évvége, éveleje, észak

Közeledik az évvége. Vagy úgy is lehetne írni, hogy az év eleje. Év eleje, amikor kb. két hétig minden üzletben súlyzókat meg kardiógépkeet lehet kapni, merthát le kell gyorsan mozogni az ünnepek alatt felkapott pár dekát...kilót. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kábé márciusig szokott tartani, mire nagyjából megközelítem az ünnepek előtti súlyomat...szóval nem csak 1-2 hét, az biztos.

Ezt a bejegyzést egyébként rendhagyó módon útközben írom, Oslo és Stockholm között félúton, a vonaton. Az év utolsó néhány napját a családdal itt töltjük, és (megint)elcsodálkozok, amikor az itteni boltok választékát böngészem át, hogy mennyivel jobb lehet itt egészségesen táplálkozni, mint pl. Írországban. Rendkívül széles a választék a hozzáadott cukor nélküli, és/vagy az édesítőszerekkel készült termékek terén. Meg valahogy az egész skandináv térségben olyan alap, hogy van tornaterem a hotelben, hogy bárki, aki akar az tud is foglalkozni a testmozgással és a tudatos/egészségesebb táplálkozással. Stockholmban például több mint 30 ingyenesen használható konditerem van. Tudom, hogy nem feltétlenl pénzkérdés a teremhasználat, de akkor is. Ez, valamint a gyerekcentrikusság az, ami számomra nagyon kedvessé teszi a skandináv országokat.

Naszóval hamarosan itt a nyakunkon a szokásos "New Year-New Me" műsor, a fogadkozások, a nagy elhatározások ideje, ami menetrend szerint általában 1-2, de max. 3 hétig szokott tartani a legtöbb embernél.  Nálam már ez is mondhatom, hogy rutinszerűen megy a maga útján. Az évvége...a Karácsony és az Újév, meg a közte lévő pár nap a lazításé, amikor nem kell (annyit)edzeni, és lehet engedni a kaja-gyeplőn is, hiszen nyilván nem ezen a néhány napon fog múlni az egészségünk, hanem az év többi többszáz napján....szóval én úgy gondolom, elég, ha akkor tartjuk a kontrollt, ilyenkor a lazításé legyen a főszerep.

Pláne ha el is utazik az ember, és új helyeken jár...ugyebár. Érdekes volt, hogy a Stockholmi múzeumban a nagy viking-tárlat kivesézése után amikor lerogytunk az étteremben, és mindenki szokásosan húsgolyót kért, én -kóstoljuk meg alapon- az aznapi levest rendeltem, ami brokkoli-fehérrépa krémleves volt. És megdöbbentő, hogy bár egyik zöldség sem a kedvencem, a leves viszont baromi finom volt! Szóval érdemes nyitni az új felé, még nekem is :)

Oslo egyébként csalódás volt. 2016-ban jártunk itt Verussal meg Benivel.....akkor impresszíven tiszta város volt, rengeteg elektromos kocsival, kulturált, tiszta környezettel.....most az elektromos kocsik eltűntek, retek van mindenütt, és egyre több a rosszarcú ember az utcán....sajnos....ezeket a képeket az operaház tetejéről fotóztam, kint a fjordnál. 

Felelősek vagyunk az álmainkért...?

Felelősek vagyunk-e az álmainkért? Az oké, hogy álmodounk, álmodozunk valamiről. Az is oké, hogy elképzeljük a megvalósulást. De vajon megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik....azért, hogy elérjük az álmainkat, a céljainkat? Nem feltétlenül az életmódváltásra, a fogyásra gondolok, de minden másra is akár. Ami fontos lehet az életünkben.

A tények makacs dolgok, ahogy egy kiváló barátom szokta volt mondogatni. Tény, hogy sok túlsúlyos ember él. Tény az is, hogy egészségesebb, kockázatmentesebb, és élvezetesebb tud lenni az élet, ha az embernek nincs (akkora) súlyfeleslege. Tény, hogy nincs titok a körül, hogy mi kell ahhoz, hogy a súlyfeleslegtől megszabaduljunk. És sajnos az is tény, hogy sokaknak mégsem megy.

Egy adott embernél vajon ki milyen százalékban tenné felelőssé magát az embert? Felelőssé azért, amiért túlsúlyos? Persze alapkérdés, hogy kit érdekel, de most az elv kedvéért csak azokra gondolok, akiket igen. Tehát akik szeretnének lefogyni, és súlyfelesleg nélkül élni, egészségesebben, könnyebben, kisebb kockázati tényezőkkel.

Ha azt mondom, ő tehet róla, akkor áldozathibáztatást követek el? Mennyiben tekinthető áldozatnak egy túlsúlyos ember? Mikor kellene betegnek tekinteni őt, vagy a szerencsétlen körülmények elszenvedőjének?

Nos, én azt gondolom, hogy ez minden egyes esetben változhat, de van azért valami, ami közös pont. Az egyén szempontjából igenis fontos, hogy ő maga vajon mindent megtesz-e azért, hogy lefogyjon, vagy csak álmokat kerget. És ezt mindenkinek önmagában kell eldönteni, nem kifelé. Mert kifelé pillanatok alatt vagonszám lehet a kifogásokat gyártani, amiből néhányuk még akár mentség is lehet...de önmagunknak minek hazudni? Önmagunknak kell feltenni a kérdést, hogy mit vállalunk be az álmainkért? Vagy inkább úgy teszem fel a kérdés: mit nem vállalunk be az álmainkért?

Kardió

A kardió szívás. Unalmas, fárasztó, egyhangú, sokszor fájdalmas, kényelmetlen izé. Nyilván sokkal élvezetesebb jó nagy súlyokat emelgetni, kinyomni, hajlítani, hiszen az orrom előtt ott a sikerélmény, látom, hogy megy, hogy jobban megy, hogy ennyi is megy....

Viszont mindenki tudja, aki képben van, hogy igenis szükség van a kardiózásra. Én magam mindennap kardiózom, előfordul, hogy egy-egy nap kimarad, de ritkán. Kezdem egy éhgyomri menettel, általában 1 óra szobabringa...reggel a glikogén ki van ürülve, tehát jó eséllyel rögtön a feleslegből fedezi a szükséges energiát a szervezet. Napközben aztán felváltva a súlyzós edzést, illetve a hosszú, 1 órás HIIT training-et csinálom az elliptikus tréneren. Unalmas, igen.

Szembe velem berakom a laptopom, és nézek valami filmet, hogy lekössem magam. Így előfordul, hogy olyan egyébként szar filmeket is megnézek (belenézek), amik azért annyit nem érnek, hogy csak magáért a filmért leüljek elé, de erre tökéletes.

Szóval aki időt szakít arra, hogy kardiózzon rendszeresen, az megérdemli a hátbaveregetést, mert talán az összes edzésforma közül ehhez kell a legnagyobb elszántság, kitartás, hajthatatlanság. Valaki tegnap megkérdezte tőlem, hogy jó ez a cross traineres kardiózás? Mert neki azt mondták, hogy csak a lusták szoktak ezzel edzeni....hát most erre mit lehet mondani? :)  Semmit.

Mi van, ha....?

Biztos sokan ismerik az érzést, amikor ráállunk a mérlegre fogyást várva, de az többet mutat, mint amit elvárnánk tőle. Nyilván velem is sokszor előfordult, és gondolom lesz is ilyen még...most leírom, én ilyenkor mit teszek...

Első körben végigellenőrzöm, hogy a mérési körülmények megegyeznek-e...azaz: mikor állok rá a mérlegre, milyen ruha van rajtam. Aztán felteszem a kérdést, hogy csak egyszer álltam rá, vagy többször is? Hiszen egy mérés nem mérés...ugye? Én minden alkalommal háromszor állok rá a mérlegre, ha mérem magam, és csak akkor fogadom el az eredményt, ha ugyannyit mutat. Ha mindezek mellett is olyan az eredmény, amire nem látok okot, akkor végignézem a nyilvántartásomat, hogy az egyes napokon miket ettem, és ellenőrzöm a számításokat, hogy nem tévedtem-e valahol. (Nagy rutinnal az ember háta mögött ilyen igen ritka). Aztán végigveszem magamban a víz mennyiségeket. Tartottam-e mindennap a penzumot, és nem volt-e szünet vagy fennakadás a vízbevitelben. Ha itt is minden a szokásos, akkor megnézem a rögzített értékeket. Kalória, mozgás, esetleg CH...az elmúlt hetem úgy alakult, hogy átlagosan napi 1573 kalóriát fogyasztottam, miközben átlagosan naponta 77 percet kardióztam.  A hét elején napi 5 gramm CH volt a bevitel, aztán volt a rosszullétem, és leálltam a ketóval, tehát a hét második felében 130 gramm CH-t fogyasztottam napi szinten. Ez sem olyan sok egyébként. Ha ezen is túl vagyok, akkor mérlegelem magamban, hogy esetleg fogyasztottam-e olyan ételt, ami okozhat felfúvódást, székrekedést, folyadékmegkötést ,bármi olyat, ami okozhatja a nem várt súlygyarapodást. Ha itt sincs semmi érdekes, akkor elgondolkodom azon, nem lehetek-e beteg, mert lehet hogy van egy kis torokfájás, prüszkölés-köhögés, ami fel sem tűnik sokszor az embernek, de ugye ha valami vírus vagy baktérium garázdálkodik bennünk, akkor már megváltozhat az anyagcsere. Ha továbbra is semmi, akkor lehet analizálni a tápanyagbevitelt, az én mostani esetemnél a legvalószínűbb a CH, mint ok, hiszen a hét elején ultra kevés volt, aztán az utolsó napokban hirtelen emelkedett. Talán ez az ok, nem tudom. Az is lehet, hogy az utolsó napokban már csináltam súlyzós edzést is (a ketó után), és ez befolyásolta, nem tudom.

Látható, hogy bőven van min agyalni ha ez történik, és rengeteg minden befolyásolhatja a pillanatnyi tömegünket...rengeteg olyan, amit ki tudunk deríteni, és sajnos sok olyan is, amit nem...mindenesetre a legfontosabb dolog, hogy nem szabad sem letörni, sem feladni, sem elkeseredni....tovább kell menni az úton, amit magunknak kijelöltünk. Ha a súlynövekedés trend jelleget vesz fel, azaz legalább 3 héten keresztül folyamatos lineáris emelkedést mutat, akkor lehet mondani, hogy valami nem jó, valamin változtatni kell. Persze akkor sem úgy, hogy akkor szarni mindenre, feladni mert úgysem megy....ugye.

Amúgy a ketót befejeztem, mert nem tetszett benne a sok zsír. Nem tetszett benne, hogy egész nap energia nélkül voltam, nem tudtam/mertem/akartam edzeni se, csak kardióztam mindig. Nem tetszett, hogy állandóan fáradt voltam, hogy gyakran fájt a fejem, és rosszkedvűbb is voltam. Ez persze nem jelenti, hogy a módszer nem jó, csak nekem nem vált be.

Maga a módszer nagyon megosztó...és ugyebár önmagunknak kell tudni eldönteni, hogy mit és kinek hiszünk, és miért. Ha már nem vagyunk szakemberek....de közben vannak szakemberek ott is, ahol mellette, és ott is ahol ellene érvelnek. Mindenesetre a magamon tapasztaltak nem tetszettek. Valószínűleg nem csináltam elég jól, vagy tökéletesen, nem tudom, de talán mindegy is már.

Most valahogy úgy látom, hogy pusztán a fogyás az energia(kalória)-deficittel valósul meg, és erre kell törekednie annak, aki fogyni akar. Ha ez megvan, akkor a fogyás mikéntje, sebessége, görbéje, stb...múlhat azon, hogy most azt a kevesebb energiát  ketóval, vagy paleóval, vagy CH hintával, vagy intermittent fasting-gal, vagy káposztalevessel, vagy búzafűlékapszulakivonattal, vagy lándzsás utifűsziruppal, esetleg milkacsokival, nutellával, vagy szárított spirulina platensis-szel viszi be.

Ki mitől érzi magát boldogabbnak, vagy effektívebbnek. De a csapda ott van, hogy egyik módszer sem ad arra lehetőséget, hogy energiadeficit nélkül fogyjunk le...mondom én úgy, hogy alapvetően egy bullshit-nek gondolom ezt az egész napi ajánlott kalóriamennyiség dumát. Beleálltam én már (nem is) egyszer kétszer ebbe...de ugye amikor utánamentem akkor kiderült, hogy ezt nem tudományos alapon , hanem fogyasztási adatok alapján kalibrálták be, szóval....engem azért ez nem győz meg. Rengeteg ember van, aki nem kövér, és nem 2000 kalória körül eszeget, hanem kétszer, vagy háromszor annyit. Továbbá senki se mondja, hogy mindegy a forrás. Értem én, valahogy számolni kell, de nyilván más 500 kalóriányi hús, zöldség, vagy gumicukor...mondjuk.

Olyan csodamérleg kéne, amire az ember rááll, és az egyből tudja az elmúlt napok mozgását, munkáját, az elfogyasztott kaják minőségét, idejét, mennyiségét, tudja azt, mennyire vagy fitt, erős, milyen a lelkiállapotod, és mindezek alapján - nem egy számot mutat, hanem mondjuk azt mondja:

" fasza gyerek vagy, ügyes voltál, menj, élvezd az életet!"  

Sajnos a mérlegek nem ilyenek, és ostoba számokat mutatnak csak. És a számok mögött lehet sokminden olyan is, ami nem a lerakódott háj, mert nem tartottuk be a diétánk szabályait, hanem megnövekedett izom, vagy felhalmozódott víz, vagy ki nem ürült salakanyag....vagy mittudomén. Egy mérleg nem tud dialektikusan gondolkodni. Viszont mi, emberek igen, úgyhogy a remény nincs veszve :)

Testpozitív

Testpozitív. Ez a mai korban trendi kifejezés azt jelenti, hogy valaki pozitívan viszonyul a testéhez, illetve inkábba a megjelenéséhez, a kinézetéhez. Tele van a média, különösképpen az online közösségi területek (pl. instagram) olyan emberekkel, akik büszkén teszik közzé a testükről készült előnytelen képeket, felvállalva ezzel azt, hogy nemcsak az lehet szép és kívánatos, amiről a divatszakma úgy gondolja.

Illetve a divatszakma is azért változik, hiszen - mondjuk egyenlőre inkább a hölgyek tekintetében- sokan "futtatnak" oversize modelleket is, pont azért, hogy ne érhesse őket az a vágy, hogy hamis példaképeket gyártanak a fiataloknak. 

Értem én, a szépség relatív, kinek ez tetszik, kinek az. De ugye a másik oldalon ott van az egészség...hogy mi egészséges, és mi nem az. Hol a határ? Zömében persze fiatalok vállalják fel mosolyogva a narancsbőrös combjaikat, vagy az úszógumit deréktájon....de mi lesz velük néhány évtized múlva? A túlsúly problémákat okoz a mindennapi életben ugyanúgy akárcsak az emberi testben. A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, az eltunyulás, a gyakori önkényeztetés....ez oda vezet, hogy a szervezet egy idő után nem tudja kompenzálni a "rossz tartást", és feladja. És jön a cukorbaj, a keringési gondok, a meszesedés, az arthritis.....és az idő kerekét nem tudja senki visszaforgatni.

Azt hiszem én úgy vélem, hogy ha valaki egészségesen él, egészséges ételeket eszik, és rendszeresen mozog, akkor lehet testpozitív, hiszen minden rendben van, és ha urambocsá' van rajta néhány kiló extra, akkor valóban helye lehet a kérdésnek, hogy na és akkor mi van? Akkor már egy társadalom által erősen befolyásolt, de alapvetően szubjektív dolog, hogy mi is a szépség. Rubens korában is más volt az ideál, és ma is más. 

Nyilvánvalóan a DNS-ünkben ahogy az összes fizikai jellemzőnk, a testömmegünk/alkatunk/súlyunk/megjelenésünk/alakunk is be van kódolva, és ugyan már miért ne lehetne, hogy ez egyedi, és nem egy fix szám, kiszámolva a magasságból meg egyéb adatokból. Nem vagyunk futószalagon gyártott dobozok, mindenkinek egyedi az ujjlenyomata, egyedi az anyagcseréje, és így a külső megjelenése is. Már persze abból a szempontból, hogy mi számít "jó"-nak...

Túlzás

Megint túlzásba estem. Sajnos ez a személyiségem része, küzdök ellene, de ha nem figyelek, nagyon végletes tudok lenni. Ott kezdődött a dolog, hogy tegnap már napközben is furán fáradt voltam, és nem múlt el a fejfájásom, amire pedig már egy csomó gyógyszert vettem be. Próbáltam aludni napközben, de nem lett jobb. Aztán estefelé konkrétan betegnek éreztem magam, a fejfájásom mellé jött egy erőteljes hasfájás, émelygés, hányinger.

MI más lehetne az ok, mint az aktuális diétám, hiszen sosem bírok megmaradni újabb tapasztalatok nélkül. Szerencsére viszont kurva okosak vagyunk rendelkezünk elég tapasztalattal és kellő ismeretanyaggal, depláne hogy Kari is itthon volt, aki ugyebár immunológusnak tanul, szóval eléggé képben van az anyagcsere kérdésekkel....szóval pikk-pakk kiderítettük, hogy egyszerűen annyi van, hogy túltoltam a ketót.

Aszondják, hogy a napi 50 grammnál kevesebb szénhidrátbevitel már általában elég ahhoz, hogy elinduljon a ketózis. Csakhogy én a múlt héten konkrétan napi 6,7 gramm CH-t vittem be átlagosan. Mert jól akartam teljesíteni. Csakhogy ez túl kevés, ilyenkor nagy mértékben el tud savasodni a vér, ami nagyon veszélyes. Amikor a szervezet nem tudja a zsírsavakat kellő mértékben lebontani, akkor ún.  keto-acidózis lép fel, és akár halálos is lehet, vagy vezethet kómához.

A téma óriási, és én nem vagyok szakember, de a fellelt tünetek stimmelnek, szóval változtatnom kell, mert nagyon nem éreztem jól magam tegnap. Mézes teával jobban lettem egyébként. Szóval megint újratervezem a dolgot. Sose halunk meg :D:D:D

Ilyen sajt nincs is

Mindig nyavalygok, hogy itt angolszász vidéken csak a cheddar sajt megy, ezermillió formában...és hát az összes létező sajt közül naná, hogy ez a legzsírosabb, ergo a legtöbb kalóriával ez a sajt bír. Ezért van, hogy mindig vadászom az európai sajtokat, vagy a lengyel cuccokat, mert egy átlagos normál európai sajtnak jó 20%-al kevesebb az energiaszintje, de ha elmegyek a lengyel boltba, ott isteni füstölt sajtokat lehet venni, potom 220 kalória/100 gram energiaértékekkel, juhéj.

No és akkor mi jön velem szemben a Dunnes-ban a minap? "protein sajt", azaz olyan cheddar, ami 90%-al kevesebb zsírtartalommal rendelkezik, és a kalóriája 169!! Ilyen alacsony kalóriatartalmú sajtot jelentem én még nem láttam. Ízre finom, kissé rágós, kemény, de jól viselkedk ha megsütjük, vagy virslibe dugva grillezzük.

Apró szépséghibája, hogy kilónkénti ára a 20€-t nyaldossa alulról....szóval elég drága buli, de személy szerint nagyon meg vagyok elégedve, hogy egyáltalán lehet ilyen sajtot kapni. Van remény :)

Ke-To-rta

Az én drága jobbik felem készült a szülinapomra olyan tortával, ami éppen beleillik az aktuális  elmebajomba diétás programomba, és egy szeletben mindössze 10 gramm CH van! Ez azt jelenti, hogy simán 1-2-3 szelet belefér egy napi étkezésbe úgy, hogy a szervezet nem lép ki a ketózisból. Ráadásul ultra finom is lett, igaz, nem gyengén csokoládé imádónak kell lenni ahhoz, hogy valakinek tényleg bejöjjön. Hozzávalók: (26 centis tortaformához)
A tortaformát ki kell vajazni, és kakaóporral beszórni)

"piskóta" rész:

• 300 gramm mandulaliszt
• 50 gramm lenmagliszt
• 300 gramm vaj
• 1 csésze eritrit
• 180 gramm kakaópor
• 8 tojás
• 2 evőkanál nescafé, kis vízben feloldva

(három részben megsütve, 180 fokon, 20 percig, egy nappal "bevetés" előtt, mert jól ki kell, hogy hűljön a tészta. Utána folpackba kell tekerni)

krém:

• 454 gramm vaj
• 500 gramm mascarpone
• fél csésze eritrit
• 10 evőkanál kakaópor
• 4-5 evőkanál nescafé, kis vízben oldva 

46

Azt hiszem, a szülinapomon nem szoktam ide bejegyzést tenni, úgyhogy most ezt a szokásomat megtöröm, és posztolok. Ma lettem 46 éves. Érdekes egy korszak ez egy ember életében, én lélekben sokkal fiatalabbnak érzem magam, viszont ha azt nézem, mi minden van már mögöttem, akkor ennél öregebbnek gondolnám magam. 

Nézegettem a régi fényképalbumokat adattárolókat, ezekről a napjaimról...és kicsit furán arra gondoltam, hogyha most valaki idejönne, és felajánlaná nekem, hogy a 10 évvel ezelőtti testemet visszakaphatom a mostaniért cserébe, hát a cirokseprűvel kergetném el nagyon gyorsan. Ez egyfelől jó, másfelől nem az, hiszen ez azért biztosan nem normális.

Mindenesetre szeretném tartani ezt a trendet, és nagyon nagy sikeremnek könyvelem el, hogy meg tudtam tartani az eredményeimet, és sikerült nem visszahízni. Nem tudom, mit hoz a jövő, de azt már elkönyvelhetem, hogy nyolc év telt el, amióta belekezdtem ebbe, és az elmúlt nyolc év során egyszer sem szaladtak vissza velem a lovak.

Mostanában megfigyeltem, hogy jellemző attitűdje az embereknek, hogy pl. valaki bever egy szöget a falba, és a szög nem görbül el, és mellé sem ütött egyszer sem, már esik is ki a kalapács a kezéből, és megy tanítani, oktatni, előadásokat tartani a helyes kalapács tartásról, a megfelelő mozdulatsorról, a szögfajták kiválasztásától, az optimális munkapozíció felvételéről, és az ideális munkavédelmi öltözékről. Hiszen már szakértő...már mester. Ezt én nagyon szkeptikusan nézem, mert a lefogyás nagyon kényes téma, és a többség sajnos elbukik, és visszahízik így vagy úgy. Dicséretes, ha valakinek nagy az önbizalma, és bízik abban, hogy egy elindult folyamat sikeresen be is fejeződik....de nem kéne megbizonyosodni előbb, hogy minden rendben? Hogy képes vagyok arra, amit nekiállok oktatni? Nem kéne alapból azt gondolni, hogy pont a triviális dolgok érthetőek mindenki számára, és pont az, amit tanítani, oktatni, tanácsolni lehetne...az éppenhogy az, ami nem triviális, ami nem egyértelmű, ami a legnehezebb része egy életmódváltásnak....a hosszú távú eredménymegtartás?? Ebben a kérdésben az lehet hiteles, aki ezen a téren is letett valamit az asztalra....de mára ott tartunk már, hogy minden sarkon fürtökben lógnak a kócsok meg az életmódtanácsadók, de olyan hegedűn akarnak muzsikálni, aminek a fáján tavaly még a rigó fütyült...

Jó lenne, ha az én sztorim mögött az lenne, hogy hát kérem, egyszer lefogytam, és azóta élem az életem gondtalanul, és normális emberré tudtam válni....de nem így van. Folyamatos harc ez, egy hullámzó állapot, oda-vissza jövök megyek egy súlytartományon belül. Van, amikor nehezebb vagyok, van amikor könnyebb. És ha kicsit eleresztem a gyeplőt, akkor bizony a lovak elszaladnak, mese nincs.

Sokszor próbáltam már sokféle módon megoldani, hogy ne kelljen a szoros kontroll, de eddig valahogy mindig elbuktam. Ha nincs kontroll, akkor nincs se fogyás, se súlytartás, nekem ezt dobta a gép. Ettől függetlenül megoldom, de mondom, folyamatos munka, és nincs megállás. Illetve ha van, akkor utána mindig vissza kell dolgozni a felszaladt kilókat.

Közben nem is baj, mert úgyis változunk, öregszünk, romlanak az ízületeink, lassul az anyagcserénk, őszül a szakállunk, mittudomén....szóval a kontroll hasznos segítség, és különben is ...életmódváltásról beszélünk, szóval simán úgy is lehet nézni, hogy ez maga az élet módja, ahogy az ember folyamatosan görcső alatt tartja az étkezési/mozgási szokásait. Ezzel a gondolattal be is fejezem a posztot....Az évek múlásával legyünk egyre jobb formában mindannyian, ezt kívánom mindnekinek aki erre jár!