkoholizmusával volt elfoglalva. Nem a haverjaimé, akik kicikiztek állandóan, amiért kövér voltam. Nem a férjemé, aki túl sokat dolgozik, és nem elég figyelmes. Nem a feleségemé, akinek esetleg gyakran fáj a feje.....nem. Az enyém és csak az enyém. Ahogyan a problémámat (amennyiben van persze) is nekem kell megoldanom és nem másnak. Ha előre nézek, láthatok egy célt, és kitalálhatom a módszert, ahogyan el akarom érni a célom. Ha az okokat keresem, az lehet szórakoztató, vagy érdekes, vagy tanulságos....de ahhoz hátrafelé kell fordulnom, és az nem visz előrébb az utamon. Az utamon csak én tudok előremenni, és ahhoz az kell, hogy arccal előre, leszegett fejjel, konokul menjek előre. Ha csigalassúsággal, mert bokáig ér a szar mocsár körülöttem, akkor is, ha hétmérföldes csizmában ugrálhatok, akkor is.

Meggyőződésem, hogy akinek gondja van a súlyával, és fogyni akar....annak meg kell állnia, ki kell lépnie önmagából, egyet előrelépve 180 fokot fordulni, és szembenéznie saját magával. És feltenni azt a kérdést, hogy én mit teszek, vagy mit nem teszek azért, hogy elérjem a célom. Hogy én mit teszek vagy nem teszek. Nem azt a kérdést kell feltenni, hogy mások mit tesznek, vagy nem tesznek azért, hogy én elérjem a célom! Mert nem másnak a dolga az én életem, hanem az enyém. Nem azé, aki úgy csinál, mintha....nem azé, akinek fizetek, hogy az övé legyen. Tehetnek úgy mások, mintha közük lenne hozzá. Tehetek én is úgy, mintha közük lenne hozzá. De nincs. Csak nekem van közöm.

A lefogyás mentális harc. Ahogy a sikeres nem-visszahízás is. Ahogy az életmódváltás is. Ahogy tulajdonképpen minden ezen a sártekén. A testünk él, az agyunk irányít. Visszakanyarodva a rántott húsos példához: amikor elmegyek az asztal mellett, történik egy impulzus. Egy összetett inger....látvány, illat, lehetőség, eszköz, mittudomén...egy inger, ami elindítja az agyamban a szándékot, ami az evésre irányul és a pillanatnyi döntést meghozza. És elindítja a mozdulatot a karomban, ahogy az ételért nyúlok. Mindez persze villámgyorsan történik, de akkor is lehet kontrollálni. Meg lehet állni, és végiggondolni, ez mennyire egy tudatos döntés, vagy mennyire egy pillanatnyi alkalom, egy gyors impulzus, és egy gyenge akarat hármas esszenciája.

Nem tragédia ám, ha az előbbi. Vállalhatók az ilyen elhajlások. Nem egy falattól fog eldőlni egy adott (pláne hosszú távú) cél eredményessége. Írtam már a blogban az irányított elhajlásról, hogy mennyivel kezelhetőbb, mint egy "leszarom"-nap, vagy akárcsak egy "leszarom"-5perc.....A lényeg a mentális felkészültségben van. Nem szabad becsukni a szemünket. Gondolkodjunk ésszerűen. Egy szelet csirkemell legyen 10 deka hús, az kb. 110 kalória. A rápacsmagolt tojás, liszt és morzsa legyen még egy százas, és az olaj, amit magába szív a fritőzben, az legyen a harmadik százas. Nem egzakt, de nincs nagy eltérés, ebben biztos vagyok. Könnyű belátni, hogy 300 kalória körül mozog a rántott hús. Per szelet. Ha megingok, és egy falatnyit eszem, ami mondjuk egy fél hús (mert nagy a pofám LOL), az a pürével meg a rizzsel együtt legyen 200, vagy 250 kalória. Egy ekkora kilengést simán be lehet ütemezni egy napi étrendbe. Most nézzük meg, ha azt mondom, negyed órára "felfüggesztem" a diétát, és leülök rendesen vacsizni. Lecsúszik vagy 4 szelet rántott husi, meg egy jó negyed kilónyi püré mellé, megtámogatva vagy fél deci tartár mártással. És ha már fel vagyok függesztve, hát fojtásnak még letolok egy almáspitét utána, meg még egyet. Pillanatok alatt többet megettem, mint amennyi a napi keretem. Ez a vacsi úgy megvan több mint 2000 kalória, hogy a fal adja a másikat.

De nem ez a lényeg, hanem annak a megértése, hogy az én döntésem akár így, akár úgy teszek. Felnőtt emberekről beszélek, akik egy szabad országban élnek, szabad akarattal rendelkeznek. Módjukban áll meghozni a döntést, hogy megeszem, vagy nem eszem meg. Márpedig ha a döntésemet meghoztam, azért nem okolhatok mást, csak magamat. Ez így korrekt, sehogy máshogy. Én így látom.

Répás-diós-kókuszzsíros süti

Utána olvastam a kókuszzsírnak, és annyi szuper dolgot láttam róla leírva, hogy gondoltam, csak beszerzem. És lőn....potom 5,99€-ért találtam is, egy fél kilós kiszerelést. Gondoltam kellene belőle sütni valami süteményt, ami csupa ún. "reform" cuccot tartalmaz. Úgymint teljes kiőrlésű liszt, melaszos barna cukor, kókuszzsír....stb. És megtaláltam az -egyébként megintcsak ausztrál eredetű- répás diós szeletet, amit kicsit átalakítottam a saját ízlésemre. Például a mazsola helyett szőlőt tettem bele.

Elméletileg volna a tetején egy bevonat, de én ezt kihagytam, mert egyrészt nagyon megdobta volna a kalória/szelet számot, másrészt a mascarpone még csak-csak, de a vaj meg a porcukor nem kifejezetten az egészséges konyha része. Olyan szempontból elég jó, hogy nekünk pasiknak is kivitelezhető süti, ugyanis nincs benne semmi kelesztendő, pihentető, nyújtandó tevékenység. Egyszerűen összekeverjük a hozzávalókat, és zutty mehet a sütőbe. Íme a hozzávalók:

• 500 gramm sárgarépa, lereszelve.
• 200 gram dió, összedarabolva
• 150 gramm szőlő
• 250 gramm teljes kiőrlésű liszt
• sütőpor, fahéj
• 4 tojás
• 250 gramm soft barna cukor 
• 250 gramm kókuszzsír 

Kivajazott tepsiben, 160 fokon, 40 percig kell sütni, légkeveréssel. Elpárolgás szinte semmi, a kezdeti tömege 1850 gramm volt, a kész sütemény pedig  1680 gramm. Húsz szeletbe vágva egy szelet kalóriája 293, súlya pedig 84 deka. Ha ezt a csíkot még félbe vágjuk, akkor kapunk egy kétfalatos, 150 kalóriás sütit, ami tökéletes mondjuk egy kávét/tea mellé, példának okáért (a mellékelt fotón ekkora szeletek vannak).

Nem fogyókúrás süti, de súlytartásnál oké, és nagyon egészséges, természetes anyagok vannak benne. Ha legközelebb csinálom, a szőlőt kihagyom teljesen belőle, mert nemigen érezni. Ha kalóriaszegényen akarnám megcsinálni, a diót kivenném, raknék be helyette almát...és kevesebb kókuszzsírt adnék hozzá. Ezekkel a változtatásokkal le tudnám vinni 220 kalória körülre a szeletnyi energiamennyiséget. Ha a cukrot is kilövöm, és mondjuk ciklamáttal ízesítem, akkor további 70 kalóriás vesztéssel 150 kalória alatt lenne a tepsi egy huszadrészéből alkotott szelet, tehát nagyjából le lehetne felezni a mostani energiáját. A hozzávaló icing alkalmazásával egy szelet 380 kalória körül állna meg.

Igaz, kalóriailag lealacsonyítva nem diós-répás süti lenne, de valljuk meg őszintén a 20 dekányi dió 1400 kalóriája azért elég zorall benne. Látható, hogy egy szelet mozoghat 150-380 kalória között, szóval kellőképpen alkalmazható egyedileg, attól függően, ki éppen hol tart az életmódváltásban :) Ízre nagyon kellemes, karakteres sütemény, nem habkönnyű, inkább olyan "okosan tömör"...és az ízvilága kifejezetten egyedi.

nem megy...

Szomorú tény...de tény, hogy bár már több mint két éve vezetem a blogom, soha, senkinek nem sikerült érdemben segíteni...úgy értem nem ismerek senkit, aki lefogyott volna a közreműködésemmel. Hogy miért foglalkoztat ez? Hát azért, mert ez a blog pontosan azért publikus, mert őszintén hittem (hiszek?) abban, hogy azzal, amit átéltem én magam, azzal másoknak is segíthetek irányt mutatni. Voltak, vannak, akik felvették/veszik velem a kapcsolatot, és elindulnak az úton, de eddig még senki nem ment el sokáig. Persze én mindig lelkesen reménykedek, szurkolok, segítek, és örülök, mint majom a farkának, hogyha azt látom, hogy van kézzelfogható haszna a blogomnak...ha van valaki, aki meghallja/meglátja/megérzi azt, amit ki akarok fejezni.

Megfigyeltem, hogy aki nagy súlyfeleslegtől megszabadul, abban mind benne van ez a segíteni akarás másokon dolog. Valószínűleg azért, mert felismerjük, mennyire sok sületlen baromság forog a világban, amikor pedig a megoldás mindenkinél ott van. A fejben, a tettekben, a számokban. De ahogy látom, nemcsak én vagyok ilyen szempontból eredménytelen, hanem mások is :-(

Meg tud őrjíteni az emberek furcsa, szelektív értelme. Okos, értelmes emberek képesek a gyenge kifogások egész sorozatát felvonultatni. A sasnak éles szeme van, de ha becsukja, akkor semmit sem lát. Az emberek hajlamosak elfordulni ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket, és végre szembenéznének a valósággal. A legfontosabb kifogás, amit hallani szoktam, általában két irányba fut: Egyik, hogy kérem én nem tudom  számolgatni, méregetni, kidekázni, nyilvántartani, hogy mit eszem. Én elfoglalt vagyok, nekem erre nincs időm. A másik nagy kifogás, hogy nincs rá pénz.

Én azt gondolom ezekről, hogy mindegyik baromság. Nem tudom számolgatni, méregetni?? Mert miért? Ja, ha reggeltől estig folyamatosan eszem, mindenhol, mindenfélét....akkor nyilván valóban elég problémás lenne nyomon követni a dolgot. De ha valaki egy nap folyamán eszik 3-4-5 alkalommal, és tudatosan csinálja, egyáltalán nem probléma számolni. Csakhogy azok, akik ezt a kifogást szeretik hangoztatni, azok legtöbbször még arra sem vették soha a fáradtságot, hogy legalább egy nap megfigyeljék és kiszámolják, hogy tulajdonképpen mennyit is esznek meg. Értem én, csúnya eredmény jönne ki.

A másik a pénz téma. Könyörgöm, az miért kerül extra kiadásba, hogy valamit NEM eszek meg??? Nemet mondani egy adott étkezésre se nem pénz-, se nem időkérdés. Nagyon egyszerű a dolog. Az ember felébred reggel, és lefekszik este. Menet közben van a napja folyamán X alkalom, amikor a szájába ételt/italt helyez. Ezeket az alkalmakat kell lecsökkenteni....nemet mondani egy részükre. A túlsúlyos embernek az a problémája, hogy ez nem megy. Nem tud nemet mondani. De akkor mi a baj forrása? Igen, igen....a gyengeség. Az elme gyengesége. Mi történik a fejben, mikor az ember meghozza a döntést, hogy akkor én ezt most megeszem? Ott kell megállni, és nemet mondani. Ha nem megy, mert gyenge vagyok, akkor azt a problémát kell kezelnem. A gyengeségemet. Ebben az esetben egyáltalán nem az étkezési szokásoknál van a bibi, hanem mentális vonalon.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem lehet kellemes nemhogy megpróbálni megérteni, de még elolvasni sem egy túlsúllyal küszködő embernek. Az én környezetemben meglehetősen sok ember van, aki túlsúlyos. És sokan elfordítják a fejüket tőlem....sőt olyan is volt, aki teljes mértékben elfordult tőlem, és azóta nem beszélünk, amióta lefogytam. Értem én, nem lehet jó látni azt, hogy ja, meg lehet csinálni ezt....ha úgy tetszik, valójában

tükröt tartok a puszta létezésemmel azoknak az emberek elé, akik a kifogások tengerén ringatóznak. És százszor inkább azt gondolják rólam, hogy "rohadj meg", mint azt, hogy "hűha, ez igen, én is meg akarom csinálni".

A lefogyás magányos harc, sokszor hangoztattam már. Egyedül kell megvívni....drámaian a halálhoz hasonlítottam...mert meghalni is egyedül halunk meg. Lehet, hogy ott van valaki mellettünk, és fogja a kezünket...de egyedül halunk meg. Lehet, hogy vannak, akik segítenek a fogyás útján...de nekünk kell egyedül végigmenni rajta. Nincs semmilyen csodaszer, vagy csodamódszer. Nincsenek csodák, csak tények meg számok. Meg a tükör. Az a csúnya, szemét, őszinte tükör. Persze lehet a tükröket elkerülni....lehet a mérleget kidobni a kukába...vagy meg se venni, ahogy én csináltam. És lehet újabbnál újabb készítményekben, gyógyszerekben, módszerekben bízni. 

Hányszor hallottam/láttam leírva, hogy jaj, annyi mindent kipróbáltam, de semmi sem használt....pedig nem próbálgatni kellene, hanem egyszerűen nem enni....ilyen átkozottul primitív. NEM ENNI. A nem evés nem kerül extra időbe, extra pénzbe. Persze olyat nem lehet csinálni, mert...mert miért is? Szánalmasnak tartom, amikor 35 feletti BMI értékkel rendelkező, súlyosan elhízott emberek azt fejtegetik, hogy hát nem szabad az izomból fogyni, csak a zsírból....könyörgöm, nem mindegy? Ha valakinek a fogyásra van szüksége, akkor az egyetlen, ami számít, hogy a mérleg mutatója lejjebb kússzon. Aztán majd ha lefogyott, akkor lehet az izmokkal foglalkozni. Addig csak ez is kifogás, meg elterelés arról, hogy gyönge vagyok...és nem merek szembenézni azzal, hogy nincs elég erőm nemet mondani.

Ausztrál süti

Eredetileg az aktuál kockámba vásároltam a gyömbért...de aztán elolvastam a csomagoláson a webhely címét, és addig böngésztem a recepteket, míg megtetszett ez. Sürgősen megjegyzem, nem fogyókúrás süti, bár sok diétába beleférhet a 150 kalóriás szeletke. Ami viszont nagyon jó benne, hogy nem kell sütni, és tele van értékes alapanyagokkal. Továbbá elég speciális az ízvilága.

Csinálni kell egy keveréket, ami különböző, aprítógéppel feldolgozott anyagokból áll, úgymint: keksz-40dkg (digestive), brazil dió, aszalt sárgabarack, banán- és papayachips, kókuszpehely (összesen 20dkg), gyömbér (10 dkg). Ehhez még 90 dkg kókuszreszeléket és két evőkanálnyi citromlevet kell keverni, majd a 10 dkg sótlan vaj és 1,8 dl tej összemelegített elegyével összekeverni.

Ezt a tésztát kell sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodni, majd egy órát a hűtőbe száműzni. A bevonó 45dkg cukor, 5dkg sótlan vaj, negyed csésze forró víz, és egy teáskanál citromlé keveréke, amit kicsit össze kell főzni. Ezt a mázat kell elteríteni a kihűlt tésztán, majd 4-5 deka megpucolt és szintén össze chopperelt pisztáciával megszórni. Ezek után mehet vissza a hűtőbe. Pár óra után vágható, fogyasztható.

Nagyon finom, csak ne együnk belőle túl sokat LOL