Lelkesítés

 Áprilisban sikerült 1000km-t tekernem, májusban ezt nem tudtam megcsinálni, mert kritikán aluli volt az időjárás sajnos. Viszont most júniusban ismét sikerült letekerni az ezrest. 

Nyilván az időjárás csak egy tényező...elég erős tényező, de akor is csak egy a sok közül. Hétvégén, mikor együtt a család, akkor nyilván nem megyek el órákra egyedül bringázni, ilyenkor vagy otthon maradok, vagy magammal cincálom őket, hogy ők is érezzék, milyen jó is ez. 

Mellesleg ez meg is történt múlt hétvégén, amikor öten ültünk be a kocsiba, és 5 bringát is vittünk, és lenyomtunk egy 30 kilométert együtt....tökjó volt. Volt egy kis egymásba csúszás, meg csalánba esés....de aztán belejöttünk, mint kiskutya az ugatásba....

Ma reggel nyolc körül indultam, mert tudtam, hogy nem akarok túl gyorsan hajtani, az uticélom a Lough Dergh partja volt, ami tőlünk 50 km. Márpedig az én előéletemmel, súlyommal, térdeimmel 100km az elég nagy táv, szóval kényelmes, 21-22km/h tempóval haladtam csak. persze a napot nem nagyon láttam ezúttal sem, viszont olyan cuki élményem volt, amit feltétlen ide akartam írni, hogy megmaradjon a nyoma.

Szóval a városka neve Ballina, és kifejezett turista-hely. Nagy parkoló, kis erdősáv a tóparton sétaútvonallal, medence, sportpályák, nagy játszótér, sok pad. A sétány elvezet a szép hídig, amin át lehet battyogni egy kis kastélyig, ami előtt kis hajók pihennek, és normál, nem kovixos időkben a szembeni parkolóban street-food sátrak is vannak, meg hétvégéken kis standok, ahol a helyi termelők, művészek a portékájukat árulják. Szóval nagyon kis kedves hely.

Amikor beértem a parkolóba, tovább tekertem a sétányon, hogy a parton lévő egyik padnál pihenjek meg. Ez egy elég széles, 2-3 méteres betoncsík, és a sportpálya előtt állt egy osztálynyi kölyök, egyenruhában egymás mögött sorakozva. Gondolom a pályára jöttek ki/hozták őket. Amint feltűntem az úton, rögtön félrehúzódott a gyereksereg....20-30 kissrác, 9-10 évesek lehettek... hogy elengedjenek, és ahogy elhaladtam előttük, hangosan megtapsoltak. Intettem nekik, megköszönve a kedves gesztust, és megmondom őszintén, nagyon jól esett, nagyon kis cuki dolog volt.

Ennek a dolognak, mármint a buzdításnak, a lelkesítésnek, a támogatásnak, a "support"-nak nagy hagyományai vannak. Gyerekcsapattal még nem jártam így, de olyan többször is volt már, hogy meredek emelkedőn hajtva fel magam a háza előtt matató ember vagy emberek, tapssal buzdítottak, vagy elismerően integettek. Ez valahogy óriási mértékben jól tud esni. 

Bringás pályafutásom nem hosszú, talán 10 éve kezdtem el, komolyabban inkább 6-7 éve, (mondjuk két év a balesetem miatt sajnos kimaradt, (meg is látszik a súlyomon :-/)), így nem tudom, máshol is van-e efféle támogató magatartás, de ha igen, azt mindenképpen helyeslem :)

Pláne manapság, amikor folyamatos téma a test-megszégyenítés, vagy "body-shaming"....amikor az emberek nagy előszeretettel ítélkeznek mások felett anélkül, hogy ismernék, anélkül, hogy bármit tudnának róla. Ha valaki túlsúlyos, attól meg lehet, hogy épp lefogyott X kilót, és jó formában van, de ugye az nem látszik.....ha valaki nagyon sovány, attól még lehet, hogy épp kifele jön az anorexiából, és boldog, hogy eredményei vannak, és mondjuk 1,5 kilót sikerült híznia....mittudomén, ahány ember, annyi történet.

Itt Írországban sokminden van elég szarul sajnos...de speciel ebben nagyon pozitív a képem róluk. Ritka a bullying, és az emberek nagyon elfogadóak, toleránsak és segítőkészek, ehhez semmi kétség sem fér.