Nemek és igenek

Hazafelé az autóban ma az járt az eszemben, hogy egy "Igen"-hez hányezer nem kell. Mit értek az "igen" alatt? Hát a sikeres fordulatot, az eredményes életmódváltást....ha valaki képes lesz teljes mértékben felszámolni a felesleget magá(ba)n ...azt nevezem egy "igen"-nek. 

Gondolatban, szóban könnyű elképzelni, kimondani....odavágni, eltökélni. De az út, ami az "Igen" felé visz, ezernyi apró és kevésbé apró nemmel van kikövezve.

Nemet kell mondani a gépies, önkéntelen kalóriabevitelekre. Biztosan sokaknak ismerős mondjuk a következő jelenet: megyek ki a konyhába, teszem fel kávét főzni. Az asztalon ott pihen az ebéd maradéka, egy tálban rántott hús, mellette egy másikban mondjuk sült krumpli, esetleg a félig elkopott süteményestál, a még éppen langyos almáspitével. Amíg bemelegszik a kávégép, elkezdek kicsit összepakolni, nem nagytakarítok, csak kicsit összébb húzom a dolgokat. Hopp bekapom a gyerek tányérján maradt fél pitét. A mozdulat szinte önkéntelen, teljes mértékben magától értetődő, automatikus izommunka, adott esetben úgy is megélhetem, mintha ott sem lennék, csak megtörténne velem. Mintha csak szenvedő, tehetetlen áldozata lennék az agyamnak és a karomnak, akik önállósítva magukat a számba tolják a sütit. OK, azon a falat süteményen nem múlik semmi sem. A másik négy falaton sem nyilván, amit még elmajszolgatok, miközben jövök-megyek a nappali és a konyha között. 

Pedig de. Pont hogy ezeken az apró nemeken múlik, úgy gondolom. Egy nap során akár hússzor is történhet ilyen szituáció. Bevásárlóközpontban egy kínáló hostess, ismerősnél egy kávé mellé kínált házisütemény, harmadáron akciósan kínált Ben&Jerry's, mittudoménmi.

Ezer apró nem. Ha valaki nem tudja ezeket a nemeket kimondani, átérezni, komolyan gondolni, megtartani, megvédeni, és magáévá tenni, az "Igen" is meginog, elég alaposan. Tudom, hogy ezekre a lelki dolgokra az emberek sokszor csak a fejüket csóválják. Agyalgásnak, értelmetlen agymenésnek, filózásnak, stb. nevezik, fölényesen legyintenek rá. Én nem ilyen vagyok. Én szeretek boncolgatni. Szétvágni a dolgokat, és beléjük tekinteni. Megszámlálhatatlanul sokszor kaptam el magam ezekben a bizonyos pillanatokban, amikor "önkéntelen mozdulattal" nyúlok az étel felé....és megálltam, érdeklődve koncentrálva az érzésre, ami jelen van akkor és ott bennem. Hogy mi az ami késztet? És miért dönt úgy, hogy elinduljon a mozdulat. A jó hír, hogy meg lehet állni, és lehet nemet mondani. Mondjuk észre kell venni, ez tény :) Anélkül nehéz megállítani. De meg lehet.

Bár nem könnyű, ez is tény. Továbbmegyek: kell hozzá egy bizonyos szintű elmeháborodottság, ami nekem is van....valamiféle már-már beteges vágy a megismerésre...a folyamatok, a hogyanok felkutatására, és a kontroll megszerzésére.

Ez a fogyás/életmódváltás lelki életének az oldala. Merthogy ilyen is van. Akkor is és azoknak is, akik nem hisznek benne, vagy nem akarják/tudják megismerni. Klisé, hogy minden fejben dől el. Persze, hiszen ha valaki agyhalott, akkor képtelen az önálló életbenmaradásra. Minden cselekedetünk irányítója az agyunk. Ami a fejben van....de a mondást senki sem anatómiailag érti. Hanem úgy, hogy először el kell dönteni, hogy az "Igen" felé megyek. Aztán....aztán jöhet a sok-sok nem....