Monday 12 November 2012

Nem egyszerű...


Tény, hogy az életben nemcsak csupa siker minden, meg csillogás. Bizony nagy igazság, hogy egy siker mögött általában a jó döntés áll, ami tapasztalatokon alapszik, azok meg ugye a rossz döntéseken. Szóval az emberi létforma alapja a kudarc és a hibázás, ami ha nem lenne, akkor a siker sem lenne értelmezhető, hiszen sötét nélkül nincs világos sem :D

Sokadszorra futottam neki annak, hogy megvalósítsam a számolás-dokumentálás nélküli, sokmozgásos életformát, ahol ha odafigyelek arra, hogy egészségesen étkezzek, akkor nem kell korlátozni semmit. Sokadszorra futottam neki, és többedszerre van az az érzésem, hogy lótúrót. Nem megy ez nekem.

Az elmúlt két hónapot napi több mint két óra aktív (zömmel aerob) edzéssel töltöttem, és az egészséges étkezés fő irányelveit tartottam szem előtt. Semmi üres kalóriás junk kaja, ha kenyér, akkor kevés és barna, ha „kenőcs”, akkor light sajtkrém és nem vaj, ha felvágott, akkor sonka és nem szalámi. Sok gyümölcs, sok zöldség, édesség szinte semmi. Igaz, a mindennapi ebédekből, amit az asztalra tettünk, én is ettem, mert most éppen nincs keret az extrákra. Persze nem féktelenül, 1 tányérral. Tendenciává vált a lépcsőzetes, nem nagy mértékű, de azért tetten érhető lassú gyarapodás. Eleinte nem bántam, hiszen mi más lenne, mint izom...de egy idő után végiggondoltam, hogy akár izom, akár nem, én köszönöm nem akarok újra mondjuk százkilós lenni.

Azt vártam, hogy az egészséges, visszafogott étkezés, és a napi több mint két óra (!) mozgás azt fogja eredményezni, hogy minimum stagnál a súlyom. Hát nem. Volt olyan, hogy hat kilót híztam a két hét alatt, de a hullámszerű fogyás, ami utána következett, az csak fele ennyi volt. Mindig kicsit több ment fel, mint le.
Szerencsére egy s más dolgon túl vagyok már, szóval láttam én már éjjeliőrt nappal muzsikálni, úgyhogy pánikba azért nem estem, de egy teli kádnyi forró vízben elmerülve alaposan végig kellett gondolnom, hogy merre tovább.

Lehet, hogy a szünet nélküli mindennapi mozgás nem tett jót? Végülis én mozgás nélkül fogytam le, és amióta elkezdtem mozogni, soha egyszer sem működött, hogy számolás nélkül tartsam a súlyom. Hétről hétre kellett a kontroll, a húzd meg-ereszd meg játék, hogy a súlyom megmaradjon abban a tartományban, ahol szeretném. Ami különösképpen érthetetlen számomra, hogy amikor nyaraltunk, az alatt a két hét alatt a világon semmit nem mozogtam, és mivel nyaralás volt, ezért semmiféle korlátot nem szabtam magamnak. Azaz pizza, hamburger, csokis keksz, reeses pieces, peanutbutter cupcake (A világon a legfinomabb édesség...) ahogy a csövön kifért. Eredmény: 4,5 kg jött fel a két hét alatt. Kevesebb, mint ebben a két hétben, amikor pedig mindennap toltam a sok mozgást, és egyáltalán nem ettem junk kajákat meg édességeket.

Nehéz megérteni. Vagy van valami olyan vetülete ennek az egésznek, amit nem vettem számításba, vagy tudomásul kell vennem, hogy oldalra vagyok esve, és talán itt lehet a kutya elásva, amiért anno nem „csak” 120 kilós lettem attól az életmódtól, hanem kétszáz. Ennek ellentmond, hogy egyszer kivizsgáltattam magam, hogy mi a fene bajom lehet, miért vagyok túlsúlyos, amikor szerintem nem indokolja az életmódom. Akkor 10 napi kórház után közölték, hogy semmi bajom. Igaz, baromira senkit nem érdekelt az, hogy mit eszem, milyen az életvitelem. Az asztmámmal voltak elfoglalva, a gyógyszerekkel, amiket szedtem, és közölték, hogy akkor napi 500 kalóriát egyek, és fogyjak le. Haha...akkor voltam 115 kiló és huszonéves. Szóval ezek a tények simán lehet, hogy azt mutatják, hogy nagyjából le se ejtettek, mint pácienst...ez még szinte a régi rendszerben volt, de mindenképpen 5 éven belül a rendszerváltás után.

Hmm...nem tudom. Az eredmények után visszatértem a fogyós étrendemre...sárgarépa, alma, főfogásként néhány főtt tojás, és/vagy pár deka sajt. Vagy zöldségből leves (csak vízzel és fűszerekkel), esetleg uborka-paradicsom-paprika a főtt tojás mellé. Ezzel a technikával haladok vissza a 85 kiló irányába. Ha elérem, akkor azt hiszem megpróbálom újra a „normál” életet, de nem mindennap fogok tekerni-gyúrni, hanem mondjuk háromszor hetente. Lehet hogy a túl sok mozgás bepánikoltatta a szervezetet, és elkezdett raktározni. Tudom, ennek nem sok alapja van, dehát valamit csak gondolnom kell az okokról. Most a fogyós időszakom alatt aerob mozgást egyáltalán nem csinálok, csak a fegyencedzést, de azt is inkább csak szintentartó jelleggel (nem akarok veszíteni az alakuló felsőtestem izmaiból)...Egy hét telt el, ezalatt kicsit több mint négy kilót fogytam.

Mivel a költségvetés most nem annyira laza, mint általában, ezért egyfajta tesztnek is gondolom a dolgot. A helyes életmód/fogyás történetnek mindig lényeges volt az anyagi vetülete. Sarokpont, hogy pénzbe kerül, ha valaki odafigyel. Hát most úgy fogyok, hogy semmi extra nem játszik. Nincsenek drága joghurtok, fromage-ok, nincsenek egzotikus gyümölcsök. Van répa, alma, tojás. Ritkán kis sajt, de nem a szuperlight, hanem a mezei natúr. Aztán ha elérem a kitűzött célt, újrakeverem a kártyát.

9 comments:

Anonymous said...

Alan, ez nem nem valami könnyű menet. A fene a genetikába vagy mibe, szerintem így vagyunk kódolva. Hiba csúszott a programunkba :(
Már látom, amit az orvosom mondott, komolyan kell venni : Élethosszig tartó diéta, mert az Ön genetikai öröksége ezt kívánja meg. Most egy kicsit sajnálom magunkat, de a miértekre úgysincs válasz. "Tudomásulvesszük".
Járhattunk volna rosszabbul is.Kontroll alatt tartva nem lesz baj. Számolj hát újra! Minden jót:
Anonymou

Anonymous said...

Szia Alan!
Most nagyon megleptél! Összevontam a szemöldökömet. Nem tűnik túl egészségbarátnak a +6 két hét alatt,de -4 egy hét alatt sem. Ezt mindenképpen meg kell fejtened! Mérjed a körfogatokat (mell,has,comb,kar) és dokumentáld magadnak pár hónapig,illetve mérd magad naponta,hogy lásd mire hogyan reagálsz. Én arra tippelek,hogy ez a nagy arányú tömegmozgás vízháztartás ide-oda. Ja,és nézd el nekem,hogy én adok tanácsot,vedd úgy,hogy leírtam,én mit tennék.. Türelmet,kitartást kívánok,a súlymegtartás sem olyan könnyű ezek szerint (de ezt tudtuk is). Találd meg,hogy mi neked az optimális. Sok sikert hozzá! Üdv Tibi

Alan said...

Anonymou,

Igen, az biztosnak tűnik, hogy nem nagyon lehet a gyeplőt elengedni, vagy legalábbis hosszú távon semmiképpen sem. Mint tudjuk, nincs olyan rossz helyzet, aminél ne létezne még rosszabb, Szóval hogy stílszerű legyek, abból kell főzni, amink van :)
Köszönöm a kommentet.

Alan said...

Szia Tibi,

Igazad van, nekem sem tűnik egészségbarátnak, viszont az egészségbarát étrenddel nem értem el a célom. Illetve tudod mit? Lecsekkoltam, ezzel a primitív összeállítással gyönyörűen lehet hozni az optimális zsír-ch-protein arányt. Szóval talán rostokban, meg egyéb összetevőkben nem olyan gazdag étrend, azért ami kell, az megvan benne. Egészségtrendből meg már annyi elmélet van, hogy gyakorlatilag ha meszet ennék, arra is találhatnék valami magyarázatot, hogy az miért a legjobb :)
AMúgy meg mérem a centiket is persze, és megint naponta mérem magam...egyenlőre. A porciókat viszont nem számolom meg mérem (csak néha szúrópróbaszerűen), mert egyrészt már ránézésre tudom, mi mennyi, másrészt meg ezek olyan ételek, hogy ehetsz bármennyit belőle, nagyon alacsony kalóriaértékekkel bírnak, nem veszélyesek.
Köszönöm a hozzászólást.

Anonymous said...

Alan! Megalakítjuk az élethosszi diétázók klubját? Kevesen bírják pszichésen. Itt-ott láttam hisztizést egy (1!) nap gyümölcsözés miatt,nem véletlen,hogy ennyien visszaesnek(tünk). De kemény vagyok és kontrollálom magam. Te kemény voltál,de azért elképzelem,hogy vágyhattál már némi lazításra,jutalomra...Erre meg ez,újra, szóval le a kalappal előtted,mert nincs hiszti,hanem a munka van.Respekt,na.
Tibi

Alan said...

Köszi Tibi :) Oké, alakítsuk, benne vagyok :)
Amúgy a lazítás is belefér, ebben biztos vagyok, de abban is, hogy végülis igen, élethosszig diéta kell. Súlymegtartás szempontjából meg simán el tudok képzelni olyasmit is, hogy az ember játszhat a korlátaival. Ha egy tízes sálával jellemezném a diéta szigorúságát, akkor például az év 70-80 százalékában mehet egy ötös eősségű, enyhébb, de azért kontrollált diéta, és a maradékban egy nyolcas-tízes, ami visszarántja a súlyt, ha az kicsit kisiklana. Ez persze csak elmélet még, de ki tudja, lehet, hogy ilyesmi lesz a megoldás. Húzd meg-ereszd meg alapon...Az biztos, hogy tényleg oda kell figyelni....folyamatosan.

Anonymous said...

Fiúk, bevesztek a klubba?
Üdv:
Anonimou

Alan said...

Naná :) Akkor már hárman vagyunk :) Mostmár akár csoportosulhatunk is :D

Anonymous said...

Részemről is OK. :) Tibi