Sunday 11 March 2012

Szülinap avagy diétafelfüggesztés kontra irányított elhajlás

Családi szülinap volt, és tudtam előre, hogy a kalóriabevitelem nagyobb lesz, mint rendesen. Amikor fogyási szakaszban voltam, egy ilyen napon nem ettem ugyanúgy édességet, hiszen a fogyás volt a cél. Ma már a helyes életmód kialakításán dolgozom, és a cél már nem a fogyás, hanem a súlyom megtartása, amit eddig elég sikeresen meg is tudtam valósítani. Tavaly novemberben, azaz majdnem fél évvel ezelőtt mentem le 80 kiló alá, és azóta tartom a 80 körüli értéket. Egész pontosan ingadozik a súlyom azóta a 76 és a 80 között, ami teljes mértékben ideális nekem.

Szóval tudtam, hogy többet fogok enni azon a napon, amikor ünnepelünk, pláne, hogy olyan nagyon finom torta is szerepelt az étlapon, hogy mogyoróvajas cheese cake...És gondolván az általam "Irányított elhajlásnak" nevezett elméletre, nem a "mai napra felfüggesztem a diétát" elvet követtem, hanem azt csináltam, hogy ettem mindenből, de mellette egyrészt írtam minden kalóriát, másrészt ha volt választásom, akkor inkább a light verziót választottam. (Irányítva hajoltam el) Tehát rántott hús helyett zsírmentesen sült natúr csirkemell, krumplipüré, rizibizi, és tartár helyett párolt kelbimbó, sárgarépa és savanyúkáposzta. Vacsorára a szokásos alacsony kalóriás magos kenyér, extra light krémsajttal és uborkával.

A számok megdöbbentettek. A nap végére 4750 kalóriát számoltam össze, alsó hangon. Úgy, hogy mellette nemcsakhogy odafigyeltem arra, mit eszek, de mennyiségileg is kifejezetten visszafogtam magam. Magyarán szólva igencsak ettem volna még jósággal bőséggel a túrótortából és a puncstortából is, nem beszélve a nachos-ról. És hogy miért a döbbenet? Egyszerű...ha nem így ünnepelek, hanem a másik módon, a diéta-felfüggesztéses verzióval, azaz leszarom-napot tartok, és nem érdekel, mit és mennyit eszek , és mondjuk reggelire kenyeret eszem, sajttal, vajjal, vagy tojást, ebédre rántott husit, hagymakarikával, sült krumplival, krumplipürével és majonézzal, vacsorára meg mondjuk szalámis melegszendvicset....és mellette ugyanezeket a süteményeket, csak mennyiségi korlátozás nélkül, akkor vajon mennyi kalóriát vittem volna be? Tizenkétezret...? Vagy tizenötöt....???

Konklúzió: ne eresszük el a gyeplőt. Inkább bulizzunk kontrolláltan, legyünk megengedők magunkhoz, de nézzük a számokat is. Az általam kilengett közel 5000 kalória is rengeteg, de nem annyi, mintha háromszor több lenne. És ha felfüggesztem a diétát, akkor bizony simán lecsúszott volna ennyi...

5 comments:

Lazac said...

Igen, eléggé döbbenetes tud lenni egy "jóízű nap". Utólag visszagondolva hányszor voltak ilyen napjaim...na jó, nem 10 ezer kcal, hanem "csak" 5-6, de akkor is! Elképesztő, hogy amikor nem érdekel állapot van, akkor mennyire nem figyelünk ezekre.

mileszebből said...

Szia Alan!
Erre a bejegyzésedre hivatkozom a blogomban, forrás megjelölésével, köszönöm azt is, hogy megalkottad ezt a frappáns fogalmat, utánanéztem és ebben a kontextusban, csak Nálad fordul elő!

Sokat tanultam a blogodból, kellemes hétvégét, habár mi itt Budapesten meg fogunk főni előbb, vagy utóbb!

Alan said...

Kedves 'mileszebből',

Köszönöm a szavaid, jól esnek :) És kellemes hétvégét Neked is, nálunk jelen pillanatban 17 fok van :):)

mileszebből said...

Jaj, most olvastam csak el figyelmesen-figyelmesebben a szerzői jogokra vonatkozó leírásodat...de kedves válaszodat utólagos jóváhagyásként értelmezem, elnézésedet kérem, legközelebb majd eszerint járok el!

A 17 fokhoz nem tudok(akarok) hozzászólni,a két ventilátor és a hidegvizeslavór társaságában... :))) De azért az is túlzás :)

Alan said...

Ugyan már, persze, veheted utólagos jóváhagyásnak :)