nem megy...

Szomorú tény...de tény, hogy bár már több mint két éve vezetem a blogom, soha, senkinek nem sikerült érdemben segíteni...úgy értem nem ismerek senkit, aki lefogyott volna a közreműködésemmel. Hogy miért foglalkoztat ez? Hát azért, mert ez a blog pontosan azért publikus, mert őszintén hittem (hiszek?) abban, hogy azzal, amit átéltem én magam, azzal másoknak is segíthetek irányt mutatni. Voltak, vannak, akik felvették/veszik velem a kapcsolatot, és elindulnak az úton, de eddig még senki nem ment el sokáig. Persze én mindig lelkesen reménykedek, szurkolok, segítek, és örülök, mint majom a farkának, hogyha azt látom, hogy van kézzelfogható haszna a blogomnak...ha van valaki, aki meghallja/meglátja/megérzi azt, amit ki akarok fejezni.

Megfigyeltem, hogy aki nagy súlyfeleslegtől megszabadul, abban mind benne van ez a segíteni akarás másokon dolog. Valószínűleg azért, mert felismerjük, mennyire sok sületlen baromság forog a világban, amikor pedig a megoldás mindenkinél ott van. A fejben, a tettekben, a számokban. De ahogy látom, nemcsak én vagyok ilyen szempontból eredménytelen, hanem mások is :-(

Meg tud őrjíteni az emberek furcsa, szelektív értelme. Okos, értelmes emberek képesek a gyenge kifogások egész sorozatát felvonultatni. A sasnak éles szeme van, de ha becsukja, akkor semmit sem lát. Az emberek hajlamosak elfordulni ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket, és végre szembenéznének a valósággal. A legfontosabb kifogás, amit hallani szoktam, általában két irányba fut: Egyik, hogy kérem én nem tudom  számolgatni, méregetni, kidekázni, nyilvántartani, hogy mit eszem. Én elfoglalt vagyok, nekem erre nincs időm. A másik nagy kifogás, hogy nincs rá pénz.

Én azt gondolom ezekről, hogy mindegyik baromság. Nem tudom számolgatni, méregetni?? Mert miért? Ja, ha reggeltől estig folyamatosan eszem, mindenhol, mindenfélét....akkor nyilván valóban elég problémás lenne nyomon követni a dolgot. De ha valaki egy nap folyamán eszik 3-4-5 alkalommal, és tudatosan csinálja, egyáltalán nem probléma számolni. Csakhogy azok, akik ezt a kifogást szeretik hangoztatni, azok legtöbbször még arra sem vették soha a fáradtságot, hogy legalább egy nap megfigyeljék és kiszámolják, hogy tulajdonképpen mennyit is esznek meg. Értem én, csúnya eredmény jönne ki.

A másik a pénz téma. Könyörgöm, az miért kerül extra kiadásba, hogy valamit NEM eszek meg??? Nemet mondani egy adott étkezésre se nem pénz-, se nem időkérdés. Nagyon egyszerű a dolog. Az ember felébred reggel, és lefekszik este. Menet közben van a napja folyamán X alkalom, amikor a szájába ételt/italt helyez. Ezeket az alkalmakat kell lecsökkenteni....nemet mondani egy részükre. A túlsúlyos embernek az a problémája, hogy ez nem megy. Nem tud nemet mondani. De akkor mi a baj forrása? Igen, igen....a gyengeség. Az elme gyengesége. Mi történik a fejben, mikor az ember meghozza a döntést, hogy akkor én ezt most megeszem? Ott kell megállni, és nemet mondani. Ha nem megy, mert gyenge vagyok, akkor azt a problémát kell kezelnem. A gyengeségemet. Ebben az esetben egyáltalán nem az étkezési szokásoknál van a bibi, hanem mentális vonalon.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem lehet kellemes nemhogy megpróbálni megérteni, de még elolvasni sem egy túlsúllyal küszködő embernek. Az én környezetemben meglehetősen sok ember van, aki túlsúlyos. És sokan elfordítják a fejüket tőlem....sőt olyan is volt, aki teljes mértékben elfordult tőlem, és azóta nem beszélünk, amióta lefogytam. Értem én, nem lehet jó látni azt, hogy ja, meg lehet csinálni ezt....ha úgy tetszik, valójában

tükröt tartok a puszta létezésemmel azoknak az emberek elé, akik a kifogások tengerén ringatóznak. És százszor inkább azt gondolják rólam, hogy "rohadj meg", mint azt, hogy "hűha, ez igen, én is meg akarom csinálni".

A lefogyás magányos harc, sokszor hangoztattam már. Egyedül kell megvívni....drámaian a halálhoz hasonlítottam...mert meghalni is egyedül halunk meg. Lehet, hogy ott van valaki mellettünk, és fogja a kezünket...de egyedül halunk meg. Lehet, hogy vannak, akik segítenek a fogyás útján...de nekünk kell egyedül végigmenni rajta. Nincs semmilyen csodaszer, vagy csodamódszer. Nincsenek csodák, csak tények meg számok. Meg a tükör. Az a csúnya, szemét, őszinte tükör. Persze lehet a tükröket elkerülni....lehet a mérleget kidobni a kukába...vagy meg se venni, ahogy én csináltam. És lehet újabbnál újabb készítményekben, gyógyszerekben, módszerekben bízni. 

Hányszor hallottam/láttam leírva, hogy jaj, annyi mindent kipróbáltam, de semmi sem használt....pedig nem próbálgatni kellene, hanem egyszerűen nem enni....ilyen átkozottul primitív. NEM ENNI. A nem evés nem kerül extra időbe, extra pénzbe. Persze olyat nem lehet csinálni, mert...mert miért is? Szánalmasnak tartom, amikor 35 feletti BMI értékkel rendelkező, súlyosan elhízott emberek azt fejtegetik, hogy hát nem szabad az izomból fogyni, csak a zsírból....könyörgöm, nem mindegy? Ha valakinek a fogyásra van szüksége, akkor az egyetlen, ami számít, hogy a mérleg mutatója lejjebb kússzon. Aztán majd ha lefogyott, akkor lehet az izmokkal foglalkozni. Addig csak ez is kifogás, meg elterelés arról, hogy gyönge vagyok...és nem merek szembenézni azzal, hogy nincs elég erőm nemet mondani.