Utolsó nap

 Végre lassan vége van ennek az évnek is. Nem a legjobb év volt, ezt meg kell hagyni. Nem feltétlenül csak azért, mert elterjedt a "kovix"....hanem a sok folyománya miatt. Például az, ami az otthoni sporteszközök és a kerékpárok piacán történik, az nagyon szomorú.

Röhej, hogy semmit sem lehet kapni, csak a sok túlárazott terméket, és mindenki a saját retvás ócskavasait nevetségesen túlárazva próbálja értékesíteni. Az elmúlt években mondhatom, hogy évente 1-2 itthoni eszközt elhasználok, ami oké, mert egyrészt napi szinten nyüstölöm őket, másrészt a legtöbbjét eleve használtan és olcsón szoktam venni. 

Mert az emberekre jellemző, hogy lelkesen beruháznak egy otthoni szobakerékpárba, vagy elliptikus trénerbe, vagy evezőpadba, stb....de aztán 1-2 héten belül alábbhagy a hév, és porfogóként funkcionálnak ezek a cuccok egész addig, míg útban nem lesznek, és akkor eladják, töredék-áron. Na ez volt a múlt.

A jelen az úgy néz ki, hogy pl. mától kapható nálunk a Lidl-ben szobabicikli, persze nem olyan komoly, mint pl tavaly vagy tavasszal....de azért én vetem volna, mert legalább új, garanciális, és nem horror árú, mint a sportszerüzletekben. Ja, és itt van közel, elmegyek, megveszem, hazahozom....nem kell hetekig várni miután fizettem, meg telefonon könyörögni, hogy mi van már mikor hozzák....naszóval tegnap este elmentünk, és megkérdeztük, hogy akkor holnaptól lesznek igaz? Igaz. Oké, nyolckor nyitnak, kérdezem ha kilencre jövünk lesz-e még, mit gondolnak? Erre azt mondja az üzletvezetőhelyettes csaj tök kedvesen, hogy nem gond, jöjjünk csak nyugodtan, félretesz nekünk egyet. Fasza. Nem kilenckor mentünk hanem negyed kilenckor, még sötétben. Üzletvezető úrhoz odamegyünk, aki közli, hogy ja, látta, hogy félre volt rakva egy, de hát ők csak 3 darabot kaptak, és hát nyitáskor már olyan sor volt, hogy jegyeket kellett osztogatni, hogy ki veheti majd meg azt a hármat, amikor beengedik az embereket....szóval bocsi, de taka.

Tehát az akció első napján, nyitás után 15 perccel már csak esti fény van a meghirdetett termékből. Miafasz....lesújtó. Engem ugyan se egy Lidl, se senki más nem fog rákényszeríteni, hogy nyitás előtt sorban álljak, és tülekedjek valamiért, amiért megfizetem a rendes piaci árat. Őrület. Közben a használt adok-veszek oldalakon olyan retvás, lepukkant, öreg kukaszökevényekért kérnek komoly összegeket, amiket inkább már tényleg ki kéne dobni. Feje tetejére állt a világ. 

Úgyhogy toldozom-foldozom tovább a meglévő itthoni biciklimet, és az elliptikus trénert erre az évadra kilövöm, nem kell....helyette ott az evezőpad meg a fekvenyomópad.....majd ezekkel helyrerázom az évvégére kicsit szétesett body-t :)

Pár hónap, és úgyis itt a jóidő, és akkor majd mehetek bringázni megint :)

Minden erre járónak BUÉK!

Fejlemények a sporteszközömmel kapcsolatban

 Általában nem az a típus vagyok, aki könnyen feladja. Na így voltam én ezzel a bizonyos Reebok cross traineremmel is. Ugyan eljutottam oda, hogy azt mondtam, oké, ennyi volt, mikor beletört a fúró abba a bigyóba. De ugye amikor anno darabokra hullottak a 47-es lábacskám alatt a tappancsok, akkor is megvasaltam oldalt, faragtam bele egy megfelelő méretű fabetétet, kicseréltem hosszabbra a csavarokat, és hurrá...mehetett tovább minden.

Na szóval ismételten "fényt kaptam", hogy márpedig nehogymá ne legyen megoldás....úgyhogy nekiálltam újra a kifúrásnak. Előpakoltam rengeteg szerszámot, lecsiszoltam szépen a munkafelületet....és elkezdtem módszeresen kifúrni. Újra. Kábé 2 órás gyöszködés után beláttam, hogy mivel nincs lehetőségem rögzíteni se a munkadarabot se a szerszámot, se megfelelő keménységű fúróm nincs....szóval NEM FOG MENNI. Sajnos esztergapadom (még :):):)) nincs.

Némi sóhajtozás után kitaláltam, hogy jó oké, akkor viszont széjjelkapom az egész szart, és kiszerelem belőle azt az alkatrészt, ami problémás, és megkeresem a gyártót, hogy hol tudnék pótalkatrészt beszerezni. Neki is álltam....itt azért volt pár meglepetés....elkenődött csavarfejek, meg olyan szoros csavar, hogy közel méteres erőkarral lehetett csak lelazítani...de leszereltem. Meg akkor már a tappancsokat is szétszedtem, hogy azt is rendeljek majd. 

Miért dobjam ki, amikor egyébként semmi baja, nem? Környezetszennyezési szempontból is jobb, hogy az ember a régit megjavítja, és nem újat vesz állandóan kétpercenként. Ezért nem vagyok újautópárti...Szinte nincs olyan régi kocsi, amit ne lehetne megjavítani kevesebb pénzből, mint amennyiért újat/másikat vásárolunk...namindegy.

Szóval felvettem a kapcsolatot a gyártóval....ami ugyan Reebok, de már az Adidas-hoz tartozik. Megkeresésemre a következő üzenet érkezett:

Ami nagyjából annyi, hogy bocsi, ez a gép egy elavult ósdi szar, dobd ki és vegyél újat. Taka. nem tudom mit mondjak. Éljen a környezetvédelem. Én érezzek bűntudatot, ha marhahúst eszem, vagy ha nem hálóba veszem a gyümölcsöt a Lidiben. Juhéj.

"Fitness hírek"

Olyan sok minden történt mostanában a házi eszközeim körül, hogy gondoltam leírom...Úgy kezdődött, hog az idén Januárban bevásárolt taposógépem elromlott. A Lidl-ben vettem, együtt az evezőpaddal (a kettő együtt egy használt kocsi ára volt LOL). Igaz, az evezőpad nekem annyira nem jött be, adtam magamnak egy hónapot, mindennap eltöltöttem rajta 30 percet a maximum fokozaton, aztán hagytam inkább....valahogy a hátam-derekamnak nem esett jól, úgyhogy megmaradt alkalmi használatra, illetve Verus és a Marci használgatta inkább. 

Na de a taposó....mivel nekem a régi, egyébként sokkal komolyabb Reebok C5.1e gépem már nagyon hangos volt (tekintve hogy a tappancsait fa-elemekkel kellett kipótolnom, ami nyikorgott már), így örömmel vettem birtokba ezt az újat, ami csöndes volt. (egy hónapig, aztán az is nyekergett kicsit, de persze nem annyira, mint a Reebok). Csakhogy most november végére megadta magát a léptetőmotor, nem volt hajlandó fokozatot váltani, ami elég baj, mert én a HIIT programot csinálom, ami pont a váltakozó intenzitásról szól.

Intézkedni kellett, merthogy egy ekkora gépet nem lehet csakúgy visszavinni a Lidlbe....úgyhogy fel kellett hívni valami központot, ott be kellett diktálni a blokk sorszámát, és visszahívtak, közölve, hogy sajnos nincs a raktáron nekik, így nem tudják kicserélni. Ígyhát visszavittük a boltba, ahol vettük, és visszakaptuk a vételárát.

Gondoltam akkor veszek másikat....de pofára estem, mert gondolom a Covid miatt el vannak szállva az árak, és sehol nincs készleten normális gép. Ezer euróért nyilván nem fogok venni egy szobagépet, viszont 3-400 körül, amiben max gondolkodtam volna, csak nagyon gagyik voltak, amik meg sem közelítik a régi Reebok-om majd' 20 kilós lendkerekét. Gondoltam, akkor hagyom a francba, és visszamászok a régire, majd hangosabbra veszem a netflixet, hogy ne zavarjon a nyöszörgése :)

Így is lett. Pár nap után viszont elkezdett billegni a taposórúd, mert nem volt elég szorosra húzva a csapágy, ahol a lendkerék tengelyére csatlakozik. Gondoltam meghúzom a csavart. 13-as crovafej, az első kanyarnál puff- letört a csavar feje. Szétszereltem, és mákom volt, mert maradt egy kis perem, ahol óvatosan, de nagy erővel ki tudtam hajtani a beletört csavart, és pótoltam egy újjal. Szuper. Pár nap után már a másik rúd is nagyon lötyögött, gondoltam, kicsit ráhúzok a csapágy csavarjára. Nem nagyon, nehogy beletörjön, csak egy kicsit. Beletört. Na ez viszont úgy, hogy nulla perem maradt. Megpróbáltam kifúrni, de a fúrószár is beletört, úgyhogy feladom, szájé, ennyi volt. Kuka. Végeztem vele.

Kardiózni tehát előkapartam a szobabringámat, ami egy Pro-Form, elég stabil cucc. Igenám, de az első menet után éreztem, hogy kissé bizonytalan a nyereg a fenekem alatt. Leszereltem, persze hogy rommá van törve a műanyag rész, de több vonalban is, végig. Persze nem találok alkatrészt a neten sehol, így nem kevés szenvedéssel, de valahogy felszereltem rá egy normál biciklinyerget, hogy azért tudjam használni valahogy. És persze újra elkezdtem nyomni az evezőpadot....mármint húzni :)

Mellette a súlyzós edzéseknél is sikerült áttörést hozni. Utáltam már, hogy egy bicepsz-tricepsz szuperszett gyakorlathoz fel kell vennem csuklóvédőt, könyökvédőt, kesztyűt....komolyan úgy néztem ki, mint valami robotember. Mindezt azért, mert az öreg, elbaszódott ízületeim nem bírják a terhelést. Scott padon 42 kiló, 4X8 as szériában....és nem a karom nem bírja, hanem a csuklóm meg a könyököm. Utálatos dolog. Tomi fiammal átbeszélve hallgattam az ötletére, és lejjebb vittem a súlyokat, és megnöveltem a szériákat. 4 X 8 helyett 6 X 12 vel dolgozom, és mivel a súlyokat kb 30-40% al csökkentettem le, így összességében véve több kilót mozgatok meg egy edzés során anélkül, hogy leterhelném az ízületeim. Tehát az izom van megdolgoztatva, és nem az ízület!

Közben, kvázi-edzés gyanánt volt egy kis kerti menet is....A történet dióhéjban a következő: Augusztusban rendeltünk a kerti tartályba ezer liter kerozint. Általában nem szoktunk ennyit, csak a fele mennyiséget, de most jó áron volt. Azonban meghökkenve vettük észre, hogy a tartály a súly miatt eldeformálódott, és elkezdett szétnyílni.....

amitől pánikba estünk, mert ha szétdurran, akkor nemcsakhogy a kertünkbe távozik az iszonyat mennyiségű kerozin, de el is bukunk nem kevés pénzt, hiszen azért ez elég drága üzemanyag. Azonnal hívtuk a tulajt, de ő elérhetetlen....hívtuk az önkormányzatot is (hárman állunk szerződésben), de az önkormányzat azt mondta, hogy ők nem tehetnek semmit, keressük meg a tulajt, és mondjuk meg neki, hogy nagyon komoly környezetkárosítási bírságot kaphat, ha a kerozin kiömlik a földbe. A tulajunkat azért nehéz elérni, mert aki szerződésünkben szerepel, azt sosem láttuk, sosem beszéltünk vele. De van egy testvére...asszem....akinek megvan a száma, de nem mobil, hanem vonalas, viszont nagyon öreg ember. Türelmesen hívogatni kell, és elmagyarázni mindent mint egy ovisnak, már ha felveszi a telefont....és akkor ő szól a két fiatalabb tesójuknak, akik amikor majd ráérnek, idejönnek, és csinálnak valamit.

 Ez a metódus. Tudom, viccnek hangzik, csak már néha nehéz röhögni rajta....ráadásul a két fiatalember, akit mi dópoknak hívunk....hogy írjam le....ápolatlan és végtelenül egyszerű emberek, nagyon vastag akcentussal...igen nehéz velük kommunikálni. Na mindegy a lényeg, hogy mi tiszta idegben voltunk, telefonáltunk mindenkinek orrba-szájba, és végül sikerült elérni, hogy a két dóp idehozzon egy másik, üres tartályt, és letegyék a földre az eldeformált tartály elé. Az eldeformálódott tartályunk nem a földön van, hanem egy kb. méteres kis kőállványon, az alján egy csap, abból megy a cső a föld alá, és a föld alatt megy a ház tövében lévő kazánhoz. Mikor letették ezt a másik tartályt, én kérdeztem hogy és akkor most mi lesz? Adtak egy 20 literes kannát, hogy hát akkor szereljem szét a csapot, tegyem alá a kannát, és 20 literenként engedjek le a kerozinból, és töltögessem át a földön lévő másik tartályba.

Így is lett, az ezer liter felét áttöltöttem a másik tartályba, így a meglévő aktív tartályunk kevésbé lett deformált, hiszen megszabadítottam 500 kilótól. És már akkor eszembe volt, hogy de mi lesz majd, ha kifűtöttük azt az 500 litert, és kéne az a másik 500 liter, ami a földön lévő tartályban van....gondoltam, hogy majd szólunk a tulajéknak megint, hogy akkor hozzanak egy új tartályt, cseréljék ki a deformálódott régit, szivattyúzzák át a földön lévő másik tartályból a kerozint, és vigyék a picsába a deformálódott régi tartályt, meg a földön lévő másikat is. Aha....hogyne.

Hát eljutottunk odáig, hogy elfogyott a kerozin. Szóltunk hát a tulajéknak....de ezúttal még esti fény sem sem volt,....konkrétan nem válaszolnak, nem jönnek. Viszont fűteni kell. És nem fogok többszáz euróért venni egy kerozin szivattyút, amit aztán a hajamra kenek, mert nincs rá szükségünk....ugyebár ez teljes mértékben a tulaj hibája és felelőssége, hiszen ezek a műanyag tartályok általában 10-12 évet bírnak ki (utánanéztem)....és biztos hogy annak idején nem újként szerelték ide, hanem használtként, így ki tudja, milyen idős lehet (nincs rajta azonosító). 

Úgyhogy valamit ki kellett találni. Van nekem egy kis olajszivattyúm, ami arra szolgál, hogy azokon a kocsikon, ahol be van rohadva az olaj-leeresztő csavar, ott is lehessen olajat cserélni. Kis vékony csövet le kell dugni a nívópálca helyén, és kiszipkázza az olajat. Persze nem tökéletes megoldás, de azért valamit mindenképpen ér. Gondoltam ennek a segítségével ki lehetne szipókázni a kerozint a tartályból. Már el is készítettem a szerkezetet (kellett egy rúd, amihez a csövet hozzárögzítem, hogy irányítható legyen...de aztán eszembe jutott, hogy amikor az akkumulátorra teszem a csipeszt, ott keletkezik egy kis szikra, és nem szeretném, hogy a kerozingőz berobbanjon.....úgyhogy ezt a megoldást elvetettük.

Jött a B terv: a földön fekvő tartály alján is van egy csap. Az alá ások egy gödröt, ami alá befér egy kis 5 literes benzinkanna. Szerkesztek egy csövet a csap és a kanna közé, és elkezdem leereszteni 5 literenként az 500 liternyi kerozint, és átöntögetni az emelvényen lévő tartályba, ami a fűtésünkre van kötve. Így biztonságos, ám kétségkívül igen macerás és időigényes. Úgyhogy végül így csináltam meg, kb 6 órai munkával, 5 literenként leeresztve-elzárva-felemelve-átöntve-visszarakva-kinyitva...stb....nagy élmény volt. 

Egyfajta edzésnek ez is megtette :)

Miért olyan nehéz?

 

Örök vitatéma: vajon a túlsúlyos ember akar-e lefogyni? Nekem meggyőződésem, hogy a túlsúlyosak többségét igenis zavarja a felesleg, és igen, le akarja dobni. De mint olyan sokszor, itt is nagyon fontos az, hogy tisztázzuk az alapfogalmakat. Mit is jelent, hogy valaki le akar fogyni? Ha találomra fogok egy túlsúlyos embert, és nekiszegezem a kérdést, hogy nem zavarja-e és hogy nem akar-e lefogyni, akkor nem valószínű hogy őszintén felelne. Még akkor sem, ha a kérdező nem vadidegen.

Mert a szándék önmagában nem elég. Mondhatni hát persze, ki ne akarna lefogyni, ki volna annyira tuskó, hogy jól érezné magát egy súlyfelesleget cipelve magán? Ugye? Naugye. Továbbgondolva, ha valaki túlsúlyos, akkor sanszos, hogy már nekifutott annak, hogy változtasson rajta, de nem sikerült (hiszen túlsúlyos). Innentől kezdve viszont jó eséllyel utasít el minden javaslatot ötletet segítséget, hiszen valahogy az emberek nem szeretik elismerni a saját kudarcukat. Ha ugyebár le akartam fogyni, de nem sikerült, akkor az kudarc. De nem fogom senkinek azt mondani, hogy kérem szépen, igen, zavar, és igen, le akarnék fogyni, dehát sajnos nem vagyok elég erős hozzá. 

Inkább azt mondják, hogy genetika, hogy pajzsmirigy, hogy speciális körélmények. Jellemzően olyan (ind)okok, amivel nem lehet vitatkozni. Amiket el KELLfogadni. Hiszen ezt mindenki saját maga tudja, mert saját maga éli az életét. Szóval téma lezárva, nincs miről beszélni. Vagy másik oldalról közelíti meg, és passzív agresszív módon azt mondja, hogy nem, nem zavar, én szeretem hogy ilyen vagyok. Ergo miközöd hozzá, TAKA!

Nem szívesen veszi senki, ha valaki odaáll, és azt mondja: rosszul csináltad, de én jobban tudom, hogy hogy kell. Más embernek nem lehet fogalma arról, hogy valakinek tényleg milyenek a körülményei. Depláne hogy nem tudhatja, az adott illetőt mi motiválja, mi indítja be. Mi kell neki ahhoz, hogy ő maga akarjon lefogyni.

Ez egy ingoványos terület, túl sok az érdek minden irányba. Plusz ott van még a

•  sokat emlegetett társadalmi nyomás, 

                Hiszen az egész világ a profitra épül fel, és folyamatosan a fogyasztásra ösztökélnek bennünket. Úgy folyunk át a Halloweentől a Mikulásba, majd a Karácsonyból a Szilveszterre, majd a Valentin naptól a Húsvétra, hogy ha a kereskedelmi láncokon múlna, akkor mindenki szénhidrát-mérgezésbe felfordulna az első néhány hét után. Ez az egész jelenség egy folyamatos tagadást generál, egy folyamatos harcot, amit megállás nélkül vívni kell, és lehetetlen, hogy az ember ne gyengüljön el soha egy pillanatra se.

• aztán ott van az evolúció

            Az anyagcseréről sokat tudnak a tudósok, de mégsem lehet pontosan tudni, kinek miért olyan az anyagcseréje, amilyen. Miért van az, hogy egy családban az egyik gyerek kövér, a másik sovány. Úgy, hogy ugyanazt a háztartást élik. A tudományosan hangzó állítások sokszor semmiféle tudományt nem tartalmaznak. Pl. egy felnőtt ember napi energiaszükséglete az 2000 kalória, mondják az okosok. E mögött SEMMILYEN tudományos tény nincs. Ezt a kilencvenes évek amerikai lakossági fogyasztási statisztika alapján döntötték el. Az igazság az, hogy sokan vannak, akik ennek a többszörösét megehetik, és sosem híznak el, szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

• és ott van az emberi természet.

            Elemi ösztön a táplálkozás és a szaporodás. Az ösztöneink ellen menni nem könnyű. Ráadásul minden fontos eseményt, legyen az esküvő, temetés, ünnep vagy katasztrófa, mindent evéssel-ivással kezel az emberiség. Halotti tor, esküvői lakoma, ünnepi ebéd, szülinapi torta, még a kutyakexet is jutalom-falatnak hívjuk. Tehát belénk van kódolva, hogy jutalmazni, büntetni, ünnepelni, emlékezni, lazítani, szomorkodni....minden emócióhoz járulékosan kapcsolódik a fogyasztás. Ilyen a természetünk.

Csak néhány okot soroltam fel, ami így hirtelen eszembe jutott, de a lényeg, hogy szinte minden fontos dologgal szembe kell menni annak, aki csökkenteni akarja az evés-ivással a testébe vitt energiamennyiséget. És akkor persze mindezeken túl még mindig ott vannak a valós körülmények, legyen az pénz, munka, idő....által felállított fizikai korlátok, és a mentális állhatatosság feltétlen kellékei, a nyugalom, a stresszmentes, kiegyensúlyozott élet.

Ugyehogy mennyi mindennek kell klappolnia? Nem csoda ha ez a dolog ennyi embertársunkon kifog. A világ jelentős része túlsúllyal küszködik, amiből következik, hogy igen lényeges felvevőpiacról beszélünk. Sokféle érdek állhat ezen réteg "megfejése" mögött. Nyilván sokan költenek csodaszerekre, zsírégetőkre, ésígytovább, ugyanakkor az elhízás okozta cukorbetegség, magas vérnyomás, és egyéb kellemetlenségek generálnak egy szintén nagy számú embertömeget, akik megvásárolják azokat a gyógyszereket, amik enyhítek ezen betegségek tüneteit.

Gyakorlatilag végtelen hosszan lehetne sorolni mennyi minden állhat a lefogyásnak/helyes életmód elérésének az útjába. Nem könnyű belemászni mindebbe, és talán még annál is nehezebb elfogadni a saját sikertelenségünket. Pedig unalomig szajkózott dolog, hogy minden siker mögött ezer kudarc áll, és a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres megteszi azt, amit a sikertelen nem. A sikeres ember a kudarcot maga mögött hagyja, és tovább megy. A sikertelen elfogadja, megmagyarázza, felelősségre vonja, áthárítja, és kibújik alóla.

Helyzet

 Ez a "kovix" vírus nem nagyon segít senkinek, hogy a jobb formájába lendüljön. Szerintem. Sok ismerősöm, érthető okokból apatikusabb lett, vagy csak kevésbé motiváltabb, de mindenképpen kevésbé lelkesebb. És tök érthető. Egyrészt a sok korlátozással elveszik a kedvét az embernek attól, hogy utazgasson, szórakozzon, kimozduljon, másrészt ha esetleg eddig nem lett volna épp elég ok a konfliktusra, mostantól újabb dolog van, ami miatt egymásnak eshetnek az emberek.

Összeesküvés elméletek, disztópikus, sokszor egészen beteg fantáziák csapnak össze a tudománnyal. Értelem, intelligencia, és jogos félelem csap össze a butasággal, a hanyagsággal és a felelőtlenséggel. Gazdasági indokokkal takaróznak azok, akik jottányit sem akarnak engedni a jól megszokott, kényelmes világukból. Egy miliméterre sem hajlandóak a komfortzónájukból kimoccanni.

Pedig összefogással, értelmes, felelős gondolkodással sokkal jobb lenne. De hirtelen mindenki infektológus, immunológus, virológus, és gazdasági top-klass elemző lett. Közben ha fáj a fogam, fogorvoshoz megyek, ha a kocsim elromlik, szerelőhöz viszem....nem? Cipőt a cipőboltból! MIért nem lehet a valódi szakemberekre bízni a dolgot? Miért kell teret adni az ostoba politikusoknak...pontosabban dehogyis ostobák, nem azok....csak önzők, mint a többség.

Na mindegy, régi kínai bölcsesség, vagy svéd tengerész ima, vagy tuareg közmondás...hogy erőt kérek ahhoz, amit meg tudok változtatni, türelmet ahhoz, amit nem, és bölcsességet ahhoz, hogy ezt a kettőt felismerjem. Hát asszem nem kell kvantumfizikus diploma ahhoz, hogy felismerjem, hol a helyem LOL

Írok magamról, csak hogy legyen nyoma :) A 2020-as év bicikli szempontjából eddig a legtermékenyebb évem, 4325 km-t regisztráltam a műholdas követő app-pal, tehát ennyit biztos bicikliztem. Több mint 200 órát töltöttem a nyeregben, ami nézve azt, hogy full amatőr, ex-súlyos-elhízott, öreg faszi középkorú férfi vagyok, szerintem nem is rossz szám.

Újra kezdtem a gyúrást ami elképesztő felismerést hozott az életembe: A balesetem után nagyon rossz lett a jobb vállam. Sem nyújtózkodni, sem rajta feküdni, sem hátranyúlni valamiért nem tudtam erős fájdalom nélkül. És amikor pár hónap kihagyás után a fekpadra feküdtem, és elkezdtem volna fekvenyomni, a relatíve kis súly majdnem rám esett, olyan erős fájdalom nyilallt bele a jobb vállamba. És minden egyes súlyzós feladatnál detto. Elkeseredtem, hogy akkor ezt msot hogy fogom csinálni. És kis súlyokka nekiálltam, ha nem ment jobb karral az egész mozdulat, csináltam annyire, amennyire ment, amennyire még a fájdalom elviselhető volt. És most néhány hónap után, már sokkal nagyobb súlyokkal simán mennek a szériák, és nyújtózkodni is tudok, és hátranyúlni, és éjszaka ha jobb oldalamra fekszem, nem kell szenvedni, míg megtalálom azt az egy pozíciót, mikor nem fáj. Juhéj

Konklúzió: kell a gyúrás, kellenek az izmok. Le van szarva, hogy tömeg, akkor is kell. Nem érdekel momentán, hogy a mérleg többet mutat mint én azt szeretném....ugyanis ezért álltam le a súlyzós edzéssel....mert hogy tömegnövelés, én meg ugye tömegcsökkenésben utazok....tehát szétkardióztam magam, a súlyzós, anaerob edzéseket is aerob mozgással váltottam ki. De most már nem fogom abbahagyni, mert nagyon élvezem, hogy elmúlt a vállfájdalmam.

Személyes véleményem, hogy el kell(ene) mindenkinek engedni a külső és/vagy belső kényszerképzetekből táplálkozó hamis testképeket, és abba az irányba kell(ene) menni, ahol jó a közérzet, ahol egészség, fittség, elégedettség van. A többi nem számít. Amúgy is csak egyszer élünk, nem? De. Maximum kétszer.

Már Október

 Belecsúsztunk szépen az októberbe, nincs mese, az idő megy. A koronás számok szinte minden nap csúcsokat döntögetnek, de úgy tűnik az emberek belefásultak már, a politikusok meg kizárólag a gazdasági érdekeket nézik, halleluja. Bravó emberiség....:-/ Na hagyjuk is.

Tudom, sokszor nekiálltam már ennek a témának, de még most is sokat agyalok azon, hogy vannak ezek a kiszámolós képletek, amik megmondják, hogy neked mennyi kalória kell, meg hány kilósan vagy normális. Ahogy öregszem, ahogy egyre többet vagyok ebben a témában nyakig, asszem egyre inkább úgy látom, hogy ez azért nem így van. Meglátásom szerint nincsenek ilyen mindenkire húzható doktrínák, meg címkék meg dobozok. 

Nem lehet megkerülni: igenis mindenkinek rá kell szánnia magára azt az időt/energiát/pénzt/akármit, hogy MEGISMERJE a saját testét-lelkét. Hogy megértse az anyagcseréjét, hogy megtalálja a motivációs "csomóit". Hogy feltérképezze a szokásait, és megtudja mi az, amiből hajlandó engedni, és mi az, amiből nem. Hogy elmélyedjen az élet nagy kérdéseiben, és ne csak feltegye magának az olyan kérdéseket, amiket fel kell tenni, hanem meg is válaszolja őket.

Igen, a szokásos duma....hogy honnan jöttem, hová tartok, mit akarok,  mit várok az élettől, a világtól, magamtól. Valahogy el kell ttudni helyezni magunkat a világban ahhoz, hogy érdemi, igazi információkat tudjunk meg magunkról. Akárki nem állhat a kormány mögé. Nem véletlenül a kapitány a kapitány. 

Amúgy csodás az őszünk. Szerintem itt Írországban a két legszebb hónap a május és a szeptember. Még ma is, október 8-án is olyan gyönyörű napos volt az este, hogy Verussal bringára pattantunk, és mentünk kicsit. Milyen jó, hogy ma megcsináltam megint a biciklimet. Mert a tegnapi 56km-es kanyarom után amikor hazajöttem furán csörgött a hátsó kerekem....és jobban megnézve ezt vettem észre:

Fogalmam sincs, mi történhetett, de milyen jó, hogy még nem dobtam ki a Merida régi kerekeit, mert onnan át tudtam tenni egy küllőt a Giant-re. Meg persze a csavarját is, mert bele volt törve a küllő menetes vége. Le kellett bontanom az egész hátsó kereket....kazettát kiszedni, stb....de megérte, mert így egy fillérbe sem került, juhéj. 

Bicikli

 Írországban Greenway néven futnak azok a bicikli/sétautak, amiket kifejezetten azért alakítottak ki, hogy ne az autós forgalommal terhelt normál közúton lehessen csak kerékpározni, hanem biztonságosabb környezetben is. Tény, hogy itt nem lehet sebességi rekordokat döntögetni, hiszen babakocsis anyukák, idős emberek, és kiskölykök is jönnek-mennek, továbbá nincs sávfelfestés, tehát ez nem versenyezni van, hanem önfeledt tekerésre, amikor az embernek nem kell stresszelnie attól, hogy kivasalja valaki. 

Verus nagyon sokszor invitáltam már magammal bringázni, és sikerült is néha, de csak szigorúan itt a környékünkön, és kifejezetten nem nagy forgalmú utakon. Viszont pár hete, kihasználva, hogy lecseréltük szegény priuskát egy nagyobb jószágra, amibe beleférnek a biciklik, gondoltunk egyet, és kimentünk a tőlünk 100 km-re lévő egyik ilyen Greenway útvonalra, és mentünk együtt egy jó kis 45km-es kört. Verus, Marci és én. Benike otthon maradt a törött vállával, nyilván. A szórakozáson túl az is volt a célja a kiruccanásnak, hogy meglássuk, Verusnak bejön-e a hosszabb távú kerekezés, mert ugyebár autós forgalomban ezt nem merte eddig megriszkírozni. 

Nos, jelentem igen, bejött neki. Nagyszerűen szórakoztunk, a kilátás és a táj első osztályú volt, az útvonal igazán csodás. Marci egy Mountain bike-al jött, én a zöld Meridámmal, Verus pedig azzal a Meridával, amit nyáron lőttem, hogy majd ha Kari felmegy Dublinba, legyen mit magával vinnie. Kari szólt, hogy akkor jön pár nap múlva, és átveszi a bringát, ezért megbeszéltük, hogy a zöld Meridámat megkapja Verus, én meg lövök magamnak egy számmal nagyobb bringát, mert a magasságomhoz nézve a zöld merida épphogy határeset.

Közben szegény Marcinak elszállt a külső gumija, így az utolsó 5 km-t nélküle tettük meg, és kocsival mentünk vissza érte...úgyhogy vettünk 2 szuper continental terepgumit a montira, meg egy kényelmes zselés nyerget Verusnak a zöld meridára, és nekiestünk a bringakínálatnak.

Ugyebár a vírus miatt most a boltokban nem lehet kapni biciklit nagyjából ezer euro alatt, de volt olyan hely, ahol a készleten lévő legolcsóbb bringa egy 1700€-s elektromos volt. Maradt a használt piac, de ugye itt se könnyű, mert egyrészt mindenki hazudik, másrészt ki tudja, nem lopott árut vásárol-e az ember.

Nem akarom hosszú lére ereszteni, de lőttünk végül egy Giant Defy 5 bringát, kifejezetten az én méretemre. Első mozzanatként megszabadítottam a sok szartól felesleges sallangtól, mint mágneses kompjuter, nyeregtáska, defektjavító szett, meg pumpa a vázra pattintva, persze mielőtt megvettem kipróbáltam, működik minden, juhéj. Csakhogy igazán hosszú távon jön rá az ember, hogy mi újság, hiszen a puding próbája az evés. De ugye a pudingot hogy megegyük, előbb ki kell fizetni :):)

No, a lényeg, hogy amint kicsit hosszabban meghajtottam a bringát, kiderült, hogy nem szereti az alacsonyabb fokozatokat, ugrik a lánc a keréken. Volt nekem itthon belevaló kazettám meg láncom is új, kicseréltem őket, de őszintén szólva még rosszabb lett. úgyhogy végül visszaraktam azt, ami volt rajta eredetileg, hogy azért használható legyen, de tegnap megrendeltem az új lánckerék-csavarok-lánc-kazetta készletet, és ha már, akkor nem nyolcasat, de tízsebességes kazit, mert szeretem, ha tudok finomhangolni a sebességen.

Úgyhogy most várom a cuccokat Ma egy előre nem tervezett, 56km-es kört mentem, és inkább a már Verusnak "felcímkézett" régebbi zöld meridával, mert mégiscsak komfortosabb egy kicsit kisebb, de tökéletesen összerakott, igazi műszer-jellegű hajtóművel menni, mint ötpercenként visszarakni a leugrott láncot....És egyrészt meg kellett állapítanom, hogy milyen jó kis bringa is ez, másrészt idegbe is voltam...ugyanis az áprilisban felrakott vadonatúj gumi hátul több helyen vészesen ki van kopva! A 40 eurós gumi, ami csontra ugyanaz a márka (maxxis detonator), amivel a meridát gyárilag szerelték fel. Namost a gyári bírt 3 évet, és cca 10ezer kilométert, amit meg utólag vettem ugyanolyan, meg 4-5ezer után szájé???

Nem lett baj végül, nem ment szét a gumi, de közben akkor megint vehetek erre most újabb külsőt majd...ha máskorra nem is, a jövő szezonra mindenképpen. Hiába, elég strapás ez a biciklisélet....ha ezeket a dolgokat megcsinálom, akkor lesz két tökéletes versenygép és két monti a jövő szezonra. Az egy másik kérdés, hogy már nem is számolom mindez mennyibe kerül....a két versenybringa biztos hogy többe van már, mint amennyiért a legutóbbi kocsinkat vettük LOL 

Elengedni

 

Ahogy öregszem, egyre inkább érzem, mennyire rövid az élet, és milyen sokat is ér az idő. Ami van. Még. Nyilván ezzel mind így vagyunk, gondolom. Szóval ahogy az ember öregszik...de végül is lehet szebben is mondani: bölcsebb lesz, érettebb, letisztultabb...szóval úgy válik..illetve én úgy válok egyre inkább olyan emberré, aki akárkivel már nem áll le vitázni....aki akármire már nem kapja fel a fejét, aki akármire már nem ugrik. Aki nem ragaszkodik görcsösen valamihez, csak azért mert annyira akarta/akarja....vagy mert meg van győződve arról, hogy az jó. Aki nem ítélkezik könnyen, mert van mögötte egy s más. Aki látott már pár árnyalatot a feketéből is meg a fehérből is (micsoda átkötés lol)

Szóval van ez az elengedés dolog. Ebbe is azt hiszem bele kell érni. Az ember akar valamit/ vágyik valamire, és elkezdi tolni....de ugyebár van a józan ész, a logika, a körülmények.....tehát lesz egy pont vagy egy vonal, ami után már inkább elengedjük, mert nem vagyunk hülyék. Ugye. Mármint gondolom én.

Az életben annyi minden ilyen dolog előfordulhat, mondok egy példát: én szeretem az autókat. Valahol ugyebár szakirányú végzettségem is van, de inkább az a lényeg, hogy szeretem őket. Csak úgy. Eddigi életem során a mostani kocsink a negyven-valahanyadik, tehát jópár típust kipróbáltam már. Most ne rugaszkodjunk el, nyilván nem bugattikról meg ferrarikról van szó, hanem normál autókról. Node hogy ne szaporítsam a szót: mindig akartam egy honda Frv-t. Azért, mert a Fiat Multipla után (olyanunk is volt lol) a japók állítólag a multipla nyomában akartak olyan kocsit gyártani, ami hasonló a fiat 3+3 üléses elgondolásához, de az abban -szerintük- elkövetett hibákat kikorrigálják. ((Teszem hozzá ahogy az idő múlik, úgy halnak ki azok a "régi" konstrukciójú autók, amiket én annyira bírok. Az egyszerű szívó benzinmotoros autók. Ma már a nagy népesség manipuláló agymosás környezetvdelmi szabályok és a fejlődés miatt már csak vagy agyonbonyolított dieselek (de már lassan azok se) vagy szintén agyonbonyolított felturbózott kis szúnyogmotorok, vagy nehézkes és drága elektromos kocsik kaphatók, és szépen lassan kihalnak a hagyományos, egyszerű de nagyszerű konstrukciók))....szóval honda efervé....az élet úgy hozta, hogy nemrég másodszor is rámentünk egyre...és másodszor is rá kellett jönnöm, hogy nem kell. Tök jó kis kompakt verda....de szerintem max 170 centis emberekre van tervezve, és hiába a sok ülés, inkább kisgyerekes, alacsony családoknak ajánlanám. Naszóval elengedtem, már nem akarok többé. Ennyi.

Ez csak egy pici példa volt, ráadásul ki se fejtve rendesen, de a lényeget megmutatja. Nem kell mindenáron ragaszkodni valamihez, csak azért mert azt gondolom, hogy az a jó. A jó nagyon tág fogalom, és nemcsak a fogalmat lehet tágítani, hanem a hozzáállás spektrumát is. Hogy jön ez ide?

Annak idején, mikor beindítottam ezt a fogyás-dolgot, én nagyon kövérből lementem nagyon soványba. Betegesen soványba, ami egyáltalán nem volt jó. Aztán elkezdtem sportolni, gyúrni, kardiózni....bringázni, futni, teniszezni, elkezdtem indoor-eszközöket használni...berendeztem otthon kis gyúrótermet...és mellette fokozatosan elkezdtem újra normálisabban enni.  Voltak korszakaim...féltem mindentől. Nagyon soványan nem akartam anorexiás lenni. Aztán aggodalmaskodtam, hogy ne legyek ortorex....állandóan azt néztem, minek mennyi a mije...a nutriensek bűvkörében léteztem....aztán féltem attól, hogy exorex leszek....volt hogy napi 4-5 órát edztem....szünnap nélkül.

Szóval voltak stációk, amikhez nyilván tartoztak számok is, amik a súlyomat, vagy a tesrészeim körfogatait jellemezték. És valahogy mindig eljutottam oda, hogy bizonyos dolgokat az élet ezen területén is el kell elngedni. Mert senki sem akar koplalva élni. Vagy napi 4-5 órát tölteni az életéből valamilyen kardiógépen. Mert az nem normális. Nyilván a zabálás sem az. Ezért nem könnyű a helyes életmód útján járni. Mert egyszerre sokfelé kell gondolkodni, és meg kell találni az egyensúlyt.

És el kell engedni olyan dolgokat, hogy igen, az ember öregszik, és akárhogy küzd, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ha valaki 60 évesen úgy akar kinézni, mintha 15 lenne, az előbb utóbb (inkább előbb) nevetségessé válik. Az életben mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Meg kell találni, és el kell fogadni. Persze nem kell, de úgy fogalmazok, hogy tanácsos.

És szarni arra, ki mit mond vagy gondol. Mindenki a saját életét éli, és nem valaki másét. Elengedni valamit nem könnyű. Felül kell emelkedni magunkon, kicsit hátralépni, és a nagy képet nézni. Az erdőt, nemcsak a fát. Mérlegelni kell magunk körül mindent, végig gondolni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mik a céljaink, mit akarunk, és miért akarjuk azt.

Tulajdonképpen ez a blog is valahogy mindig erről szól. Az egyensúlyról, az antirexizmusról, és az akdályokról. Az útkeresésről, a félelmekről, a kudarcokról. És persze a sikerekről is. Naná.  

A szürke egymillió árnyalata

 

Persze kapásból a szürke ötven árnyalata jutott eszembe, mint cím, hozzáteszem nem olvastam a könyvet, és nem is áll szándékomban. Na mindegy, ez nem releváns. Viszont arra utalnék ezzel, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz, kövér vagy sovány, erős vagy gyenge, és így tovább. Az élet általában ennél sokkal bonyolultabb.

Mindig minden embernek megvan a maga élete, benne a maga körülményei, keresztjei, igényei, bolondériái. Ezért tartom fontosnak, hogy a helyes irányt mindenkinek magának kell megkeresni, és hát...tényleg kell keresni, mert az ölébe biztos hogy senkinek sem pottyan bele. Sajnos. Tényleg mindig visszakanyarodok ide, hogy hát tenni kell érte, mert az életünket senki sem élheti helyettünk.

Ezért hazudik, aki mozgás nélküli fittséget vagy éhezés nélküli fogyást ígér. És mégis....soha nem fogynak el azok a "termékek", appok, stb...mik ezekkel operálnak. Hamis ígéreteket tesznek, és az emberek elhiszik. Újra meg újra. Talán a kulcs maga az emberi természet. Hogy nem tudunk kibújni a bőrünkből, szeretjük elhinni azt, ami jól hangzik.

Szerintem az optimális helyzet két irányból közelíthető meg. Az egyik irány az egészség. Ha valakinek az egészségügyi körülményei határozzák meg a táplálkozási/mozgási szükségleteit, akkor nyilván az a meghatározó, és azután kell menni. Tehát ha cukorbeteg valaki, akkor számolnia kell a ch-t. Ha szívbeteg, májbeteg, stb....akkor az orvosi előírások mentén kell haladnia, ez nem is kérdés. 

Ha viszont valakinek az egészségügyi körülményei megengedőbbek, akkor bejön a képbe az abilitás, az esztétika és a pszihó. Az abilitás helyett írhattam volna fittséget, tunyaságot, állóképességet, erőt...de a lényeg, hogy az ember általában jobban érzi magát, ha fitt...ha képes mondjuk felszaladni egy lépcsőn, vagy lebiciklizni néhány kilométert anélkül hogy kiköpné a tüdejét....vagy arrébb tud rakni egy nehezebb valamit ha útban van. Van aki lusta, van aki elfoglalt, van aki igénytelen....van aki kedvetlen, depressziós, apatikus...van aki magányos vagy elkeseredett vagy reményvesztett. Van aki agilis, energikus, és van aki céltalan, bizonytalan. Jöhet a millió árnyalat...

Aztán az esztétika....hogy ki mit talál szépnek, az relatív. Minden korszakban más volt a szépségideál. Mindig van egy trend, amit az adott világ, ami körbevesz minket, diktál. És mindenki körül vannak emberek...család, barátok, munkatársak, akik felé valamilyen szinten mutatjuk magunkat. Nem mindegy, hogy milyen ez a környezet, hogy mit talál szépnek. Hogy mennyire tud/akar/képes az adott személy beolvadni ide, vagy éppen elütni innen. Megint csak minden élet, minden körülmény más és egyedi.

 Na és a lélek....mind közül talán a legbonyolultabb dolog. Mert ha mindezeken túl vagyunk, még mindig ott vannak azok a dolgok, amiket nem feltétlenül tudunk logikusan, vagy észérvekkel kontrollálni. Az érzelmek. Itt is nagyon befolyásolóak tudnak lenni a trendek. Eltolhatnak afelé is, hogy csak a csont-sovány alkat ami szép, eltolhatnak afelé is, hogy fogadd el a tested, ne törődj a BMI-vel....és tolódhat a dolog úgy is, ahogy a személyes életünk befolyásolja. Az életünk körülményei....az élethelyzet, a család, a világ körülöttünk. Ezek mind befolyással lehetnek a lelki motivációnkra, és megint jöhet a milliónyi árnyalat.

Azt hiszem, az mindenképpen jó, ha törekszünk arra, hogy legyen egy határozott elképzelésünk magunkról és a világról, ami körbevesz minket. Hogy ne pingpong-labdaként pattogjunk az épp aktuális trendek és vélt vagy valós elvárások között. És hogy ne madártollként keringjünk a levegőben, amit az áramlatok löknek hol erre, hol arra. Törekedni kell a tudatos és minél jobb életre, ez az én álláspontom.

Vissza a kerékvágásba

 Vége a Holiday-nak, ami idén ugyebár a vírus miatt staycation lett...úgyhogy hurrá, jöhetnek a dolgos hétköznapok, illetve lehet elkezdeni ledolgozni a szünet alatt felkúszott kilókat. Ennek tükrében ma biciklire is pattantam, és legott 65km-es karikát bírtam tekerni. Jó hír, hogy még belefértem a bringás-dzsekimbe, rossz hír viszont, hogy mindjárt két belsőt is leamortizáltam az úton :-(

Cullohill-nél ugyanis megálltam egy csésze kávéra, és mikor indultam volna tovább, észrevettem, hogy a hátsó gumimnak szájé....jó, semmi gond, nekiálltam, és kicseréltem, mert ugyebár mindig van nálam tartalékbelső és szerszám is....csakhogy a kis kézi pumpával elég nehéz 8 bárig fújni a gumit....úgyhogy kábé másfél bárra fújt gumikkal indultam tovább.....lassan jöttem, óvatosan, mert tudtam, hogy lapos a hátsó gumi....

Aztán hazaérve mondom magamnak na akkor felfújom rendesen, ahogy kell. Amint felfújtam, hallom, hogy sziszeg. Hát ekkor vettem észre a rohadék tüskét a külső gumiban. Úgyhogy ez a belső is kuka lett. Tüskét kioperáltam, újabb belsőt beraktam....már csak egy maradt, tartaléknak....én már nem is számolom, asszem 3x 4 db-ot rendeltem eddig idén. Ez van.

Közben autófronton is változás van....megint. Komolyan mondom, a Mandarinréce párzótánca ipari tanuló szinten van ahhoz a koreográfiához, amit mi lejtünk kocsi-témában. Volt már két külön kocsi -többször is- volt már nagy 7 személyes....abból ugyebár többféle is...aztán már nem kellett csak 5 személyes....olyan is volt, aztán hibridet akartunk, megvettük a Priust, tök jó.....és most rájöttünk, hogy ugyan tényleg tök jó, de nekünk kicsi...Úgyhogy eladósorba került, és beszereztünk egy nagyobbat...(megint) Toyota, (megint) 7 üléses, a változatosság kedvéért....de legalább öreg, szóval reciklálunk tovább, óvjuk a környezetet, és juszt sem veszünk újautót :D:D:D

Célok, utak, életek....

Jó esetben az embernek mindig vannak céljai, ami felé halad. Persze, van, hogy soha nem éri el, van hogy megváltozik menet közben maga a cél...átalakul, vagy semmivé foszlik, vagy értelmét veszti, vagy csak egyszerűen valami egész más lesz. De meggyőződésem, hogy szükséges valami felé haladni, kell hogy legyen valami kvázi értelme az életnek.

Ha nincs cél, akkor csak sodródik az ember. Ha egy döntést kell meghozni, ha válaszút elé kerül, akkor nem ő dönt, hanem arra megy tovább, amerre viszi a szél. A körülmények, vagy  más emberek, vagy más áramlatok. Ha viszont halad valami fel, akkor az élet ilyen helyzeteiben úgy dönt, hogy közelebb kerüljön a cél felé.

Bizonyára sok embernél ez nagyon tudatos, másoknál inkább ösztönszerű. Lehet-e létezni cél nélkül? Hogyne lehetne. Jó-e az? Biztos van, aki afféle csavargó, cigány-lelkű, hogy kifejezetten szereti, ha csak úgy lézeng a világban. A világirodalom tele van ilyen figurákkal, és nem ritkán ezek pozitív hősként vannak karakterizálva.

Az életmód-témában biztosan nem lehet előremozogni cél nélkül. Pont arról szól az egész, hogy nemcsak ki kell tűzni a célt, de stratégiát is kell alkotni az eléréshez. A 'hogyan'-hoz. Ezt ugyebár sodródva, bohém csavargó attitűddel nem lehet megcsinálni. Ha valakit olyan anyagcserével vert meg a Jóisten, hogy túlsúllyal küzd mindig, akkor egyszerűen megkerülhetetlen a céltudatos törekvés, és a kontrollált lét, ha kézben akarjuk tartani a dolgokat. Ez biztos, hogy tény.

Nyilván a cél felé haladás is fontos, hiszen ez maga az élet. A hippik jelmondata volt, hogy az élet célja maga az utazás, mert az út végén ott a halál. Mindannyiunk végső állomása. Az biztos, hogy életünk legvastagabb részét ezen utazás tölti ki, tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan haladunk ezen az úton. Sanyargatjuk magunkat keményen, billegünk mint rigó a dögön, húzd meg ereszd meg jelleggel, kötéltáncosként egyensúlyozunk, három kemény lépés után hanyatt dőlünk és nyavalygunk...végtelen variáció van, minden élet egyedi.

Szerintem fontos, hogy figyeljünk arra is, hogy meglássuk ezen az úton mindazt, ami jó, képesek legyünk megragadni a napot, és nem vakon menetelni előre. Fontos, hogy tudatos, kontrollált életvezetéssel haladjunk, és tisztában legyünk azzal, minek mennyi az ára. A cél sokszor alakul, mozog, változik, mint egy képlékeny massza. Az életünk viszont csak egy van, egyszer van sanszunk végigmenni azon az úton, ezért különösen nem mindegy, hogyan tesszük.

Még mindig a bicikli

Azt hiszem, sokat elárul az egyéniségemről, a jellememről, úgy általában véve az egész életfelfogásomról a tény, hogy tegnap felraktam a biciklimet a hirdetési oldalakra, hogy eladó, és ma meg nemhogy eladtam volna, de vettem még egyet.

Kifejtem: Úgy látszik ez az én dilemmám olyan, mint az idétlen időkig című filmben a tél: soha véget nem érő...mert egészen eddig a pillanatig nem tudom, hogy megmaradok-e bringásnak, vagy nem. Úgyhogy kicsit a Sors-ra bízva a dolgot, feltettem a hirdetést. Elég magas árat megszabva, ami ugyan korrekt, de csak annak éri meg, aki érti és értékeli azokat az extrákat, amiket ráraktam. Aki csak magát a típust-állapotot nézi, az kaphat fele ennyiért is ilyen biciklit.

Viszont ha nem adom el, illetve ameddig nem adom el, addig nyilván használni fogom. Szembe jött velem ez a másik Merida az egyik hirdető oldalon, és tudom, hogy Kari majd Augusztusban, amikor felköltözik Dublinba, akar majd biciklit venni. Szóval gondoltam egyet, és megvettem most...csakhogy legyen itthon, ha Verus vagy Kari menni akarna...aztán majd ha Karinak kell, elviszi magával Augusztusban. A bicikli jó állapotú, rendben van, és nagyon jó áron hirdették.

Elmentünk, leteszteltem (szakadó esőben az S méretű női bringán biztos épületes látvány voltam az autósoknak...még jó, hogy nem ütöttek el. Megint. LOL), minden fasza.

Úgyhogy most tudunk egyszerre Verussal menni, hasonló jellegű kerékpárokkal, és ez tök jó. Mondjuk az már nem annyira, hogy hetek óta retek az idő, de hát reméljük ez majd változni fog azért :)

Bicikli-saga folytatás

Valamelyik bringás oldalon azt olvastam, hogy Írországban a bicikli az új wcpapír. Extrém módon hiánycikk lett minden bicikli és tartozék is. Elképesztő, milyen köröket írtunk le. Szegény Tomit kértem, meg, hogy idefelé jövet ugorjon be a Limerick-i Halfordsba, mert az internet szerint ott lehetett kapni kereket, de persze esti fény volt, nem kerék. Gyakorlatilag kiröhögték, hogy nincs semmi, felejtse el. Feltúrtam a netet, az apróhirdetős oldalakat, mire nagy nehezen....tőlünk 150 km-re időben le tudtam csapni egy kerék-szettre.

Igaz, ehhez új láncot is kellett vennem, mert ezen 10 sebességes kazetta volt szerelve, nekem meg nyolcas volt a régi keréken. És igaz, a gumi hulladék volt rajta, DE....de megcsináltam mindent. Láncot leszedtem, újat felraktam, a régi kerekeimről leszedtem a gumikat, felraktam az új kerekekre....fékeket beállítottam, és tádámm....most van egy gyakolatilag full felújított bicikli, könnyített alumínum lánckerékkel, új lánccal, új csavarokkal, Mavic Aksium könnyű kerekekkel, zsír új gumival....egyébként urva jó, suhan mint az álom. Mondjuk ennyi pénzért, amennyibe van már, nyugodtan suhanhat is :)

Most már csak az kell, hogy ne haljak meg az utakon. LOL.

Újabb bringa-story

Áldás volt a jó idő pár hete, viszont az elmúlt napokban kifejezetten esős, csúnya idő volt, amikoris nem lehet odakint bringázni. Sajnos. De szerencsére pár napja megfordult a dolog, és megint jó idő van. Örültem neki, tekintve, hogy el kellett vinni a kocsit a szerelőhöz, mert idegesítő nyikorgás jött néha a kerék felől, és nem sikerült rájönnöm, mi lehet....namost a szerelő 5 km-re van, tehát bringával kell menni-jönni, és azért esőben az nem annyira vicces.

A kocsi még aznap kész is lett, valamelyik fékbetét mozdult el, ennyi volt a gond, a szerelő helyrerakta, átnézte, megtisztította. Bringára is pattantam, és elgurultam ért. Mikor hazaértem, kiszedtem a biciklit a kocsiból, és arrébb toltam, mikor érzékeltem, hogy mintha fogná a fék a kereket. Jobban megnézve döbbenten vettem észre, hogy nyolcas van a kerékben. Ami azért hihetetlen, mert két balesetem is volt vele, de a kerék mindig egyenes maradt.

Persze körbementem a srácok között, véletlenül valaki nem zakózott egy embereset a bringával, de senki. És akkor jobban megnztem ...és tádámm....kiszakadt a küllő, de úgy, hogy kitépett egy darabot a felniből is : - O 

Hát mit mondjak...nem vagyok boldog tőle. Most vehetek új kereket, és persze megint kell két újabb szerszám, hogy a kazettát át tudjam rakni, ami gyakorlatlag ugyebár új ezen a mostani keréken. Juhéj újabb 100 euró....az idei szezonban akkor már 400 eurónál tartok, ami a bringa új árának majdnem a fele.

Persze azért ez sem olyan egyszerű...a hozzánk közel eső üzletben ugyanis nincs, de Limerickben találtam, úgyhogy Tomit kértem meg, hogyha úgyis jön holnap, ugorjon be a boltba, és vegye meg nekem. Közben az idő gyönyörű, és mehettem volna ma is valamerre...dehát ez van.

Egyébként horror-sztori...tőlünk nem messze egy 10 éves kisfiút gázoltak halálra...biciklivel. Nem tudok erre mit mondani. Nagyon utálom azokat az autósokat, akik nem veszik emberszámba az úton haladó bringásokat :-(

(T)Enni vagy nem (T)enni...

Zavaróan sokszor látom, amint a 20 éves, vékony kislány öntudatos fejjel mutatja a gyakorlatokat azoknak, akik túlsúlyosak és fogyni szeretnének. A mai világ hirtelen tele lett ilyen  kis fiatal megmondó és megmutató emberekkel, akik épphogy kiérve a kamaszkorból, tojáshéjjal a fenekükön anyáskodva oktatják a népet. Valamiért a lelki szemeim előtt azt látom, hogy a többségük simán leszarja, mit és mennyit eszik, a heti háromszor negyedórás jóga/aerobik/mittudoménmi elvégzése mellett pontosan ugyanazt a junk kaját, vagy fehér lisztes péksüteményes étrendet követi, amit a húszévesek nagy többsége. És közben elszörnyűlködve döbben le azon, hogy aki kövér, az már mennyit zabálhat..?? 

Persze mindenki úgy boldogul, ahogy tud, nincs ezzel bajom végülis. Abból főzünk, ami van otthon. Ha genetika, akkor genetika....abból is lehet pénzt/karriert/sikert/bizniszt csinálni. Ami zavar engem inkább, az az, hogy közben elterelődik a figyelem arról, ami viszont a valóság. Nem állítom természetesen, hogy ez törvényszerű, mindössze annyit mondok, nagyon sokszor van az arcomba tolva, és ...igen ..., irritál.

Nyilván sokan látják a boldogulást abban, hogy akkor ők most hirtelen személyi edzők meg életmódtanácsadók lesznek. Kábé nulla tapasztalattal és szakértelemmel, de csinos vékony testalkattal a tarsolyukban. De a legtöbbjüknek fogalma nincs arról, amin valakinek keresztül kell mennie egy valódi életmódváltás során. Nagyon tudják a trendi gyakorlatokat, mérhetetlen öntudattal, önbizalommal menetelnek, közben arrogáns szűklátókörűséggel fűszerezik meg a dolgot. Sajnos.

Persze oda-vissza megy ez a dolog. Vannak, akik a fenti példám szerint szerencsés genetika mellett normál étrendet követve el nem tudják képzelni valakiről, hogy úgy kövér, hogy náluk kevesebbet eszik, és vannak persze olyan kövérek is, akik mindent a genetikára fognak...vagy a hirtelen semmiből előbukkanó pajzsmirigyre, hormon-rendellenességre, stb.

Az is igaz, hogy sokkal erdményesebben lehet valakit az aktivitással motiválni, mint a passzivitással. Láttuk, hogy a Covid-19 járvány miatti "Maradj-otthon" sem ment rendesen a legtöbb országban. Jó, nyilván ebben benne van az emberek "nekem ne mondja meg senki mit csináljak" hozzáállása is...de az életmód-témában sokkal inkább azt tartom valószínűnek, hogy a "ne csinálj semmit" doktrína azért nem működik, mert úgy nehezebb átverni saját magunkat. 

Mire gondolok? Hát arra, hogy futok két kört a ház körül, és utána elégedetten ülök le a tévé elé a tál sült krumplival, mert hát ledolgoztam, megérdemlem, hogy megegyem. Vagy hogy lementem a haverokkal/barinőkkel a terembe/zumbaedzésre/akármire, lötyögtem ott egy jó félórát, mondjuk hetente háromszor, és követek mellette egy normál étrendet, eszem amit megkívánok, merthát kérem, én sportos életmódot élek. De átverem magam, mert ha csak nem kiszámolom a bevitt és az elégetett kalóriákat, masszív energiatöbbletet tolok, és úgy meg nem fog menni a lefogyás. Na ilyenkor elő lehet húzni a genetikát, a hormonokat, meg a "vastagcsontúságot"....

A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a mozgás-edzés a fogyásnál nemigen játszik szerepet. Nem mondom, hogy semennyire sem, de semmiképpen nincs számottevő jelentősége. Az emberek általában nem tudják, vagy inkább nem szeretik a kalóriákat számolgatni. Az ugyanis macerás, bonyolult, néha kellemetlen is lehet. Sokkal kézenfekvőbb beállni egyfajta életmódra, és az eredményt ráfogni valami  másra. Valam olyanra persze, amin mi sajnos nem tudunk változtatni. Mint például ugye a genetika vagy az anyagcsere.

Ha valaki le akar fogyni, akkor koplalnia kell. Én ezt tapasztaltam az elmúlt 10 évben. Tudom, ez szar. Akkor is ez van. Ha már elértük azt a súlyt, amivel elégedettek vagyunk, akkor jöhet az a rész, amikor nem kell koplalni, hanem egy sok mozgással és egészséges-kontrollált étrenddel fenntartható az eredmény. De az én esetemben amint ez alól kiállok, mert nyaralunk, vagy mert elegem van, vagy mert lesérültem és nem tudok edzeni...nos abban a pillanatban elindulnak a kilók felfelé, és nincs más, marad a jó öreg koplalás :)

Ennek is megvan a maga bája, mindamellett, hogy persze a nehézségei is. De például az edzés és az evés ideje alatt lehet mást csinálni...rendet rakni a garázsban, kifesteni a lakást, mittudomén. Ha az ember egyedül él, akkor az edzés és az evés mellé mint elfoglaltság oda lehet tenni a vásárlást és a főzést is, hiszen ha koplalunk, lényegesebben kevesebb időt kell ezekkel eltölteni.

Dilemma

A bordaközi izmok gyógyulása nagyon lassan megy végbe, mert a folyamatos légzés miatt az izom lassan tud regenerálódni. Emiatt még mindig urvára fáj az oldalam, ha mély levegőt veszek, vagy ha olyan erőt fejtek ki, amihez kell az az izom. Azon az oldalamon nem tudok feküdni, és ha hanyatt fekszem, valahogy akkor is nyomódik, és fáj. Ha a másik oldalamra fekszem, akkor nem fáj...csak a vállam, ami a 3 évvel ezelőtt balesetem óta már nem a régi....szóval szarul alszom, és furákat álmodom. Például, hogy vízben vagyok, és úszás közben fel kell jönnöm levegőt venni, vagy hogy hatalmas szarvasmarhák akarnak rám esni, és én félek, nehogy agyon nyomjanak :):):)

Na mindegy, a lényeg, hogy lassú a gyógyulás, hozzá kell szoknom ehhez a szarhoz. Viszont tegnap megreszkíroztam egy 30 kilométeres kis bringázást. Nagyon jól esett maga a mozgás, de tény, hogy ma azért érzékenyebb az oldalam, szóval lehet, hogy nem volt jó ötlet. Minden bukkanónál ugyebár belenyilall a bordámba az érzés, ha tekerek.

Közben nem messze tőlünk a napokban halálra gázolt egy 60 éves bringást egy traktor. Tegnap több alkalommal is ment el mellettem ilyen mezőgazdasági jármű, de olyan bazi nagy, hogy alig fért el az úton. Ilyenkor azért bennem van a félsz, hogy el ne sodorjon....észre sem veszi, nekem meg szájé....

Billeg bennem folyamatosan ez az egész, hogy talán hagyni kéne az egész úton-biciklizést a icsába....össze kéne rakni az összes biciklit, és minden tartozékával együtt eladni a francba, és maradni az indoor edzésnél...nem tudom. Közben nem akarok a srácaimmal se kitolni....mindenki szeret bringázni, ráadásul Marci most újít fel egy régi mountain bike-ot....most tiltsam meg nekik? Mert ha én úgy határozok, hogy kérem ez életveszélyes dolog, akkor nyilván őket sem engedném.

Közben meg hülye sem akarok lenni, és megfosztani őket és magamat a kerékpározás nyújtotta örömtől...a mozgás szabadságától....Nyilván nem ugyanaz, hogy az ember házon belül tapos vagy teker vagy evez. Olyan nehéz megtalálni a határvonalat, mi a túlzás, és mi a felelősségteljes kockázatvállalás. Ha mondjuk Skandináviában élnénk, vagy Hollandiában, ahol azért kultúrája van a biciklizésnek....vagy akár írhatom a Németeket is....de itt egyszerűen máshogy gondolkodnak az emberek. Sokszor a biciklist konkrétan észre sem veszik. Vagy csak egyszerűen semmibe veszik. Milliószor volt, hogy ember irányította a kamiont, hogy tolasson ki az útra, ahol épp jöttem, és hiába látta a fószer, hogy jövök, nem intett a kamionnak, hogy várjon....nekem kellett megállni, és megvárni, míg kitolat és elindul, pedig mint jármű, nekem lett volna előnyöm.

Nem tudom...pont most jött Jancsi, hogy elmehet-e biciklizni...az utóbbi időben rákapott, én meg tökre örülök, hogy végre sportol valamit, olyan kis csenevész....persze ilyenkor végigsorolom neki az összes intelmemet, mire vigyázzon, hogy menjen, tartson távolságot, nézzen maga mögé, stb.... de folyamatosan idegbe vagyok, amíg haza nem érnek épségben....

Ma kifejezetten bringás idő van amúgy....de nem mentem el...helyette csináltam egy 120 perces HIIT edzést az elliptikus traineren....kardiónak az is megteszi

Kényszerpihenő - bringaszerelés

Miután tegnap sikeresen felkentem magam az előttem haladó autóra, így ma pihennem kell, mese nincs. A mellkasomban a legváratlanabb mozdulatokra jön a fájdalom, a jobb combom meg olyan, mintha tizenötszörös izomláz lenne benne, szóval sántikálok, és néha váratlanul feljajdulok...amúgy urva vicces :)

Viszont ma végre a csavarok is megjöttek a lánckerékhez. Ugye maga a kerék már megjött, meg a szerszám is, ami a csavarokhoz kell, de  csavarokra még várnom kellett. Úgyhogy neki is estem, és kicseréltem a lánckereket is....úgyhogy most kérem vadiúj a lánc is, a lánckerék is, és a kazetta is...tulajdonképpen az egész hajtáslánc ki lett cserélve. A 34-es lánckerék nem, mert annak semmi baja, ugyanis SOHA nem használom sem én, se a srácok...mindig csak az 50-esen van a lánc, így csak az kopott el szegénykém....

Ja és tök jó, mert az új csavarok már nem olyanok, mint a gyári, sima imbuszkulcsokkal szerelhető, nem kell hozzá spéci cucc. Mindegy, legalább már az is van, ahogy a lánc miatt is vettem láncszem kipréselő akármit.

Íme az elmúlt hetek egyenlege:

• 2 külső gumi (Maxxis Detonator) - 82€
• 4 belső gumi (Decathlon) - 15€
• Lánc (KMC X8) - 44€
• Fékek - 10€
• Kazetta csere - 70€
• Lánckerék, csavarok, szerszám - 66€
• Láncleszedő - 15€

Szóval sikerült egy gyenge 300€-t rákölteni a biciklire, juhéj. De még szívem szerint vennék nyerget, új lámpákat, ja és a balesetben eltörött a mobiltartóm is. Ezenkívül a sisakjaim mind 3 évesek, és a bringáscuccaim is. Megnéztem egy olyan bringásnadrág, ami kantáros (tehát azért tök jó, mert nem lóg ki az ember dereka)...60€-nál kezdődik...most mondjam, hogy azt, ami nekem van és tök jó, azt 5€-ért vettem az aldiban leárazva valamikor3-4 évvel ezelőtt ? :D:D:D

Szóval meg kell állapítanom megint, hogy a bringázás nem olcsó mulatság. Néha eszembe jut, de jó lenne venni még 3 vagy 4 biciklit, hogy az egész család együtt mehessen majd normálisabb távokra és normális tempóban....de nincs rá mondjuk többezer euróm, mert kábé ennyibe kerülne, mire minden megvan...

Mondjuk lényegtelen is, mert momentán nem lehet kapni egész Írországban biciklit...konkrétan az üzletekben nincs raktáron sehol, legfeljebb elektromos 3500€-ért, vagy valami elképesztő tizenezereurós szuperbringák....na azok vannak. Mezei 3-4-5-6-800€-s kategóra az kérem szájé (Cyla (r) )....az nincs sehol. Szóval ha akarnánk, akkor sem lehetne megvalósítani ezt az én régi dédelgetett álmomat.

De az élet már csak ilyen. Szerintem mindenkinek van valami olyan vágya, ami soha nem teljesül....meg kell tanulni ezzel együtt élni. Ennél nagyobb bajunk sose legyen :)

Vajon van-e

..bármiféle összefüggés abban, hogy pont ma, amikor 3 évvel ezelőtt elütöttek biciklizés közben...szóval pont ma megint volt egy balesetem. A szokásos köreimet róttam, mert ugye kilométerkorlátozás van...és az egyik kereszteződésnél, ahol én balra kanyarodva haladok tovább, előttem egy autó vészfékezett, és irányt váltott, (mert észrevette, hogy az egyenesen haladó szakasz le van zárva, melósok dolgoztak valamin) mivel rádöbbenhetett, hogy nem tud egyenesen tovább menni. A vészfékezés miatt én felkenődtem a kocsi hátuljára, már nem tudtam megállni. Így felcsapódtam a kocsira, majd onnan le a betonra. A jobb combom és a bal mellkasom tompította az ütést, ezek eléggé fájnak, a jobb térdemen egy jókora horzsolás lett. 

A fehér volvo s90 (2017-es) meg sem állt. Az emberek nagyon segítőkészek voltak, összeszedték nekem a széthullott hátsó lámpát és kérdezték jól vagyok-e, minden rendben. Telefonon hívtam Verust, Karival jöttek, és összekanalaztak. Most itthon fekszem, mindkét lábamon jéggel....és azon gondolkodom, vajon van-e összefüggés?

Május hónapban több mint 1300km-t tettem meg, csak ezen a körön, összesen több mint 11ezer km-t rögzítettem a strava-ban az elmúlt évek során. És ahogy a 3 évvel ezelőtti balesetemnél, úgy most is azt gondolom, nem én vagyok a hibás. Ha valaki hirtelen befékez és elém húzza a kocsiját, akkor nincs mit tenni, felkenődök rá. Nem lehet egy tizedmásodperc alatt nullára redukálni a bicikli sebességét. A strava szerint kb 15km/h-s sebességgel csapódtam be a volvóba.

Amúgy jól vagyok, a jobb combom nagyon fáj, ha megmozdítom a lábam, és a mellkasom is szúr ha levegőt veszek, de nem vészes.

Orvoshoz nem megyek, mert covid járvány van. Rendőrségre megint nem megyek, mert nincs kedvem bizonygatni az igazam úgy, hogy se kamerafelvétel, se beismerés nincs, ráadásul a rendszámot sem láttam teljesen csak az első két karaktert....szóval ez most ennyi.

Az élet apró örömei

Most hogy jó idő is van, meg karantén is, sokat bringázok. Még a balesetem előtt, 2017-ben, májusban volt egy  challenge a strava appliáción, amit használok...1250 km megtétele volt a kihívás, amit túl is teljesítettem a magam 1730 km-ével. Ebben az időszakban volt az eddigi egy hétre vetített távolság-rekordom. Azon a héten 387km-t mentem. Gondoltam, megpróbálom megdönteni ezen a mostani héten ezt a rekordot, dacára annak, hogy 3 évvel idősebb vagyok már, pár kilóval nehezebb is, és hát a baleset sem múlt el sajnos nyomtalanul. Jelentem, sikerült :)

Életem jobbik fele megörökített a tudtom nélkül, így lettek fotók rólam, beöltözve. Nyilván eddig magamat nem fotóztam teljes menetfelszerelésben, úgyhogy végülis hiánypótló lett. Mondjuk lehet, ha tudom, hogy fotóznak valamivel lelkesebbnek látszom :) Tény, hogy sok kedvem nem volt a beborult, szeles 10 fokban ma reggel nyeregbe ülni, azt hiszem ez elég jól látszik az ábrázatomon. Azonban az életben nem csak olyan dolgokat kell tenni, amihez kedvünk van, nemigaz? De! :)

Karantén élet

Telnek a karanténos napok. Amikor az ember be van zárva kvázi a négy fal közé, akkor nyilván házon belüli tevékenységeket kell csinálni. Ebbe sok féle dolog bele tartozik...és akkor lehet mondani, hogy hurrá, akkor lehet tanulni új dolgokat, pepecselni olyasmivel, amire eddig nem kerekedett idő...lehet felújítani a házat, szénné gyúrni magunkat és így tovább...

Csakhogy ez nem valamiféle választott rekreációs visszavonulás, hanem egy kényszerhelyzet. Amit át- meg átsző a rettegés, hogy ki fog megbetegedni ebben a járványban, hogy ha megkapjuk, túléljük-e, a bizonytalanság, hogy hogyan tovább....hogy lesznek az iskolák, az életünk...képesek vagyunk-e, leszünk-e mindig fertőtleníteni, odafigyelni, nem piszkálni, nem megfogni, stb.

El kell engednünk a sok-sok programot, amit beterveztünk már. Nem jönnek vendégek, nem megyünk nyaralni, nem utazunk sehová, és örülhetünk ha csak sima stay-cation lesz idén, és nem stay-the-fucking-home-cation....Július 20 a legkorábbi dátum, amikortól 20 km-nél messzebb lehet majd menni. Tehát örülhetünk, ha a tengerpartra ki tudunk menni, vagy túrázhatunk egyet a hegyekben.

Szóval ilyen nyomás alatt, ekkora kérdések között elég nehéz elengedni magunkat, és önfeledten mókázni, alkotni, vagy új dolgokat kipróbálni. Nem igazán megy. Kevésbé tudunk koncentrálni, átértékelődnek a szempontok, mindenki másképp viselkedik, minden megváltozik.

Ilyen extra körülmények között kell(ene) tovább menni az életmódvonalon is. Csakhogy a főzés-sütés-evés, mint otthoni tevékenység baromira jelen van. Otthon kell maradni, hát süssünk valami finomat! Ráadásul korlátozottak a beszerzési forrásaink is. Momentán 5km az a kör, ameddig el lehet menni a lakóhelyről, és bizony nem lehet beszerezni olyan dolgokat, amik egyébként szerves részét képezik mind a spájzunknak, mind az egészséges életmódnak. De liszt, tojás, vaj, cukor...és a legtöbb alap élelmiszer az van bőven. Az eritrit, a sovány túró, a light fromage, a kókuszvaj, a konjac-liszt, a friss gyümölcs az nem alap-élelmiszer. Ha van ilyesmi, akkor aznap el kell fogyasztani, mert biztos, hogy nem friss. Mindemellett (hát ilyen a kapitalista farkastörvény), mindennek finoman csúszik felfelé az ára, csakhogy ne legyen egyszerű ez sem.

Azért semmi nem megoldhatatlan, szóval feltaláljuk magunkat. Én például veszettül tekerem a biciklim, mert szerencsére kevés esős nap van, futottam pár kört a lánccal....megkopott már szegénykém, le kéne cserélni...dehát ugye semmi szerszámom nincs hozzá, meg nem is értek hozzá....de nem baj. rendeltem online láncszerszámot, kiderítettem milyen lánc kell, mekkora, Rohloff képlet, meg minden is volt....Megjön a lánc, felrakom, nem jó. Üresen fasza minden, de ha ráülök, és elkezdem tekerni, ugrál a lánc a fogakon....pedig minden stimmel. Végül vissza kellett raknom a régi láncot, és most jó...de egyszerűen nem értem mi a baj. Na mindegy....de fékeket kellett cserélnem, meg a belsőket folyamatosan...2-3 hetente megy egy újabb belső.

Nem olyan ütemben, és mértékben, de harmadik hete sikerül fogyást produkálnom, minden fentebb részletezett nehézség ellenére, aminek extrém módon tudok örülni. Mennek a mémek, a poénok, mindenki jót röhög azon, hogy hát igen, a karantén miatt sok ember felszed többletsúlyt. Végülis érthető, hiszen erős motiváló erők foszlottak semmivé....a nyár, a kimozdulás, a vakáció - ezek mind olyan alkalmak, amikor az emberek más emberek közé mennek, és mindenki nézi a másikat, hogy na, ki hogy néz ki, fogyott-e, hízott-e, és így tovább. A karanténban gyakorlatilag felöltözni sem kell rendesen, a folyamatos pizsi-mackónadrág viselés meg nem kifejezetten segít abban, hogy észbe kapjunk, és elkezdjünk odafigyelni a dolgokra.

Látjuk, halljuk, nézzük, hogy Otthon pláne vidéken mennyire lazán elindult az élet, nagyjából eddig tartott a baj....  hát nálunk Írországban egyáltalán nem veszik ennyire engedékenyre a figurát. Nyilván egyrészt még nem lehet megmondani, ki csinálja jól, másrészt szerintem előbb-utóbb győzni fog a pénz...és rá lesz tolva a felelősség az egyénre, mindenki vigyázzon magára, oszt kész.