Tuesday, 7 February 2012

Crazy Heart, avagy Jeff Bridges és a karma

Ez a nem túl régi film sok tekintetben magával ragadott. Nemcsak mert szeretem a jó country muzsikát. vagy nemcsak mert Jeff Bridges kiváló színész. És nem azért, mert a film díjakat kapott....hanem azt hiszem azért, mert gondolatokat ébresztett bennem. A jó filmek olyanok, hogy miután az ember megnézi, még napokkal, hetekkel azután is eszünkbe jutnak. Ez a film is arról szólt úgy Istenigazából, amit sok más film is igyekszik kifejezni: hogy mi az, ami igazán fontos az életben.

Az ember hajlamos kergetni dolgokat. Tök mindegy, mi az...egy álom, egy cél, egy tárgy...egy eszme, tényleg mindegy...de a nagy kergetésben észre sem veszi, hogy elszalad amellett, ami igazán fontos lenne. Ez nem egy filozófikus posztnak indult, mert az elhízásról és a lefogyásról akartam írni. Méghozzá ezzel a felütéssel. És össze fogom hozni a két szálat mindjárt :) Sőt, talán össze is kuszálom...

Régebben vacilláltam azon, hogy a kövérségemnek van valamiféle karmikus léte. Hogy azt osztotta nekem a gép, hogy kövéren kell éljek, és az a dolgom a világban, hogy megtapasztaljam mindazon nehézségeket, amiket a nagyon kövér emberek megtapasztalnak. Írtam erről már ebben a blogban (is). Azonban mi van akkor, ha másféleképpen karmikus, ha valaki elhízott? Mert van egy pont...amikor a kövér ember megrázza magát, és felébred. És lefogy. Sajnos ez a pont van akinél sosem jön el...vagy amikor eljönne, már nem él, végül is tökmindegy akkor már...De mi történik, amikor valaki megérik a változásra? Mádhogy teszem fel a kérdést: minek kell történnie ahhoz, hogy valaki elérkezzen ehhez a ponthoz?

Azt hiszem erre nincs egyöntetű válasz. És talán ezért olyan nehéz okosnak lenni, és tanácsot adni. Talán ezért olyan nehéz megválaszolni a kérdést, hogy mi a titok? Hogy csináltad? Olyan sokan kérdezték, kérdezik ezt tőlem, és olyankor kicsit mindig zavarban vagyok, mert hát nem hétpecsétes titok az, hogy nem kell annyit enni, és akkor lefogy az ember. De én azt hiszem, a sok érdeklődés, bár nem direkte módon, de arra vonatkozik, hogy mi kellett ahhoz, hogy ez a sorsfordító pont bekövetkezett az én életemben? És hogy neki, a kérdezőnek mit kellene tennie, hogy fel tudjon ébredni? Sajnos erre nincs válaszom. Mert csak magában van meg mindenkiben a válasz erre. Azt gondolom.

Jeff Bridges a filmben nem a kövérség problémájával néz szembe. De ha elvonatkoztatok, akkor ez nem is érdekes. A film szépen vezeti rá a nézőt, hogy döbben rá lassan a főhős, hogy megy el az élet mellette. És egyszercsak eljön az a pont.

Ha van tanulság, max. annyi, hogy az életünk nem más, mint egy gyorsvonat, ami sosem fog visszajönni, csak előre robog. Nincs retúr....csak oda van. Szóval minél előbb felébredünk, annál több idő marad élvezni az utazást.

4 comments:

  1. Ezt nagyon szépen írtad meg!
    Igen, mindenkinek magának kell eldönteni azt, hogy mikor szúrja már az a szög a cipőjében annyira, hogy tegyen valami önmagáért. Vannak, akik inkább egész életükben sántikálnak tovább.
    Vannak, akik leveszik a cipőjüket és mindjárt jobban érzik magukat már ettől a ténytől is.
    Ez a szöges cipő hasonlat már nagyon régi, vannak emberek akik mindig panaszkodnak, de még tényleg nem szúrja őket eléggé az a bizonyos szög.

    ReplyDelete
  2. Köszönöm :) Igen, sok jó hasonlat van erre, van hogy egy frappáns hasonlat többet elmond, mintha az ember megpróbálná megmagyarázni.

    ReplyDelete
  3. :) én pont ezt kérdeztem egyszer, hogy mi történik, mi az a plusz egy "január 22".-ében :)
    ((És mért bukunk bele olyan nagyon sokan, olyan nagyon sokszor?!?!?!?))

    De azért jó látni az ilyen példákat mint te!!:)

    KSz.

    ReplyDelete
  4. Köszi :) Igen, persze hogy emlékszem rá, és magam is sokat gondolok vissza arra a napra...

    ReplyDelete