Friday 17 August 2012

Eső

Sajnos megyünk ki a nyárból, és közeledik a tél, ami errefelé nem a nagyon nagy hidegeket jelenti, hanem inkább a sok csapadékot. Legfőképp sajnos esőt. Ez annyiban lényeges nekem, hogy a napi 2-3 órányi biciklizésem kerül veszélybe. Bár elméletileg lehet esőben biciklizni, sőt, ma reggel a visszafelé úton el is áztam rendesen, de órákat eltölteni a nyeregben úgy, hogy közben esik....hát nem tudom.

Két lehetőség van: az egyik az ún Trainer stand, ami a kerékpárból 5 perc alatt otthoni szobabiciklit varázsol, potom 180€-ért. Lehet olcsóbban is beszerzni, de a szállítási költségekkel kábé ugyanott vagyok, mintha itt veszem meg. A húzós ár mellett ott van az a dolog is, hogy ebben az esetben a bringa nem "él" alattam, mint rendesen. Szóval amikor az ember biciklizik, akkor van például olyan, hogy szembeszél, hogy bukkanó, hogy emelkedő, meg lejtő, meg panoráma, meg levegő....ami így hirtelen eszembe jut. Jó, ebből a panoráma nem feltétlenül áll meg egy masszív eső esetén, de a többi része az élménynek, így félek attól, hogy egy "indoor" verziónál nem azt kapnám, amit egyébként. Plusz az intenzitás is más, hiszen terepen belefér, hogy az ember feláll a nyeregben, állva hajt kicsit, bedől egy kanyarban, vagy felugrat valahová....ettől lesz a biciklizés az, ami. Előnye ellenben, hogy lehet mellette tévét nézni, zenét hallgatni, beszélgetni, nem kell annyi ruha, sisak, lámpa, és lehet akármilyen ítéletidő.

Ugyanakkor viszont az sem kerülne kevésbe, ha az ember rákészülne egy esőben való hosszabb biciklizésre...esőkabát, esőnadrág, cipő- és sisakvédő, satöbbi. Tehát anyagilag közel azonos a dolog, más szempontok alapján kell dönteni...mindenestre nem könnyű.

Valahogy mindenképpen meg fogom oldani, mert a téli időszakra is szükséges fenntartani a megfelelő mennyiségű mozgást. Persze van más lehetőség is a biciklizésen kívül....lehet pl. aerobik-ozni, elég komoly mennyiségű és -típusú program elérhető akár a videomegosztó portálokon, akár másutt. 

2 comments:

Lazac said...

Tök jó ez a kép!! Hogy csináltad? :)

Valóban mérlegre kell tenni, hogy mit miért...de majd ügyesen eldöntötd.:)
A trainer stand-ot hova gondoltad felállítani?:)
Ez amúgy összecsukható, vagy állandóan hely kell neki? Mert akkor valóban meggondolandó, hiszen hidegben nem olyan élvezetes az eső, mint mondjuk nyáron. Itt nálunk legalábbis, ott nem tudom milyen a téli hőmérséklet, de én télen elő sem veszem a bicajom hóban, jégen, vagy 2-3 hónapig.

Alan said...

Köszi :)

A stand-nek nem kell sok hely, és a bringa is gyorsan rárakható, meg levehető, szóval be lehet állítani akár a tévé elé is :) Itt egyébként télen a leghidegebb mínusz pár fok, de az elmúlt években extrém hidegek voltak, -10 meg -15 fok....azelőtt ilyen szinte sosem volt. A jellemző az enyhe, nulla fok körüli hőmérséklet.