Saturday 28 September 2013

Ausztrál süti


Eredetileg az aktuál kockámba vásároltam a gyömbért...de aztán elolvastam a csomagoláson a webhely címét, és addig böngésztem a recepteket, míg megtetszett ez. Sürgősen megjegyzem, nem fogyókúrás süti, bár sok diétába beleférhet a 150 kalóriás szeletke. Ami viszont nagyon jó benne, hogy nem kell sütni, és tele van értékes alapanyagokkal. Továbbá elég speciális az ízvilága.

Csinálni kell egy keveréket, ami különböző, aprítógéppel feldolgozott anyagokból áll, úgymint: keksz-40dkg (digestive), brazil dió, aszalt sárgabarack, banán- és papayachips, kókuszpehely (összesen 20dkg), gyömbér (10 dkg). Ehhez még 90 dkg kókuszreszeléket és két evőkanálnyi citromlevet kell keverni, majd a 10 dkg sótlan vaj és 1,8 dl tej összemelegített elegyével összekeverni.

Ezt a tésztát kell sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodni, majd egy órát a hűtőbe száműzni. A bevonó 45dkg cukor, 5dkg sótlan vaj, negyed csésze forró víz, és egy teáskanál citromlé keveréke, amit kicsit össze kell főzni. Ezt a mázat kell elteríteni a kihűlt tésztán, majd 4-5 deka megpucolt és szintén össze chopperelt pisztáciával megszórni. Ezek után mehet vissza a hűtőbe. Pár óra után vágható, fogyasztható.

Nagyon finom, csak ne együnk belőle túl sokat LOL 

2 comments:

strigadur said...

:)
Ha valaha is felmerült orthorexia vagy exorexia gyanúja... szerintem most már a múlté :P
Kezdenek (nekem) hiányozni az elemzéseid... ;)
Jól van Alan ! ...mert ez is csak azt bizonyítja van élet a nagy fogyás után ... de még milyen jó !!!
...már alig várom a "néger-csók" & puszedlik fogyóbarát verzióit

Alan said...

Hát...remélem, nincs semmilyen rexiám. Ez a süti viszont nagyon jó lett...bár tény, hogy elég komoly kalóriahordozó. De azért lényegesebben egészségesebb, mint mondjuk egy franciakrémes. Vagy egy marcipánburgonya...((még akkor is, ha a diósdi Osváth cukiban mérik - a kedvenc helyeim egyike. Volt. LOL))

Szóval azért is írtam bele, hogy nem fogyóbarát..."csak" egészségesebb, mint a kommerszebb sütik, és nekem speciel teljesen új ízvilág lett...ja és a srácoknak is ízlik :)