Kit érdekel...?

Ennek a kérdésnek olyan a jelentése, amilyen hangsúllyal ejtjük ki a szavakat. Lehet kedvesen érdeklődő, lehet keserű, lehet reménykedő, vagy lemondó.

Ha az ember nem elégedett a tükör képével, amikor belenéz, akkor tulajdonképpen mégis mi az, ami okozza az elégedetlenséget? El szoktak ezen gondolkodni az emberek? Kinek miért az a baja, ami? Kiért, miért akarunk megváltozni? Mi az, ami elmozgat minket attól, ami van? Vannak nyilvánvaló okok, amilyen az egészségügyi például, ott nincs kérdés. De rengeteg embernél van az, hogy nem kifejezetten egészségügyi okok miatt akar lefogyni, hanem mert "nem elégedett magával." Azért raktam idézőjelbe, mert ez egy nagyon gyakran hangoztatott indok. De mi van mögötte?

Önbecsülés hiánya? Megfelelni akarás másoknak? Partnernek, szomszédnak, szülőnek, gyereknek, kollégáknak, világnak, társadalomnak? Mit is jelent az, hogy magamnak megfelelni? Magamnak nyilván én döntöm el, mi a jó és mi a nem jó. De a felszínes primer indok mögött ott húzódik a miért....hogy miért gondolom azt, hogy az úgy jó, ahogy hiszem hogy jó.

Sokszor érzem, hogy a világ nagyjából két részből áll: vannak, akik hajtanak, és vannak, akiknek hajtanak.  Az élet szép, de nem tart örökké, és valamiből ugyebár élni kell, ez nem is vitás. De hol húzódik a határvonal? Olyan sok ember észrevétlenül sodródik át egy képzeletbeli vonalon, és válik fokozatosan a társadalom rabszolgájává....Mert egy ponton túl már minden idő, minden pénz, és minden energia arról szól, hogy kifizessem a lakáshitelt, a kocsihitelt, hogy megszerezzem ezt vagy azt, hogy megfeleljek a soron következő elvárásnak. Egyre drágább és egyre okosabb gépek vesznek körül minket, és egyre többször dönti el más, hogy mit akarunk. És egyre többször már nem mi magunk diszponálunk sem az időnk, sem a pénzünk, sem az energiánk felett. Disztópikusan hangzik, tudom. De a mai világ a fogyasztásról szól. És persze a birtoklásvágyról.

Mindezek mellett szinte apró problémának tűnik, ha valaki túlsúlyos és le akar fogyni....aprócska kellemetlenség, amire nincs idő/pénz/kedv/energia/akármi. Mert az élet nem áll meg és indul újra csak azért, mert nem tetszik a tükör képe. Kit érdekel? Menni kell tovább, igények vannak. A kérdésre, hogy kit érdekel, sajnos a válasz az, hogy nagyjából senkit. A társadalmat biztosan nem. Nem érdeke senkinek, hogy rendben legyen az életünk, csak magunknak, és azoknak, akik szeetnek minket. A társadalom érdeke az, hogy fogyasszunk, hogy vásároljuk tonnaszám már novembertől a csokikat, a finom süteményeket, a marcipánokat, hiszen karácsony van...majdnem....aztán majd januárban tömegével vásároljuk fel a súlyzókat meg a jógablokkokat az üzletekből, de lehetőleg egy hétnél ne használjuk tovább őket, hiszen hamarosan ott lesz majd a valentinnap, amikoris bokáig kell járnunk a lindt pralinékban, hiszen hát a szeretet szent dolog. Utána úgyis jön a húsvét, amikoris szintén vásárolni, enni, fogyasztani kell. Aztán ha betegek leszünk, majd átnyergelhetünk az ételvásárlásból a gyógyszervásárlásba....szándékosan fogalmaztam szarkasztikusan.

Én hiszek abban, hogy az életmódváltás sokkal több egy divatos trendnél. Mert ha valaki képes megváltoztatni az életét, akkor az azt is jelenti, hogy górcső alá vesz mindent, és kielemzi, mit miért csinál, megvizsgálja az okokat, a célokat, stratégiát épít a jövővel kapcsolatosan. Csupa olyan tevékenység, ami során esélyt kapunk arra, hogy kikerüljünk a mókuskerékből, és újraértékeljük az életünket.

Hogy ne a mainstream média által ránk aggatott szemüvegen keresztül váljunk rabjává a fogyasztásnak. Hogy öntudatosan, tisztában az értékekkel, a felszín alá benézve élhessünk tovább. Ebben hiszek.