Haladok az úton

Napok óta nem írtam ide semmit sem. Diéta szempontjából ugyan semmi érdemleges nem történt, nagyjából úgy megy minden, ahogy mennie kell. A negatív kalóriás tapasztalataim annyiban bővültek, hogy kezdek rájönni arra, hogy hiába eszem magam tele ilyesmivel, attól függetlenül időnként fellép bennem az igény valami másra. Mindegy, hogy egy darab kenyér, vagy sajt, vagy hús....vagy akár üres kalória....de másnak kell lennie. Igaz, ettől még bőven tartható a 60-40 %-os arány.

Tulajdonképpen a súlytartás definíciója nyilván nem egy egzakt szám, hanem egy tól-ig tartomány, ami között hullámzik az ember súlya. A pillanatnyi érték természetesen nagyon sokmindentől függhet....gondolom az anyagcsere, a bioritmus, a hormonháztartás, a sav-bázis egyensúly, és ki tudja még mi minden van ebben. A kontroll két részből áll nekem e tekintetben: a heti mérés, amiből készítem a statisztikáimat, továbbá a nadrágom....:) A két farmer, amit hordok, 32-es méretűek. De azok már kicsit lötyögősek...van viszont egy 30-as, ami pásszenntos..csak kicsit rövid, mert a hossza 32-es, szemben a nekem való 33-34-es hosszal. Itthon általában ebben a szűkebb farmerban vagyok, így pontosan érzem a méreteimet :)

A tendencia egyébként a következő:

Ez az elmúlt 10 hét mérésadatai. Jól kivehető, hogy a hullámzás megvan, a trend pedig csökkenő. Sormintaszerűen egymást követő három hét mínuszos, majd két hét pluszos volt. Utána megint három hét mínuszos, majd két hét pluszos. Itt tartok most.

Kezdeti tapasztalatok

Másfél héttel ezelőtt álltam neki ennek a negatív kalóriás elmélet gyakorlati tesztelgetésének. Leíraom a tapasztalataimat.

Átlagosan 60%-át teszi ki az étrendemnek olyan étel, ami fent nevezett csoportba tartozik. Sárgarépa, alma, görög- és sárgadinnye, gomba, kelbimbó, narancs, mandarin, nagyjából ezek. Jobbára nyersen, esetleg zsírmentesen párolva. Igazság szerint eddig két említésre méltó dolgot tapasztaltam: az egyik, hogy bármennyire eltökélten túl akarnám lépni a kalórialimitet, nem nagyon sikerül: egyszerűen nem tudok annyit megenni ezekből a kajákból, amennyivel kiakasztanám a napi kalória-mérleget. Valószínűleg a térfogat-kalória arány miatt. Az ember telepakolja a gyomrát, és nem fér bele több. Igaz, azt sem tagadom, hogy néha az a fura érzésem támad, hogy bár tele vagyok, tényleg, de mégsem volt akkora élmény az evés....nem mintha annak kéne lenni, de azért ez is érdekes lehet.

A másik dolog, hogy kegyetlenül dolgozik a szervezetem. Nyilván az anyagcserének nem mindegy, hiszen pont arról szól ez az egész negatív kalóriás duma, hogy a szervezetnek több kalóriára van szüksége ezeknek az ételeknek a feldolgozásához, mint amennyit hordoznak magukban. Szóval a szervezet dolgozik, ami nem feltétlenül kellemes hatásokat eredményez. Gyakori(bb) mellékhelyiség-látogatás, és fokozottabb gáztermelés :-o

nem tudom, mennyi igazság van ebben az elméletben, de az biztos, hogy senki sem lesz elhízott kétszázkilós, ha zöldségeket meg gyümölcsöket eszik. Még akkor sem, ha sokat. Oké, vannak kivételek. Nyilván banán szőlő nem játszik, ahogy krumpli és kukorica sem :) Ez evidens.

Arc-más

Időről időre dokumentálni szoktam a tényeket, én már csak ilyen féle vagyok. Ebbe az is beletartozik, hogy készítek fotómontázsokat magamról, ilyen volt-ilyen lett jelleggel. Ennek annakidején az volt a célja, hogy matematikai, objektív módszerekkel, tizedmilliméterekkel bebizonyíthassam magamnak, hogy igen, tényleg kisebb lettem. Ma már nem ez a célja, inkább egyfelől a tűz ébrentartása, másfelől jópofa dolog analizálni a látott képet.

értelemszerűen ezekből a képekből nem sok van, ami azért publikus kategória, nyilván. Bár azt hiszem azon a részén túltettem magam, hogy szégyenlem azt, ahogy kinéztem. Fel kell vállalnom, hiszen én voltam az is, és a személyiségem, az egyéniségem alapja mit sem változott. Ha a homokba dugjuk a fejünk, attól a világ még olyan, amilyen. Szóval a tények tények maradnak, a képek meg képek :D

Íme a két évnyi különbség, arcilag kifejezve:

Két év

Ma jubilálok. Pontosan kettő évvel ezelőtt indultam el az életmódváltás útján. Két évvel ezelőtt, ugyanezen a napon döntöttem el, hogy elég volt, le akarok fogyni. Végleg. Nem nagy cucc, tudom, hogy egyrészt én is sokszor elhatároztam ezt, másrészt mások is millióan elhatározzák. Viszont úgy tűnik, valahogy valamit sikerült úgy elkapnom, hogy működött. Igaz, még nem haltam meg, és tudjuk, hogy az alkoholista még alkoholista marad, legfeljebb nem iszik a haláláig egy kortyot sem. Tehát élve az analógiával, én is kövér leszek mindaddig amíg meg nem halok, legfeljebb nem hízom meg többé addig. Nekem ez így kielégítő, hiszen ez egy olyan dolog,ahol az számít, ami a felszínen van. Nekem az a priceless, hogy nem bámulnak meg a gyerekek a supermarketben, vagy az utcán tátott szájjal...meg az, hogy a 32-es farmernadrág lötyög rajtam. Továbbá hogy S-es méretű alsónadrágot kell vennem, és M-es méretű konfekcióinget. Az csak másodlagos tény, hogy egyrészt a ruha alatt (még így is) 10-15 kilónyi feleslegessé vált bőr lifeg, másrészt hogy amíg mások esetleg le sem szarják, mikor, mit és menynit esznek, én pontosan kontrollálom és megválogatom, mit teszek az asztalomra. A megbúvó zsírsejtecskék sem látszanak kívülről. Elég ha én tudom, hogy ott vannak.

Szóval két év. Íme néhány adat, "just for the records":
 A két év alatt a súlyom a kezdeti 193-ról 77-re csökkent, és a hasam körfogata 165 centiről 90-re apadt. 116 kiló és 75 centi mínusz. Az objektív ideális súly felső határát, tehát amikor a BMI-m alapján azt írja az értékelés, hogy gratulálunk, önnek nincs szüksége fogyókúrára, 2011 szeptember 11-én értem el. Tehát mondhatni, hogy 5 hónapja tartom az ideális BMI sávot. A kontrollt nem hagytam el, heti szinten mérem magam, és adminisztrálom ugyanúgy. Az étkezéseimet mostanság 50-60 százalékban teszi ki a gyümölcs-zöldség, többnyire nyersen, vagy zsírmentesen párolva, a maradék rész fele valamilyen "trutymó", általában joghurt vagy túrókrém, és a fennmaradt rész teljes kiőrlésű kenyér, csirkemell és sajt. Időnként eszem édességet is, például tegnap isteni csokiskekszet sütöttek a kisfiúk Hannussal, és még melegen kettőt meg is ettem belőlük. Máskor is előfordul, hogy 1-1 kocka csokit, péksüteményt, vagy szelet tortát elfogyasztok, ezeket az étrendembe illesztem.  Vagy utánajárok pontosan, mi mennyi kalória, vagy kiszámolom hozzávetőlegesen. Rendszeresen eszem a Mcdonalds-ban, jellemzően grill csirkesalátát, illetve most már előfordul, hogy halas szendvicset is, vagy csirkéset. Itt szerencsére könnyű dolgom van, hiszen mindennek ott van feltüntetve a pontos kalóriaértéke, így könnyedén beilleszthető az étrendbe.

Jó fél éve érzem az igazi változást magamon, hogy kezdem elfogadni az új külsőmet, és elborzadva nézem a régi képeket, és megdöbbenve látom, hogy hogy néztem ki hosszú éveken át. Bizony az ember szemét elhomályosítja a jelen. 

Nagy hálával tartozom a feleségemnek, aki a kezdetektől fogva mellettem állt, mitöbb, beszállt velem ebbe a csónakba, bár nem lett volna szüksége rá, egyáltalán. Mindemellett ledobott ő is egy harmincast, és most még csinosabb, mint addig volt. Nem mellesleg sokkal jobban érzi is magát. Szóval nélküle esélyem sem lett volna megváltozni, ez teljesen egyértelmű. A másik evidencia, hogy ehhez az egészhez kellett mindaz a változás, ami az elmúlt években megtörtént velünk. Talán ha otthon maradunk, mára már nem is élnék. Megölt volna a zsír, a ch, meg a stressz. Belegondolni is rossz. Szóval, ha innen indulok ki, az elért eredményekhez kellett még a bennünk lévő hajthatatlan, bulldog-szerű makacs kitartás, a kurázsi, az eltökéltség, és az a fajta teljesen ésszerűtlen, sokszor minden józan megfontolást határozottan nélkülöző, mégis jó értelemben vett hülyeség, ami jellemzi a családunk döntéseit sokszor.

Szóval összességében azt hiszem, kijelenthetem, hogy sikeres két év van mögöttem, és elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy továbbra is kitartsak a megváltozott életmódom mellett. Bónusz az egészben, hogy a blogomon keresztül másoknak is tudtam/tudok segíteni, bármilyen apró szinten, de talán így hozzájárulok mások sikeréhez is, ami szintén klasszikusan a priceless kategória.

Újdonság

Új termék tűnt fel a polcokon mifelénk. Sokáig kerestük itt a Sztíviás termékeket, de valamiért nem volt engedélyezve vagy a fene se tudja. Elég az hozzá, hogy kizárólag az aspartámos édesítőszerek voltak elérhetők, amik persze funkcionálnak amennyire kell, de azért tudjuk, hogy az aspartam enyhén szólva is vitatott értékekkel bíró anyag.

A cukrot, mint olyat egészen le tudtuk csökkenteni a háztartásunkban, legfőképp Tomi fiam szokta ellimonádézni (gyúr a lelkem, és energia kell neki, mert hízni szeretne....velem egy magasságú (185cm) és 72 kiló). A feleségem a kávéjába édesítő tablettát rakott. Eddig. Most viszont azt hiszem rátérünk erre az új cuccra, mert ez természetes anyag, édesnek ugyanolyan édes, mint a többi édesítő...és nulla kalóriás.

Hogyan tovább...?

Azt hiszem, lassan megérett a helyzet arra, hogy módosítsak kicsit az étrendemen. A nagy kérdés, hogy hogyan. Az utóbbi időben kifejezetten egysíkúvá vált az étkezésem, mert a legtöbbször lusta disznó vagyok nincs idő a nagy rohanásban arra, hogy foglalkozzak külön a saját bolondériámmal, és nekiálljak mondjuk töltött gombát sütni. Vagy csirkemellet párolni valami zölddel. Sokkal gyorsabb, olcsóbb ha bedobok egy pár almát/narancsot, vagy fél kiló sárgarépát elropogtatok izibe'. 

Ebbéli szándékom, továbbá a bennem bugyborgó kíváncsiság arrafelé töszködött, hogy utánanézzek a híres-hírhedt negatív kalória legendának. Hogy miről is van itten szó. Előrebocsájtom, a szokásos ismerős fíling öntött el a netböngészés közben, hogy fuldoklom a sok okoskodó, nem tárgyilagos, nem hiteles, sokszor alá sem írt magas röptű és egyben mélyen szántó baromságok között, amiknek 90 %-a ugyanazon forrás hatféleképpen kiforgatott verziója. Ilyenkor türelmetlen vagyok, hogy mennyi idő elmegy arra, amíg az ember ki tudja bogarászni a sok értéktelen izé között azt, ami használható is.

Végülis az energiamegmaradás fizikai törvényének a tiszteletben tartása mellett kijelenthetem, hogy azokról a ételekről van szó, amiknek a feldolgozása során a normálisan működő szervezet több energiát éget el, mint amennyit az adott étel hordoz. A legtöbbször felhozott példa a zeller. Megdolgoztatja a szervezetet, de alig van kalóriaértéke. Onann jött elő a téma, hogy oké, hogy az ember megszámolja a kalóriákat, és az is oké,. hogy van egy alapanyagcsere szintje mindenkinek. X kalória bevitele mellett tartja meg a súlyát. De táncsaknem tökmindegy, hogy a napi X kalória tömény csokoládé vagy natúr sárgarépa....? Ezzel kapcsolatban írtam már itt az ún Twinkie diétáról, amit egy amerikai pali csinált. Ő 60%-ban az ún "junk" kaját ette, és mindössze a maradék étel volt egészséges. Már a fogyáshoz szükséges kalóriaértéken belül.Fogyott. A markerei is javultak.

De akkor sem gondolom, hogy a szervezetnek mindegy lenne, hogy mondjuk 300 kalóriát egy snickers csokival küldök be, vagy egy kiló almával. Szóval, ha nem mindegy, akkor az azért nem -gondolom én- , mert az almával a szervezetnek több munkája van a feldolgozás során, mint a majdnem készre csinált cukorral, ami a snickers-ben van. De ez egy baromira bonyolult dolog, mert akkor ezek szerint nézni kell(ene) az adott ember alapanyagcseréjét, a bevitt ételek kalóriáit, azoknak az égés során keltett kalóriaveszteségeit, továbbá minden egyéb extra életfunkció által igényelt kalóriavesztést (az alapanyagcsere kompenzálja a légzés, szívverés, vérkeringés, és belső szervek működésével járó kalóriaigényt), továbbá a bevitt élelmiszerek fehérje-szénhidrát-zsír arányából eredő kompenzációkat, illetőleg a rosttartalom mértékétől függő egyéb plusz terheket, ami a szervezetre további munkát hárít.

Ááá...lehetetlen. Szerintem. De minimum időpocsékolás...Viszont azt hiszem, vagyok abban a helyzetben (vasárnap 76,7 kg-t mutatott a mérleg), hogy kicsit "szórakozhatok" magammal, és kipróbálhatom mondjuk azt, hogy összeállítok egy listát, amin olyan ételek fognak szerepelni, amik kívül esnek a napi kalórialimitet meghatározó összetevőkön. Amik nem számítanak bele a kalapba, és az elfogyasztásuk által nem növelem a nyilvántartásban / persze hogy de, csak elkülönítve :-)/ a kalóriamennyiséget. És itt jönnek be az ún negatív kalóriás cuccok. Itt az elérhető szakirodalom az abból eredő félreértésre hajaz, hogy egy ételnek nem lehet negatív kalóriája, hanem az elnevezés a hordozóérték és a feldolgozás igénye közti előjelre utal. Nehéz olyan anyagot találni, ami a felszínes hülyeség alatt húzódó igazi kérdésre keresi a választ.

Egy angol nyelvű oldalon találtam viszont olyat, ami szerintem nagyon igaz lehet. Jelesül, hogy a legtöbb ilyen zöldség-gyümölcs valóban ebbe a csoportba tartozik, de használjuk kicsit a számokat. Az ő példájuknál maradva 10-15 deka nyers brokkoli hordoz 30 kalóriát.A szervezet 80 kalóriát éget el a feldolgozás kapcsán (mondjuk az megérne egy külön misét, hogy ezt hogy a túróba számolják ki....). Az egyenleg tehát -50 kalória. Szóval elrágunk egy tizenkétdekányi nyers brokkolit, és nyertünk 50 kalóriányi laufot. Csakhogy egy kiló zsír nagyjából 7000 kalória. Azaz, ha brokkolievéssel óhajtanánk annyi feladatot adni a szervezetünknek, hogy elégessen egy kilónyi zsírt... akkor lássuk csak...közel 17 kilónyi nyers brokkolit kellene elfogyasztanunk. Pontosabban, ha arra is gondolunk, hogy a test első körben a májban és az izmokban tárolt szénhidrátot égeti el, ami állítólag 4-500 kalória, akkor még többet. (személyesen én nem hinném, hogy ezek a számok megállnák a helyüket, mert nehogymár egy kiló nyers brokkoli elfogyasztása egyenértékű legyen mondjuk egy órányi futással/kocogással......de mindegy, a forrás eszongya, akkor ha már hivatkozok rá, elfogadom úgy ahogy írja...)

Ki tud enyni brokkolit megenni? Nyersen....mert ahogy az oldal írja, arról se feledkezzünk meg, hogy a zsírmentes párolás a hordozott kalóriaértéket ugyan nem növeli, viszont a munkára fogósat erősen lecsökkenti, hiszen a gőzben megpuhult zöldséget a szervezetünk könnyebben fel tudja dolgozni. Folytathatom a sort azzal, hogyha valaki az almát meghámozva fogyasztja....az szintén könnyíti a szervezete munkáját, hiszen az almahéj megemésztése/feldolgozása kiesik a kalapból. Azt se felejtsük el, hogy sokan esznek zöldségeket nemcsak megpárolva, de öntettel, vagy sajttal, vagy egyéb feltéttel, és hányan eszik ugyan nyersen a zöldsalátát, de meglocsolva olívaolajjal, balzsamecettel, hogy a cukorról ne beszéljek. Látható tehát, hogy ez a negatív kalória nem upstart hülyeség, hanem meg van ez alapozva, csak megint beúszik a képbe az emberi tényező, azaz a nem számolunk-nem gondolkodunk effektus. 

Mindenestre kicsit nyitok ami a saját étrendemet illeti, mert baromira érdekel, hogy a gyakorlatban hogy is megy ez. Majd beszámolok a tapasztalatokról....mint mindig :)

off topic

Ezt hallgatom, és azon jár az eszem, hogy vajon csak a filmekben létezik olyan bár, ahol tompa félhomály van, süppedős hatalmas fotelek, megálló idő, borókaillatú gin-tonic, és ilyen élőzene szól....remélem nem halok meg anélkül, hogy ne élnék át majd egyszer valami hasonlót :)

Neszeneked bakancslista...ez tuti rajta van :)

Harcaim

Olyan furcsa gondolataim vannak. Tiszta sor, hogy az életmódváltás egy életre szól. Az is világos, amit az elmúlt évek alatt sikerült megtanulnom az emberi test csodálatos működéséről. Jelesül hogy a zsírsejteket nem lehet fogyással semmissé tenni, max kiüríteni lehet őket, de eltávolítani többé nem. Azaz ott vannak, ott élnek bennem, és amint van mit raktározniuk, meg is teszik kíméletlenül. Ebből első körben "csak" annyi következik, hogy miután elértem a kívánt súlyt, azután is oda kell figyelni, és azután sem hanyagolhatom el a kontrollt.

De van egy második kör, amivel kapcsolatban úgy sejtem, nagyobb harcom lesz. Mégpedig az emberek. Mert óhatatlan, hogy ne kapjam meg időnként folyamatosan  hogy most mit játszom meg az agyam, már lefogytam, sőt hogy a túróba volt pofám soványabbra fogyni mint ők nem mondta senki még, hogy elég volt....? És tudom, hogy a legtöbben úgysem fogják megérteni, hogy nem egy majomban őrlünk, mert ha ő eszi azt, amit, akkor csak olyan szalon-kövér lesz/marad, ellenben én elindulok azon az úton megint, aminek a végén a kétszáz kiló van. A szalon-kövér alatt a 30-35 BMI értéket gondolom, amit a férfiak esetében a társadalom minimum elfogad, hanem tán el is vár. Aki ezalatt van az vagy buzi, vagy csirke, vagy rákos.

Készen állsz a változásra....?

Pár napja nem írtam ide. Nincs mese, rohanós a világ, sosincs idő semmire sem, pláne nem annyi, amennyi köllene. Diétaügyben nagy változás nincsen, tartom ugyanazt az étrendet, amit eddig is, a megadott kalória-keretben sikerül benn maradnom, hol kicsit többet eszek, hol kicsit kevesebbet. A heti átlag megvan. Továbbra is úgy gondolom, kontroll kérdése az egész. Ha az ember ésszerűen tervezi az étrendjét, akkor nagy meglepetés nem érheti. Nemrég partiba voltunk hivatalosak, kedves ismerősünkhöz, az apropó a kisgyerekük születésnapja volt. 

Fogyásom alatt több olyan bloggertől olvastam, hogy hát vendégségben nem lehet tartani a diétát, meg nem lehet a házigazdát megbántani azzal, hogy visszautasítjuk ha kínál. Írtam én már erről, mégpedig azt, hogy dehogynem. Ha fontos magamnak az életem, a diétám, a céljaim, akkor mindezt előre kell tolni, és ha a vendéglátóm nem érti meg, akkor nem érti meg. Viszont másfelől is megközelíthető a történet, ha megkapaszkodunk a kontrollba. Én például tudtam, hogy lesz ez a parti, és sejtettem, hogy lesznek sütemények, kaja-pia, minden mi szem-szájnak ingere. 

Így két dolgot is tehettem felkészülés gyanánt: egyrészt nem nagyon ettem aznap semmit, hogy "helyet csináljak" a kalóriakeretemből. Másrészt figyeltem, hogy mit eszek. A mennyiségeket szemre meg lehet állapítani, és arányítva gyerekjáték volt kiszámolnom, hogy a maréknyi tiramisu, a vékony szelet torta, továbbá a 10 db apró pogácsa nagyjából 800 és 1000 kalória közötti értéket képviselt. A napi keretbe lazán beilleszthető. Az biztos, hogy sokkal jobb, mintha azt mondtam volna, hogy jó, akkor ma este a parti idejére felfüggesztem a diétámat, és számolatlanul befalok egy kosárnyi pogácsát, fél tepsinyi tiramisut, és négyszer repetázok a tortából, majd az egészet leöblítem néhány doboz Heinekennel.

Azt hiszem, a legfontosabb párhuzam, amit meg lehet húzni itt, hogy ha változni akarunk, változni kell. Úgy értem,ha külsőleg meg szeretnék változni, akkor belsőleg is meg kell, nemigaz? Csak akkor lehet eredményes a dolog, ha nem megerőszakolom magam, hanem megváltozom. Tény, hogy amíg fogyóztam (az étrendem arról szólt, hogy fogyjak), mehettünk akármilyen vendégségbe, kínálhattak bármivel, nem fogadtam el. Hiszen azzal, hogy bármilyen kis időre is, de "felfüggesztem" a diétát, önmagam számára is ugyanúgy válhatok komolytalanná, ahogy egyben hiteltelenné is. És természetesen ha az, akinél vendég vagyok, ismer, akkor vagy nem sértődik meg azon, hogy nem fogadom el a megkínált ételt, vagy neadj' isten rákészül. És készít egy gyümölcssalátát, vagy a sósmogyoró meg a csipsz mellé kitesz egy tányérnyi szőlőt is. Esetleg a csokiskexek mellé összedob egy mini sajttálat.

Szóval csűrhetem-csavarhatom, akkor is egy a vége: a változáshoz változni kell. Punktum. Aki nem tud, nem akar, vagy úgy érzi képtelen változni, annak el kell fogadnia azt, ami van.

Irányított elhajlás

Sajnos valami nyomorult vírus megtalált a napokban, és nem vagyok teljesen jól. Mindegy, úgyis én nyerek. Viszont köze lehet ahhoz, ami történt velem tegnap. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de egyébként is vannak napok, mikor többet, és vannak mikor kevesebbet kívánok enni, a tegnapi napom viszont olyan volt, hogy egyfolytában ettem volna.

Hiába ettem meg fél kiló almát például, nem csillapodott az éhség. Namost mivel egyfelől legutóbb 77.4 kg voltam, ami tulajdonképpen messze túl van már azon, ahová el akartam jutni, ezért engedékeny voltam magamhoz, és fogyasztottam olyan ételeket is, amiket egyébként nem igazán szoktam. Kis péksütemény, a teljes kiőrlésű, sokmagos barna zsömlém után, vagy a szokásos esti alma-sárgadinnye kombóm  mellé némi tejcsoki. Ez utóbbi erősen impulzusalapon szólt közbe, ugyanis Gy.-ék egy szekérderéknyi csokit hoztak a gyerekeimnek a hétvégi partin, ahol összefutottunk Velük úgy fél év után először....és ahogy Kari kibontotta mellettem, megcsapott az illata.

Namost ezzel a világon semmi gondom nincs. Mindent, amit megettem extrán, lemértem, lecsekkoltam, és beiktattam a szokásos kis napi excel-táblázatomba, így pontosan tudom, hogy bizony 2382 kalóriát sikerült a tegnapi napon elfogyasztani. Úgy gondolom, ennyi belefér. Úgy gondolom, ez így teljesen rendben van....úgy értem, ha kontrollálva hajlunk el, és nem nyakló nélkül. Az emberek hajlamosak úgy elhajlani, hogy eleresztik a kontrollt, és "felfüggesztik" a diétát/étrendjüket. Na én ebben sokkal nagyobb veszélyt látok.

Visszakanyarodva a betegségre, lehet, hogy emiatt lépett fel bennem a több étel iránti igény...mert kellhet az energia a szervezetnek...a harchoz. Nem tudom, csak egy kósza gondolat.

Elejetlen blog.

A blogomnak nincs eleje. Onnan kezdődik, hogy lefogytam és pont. Sokan, akik fogyókúrába, diétába, életmódváltásba (stb) kezdenek, az induláskor kezdik el a blogjukat, naplószerűen vezetni. Nekem ez több okból sem jutott eszembe.

Előszöris azt hiszem azért nem, mert komolyan úgy gondoltam, sőt, most is úgy gondolom, hogy ha valaki olyan mértékű átalakulást akar végrehajtani, amilyet én tettem, ahhoz teljes mértékben el kell mélyedni saját magában. És valahogy nem került képbe a publikusság. Továbbmenve nem beszéltem senkinek (na jó, egy kezemen meg tudom számolni azokat, akiknek de igen) arról, hogy akkor én mostantól elhatároztam, hogy lefogyok.

Egyrészt azért, mert két lehetőség van: vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, úgyis észre fogják venni az ismerőseim. Ha nem, akkor meg beégés...egy újabb kudarc, ha a kinézetem nem lenne elég kudarc önmagában is. Szóval egyrészt ezért, másrészt meg azért, amiért a külföldre költözésünket sem vertük nagydobra, csak mikor már minden megvolt, és 1000 százalék volt. A szándékról nem beszéltünk senkinek sem, pedig évekkel előtte elindultak a tervezgetések. Oké, a blogunk kivétel volt, de az amúgy józsefattilásan úgysem szólt senkinek sem. Életünk együtt töltött 20 éve finoman szólva is hányatott volt, és megtanított minket a nagybetűs néhány dologra, többek között arra is, hogy nem mindenki akar jót, még akkor is, ha a látszat erre utal. És nem akartunk a rosszindulatú emberek céltáblája lenni, akik kaján vigyorral kérték volna számon a kudarcot.  

Olyasmi dolog ez, amikor a fiatal párocska elhatározza, hogy gyereket szeretne, és fűnek-fának elújságolják a nagy hírt, hogy akkor jöhet a gyerek. És akkor beüt az élet, hogy hoppá, valami gond van, és bizony nem jön a gyerek elsőre, meg másodikra, meg harmadikra sem. Meglehet, hogy csak tizenkilencedikre vagy huszonhetedikre fog jönni....rosszabb esetben sohasem....de a "kedves" ismerősök minden alkalommal vagy szánakozva-együttérzőn néznek, vagy kajánul...és akkor a fiatal anyuka arra gondol, bárcsak sosem beszélt volna arról, hogy gyereket akarnak.

Na szóval mindamellett, hogy minden hasonlat sánta /ezt úgyis mindig elmondom :-/ valahogy így voltunk a külfölddel is, és valahogy imígyen voltam éna fogyással is. Annyiszor nekimentem már, és annyiszor pofára estem, volt hogy gyorsan, és nagyot, volt, hogy lassan és még nagyobbat, de mindig megkaptam a magamét.

Úgyhogy ezért nincs eleje a blognak. Miután úgy éreztem, hogy most sikerült a lényeget megfogni, most elkaptam a problémát, és van eredmény...akkor gondoltam csak arra, hogy megblogoljam. Hát így.

Pörkölt, nokedli, szaloncukor, és némi önmeghasonulás

Tegnap a gyerekek nokedlit rendeltek, pörkölttel. Lévén feleségem dolgozott egész nap, így én főztem. Nagy kedvenc nálunk, pedig az igazi húsimádók valószínűleg a szemüket forgatnák, ha meglátnák, hogy fullra kicsontozott, és zsírtalanított csirkemellfilékből készítjük...A nokedliszaggatást pediglen egy otthonról kihozott echte magyar szaggatóval szoktuk elvégezni.

Azért a történet, mert amikor a maradékat pakoltam el a drága ifjúság után, hirtelen elhatározással két villányit ettem az ételből. Namost ez még nem olyan súlyú történet, és jelen súlyom mellett egész nyugodtan ehettem volna egy rendes adagot is akár, csakhogy nekem elveim voltak/vannak....mit elvek, komplett elméletek...és pontosan tudom, hogy mit gondolok az étkezésről mint olyanról, mit irkálok ide a blogba is, és mi jár a fejemben ezzel kapcsolatosan.

Gondolok arra a vezérfonalra, amikor csak az íze miatt nem tartom érdemesnek az adott ételt megkóstolni, hiszen ha attól híztam el, akkor haragudni jogos rá, nem megkívánni. És ha az eredményt meg akarom tartani, szintén nem elhajlani kell, hiszen csak úgy lehet teljes a változás, ha...nemistudom....kiszeretünk ezekből az ételekből. Szóval hogy én ezt tényleg így gondolom. Csakhogy.

Csakhogy ott volt a Karácsony, amikor is ettem a beigliből, és ettem a zserbóból is. És íme a nokedli pörkölt téma, ebből is ettem két villányi kóstolót. Akkor hogy is van ez? Természetes, nyilvánvalóan az, hogy az ember kételkedik magában, és azzal sincs baj, hogy változunk, és nem gondolom, hogy tilos megváltoztatni a véleményünket bármiről. De vajon akkor hol az igazság? Én nem akarok hazudni magamnak (se), és igenis baromira érdekel, hogy ezzel kapcsolatban mi lenne a helyes, az élhető út. Az olyan kivitelezés, ami működőképes. Mennyire lehet tudatosan irányítani az ízlést? Lehet olyat, hogy tudatosan eldöntöm, hogy akkor én mostantól utálni fogom az édességeket? Működhet ez így?

Valószínűleg az okoskdás vége megint az lesz, hogy a kulcs a mérték....de nekem akkor sem teljesen kerek a kép. Ja, szaloncukor is érkezett otthonról. Ettem abból is. Konzumot. Kettőt. Természetesen megnéztem a zacskóján, hogy 369 kcal/100gramm, a két darab 24 gramm volt azt hiszem. De most nem erről van szó, hiszen a diétám számszaki részével semmi gond nincsen. Hanem a motivációval, a lelki hozzáállással. Emberek kemény és indokolt fogyókúrájuk során rendszeresen "bűnöznek", ami nagyon veszélyes, mert nem irányítva, kontrollal teszik a legtöbben, hanem valahogy úgy, hogy x időre felfüggesztik a fogyókúrát, és kontrollálatlanul elárasztják a szervezetüket a cukorral/zsírral/akármivel. Ezt a létező egyik legnagyobb hibának gondolom. De határozott elméletem van arról is, hogy minek megkóstolni a süteményt, hiszen úgysem ehetek belőle annyit, amennyit kívánok, akkor meg miért kínozzam magam? Ez így teljesen logus. Csakhogy ennek saját magam mondtam ellent az elmúlt napokban.  És nem tudom, hogy most ezt nem kellett volna, vagy nincs jelentősége.

A töprengésen kívül más úgysincs ezzel kapcsolatosan. Tény, hogy színesítik az emnber napi étrendjét az ilyen egy-egy bekapott falatkák. Az is mellette szól, hogy például a nokedli-pörköltnél kifejezetten jól esett érezni, hogy mit főztem. Nem lépett fel utána az az ordító éhség-akarat, hogy MÉÉÉG!...viszont a szaloncukornál de. A szaloncukornál konkrét fizikai mivoltában éreztem, hogy még akarnék enni....ezért kóvályog annyit a fejemben a cukor-függőség, mint téma.

Na most jól kiagyalogtam magam...megint :):)

                                                                                                                                                                                         

Meddig kell a mankó...?

Annak idején, amikor egyszer régen a nyugdíjpénztárak képbe kerültek a magyar piacon....akkor egy meghívott nagy tudású előadó azt magyarázta, hogy az emberekenk azért kell túllépni az állami nyugdíjrendszeren, mert az olyan csekély, hogy a nyomorúságos életminőséget konzerválja vele a haláláig. Érdekes volt, mert számomra sugallt valami olyat, hogy az emberek harcolnak küzdenek valamiért, ami teljesen más, mint amilyennek ezt ők elképzelik.

És akkor a relevancia: Emberek akik olyan csodabogyóktól függenek,amik igazából nem csinálnak semmit, mert mindegyik mellé ott vannak az olyan instrukciók, amikkel egyébként is elérheti a sikert, de a csodabogyó által nyújtott talmi segítséggel szemben simán lehet függő egy idő után, és simán dőlhet az egész. Az emberek hajlamosak a saját eredményeiket hozzákötni egy olyan dologhoz, aminek igazából nem sok köze van hozzá. Hogy e mögött kishitűség van, vagy önbizalomhiány, vagy valami más, azt nem tudhatom. De az biztos, hogy a nyugodt és stabil időskori életem az nem az állami nyugdíj miatt lesz megalapozott. Ahogy az is biztos, hogy ha sikerül lefogynom, akkor az az én magam eredménye lesz és nem valami szuper kapszula, vagy valami szuper készítmény okozza, amit jó drágán megvehetek. Lehet, hogy könnyebb egy ilyen külső összetevőhöz kötni a dolgot, sőt, az is lehet, hogy szükségszerűen így működik a mechanizmus. Akkor viszont el kell jönnie egy pontnak, amikor már nincs a mankóra szükség, és eldobahtom bátran.

Asztmásként nagyon sokszor fulladtam be egy másodperc alatt csak azért, mert rájöttem, hogy nincs nálam a ventolin. Ha ott lett volna velem, semmi bajom nincs. Nem volt könnyű eljutni addig, hogy ez ne így működjön.

Gazdagpapi, avagy nem mindenki Churchill vagy Pavarotti

Sokszor beszéltem/írtam már arról a véleményemről, hogy a kövérség mögött általában van más is, jellemzően valami gond, valami probléma, nehézség, akadály....ami alapvetően meghatározza a kövér ember életét, és a kövérsége tulajdonképpen vagy ebből a problémából fakad, vagy annak valamiképpeni folyománya. Ebből aztán arra jutok időről időre, hogy aki kövérként sikeres tud lenni, ott valami nem stimmel. Általában. Mert persze vannak kivételek, hiszen ha valakinek olyan torka van, mint Pavarottinak, vagy olyan tehetsége, mint Churchill-nek, akkor az más fénybe tudja helyezni a dolgokat. Viszont ha a mindannpi szintre nézünk.....ahol léteznek sikeres emberek különböző területeken, akkor két részre osztható a dolog: vannak publikus sikerességek és vannak rejtett sikerességek.

Rejtett sikerességnek nevezném mondjuk a kutató biológust, akinek a hírnév vagy egy nevet jelent valamelyik tudományos folyóiratban megjelenő cikk alján, vagy egy szűk körben megtartott kongresszus pulpitusát. Maximum. De van a publikus sikeresség, amikor a sikeresség a többi emberhez kapcsolódva létezik. Például egy sikeres színész, vagy előadóművész. vagy egy sikeres sportoló. Vagy egy sikeres politikus. Ezeken a területeken nagyon fontos, hogy a többi ember és a hozzájuk való viszony határozza meg és táplálja a sikert.

Miért annyira nagy a különbség?

Nos, én nagyon sokáig voltam kövér. Nagyon kövér. Úgy gondolom, hogy leginkább elbújtam a világ elől. Az emberek elől. Az élet elől. Éltem a saját kis világomban. A szerető családommal, a házfalon belül lehetőleg. Miért bújtam el? Egyszerű. Azért, mert a súlyosan elhízott test, amit az ember nem rejthet el, mert képtelen rá, az hirdeti a kudarcot. Az én kudarcomat. Hisz egyértelmű, hogy a kövérség amellett, hogy taszító dolog, amellett egészségtelen és kényelmetlen is. Ezek teljesen egyértelmű dolgok, tények. Elvitatni ezeket értelmetlen. Namost én bemegyek kétszázkilósan egy hipermarketbe vásárolni, vagy egy mekdonálcba kajálni, akkor vastagon hirdetem magamról, hogy defektes vagyok. Defektes vagyok, hiszen a kudarcommal élek együtt, valamiért nem tudok felülkerekedni egy problémán, ami az életemre nyomja a bélyegét.

Ma egy mellettem parkoló kocsiban láttam egy családot. Iszonyatosan elhízott anyuka, két idősebb fiúval....minimum 180 kg/ fő, és max százhatvanas magasság. Szörnyű. Ma már ha ilyen kövér embert látok, mindig az jut eszembe, vajon mi lehet a baj? Mi lehet az életében az a valami, aminek következtében ennyire elhízott...? A saját életemet is szétboncoltam milliószor, de most nem erről akartam írni, hanem arról, hogy számomra egy kövér ember miért nem képviselheti hitelesen a publikus sikerességet.

Azért nem, mert nem tudom elhinni neki, hogy sikeres valami olyasmiben, ami szigorúan objektív megítélés alá esik ugyanúgy, mint a megjelenés. A megjelenés, a külső, a benyomáskeltés....létezik-e ennél objektívebb valami? Nem hinném. Ha valaki küzd önmagával, és rendre vesztésre áll (ergo nem tud felülkerekedni az elhízáson), az hogyan tudna hitelesen okosat mondani egy másik olyan témában, ami ugyanúgy az objektív emberi tényezőkre épít, mint a külső kérdése. Ilyen dolog például pont hogy a marketing. Az eladás.....Amikor eladok egy autót vagy egy biztosítási kötvényt.....vagy egy sampont, tök mindegy...Akkor kicsit magamat is eladom. Hiszen ha nem keltek bizalmat a megjelenésemmel, a stílusommal, akkor süthetem nemcsak a tájékozottságomat, a felkészültségemet, a tudásomat, de a terméket is, hiszen lehet bármelyik ötcsillagos, el sem jutunk odáig, hogy a közelébe kerüljünk.

Vajon ki vásárolna parfümöt egy büdös, fogatlan, retkes körmű hajléktalantól? Igen, tudom. Sántít ez is, ahogy mindegyik hasonlat. De a lényegre rátapint.