Miért pont kalóriaszámolás...?

Még belegondolni is sok, mennyi féle diéta van jelen ezen a "piacon" ha lehet így mondani. Atkins, 90 napos, mediterrán, paleo, lúgosító, és még hosszan lehetne sorolni. Van aki erre esküszik, van aki arra. Tőlem is sokszor, sokan kérdezik, hogy "melyikkel" sikerült lefogyni, és ekkor első ijedtemben hirtelen arra gondolok, talán a kalóriszámolós diéta is egy a sok közül. De nem. Inkább az egyetlen a sok között. Már persze énszerintem. 

A divatos, éppen felkapott diétákat, módszereket mindig jellemzi valami extra, amit kínál. Gondolok arra, hogy például a kilencvennapos, vagy szétválasztó diéta megengedi, hogy a diétázó egyen a cukros, édes süteményekből, mert a szénhidrát-napon ez megengedett. Az Atkins vagy a Paleo a korlátlan húsfogyasztást engedi. A kalóriaszámolós módszert azért nem sorolom ezek közé, mert itt nincs mellébeszélés, teljesen mindegy, mit eszik a delikvens, csak meg kell néznie a kalóriaértéket, ennyi. A többi által kínált "extra" szerintem valamiféle mézes madzag, ami odavonzza az embereket, amitől az a diéta kivitelezhetőbbé válik a többinél. Ha valaki édesszájú, és rabja az édességeknek, akkor hajrá a szétválasztó diéta, mert rendszeresen fullra eheti magát a cukorral, úgy, hogy betartja a szabályokat. Ha pedig  a mennyiség korlátozva van, akkor már kalóriaszámolásról beszélünk...Nagyon sokan küszködnek a lefogyással, mert ugyan betartják a szabályokat, mégsem fogynak. Nincsenek ebben az értelemben vett szabályok. AZ sem igaz, hogy csak gyümölccsel-zöldséggel le lehet fogyni, mert nem mindegy, milyen gyümölcsből, és mennyit eszik a delikvens, és az sem mindegy, milyen a BMI-je mindehhez, és mit mozog mellé. Az egész rendszer összetett, és nincs kibúvó.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy vannak a különféle diétás, fogyókúrás módszerek, és van az egyetlen olyan módszer, ami úgy működik, ahogy az kell, és ez a kalóriaszámolás. Ugyanis ez az egyetlen, ami közvetlen kapcsolatot teremt a bevitt energia és az eltüzelt energia között. Teljesen érthető, kiszámolható, logikus, és világos. Hogy úgy mondjam, nem kell hinni semmiben, és nem kell alávetni magunkat semmilyen világmegváltó eszmének, vagy összeesküvés elméletnek. Ezeket meghagyhatjuk étrenden kívüli, hobbi-foglalkozásnak, amit fakultatíve lehet elvégezni. Kinek-kinek szabad kapacitása és igényei szerint.

El lehet merülni a genetikában, az anyagcserében, le lehet tenni a voksot különböző elméletek mellett. Fel lehet fedezni a telomersapkákat, a mitokondriumban végbemenő folyamatokat, továbbá el lehet mélázni a halott-dédapa teszten és lehet feszegetni a környezettudatosság határait. A tudományok igen sokrétűek, azonban mi emberek nem érthetünk mindenhez egyformán. Olyan igen kevés van, hogy valaki penge biológus, fizikus, kémikus, analitikus, orvos, dietetikus, történész, matematikus, és sorolhatnám. Mi emberek halandóak vagyunk, és én például személy szerint nem óhajtok egyik tudomány tengerében sem alámerülni. Hanem mit is akarok? Egyszerűen normálisan élni, nem kövérként, egészségesen, boldogan. Jól érezni magam, ennyit akarok. Úgy vélem ezzel nem vagyok egyedül, és ezért gondolom, hogy a kalóriszámolás a maga csodálatosan primitív módján megkímél engem attól, hogy meg akarjam fejteni a világ titkát, vagy meg akarjam érteni az emberi test összes működési elvét.

Az ösvényen maradni

Nemcsak mindig csupa siker és csillogás minden. Nem csak csupa pozitív dolgok vannak. Van olyan is, amikor valami nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. Ilyenkor derül ki igazán, ki mennyire erős. Mert nagy igazság az, hogy csak az vét hibákat, aki csinál egyáltalán valamit. Hibátlan ember nincs. A kérdés az, ki hogyan viszonyul a hibáihoz. Mert mondani könnyű, hogy okos ember a más kárán tanul, meg hogy a hibáinkból le kell szűrni a tanulságot. A valóságban ez is más, mint papíron, vagy elméletben.

Aki foglalkozott komolyabban a fogyással, az pontosan tudja, miről beszélek. Egy fogyás egésze is lehet persze sikertelen, de a közbenső szakaszok is lehetnek kudarccal telt egységek. Akkor vagyunk jók, ha a kudarcainkból valóban tudunk építkezni. Ha nem elkeseredünk, depláne nem feladjuk, hanem megrázzuk magunkat, és górcső alá vesszük azt az ominózus kudarcot, és széjjelanalizáljuk, hogy miért történt úgy, ahogy történt. 

Én a magam részéről hiszek a megismerés erejében, és vallom, hogy ha higgadt fejjel végiggondolja az ember a történteket, akkor meg lehet találni a kiváltó okokat, és rá lehet lelni a helyes útra.

Azt persze nem mondom, hogy könnyű. Nagyon is nehéz. Ilyenkor az ember újra meg újra kételkedik magában, vagy az elméleteiben, vagy a világban, ami körülveszi. Súlyosabb esetben akár haragszik is arra. Testközelből élhettem át az ilyesfajta élményeket, a fogyásom idején. Sokkszerűen hatottak rám azok a pillanatok, mikor a heti mérésnél arcon csapott a kijelző. És hiába csináltam mindent ugyanúgy, ahogy addig, a fogyás nem hogy megállt, de egyenesen híztam.

Amióta elértem a megálmodott súlyt, azóta küzdök azzal, hogy megvalósítsam azt az életmódot, ami hidat ver az elmebeteg (már-már orthorex) számolás-tervezés-analizálás, és a gondtalan élet között, amikoris az embernek nem az teszi ki a mindennapjait, hogy kitalálja, mit, mikor, mivel és miért egyen. Ha már az ember nem kövér, lehetővé válik a különféle sportok űzése, amik elősegíthetik ezt az utat. Elképesztően nehéz megtalálni az ösvényt, és rajta maradni, kapaszkodás nélkül. Persze úgy simán megy, ha az ember koplal és/vagy széthajtja magát. 

Ha egy hegyi ösvényen becsukott szemmel kellene végigmenni, úgy hogy nem kapaszkodhatok a korlátba, és nem léphetek le az ösvényről, akkor is minden gond nélkül lehet haladni, ha csigalassúsággal rakom a lábam egymás után, és nagyon lassan óvatosan haladok. A probléma ott van, ha időben el kell érni az út végét, és gyorsan kell haladni. Gyorsan, kapaszkodók nélkül, vakon....ááá....

Nyilván ha valaki aszkéta-életet él, és mindig mindent optimálisan csinál, összhangban a tudomány aktuális eredményeivel....akkor biztosan nagyon egészséges és hosszú életet él meg. De vajon akarnék-e cserélni a Kaukázusi 120 éves bácsika életével, aki egész –hosszú és egészséges- életében kecskesajton, meg pálinkán élt. Szóval a civilizált világ, minden nyűgével-bajával...az az én világom, abban érzem jól magam, aminek része mindaz az élvezet, amit nyújtani tud. Köztük a változatos, színes, és gazdag kulináris paletta is, naná....azt hiszem, az igazi nagy dobás, az igazi nagy titok ott lehet, ha valaki a két véglet közti középutat képes megtalálni....aki képes nem tyúklépésben, de nem is életveszélses vakrepüléssel végighaladni azon a bizonyos ösvényen.

A folyamat, ami nem áll meg

Mennyire komplex ez az egész. Van egyszer az ember önképe, meg van hozzá a célja. A tudatosan összeállított étrend, a tudatosan összeállított mozgással, sporttal együtt. Jönnek még hozzá a körülmények, azaz a család, a munka, a gyereknevelés....maga az élet. Nyilván vannak olyan szerencsések, akiknek nem okoz gondot ennek a sok szálnak a kézben tartása, mások örülnek, ha csak egy vonal van, amin elvéreznek. Nem tudom.

Az én esetemben egy folyamatot látok, ami indult azzal, hogy az életem körülményei kiegyenesedtek. Mert ahogy már írtam is ezt párszor, úgy elég nehéz az embernek a külalakjával foglalkozni, meg az egészségével, hogy közben a gyerekei jövőképe enyhén szólva is homályos. Egyszerűen el kell jutni agyilag odáig, hogy az ember magára is tudjon koncentrálni.

Amikor ennek eljön az ideje, akkor folytatódik azzal, hogy ezt a magamra-koncentrálást hogyan tudom beilleszteni a mindennapokba. Mert be kell illesztenem, hiszen élem az életem....nem valami elszigetelt laborban vagyok egyedül. Első lépésben, miután magammal egyezségre jutottam, meg kell harcolnom a külvilággal. Az ingerekkel, a látvánnyal, az illatokkal, a hülye kérdésekkel, a kétkedő tekintetekkel, a sok okoskodással, a szánalommal, majd később az okvetetlenkedéssel, az irigységgel, a haraggal és a gonoszsággal is. Ha ezekkel megküzdök, és sikeresen le tudok fogyni, jön a rettegett mumus: a súlymegtartás.

Itt megint több front van: a mozgás bevezetése, az étrend egyhangútlanosítása...mert nyilván az az étrend, amivel lefogytam, az nem az egészséges kategória. Szóval az életmódváltásos projektet én egy folytonos dolognak látom, ami ahogy hömpölyög előre az élet megállíthatatlanul, folyamatosan változik. Új meg új arcokat ölt, új meg új kihívásokat támaszt, új meg új gondolatokat ébreszt. Szerintem nem lesz vége sosem, és talán nem is baj. Mindig vannak új információk, az ember mindig tud tanulni valamit, fejlődni. Hiszek benne, hogy ez jó dolog, és nem fog leállni soha. Ahogy az élet sem áll meg...

Gondolatok egy parkolóban

Mostanában  a napjaim valamiféle kötéltánc-féle koreográfiára az evés-mozgás tengelyen billegve tellnek. Továbbra sem tettem le arról az ideámról, miszerint létezik olyan életmód a számomra is, amikor jelentős korlátok nélkül fogyaszthatok ételeket, és mégsem hízom. A jelenlegi állapot szerint ez simán megvalósítható, „mindössze”  azt a napi három óra (zömében aerob) sportot oda kell rakni a mérleg serpenyőjére. Ez egyfelől nem könnyű, hiszen a három óra, az három óra, és ha valakinek ez új, akkor valahonnan el kell venni ezt az időt. Másfelől viszont mégsem akkora kihívás,hiszen ha mindenki őszintén belegondol a napjába, akkor talál –ha akar- olyan időt, amikor lenne lehetőség a mozgásra. Hogy mást ne mondjak, egy óra reggel, egy óra este... úgy értem, a felkelés előtti és a lefekvés utáni időből „lopva”. Nekem mindenestre működik az a megoldás, hogy hajnalban letudom az első 100 percet.  Ezek után napközben, van hogy délelőtt, van, hogy délután találok alkalmat a következő hatvan percre, és általában este (de ez opcionális) még egy fél órát rászánok a dologra. Így a legtöbb napon több idő összejön, mint három óra.

Hozzá kell tennem, hogy emellett továbbra is erőteljesen odafigyelek néhány dologra, úgymint a szénhidrátdús ételek mennyiségére, /ezekből igyekszem nem túl sokat fogyasztani.Többnyire sikerül.../, aztán arra, hogy ha már kenyér, akkor barna vagy teljes kiőrlésű / tehát alacsony GI-jű/, aztán arra, hogy edzés előtt toljam a fehérjedús ételeket (hal, csirkemell, mogyoróvaj, sajt), edzés alatt folyamatosan a vizet, és hogy továbbra is sok gyümölcsöt és zöldséget egyek.

Úgy tapasztalom, nagyon sokan vanank elcsúszva az önképükkel. Olyanokat is ismerek, akik úgy gondolják, hogy fogyniuk kellene, pedig nem, és olyanokat is, akik meg vannak győződve arról, hogy tökéletesek, holott bizony el vannak hízva. Én ezért szeretem bázisként a testtömegindexet használni. Az ugyanis fehéren-feketén megmondja a frankót. Lehet rá bátran építeni. Ha a BMI értéke 25 felett van, akkor túlsúlyról beszélünk. Ha 30 felett van, az már elhízás. Természetesen a testépítők és a nagy izmokat felépítő sportolók más tészta, de most nem is róluk írok, hanem a nagy átlagról.

Itt tenném hozzá, hogy nem ítélem el azokat, akik nem tudják a mindennapi  rutinba beépíteni ezeket a – nem tagadom- igen jelentős változtatásokat , hiszen tényleg nem apróságokról van szó. De ha egyszer életmódváltásról beszélünk, akkor bizony ezeken a lényeges dolgokon fog múlni az, mennyire lehet valóban élethossziglan betartani.  Nem ítelem őket, de velük kapcsolatban is szilárdan hiszem, hogy képesek a változtatásra, csak arról van szó, hogy az élet egyéb területein való helytállás/szerepvállalás fontosabb számukra, mint egy egészségesebb életmód kialakítása. Nincs ezzel gond, de egy fenékkel ugye csak egy lovat lehet megülni.  

Valahogy úgy gondolom, ahogyan a svéd tengerészima is mondja: „uram adj erőt ahhoz, hogy megváltoztassam azt, amit meg tudok, türelmet ahhoz, hogy elviseljem azt, amit nem, és bölcsességet ahhoz, hogy ezt a kettőt felismerjem” – vagy valami ilyesmi....Szóval ha például valaki bypass műtét/gyomorgyűrű beavatkozásra szorul, mert nincs elég erős jelleme, akarata, kitartása a fogyáshoz önerőből, és az élete veszélyben forog az állapota miatt, azt elfogadom. De azt, hogy erre büszke, ezt reklámozza, és buzdítja rá embertársait....azt nem. Én aláírom, hogy van ilyen, nyilván van, aki nem tud elég erős lenni, és tényleg szüksége van az efféle segítségre.....ahogy például egy drogfüggő, vagy egy alkoholista is gyógyulhat úgy, hogy elvonóra vonul....de az emberek általában erre nem büszkék, és nem reklámozzák, hiszen ez a gyengeség jele.

Bármikor el lehet határozni a dolgokat. Mindennap lehet különleges és mérföldkő. Nem kell hozzá Újévnek lennie, vagy születésnapnak, vagy elsejének. Vagy hétfőnek. Vagy holnapnak. A hátralévő életünk első napja ma van. Most van. 

Trendek és állatok

Felmerült bennem valamiért az igény, hogy állást foglaljak egy bizonyos ügyben. Jelesül arról van szó, hogy mostanában megfigyelhető egy olyan trend, hogy a modellszakma által eddig preferált, és a média által általában tökéletesként aposztrofált ultra-vékony alkat helyett a teltebb vonalak közelítenek inkább a szépségideálhoz. Azért nagyon messzire nem mennek, mert például a Ralph Lauren kirakatba állított "plus size" női modellje 190 centi magasan 12-es méretű.....de mindenképpen figyelemreméltó a törekvés.

A mostanában egyre nagyobb körben előforduló anorexia és hát mondjuk ki, a drogok használata is talán felróható (részben mindenféleképp) az eddig sugallt szépségideálnak, aminek valljuk be nem sok köze volt a valósághoz. Azért mert egy tizenötéves nyurga kamaszt felnőtt ruhába bújtatok, azért még az nem jelképezi érdemben a felnőtt lakosságot. Márpedig a divatcégek is eladni akarnak gondolom én, és nem a középiskolákban, hanem dolgozó, kereső, normális felnőttek között. Akikre azért nem feltétlenül jellemző a kiugró csípőcsont meg a neoncső-kar.

A világ már csak olyan, hogy általában minden területen van túlzás, és nyilván nem lehet első löketre a legmegfelelőbb pozíciót megtalálni. Tehát mondjuk a miss amerika plus versenyeken büszkén felvonuló, másfél-két mázsás hölgyekre én azért nehezen tudnám a szépségideál szót alkalmazni. Egy amerikai blogon a következőbe botlottam: (Idézet következik, általam, hevenyészve lefordítva magyarra)

A tornaterem plakátján a következő felirat állt:

 Ezen a nyáron mi leszel: Bálna, vagy sellő? 

Valaki pedig ezt írta alá: 

- Nos, kedves barátaim, mondjuk ki: a bálnákat rendszerint körbeveszik a barátaik (delfinek fókák, és sokszor kíváncsi emberek is), szexuálisan meglehetősen aktívak, és nagy gyengédséggel nevelik fel a kicsinyeiket. Imádnak játszani a delfinekkel, és sok garnélát megesznek. Egész nap úszkálnak, és olyan fantasztikus helyekre eljutnak, mint pl Patagónia, vagy Indonézia csodálatos korall-zátonyai. Hihetetlenül énekelnek, vannak cédélemezek is, amin az énekük hallható. Impresszív és kedves állatok, akiket védelmezünk, és akiket csodálunk.

Ezzel szemben a sellő még csak nem is létezik. De ha létezne, ideje nagy részét a pszcihiáternél töltené, hogy fel tudja dolgozni a személyiségét megosztó problémát, miszerint most akkor ember-e, vagy inkább hal...Nyilvánvalóan szexuális élete sincs és gyereket sem tud szülni.Igen, lehet hogy jól néz ki, de valójában szomorú és magányos.Különben is kinek kellene egy lány, aki halszagú....?

Kétség sem fér hozzá, inkább akkor bálna legyek.

Miközben a média azt sulykolja belénk, hogy csak a vékony lehet szép, én inkább fagyizok együtt a kölykeimmel, vacsorázok a férjemmel, eszem és bulizom együtt a barátaimmal. Mi nők azért növünk meg nagyra, mert életünk során annyi bölcsességet halmozunk fel, ami már nem fér el a fejünkben, és szétterjed mindenfelé a testünkben. Nem kövérek vagyunk, hanem fejlettek...minden alkalommal, mikor a kanyarulataimat látom a a tükörben, arra gondolok: Milyen csodálatos vagyok!

Eddig az idézet. Nos, szóval én nem mennék most az állatvilágba, maradnék az embereknél. A testtömeg-index besorolások szerint a normál alkat a 20-25 közötti BMI, a 25-30 az túlsúlyos, a 30 feletti meg elhízott. Én valahogy máshogy látom. Túlzásnak gondolom, hogy valaki csodálatosnak lássa magát mondjuk negyvenes BMI-vel. És ez nem csak ízlés dolga, nem csak esztétika, hanem egészség. Az én véleményem az, hogy a legfontosabb dolog az egészség, és rögtön utána következik, hogy az ember boldog legyen, és jól érezze magát a bőrében. tehát ha valaki negyvenes BMI mellett érzi jól magát, azt nem tartom elfogadhatónak, de ha mondjuk 30-at mutat az index, azt igen. Az én általam elfogadhatónak tartott tartomány kicsit szélesebb, mint a jelenlegi besorolások. És úgy gondolom, ha valakinek van némi súlyfeleslege, ami nem gátolja őt semmiben, ami nem jelent egészségügyi kockázatot, és ahogyan ő jól érzi magát a bőrében, akkor nem szükséges lefogynia csak azért, mert a BMI szerint nem a normál kategória.

Ahogyan ez a blog sem elsősorban azoknak szól, akik mondjuk 5 kiló feleslegtől akarnak megszabadulni, hanem az elhízottaknak, akik táborát én magam is szélesítettem, a szó több értelmében is, a magam 56-os (!) BMI számával. Nekik, az ex-sorstársaimnak akarom megmutatni, hogy van kiút ebből a "gödörből". És személy szerint nem tartom túl jó ötletnek, hogy a csúnyán elhízott emberek alá lovat adjunk, és azt a hamis képet fessük fel, hogy csak kövéren lehet együtt fagyizni a gyerekekkel, vagy hogy ha odafigyelek a vonalaimra, akkor már nem ehetek meg egy vacsorát a férjemmel/feleségemmel, vagy el kell felejteni a barátokkal való bulizást. Én azt mondom, a helyén kell kezelni a dolgokat, és ésszerűen kell megközelíteni mindent. 

Tükör, attitűd, élet

Az egyik olvasóm azt kérdezte tőlem, hogy mi az, ami a leginkább megváltozott bennem az elmúlt évek - az életmódváltásom- alatt. A külsőmön kívül a belsőm is megváltozott persze. A fogyás alatt és után rengeteget tanultam, egyrészt szándékosan, másrészt "szándéktalanul". Ha a mostani állapotomból indulok ki, azt hiszem, a legjobban az "attitűd" szó fejezi ki a változás mibenlétét. Más szóval a hozzáállás.

E mögött az egy szó mögött viszont nagyon sok minden van. Kezdem azzal, hogy ma már a legfontosabb lépés megtételének azt gondolom, hogy ki kell nyitni a szemünket. A probléma gyökere az én esetemben ott kezdődött, hogy se mérleg, se tükör nem volt a közelemben, nem véletlenül. Mintha attól, hogy nem szembesülök a problémával, az megszűnne létezni. Nagyon fontos volt, talán a legfontosabb az egész történetben, amikor beköltöztünk az új albérletbe, és mellbevágott a hálószoba szekrényén lévő egész alakos tükör. Pontosabban a képe, amit mutatott...

Nyilván nem voltam se idióta, se értelmi sérült kövéren sem, nem erről van szó. Ahogy arról sem, hogy ne tudtam volna, mi az a tükör. Csak sokkal könnyebb elfordítani a fejem és azt gondolni ugyan már, nincs probléma. Ha valaki három évvel ezelőtt megkérdezett volna, hogy mit gondolok hány kiló vagyok, megvontam volna a vállam, és azt mondtam volna, olyan száznegyven körül. Ha pedig mindezt egy vékony ember kérdezte volna, talán még rá is mordulok, mondván hogy "nálad nagyobb csirkéket eszem reggelire....bazmeg." És ha valaki közölte volna velem, hogy százkilencven fölött vagyok, egész biztosan kiröhögtem volna.

A világ forog akkor is, ha kövér vagyok, akkor is ha nem. Akkor is, ha nyomorult vagyok, akkor is ha nem. Akkor is ha hazudok magamnak, akkor is ha nem nézek szembe a tényekkel. Attól azok a tények még tények maradnak. Szóval azt hiszem a legfontosabb dolog, ami megváltozott bennem, az annak a tudata, hogy ki kell nyitni a szemem, és nemcsak nézni, de látni is kell vele. Vannak emberek, akik az éremnek mindig csak az egyik oldalát hajlandóak meglátni. És nem azért mert hülyék. Azért, mert elbújnak. mert nem néznek szembe a tükörrel. Helyette kifogások egész hadseregét sorakoztatják fel, és mindenféle tetszetős vagy kevésbé tetszetős elmélet mögül kritizálják a gondviselést. Én a saját példámon tanultam meg, hogy nem kifelé kell nézni, hanem befelé. Nem azt kell nézni, más hogy csinálja, meg miért van úgy, ahogy van. Azt kell nézni, hogy én mit csinálok. Vagy mit nem csinálok. Ha feldobom az érmét, és írásra esik, az is igazság. Ha fejre, az is. Nincs egyformán mindenkire érvényes, egyetemes, állandó igazság. Csak élet van. Az én életem, a Te életed. 

A Qi-gong és egy bizonytalan teória alapjai

Annak idején Dr. Wu Bin Jiang óráira járva sajátítottam el a Thai Chí alapjait, amit akkoriban még Qi-gong nak neveztek az emberek. A Qi, kiejtve (csí) ugyebár az erőt, energiát jelenti, a Gong pedig gyakorlat. A professzor úgy magyarázta el, hogy az emberi test két irányból kaphat energiát, a földből és az égből. A földből étel és ital formájában adjuk az éltető erőt, míg a kozmoszból például a qi-gong segítségével. A belső szerveknek mind van egy virtuális "edényük", amiket meg kell tölteni energiával. A gyakorlatok ezt a célt szolgálják. Ha egyszer feltöltöttük az adott szerv energiaszintjét, akkor hiába folytatjuk tovább a gyakorlatot, ártani ugyan nem ártunk vele, de mint ahogy egy kétdecis pohárba is hiába öntünk egy vödörnyi vizet, a szerv energiaedényébe is csak annyi fér, amennyit képes befogadni.

Az elmúlt két hét alatt folyamatosan dokumentáltam azt is, hogy hány kalóriát eszek, és azt is, hogy hány kalóriát égetek el a gépeimen. Ennek a két hétnek a végső balansza úgy alakult, hogy mínusz 23 000 kalória jött ki.  Ha kiszámolom az ismert adatok alapján, jelesül hogy hétezer kalória egy kiló zsír, akkor bizony alhangon három kilót kellett volna fogynom ez alatt a két hét alatt. Nos, megdöbbentő, de nem így történt. A súlyom nem változott gyakorlatilag semmit. Az egyik héten negyven dekával kevesebb voltam, a másikon harminccal több. Tehát mondhatnám, hogy a két hét alatt tíz dekát fogytam, de azt gondolom, ez inkább a szintentartás kategória.

De akkor mi a helyzet a sok mínuszos kalóriával...:??

Sokat törtem a fejem azon, hogy megértsem a folyamatokat, és tudom, hogy teljes mértékben sem én, sem nálam sokkal okosabb emberek sem tudják teljesen pontosan megérteni az emberi testben zajló eseményeket, de valamiért nekem a kínai professzor példája jutott eszembe. A sok mozgás- diéta-fogyás nyomvonalra próbáltam beilleszteni valahogy azt a fizikai törvényt, miszerint egy kétdecis pohárba ha beleöntök három deci vizet, abban akkor is csak két deci marad meg. 

Sarkítva a dolgot, tegyük fel, hogy egy 2000 kalória alapanyagszükségletű ember mindennap eszik 2000 kalóriát, és mellette lemozog másik kétezret. A napi egyenlege tehát -2000 lesz. Ha ezt így folytatja hosszú időn keresztül, vajon mi történik? Éhen hal? Nem hinném, hiszen megadja a testének mindazt az energiamennyiséget, amennyi kell az anyagcseréjéhez. Most jönne akkor az, hogy a plusz mozgással többet éget el, de akkor sem történne meg az emberünkkel, hogy elenyészik, és krónikus energiahiány miatt megszűnik létezni. Tehát valami olyasmi konzekvenciát tudok levonni a dologból, hogy ha megadjuk a testnek, ami kell, tehát a szükséges kalóriát, a megfelelő arányokban (értem ezalatt, hogy nem csokis keksz formájában megy a kalória, hanem ch elsősorban gyümölcsből, zöldségből, zsír lehetőleg ún "jó" zsírból, és megfelelő mennyiségű fehérje), mellette akármilyen mennyiségű mozgást foganatosítunk, nem fogyunk (el), "csak" tartjuk a súlyt.

Úgy is fogalmazhatom a dolgot, hogy fogyni csak akkor lehet, ha az alapanyagcserénél kevesebbet viszek be. Tök mindegy, mennyit mozgok. Már a fogyás szempontjából tökmindegy. Most lehet, hogy ez nem hangzik valami nagyon tudományosan....de ezek az én tapasztalataim.

Blogológia - by me

Elborzadva realizáltam, hogy egy hete nem sikerült írnom a blogba. Ennek több oka is van. Egyrészt beindult a szeptember, ami azt jelenti, hogy jelentős mértékben megnövekedtek a tennivalók, hiszen a legidősebb már az egyetemet kezdi, a legfiatalabb meg az általánost :) Úgyhogy egyre szélesedik a frontvonal, ha lehet ilyet mondani. Tovább haladva ezen a gondolatmeneten, a helyzetet súlyosbítja az is, hogy alakítgatom bőszen a mozgásos-egészséges-súlymegtartó életmódot, ami effektíve napi 3-4 órát jelent vagy kerékpáron, vagy szobabiciklin, vagy evezőpadon, vagy egyéb olyan helyen, ami ott és akkor csak arról szól, semmi másról. Nyilvánvalóan amikor az ember az evezőpadon hajt, akkor nem tud se a gyerekkel tanulni, se a munkájával haladni, se blogot írni. Egyértelmű.

Aztán az is ott van még, hogy bennem időről időre előjön, hogy ez az én blogom nem olyan, hogy leírom napról napra, hogy például ma mit ettem, meg mennyit mozogtam, meg mi történt velem. Ha így lenne, nyilván sokkal sűrűbb és rövidebb bejegyzések születnének. Én azt hiszem, inkább ennek az egész lefogyós-életmódváltós dolognak a lelki hogyanjait próbálom boncolgatni, meg a kicsit elvontabb, kicsit mélyebb gondolatokat monitorra vetni. Azonban ha nem akarok - márpedig nem akarok- olyan blogger lenni, aki szép lassan elenyészik, egyre ritkábban ír, majd végül egyszercsak azon veszi észre magát, hogy egy éve nem írt semmit sem, akkor időről időre igenis szakítanom kell időt az írásra, mi több, talán szakítanom kell azzal is, hogy ragaszkodom a magvas, bölcs igazságokoz, meg a boncolgatós-analizálós eszmefuttatásokhoz. Ugyanis életbölcsességeket meg végkövetkeztetéseket nem lehet napról napra letenni az asztalra, hacsaknem ismételi magát az ember folyamatosan. 

Oké, ismételni kell, és fontos dolog, hogy újra meg újra megerősítsük magunkat, az elveinket, hiszen akár erőt is lehet ezekből az ismétlésekből meríteni. De valahogy ezt sem akarom túlzásba vinni. Az élet produkál folyamatosan helyzeteket, amik ismétlődnek. ha cinikus akarnék lenni, most előhoznám a mókuskerék hasonlatot, hiszen az életünk is ismétlődő napokból, meg rutinszerűen ellátott feladatokból áll. Az ember már csak ilyen. Úgy értem, az átlagember, amilyennek én is gondolom magam....nyilván ha valaki milliárdos, és az életet úgy éli, ahogy akarja, akkor megteheti akár azt is, hogy ne legyenek a napjai ugyanolyanok. De a többség valamiféle periodikusan ismétlődő tevékenységekből álló életet él. Sokszor nem is olyan könnyű ezt megélni.

 Hogy írjak valami témába vágót is: Azt hiszem, lassan kirajzolódik bennem a saját testalkatomról valamiféle olyan kép, ami hosszú távon is tartható, és aminek talán van valamiféle genetikai értelme is. Mert ugye amikor szénné hízva az ember azt hajtogatja, hogy "hát ilyenek a génjeim sajnos...", az ugye nem egészen állja meg a helyét. Viszont nyilvánvalóan létezik ténylegesen olyan, hogy valaki csontosabb, vagy máshogy mondva robosztusabb felépítésű. De nem jelenti azt, hogy akkor már kövérnek, esetleg elhízottnak is lennie kell. Saját magammal kapcsolatban azt hiszem, hogy most a legproblémásabb rész az a bőrből, zsírsejtekből, meg ki tudja még miből álló anyag, ami a fogyásom után rajtam maradt, és amitől fogyással nem lehet megszabadulni, ill. akármennyi edzéssel sem lehet eltüntetni, mert hiába építek alá izmokat, az attól még ott fog lifegni. Valahogy úgy tudom ezt elképzelni, hogy mondjuk veszek tíz palacknyi ásványvizet, majd mindegyikből kiöntöm a tartalmát, és a palackokat összetaposom jó laposra. Miután összetapostam, nyilván sokkal kevesebb helyet foglal, mint amikor tele voltak vízzel....de a kiürült és összetiport palackok is foglalnak valamennyi helyet, és abból már kiönteni semmit sem tudok. Azt hiszem, a nagy súlyfelesleg után megmaradt "container" is valami hasonló lehet. Mindestre ezzel vagy együtt él az ember és elfogadja, vagy megy a kés alá. Én még továbbra is az első verzió mellett vagyok.

A gyűrűk urai

Hangos bulvárcikk-be botlottam a neten....harsányan hirdeti, hogy Bangó Margit unokája 70 kilót fogyott. Részlet a cikkből:

Ismerősöktől csupa jót hallottam a gyűrűs gyomorszűkítő műtétről, ezért rászántam magam – meséli Tina. – Életem egyik legjobb döntése volt! De azért tettem is a megújult külsőmért, főleg azzal, hogy megváltoztattam az étrendemet. A műtét után hat hétig léböjtöt kellett tartanom, amitől jelentősen megindult a fogyás, persze eleinte a felesleges víz távozott a szervezetemből. Az első időszakban odafigyeltem arra, mit viszek be a szervezetembe, egy-két évig például még egy kocka csokit sem ettem meg. Levesek, natúr hús, saláták, levesek: ezekből áll a menüm a mai napig, a kenyér pedig csakis teljes kiőrlésű lehet. Ritkán már egy kis édességet is megengedek magamnak. 

Íme hát a cikkből a részlet. Tina, aki az általam nagyrabecsült roma énekesnő unokája, párja Emilio, akit egyébként szintén nagyon tehetséges előadónak tartok. Node most nem erről van szó. Mondjuk ki: a gyomorgyűrű egy sebészi beavatkozás, amely fizikailag akadályozza meg a gyomrot a tágulásban, így korlátozva ezzel a befogadóképességét. Később a "port"-on keresztül az orvos ennek a gyűrűnek a feszességén állíthat, engedélyezve a gyomornak ezzel nagyobb mozgásteret. Az emberi gyomor mint tudjuk, ötvenszeresére tud tágulni, így egészen extrém mennyiségű ételt magába tud fogadni. A fizikai korlátozással megakadályozzák, hogy a delikvens sokat egyen. Mert képtelen lesz rá. Két dolog miatt tartom negatívnak. 

1. Az egészséges életmódra való törekvés, a lefogyás, a súlytartás, a test rendbehozása, az mind az agyban dől el, ott kell megfogalmazódnia annak a szándéknak, ami végül a gyakorlati megvalósításon keresztül eredményes tud lenni. A szándék ha megvan, akkor nagyfokú felkészülés után jöhet a megvalósítás. De kierőszakolni, rákényszeríteni, becsapni a szervezetet nem jó, és nem olyan eredményt hoz, amilyet vár az ember. Ez az én véleményem.
2. Ez egy elég macerás és élethosszig tartó dolog, ami ráadásul kurva drága is

Nemcsak hiszem, hanem tudom, hogy az ember gyűrű nélkül is képes lefogyni, mégha extrém kövér is. Én extrém kövérnek számítottam az 55-ös BMI-vel, azt hiszem tehát, hogy van jogalapom kijelenteni ezt. Nem kell sem gyűrű, sem műtét, sem gyógyszer. " A műtét után hat hétig léböjtöt kellett tartanom, amitől jelentősen megindult a fogyás" - mondja Tina. Én azt mondom erre, hogy ha műtét nélkül tartott volna hat hét léböjtöt, ugyanúgy megindult volna a fogyás. " odafigyeltem arra, mit viszek be a szervezetembe" - folytatja. Ehhez sem kell sebészi beavatkozás, csak szándék. 

Emilio azt nyilatkozta, hogy az összes típusú diétát kipróbálta, de egyik sem vált be. Pff....én úgy gondolom, hogy mindegyik diéta működik...ha betartják. A probléma ott van, hogy a helyes fogalmazás inkább úgy hangzott volna, hogy mindegyik típusú diétát megkísérelte kipróbálni, de nem sikerült. Mert nem volt elég erős ahhoz, hogy betartsa. Ebben az esetben Emilio-nak sokkal inkább lett volna szüksége mondjuk személyiség-fejlesztésre, mint műtéti beavatkozásra.

A klasszikus csodabogyó-sztori is ilyen. Fogok egy tablettát, odaadom a fogyni vágyónak, és azt mondom, vegyél be ebből napi hármat, ne egyél édességet, kenyérfélét, krumplit, rizst, zsírt, cukrot, a többiből is max 1200 kalóriányit egy nap, és mozogj napi egy óra aerob mozgást. Amennyiben szót fogad a delikvens, megindul a fogyás. De nem a tablettától, hanem az egyéb instrukcióktól....éljen a Placebo....

Értem én, hogy kell a reklám, hogy a tehetősebb túlsúlyosak menjenek csak műtétre, hiszen a későbbi utógondozás, meg a felmerülő komplikációk is mind-mind bevételt jelentenek...mármint nem a pacienseknek, nekik csak további kiadásokat persze. Nem tudom felfogni ép ésszel, egy orvos hogyan javasolhat gyomorgyűrűt valakinek? Arról nem beszélve, mikor durva csúsztatással "életmentő"-ként aposztrofálják Emilio gyomorgyűrű műtétjét. Miért nem mondják el ezeknek az embereknek, hogy képesek egyedül, minden segédeszköz nélkül változtatni a súlyukon? Hiszen teljesen logikus, hogy van egyfajta életvezetési módjuk, ahogy élnek, és nyilván ez vezetett oda, hogy elhízzanak. Ha ezen változtat, akkor változni fog a testképe is. Ok-okozat. Ahogy képes valaki elhízni, ugyanúgy képes lefogyni is. Ha az orvos segíteni akar, segítsen azzal, hogy támogatja a delikvenst, hogy legyen erős, ad neki tippeket, és sok információt, megtanítja az ételek összetevőinek a megértésére, megismerteti vele a dietetika alapjait. Ha megérti a testében végbemenő folyamatokat, könnyebben tudja befolyásolni azokat. Én így gondolom.

Saját magam vagyok a két lábon járó példa, hogy nem kell gyűrű. És nem vagyok se isten, se guru, se szellemi óriás, se parafenomén. Egyszerű pali vagyok, átlagember. Aki ismeri a számokat, és rászánja a szükséges időt/pénzt/energiát, az meg tudja csinálni. És a "pénz" alatt nem a százezreket értem, mint a műtétnél, hanem azt a havi többletet, ami egy jobban kontrollált étrend kiadásainál jelentkezik.

Okosan szeretni....

Annak idején, mikor én voltam kölyök, jól emlékszem a karácsonyokra. Nemcsak a suliszünet, a hó, az ajándékokra készülés, a fa, a csillogó fények, hanem az ételek, italok, illatok is nagyon meghatározóak voltak. Coca Cola-t még nem lehetett kapni akkor, csak Pepsi volt, egy literes, üveges kiszerelésben. Olyanból vettek anyámék három üveggel, meg ugyanennyi Schwepps narancsot. Az volt az üdítő, amit az ünnepi menühöz ittunk. Víz helyett.

Az ünnephez hozzá tartozott ez is. Ettől vált azzá, ami. Sokszor eszembe jutott ez mostanság, amikor sok családban szinte ismeretlen fogalom a víz, és ugyan van a házban, de a mosógép, a mosogatógép, és a wc-tartály használja leginkább. Esetleg a kávéfőző meg a forraló. Nos, a súlytartás égisze alatt ennek a dolognak is lehet némi jelentősége.

Ugyanis a hosszan tartó diétám alatt megtanultam élvezni az ízeket. Sőt, kiélvezni azokat. Mert mit tudja az az ember, aki nap mint nap megeszik sok finom csokit, sütit, egyéb édességet, hogy micsoda élvezet beleharapni egy szeletnyi csokoládéba.....Vannak emberek, akik blazírt arccal, rezzenéstelenül tuszkolják magukba azokat az ételeket, / amiket én egyáltalán nem akarok sem elítélni, sem kiűzni az életemből / , de a nagy diétám utáni súlytartós-megújult életmódom során keveset és ritkán fogyasztok, ám annál nagyobb élvezettel teszem. Meggyőződésem, hogy aki sokat fogyaszt ezekből a kajákból, az sokkal fakultabban, kopottabban kapja az élményt, mert már-már automatikusan, érzés és élvezet nélkül eszik.

Amikor a cukros ételeket teljes mértékben kivágtam az életemből, meglepődve tapasztaltam, milyen édes tud lenni a sárgarépa, vagy a zöldborsó...nyersen. Biztos, hogy írtam már erről itt a blogon. Megváltozik az ember ízlése, megváltozik a hozzáállása is az ételekhez, és az is megváltozik, ahogyan megéli az étkezéseket. Én most nem azt mondom, hogy rituális eseménnyé kell avanzsálni amikor az ember megeszik egy snickerst, de egész máshogy adom meg a módját ma, mint régen. Valószínűleg röhögtem volna, ha valaki arról beszélt volna nekem, micsoda nagy élmény a vajas-sonkás pirítós, vagy mennyire tökéletes a gulyás leves mellé a frissen kisült fehér cipó. Akkoriban egyáltalán nem tulajdonítottam ezeknek a hétköznapi ételeknek semmiféle jelentőséget. Ma már más a helyzet, ma máshogy értékelem, mikor ilyesmi kerül az asztalomra. 

Ha valaki csinált már olyat, hogy futott/biciklizett/úszott/focizott/stb. egy agresszívebbet, amikor befejezve a dolgot, élvezettel nyúlt el a füvön, az tudja, mennyire kellemes érzés, mikor az ember sokáig csinál valami fizikailag megterhelőt, és a végére érve lazíthat. Érezte a kellemes fáradtságot, ami az egész testében, minden ízében jelen volt. Megtapasztalta, milyen érzés egy forró tussal lemosni az izzadtságot, és megújulva elnyúlni egy ágyon/kanapén/fotelben. De ahhoz, hogy ezt valaki megélje, ezt a kifejezetten pozitív életérzést, ahhoz előbb mozognia kell....anélkül nem megy.

Azt is sokszor leírtam már, hogy szeretem az ételeket. Szeretek enni. Fontosnak tartom az evést, és szeretem megadni a módját. Szóval nem hiszek abban, hogy vannak bűnös ételek. Olyan ételek vannak, amiket nem tanácsos ész nélkül fogyasztani, korlátok nélkül. Abban is hiszek, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges életmód során igenis lehet fogyasztani szénhidrátdús, cukros, zsíros ételeket is, ha szeretjük. A lényeg az, hogy ne ezek tegyék ki az étkezések nagy részét, és ne együnk belőlük annyit, hogy eltompuljanak az ízek. Hagyjuk meg ezeknek az ételeknek, hogy emeljék az ünnep fényét, és élvezetesebbé tegyék az életünket.

Forog a kerék

Kényelmes ember vagyok. Amióta beruháztunk a szobabringába, azóta mindössze egy alkalommal ültem rá a biciklire, és akkor is csak egy kis 10 kilométeres "sétabringázásra". Tény, hogy a 10 fokos hőmérséklet, a közlekedési kockázat, a defektveszély, a beöltözés, és a távolság bizony jelentős tud lenni. A szobabiciklivel egész pontos értékeket kapok, már ami az elégetett kalóriát illeti, továbbá jobban be tudom illeszteni a mindennapjaimba, mint a valódi kerékpárt. Hajnalban kelek, és mire a család felébred, én addigra általában már sikeresen túl vagyok 1500 kalóriam elégetésén, ami - valljuk meg- nem rossz kezdet.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem befolyásolja a mindennapokat a tény, hogy egy fittness-gép került be az életünkbe. A példamutatás itt is bejön: még a legkisebb kissrác is rendszeresen rámászik, és tekerni akar, és sokszor konkrétan be kell osztani, ki használja. A dolgot "súlyosbítja", hogy tegnap újabb szerkezetet állítottunk csatasorba. Mert a biciklizés tökéletesen alkalmas a kalóriaégetésre, és a comb formázására, viszont felsőtestformálás szempontjából nem nagyon csinál semmit sem. Szerintem minden fogyni vágyó, túlsúlyos férfi valami olyasmit tűz ki célul, hogy a testén lévő túl sok zsírt izommá alakítsa. Ami persze ebben a formában lehetetlen, hiszen a zsírt előbb el kell égetni, és azután lehet csak izmokat építeni. Továbbá a zsírcellák azért még ott maradnak, és a bőr is ott marad, szóval tennivaló van bőven. A választásom tehát egy felsőtestet megmozgató, digitális evezőpadra esett. Életemben nem eveztem sportolási céllal, úgyhogy abszolút újhús vagyok e téren. Persze újabb bonyodalmak lesznek most, hiszen hova tegyem, mikor használjam, hogy építsem be az életembe, és a többi. 

Viszont az mindenképpen nagyon élvezetes a számomra, hogy a naponta átlag 3 kondigépen töltött órának hála, az elégetett kalóriáim sokkal nagyobb szabadágot adnak az étkezés területén. Hiszen ha van egy szintentartó kétezer kalóriás anyagcserém, és még pluszba elégetek másik háromezer kalóriát, akkor még ha négyezer kalóriányit is eszek egy nap, az egyenleg akkor is mínuszos. Az elmúlt hetem alatt a napi átlag egyenlegem mínusz 2312 volt, és a heti mérés is alátámasztottta a számokat. Szóval a dolog működik. Ugyanakkor azt hozzáteszem, hogy bár van olyan nap, hogy valóban megeszek négyezer kalóriát, de jellemzően nem, vagy csak nagyon minimális szénhidrátdús összetevővel. Tehát zömében megmaradtam a teljes kiőrlésű pékáruknál, a sok zöldség-gyümölcsnél, a light sajtkrémeknél, a sovány sonkáknál, a csirkemellnél, a halfiléknél és a zsírmentes elkészítésnél. A családdal ugyanúgy leülök együtt enni, mint régen, legfeljebb amíg ők bolognai spagettit esznek, én rozskenyeret extralight sajtkrémmel, és csemege uborkával. Azt hiszem, megszokták már, hogy általában mást eszem, mint ők.

Egyre inkább tűnik úgy, hogy az életmódváltás nem valami gyors dolog. Egyrészt hosszan tart, másrészt rétegei vannak, harmadrészt messze nem csak az étkezésről és a mozgásról szól, hanem tényleg az élet-nek a változtatásáról.

Mértékkel...

Nem tudom, más hogy van ezzel, de vannak terminológiák, amik engem rettentően fel tudnak bosszantani. Az egyik ilyen terminológia, a "mértékkel" kifejezés, ami többféle szemantikai környezetben érhető tetten. Például amikor valaki fogyni akar...és ehhez igazítja az étrendjét. Direkt nem írom úgy, hogy fogyókúrázik. Szóval fogyni akar, ezért például nem eszik mondjuk kenyeret....csak mértékkel. Ez már így eleve nem pontos megfogalmazás, hiszen a "mérték" lehet a mokkáskanáltól a tekenyőig bezárólag elég sok minden.

A csodálatos benne mégis az, hogy az embereknek nagyszerű kapaszkodó, ha kifogással kell élniük, hogy letérhessenek a saját maguk állította pályáról. Hiszen nem hízhatok, mert ugyan ettem a pacalból, de mértékkel....mi volt a mérték? egyáltalán megmérte, mennyit eszik...? Nos a legtöbb esetben nem. Sőt, azt hiszem tipikusnak mondható Lujza mama esete, aki le se ül az asztalhoz a családdal, mert ő nem ehet ilyesmit...."csak csipeget". Igaz, ha a csipegetések alkalmával elfogyasztott mennyiségeket összegyűjtenénk, akkor kiderülne, hogy többet evett bárki másnál.

Szóval én bizony nem hiszek sem abban, hogy "lehet, csak mértékkel", sem abban, hogy "odafigyelve", sem abban, hogy "csak az íze miatt", sem abban, hogy "csak megkóstolom, elég édes/sós/stb.-e"....én abban hiszek, hogy vagy nem eszem belőle, semennyit, vagy ha eszem, lemérem, kiszámolom. Akkor nincs melléduma, annyi, amennyi.

Arról nem beszélve, ha az ember elengedi a kontrollt, akkor a legtöbbször annyi kalória ugrik be, amit sosem gondolna az illető, ha nem számolná ki. Ugyan ki számolna a kicsi zacskónyi finom kesudióval, mint jelentős tétellel? Egyfelől gyümölcs, másfelől olajos mag, tele értékes és jó zsírokkal, amik kellenek ugye a zsírban oldódó vitaminok miatt. Csakhogy a tizenöt dekányi kis ropogtatnivaló 922 kalória....több, mint egy "belvárosi" pizza. Vagy mint egy komoly főétkezés. Vagy nyolcvan deka grillezett csirkemell. Vagy három kiló alma. És sorolhatnám napestig. A nyolcvan deka grill pipicicitől, vagy a három kiló almától mindeki dobna egy hátast, ha beülnék a tévé elé a kanapéra, és rosszallóan bólogatnának, hogy ahááá, már értem miért kövér a nyomorult. De a parányi zacskónyi kesudióval a kezemben szánakozva néznének rám a fél pizzájuk mellől, és részvéttel a szemükben gondolnának arra, szegény én, nem ehetek rendesen, mert hiszen fogyózok.

Sarkítok kicsit, tudom. De vállalom. Én kőkeményen hiszek abban, hogy mindenki le tud fogyni, ha akar, ha és amennyiben komolyan gondolja, és képes szembenézni a számokkal.

Merengés a répatorta fölött

A bevásárlás után beültünk egy kávéra a helyi Costa kávézóba, és miközben elmajszoltam az 514kalóriás isteni finom répatorta-reggelimet, arról filozofálgattunk a feleségemmel, hogy vajon mit is jelent a szépség, és miért ennyire szubjektív fogalom.

Számtalan embert látni a világban, akik öntudatosan viselik a kövérségüket, és sok-sok energiát fektetnek magukba, de nem az ideális súlyuk elérése terén, hanem öltözködés, smink, testékszer terén. Az ember hajlamos azt gondolni, amikor egy 40 feletti BMI-vel rendelkező ember ilyen arckifejezéssel jár-kel a világban, akkor valószínűleg nem gondolja magát csúnyának. Ellenkezőleg. Szépnek. Esküszöm, ezeknek az embereknek az arcukon én ezt látom. 

Lehet, hogy persze én rosszul látom, és nem így van, de gondoljunk csak bele: Mit is jelent a szépség....? tegyük fel, hogy adott egy ember, aki komoly súlyfelesleggel rendelkezik, és a tükörbe nézve elégedetten csettint, és arra gondol, hogy milyen jól néz ki. Ha én ezt máshogy gondolom, az az én dolgom. Mondjuk, hogy szerintem nem szép. De kinek a véleménye nyom többet a latban?? Miért lenne nekem igazam, és miért ne lehetne neki? Végülis ugyanolyan erővel, ahogy én csúnyának gondolom, lehetne szép is...

Mi határozza meg a szépséget? Ha abból indulok ki, amit a plakátokon látni, ahogy a jól öltözött fiatal modellek néznek ki....nos, akkor elmondhatom, hogy az emberiség kilencevn százaléka csúnya :):) Akkor tehát a szépség ideálja, egy média által folyamatosan ébren tartott társadalmi elvárásokon alapuló paradigma lenne csupán...? Ki mondja meg mi a szép....? Kinek mi a szép...?

Érdekes kérdések ezek. A túlságosan nagy túlsúly ellen könnyű érvelni, hiszen ott van az egészség, mint olyan. A túl kövér embernek könnyebben lesznek keringési rendellenességei, magas vérnyomása, stb....gyorsabban kopnak el az ízületei, fáradnak el az izmai....és a súlyfelesleg korlátozza a szabad mozgásban. Viszont van egy elég széles mesgye, amikor ezek a kockázatok, illetve korlátok nem, vagy nem meghatározó mértékben állnak fent. Egy átlagos, 170 centi magas 35 éves férfi testsúlyára akkor is a normál húzható rá, ha 58 kiló, és akkor is, ha 72. Ez nagyon szorosan vett sáv. Én inkább azt mondanám, hogy 58 és 78 kiló között benne van a "normális"-nak nevezhető dobozban. Tehát aktív és egészséges életmóddal komolyabb rizikók és korlátok nélkül élhet. Azonban a két súly között van 20 kiló, és valljuk meg sokan ezen a 20 kilós határon belül igyekeznek lefogyni, azaz a logika mentén haladva a fogyás motivációja sokkal inkább írható a szépségre való törekvésre, mint egészségügyi megfontolásra.

Nem tudom mi értelme van ennek a post-nak....lehet, hogy semmi. Csak elgondolkodtam, mennyire befolyásolhatóak vagyunk mi emberek, és mennyire más tud lenni minden, ha másik szempont felől közelítünk.

Mennyi az annyi....

Azt mondják, az éremnek két oldala van. Én azt mondom, jó esetben csak kettő, de sajnos sokszor sokkal több. Amikor fogyásról beszélünk, és az a célja valakinek, hogy súlyfeleslegtől szabaduljon meg, akkor az ilyenkor felmerülő problémák általában csőstül jelentkeznek. Erről már többször írtam itt, össze kell egyeztetni az eddigi életmódot az új életmód változtatásaival, be kell illeszteni a képbe valahogy az eddig mozaikkockák elvesztése nélkül. Mondjuk ki: időt, energiát és pénzt kell még beleszuszakolni az életünkbe, oda, ahol ezekből eddig sem volt feltétlenül sok felesleg.

Érthető, ha az ember igyekszik más kárán tanulni sikerén okosodni, netalán segítséget vesz igénybe. Kipróbált étrendek, módszerek, tippek-trükkök. Fórumok, chat-szobák, linkgyűjtemények, levelezőlisták, izzanak az ötletektől. Egyre több hasznos oldal jön létre, ami segíti a fogyni vágyókat. 

Hogy mennyire nem mindegy, egy adott ételt hogyan készítünk el, vagy honnan szerzünk be, nézzünk egy teljesen egészségesnek látszó étrendet:

Reggeli: 2 pohár epres joghurt

Tízórai: Tojásrántotta, 3 tojásból

Ebéd: 2 szelet csirkemell, vegyes körettel

Snack: 30 deka gyümölcs

Vacsora: 2 szelet tőkehal, zöldségkörettel

Ez egy teljesen oké étrend, van benne bőven fehérjeforrás, -még omega3 is-, van benne joghurt, zöldség, gyümölcs. Teljes kiőrlésű cucc nincs benne, de most olyan étrendet akartam, ami fogyós. Szóval ha szigorúan ragaszkodom az ebben leírtakhoz, akkor is választhatok a polcról többféle joghurtot, a rántottát is elkészíthetem zsírmentesen vagy olajjal, szalonnával, sajttal, a levest is ránthatom, és szaggathatok bele galuskát.....attól az még ugyanúgy zöldségleves. A csirkemellet meg lehet sütni minden zsiradék nélkül, serpenyőben vagy tepsiben, meg lehet kirántani is, olajfürdőben. Csirkemell az így is, úgy is. Ahogy az alma is gyümölcs, meg a banán is. És ahogy a krumpli és a kukorica is zöldség, meg a brokkoli és a sárgarépa is. Ugye...

Ráadásul a mennyiségeket is megkötöttem, holott sokszor találkozhatunk az egy tányér, egy adag, egy szelet, egy kanál.....sorolhatnám tovább kifejezésekkel, amik még tovább tágíthatják a rést. A számításaim alapján ez a menüsör egyaránt lehet 1577 és 4503 kalória is.....pedig mennyire nem mindegy, mennyi az annyi....

Férfiak

Azon tűnődtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a téma, melyről alapjaiban szól a blogom, szinte kizárólag hölgyek körében kelt érdeklődést. Vagy az is lehet, hogy ez csak a látszat. Mindenesetre eddig még nem sok férfisorstársat sodort felém az élet, aki belebotlott volna a ebbe a blogba, és aki érdeklődést mutatott volna a téma iránt.

Első körben arra gondoltam, talán több számban található a hölgyek között az olyan, akinek túlsúly gondjai vannak. mert ugyan ha körbenézek az ismerőseim között, akkor én ugyananolyan sok kövér férfit ismerek, ahány kövér nőt, szóval nincs szignifikáns eltérés, no de nyilván a statisztika....de nem. utánanéztem, és mind az elhízott, mind a túlsúlyos kategóriában a férfiak vezetnek.

Mire vélhető akkor ez a dolog vajon? A férfiak többségét hidegen hagyja ez a tény, vagy inkább csak nem vállalnák fel, hogy őket foglalkoztatja az életmód-ideális testsúly téma? Az is igaz, hogy figyelve a magyar médiát, van valamiféle sugallat abba az irányba, miszerint ez az egész olyan "csajos" téma....kismillió műsorblokk, riport, cikk foglalkozik ezzel, de jellemzően hölgyekkel, -nek, -től, stb. Vajon a média tehet arról, ha ez a téma nem tűnik elég "férfias"-nak?

Ha arról van szó, hogy a pasikat nem érdekli a dolog, akkor vajon miért nem? Az egészségügyi kockázatok, és az esztétikai jellemzők ugyanúgy hatással vannak a férfiak életére is, mint a nőkére...vagy a pasik nem szeretnek beszélni róla, foglalkozni vele, erről lenne szó...?

Pedig sajnos a túlsúly nem válogat...