Egyediség

Az elmúlt  néhány évben katarzisszerűen hömpölyögtem át az egyik felismerésből a másikba, az egyik következtetésből a másikba, az egyik igazságból a másikba és így tovább. Rengeteg hasznos és fontos információ került a látókörömbe, és nagyon sok új dolgot tanultam meg. Azt hiszem, az életemnek ez az utóbbi 2-3 éve mindenképpen az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb időszak volt. 

A sokminden közül az egyik legjelentősebb felismerésem az volt, hogy mindenki egyedi. Én is egyedi vagyok, és Te is az vagy, na meg persze Ő is az. A világ őrülten kergeti a szuperformulát, ami egyformán használ mindenkinek. De hiába. Ray Bradbury egyik novellájában az emberek a Mars csatornáiba nézve látták meg az igazi Marslakókat: ők maguk voltak azok. Én úgy vélem, mindenkiben benne van a kulcs, de nem könnyű hozzáférni. Persze, kell hozzá a nagy szuperhámas: IDŐ-PÉNZ-SZÁMOK....de ha mindezt belefektetjük, még nem elég. Kell a negyedik lába a széknek: a tapasztalat. Mert hiába tölt valaki órákat egy napjának az ideális étrend és edzésterv összeállításával, kellenek a türelemmel átvészelt, hosszú hetek-hónapok-évek, míg az ember megismeri a saját testét, a saját anyagcseréjét, a saját reakcióit. Mindenkinek megvannak a maga rigolyái, amiből nem akar engedni, és megvannak a maga gyengéi, ahogy a démonai is. És persze mindenkinek van erős oldala is.

Szóval az életmódváltás valamiféle önfejlesztő, önmegismerő folyamattá tud válni, és így vagy úgy, de mindenki rengeteg hasznos dolgot megtudhat - saját magáról. Most ez lehet, hogy hülyén hangzik....pláne így leírva....de megdöbbentő, milyen laza felületességgel futunk el a saját dolgaink felett. Mentség is van rá, nemcsak kifogás. Hiszen a rohanó világban, a pénz szorításában, a teljesítmények nyomása alatt, a felelősség terhe mellett kinek van ideje a saját kis tyúkszaros életével törődni....? Ezért szoktam hangoztatni, hogy az életmódváltás bizonyos mértékig önzés is, hiszen magunk felé kell fordulni, és magunkkal KELL foglalkozni. Nem a gyerekkel, nem a hitellel, nem a főnökkel, nem tetőszigeteléssel, nem a szomszéddal, nem a kutyával. Nem a rokonokkal, nem a problémákkal, és legfőképpen nem a mások problémáival. Az ember jó esetben szerény, és besorolja magát a fontosabbnak tartott dolgok mögé. Pedig ha kiállok egy pusztára, és körbefordulok 360 fokot, ameddig a szem ellát, annak a térnek a közepén én vagyok. Minden mögött felfedezhető valamilyen formában az érdek, nincs hát értelme úgy tenni, mintha. Én valahogy így látom. Nem tartom magam önző embernek, de ezt is úgy látom, hogy kontrolláva, megfigyelve kell nézni, és nagyon fontos a visszacsatolás. Ismerek embereket, akik a nagy szerénységben eljutottak odáig, hogy az utolsó ismeretlen is előrébb van, mint ő maga. Nem tartom normálisnak ezt a fajta életszemléletet.

Jó dolog a saját egyediségünknek a tudatában lenni. A világ színes és változatos, de mindenki egyedi benne, akár egyedinek látja magát, akár nem. Én így gondolom.