Thursday, 22 November 2012

Erős post

Ma a híres nevezetes bögrés-mikrós süteményt alkották meg a gyerekeink, feleségem segítségével. Ez a süti azért olyan nagyon népszerű és híres, mert 5 perc alatt kész. Össze kell kutyulni egy bögrében a hozzávalókat (liszt, tojás, tej, olaj, nutella, kakaó, sütőpor, cukor), és három percre a mikróba tenni, legmagasabb fokozaton. Aki csinált már valaha ilyet, az pontosan tudja, micsoda illatokkal lesz tele a lakás :) A hamisítatlan, frissen kisült kakós-csokis házisütemény illatával. Ha azt mondom, izgató, nem mondtam semmit sem :)

Ilyenkor újra előjön az emberben a kételkedés, és hosszú tömött sorokban tódulnak az agyba a mentségek, a kifogások, a magyarázatok, és tényleg minden erőre szükség van, hogy nemet tudjunk mondani. (Depláne, ha összesen húsz deka nyers sárgarépa landolt a pocakban egész addig....). Ilyenkor eszembe jutnak a kezdetek.

Kétféle ember létezik. Aki mondja, meg aki csinálja. Úgy is mondhatnám, hogy akinek csak a szája jár, és aki cselekszik is. Úgy is mondhatnám, hogy leírom az egyik kedvenc idézetem: a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy az előbbi megteszi azt, amit az utóbbi sosem. Akárhogy is csűröm-csavarom a szavakat, a lényeg mindig ugyanaz. Tenni kell....cselekedni, nem pofázni róla, meg ígérgetni, meg reklámozni. Amikor elhatároztam magam, hogy véget vetek a borzalmas túlsúlyomnak, senkinek sem szóltam róla. Úgy gondoltam, ez legfőképpen saját magamra tartozik, saját magamnak kell elszámolni a tetteimmel. Nekem kell akarni, végig csinálni, és nekem kell látnom, éreznem, tudnom.

A hasam körfogatából 25 centi, kilóban pedig több, mint 30 ment le, amikor az első ember megkérdezte bizonytalanul, óvatosan, hogy esetleg fogytam-e....? Amikor 60 kiló mínusznál jártam, már a közelebbi ismerősök észrevették, de továbbra is puhatolva merték csak megkérdezni. nem is csoda, hiszen ekkor még mindig 140 körül jártam. Az is rengeteg.

Szóval én arra jutottam akkor is, és azóta is így gondolom, hogy régen rossz, ha az ember önmagán kívül keresi a nagy fogódzókat. Ez egy olyan harc.....harc önmagunkkal....amit mindenkinek magának és legbelül kell megvívnia. És akkor, amikor nehéz erősnek lenni, akkor is elsősorban önmagunkban kell megtalálni az erőnek a gyökerét, hogy meg tudjunk benne kapaszkodni. Nagyon lényeges. Nem azért, mert például egy falat csokis süteménytől visszahízna bárki is.....lótúrót.

Azért, mert annak az egy falat süteménynek szimbolikus, spirituális, és különösen jelentős vetülete van. Sokkal többet jelent 20-30 kalóriánál meg pár gramm szénhidrátnál. Jelenti mindazt, amiért az ember képes harcolni önmagával önmagáért, jelenti mindazt az erőt, akaratot, kitartást és példamutatást, amiből olyan kevés van a világon és amit olyannyira meg kell becsülnünk magunkban és másokban is. Jelenti a tartást, a masszív öntudatot, amit birtokolva szelíd mosollyá lehet változtatni a gyilkos dühöt.

Nem tagadom, esetleg egy lehelletnyit túlcizelláltam.....de nem bánom. Ezek fontos momentumok, nekem nagyon fontos érzések, mert ezekből táplálkozik az erőm, ezekből a kis cserepekből, mozaikonként rakom össze azt az összképet, amit sokan látnak bennem/általam/rajtam, és amit olyan sok munka volt megalkotni.

5 comments:

  1. Szia Alan!
    Ez a belső erő keveseknek adatik meg ám! Miért bukunk el újra és újra? Ma reggel olyat mutatott a mérleg,ami teljesen várható volt a tegnap este után. (magamba döntöttem a hűtő tartalmát) Tegnap nem működött a kontrollom. Régebben,párszor itt adtam fel. Már ahoz is nagy erő kellett,hogy ráálljak a mérlegre,mert tudtam,hogy arcon csap (+2,2 kg). De vettem egy levegőt és nincs megállás,nincs visszafordulás,elestem,de felálltam,megyek tovább. Ma csak gyümölcs volt és pár napig még így tervezem.Pálinka megvonva :) De,Alan,azért gondoltam a Te utadra ma,és tudom,hogy magunkat kell legyőznünk,és ez egyszemélyes csata,de a példád igenis segített abban,hogy ne boruljak be! Köszi a mai posztot,jókat írsz! Üdv Tibi

    ReplyDelete
  2. Szia Tibi!

    Hidd el, az fél siker, hogy ráálltál a mérlegre, holott tudtad, hogy várható a nem annyira kívánt eredmény. Az önkontroll nem születik velünk, meg kell tanulni. Nem könnyű, de aki rákap az ízére, az megtanulja szeretni, én ebben hiszek. Nagy örömmel olvastam a megjegyzésed, és feldob a tudat, hogy segíthetek. Lélekben veled vagyok, és örülök, hogy nem adod fel.
    Köszönöm a megjegyzést.

    ReplyDelete
  3. ...ja, és persze köszönöm a dicséretet :D:D

    ReplyDelete
  4. mindig segítesz...maximális respekt

    ReplyDelete