2021 évvége

 
Úgy látszik, mostanában a havi egy bejegyzés játszik. Végül is nem baj, valahogy nem az én műfajom, hogy apró kis jelentéktelen semmiségekről írjak...próbáltam, de egyszerűen nem az én világom. Legalábbis ez a blog nem afféle mindennapi csevegős, mi történt velem blog.....vagy mit-ettem ma blog...

Inkább a lefogyás, majd a súlytartás és életmód témakörökben lévő nehézségek megéléséről szól. Ételekről, kísérletekről, sikerekről, kudarcokról. Meg egy csomó lelki folyamatról. Az, hogy mostanában ritkán írok ide, azt hiszem azért van, mert egyrészt nagyjából kialakult rutin szerint élek, ami sok újat vagy változatosságot nem hoz, másrészt az elmúlt lassan 12 évben már annyi mindent körbejártam, hogy igen ritkán jutok új következtetésre, vagy sikerül valami új receptet kikísérletezni.

Vagy, hogy folytassam a sort, új (akár csak vélt) igazságokat feltárni. A kerék forog, ahogy szoktam írni, és csodák nincsenek (éljenek a közhelyek)....és hát belátom, hogy kevés vagyok nagyon sok dologhoz. Nem értem az anyagcsere folyamatokat például....ami egyébként ironikus, mert meggyőződésem, hogy az átlagembernél sokkal többet tudok a témáról....(és magamat is átlagembernek sorolom mondjuk 15 évvel ezelőttről....sőt) mégis minél több mindent megértek, annál világosabbá válik, hogy mennyire messze vagyok meg attól, hogy a valóságnak csak megsejtsem a mibenlétét. 

Közben az egyik gyerekem végzett immunológus lett, a másik hamarosan végzős mikrobiológus, és rengeteget beszélgetek velük is, többek között pont az anyagcsere folyamatok, vagy akár az endokrin folyamatok kapcsán. Mondhatni képben vagyok sok új kutatással, ami különböző terápiákat, módszertanokat kísérleteznek ki, vagy tárnak fel....és sajnos megvan a véleményem a világ folyásáról is, már ami ami az anyagi érdekeket, a hatalomvágyat, és a nagybetűs áramlatokat illeti.

Szóval, hogy visszakanyarodjak: nincsenek csodák. Vagy ha vannak, akkor az átlagember részére nemigen elérhetők. Nekünk megmarad a jó öreg tapasztaláson alapuló, primitív módszertan. Ismerjük meg magunkat, a testünket, tapasztaljuk ki az  anyagcserénket...lássuk meg, milyen makronutriensek mekkora mennyiségben milyen irányba tolnak....és akkor el tudunk érni egyfajta élhető, fenntartható állapotot.

Az egy másik kérdés, hogy ez az állapot minket kielégít-e vagy sem. Mert az ideálistól igen messze lévő tyúkszaros kis életünk azért eléggé befolyásolja nemcsak a pszichénket, de az attitűdünket is. Borzasztó összetett dolgoknak látom ezeket, és azt hiszem ezért hiszek abban, hogy nincs mindenki számára ugyanolyan hatásos módszertan, mert mindenki más és más. Ha már egyszer az ujjlenyomatunk, a DNS-ünk...mind mind egyedi, nyilván a mikrobiomra meg az anyagcserére is vonatkozhat ugyanez az egyediség.

Az embert általában eléggé meghatároz a rutinja.  A szokásai, a beidegződések, a napi tennivalói, a cirkadián ritmusa. Az egész élete ritmusban van a környezetével, ami függ a lehetőségeitől, a körülményeitől, a potenciáljától....ami kapcsolatban áll a benne élő organizmusokkal, ami hormonokkal együtt alapvetően befolyásolja a testben zajló folyamatokat, így a testsúly, a testkép egy folyamatosan mozgásban lévő állapot, ami egyébként alapjaiban nyilván - megintcsak egyedileg- a génjeinkbe van kódolva.

Magamról: a szénhidrátszámolós próbálkozásomat végül kudarcként könyveltem el....majd' 3 hónap alatt 3 kiló fogyás az nekem nem jó eredmény...pedig átlagolva 65gr szénhidrátot ettem naponta, ami rendkívül kevés. Úgyhogy visszatértem a kalóriaszámoláshoz, de igyekszem továbbra sem fogyasztani feldolgozott cuccokat, már amennyire lehet. Nem lehet teljes mértékben sajnos, illetve lehetne, de nincs hozzá meg a lehetőségem, így csak a nagyon tipikus feldolgozott dolgokat száműztem, mint a virslifélék, a szalámik, és így tovább. Nyilván nem lehet teljesen kiiktatni, de legalább ne legyen része a mindennapoknak, már az is valami.

Érdekes, az első héten, amikor átváltottam a szénhidrátszámolásról a kalóriaszámolásra, majdnem annyit fogytam, mint előzőleg a három hónap alatt (2,9 kg) Átlagosan napi 1200 kalória körül ettem, és napi 80 percet töltöttem edzéssel, zömmel kardió. Most közeledik az évvége, ilyenkor nyilván "offos" az ember, de január elejétől folytatom tovább a kalóriázást, mert úgy tűnik nekem ez jön be. Életemben először csináltam egy egész éves súly-alakulási tervet, két lehetséges forgatókönyvet fetételezve. Az egyik az alapeset, a másik az, ha sikerül kicsit jobban teljesíteni. A cél, hogy 2022 évvégére legalább 10 kilóval kevesebb legyek, mint most.

Amúgy túl nagy jelentősége nincs, olyan szempontból, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy lássam azt, amit sokszor itt a blogon is leírtam párszor: nagyjából senkit nem érdekel, hogy hány kiló vagy, meg hogy nézel ki. Két ember van, akinek ez fontos lehet: te magad , és a partnered. Jó esetben a partner elfogult, és szeret téged így is, meg úgyis. Ezért saját magadnak kell objektívnek és racionálisnak lenni. Ez persze nem mindig könnyű, de egyáltalán nem kivitelezhetetlen.

Gondolatok az életről és köpőlégy a baklavámban

 Meglátásom szerint nagyon sok szélsőség van jelen, és elképesztően kevés középréteg. Természetesen a fogyás-edzés-diéta témára gondolok (mi másra lol) Nyilván nem  vagyok társadalomtudós, sem elemző, ez csak az én privát véleményem.

Vannak azok, akik litániákat, részletesen kidolgozott edzés- és diétatervet írnak, majd vérkomolyan, szinte az életüket ennek szentelve betartják, és nagyon szeretnek beszélni is róla. Mindezt jellemzően azért, hogy az a fránya kettő és fél kiló, ami (szerintük) felesleg rajtuk van, azt ledolgozzák. Ez az egyik véglet.

A másik véglet a súlyosan elhízott ember, aki egy legyintéssel elintézi, hogy hja, kérem, genetika, meg pajzsmirigy, különben is neki speciális anyagcseréje van, de eleve kövérnek is született. És a valóság az, hogy kényelmes, hogy nem szeret mozogni, hogy nem akar tenni semmit...illetve akar, de csak ha minden úgy történik, hogy az ő komfortzónája érintetlen marad. Ne izzadjon le, ne fáradjon el, ne unatkozzon (!...komolyan...), ne éhezzen, és legfőképpen ne kelljen lemondania semmiről, lett-légyen az gumicukor, csipsz, vagy cukrosüdítő.

Aztán persze az is lehet, hogy a középréteg megvan, csak nem hallani/olvasni róluk, és láthatatlanul húzódnak meg a világban. 

Én valahogy úgy gondolom, hogy a diéta nagyon fontos, és a mozgás/edzés is. És természetesen, ha indokolt, akkor szükséges figyelni a bevitt makronutrienseket....és ha érdekli az embert, akkor nem baj az, ha utánaolvas ennek-annak....De! ....és most jöhet az   ultra-mély filozófikus gondolatsor:

Nem az lenne a cél, hogy boldog legyen az életünk?

Persze ezek megint csak szavak: boldog....mit jelent hogy boldog? MI van ha valakinek az a boldogság, hogy napi 6 órát tölt az edzőterembe, és a salátáját sem önti nyakon a szósszal, mert az már túl zsíros? Na és mi van akkor, ha valaki kövéren boldog? Már megint túl sok a kérdés. A boldogságot nehéz definiálni. Azt gondolom, ha valaki elégedett az életével, a helyzetével, és jól érzi magát, akkor lehet boldog.

Az egészség előfeltétele a boldogságnak? Hát nem tudom....egy cukorbeteg is lehet boldog, nem? Vagy egy asztmás. Ha az egészség hiánya nem egy olyan betegséget takar, ami halálos, vagy ami végeláthatatlan szenvedéssel jár, vagy ami korlátozza az életet, akkor a boldogság elérhető, nem? Na és mi van azokkal az emberekkel, akik pl. végtag/ok nélkül élnek, és állítják, hogy boldogok, sőt, motivációs előadásokat tartanak? Ők vajon valóban boldogok, vagy hazudnak? És ha hazudnak, kinek hazudnak, önmaguknak, vagy a világnak? És ha nem hazudnak vajon tényleg boldogok? És ha tényleg boldogok, akkor vajon mennyit ér az ő boldogságuk egy teljes, egészséges ember boldogságához képest?

Ugyanígy egy milliomos is lehet boldogtalan, és egy vagyontalan ember is lehet boldog, ebben biztos vagyok. Tehát kimondhatjuk, hogy a boldogság nem csak a körülményeken múlik, hanem a hozzáálláson is....hú de messzire kerültem a diétától....:-o

Szóval az én ismeretségi körömben vannak olyanok is, akik napi szinten és sokat edzenek, és kontrollálják az étkezéseiket....és vannak olyanok is, akik pont leszarják, hogy mit, mikor, és mennyit esznek, és egyáltalán nem mozognak semmit sem. Erre a két végletre gondolok. Mert olyan embert keveset tudok csak, aki a mozgást és a diéta-kontrollt tartja ugyan, de nem olyan mértékben, mint az "elvetemültek"....tehát vagy napi fél órát mozog, vagy heti 3-4 alkalommal, de alkalmanaként 1-2 órát. És kontrollálja a diétát...azaz hoz szabályokat, de hagy teret a lazulásnak is.

Lehet, hogy csak én látom úgy, de mintha a középréteg eltűnőben lenne. Pedig racionálisnak tűnik úgy kialakítani az egyéni boldogságunkat, hogy közben nem vagyunk szélsőségesek. Mert a szélsőségesség átválthat könnyen elvakultságba és szűklátókörűségbe. Szerintem.

Múltkor azt mondtam a feleségemnek, miközben valami filmet vagy műsort néztünk közösen, hogy olyanok vagyunk mint a darkweb (mondom ezt úgy, hogy erről a fogalomról csak filmekben hallottam :))...szóval hogy annyi mindent megéltünk, annyi minden van mögöttünk, annyit láttunk már...hogy egy-egy karakter vagy gondolat már nehezen tud újat mutatni...vagy máshogy fogalmazok: nehezen visz magával egy ideológia vagy egy gondolat, mert szinte mindenből megvan a sajátom, és azt nehezen adom. Azt nehezen felejtem el, és lépek rá egy másik lehetőségre.

Ennek biztosan nagy a szerepe az elfogadásban/megítélésben is. Hogy egy másvalakit, aki mást gondol, aki máshogy érez, aki egyszerűen MÁS, mint mondjuk én, azt mennyire tolerálom. Mennyire ítélem el/meg csak azért, mert nem ugyanazt és ugyanúgy látja, amit én.

Azt hiszem, ezen a téren folyamatosan kell fejlődni, és megmondom őszintén, egyáltalán nem könnyű mondjuk nem elítélni valakit, akiről mondjuk látom, hogy súlyosan elhízottként dönti magába a cukros kólát például. Nehéz nem arra gondolni, hogy istenem, hát normális?? Miért mérgezi magát? De ugye nyilván nem léphetek oda az utcán vagy egy bevásárlóközpontban ahhoz az emberhez, hogy heló, mondd csak, tisztában vagy azzal, hogy mit teszel? Mert ha megtenném, akkor olyan lennék, mint az az agresszív vegán, aki a lámpavasra lógatna fel mindenkit, aki eszik húst.

Ahogy a vegánról is azt gondolom, hogy egyen úgy, ahogy akar, nincs hozzá közöm, nyilván a csipszet/kólát/csokit magába tömő emberhez sincs. Bár mondjuk a vegánság mögött van valamiféle ideológia....és igen, végül is az önpusztítás mögött is lehet. És ahogy a vegán ideológiáról is megvan a véleményem, ugyanúgy meglehet az önpusztító életmódról is. És mindkettőt megtartom magamnak :)

Viszont ez a blog a fogyásról, a súlytartásról, a mozgásról, és rólam szól. Itt azt írom le, ami a fejemben kavarog ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Tudom, hogy másnak sokszor lehet kusza, vagy értetlen....

Úgyhogy vissza is térek magamhoz: Pár napja offos hétvégénk volt....mert évfordulónk volt a feleségemmel, és megbeszéltük, hogy akkor azon a hétvégén ne diétázzunk. Pizzát ettünk, meg fagyit, meg csokit...és ittunk elég sok gintonic-ot is :)....viszont az éjjel arra ébredtem, hogy nagyon kalapá a szívem...hunyorítva figyeltem az ébresztőóra fénylő számait, és közben fogtam a pulzusom...153-at számoltam egy perc alatt.

Úgy gondolom, a hirtelen megnövekedett szénhidrátbevitel okozta, de persze biztosan nem lehet tudni. Mivel azonban 50 felé járó férfi vagyok, ez a leveszélyeztetettebb korosztály szívroham tekintetében, úgyhogy nekiálltam tovább alakítani az étrendemet, ezúttal szívbarát módozatra terelve amit lehet. Megfogadtam, hogy akoholt nem iszom, maximum néha 1 pohár vörösbort....(kár hogy kifejezetten nem szeretem lol)....és leálltam a kávéval is. Egy egész napig...aztán sok-sok utánaovasás után rájöttem, hogy a kávéfogyasztás a legtöbb esetben azért számít rossznak, mert az emberek többsége cukorral meg tejjel fogyasztja....én viszont feketén. A feketekávé fogyasztása is minimum vitatott....végül abban maradtam magammal, hogy max 3 rendes kávét iszom egy nap, a többit koffeinmentesből fogyasztom el.

No, vettem is a lidlben ilyen neszpresszós koffeinmentes kávét....hát...mit mondjak. Valami savanyú lötty lett a végeredmény. Utánanéztem, hogy a koffeint általában úgy vonják ki a kávéból, hogy még zöldbab korában beáztatják egy oldatba, ami kivonja a szemekből a koffeint. Igenám, csakhogy mi az az oldat...Az olcsóbb verzió valamiféle kemikália, ami sokminden mást is eltávolít a kávészemekből, így nem a legjobb választás. Az igényesebb cégek, akiknek a termékei általában drágábbak, azok egy ún. swiss-water eljárással teszik ugyanezt, ami gakorlatilag aktív szenes fürdőt jelent, mert ebben a közegben is kivonódik a szemekből a koffein, viszont egyrészt csak az, másrészt ugyebár természetesebb ez a közeg, mint egy kemikália...Tomival beszélgettem erről, mikor ő azt mondta, próbáljam kis a Lavazza koffeinmentes kávéját, mert az finom. És lám...igaza volt! Gyakorlatilag alig érezni különbséget. Úgyhogy maradok ennél  típusnál, amikor a napi 3 kávém kevésnek bizonyul.

Megfogadtam továbbá, hogy mindennap kardiózok, nem foglalkozom annyit a súlyzós edzésekkel. És tartom továbbra is a napi max 100 gr szénhidrátot, mert bár lassan, de azért mennek le a kilók. Nem akarok kapkodni, még csak 2 hónapja csinálom....ennyi idő alatt azért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Amúgy tegnapi napom: bár november van, de enyhe az idő, és amikor tehetem, megyek bringázni. Tegnap is mentem 6 kört itt a Clooney-n. De mivel csak 5-10 fok van odakint, ilyenkor baklavában balaklavában megyek, mert az pont meleg és kényelmes, és nem csúszik le a fülemről, mint a kendő. Második körömnél jártam, mikor azt éreztem, hogy azon kb fél négyzetcentiméteren, ahol kilátszik az arcom a szemüveg meg a balaklava között, mintha valamit "elütöttem" volna....valami bogarat....koncentráltam, érzek-e mozgást a szám körül, meg is tapogattam magam a balaklaván keresztül....semmi. Párszáz méter haladás után csak idegesített a tudat, és menet közben lehúztam az orrom alól a balaklavát. Hát ahogy kifordítom, és rápillantok, ott csücsül egy zöld köpőlégy a balaklava belsején, ami ugyebár a szám előtt van folyamatosan.

Hát, kipöcköltem persze, és alig vártam, hogy a ház elé érjek, rongyoltam be mint a hülye listerinnel öblögetni, meg pacsáltam a számra-szakállamra a parfümöt.....még most, hogy leírom, is a hideg ráz, ha rágondolok. Undorító volt :-( 

Clooney-kör

 Amikor jött az ötlet, hogy bringázni kéne, első körben elmentem a boltba, és vettem kettőt a legolcsóbb mountain bike-ból. És mint a hülyegyerek, vagy a majom, aki örül a farkának, jöttem-mentem vigyorogva. Akkor még nem ezen a helyen laktunk, hanem a városkánk másik végén, de volt, hogy feldobtam a bringát a kocsi seggére, és eljöttem ide, hogy itt tekerjek, mert itt van egy kis "kör", ahol relatíve kevés forgalom mellett meg lehet kerülni ezt a városrészt, és egy ilyen kör 5,4 km hosszú. Emlékszem, akkor hat kört mentem itt, enyhén szemerkélő esőben.

Aztán persze következett egy jó kis fejlődés, mármint a biciklik terén, és lassan eljutottam a legolcsóbb montain bike-tól a drága országúti-ig....viszont közben gyakorlatilag ennek a körnek, amit egyébként Clooney-körnek is hívnak, a kezdőpontjához költöztünk. Szóval ez a kör a bringázásaim gyakori színterévé vált. Mert pl. ha nem akarok messzire bringázni, mert

• nem tudom mikor szakad le az ég és ázok pacallá
• nem akarom megreszkírozni, hogy lerobban a bringa, és ott ragadok valahol
• közbejöhet egy megrendelés vagy egy hívás, és hirtelen dolgom lesz
• ha nem érzem magamban annyira a csít, jó érzés a tudat, hogy bármikor kiállhatok/hazajöhetek
• mivel itt keringek a ház körül, nem kell cipelnem magammal annyi cuccot, hiszen ha elfogyna a vizem pl, egyszerűen megállok a házunknál, és iszom :)
• stb...

Szóval arra tök jó ez a kör, hogy gyakorlatilag bármely pontjáról haza tudok sétálni ma 20 perc alatt, akár a vállamon a bringámmal.

Igaz, kissé unalmas körbe-körbe menni, általában 10 kört megyek, az stabil 54 km, de van, hogy esetleg 15-öt, és az is lehet, hogy csak párat...

Namost történt, hogy qrvára ráértem kíváncsi lettem, vajon eddig életemben hányszor tekertem le biciklivel ezt a kört. Van ugyebár nekem a Strava nevű alkalmazás, ami szépen rögzíti az összes utamat, már ha épp el is indítom, és ha épp működik is. Úgyhogy végigböngésztem 2015 óta a rögzített útjaimat, és az jött ki, hogy eddig 1048 alkalom volt amit rögzítettem! 

Az ötezerhatszázötvenkilenc kilométer :-O   

Úgyhogy ennek örömére ma az utolsó körömet úgy csináltam végig, hogy közben tartottam fél kézzel a telefont, hogy rögzítsem a látványt. Hát mit mondjak, nem vlt egy nagy élmény egy kézzel biciklizni...nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni a bal kezem! :):) Felgyosítva ide teszem mementónak! :)

Normál méretben nem engedi felrakni, úgyhogy le kellett kicsinyítenem ..

Mivanavelem

 Jó régen nem írtam, pedig eszemben volt, csak annyi minden történt. Voltunk city-break-en Budapesten....amit nagyon élveztünk, mert még sosem jártunk ott úgy, mint turisták. Budai hotelben laktunk, ahonnan csak 1,5 km volt a Vár, úgyhogy a bérelt kocsit a hotel mélygarázsában hagyva gyalogosan vesztünk el kicsit a Várnegyedben. Mit mondjak....voltunk a Ruszwurm cukiban, megnéztük a Mátyás templomot, a Halászbástyát.....kávézóból ki, cukrászdába be....röpködtek a kalóriák rendesen, na de ilyenkor ennek erről (is) kell szólnia. A hotel melletti étterembe jártunk át kajálni....és minden alkalommal elképedtünk azon, hogy milyen jók az ételek, milyen kedvesek a dolgozók, és milyen hihetetlenül olcsó minden, pedig a bah-csomópont közepén voltunk.

Ilyenkor menetrend szerint felröppen néhány kiló az emberre, nade van idő Karácsonyig, hogy ledolgozzuk, nem? De. Még mielőtt megtettük ezt a pár napos kis kiruccanást, én már előtte felfigyeltem egy amerikai faszi írásaira, aki egyébként dietetikus, meg asszem tanít valamelyik egyetemen....és nagysikerű könyveket írt, (sajnos magyarul nem jelent meg egyik sem) az elhízás témájáról.

Nem mentem bele fullosan, csak a felszínen kezdtem kapargatni, de nagyon érdekesnek találtam, ugyanis talán ad valamiféle magyarázatot arra, miért megy sokszor olyan nagyon nehezen a fogyás. Még akkor is, ha koplalunk, és alig eszünk valamit. Abból indul ki, hogy amikor (leginkább kalóriaszámolással) fogyózunk, akkor a szervezetünk halál idegbe vágja magát bestresszel a folyamatos éhezés miatt, és ez hatással van az anyagcserénkre. 

Az orvosok nagy többsége szerintem a felmerülő problémára rámondja, hogy jakérem, hagyja abba a dohányzást, fogyjon le, ne igyon alkoholt, táplálkozzon egészségesen, mozogjon naponta, ne stresszeljen soha....na és ha még mindig fennáll a probléma, na akkor szóljon! Kábé, mint 

az egyszeri zsidó esete a libákkal, amik pusztulnak, és tanácsért a rabbihoz járul, hogy segítsen. A rabbi megkérdezi hogy mivel eteti a libákat...a zsidó mondja, hogy hát kölessel. Na - mondja a rabbi - akkor eztán etesd kukoricával őket! A zsidó egy hét múlva újra jön, hogy rabbi, segíts, pusztulnak a libák. Hát kukoricával eteted-e őket, ahogy mondtam? - kérdi a rabbi. Hát persze! érkezik a válasz. Nu, akkor mostantól felejtsd el a kukoricát, és etesd őket árpával! - Így a rabbi. Egy hét múlva újra jön a szerencsétlen, mert a libák pusztulnak még mindig. A rabbi megint mond valamit, aztán egy hét múlva megint, és végül szomorúan jön a zsidó, hogy rabbi, elpusztult az összes libám! Mire a rabbi megsimogatja  a szakállát, és azt mondja: "-Kár. Pedig lett volna még néhány ötletem!"

Szóval hogy könnyű találgatni, meg ráfogni a problémát valamire, ami úgyis adja magát...hiszen lássuk be: olyan ember talán nincs is, aki nem dohányzik, nem iszik, tökéletes teste van, rendszeresen sportol, egészségesen étkezik, és soha, semmilyen körülmények között nem bassza fel magát semmin....

Na mindegy, szóval én azt adom, hogy a stressz nyilván egy megváltozott állapot, ami a testünk működése szempontjából egy megváltozott üzemmódot eredményezhet, ami magától értetődően hatással lehet úgy a neuro-endokrin rendszerre, mint az anyagcserére. És simán el tudom képzelni, hogy ez a hatás nem segíti elő a fogyást.

No, a pali azt mondja, hogy pontosan ezért nem szabad éhezni, miközben fogyózunk. Micsoda nagy meglátás, mi? :D:D Hát igen, de ez hogyan lehetséges? Szerinte úgy, hogy a szénhidrátmennyiséget kell lecsökkenteni, és kerülni a magas glikémiás indexű, finomított cuccokat. Vagyis fehérliszt és egyéb gabonák, cukor, tészta, rizs, krumpli, magas cukortartalmú gyümölcsök....ezeket el kell felejteni, és fogyasztani helyettük húst, tojást, sajtot, zöldségeket, magokat.

Gondoltam kipróbálom, 10 napja eszek így, hogy a napi CH limitet 100 gramm alatt tartom, és kifejezetten figyelek arra, hogy ne éhezzek. Éhes vagyok, akkor eszem. Kis sajtot, főtt tojást, egy szál virslit...maréknyi brazildiót....ilyeneket. Főétkezésnek jöhet omlett, vagy valami hús olyan zöldséggel, ami belefér. Karfiol, brokkoli, kelbimbó, zöldbab. Nyilván nekem sem annyira kedvenceim ezek az ételek, de ha az ember nem simán sós gőzben megpárolja, hanem utána átforgatja kis fűszeres vajon, feldobja kis kolbászmorzsával, mindjárt más a leányzó fekvése.

A magam részéről kimondottan élvezem ezt a fajta étkezést. Sokszor kívánok édeset, de ugyebár van egy pár évnyi rutin mögöttem, így pillanatok alatt tudok olyan édességet összedobni, amiben alig van szénhidrát, úgyhogy ez is oké. A 10 nap alatt 3,5 kg ment le, ami sokkal kevesebb, mint amikor el szoktam kezdeni a fogyókúrát, viszont abban bízom, hogy ez a lassú fogyás tartós lesz. Általában nekem az első héten brutál sok kiló leugrik (4-5), de utána mindig nagyon belassul, és nem ritka az sem, hogy 10-20 dekás heti fogyásra visszaesik úgy, hogy közben szénné koplalom magam, és mozgok is, nem keveset.

Ezzel szemben ebben a 10 napban össze-vissza 3 alkalommal mentem el bringázni, mert ledöntött a lábamról egy megfázás, ami nyilván  azért volt, mert az isteni meleg Budapestről a jó kis esős 10 fokos Írországba megérkeztem a rövid ujjú ingemben....szóval még ennyire mozgásszegény körülmények között is működött ez a módszer.

Majd meglátjuk hogyan megy tovább. Rendszeresen mérem magam, így látom majd, hogyan alakul a karakterisztika.

Mindemellett csináltam statisztikát a műholdas követő alkalmazással rögzített biciklizéseimről az elmúlt hat évben. És bár látni a törést 2017-ben, mikor elütöttek, és majd' 2 évig nem ültem vissza a biciklire, azért erre az évre sikerült visszatérni a kerékvágásba! :)

Elfogadás

 Nyilván az ember változik az élete során. Öregszik, jó esetben tanul, fejlődik, tapasztal....történnek vele a dolgok, és alakul minden mással együtt a véleménye, hozzáállása, az attitűdje is. Szerintem ez teljesen oké...szóval nem gondolom, hogy mert valaki mondjuk 20 éve nyilatkozik egy dologról, és jelen időben más a véleménye, akkor az azt jelentené, hogy az illető hazug, hiteltelen, megbízhatatlan, stb. Ilyenformán mivel ez a blog is már több mint tíz éves, előfordulhat, hogy amit ma leírok, az nem feltétlenül van összhangban azzal, amit X éve írtam. És ha ez így van, az nem azért van, mert össze-vissza beszélek, hanem azért, mert változom én is. És ez a blog mindig a pillanatnyi őszinte gondolataimat tükrözi, bármi és bármikor legyen is az. 

Szóval amikor valamiről írni akarok, akkor nem állok neki visszakeresni, hogy erről a témáról mikor, mit és hogyan írtam, hanem csak leülök, és kiírom magamból azt, amit gondolok. Biztos vagyok benne, hogy írtam már az elfogadásról...pontosabban arról az irányzatról, ami az elmúlt években egyre nagyobb teret hódít. Ti. hogy fogadjuk el magunkat, ne akarjunk a hamis idolok után loholni, ne dőljünk be a csont-sovány modellek által felállított ideáknak, és ne akarjuk totemként imádni azt, ami nem valós.

Engem időről időre feldühítenek azok az egészségtelen mértékben elhízott emberek, akik egyfajta büszkeséggel vegyes önelégültséggel, egyfajta dacos, elképzelt anti-mainstream vonal mentén vállalják fel a kövérségüket, és szinte már úgy viselkednek, mintha egyenesen követendő példák lennének mások számára. (és pont így válnak mégis mainstream-mé)

Azok is dühíteni szoktak, akik (jellemzően a sosem volt kövér-emberek, az ehet bármit úgyis girnyó emberek) lekezelően, megvetően, fölényeskedve beszélnek azokról/azokkal, akik súlyfelesleggel élik az életüket. Akik okoskodva közlik az olyan megrendíthetetlen adatokat, hogy pl. ha 100 centinél nagyobb valakinek a körfogata, akkor ott már baj van....ha valakinek 30 felett van a béemmije, akkor ott már baj van...és menetrend szerint játszák le a keringési problémák-magas vérnyomás -cukorbetegség című lemezt.

És kötelező jelleggel jön a sok a szénhidrát, jön a sok a kalória, jön az egyél magos kenyeret meg sok zöldséget, meg a tessék futni menni dumák, amiktől szintén a falra tudnék mászni. Azért, mert:

• Érdekes módon arról soha igen ritkán esik szó, hogy az egy ember számára szükséges kalóriamennyiség megállapítása mögött nulla tudományos háttér van, egyszerűen az átlagos fogyasztás alapján, némi biztonsági redukció után állapították meg.
• Nyilvánvalóan mindenki génjeiben hordozza a testalkatra/testtömegre vonatkozó információkat is, amit enyhén szólva is igen nehéz befolyásolni.
• Egy ember sokféleképpen lehet túlsúlyos. És a tömeg általában csontból, izomszövetből, zsírszövetből, és vízből áll, amit sem egy átlag egyen-számmal, sem egy elektromos impulzus áthaladási idejével nem lehet pontosan megállapítani. Ezzel szemben a körfogat-cm az egy egzakt szám, függetlenül attól, hogy fentebb nevezett anyagok milyen részaránnyal szerepelnek az ember testében.
• Igen ritkán esik szó továbbá a mikroibiomról is, ami alapjaiban határozza meg az emberi anyagcserefolyamatokat, befolyásolva ezzel nem kicsit a végeredményt. Itt jegyezném meg a kalória és a kalória közötti különbséget, mert nyilvánvalóan nem ugyanaz a hatás mondjuk 2000 kalóriányi zöldség-gyümölcs-hús-tojás kombónál, mint ugyanennyi csipsz-csoki-süti-fehér kenyér verziónál
• Az emberi szervezetben egy csomó hormon működik, ami mind befolyásolja, befolyásolhatja közvetve vagy közvetlenül a testsúlyt, s nemcsak a leptin-grelin párosra gondolok, hanem a dopamin-adrenalin-oxitocin-szerotonin négyesre is, amik az átlagember számára eléggé nem átlátható módon befolyásolják a testünk működését.
• Mély meggyőződésem, hogy az emberek nagy része rosszul értelmezi a mozgás szerepét a fogyásban, és nagyon sokszor látok komoly súlyfelesleggel rendelkező embereket "futni"...és azért az idézőjel, mert ha megnézzük egy ilyen ember futását, és összehasonlítjuk egy atléta futásával, akkor látni fogjuk, hogy a szerencsétlen kövér ember csak szenved, és minden egyes lépésnél gyilkolja szét az ízületeit, és minden erejét latba vetve mondjuk 15-20 percet tud lefutni egyszerre, ami általában arra sem elég, hogy a szervezetben (izmokban, májban) eltárolt glükogént elégesse, nemhogy a testzsírt. Tehát sajnos feleslegesen teszi ki a testét egy ilyen traumának.

Nem írom tovább a listát. Amit ezzel mondani akarok az az, hogy a helyzet sosem fekete vagy fehér. Azoknak fekete vagy fehér, akik lófaszt sem tudnak erről az egészről, csak élik az életüket, nem sportolnak, nem kardióznak, nem edznek, esznek azt és annyit, amennyit akarnak, és nem kövérek. Na azoknak aztán tök egyértelmű és világos minden: a dagadtak azért dagadtak, mert lusták, és sokat zabálnak. Pont.

De én nem így látom ezt. Szerintem nincs baj a túlsúllyal, amennyiben:

• Az ember egészségesen étkezik. Bővebben: életének a 80%-ban nem fogyaszt cukrot, fehér lisztet, ultra-feldolgozott ételeket, adalékanyagokat, élelmiszernek álcázott műanyagokat, stb. Elég folyadékot fogyaszt, és gondoskodik a megfelelő vitaminmennyiségről.
• Az embert nem akadályozza a túlsúlya. Bővebben: Nem jelent mondjuk problémát fellépcsőzni. Nem jelent problémát bekötni a cipőfűzőt, kitörölni a feneket, lehajolni valamiért, ami leesik, ésígytovább.
• Az ember fitt. Bővebben: életének 80%-ban napi szinten edz, kardiózik, jógázik, vagy bármilyen más módon megdolgoztatja a testét annyira, hogy rendesen leizzadjon.
• Az ember egészséges. Bővebben: nincs aranyere, rendben van a szíve, rendben van a gyomra, nem cukorbeteg, nem dohányzik, nem alkoholista, stb.

Ha mindezek mellett túlsúlyos valaki, akkor szerintem ki lehet jelenteni, hogy kizárólag esztétikailag kifogásolható, ami viszont már erősen szubjektív, és ebben az esetben én kiállok amellett, hogy fogadja el magát, sőt: legyen büszke magára.

A baj csak az, hogy akiket eddig láttam, hogy büszkén felvállalják a kövérségüket, azokról az általam felsorolt listámról egy pontot sem tudok elképzelni. És ha azok a pontok nem állnak meg....és mégis az illető veri a mellét, és hangosan felvállalja magát....akkor én azzal nem értek egyet.

Persze azt azért mondjuk ki, hogy bántani ezeket az embereket nem kéne, mert van elég bajuk nekik anélkül is, hogy a szerencsésebb testalkatúak beléjük rúgjanak, megbélyegezzék, megalázzák, kigúnyolják, kinevessék, ellehetetlenítsék őket. Úgyhogy ilyen szempontból kiállok értük...de csak ilyen szempontból. 

Ötezer

 

2015-ben kezdtem el a Strava programot használni, hogy rögzítsem a biciklivel megtett útjaimat. Kéretlenül is statisztikákat kreál nekem, és egy csomó jó....mármint hasznos felülete van. Segít átlátni, hogy mikor, mennyit megyek, kirajzolódnak a minták, méri a sebességeket, stb. Hülye dolog, de ez még inspirálni is tud, nem is kicsit. 

Például ezért tudom, hogy eddig a 66 km/h volt a maximális sebességem, vagy hogy 103,5 km volt az egyszeri alkalommal megtett leghosszabb utam. Továbbá mikor letarolt az az idióta amerikai turista, akkor is milyen jól jött, hogy le tudtuk követni, hogy merre gurultam oda-vissza az úttesten :-o....(zsebemben volt a telefonom)

Sajnos a 2017-2019 időszak kiesett, mert a baleset miatt nem mertem nyeregbe ülni, meg a biciklim is tönkrement....de most már teljes erővel nyomom...olyannyira, hogy eddig ebben az évben tekertem a legtöbbet, egészen pontosan ma léptem át az ötezredik km-t, ami engem tök nagy megelégedéssel és büszkeséggel tölt el. Ez volt 2021-re a kitűzött célom. 2020-ban ennél kevesebbet mentem, ezért arra gondoltam, legyen ebben az évben legalább ennyi.

Az önkép-zavaros embernél a sok ide-oda billegés közben, amit a kalóriaszámolás, a szénhidrát-csökkentés, a fehérjebevitel, a mikrobiom, a genetika....és a többi dolog közti dilemmák latolgatása között nagyon jól jönnek az olyan biztos pontok, mint pl. a statisztika, ami feketén-fehéren megmutatja, hogy mennyi is az annyi. A teljesítmény az teljesítmény, minden más egyéb dolog mellett. Nem? De! :)

Egy kis gőzkieresztés...

 Örök téma, sajnos...a kövér gyerek. Érintettként nem tudok elmenni mellette, nem tudok legyinteni rá. Nem tudok, mert én is mindig kövér gyerek voltam. Nem keresek vissza a saját blogomban most, de tudom, biztosan tudom, hogy írtam én már erről. A kövér gyereket jobban kiközösítik, mint a vak, vagy a mozgássérült társát, nem rég láttam erről egy dokufilmet. És abszolút adom, mert átéltem. A csúfolódást, a kiközösítést, a gúnyolást, a folyamatos basztatást, ami már óvodában elkezdődik, és jó eséllyel tart nagyon hosszú éveken át.

Okozva ezzel sok esetben az étkezési zavaros, különböző komplexusokkal küzdő kiskamaszokat, kamaszokat, akik a más emberekkel való érintkezést szinte folytonos szorongásos rohamokkal kísérve élik túl. Okozva ezzel tömérdek olyan elbaszott felnőtt életet, ami megtestesülhet a rossz párkapcsolatban, a méltatlanul alárendelt munkahelyi pozícióban, vagy bármilyen emiatt deformálódott orientációval, ami megnehezíti a társadalmi beilleszkedését.

Ki tehet róla? Ha adott egy 30 vagy 40 éves ember, aki elhízott, az emberek többsége ránézésre már ítélkezik, és töri a pálcát felette. Mert hát miért nem tesz érte, miért zabál, mért nem jár el futni (lol)....és így tovább. Alapvetően őt magát okolják, hiszen mindenki maga dönti el, mit eszik, mit mozog, miféle életmódot él. Oké. A kérdésem az, hogy egy 4 éves kövér kisgyereknél van bárki, aki a gyerekre haragszik? Nem. Hiszen akkor és ott ő áldozat. Hiszen egy 1-2-3-4-5 éves gyerek se nem jár el vásárolni, se nem főzi meg a vacsorát. Ő azt eszi meg, amit elé raknak. És annyit, amennyit kap. Nettó módon felelős a szülő. De vajon meddig? 

A tízéves kövér gyerek már maga tehet róla? Vagy a 12 éves? 15? 18? Hol jön el az a pont, amikor elfelejtjük a szülőket hibáztatni, és már maga a gyerek lesz a hibás? Én kristálytisztán azt gondolom, hogy a szülő felelős. Egy egyébként is problémás serdülőkor ilyen extra terhek nélkül sem könnyű, és nemcsak a kamaszoknak, de a szülőknek sem. Van tapasztalatom....tehát ha olyan defekttel érkezik a kamasz ebbe az élethelyzetbe, hogy mögötte van egy jó 10-12-13 elcseszett évnyi félretáplálás, félrenevelés, akkor kvázi reménytelen hogy rendeződjön a dolog.

Olvastam, hogy Bécsben majd megbüntetik az elhízott kutyák gazdijait, mert szegény állatokat felelőtlenség túletetni. Hm.....és mi van a szegény emberekkel? A szegény gyerekekkel? Vajon mit szólnának az emberek, ha az elhízott gyerekek szüleire is büntetést szabnának ki, és mondjuk kirendelnének táplálkozási tanácsadót, és ellenőriznék, hogyan tartják be az előírásokat?? Van ötletem, milyen reakciója lenne az embereknek.

Miért nem látják a szülők, hogy mekkora  kárt okoznak ezzel a gyereknek? Egy 5 éves gyereken 5 kiló súlyfelesleg rengeteg....viszont nagyon gyorsan és könnyen ledolgozható, mert gyors az anyagcseréjük, mert növekednek a csontjaik, ami köztudottan a legkalóriaigényesebb testi folyamat....mert tele vannak energiával, mert állandóan mozognak, stb. És nem nehéz, hiszen azt eszik csak, amit a felnőttek eléjük raknak. Én azt hiszem, hogy itt önzésról van szó.

Mármint hogy azért nem foglalkoznak ezzel, mert ugye azt nem lehet, hogy akkor mindenki mondjuk salátát egyen a pizza-sült krumpli helyett....mert akkor a gyerek zokszó nélkül enné az egészséges menüt.....nyilvánvalóan sírva-üvöltve követelné a pizzát, ha azt látná, hogy a szülők pizzáznak, de neki saláta van kirakva, tehát ez biztosan nem egy járható út. És akkor máris ott vagyunk, hogy követjük ugyan az elveket, de abban a szent pillanatban, mihelyst a saját komfortzónánkat kellene elhagyni....amikor nekünk kellene áldozatot hozni....na akkor már hirtelen magasról leszarjuk, hogy a gyereknek milyen lesz a jövője/élete.

Én is haragszom a szüleimre. Nekik lett volna a dolguk, hogy észrevegyék, amikor mittudomén ötévesen kövérebb voltam, mint a többi gyerek. Nem vállat vonni, hanem foglalkozni vele...utána járni, MEGOLDANI a problémát, nem elfordítani a fejet....

Node én nem ma voltam gyerek. Ma már van internet, és ömlik mindenhonnan, hogy a helyes életmód, a kalóriák, a gonosz szénhidrátok ésatöbbi. A mai világban szerintem még nagyobb bűn mindezt ignorálva megfosztani a gyerekünket a felszabadult fiatalkortól. Mert egy kövér kiskamasz SOHA nem fog felszabadultan a Balatonban fürödni, vagy focizni a többiekkel...mert a kövér gyerek attól retteg a tornaórán, hogy amikor focizni készülnek, és a tanár felosztja a trikósok-félmeztelenek csapattagokat, akkor ne ő kerüljön a félmeztelen csapatba, mert akkor le kell vennie a trikóját/pólóját. Mert a kövér gyerek nem megy el amikor uszodába viszik az osztályt, és a kövér gyerek a tornaöltözőben is félve, kapkodva öltözik át, nehogy elkezdjék csúfolni a teste miatt. Mert a kövér kamaszból lesz az a kövér felnőtt, aki önbizalomhiány miatt mászik bele egy elnyomó párkapcsolatba, mert úgy gondolja, azzal a külsővel, ami neki van, örüljön annak, amit megkap.

Dühít. Körbenézek, és látok ilyen kisgyerekes családokat...és forr bennem a düh....és sajnálom a gyerekeket, akik az én szememben mind áldozatai a szülői önzésnek.

Kiaf@szvagy......

 Először T SZ-ról akkor hallottam, mikor egy kedves barátom meglátogatott itt Írországban, és éppen diétázott, és hozta magával a saját kis becsomagolt ételeit/porait meg a shakert hozzá. Faggatózásomra kiderült, hogy hát van ez a nő, akit ő speciel személyesen ismer, és hát van az ő módszere, ami szuper lesz, és lefogyasztja. Ezek után tudtam meg az illetőről, hogy egy valamikor modell volt, aki most fogyasztással foglalkozik. 

Namost ez olyan 10 éve lehetett....és mostanra a hölgy már nagymenő, milliárdos forgalmat lebonyolító üzletasszony. Még 10 éve kíváncsian nézegettem a már akkor saját márkás termékeket, amiket a barátom hozott magával...kíváncsian, vajon miben lehet más vagy különleges, mint a többi diétás cucc. Nem találtam semmi extrát. Nekem úgy tűnt, teljesen szokványos kalóriadeficitre, csökkentett szénhidrát-emelt fehérje bevitelre alapuló az ő módszere. A barátom elmesélte, hogy valami horror összeget kell befizetni, hogy bekerülj a rendszerbe, és legfeljebb 3 alkalommal mehetsz, többet nem.

Most jó 10 évvel később meghallgattam vele egy podcast-ot...kíváncsi voltam, mi van még ebben a történetben. Kíváncsi voltam, mitől lesz, mitől lehet valaki ennyire sikeres ebben a nagy fogyós-életmódváltós hatalmas piacon. 

Saját elmondása szerint az első gyerek után 30 kilót hízott, és ez vezette el oda, hogyhát életmódváltással kell foglalkoznia. Elmesélte, hogy 16 évesen, gyakorlatilag az utcáról "fedezték fel", az akkor szemüveges, nagyon magas és nagyon sovány kislányt, akit egyedül nevelt a testvérével az édesanyjuk, gyakorlatilag meglehetően nehéz körülmények között. A kislányt, akit létrának, meg gebének csúfoltak az iskolában, és aki az anyukájától sem kapta meg soha, hogy ő szép lenne.

Beszippantotta ezek után őt a modellvilág.....kőkemény, koplalós-szenvedős modellvilág....erről azért sokat lehet olvasni. Aztán elege lett és kiszállt, és terhes lett, és elkezdett normálisan enni....és persze hogy 30 kilót hízott, amikor -20-ról indult! De ezt a 30 kilós hízást hozza fel referenciaként ahhoz, hogy ő miért tudja megérteni annyira a kövér NŐKET. Mert szinte kizárólag csak nőkkel dolgozik, és szerintem az ügyfelei is a nők köréből jönnek jórészt. Az én barátom, aki itt volt nálunk, ő is nő.

Azt gondolom, hogy ő, mint "világszerte" ismert ex-modell, aki gyereket szült a magyar médiavilág egyik nagyágyújától....szóval hogy neki hozzáférése volt/van ahhoz a réteghez, akiknek sok pénzük van, és egyáltalán nem probléma, mennyit kérnek el egy módszerért. Ami jobb mint a többi? Mert? Saját márkás termékei vannak, amiket jó drágán megvehet az, aki részt vesz a programban (ergo:befizet)....de az ő hatalmas üzleti sikeressége vajon milyen mértékben köszönhető a termékeinek/módszerének és mennyiben a kapcsolatainak a pozíciójának a píárjának, a megjelenésének....? 

Mindenki a saját termékének a reklámarca. Nyilván egy elhízott ember nem lesz sikeres, ha fogyasztómódszert árul. De vajon nem arról van-e szó, hogy egy eleve sovány kislány, akit modellnek állítanak, és aki éveken keresztül abban él, hogy csak az anorexia határán tengődő fiatal lányok számítanak szépnek, mert a világ nagy divattervezői csak velük állnak szóba....szóval hogy mennyire determinálódik, hogy egy ilyen helyzetből jövő ember esetleg étkezési zavaros lesz? 

Az egy másik kérdés, hogy valaki mennyire tud élni a kapcsolataival, és az adott helyzettel, már ami az étkezési zavart illeti. A terhesség alatti 30 kiló plusz-ban az volt, hogy végre elengedte magát, és azt és annyit evett, amit és amennyit megkívánt. Normál esetben ennyit egy nő nem hízik, de ugye az más, ha a kiindulási pont egy kiéheztetett test.

Hát nem tudom. Őszintén megírom, nekem annyira nem szimpatikus a dolog, mert nem annyira az életmódprogram jellege, módszere, különlegessége jelenti a sikert, hanem inkább az ő személye, és a kapcsolatai. Ugyanakkor viszont életmód-váltás, fogyás tekintetében NINCS se TITOK, se tuti módszer, se különlegesség....csak az éhezés, a mozgás, a csökkentett kalóriabevitel/szénhidrát, satöbbi. És ha így nézem, akkor teljesen jogos, hogy ugyanazt a "semmit" kínálva/eladva még jó, hogy az kaszál nagyot....az sikeres, akinek jók a kapcsolatai meg a pozíciója.

Ennél a dolognál sajnos -szerintem legalábbis- inkább az számít, hogy ...Te ki a f@sz vagy....mert ha senki, akkor a kutyafülét nem érdekel, hogy te mit csináltál, hogyan fogytál le, mire jöttél rá, mert te nem vagy senki. Ellenben ha cölöp celeb vagy akkor már rögtön számít, hogy te mit gondolsz. Ha lefogysz 5 kilót, már életmód stúdiót nyitsz, könyvet adsz ki, és tévéműsorokban faggatnak a titokról. Ha senkiként fogysz 50 kilót, az totál érdektelen.

Tudom, ilyen a világ...talán eleinte még bosszantottak ezek a dolgok, mára már asszem csak megvonom a vállam, és cöccögve, félmosollyal élem tovább az életem :)

Nyaralás után

 A tegnapi nappal kezdetét vette a hétköznapok sora, kitomboltuk magunkat a nyár folyamán, mind élmény-, mind kalóriaszerzés tekintetében....9 kilóval és számtalan szuper élménnyel gyarapodva magunk mögött hagyjuk 2021 nyarát lassan. Tegnap szűk másfél órát gyúrtam hátul, és kábé most minden pocikám fáj. De a nap süt, a biciklim hívogat....bár nincs itthon magneb6, hogy adjak neki a megnövekedett nyomás elbírására.... szóval lehet, hogy megyek pár kört vele. - frissítés: mentem. 54km-t, és nagyon jól esett! Az átlagsebességem sem volt annyira rossz, 24,1, és a bringáscuccaim is felfértek rá, juhéj :)

Egy ideig filóztam, hogy ketózzak-e visszanyerendő a nyaralás előtti súlyom, de aztán végül a sima zöldség-gümölcs-fehérje diéta mellett döntöttem, kalóriaszámolással persze. És jó sok folyadékkal, meg kávéval :) Megjegyezni kívánom, hogy a gin is folyadéknak számít, depláne a nullkalóriás tonikkal ;-)

A családdal 10 napot töltöttünk West Corkban....pont a hihetetlenül meleg hőhullám közepén, egy kellemes kis házikóban, aminek szerencsére volt egy kis saját óceánpartja is, így akkor is tudtunk strandolni, amikor minden beach zsúfolásig volt tömve a környéken. Sajnos a lobster-roll kimaradt, egyszerűen nem találtunk sehol olyan bódét, ahol lehetett volna kapni, talán majd máskor összejön. Amúgy önellátók voltunk, reggelire frittata-t ettünk frissen sütött zsömlékkel, és gyümölcslevekkel, általában napközben csak ezt-azt, és vacsira csináltunk vagy valamilyen tésztát, vagy oldalast, vagy hot dogot....ilyesmiket.

Írország ezen csücske nagyon vad, nagyon szép, és nagyon gyéren ellátott infrastruktúra szempontjából...30-40 km-t kell autózni tankolni vagy vásárolni. Viszont páratlanul szép helyek vannak, akármerre indul is az ember. Voltunk túrázni, strandolni, autóval kirándulni is, nagyon jó kis 10 nap volt. Utána még volt egy hetünk kipihenni a nyaralást, Verussal elszaladtunk Belfast mellé egy éjszakára, hogy kettesben is legyünk kicsit....és ez is fantasztikusan sikerült. No, itt már nem volt az a fülledt hőség, mint délen, de voltak pillanatok, amikor azért tudtunk szabadtéren is létezni.

Most kábé 40 nap diéta jön, meg gyúrogatás, mert szeptember végén megint lesz 4 nap OFF....aztán majd újra, egész karácsonyig...így van ez. Tulajdonképpen a mi fajtánknak az élete ebből áll: lazítás, majd harc megint...hogy lazíthassunk, hogy aztán megint jöhessen a küzdelem....forog a kerék, ahogy szoktam volt mondani :)

Lelkesítés

 Áprilisban sikerült 1000km-t tekernem, májusban ezt nem tudtam megcsinálni, mert kritikán aluli volt az időjárás sajnos. Viszont most júniusban ismét sikerült letekerni az ezrest. 

Nyilván az időjárás csak egy tényező...elég erős tényező, de akor is csak egy a sok közül. Hétvégén, mikor együtt a család, akkor nyilván nem megyek el órákra egyedül bringázni, ilyenkor vagy otthon maradok, vagy magammal cincálom őket, hogy ők is érezzék, milyen jó is ez. 

Mellesleg ez meg is történt múlt hétvégén, amikor öten ültünk be a kocsiba, és 5 bringát is vittünk, és lenyomtunk egy 30 kilométert együtt....tökjó volt. Volt egy kis egymásba csúszás, meg csalánba esés....de aztán belejöttünk, mint kiskutya az ugatásba....

Ma reggel nyolc körül indultam, mert tudtam, hogy nem akarok túl gyorsan hajtani, az uticélom a Lough Dergh partja volt, ami tőlünk 50 km. Márpedig az én előéletemmel, súlyommal, térdeimmel 100km az elég nagy táv, szóval kényelmes, 21-22km/h tempóval haladtam csak. persze a napot nem nagyon láttam ezúttal sem, viszont olyan cuki élményem volt, amit feltétlen ide akartam írni, hogy megmaradjon a nyoma.

Szóval a városka neve Ballina, és kifejezett turista-hely. Nagy parkoló, kis erdősáv a tóparton sétaútvonallal, medence, sportpályák, nagy játszótér, sok pad. A sétány elvezet a szép hídig, amin át lehet battyogni egy kis kastélyig, ami előtt kis hajók pihennek, és normál, nem kovixos időkben a szembeni parkolóban street-food sátrak is vannak, meg hétvégéken kis standok, ahol a helyi termelők, művészek a portékájukat árulják. Szóval nagyon kis kedves hely.

Amikor beértem a parkolóba, tovább tekertem a sétányon, hogy a parton lévő egyik padnál pihenjek meg. Ez egy elég széles, 2-3 méteres betoncsík, és a sportpálya előtt állt egy osztálynyi kölyök, egyenruhában egymás mögött sorakozva. Gondolom a pályára jöttek ki/hozták őket. Amint feltűntem az úton, rögtön félrehúzódott a gyereksereg....20-30 kissrác, 9-10 évesek lehettek... hogy elengedjenek, és ahogy elhaladtam előttük, hangosan megtapsoltak. Intettem nekik, megköszönve a kedves gesztust, és megmondom őszintén, nagyon jól esett, nagyon kis cuki dolog volt.

Ennek a dolognak, mármint a buzdításnak, a lelkesítésnek, a támogatásnak, a "support"-nak nagy hagyományai vannak. Gyerekcsapattal még nem jártam így, de olyan többször is volt már, hogy meredek emelkedőn hajtva fel magam a háza előtt matató ember vagy emberek, tapssal buzdítottak, vagy elismerően integettek. Ez valahogy óriási mértékben jól tud esni. 

Bringás pályafutásom nem hosszú, talán 10 éve kezdtem el, komolyabban inkább 6-7 éve, (mondjuk két év a balesetem miatt sajnos kimaradt, (meg is látszik a súlyomon :-/)), így nem tudom, máshol is van-e efféle támogató magatartás, de ha igen, azt mindenképpen helyeslem :)

Pláne manapság, amikor folyamatos téma a test-megszégyenítés, vagy "body-shaming"....amikor az emberek nagy előszeretettel ítélkeznek mások felett anélkül, hogy ismernék, anélkül, hogy bármit tudnának róla. Ha valaki túlsúlyos, attól meg lehet, hogy épp lefogyott X kilót, és jó formában van, de ugye az nem látszik.....ha valaki nagyon sovány, attól még lehet, hogy épp kifele jön az anorexiából, és boldog, hogy eredményei vannak, és mondjuk 1,5 kilót sikerült híznia....mittudomén, ahány ember, annyi történet.

Itt Írországban sokminden van elég szarul sajnos...de speciel ebben nagyon pozitív a képem róluk. Ritka a bullying, és az emberek nagyon elfogadóak, toleránsak és segítőkészek, ehhez semmi kétség sem fér.

Június

 Benne vagyunk a nyárban, nincs mese. Néha azt gondolom, tényleg az embernek soha semmi sem jó :) Pár hete még azon nyavalyogtunk, hogy milyen hideg van, most meg aludni alig tudunk a melegtől. Ráadásul ez olyasmi meleg, hogy azért a nap ritkán süt ki. Szerencsére viszont az esőzések alábbhagytak, így kiélhetem magam bringa-ügyben, megyek is elég sokat.

Ketót befejeztem, utáltam, hogy nincs annyi erőm, sokkal hamarabb elfáradtam egy-egy hosszabb biciklizés közben. Mondjuk most az EB közepén nem a legszerencsésebb fogyózni, mert hát az ember csak bedermed a tévé elé, és nem mindig a nyers sárgarépa a rágcsálnivaló.... meg egyébként is gyakran gondolok mostanában arra, hogy bassza meg, csak egy életünk van....ki kéne élvezni amíg van.

Már persze ez kétélű dolog, mert nem úgy értem a kiélvezést, hogy éjjel-nappal zabálni kell összevissza minden szart...hanem úgy, hogy amennyiben az ember egészséges, fitt, alapvetően jól érzi magát, akkor ne akarjon még kevesebb kiló lenni, ne akarja megvonni magától a jó és egészséges ételeket, csak azért, mert ő soványabban/vékonyabban/könnyebben szeretné látni magát.

Ahogy öregszik az ember nyilván változik, és máshogyan néz, érez dolgokat, más igazságokat lát meg, más szempontok szerint közelít egy adott témához. A külalak, a testiség elég szoros kapcsolatban áll a párválasztással, a szexualitással....hiszen eleve onnan indulunk ki, hogy hát jól kell kinézni, hogy megszerezzük a legjobb nőstényt/hímet, hogy eleget tegyünk az egyik legelemibb ősi ösztönnek, a szaporodásnak. Ez lenne az eredő, amire aztán a társadalmi, meg inkább a gazdasági pressziók pakolnak rá egy jó adagot, hiszen nyilván pl. én 49 évesen már nem akarok párt választani, boldog házasságban élek a feleségemmel majd' 30 éve....és a szaporodási ösztönöm kiélése tekintetében sem érheti szó a ház elejét, sőt.

Tehát akkor miért akarunk mindig megfelelni, meg hát minek?  Mondjuk itt vagyok én, milyen hepi lennék, ha mondjuk még egy tízest ledobnék. Ez tény. De nem azért, mert be akarok csajozni. Nem azért, mert bármi alapvető cselekvésemben gátol a túlsúlyom. Nem azért, mert beteg vagyok. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem érdekel az utcára kilépve, hogy mások ha rám néznek, mit gondolnak. Nyilván ez mindenkit azért csak befolyásol valamennyire. De a kulcsszó a valamennyire. Mert persze ha 200 kilós vagyok, akkor megbámulnak az utcán...de ha 80,90, vagy 100....kábé ugyanúgy leszarnak, mert egy teljesen "normál" ember vagyok. Ha megbámulnának, de nem szörnyülködve, milyen kövér vagyok, hanem csodálva, milyen jól nézek ki, ahhoz le kéne műttetnem magamról olyan 20-25 kilónyi bőrt meg zsírsejtet, és mondjuk másfél évet el kéne töltenem egy testépítő-klubban, ahol napi 6-8 órát edzéssel töltenék, és dietetikus által összeállított étrendet követnék.

Kivitelezhető lenne? Persze, csak pénz kérdés. Megérné? Nekem biztosan nem....mert azon kívül, hogy akik rám néznek elismerően csettintenének, hogy az öreg kopasz ge*i milyen jól tartja magát....azon kívül sok értelme nem lenne. Nyilvánvalóan több millióan vagyunk ezzel így, hogy ha korlátlan anyagi lehetőség állna rendelkezésre, akkor nem lenne probléma "kipattintani" magunkat....csak hát egyrészt sokszor sajnos nincs korlátlan anyag lehetőség, másrészt az élet rövid, és az idő előre megy, akármennyi pénzed van, azt nem tudod megállítani. 

Szóval az ember -ha teccik, hanem- racionalizál. És itt jön be, hogy egyensúlyozni kell az életben...mérlegre tenni, hogy mit, miért teszek, mi mit ér meg és mit nem. Hol van a határ az elhanyagolás és a kényeztetés között? Hol kell meghúzni a vonalat az ésszerű és az elmebeteg között? Milyen széles az egészséges mozgás és az exorex életmód között mezsgye, és így tovább.

Az életnek egyik szakaszában sem könnyű dolog, nem is mindig sikerül mindenkinek.

Május vége-ketó-bringa

 Májusnak annyi, tegnap beléptünk a júniusba. Az időjárás példátlanul szar volt egész májusban, remélhetőleg a június azért okésabb lesz. Az ezer kilométer biciklivel áprilisban simán ment, sőt....viszont májusban csak hétszázvalamennyit tudtam menni, és ez kizárólag a rossz időnek köszönhető.

Nagyjából egy hete elkezdtem ketózni megint, mert a fogyás megállt, és szeretném beindítani megint. Nem nagyon értem...hiába az elmúlt 10 évnyi kutatásom, kísérletem, analízisem....egyszerűen nehéz megértenem, hogy napi 2 óra átlag aktív kardióedzés, és 2000 körüli kalóriabevitel mellett miért probléma a fogyásom. Miközben pl az egyik barátomnál videochat közben látom, hogy azalatt a másfél óra alatt, amíg beszélgetünk, több kalóriát eszik meg, mint én egész nap, és kettőnk közül én vagyok a túlsúlyosabb. Ja, és a srác aktív dohányos, és nemhogy napi 2 órát, de 2 percet sem edz vagy kardiózik....soha.

Na mindegy, ezeken a dolgokon túl kell lendülni, hiszen milliószor végigmentem már ezeken....hogy genetika, mikrobiom, anyagcsere...stb...A ketó nem a legtökéletesebb megoldás, ezt is tudom, de úgy gondoltam pár hétig csinálom, hogy beindítsam valahogy a fogyást újra. Első körben azt látom, hogy működik. De közben kicsit utálom is... 

Egyrészt mert a szénhidrát megvonás miatt elképesztően gyenge vagyok, a teljesítményem a béka segge alatt van....másrészt mert nem ehetem a gyümölcsöket-zöldségeket, amikről viszont azt gondolom, hogy tök jó természetes ételek. A ketózás egyhangú dolog, vagy sok időt vesz igénybe, ha változatosan akarjuk csinálni. Ja, vagy sok pénzt :) Más körül se forog az ember élete, csak az idő meg a pénz körül...apróságok ezek :):)

Végülis haladok, de lassan. Momentán 14 kilóval vagyok kevesebb, mint év elején, ezt sokféleképpen lehet nézni, én próbálom úgy, hogy ez nem rossz eredmény. Különben is a lassú fogyás általában tartósabb, mint a gyors, nem? De.

Bízom a június-júliusban, hogy jó idők lesznek, és bringázok majd sokat, és akkor mennek majd lefelé a kilók. De tegnap megfogadtam, hogy nagyobb utakra ha megyek, akkor a ketót el kell felejtenem. Van egy bejáratott bringa útvonalam, a tőlünk 40-50 km-re fekvő Loughderg (tó) partjához. Ez oda vissza kb 92 km, egyszer odafelé, egyszer visszafelé, és ott a tónál beiktatok egy rövid pihenőt, és így kb 4 óra alatt meg is járom. Erre a kanyarra indultunk el Marcival tegnap. 

Hozzáteszem, pár napja volt, hogy együtt elindultunk egy rövidebb kanyarra, amit már jópárszor megcsináltunk együtt, és ilyenkor megbeszéljük mindig, hogy nem kell együtt mennünk, a pihenőhelyeken bevárjuk egymást. Najó, ez elég nagyképű...szóval Marci bevár engem :) Nyilván gyorsabb nálam, és nem akarom őt visszafogni. Naszóval az első 20 km-en még én mentem elöl, aztán elhúzott mellettem, kb még 8 km volt az első pihenőig. Viszont én egyik percről a másikra szinte rosszul lettem Kiment az erő a lábamból, de még a karjaim is remegtek, alig bírtam megtartani magam a kormányon. Meg kellett állnom, és pihennem. Éreztem, hogy nem fogom tudni megcsinálni a 60km-es kört, pihentem egy kicsit, ittam folyadékot, és elindultam visszafelé. Többször meg kellett állnom pihenni, pedig nagyjából sík volt a terep, de kifejezetten szarul voltam. Közben felhívtam Marcit, hogy ne várjon rá, menjen tovább nélkülem, nem vagyok jól, hazagurulok. Itthon megmértem a vércukromat (mert már vettünk ilyen profi mérőt, hogy ez is legyen :)), persze alacsony volt. A ketó mellett előfordul, hiszen nincs szénhidrát a szervezetben, és a sportolás alatt az izmoknak megnövekszik az energiaigényük, amiket hatékonyan és gyorsan a szénhidrátokból tudn(án)ak pótolni.

Na visszatérve a tegnapi napra, elindultunk, megkértem Marcit, hogy ne előzzön ki, szépen jöjjön mögöttem, túrabringázunk, nem a gyorsaság a lényeg. El is értünk a tóhoz, ahol még izotóniás pezsgőtablettát is ittam, hogy a sókat pótoljam a testemben...pihentünk egyet a tóparton, néztük a luxusjachtokat meg a luxusterepjárókat, amivel kijárnak a hajóikhoz az élet császárai....aztán elindultunk vissza. Nekem ez a kör egy jó közepes erőfeszítés szokott lenni a maga kisebb emelkedőivel, de most többször éreztem, hogy baszki leszédülök mindjárt a bringáról...nem túl gyors tempóban, de valahogy azért haladtunk, amikor Marci bringáján szétdurrant a külső gumi :-/.....68 km volt mögöttünk, és még 6 km volt a tervezett pihenőig. Mivel nyilván tartalék külsőgumit nem szoktam vinni magammal....így maradt a telefonos segítség.....üzentem Verusnak, hogy ha végzett a munkahelyén mentsen ki minket, addig elbaktatunk a pihenőig. Hat kilométer a fülledt, nyomott melegben, a ránkrohadt többrétegű bringásgöncben, nem kifejezetten gyaloglásra jó, ezeréves cipőben, amit csak azért nem dobtam még ki mert bringázni még jó :)

Cirka egyórányi menet után elértünk a pihenőhöz, ahol 15-20 percen belül érkezett a segítség Verus személyében, és haza sofírozott minket. Még bringázás közben annyira szarul voltam, hogy ennem kellett két kis kockát a fudge-ból, amit csak azért hordok magammal, ha leesne a cukrom a ketó miatt....de így is 1-2 órával később mikor hazaértünk, és megmértem a cukromat, 4,6 volt, ami alacsonyabb, mint szokott lenni. 5,0-5,5 körül van általában normál esetben napközben. Szóval hosszabb, nagyobb igénybevételű bringázásnál köll a szénhidrát, ez az én tapasztalatom.

"ne várd a májust"

 Így május huszadika körül döbbenek rá, hogy jéé, ebben a hónapban még nem is írtam semmit. Hozzá kell tenni, a kialakult pandémiás helyzet egyáltalán nem tesz jót az embernek lelkileg, legalábbis nekünk, akik ugye tartjuk többé-kevésbé a megszorításokat, és nem találkozunk másokkal, nem megyünk nyilvános helyekre, stb....ha be leszünk oltva mindannyian, akkor nyilván egy fokkal jobb lesz, hiszen lehet valamennyire megint kis társadalmi életet is élni, de most már másfél éve van az ember kényszerből "antiszociális" módban.

Erre az is rátesz egy lapáttal, hogy ennyire esős hideg májusunk még nem volt itt a lassan 13 év alatt, amióta itt élünk. Konkrétan heteken át esik az eső, ami nemcsak a hangulatnak nem tesz jót, hanem a bringázásnak is keresztbe tesz. Pedig ilyenkor általában rengeteget tudok menni. 2017-ben, májusban (mielőtt elütöttek)  több mint 1700 km-t mentem, idén meg még a 600-at sem értem el, és már huszonegyedike van. Elliptikus trénereim elszálltak ugyebár, csak a törött nyergű szobabringám van, ami hűségesen szolgál még...(tegnap két órán keresztül nyomtam, ma csak egyhez volt kanalam)....a gyúrós hátsó szobában meg stabil 13-14 fok van...mit mondjak, kell nagy levegőt venni, mielőtt az ember nekiáll edzeni.

Fűteni ha akarnánk se tudnánk, mert a szétrepedőben lévő régi tartályunkból én kiszedtem az összes kerozint, mert ha jön a tulaj és kicseréli a másikra, ami már itt van kertben (úgysem jön sohasem az anyja úristenit...), akkor ne vigye már el benne a 40 liternyi üzemanyagot....meg ennyit amúgy sem lehet eltüzelni, mert a tartálynak nem az alján van a csap, hanem 8 centivel az alja fölött....Így amikor az ember vásárol bele kerozint, 50-60 liternyi a csap alá megy, ami ott is marad ugyebár....de azért kifizetni ki kell. Szóval marad a kandalló, ami kizárólag a nappalit tudja bemelegíteni...de egy adag brikett 5,5€, ami egy estére elég....szóval elég drága, és koszos is...inkább szórakozás kategória, semmint fűtés.

A távolsági korlátozásokat feloldották egy hete...de nyolc fokban és esőben az ember nyilván nem megy ki a tengerpartra...általában. Én azért reménykedem benne, hogy lesz még jó idő, a gyerekeknek végül Németországból rendeltünk body-boardokat, a Decathlon Dublinnál elesett.....konkrétan a megrendelt cuccok árát visszautalták, mert nem tudják teljesíteni. Közben az a vicc, hogy folyamatosan tolják az emaileket (majd leiratkozom), és minden oldalon az ő reklámjukat nézem, azokkal a termékekkel, amiket hiába rendeltem meg, mert nincs nekik. Éljen az okos technológia! Mert azt tudja, hogy miről beszélek, mit nézek, mire keresek rá, mire kattintok.....de ugye azt nem tudja, hogy egy online művelet hogy végződik....azt nem tudja, hogy van-e készleten az, amit az arcomba tol....

Hát így megy a május. Edzés itthon duplazokniban, tekerés a szobabringán, az estéket kandallóval és némi alkoholos itallal túléljük valahogy, és várjuk a nyarat.

Régi barát

 Büszkén tettem közzé a közösségi oldalon, hogy akkor énnekem sikerült április hónapban 1000 km-t bicikliznem. Nagyjából azért szoktam megosztani az ilyesmit, mert egyrészt nyilván imponálni szeretnék az ismerőseimnek, másrészt megosztom az örömömet a sikerem felett...és nem utolsó sorban azért, mert aki engem ismer, az tudja rólam, hogy tizenévvel ezelőtt még 200 kilót nyomtam, és gyakorlatilag mindenki úgy nézett rám, mint egy menthetetlenül elhízott szerencsétlenre.

És ilyenkor jönnek a kommentek, a lájkok, amiknek én nagyon örülök. Virtuálisan hátba veregetnek a haverok, és adott esetben még a távolabbi ismerősök is elismerésre méltatnak egy lájkkal vagy egy gratulációval. Szuper. És akkor valaki, akit 30 éve nem láttam, nem beszéltünk, de ismerősök vagyunk a faccebook-on, hiszen együtt jártunk iskolába, sokat lógtunk együtt, és nagy barátok voltunk kamaszkorunkban...,és bejelöltük egymást valamikor tán még a történelem előtti időkben...naszóval azt írja nekem a srác, hogy ez igen, és hozzá teszi, hogy az apósa, aki 62 éves, két nap alatt 800 km-t teker le.

Lenyűgöződtem, és már lelki szemeim előtt láttam, hogy a srác nyilván egy kaliforniai atlétacsaládba házasodott be, és ki tudja ki lehet az apósa....de ugye csak bassza a csőröm, utánanézek. Ott a facebook, kb 2 perc alatt ott virít a képernyőn az egész család, az após is...egy normális-átagos pali, vidéken dolgozik, van egy kis vállalkozása, stb. Nem kaliforniai atléta. Miért nehéz ezt nekem megérteni?

Azért, mert ahhoz, hogy valaki 2 nap alatt 800 km-t tekerjen, vagyis napi 400-at, ahhoz mondjuk az kell, hogy mind a két nap mondjuk 10 órán keresztül megállás nélkül, 40km/h-s átlaggal nyomja. Itt hozzá teszem, hogy nekem ideális körülmények között 25km/h örül van az átlagom. Ha megtolom, elérhetem a 30km/h-t, ha hegyen-völgyön megyek, inkább csak 20km/h. Tehát a 40 az sok. Ha viszont egy átlag 25km/h-val számolok, az azt jelenti, hogy 16 órán keresztül kell menni ennyivel, hogy összejöjjön a 400. Mondjuk reggel hattól este tízig. Közben meg kell állni inni, enni, üríteni. Aztán csucsuka, és másnap újra. Nézzük meg, egy profi milyen számokat tud produkálni:

Kerestem egy profi atlétát, aki előadást tart arról a youtube-on, hogy hogy hogyan tegyünk meg 400 km-t és közben mit érdemes enni/inni, hogy pihenjünk, stb. A strava-n ha megnézem ugyenennek a profinak az adatait, (aki nem egy 62 éves, magyar vállalkozó), akkor azt látom, hogy egy 400km-es út során ő 21,3 km/h-s átlagsebességgel ment, és 19 óráig tartott neki.  Csak halkan jegyzem meg, előző és következő napon is pihent. Tehát nem indult újra mondjuk 4 óra alvás után, hogy újra menjen egy másik 400-ast :)

Mi következik ebből számomra? Hát, ezeket tudom feltételezni:

• Vagy az illető apósa professzionális atlétákat megszégyenítő módon bringázik - a szabadidejében,
• Vagy van valami olyan "mellékes" információ, hogy mondjuk eletromos bringával, vagy rekumbens bringával tette meg a 2 nap alatt 800km-t....ami azért erősen más kategória
• Vagy valami félrement, és téves az információ

Ami viszont mindegyik esetben kérdés nekem: vajon miért volt fontos megemlíteni ezt annak kapcsán, hogy elismerését fejezte ki a srác a teljesítményemmel kapcsolatban. "Tök jó, ügyes vagy, mentél ezer km-t egy hónap alatt, de 62 éves apósom két nap alatt megy közel ugyanennyit" ??

Na mindegy, ezt most jól kiírtam magamból. :)

Ezer

 
Valamikor hónap közepén találtam ki, hogy de jó lenne menni 1000 km-t áprilisban, biciklivel. Dacára annak, hogy Húsvét is volt, meg derékfájás is, meg ultra sok esős nap, mára, 28-ára sikerült is. 1014 km van mögöttem ebben a hónapban.

A mai menet rádaásul egy merőben új útvonal volt, át a hegyen, féltem tőle, menni fog-e....iszonyat emelkedők, és eszelős lejtők....cserébe lélegzet-elállítóan szép táj. Sajnos 2 fokos volt a reggel, így melegen kellett öltöznöm, kesztyű, baklava balaklava, 4 réteg felső ruházat, hosszú nadrág és duplazokni. persze amikor levegőért kapkodva izzadok a nyeregben, ezek azért nem tűnnek olyan fontosnak :D:D:D. 

Ráadásul próbálom használni a technikát is....azaz a laptopomon megtervezem az utat, ráküldöm a telefonomra, és akkor a google gps-e navigál a fülembe...tönkrement a blue-tooth-os füles, úgyhogy zsinórossal kell menni, ezért szét is vágtam a mobiltartóm alját, hogy be tudjam dugni a dugót.  Persze a google szokásosan nem egyszerű....de végülis használható. Amikor negyedszerre kellett satufékeznem, és visszafordulnom összeszedni a kirázkódott kulacsaimat a bringáról, akkor inkább kiszedtem őket a tartókból, és a hátizsákomba száműztem őket.

Majd ha szép idő lesz, újra megyek erre, szerintem akkor nagyobb élmény azért. Meg kéne vennem normálisabb mobiltartót is, ez nagyon gagyi, csak tok nélkül fér bele a telefonom, és ha akarok fotózni, elég bonyolult megállni, megállítani a podcast-ot vagy a zenét, kihúzni a fülest, kicsatolni a tépőzárat, és kiszedni a telefont, de óvatosan, mert csúszik mint az angolna....apropó zene, rákaptam a podcastra, vagy a Bochkorék reggeli műsorát hallgatom meg, vagy az Abaházy Csaba presszó-s beszélgetéseit. Kellemesen leköti az ember figyelmét, és legalább képben vagyok kicsit a magyar aktualitásokkal :)

Közben sajnos a fogyás nem akar tovább mozdulni. 13,8 kg-t fogytam a januári súlyomhoz képest, de ez eléggé stagnál már hetek óta, pedig napi több órát tekerek, és mellette kontrollált kalóriabevitelem van. Igaz, nem ezer kalória, inkább 2000-2500 körül. Megtapasztaltam, milyen, amikor leesik az ember cukra a terhelésre, szóval nem merek energia nélkül kimenni az utakra, de inkább élek így, minthogy ne mozogjak semmit, és 1000-1500 kalórián éljek.

Szokás mondani, hogy nem olyan bonyolult a fogyás, csak egyél kevesebbet, és mozogj többet. Szimpla matek. Pedig biztos hogy nemcsak ennyi. Van akinél működik ez így, és nyilván az úgy gondolja, hogy aki másmilyen, az nyakló nélkül zabálja a cukrot, azért nem tud lefogyni. De ugye ott van a kor, a genetika, a mikrobiom, a hormonok...ezt már kifejtettem párszor.

Végülis mindegy, remélem az időjárás megengedi, hogy sokat menjek idén...ja, és persze a bringa is bírni fogja....párszor leugrált a lánc a lánckerékről....utána kellett olvasnom, mi lehet az....végül kizártam minden mást, maradt, hogy biztos a lánc kopott el (tavaly cseréltem)....azt olvastam egy oldalon, hogy újonnan minden láncnál 12 szem hossza pontosan 1 láb, azaz 30 cm és fél milliméter. Ha 2 mm-nél többel hosszabb, akkor cserélni kell, de ha három milliméternél is nagyobb a differencia, akkor a kazettát is cserélni kell a hátsó keréken. No, lemértem, ami rohadtul nem volt egyszerű, mert a szemem már nem annyira jó...persze van szemüveg, de akkor is...mindegy, megmértem, szerintem ha nagyobb is, maximum 1-5 TIZED milliméterrel, szóval a lánc marad. Mák, mert ez is vagy 30-40€...ugyebár az eredeti nyolcsebességes rendszert 10 sebességesre cseréltem, így láncból is keskenyebb kell. 

Nem tudom, hogy lesznek a korlátozások a jövőben, de jó lenne Marcival legurulni egy szuszra a tengerpartig.....már megbeszéltük, hogy ketten mennénk, Verus, Beni, Jancsi jönnének utánunk kocsival úgy, hogy lent a parton találkozzunk...kicsivel több csak, mint 100km...de szerintem jó buli lenne. Sajnos csak két komolyabb biciklink van, így egyszerre csak ketten tudunk indulni....van még két másik, de azok mountain bike-ok. Jók azok is, de hosszú távra halál lenne bárkinek azokkal a traktorgumikkal :):)

Hát, ha így lesz, mindenképpen ledokumentáljuk, akárhogy is zajlik majd le :)

Nehéz szerelem

 

Nagyon élvezem, hogy végre jobb lett az idő, és mehetek. Mármint a biciklivel. Fittség, fogyás, életmód kérdésében elég sokszor megkapom, hogy azt mondják: "jó, hát te sokat szeretsz biciklizni..."...tulajdonképpen kimondatlanul ott is van a "tehát neked könnyű"...pedig nem az. Illetve lássuk, kinek mi a könnyű..

Mondjuk azért azt hagy írjam le, én eléggé megutáltam a "nektek könnyű" meg a "szerencsétek volt" típusú megjegyzéseket. Tizenéve jöttünk el Magyarországról, hat gyerekkel, bele a totál ismeretlenbe, minden előre megbeszélt állás vagy pozíció, vagy tutiság nélkül. Mindenünket (na nem volt sok) pénzzé tettük, hogy belevághassunk, és az ismerőseink jelentős része vagy szimplán hülyének nézett, vagy nagyon felelőtlennek, meggondolatlannak...és ezek az emberek mind arra számítottak, hogy 5 perc múlva úgyis visszakullogunk, és megint a nulláról, vagy inkább a mínusz sokról kezdünk mindent. De nem így lett. KIZÁRÓLAG magunkra támaszkodva felálltunk, beintegrálódtunk, és életem/életünk legkomolyabb eredményének érzem, hogy a gyerekeink sorra diplomáznak le Írország vitathatatlanul legnevesebb egyetemén. És tudósok, jogászok, stb. lettek/lesznek. Persze mindez mögött nagyon sok lemondás, áldozat, munka, szenvedés, akarat, kitartás és erő van a részükről, és a mi részünkről is, amit mások előszeretettel intéznek el annyival, hogy "szerencsétek volt"....Meg "nektek könnyű volt, mert....". 

Ezek mögött a félmondatok, beszólások mögött nettó menekülést látok, olyat, amikor másvalaki sikerét hozzá kell kötnöm a szerencséhez, vagy a véletlenhez, vagy bármi olyanhoz, ami ugye nekem nincs, és én akkor feloldozást nyerek, amiért nekem nem jön össze az, ami a másiknak. Irigység? Utálat? Inkább csak félelem, és gyávaság. Ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy önmagunkat bíráljuk, nem ahhoz, hogy a másikat elemezzük. 

Az életmód...a fogyás...a visszahízás elleni küzdelem is ilyen. Nekem tehát könnyű, mert én "szeretek biciklizni".....100+kilósan 50-60-70-80 km-eket megállás nélkül letekerni lassan 50 évesen. Lássuk, mi szeretni való is van benne: 

20 kilométer után az embernek kábé mindene fáj. A segge, a combja, a dereka, a válla a nyaka, a könyöke és a csuklója. A nyergen ülés, miközben folyamatosan mozgunk, eléggé ki tudja kezdeni az ember hátsóját, pláne ha nem harminckilósan lobog valaki a biciklin. Elméletileg két terület van a két farpofán, ami érintkezik az ülőrésszel. Jobb helyeken úgy csinálják, hogy fenéklenyomatot vesznek a hátsóról, és számítógéppel tervezik meg a nyerget hozzá, ami tökéletesen illeszkedik és a legkevésbé töri fel a popót. Namost ezzel szemben nekem a 4 éve Lidiben vett 15eurós nyergem van, és örülök neki, hogy már megszoktam, és tudom, hogy időnként fel kell állni a biciklin, és "prosztata gyakorlatokat" kell végezni ahhoz, hogy majd ne fájjon a pisilés, ha egyszer leszálltam több óra után a kerékpárról.

Amikor egy komolyabb emelkedő jön, ráadásul hosszan, mert mondjuk nem egy vasúti felüljáró az, hanem egyszerűen olyan a táj topológiája, akkor koncentrált össz-izommunkára van szükség, hogy az ember feljusson a végére. Belekapaszkodok a kormányba, és gyakorlatilag az egész testem megfeszül, ahogy taposom a pedált. Ilyenkor szinte érzem, ahogy a derekam segítségért kiált, de nem lehet megállni, mert akkor sosem jutok fel.

Hogy normális tempóval haladjak, a nyeregpozíciót elég magasra kell állítani, így a derekam nem egyenesen áll, hanem folyamatosan hajolok előre, és a nem könnyű felső testemet a karjaimmal támasztom meg a kormányon. Az izmaim megvannak hozzá, csakhogy az órákon át tartó folyamatos terhelés a könyökömet és a csuklómat is elég hamar kikészíti. Ha lejjebb raknám a nyergemet, akkor viszont a térdeimmel szúrnék ki, amik szerencsétlenek így is elfáradnak mondjuk a 30-40-edik kilométer után, és minden hajtásnál nyilall, meg szúr. Hiába, a 200 kilós múltam meg a korom az adott és ezen már nem tudok változtatni.

Nem folytatom, pedig még a nyakam nem is említettem, hiszen folyamatosan felfelé kell feszíteni, hogy lássam az utat, meg forogni, mielőtt kikerülök valamit, hogy lássam, jönnek-e mögöttem. A lényeg, hogy a fáklyásmenettől legalább olyan messze vannak ezek az én bringázásaim, mint mondjuk a leányálomtól. Máshogy fogalmazva: qrvára elfáradok, mire visszaérek. Nehéz a lépcsőn felmennem az emeletre, vagy leguggolni kivenni a mosást a gépből, vagy lehajolni felvenni a dohányzóasztalról valamit. Vagy csak kezet mosni a mosdóban, mert ebben a házban (is) minden a 160 centis emberekhez van igazítva, mi meg mindketten ütjük a 180-at.....

Szóval. Ja. Szeretek biciklizni. De véletlenül se gondolja senki, hogy ez könnyű szerelem. Igen, szeretek tekerni...mert gyerekként SOHA nem volt biciklim, anyámék sosem voltak hajlandóak venni....azt mondták, veszélyes, de szerintem csak sajnálták rá a pénzt vagy a fáradtságot. Mindig vágytam biciklire, és irigykedve néztem az osztálytársaimat, vagy a lakótelepi srácokat, akik boldogan bringáztak egész hétvégén. Aztán volt egy korszakom, hogy nagyon hosszú ideig voltam annyira elhízott, hogy fizikailag sem tudtam volna biciklizni. Nemcsoda, hogy most, amikor végre képes vagyok rá, és megtehetem, akkor felülök, és megyek ha jó az idő. Gyerekes örömmel tölt el, hogy mondjuk megteszek 70 kilométert úgy, hogy nem használok üzemanyagot hozzá, csak a saját testi erőmet. Boldoggá tesz a tudat, hogy én erre képes vagyok.

Még akkor is, amikor jönnek a kis mindennapi bosszúságok: elkopott gumik, elpattant küllők. szétszakadt mobiltartó-táskák, kinyúlt láncok, kopott kazetták/lánckerekek....vagy olyan, mint pár napja volt: hogy ollóval kellett levágnom magamról a bringás-dzsekit, mert beállt a cipzárja, és egyszerűen nem tudtam lehúzni magamról. Még akkor is, hogy 2 balesetem is volt már, és minden alkalommal bennem van frász, amikor hallom, hogy jön mögöttem valami jármű. Még akkor is, ha tartozékként a szerszámok, a kispumpa, a pótbelső mellett mindig ott van a fájdalomcsillapító is.

Mindezen leírtak mellett tény, hogy imádok gyorsan menni a bringával (mai csúcssebességem 64 valamennyi volt :), és szeretem, hogy eljutok vele olyan helyekre, ahova bicikli nélkül bajosabb lenne...