Barangolás a súlymegtartás erdejében

Talán nem is én lennék, ha nem akarnám valamiféleképpen rendszerbe foglalni az eddigieket. Folyamatosan....Gyakorlatilag a nagy fogyáson túl, a súlymegtartás sűrű erdejébe érve azt kell mondjam, hogy alapvetően három út van, amin menni lehet. Esetleg négy, de a negyedik lenne az, hogy az illető felhagy mindennel, és visszatér ahhoz az életmódhoz, ami az elhízáshoz vezet, úgyhogy ezt nem veszem érvényes alternatívának.

Az első verzió, amire gondolok: a delikvens továbbra is éhezik, tartva ezzel a nehezen megszerzett súlyt. A kiszámított napi kalóriaszükségletének jó esetben az 50-60 százalékát eszi meg, ezáltal valóban sikerül megtartania az elért eredményt. A mozgás indifferens. Túl sokat amúgy sem tud mozogni, mert nincs energiája szegénynek. Ahogy máshoz se nagyon. Előnye ennek az útnak, hogy a szigorúsága miatt könnyen tartható, "mindössze" fegyelem kell hozzá. Azoknak, akik fegyveres testületben eltöltött szolgálatban jól érezték magukat, vagy azoknak, akik általában jól érzik magukat az alárendelt/alkalmazott szerepben, viszonylag könnyen kivitelezhető. Előnyként veszem a szigorú előírást, hiszen nem szükséges a kreatív önálló stratégia kidolgozása, nem kell elméleteket gyártani, nem kell sokat tenni, dolgozni, küzdeni, nem kell agyalni azon, hogy mi lehetne ennél élhetőbb út. Hátránya viszont az, hogy ki tudja, ki mennyi ideig bírja. Talán élete végéig, talán pár évig, de az is lehet, hogy néhány hónap alatt befordul az ember. Nem tudom, de el tudom képzelni bármelyik verziót. Hátránya továbbá, hogy a delikvens kirekeszti magát a legtöbb olyan társadalmi eseményből, ahol az evés szerepet játszik, és egyfajta modernkori kitaszítottként (Mint a Sztrugackij-fivérek Récéje), magányos harcosként éli az életét, esetleges fölényes mosollyal az arcán, olyan gondolatok között, hogy a világ mit sem ért abból, amit ő képvisel. Talán nem írok marhaságot, ha azt mondom, ez egy veszélyes út....ha valaki sokáig jár rajta, talán végképp elszakítja magát attól, amit én életnek gondolok.

A második út, amikor az ember felismeri, hogy mivel lefogyott, mennyi mindenre válik képessé. Nem probléma lefutni néhány mérföldet, vagy biciklizni három-négy órán át. Vagy felpattanni egy futógépre-elliptikus trénerre-szobabiciklire-evezőpadra, akármire, ami méri az elégetett kalóriákat, és máris nyílik a szezám kapuja, hiszen a kalóriaszámolás elve alapján sok minden beleférhet. A delikvensnek itt már gondjai akadhatnak a súlymegtartással. Mert a kalóriaszámolás ilyen megközelítésben már nem működik. Emberünk ekkor a kiszámított napi kalóriaszükségletének a duplájánál is többet eszik, és naponta többezer kalóriányi extra mozgást valósít meg. Viszont gyakolratilag tök mindegy, mennyit mozog extrán, akkor is hízni fog. Előnye ennek az útnak talán az, hogy ugyan az út végére visszahízik az emberünk, de izmosodik közben, és a sok mozgástól talán nem lesz végül annyira kövér, mint volt. Elmondhatjuk, hogy fittebb lesz sokkal, de hogy sovány nem marad, az tuti. Nagy veszélye ennek az útnak, hogy az ember elveszítheti a hitét. Hajlamos lehet azt gondolni, hogy végzetesen el van cseszve, rosszak a génjei, hormonbeteg, menthetetlenül oldalra van esve. Ez azért baj, mert könnyen feladhatja azt, hogy normális életmódot élve normális testben élhessen. Elfogadja azt, amiről úgy véli, nem tehet, jelesül, hogy márpedig ő akármit is tesz, mindig kövér lesz. Továbbá elveszítheti hitét a mozgásban is, mi több meggyűlölheti azt, hiszen hiába mozog sokkal többet, mint az átlagember, akkor sem képes megtartani az elért eredményt, és nem marad sovány.

Egy harmadik lehetséges út, hogy a kikalkulált napi kalóriaszükséglethez képest legfeljebb 20%-os kilengéssel viszonyulunk, azaz hol kicsit többet, hol kicsit kevesebbet eszünk, de alapvetően, vagy ha úgy jobban tetszik, átlagolva nézve hozzuk a kiszámított értéket, és mellette napi 6-800 kalóriányi extramozgással karban tartjuk a testünket. Jelen pillanatban azt gondolom, ez a három út közül a legjobb, mert nem éhezik a szervezet, hiszen megkapja ami kell neki a működéshez, és az izmok is fejlődhetnek,  meg az állóképesség is. Túlzásoktól mentes ez az út, a mértékletesség hírvivője. Lehet, hogy ezért tovább vezet, mint a többi. Nem könnyű a megadott keretek között tartani a bevitt energiamennyiséget, és ehhez mindenképpen szükséges kontroll. Jó hír, hogy egy idő után már az ember ránézésre meg tudja korrektül becsülni a mennyiséget és a kalóriát is. Depláne ha rutinosan mozog a konyhában, és nem jön zavarba attól, ha ki kell fejben kalkulálnia, hogy egy adott étel hogyan készül, mi kell bele, mi mennyi, ésatöbbi. Ez a tulajdonság azért nagyon jó, mert szabadabb tevékenységet enged, hiszen ha idegen helyen vagy, és megkínálnak valamivel, rövid idő alatt ki tudod számolni, mit és mennyit eszel, ezáltal senki nem sütheti rád azt a bélyeget, hogy "ja, a pali nem normális, nem lehet megkínálni semmivel, mert ilyen hülye, aki mindent kiszámol". Talán nem könnyű ez a fajta kiszámított létezés, viszont vannak olyan technikák, amivel a hatásfokot lehet növelni, ezáltal még több mozgásteret tudunk biztosítani magunknak. Számítanak a részletek, mert ha ezekre a dolgokra nem figyelünk, akár eredménytelen is lehet az erőfeszítésünk. Lássuk akkor, mire gondolok:

• Víz. A napi két liter víz elfogyasztása szükséges. Lenne. Ugyanígy az elegendő pihenés. Erőedzéseknél is kell heti egy nap, amikor hagyjuk az izmainkat pihenni. Ebben az esetben a kevesebb bizony több is lehet. 
• Kalóriaeloszlás. Bár akkora hangsúlyt én nem szoktam erre helyezni, de tény, hogy éjszaka az anyagcsere nagy mértékben lelassul. Pontosabban a fizikai aktivitás leállásával lassul le, ami általában éjjel van. A lényeg, hogy azokból az ételekből, amit az anyagcserelassulás előtti időszakban eszünk, azokból a szervezet kevesebbet tud elégetni, és többet akar majd raktározni. Ezért jó, ha ilyenkor gyorsan, könnyen felszívódó ételek kerülnek a pocakba. Gyümölcsök, joghurtok, ilyesmik. És ugyanezért rossz, ha egész nap nem eszünk semmit, majd lefekvés előtt betolunk valami "zsíros szart" (Ahogy Csernus doki mondaná :)).
• A megadott kalóriakeretünkön belül ehetünk bármit. De nem mindegy, hogy mit, hiszen ha sok magas kalóriatartalmú ételt választunk, akkor azokból csak kevés fér bele a keretbe. További kellemetlen hozadék, hogy egész nap éhesek leszünk, mert úgy érezzük, alig ettünk valamit. A klasszikus példámmal élve egy szelet szalámis szendvics annyi kalória, mint egy kiló alma. Az előbbi után még ennénk általában, de egy kiló almát ha valaki bepuszil, mozdulni alig bír. Kerüljük az üres kalóriákat, a finomított fehér cuccokat, és a magas kalóriás ételeket. Együnk minél több olyan ételt, aminek 10 dekájában kevesebb mint 100 kalória van.

Ezekkel az apróságokkal egyfelől elviselhetőbbé tehetjük az új életmódunkat, másfelől sokkal egészségesebbé az életünket. Nem szabad elfelejteni, hogy az egészséges étel önmagában még nem jelenti azt, hogy az nem hizlal. Dehogynem. A legjobb ételek azok, amik egészségesek, és nem hizlalnak. Tudom, hogy ezekkel semmi újat nem mondok, de azért, mert nincs új a nap alatt. Az információk adottak. Ami nem adott, az a türelem, a kínlódás, és a tapasztalat. Én mindhárom úton jártam. Aki okos, igyekszik más kárán tanulni, és kihasználni azt a tapasztalatot, amiért másvalaki fizetett meg :)