Bevett kifejezés a "lelkizni" valamin. Azt jelenti, hogy egy adott témán sokat gondolkodni, rágódni. Túl sok szempont szerint értelmezni az adott téma érzelmi hatásait. Túl nagy mértékben mérlegelni a lehetőségeket, és túl nagy mértékben hezitálni egy döntés meghozatalánál. Tulajdonképpen mindegyik megközelítés arról szól, hogy a bennünk lévő érzelmi hatás mennyire kedvünkre való vagy sem. Úgy is fogalmazhatnék, mennyire vagyunk boldogok....mennyire érezzük jól magunkat.
Ez szervesen kapcsolódik a világképünkhez, az attitűdünkhez, és még sokminden máshoz is. Például a tükörképünkhöz.....Magyarán szólva ahhoz, mit gondolunk a világnak a rólunk alkotott képéről. Ezt a képet megítélni lehet reálisan vagy irreálisan. És itt most a reális alatt azt értem, amit a többség gondol.
Abban biztos vagyok, hogy az ön- és az énképünkön változtatni az egyik legkeményebb dió, és aki erre vetemedik, az nem fogja megúszni lelkizés nélkül. Nyilván kell ehhez valamiféle érzemi nyitottság, érzékenység, hiszen ha valaki olyanról beszélünk, aki "nem az a lelkizős fajta", akkor az illető nagy valószínűséggel azt is nagy ívben lesajnálja, hogy mit mutat neki a tükör. Esetleg bele sem néz... Az ember csodálatos lény, szinte bármilyen irányba el tudja mozdítani magát. Ha akarja.
Mikortól számítjuk felnőtt életünk kezdetét? Nyilván nem egy konkrét kor számít, hanem az adott élethelyzet. Valamikor akkor, amikor a szülők szárnyai alól kiröppenünk. Abban a percben, bár sokminden nyitott még, mégis van egy kész alapanyag, vannak személyiségjegyeink, kialakult véleményünk a dolgokról, külső és belső tulajdonságaink, stb. Vagyunk akik vagyunk, akivé lettünk a szüleink és a világ nevelése nyomán. Ezt az alapbeállítottságot igen nehéz megváltoztatni. Én gyereknek is kövér voltam, mindig. A túlsúly végigkísérte az életemet, eltekintve a kamaszkoromtól, amikor felismertem, hogy csajozni nincs esély kövéren, ezért lefogytam. Elég veszélyes, koplaló módszerrel. Egy alma egy nap, nem több. Néhány hónap alatt le is csúszott rólam harminc kiló, és élhettem a normális kamaszok életét. Aztán az iskolás időszak végén, amint a mindenki által élt élet megkezdődött, jöttek vissza a kilók is, ahogy kell....és megint a szokásos önmagam lettem. A kövér önmagam.
Nem az a lényeg, hogy hol basztak el....és ki követte el a hibát. Én megfogadtam, hogy nekem kövér gyerekem nem lesz. Soha. És tartom is magam ehhez. Nem ám olyan baromi nehéz. Van olyan gyerekem, aki hajlamos a hízásra, van olyan is, aki nem. Szülőként kutya kötelességem tartani a balanszot náluk. De a lényeg, hogy eltekintve az okoktól és a miértektől, csak arra koncentrálva, hogy hogyan tovább, nagyon szignifikáns, hogy a kövér ember ha le akar fogyni, és véglegesen akarja, akkor meg kell változnia.
Nemcsak kívülről. Belülről is. És azért írom, hogy ez az egyik legnehezebb dolog a világon, mert ha megnézzük akár a házasságok felbomlásának az okát, akár a bűnelkövetők életútját....a nagy kérdésre a válasz mindig ott van valahol, hogy hiába az erőfeszítés a házastárs, a törvény, akármi más részéről, megváltoztatni valakit, akinek kialakult személyiségjegyei, vilgánézete, anyagcseréje, spirituális beállítottságai, stb. vannak....nagyon nem egyszerű, és az esetek többségében nem is sikerül.
Az esetek többségében -valljuk meg- a fogyás sem sikerül. Kevesen vannak, akik meg tudják valósítani az igazán hosszú távú (örökké :)) lefogyást. A legtöbb kövér ember kövér marad. Fájó igazság, és pongyola megfogalmazás. Pongyola....de igaz. És sokal több van e mögött a rövid mondat mögött, mint azt elsőre sejteni lehet. Aki képes erre az átváltoztatásra, az nagyon nagy dolgot visz véghez. Az minden egyébre is képes, mert minden egyéb kismiska ehhez.
10 comments:
Írhatnál egy picit többet arról, hogy a gyerekeknél hogyan tartod az egyensúlyt. Nekem is van hízásra hajlamos gyerekem, épp most van abban a korban (8), amikor az én hízásom elkezdődött. Ugyan rengeteget mozog, sportol, de főleg édességeknél nem ismer(ne) mértéket... sokszor van harc köztünk, de már neki is megmondtam, hogy ha mindketten beledöglünk, akkor sem hagyom elhízni, nem akarom, hogy ugyanazt élje végig, amit én az elmúlt 30 évben.
Mostanában kezdtem gondolkodni azon, amit írtál a megváltozásról. Nekem nincs magamról karcsú ön(én)képem, emberemlékezet óta mindig túlsúlyos voltam. Gőzöm sincs, mi lesz, ha (nem ha, hanem amikor) eljutok a normál tartományba.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem van hasonló korú srácom is, és olyan is, aki már 17, de amikor ennyi volt, bizony rajta is észrevettük, hogy hajlamos a hízásra. Fiúkról van szó, úgyhogy akkoriban úgy oldottuk meg, hogy megdolgoztattuk, megmozgattuk a gyereket. Elkezdtem kicsit úgy foglalkozni vele, hogy megtanítottam húzódzkodni, tolódzkodni, fekvőtámasz, stb. A pajtagerendára felcsaptam egy gyűrűt, és hajrá. Imádta. Csakúgy, mint a biciklit, a focit, és bizony a kerti munkát is. Csak néztem, hogy amíg én ötpercenként le kell hogy üljek, addig a kissrác mint a gép, úgy csinálja a nem gyenge kerti melókat...és még élvezte is. Ma más a helyzet, lévén, hogy egyrészt egy bérleményben lakunk, és nincs pajta :-/, másrészt kedvezőbb anyagi helyzetben lévén tudunk a táplálkozásra is figyelni. A jó példa ragadós, és ha van lehetőség sáragrépát vagy almát rágcsálni, a gyerekek örömmel teszik, kiváltképp ha nem nekik kell megpucolni, meg felvágni :) Amúgy arra szoktunk nagyon oda figyelni, hogy unalomból sose egyen, vagy ha mégis, akkor ilyen zöldség-gyümölcsöt, de soha ne édességet. Őszintén szólva nem olyan sok energia ez a szülői oldalról, inkább folyamatos, nem lankadó figyelmet igényel. Hiszen a gyerekek pláne ebben a korban imádnak mozogni, mindenük a játék, a bringa, a trambulin, stb. Csak ha a gyerek vergődik, nem tud magával mit kezdeni, akkor nagyon fontos, hogy ne a csokirágcsálásba fojtsa az unalmát.
Én megmondom, mi lesz, amikor eljutsz abba a tartományba: megváltozol :) Majd meglátod :)
Köszönöm a kommentet.
Már előre félek a rossz időtől, itt ugyanis (panel) lakáson belül elég kevés a mozgási lehetőség. :-( De amúgy ő is folyton megy, bringázik, focizik. És igen, sokszor látom, hogy unalmában kér enni, olyankor egyszerűen nemet mondok neki, vagy elé teszek egy tányér gyümölcsöt. Van még mit javítani a dolgon, néha az egyszerűbb megoldások felé megyek el én is, de igyekszem. :-)
Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. A kulcs ott van ebben a dologban, hogy van szülő, aki foglalkozik vele, és van, aki nem. Akit foglalkoztat a téma, és észben tartja, és tudja mit akar, annak általában sikerül a mederben tartani a gyerekeket. A baj akkor van, ha nincs rá idő/kedv/energia a szülőknek.
Nekem sincs sovány énképem.Gyerekkoromtól fogva túlsúlyos vagyok, persze voltam a mostani súlyomnál 25 kilóval több is és kevesebb is, de mikor kevesebb voltam, konkrétan 78kg, akkor is olyannak éreztem magam belül,mint 120 kilós koromban.
A gyerekkel kapcsolatban én szent fogadalmat tettem, hogy nem lesz kövér. Nem is lett, most 24 éves, remélem már nem lesz súlyproblémája, szeret és szokott is rendszeresen mozogni. :))
Az énkép kialakítása meg majd remélem alakul nekem is.
Üdv: Rapi
Kell, hogy megint kapcsolódjak a gondolataidhoz, mert aktuális avval, ami ma velem történt.Egy anyukával beszélgettem, akinek elsős, túlsúlyos kislányát tanítom.Az anyuka félve kérdezte, hogy csúfolják-e a kislányt, mert ha nem, hát úgy is fogják.(tapasztalat)Ő már felkészítette, hogy mit mondjon a kislány, ha bántják a külseje miat: én így is szép vagyok.
Mondtam az anyukának, ezt biztos nem fogja a gyermek mondani, mert ahhoz túl okos és intelligens.És ekkor elkezdtem egy kicsit "téríteni". Kötelességemnek éreztem. Elmondtam az anyukának, hogy az ő kezében van a gyerek súlyának alakulása.Ő a felelős addig, amíg a gyermek nem kezdi el önmagát önállóan táplálni.Addigra viszont megtanulja, mi a jó neki hosszú távon. Én paleózom, ezért ajánlottam, hogy sok gyógyulástörténet olvasható Sz. G. honlapján, ahol gyerekek sikertörténetei is találhatók.A kislány volt tejcukorérzékeny, most a gluténmentes dolgokkal próbálkozik az anyuka, mert érzi, hogy az ételek valamelyike a bűnös. A gyermek lassan emészt, nyilván valamivel nem birkózik meg a szervezete.Neki kell kikísérleteznie, hogy mi a jó a gyermekének.Orvosok semmit sem találtak. És igen, a szülő a felelős szinte minden esetben, ha gyermeke elhízik. Az én gyermekeim sem lettek túlsúlyosak (28-28)és még ma is felnőtt életükben is tudatosan táplálkoznak és sportolnak.Az unokám, aki másfél éves, sem tejet, sem cukrot, sem lisztet, csokit nem evett életében.Ezt tudtam adni a gyermekeimnek, amire ma is büszke vagyok, látva őket, és a gyönyörű egészséges unokámat.
Örömmel olvasom, hogy ezzel a gyerektémával akkor nem vagyunk egyedül. Azt hiszem, mi, akik megtapasztalhattuk, milyen is kövér gyerekként felnőni, céltáblájaként a folytonos csúfolásnak, a kiközösítésnek, és begyűjtve vastagon az önbizalomhiányt, a gátlásosságot, ezáltal egy öngerjesztő spirálfolyamatban vergődni hosszú ideig....mi igazán tudjuk azt, hogy mennyire nem mindegy és hogy mennyit ér az a kis odafigyelés :)
Kedves Alan, "...mennyire vagyunk boldogok... mennyire érezzük jól magunkat" - írod.
hát épp ez az! a 22-es csapdája. amíg nem vagyok a fenti állapotban, addig a fogyás is nehezen megy. a nyomtatóm okosabb nálam: beteszem neki a piros fénymásolópapírt - nem eszi. hiába tuszkolom be 3 x is... de közte, a fehérre szépen dolgozik. nem így kellene a kajával is? ha ésszel felérném, hogy MINDIG csak a jót!!! ami nekem kell. és csak éppen annyit. de ha minden vackot megeszem este 6-kor... miért is nem verem a fejem a falba???
Kedves "Időnként visszaeső..."!
Igen, csak a nyomtatónak nincs lelke, az csak egy gép. Valóban milyen egyszerű lenne, ha "csak" logika meg észérvek alapján tudnánk irányítani a folyamatokat! Én úgy gondolom, pont ezért olyan nagyon fontos a lelki tényező, és ezért mondják hogy fejben dől el, hogy valaki képes-e rá, vagy sem.
Amúgy hozzá kell tennem, én úgy fogytam le nagyon sokat, és a súlyomat is úgy tartom, hogy sokszor fordul elő, hogy egész nap alig eszem, és este hat után viszem be a kalóriák 80%-át. Szerintem ez sokkal inkább szokás kérdése, hogy kinek milyen az élet-ritmusa, a kialakított rutinja. És ha amúgy a kalóriák/arányok rendben vannak, igazából lényegtelen, hogy azt mikor, a nap mely szakában adom meg a szervezetnek. Legalábbis nálam ez így működik.
Köszönöm a kommentet.
Nagyon-nagyon köszönöm!!!
Post a Comment