Dac

Ma megint rájöttem valamire. Jelesül arra, mennyire össze tud hangolódni a kontroll és a dac. Bár nem tudom mennyire dacról van szó....de én a magam részéről kifejezetten nem szeretem, ha a körülmények kényszerítenek rá valamire. Ilyenkor valamiféle dac keletkezik bennem...valami olyan, hogy juszt se. Mondok egy példát. Besétálok a gyorsétterembe, és salátát szeretnék enni. Nincs. Ez mondjuk már eleve elég gáz, de előfordul. Megtehetném ilyenkor, hogy jó, akkor eszem mást. Mondjuk a salátán kívül minden másban van pékáru, sőt, a salátához is jár crouton, de ugye nem muszáj belerakni. Viszont nincs másik elérhető étel, amiben ne lenne zsömle. Szóval ilyenkor bár az étrendembe simán beleférne, hogy kilengjek ennyit, valahogy mégsem akaródzik. Inkább akkor nem eszem semmit. 

És őrület, de lehet, hogy még aznap megeszek egy tábla csokit....mert az is belefér, ahogy a sajtburger is beleférne, csak az előbbi az én döntésem, az utóbbi meg a körülmények által kikényszerített kompromisszum.

Szóval rájöttem, hogy a kontroll úgy működik, hogy fontos nemcsak a mérték, hanem az irány is. Annak idején habrigáltak valamit az angol tanarak a must meg a need közötti különbségek kapcsán, hogy külső kényszer, meg belső kényszer. Ez is olyasmi. Ha én akarom, az más. Ha más akarja, akkor juszt se.