Sunday, 7 October 2012

Nehéz kérdés

Régi ismerőssel futottam össze nemrég. Kövér, fogynia kell. Persze megkerülhetetlen volt a rövid nosztalgiázás után a kérdés, miszerint na mesélj, hogy csináltad vazze. Ha annyi ötszázeurósom lenne, ahányszor ezt megkérdezték :D:D:D:D Az jó lenne :)...Ilyenkor az emberek általában hitetlenül ingatják a  fejüket, hogy de semmi bypass, meg gyűrű...? Persze mikor lefogytam, voltak régi haverok, akik meg voltak győződve arról, hogy beteg vagyok, merthát hogy nézek ki, különben sem normális, stb.stb. Akik akkor már temettek, most láthatják, hogy nem vagyok beteg és nem ezért fogytam le. De hogy visszakanyarodjak a témára: Elmondtam az illető hölgynek, hogy tulajdonképpen nincs ördöngösség a dologban, csak keveset kell enni, és számolni. Továbbá, hogy érdemes megnézni mit eszünk, mert a mennyiségen lehet emelni, ha a minőség rendben van. Magyarán szólva, ha egy négyszáz kalóriás főétkezéssel kell megküzdeni, akkor talán eredményesebben el tudom csendesíteni a hasam két szelet csirkemellel meg egy vödörnyi salátával, mint egy közepes zacskó zsírban tocsogó sült krumplival. Ennél a pontnál sikerült el is akadni, mert az ismerősöm közölte, hogy na de ő pont a tésztákat szereti....

Engem meg elözönlöttek a gondolatok. Ha nem akarnék állandóan úriember lenni, valószínűleg visszakérdeztem volna, hogy és élni szeretsz vazze....?? Szóval nem is értem sokszor az embereket, hogy miért nem nyitják ki a szemüket, és értik meg, hogy ha a lejtőn lefelé száguldok a szakadék felé, akkor nem az a segítség, ha becsukom a szemem, hanem ha meg tudok állni, és visszamászni. Hogy ki fenét érdekel, mit szeretek? Egyáltalán mit jelent maga a szó? Szeretni egy ételt....leginkább a szokás irányítja, nem? Hogy otthonról mit hozunk, hogy gyerekként mi volt otthon a kaja, az ízvilág milyen jellegű volt....később ahogy saját magunk alakítjuk ki a szokásainkat, úgy mondjuk egy idő után azt, hogy igen, én szeretem mondjuk a sertéshúst....vagy a halat, vagy a spenótot, lényegtelen. Hogy miért nem értik meg az emberek azt, hogy ezt a "szeretetet" mindig az "én" irányítja, és ha azt látom, hogy ez rossz irányba visz, akkor ezt kell megváltoztatni. 

Nem lecsökkenteni az adagot és szenvedni. Sosem lesz életmódváltás abból, ha valaki, aki teszem fel csokifüggő, és napi 3 kiló csokit fogyaszt el, és kövér....az nekiáll lefogyni úgy, hogy megnézi a fogyáshoz szükséges kalóriamennyiséget, ami mondjuk legyen 1200 kalória, és akkor napi 20 deka csokira áll rá. Csak szenvedés lesz az eredménye. A tipikusan visszatartott levegő típusú módszer. Működik ideig óráig, de előbb utóbb elfogy a szusz, és kell a friss levegő. Ezt így nem lehet szerintem.

Ezt úgy lehet, hogy meg kell változni. De hiszen ez is lenne a cél, nem? Megváltozni. Kövérből sovánnyá válni. Változni. Vagyis ami volt, az nem jó. Új kell, más, jobb, mint azelőtt. Az ember képes rá. Ha valaki csokifüggő, akkor el kell felejteni a csokit. Nem csak egy kockát megenni, és egész nap vergődni, és sóvárogni utána. Ha valaki kenyérfüggő, akkor sosem fog tudni úgy életmódot váltani, hogy ugyan kenyeret eszik továbbra is minden áldott nap, akár többször is, csak keveset. Meg kell tanulnia elengedni a kenyeret....és nem enni egy évig, vagy kettőig. (Másfél évig nem ettem egy falat kenyeret sem)  És majd ha a változás megjön, és megvan az eredmény is, akkor el lehet játszani megint a gondolattal, hogy óvatosan beépíteni a már megváltozott étrendbe-életmódba.

Hát én valahogy  így látom. Tudom, hogy nem mindenki képes elviselni, ha az arcába vágják a frankót, és eszembe sincs itt Csernust játszani....de a gondolataim ekörül forognak a legtöbbször, mikor arról faggatnak, hogy na, mondd el...mi a titok. Nincs titok. Számok vannak, meg tények. Meg rossz szokások. Meg kialakult ízlés. Meg rossz irány. Lejtő. Megromlott markerek. Cukorbaj. Aranyér. Izzadás. Infarktus. Halál. Ezek vannak. A mérleg másik serpenyőjében pedig nem a csülkös pacal rotyog, hanem a józan ész, a belátás, a kontroll. A jól felfogott érdekünk. Az egészségünk. A gyerekeink és az unokáink. A teljes élet. A szabadság és az egészség.

Nincs pisztoly a fejhez tartva. Mindenkinek magának kell végiggondolnia az életét, és tehet úgy, mint aki nem lát, és gurulhat tovább a lejtőn lefelé...szíve joga. Ahogy az is, hogy megálljon, és visszaforduljon. Sosincs késő, én tudom. Nem ismertem nálam kövérebb embert. 193 kiló. Leírni is szörnyű, de én ennyit cipeltem magamon folyamatosan. Ha valakinek, azt hiszem, nekem talán megvan a jogom ezt mondani.

5 comments:

  1. Szerintem feltehetted volna kérdést... Hátha jól fejbevágta volna az ismerősöd, s akkor elgondolkodik. Elmesélek én is valamit. Osztálytalálkozó, én épp a "jóútratérés" legelején. Kb. 1 hete olvastam akkor a blogod. Volt ott csábítás minden mennyiségben és minőségben. Erre számítottam, úgyhogy megjelentem egy nagy adag almás-zabpelyhes sütivel, s nem estem kísértésbe a habos finomságok láttán. Köretként a hús mellé is csak salátát ettem. Nagyon büszke voltam magamra, mert előre gondolkodtam. Aztán otthon ért a mellbevágás. A férjuram meséli, hogy egyik volt osztálytársam így búcsúzott tőle: A nejed már ne hízzon többet. Még így is belémhasított az igazság, hogy már túl voltam az elhatározáson, sőt, a kezdeti lépéseket meg is tettem, mi lett volna egyébként. Még inkább megerősített, hogy folytatnom kell, amit elkezdtem. Hogy ez most jószándékú megnyilvánulás volt-e vagy sem, nem tudom. De néha ki kell rángatni a strucc fejét a homokból, szembe kell néznie a valósággal. Azért szeretek hozzád visszajárni, mert nem köntörfalazol, s így kap az ember egy tükröt, ahonnan egy ostoba majom néz vissza, aki még maga előtt is letagadja a nyilvánvaló igazságot. Inkább hisz a hízelgő, neked jól áll, te ilyen alkatú vagy megjegyzéseknek, mint a nagy büdös igazságnak.
    Üdv:
    Anonymous

    ReplyDelete
  2. Ez igen!Őszinte, bátor szavak, amelyeket minden tévúton járó, a lejtőn lefelé száguldó embernek olvasnia kellene.Jól írod, nincsenek csak számok,józanság, mérlegelés. Harc magunkért, az életünkért, egészségünkért. Senki más nem fogja meg a kezünket, nem tud helyettünk rálépni a jó útra. Ha letérünk róla, nekünk kell a visszavezető utat is megtalálni. Mert mindig van visszaút, mindig érdemes elkezdeni, ha néha megbicsaklik az ember, nem szabad feladni.Nekem is az édességekkel volt mindig bajom, azoknak nem tudtam ellenállni. Egy falatot sem tolok már be. Nem kívánom, és nem teszem ki magam a visszaesésnek.Nem eszem kenyeret, és semmi kenyérpótlót, sem cukrot, lisztet, krumplit, rizst, tejet.Kiegyensúlyozottan táplálkozom fehérhúsokkal, zöldekkel, gyümölcsökkel és magokkal.Hetente legalább ötször sportolok.Egy kiló híján hetvenkedni fogok!!!És még hátravan 10 kiló.

    ReplyDelete
  3. Kedves Anonymous,

    Első körben gratulálok az okos kísértés-ellenállásnak és a lelkierőnek. Érdekes dolog ez, a leírásod alapján nekem az inkább tűnik "beszólásnak", mint jószándékú megnyilvánulás. Elismerésem a férjednek, hogy meg tudta őrizni a hidegvérét. Köszönöm az elismerést, és további sikereket ezen a rögös, de igazi úton :)

    Kedves Rajongó,

    Gratulálok az eddigi kemény kitartáshoz, és a sikerhez. Az a tízes pillanatok alatt le fog röppenni, ilyen életmód mellett :)

    Köszönöm a hozzászólásokat :)

    ReplyDelete
  4. Annyira igaz, amit írsz. Két éve leszoktam a cigiről, mert már nem bírtam elviselni a saját szagomat, és lejtőn lefelé is lihegtem, fájt a tüdőm. A leszokásnál nem voltak elvonási tüneteim: nem voltam idegbeteg és nem zabáltam folyamatosan. Kérdezik ezzel kapcsolatban a nagy titkot (és ó, de emlékszem, hogy annak idején én is mennyire vártam a tuti tippet más szájából hallani, hátha valami olyat mond, aminek hallatán egyből olyan lesz, mintha sose cigiztem volna), és furán néznek rám, amikor azt mondom, hogy egy könyv és egy plakát segített leszokni. Nem hiszik el, hogy ez működhet, éppen ezért ki sem próbálják. És akik nem hiszik el, azokban nincs meg az akaraterő, az elszántság és nem maguk miatt akarják. Nagyon sokat tanultam magamról az elmúlt néhány évben. Főleg azt, hogy van akaraterőm, kitartásom és büszkeségem. És elsősorban magam miatt akarok változni, változtatni. Mindenki és minden más pedig megerősít abban, hogy ezt az elhatározásomat meg akarjam tartani. Mindennek köszönhetően a májusi 115 kilóból mostanra 89 lett, és több, mint két éve nem akarok dohányozni. Nem gondolom, hogy különlegesebb vagyok, mint bárki más, éppen ezért szerintem bárki képes megváltani saját magát. Csak hozzá kell kezdeni.

    ReplyDelete
  5. Kedves pdd,

    Fantasztikus eredmények vannak mögötted, amikhez gratulálok. Az esetek túlnyomó többségében egy könyv, egy plakát, egy tükör...sajnos nem elég. Vagy nem minden pillanatban elég. Ha a dolgok az ember körül olyan konstellációban állnak, akkor viszont elég lehet. Hiszek abban, hogy a magunkfajták, akiknek sikerült, tudnak segíteni másoknak, hogy ez a konstelláció megvalósuljon, és akkor talajt érhet az apró impulzus csírája. Köszönöm a kommentet.

    ReplyDelete