Thursday 26 September 2013

Dolce Vita

 Az általam meg is blogolt "aktuál kocka" fantázianevű kreálmányom kapcsán felmerült bennem annak a lehetősége, hogy valahogyan elkerüljem a ciklamátot, mint édesítőszert. Miért...? Azért, mert egyfelől mégiscsak egy mesterséges, kémiailag előállított anyag, másfelől meg úgy gondoltam, ha már valaminek a fogyasztását napi maximumban határozzák meg, talán eleve kerülendő lenne. Írhatnám azt is, hogy hát Amerikában be van tiltva, biztosan nem véletlenül.

Sógornőm, aki cukorbeteg, maradéktalanul kielégítően sorolja fel a weblapján az édesítési lehetőségeinket. Zavarbaejtően sok a lehetőség....megpróbáltam azokat elővenni, amik természetesek, de azért hozzáférhetőek. Én nem vagyok cukorbeteg, így ilyen szempontból nem mérlegeltem. Az én szempontom a súlytartás, így a kalória/szelet vonalon haladok. Itt említeném meg a Steviát, ami egy növény ugyebár...és 300szor édesebb a cukornál...de nem lehet ám csak úgy beszerezni. Vannak termékek, amelyeken szerepel a név, de csak elenyésző részét képezi a terméknek maga a növény. Ugyanolyan vegyi lutyfusz mindegyik, csak raknak bele egy keveset a Steviából. De tiszta Stevia levél, mondjuk szárítva és őrölve...na olyan nincs. Legalábbis én eddig nem találkoztam vele.

A cél tehát az volt, hogy természetes anyagokkal próbálkozzak. Mint pl. a cukor is, a maga módján ugye az is természetes, növényi kivonat. A fogyasztása nem azért rossz dolog, mert kemikália, hanem mert ha mértéktelenül fogyasztjuk, meghízunk tőle. A mézet elvetettem a sorból, egyrészt mert nálunk nem szereti senki igazán, másrészt meg itt elég nehéz megbízható forrást találni...kínai műmézet nem akartam. A következő versenyzőket állítottam össze:

  • cukor
  • juhar-szirup
  • xilit
  • agavé-szirup
A juharszirupos verziót külön elkészítettem tegnap, de amellett, hogy a kalóriája elég magas lett, amellett egyszerűen semmilyen édes ízt nem érezni benne :-/...úgyhogy  az nem jött be. Ma viszont készítettem egy alapkeveréket, amit grammra pontosan szétharmadoltam. Az egyikhez cukor ment, a másikhoz xilit, a harmadikhoz agavé szirup. A keverék súlyának az egy ötödét mértem az édesítőből...konkrétan 30 deka masszához 5 deka cukort/xilitet/agavét.

Mindhárom masszából pontosan ugyanazzal a mérőkanállal, és ugyanazzal a "csömöszölő" sütikarikás eszközzel (Ma lőttem a TKmax-ban LOL) formáztam meg a karikákat. Egy kanál hozzávetőlegesen 4 dekányi masszát tartalmazott. Amíg sültek a körök, leültem számolni, mert érdekesen alakultak a dolgok. Mégpedig azért, mert nyilván az édesítőszerek állaga miatt különböző darabszámok jöttek ki. Az agavésból 10 kört tudtam összedobni, a xilitesből 11-et, a cukrosból 12-t. És akkor lássuk a számokat:
  • juharszirupos darabja 50 kalória
  • agavésnek darabja 53 kalória
  • xilitesnek darabja 50 kalória
  • cukrosnak darabja 46 kalória
Püff neki....basszus, nem gondoltam volna, hogy a cukros lesz a legkarcsúbb!...és akkor jöjjenek az ízlelős tesztek....
  • juharszirupos: ízetlen, állaga közepes
  • agavés: ízetlen, állaga omlós, morzsál
  • xilites: finom édes, állaga közepes
  • cukros: finom édes, és sokkal jobb állagú, nem hullik szét olyan könnyen, mint az előzőek.
Nos, a konklúzió nagyon meglepő. Cukorral fogom édesíteni. Ami extrán arcon üt: ciklamáttal ízesítve egy szelet 40-50 kalória között állt meg. Tehát a cukor által bevitt kalória teljes mértékben kompenzálódik a cukor tömegével, ami miatt növekszik a darabszám.

2 comments:

Unknown said...

Szia!
Olvastam én ezt a bejegyzésedet melegében, csak nem volt időm korábban reagálni, pedig nagyon örülök ennek a posztnak (is). ..mert, hogy nekem is hasonló tapasztalataim annak. Szinte hónapok agyalok azon, hogy lehet pár szem pöttyel helyettesíteni, teszem azt 15 dkg cukrot. Nekem is mindig hiányzott a mennyisége, a térfogata, amitől lesz is "valamennyi" süti. És ráadásul, ahogy írod, ez nem az egészséges édesítés.
Sokfelér elmeséltem már, hogy nekem anno a 90 napos alatt mindenféle mű cukor nélkül mentek le a kilók. Annyi volt ugye a szabály, hogy olyasmit csak 4 naponta lehet.
Gyakorlatilag a mindent lehet, csak mértékkel"mértékkel" kategória:-) a cukorfogyasztás is, már akinél ennek nincs orvosi ellenjavallata.( Igazából ilyesmire volt jó ez a fajta, a 90 napos diéta. Amolyan rávezetés, felvezetés, az egészségesebb a kontrolláltabb felé.)
Még annyit, hogy nekem a zsírokkal, olajokkal és a lisztekkel is ez a tapasztalatom. Nyilván van az egészségesebb, és van a kevésbé az, de a kalóriájuk között alig van különbség. Ráadásul a finomliszt pont a magas sikértartalma miatt népszerű a "hagyományos életmódban", a sütögetésben, de pont ezért kevésbé javasolt is, hiszen ismerhetjük az élettani hatásait. Ez az összetevő hiányzik, illetve arányaiban kevesebb jut a teljes kiőrlésű lisztbe, abba meg mi szépen beletesszük, mert abban kevés a sikér,..."okosan" külön megvesszük hozzá, hogy jobb legyen a kenyér, vagy bármi állaga.
Hát ennyit hirtelenjében, jó bő lére eresztve:-) Üdv.

Alan said...

Kedves Papanick, köszönöm a hozzászólást. Igazad van, a mérték a kulcs...és ugye ha már egészséges életmódról beszélünk, jó lenne kizárni a kemikáliákat.
Üdv Neked is! :)