Tuesday, 29 January 2013

A végtelenbe és tovább...

Emlékszem kissrác koromban nagyon érdekelt a csillagászat, a világűr, a bolygók...és nem értettem hogy van az, hogy a világűr végtelen. Nem véletlen, hiszen azért ezt nem annyira egyszerű a véges, és alapvetően materiális alapokon nyugvó mindennapi tudatunkkal elfogadni. Akkor apám úgy magyarázta el, hogy fogta a sopiane-s dobozt meg az öngyújtót (no comment), letette a cigisdobozt az asztalra, és azt mondta: tegyük fel, hogy ez a világűr, és tegyük fel, hogy nem végtelen, hanem véges, mint ez a cigisdoboz. Ekkor letette az öngyújtót közvetlenül a cigisdoboz mögé, és folytatta: ha vége van, akkor lennie kell valami másnak utána, igaz? Ez az öngyújtó. Csakhogy az öngyújtónak is vége van egyszer, mert hiszen az is véges. És ha véges, akkor utána is lennie kell valaminek....így tehát a rendszer ugyanúgy végtelen lesz, mert egymás után következnek a véges dolgok.

Megértettem a végtelen fogalmát, már amennyire egy tíz év körüli kiskölyök képes a megértésre. Elfogadtam, hogy a dolgok egymásutánisága jelenti a folyamatosságot.

Hogy mi köze van ennek az életmódhoz....? Valahogy így élem meg - mellesleg elég nehezen- a mindennapokat. Jönnek a napok egymás után, és mindennap eszik az ember. Amikor felmerül az evés fogalma, akkor választani kell, mit eszünk. Akkor és ott csak egy rövid kis döntés. Egy apróság. De ezekből a kis döntésekből adódik össze a nap végén a kalóriamennyiség, amit elfogyasztottunk. És a napokból tevődik össze a hét, a hetekből a hónap, azokból az év, és az egész -elég rövid- életünk. Az étkezések úgy jönnek egymás után, mint apám szofisdoboza után az öngyújtója. És a napok is. Az egész hosszú lánc képezi az életünkben azt, amit étkezési szokásnak, alias életmódnak nevezhetünk.

Ezért aztán minden egyes kis étkezésben, akár a cseppben a tengert, meg kell(ene) látni a hosszú folyamatot, ami elvezet ahhoz a képhez, amit a tükörben látunk. Ha nem tetszik a kép, változtatni kell a folyamatokon. Ha globálisan nézzük a képet, akkor ijesztően hatalmas és lehetetlen dolognak tűnik. Ha lebontjuk a nagy folyamatot egyre kisebb darabokra, eljutunk a konkrét étkezéshez....ahhoz a ponthoz, ahol állunk, és ahhoz a ponthoz, amikor megszületik bennünk a döntés, hogy az éhséget mivel és hogyan fogjuk száműzni.

Nem könnyű, pláne ha valaki nem az a türelmes típus. Én nem vagyok türelmes. Én olyan ember vagyok, hogy ha akarok valamit, akkor...hogy is van a QUEEN nótában...? "I want it all and I want it now!"...szóval valami ilyesmi típus vagyok én :) De még a magamfajta türelmetlen fajta embernek is belátható a mechanizmus, szóval van remény :)   Mindig van remény :) 

2 comments:

  1. Értem amit írsz :):):):):) Azért ez már valami, igaz? :):):):):)
    Jáj, most nagyon röhögök, de tényleg így van :):)

    ReplyDelete
  2. Valami bizony...nem is akármi :):)

    ReplyDelete