...izé...

..."agyalgós" post következik, előre szólok...a Damoklész kardjához hasonlatos fejtegetéseket nem kedvelők bele se kezdjenek :D:D

Azon gondolkodtam, meddig terjed az egyszeri ember felelőssége önmagával kapcsolatban....Úgy értem, hogy adott egy ember, aki kövér, akkor vajon milyen fokozatai vannak az ő felelősségnek a kövérség tényében. Máshogy megfogalmazva: tehet ő arról, hogy kövér? És ha igen, vajon merre tovább?

Ez egy lényeges kérdés. Mert első körben persze könnyű rávágni, hogy hámáhogyne tehetne arról, hogy kövér...minek eszik annyit? Ami akár igaz is lehet, de jellemzően ezt azok emlegetik ebben a formában, akik nem azért nem kövérek, mert annyira odafigyelnek arra, mit esznek és mit mozognak hozzá, hanem mert szerencsés alkatúak. Szóval ha hátrébb lépünk kicsit, és a fa mögött megkeressük az erdőt, akkor ugye látszik, hogy ez a probléma nem csak ennyiből áll.

Ugyanis a szerencsétlen nyomorult egyszeri ember ugyebár nem orvos, továbbá nem gasztro-enterológus, nem pszcihiáter (legfeljebb -pata...de az más tészta), legfőképpen nem dietetikus, vagy táplálkozásszakértő. Szóval egyszeri emberünk "csak" része a társadalomnak. Egy darab fogyasztó emberi lény, aki tételezzük fel, hogy megteszi mindazt, amit a társadalom elvár tőle: dolgozik, családja van, tévét néz, gyereket nevel, mittudomén. Mondhatjuk úgy is, hogy teszi a dolgát.

Ha abból indulok ki, hogy egy szép reggelen ráeszmél, hogy ajjaj, kövér vagyok, le kéne fogynom, akkor itt jön a baj: mert bárhova fordul, mindenhonnan más áramlik szegény feje felé, amit kapkodhat a nyomorult, mert mivel (ahogy az előbb rámutattam) nem szakember...továbbá nincs végtelen ideje, energiája, pénze, hogy tanuljon, nyomozzon, kiderítsen....ezért mindössze a sötétben tud tapogatózni.

Egyen kevesebbet, de ne túl keveset. Ne egyen, táplálkozzon fénnyel. Igyon ecetet, meg búzafűlevet. Ne egyen mást, csak húst meg magokat. Egyen egyik napon ezt, a másikon azt. Ne egyen húst. Ne egyen egész nap, csak este, de sokat. Ne egyen este hat után.

Kilencvennapos, szétválasztó, paleo, vega, vegán, atkins, CH, és még lehetne sorolni hosszan. Vajon az egyszeri ember honnan tudja, neki melyik irányba kell menni? Az egyszeri emberünk befolyásolható, így hol ebbe hisz, hol abba, mikor éppen mit hall. Szomszéd Mari néni a kilencvennapossal fogyott le, a sógor Béla az Atkins-re esküszik, a kolléganő- Zsuzsika meg paleózik ezerrel. Most akkor melyik a jó?

Klassszikusan persze ebbe is belekap, abba is, aztán konstatálja, hogy ááá, úgysem működik ez az egész....inkább hagyja az egészet a fenébe..A mozgással is az a baja, hogy bizony nehéz megemelni a hátsóját. A kövér embernek nehezére esik a mozgás, ráadásul az aerob mozgás, ami igazán segítene, az sok esetben nem is tesz jót, hiszen megterhelheti az ízületeket és a csontokat.

Tehát nem ritka, hogy az ember ott áll megzavarodva, megsértődve a világra, tanácstalanul, gyengén, és persze mi más lehetne a folyomány, mint a továbbebés. Ördögi kör.

Képzeljünk el egy sövény-labirintust. Ami kusza, kissmerhetetlen, reménytelenül hosszú és bonyolult. Ez lenne mindaz a katyvasz, ami ömlink ránk a médiából életmód-témában. És akkor gondoljunk arra, hogy a sövény mindössze egy méter magas. Ha vesszük a fáradtságot, hogy feltápászkodjunk, akkor meg fogjuk látni a lényeget. El fogunk látni a sok süket duma fölött.

Az emberi test energiát éget el. Az energia mértékegysége a kalória. Nincs semmi más, ami csak megközelítené fontosságban azt, hogy mennyi energiát adunk a testünknek. Lehet az autómon tükörradiál vagy szuper gumi, lehet egy kerekeken gördülő bódé vagy egy 0,2c légellenállású csodajárgány....de akkor is üzemanyag kell bele, hogy menjen. Az emberi test üzemanyaga az étel, az étel által hordozott energia mértékegysége pedig a kalória. Ezért fontosabb minden másnál az elfogyasztott kalória mennyisége.

Ha létezik titok, akkor az az, hogy nincs titok. Megdöbbentően primitív számok vannak, egyszerű, egyismeretes egyenletek. Ha ezekhez igazodunk, akkor nem kell a labirintusban bolyongani. Ugyanis ha egyszerűen kevesebb kalóriát adunk a testünknek, mint amekkorát az eléget a nap folyamán, akkor ott keletkezik egy rés, és az így fellépő energiszükségletet a testünkből fogja pótolni. Ez a lényeg. Ezt már elmondták nagyon sokan, sok helyen, sokszor. Én is itt a blogon. Csak esetleg ez a dolog is egynek tűnik a sok divathóbort között, pedig nem az.

És most visszakanyarodok a felelősséghez. Az egyszeri ember úgy tűnik jogosan csóválja a fejét, hogy hát kérem, márpedig ő nem tud kiigazodni a sok tuti módszer között. Dehogy még számolgassa a kalóriákat is, meg mérje meg az ételt, amiből főz? Ugyan már, ki hallott olyat? Nameghogy nem ehetem meg félúton reggel munkába menet a három kakóscsigámat? Nemááá...az nekem kell, arra szükségem van, azt nem hagyom elvenni....

Önkéntelenül eszembe jut az öltönyös ember a hetes béemvében, aki beáll a meki-parkolóba, és mivel a rádió meg a tévé azt harsogja, hogy válság van, és minden centet meg kell fogni, egy meg kétcentesekben kifizetni a bigmekjét. És igen büszke magára, hogy a mittudoménhány eurót kicentezte. Mert akkor ő spórolt. De nem baj, hogy havi 500 eurót törleszt az autójára, vagy hogy lusta otthon főzni....ezekből nem enged, jottányit sem. Nem cseréli le a kétéves hetes bömöst egy 8 évesre, mert azzal 500 eurónyit spórolna. Nem áll neki főzni a családnak, és így tovább. Ő ott akar spórolni, hogy kiborítja az aprópénzt a bukszájából a pultra. És baromi büszke magára.

Valami ilyesmit látok a fogyás témájában is. Sajnos az emberek többsége nem vágja le a lényeget. Nem érti, hogy úgy soha az életben nem fog lefogyni, hogy nem tesz semmi olyat érte, ami igazán lényeges. Hogy nem akar áldozatot hozni. Igen, nehéz felemelni a hátsómat. Igen, kellemetlen leizzadni a szobabringán, és elzsibbad az ember popsija. Igen, szar dolog korábban felkelni, és kimenni futni egyet a parkba. Depláne ha még esik is az eső. Jogos, tényleg ezek nagyon kellemetlen dolgok. De másképpen nem fog menni. Úgy senki sem fog lefogyni, hogy nem neged a kakaóscsigájából. Hogy még el sem kezdi a fogyást, de már felmentést ad magának, felsorakoztatva egy hegynyi kamu kifogást. Azt kell megérteni az embereknek, hogy nincs duma, igenis fel kell adni dolgokat az eddigi életmódból. Csak akkor lesz eredmény. Hiába szeretem a tarját, meg a pacalpörköltöt, és hiába gőzölög az asztalon a frissen kisült pizza. Nemet kell rá mondani. Ha ez nem megy, akkor nem lesz eredmény. Mindenkinek mélyen magába kell néznie, és szembefordulnia a kényelmes önmagával.

Hangsúlyozom, a súlyosan elhízott emberekről beszélek, akiknek szükségük van a fogyásra. Nem igényük, mert a kigondolt 52 kiló helyett 55 kilósak. Hanem szükségük. Ha úgy tetszik, egészségügyileg elő van írva a fogyás. Róluk beszélek. Ezekben az esetekben igenis van felelősség. Különösképpen akkor, ha család is áll az egyszeri emberünk mögött, mellett...mert akkor hiába mondjuk, hogy mit nekem, ha levágják a lábam....mert ha tolószékbe kerülök, azzal a környezetem életét és nem kicsit meg tudom keseríteni. Azt gondolom azoknak az embereknek, akik ebbe a körbe tartoznak, félre kell tenni minden sallangot, minden kifogást, minden mentséget....és fel kell tápászkodni, és el kell indulniuk. Vannak...vagyunk páran, akik megmutattuk, hogy ez lehetséges. És itt vagyunk, pusztába kiáltjuk hogy gyertek, segítek, csináljuk együtt...de sajnos sokszor mi esünk pofára, mert nem kíváncsiak az emberek az olyan beszédre, ami kíméletlenül bánik a dédelgetett kényelmükkel.