Sunday, 4 November 2012

Belső motiváció

Azon gondolkodtam, mennyire jellemző az ok, amiért a legtöbb ember elhízik. Persze szokásosan összetett a dolog, hiszen például apám 30 évig volt alkoholista, és a büdös életben nem tudtam (tudok) rájönni arra, hogy miért is nyúlt az italhoz. Leszokni akkor szokott le, mikor egy orvos azt mondta, nincs több hátra hat hónapnál, de megvakulni akár pár hét alatt is megvakulhat. Ekkor a haláltól félve, letette a poharat.

Az ital, a drog, a cigi...az más, mint az étel, hiszen, ezek nélkül lehet élni, de étel nélkül nem. Ez egy sokszor hangoztatott,már-már elkoptatott igazság. Azonban a "lehet élni nélküle" kifejezés is elég tág fogalom. Mert lehet élni szemek vagy lábak nélkül is, továbbá lehet élni egy magánzárkában is. A kérdés inkább az, hogy érdemes-e. Illetve, hogy milyen az az élet. Talán helyesebb, ha úgy fogalmazom, hogy teljes életet lehet élni ital, cigaretta és drogok nélkül, ....de bekorlátozott étrenddel vajon lehet-e? Lehetne boncolgatni, mit is jelent, hogy "teljes élet"...de nem akarok olyan mélyen belemenni.

Ismerem magamat elég jól. És nem tartom magamat jellemtelen embernek.A 10 évvel ezelőtt, 200 kilós énemet sem. Sem gyengének. Ezért aztán jó agy adag empátia és lojalitás van bennem a kövérek iránt, és nem mondhatom, hogy ha valaki el van hízva, akkor jellemtelen, gyenge ember. Én úgy látom, hogy az elhízott embernek el kell érnie egy pontot, amikor a belső motivációja megvan ahhoz, hogy elinduljon a fogyás útján. A külső motiváció sokszor inkább kényszer, ami az emberekből kiválthat valamiféle dacot. Ha az orvos, vagy ha a feleség/férj, vagy a szomszéd, vagy a haver mondja, hogy apám/anyám dagadt vagy vazze, fogyjáá le, akkor esetleg hajlamos az ember valami frappáns válasszal az illető tudomására hozni, hogy joga van a saját testével azt csinálni, amit akar. Kifogás van bőven, sokszor mentség is. A baj ott lehet, amikor nem jön el a belső motiváció pontja....amikor az ember nem jut el oda, hogy ő maga akarja a fogyást.

Kognitív énem sosem hagy nyugodni, és mindig keres. A mai napig keresem az okot, amiért kövér voltam. Úgy értem a pszichés okot. Hiszek a tudatalattiban, hiszek abban, hogy a legtöbb kövérségnek van egy olyan háttere, ami vagy spirituális, vagy tudatalatti, vagy valami kevésbé megfogható. A saját dolgomban azt nem értettem soha, hogy bár édesszájú voltam, és nagyon sok szénhidrátot ettem meg....de rengeteg embert ismertem, akik ugyanígy voltak, csakmég mellé tolták a csülköt pacallal, a sok zsíros kaját, vedelték a sört, és a kávé helyett is valami cukros-tejes édességet fogyasztottak. És ugyan kövérek voltak, na de nem kétszáz kilósak....csak mondjuk 120-130. Gyerekkorom óta kövér voltam. A szakirodalom a leggyakrabban azt mondja, hogy a háttérben sokszor van valami olyan, ami ellen védekezik az egyén azzal, hoyg "megnő". Erős akar lenni...ijesztő. Vagy undort keltő...a lényeg, hogy távol akar tartani magától valamit/valakit. A másik lehetséges lelki ok a tekintély-növelés. Úgy olvastam, ez inkább a hölgyekre jellemző. Férfiközpontú társadalmunk nem annyira veszi komolyan a nőket alapból sem, depláne ha kis vékonyderekú, csinibabáról beszélünk.Egy testesebb hölgy ügyvédet/orvost/tanárt sokkal komolyabban vesznek, mint egy fitnesz-cica kinézetűt, adva ugyanolyan észbeli jellemzőket. Az emberek már csak ilyenek.

Okoskodni lehet, a lényeg viszont egyrészt az, hogy pusztán mert valaki kövér, az még nem jelenti szükségképpen, hogy jellemgyenge, másrészt az, hogy külső motivációval az életben nem lehet elérni olyan eredményt, amire belső motivációval képesek vagyunk.

16 comments:

  1. Érdekes okfejtés, én is sokszor gondolkozom ezeken, ilyeneken. Amióta ismerlek, és valóba megismertelek.:):):) azóta tudom, hogy igazságod van, ezekben a dolgokban amiket itt leírsz mindenképp. Megkockáztatom, hogy az élet egyébb területein is rengeteget lehet tőled, tőletek ( mert mindig sikeres férfi mögött áll egy nő ) tanulni.

    ReplyDelete
  2. Ennek már én is próbáltam utána járni. A kövérséget egyfajta védelmi várnak is szokták tekinteni (a term.gyógyászok). Körbebástyázza magát az ember, hogy ne legyen bántható, de ami megdöbbentőbb, hogy a szeretetre való áhítat és vágyakozás - tudat alatt - sokszor kényszeríti az embert másfajta endorfinok után (pl. csoki, süti). Ha nem szeretnek eléggé (apám, anyám, párom, a főnököm stb) akkor majd a csoki kiváltja ezt az érzést...

    Örülök, hogy újra "itt" vagy :-)
    Szerencsére nem volt hosszú a kényszerpihenő, ugyanakkor gratulálok az új lakáshoz és sok szép boldog időt töltsetek együtt benne! :-)

    ReplyDelete
  3. Vizicsibe, Köszönöm, hát tudod...igyekszik az ember :)

    Mandula, köszönöm a jókívánságokat :) Teljesen egyet értek azzal, amit írsz. Bárcsak mindenki könnyedén feltárhatná a háttérben folyó lelki okokat....sokkal könnyebb lenne minden.

    Köszönöm a kommenteket.

    ReplyDelete
  4. Talán arról is lehet szó, hogy az étel a maga nemében maga az állandóság, a bizonyosság, az azonnali vígasztalás.
    Ès ahogy mondod, miután enni kell, sokkal elfogadhatóbb az étel/evés függőség mintha droghoz/alkoholhoz stb. nyúlna
    az ember. Sokszor a szülő maga tereli a gyerekét az ételfüggőség felé, amikor a mama, a papa kedvéért kell enni,
    vagy amikor az étel a jutalom.
    Ismerős családnál kövér fiúgyerek. Egyrészt folyamatosan korholják a kövérség miatt (hagyományos magyar konyha,
    diéta szóba sem kerül), másrészt a szülők kedvtelve mesélik mindenkinek hogy micsoda mennyiségeket képes
    megenni, vagy rendszeresen vele etetnek meg mindent ami "kidobóba" menne. Vagyis folyamatosan ellentétes üzeneteket
    kap.
    Az ugrálóst nagyon irígylem, már régen megígértem magamnak hogy kipróbàlom ha hozzájutok. Hatékony zsírégető.

    Terika

    ReplyDelete
    Replies
    1. Alan, szenzációs ez a rész!!! Köszönöm! Nagyon-nagyon izgalmas ez az okkereső-feltáró szakasz. Tegnap óta elemezgetek megint - de ezennel be is fejezem. Vízicsibe, tetszik a tömörséged, a hozzászólásaid. Igaz, oda-vissza tanulunk egymástól.
      Egy ideig azzal áltattam magam: mennyit megtettem másokért. Mekkora nagy dolgokat vittem véghez a kitűnő "mögöttük állásommal", a háttérmunkámmal. No, de nem mögöttük kell állni, hanem mellettük. "Segítség"? Ha kérik, s ha tudok. Én erre jutottam, itt tartok.
      Az érdem, a siker azé, aki elérte. Csak azé.
      Ha rendbe tudom tenni magam belül, akkor tudok tenni magamért, másokért. A keresésnél tartok, a miérteknél, de visszatekintenem nem kellene. Már nem az vagyok, aki akkor voltam. MOST kell értenem, megértenem magamat. Mások nem felelősek a túlsúlyomért, s a körülmények sem okai. Én nem tettem jól vmit. Magamra nem figyeltem. Mindig tudatosnak kell lennem ,s a mában élnem, a jelenre figyelnem. Mindenki önmagáért felelős. Amilyen szinten jelenleg vagyok a fejlődésemben, csak annyira vagyok/leszek képes másokat érteni, másoktól tanulni. Itt tartok, ennyit fogok fel a hallottakból. Már nem agyalnom kell, hanem csinálnom. Hadd olvadozzanak a kilóim. Amint feleslegessé válik a védő-, taszítóháj, ez meg is történik. Ez sem kívülről érkezik, hanem belülről, magamból. Idő, míg szakítani tud az ember a tartósan kövér testképével. Összenőttünk...
      Köszönöm az inspirációkat, amiket adtok! (csakazértis ideírom az igazi nevemet, ez most nekem fontos vmi okból.) Sziasztok! Jusztina

      Delete
  5. Terika, a szülők felelősségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Én úgy gondolom, hogy az elhízott emberek nagy többségének innen erednek a gondjai :) Remélem hogy ha az a fiú felnő, fog tudni változtatni.
    Köszönöm a kommentet.

    ReplyDelete
  6. Jusztina, köszönöm a kommentet Neked is, igen, ezek nagyon izgalmas részek, igazi önkeresés, amiből csak jól jöhet ki az ember, hiszen közelebb kerül önmagához, jobban elmélyed az okokban, és ami mögöttük megbújhat. Úgy látom, nagyon fontos felismeréseken vagy túl, és biztos vagyok benne, hogy eléred a célod!

    ReplyDelete
  7. Köszönöm Jusztina én is a figyelmed. :):)
    Alan-nal mi azért elég rendesen folytatunk "háttér levelezést" is, úgyhogy itt tudok tömör maradni :D:D:D:D

    ReplyDelete
  8. Alan! Ezek szerint még nem találtad meg a miértedre a választ? Mennyiben,miben vagy más most,mint régen (mármint belülről)? Talán efelől is megközelíthető a válasz keresésed. vagy tudod,hogy mitől nőttél meg nagyra,de ezt a posztot gondolat ébresztőnek szántad és megtartod magadnak az okot?
    Nos,én igenis akaratgyenge voltam (most erős,és minden nap erősebb),olyan gyorsan teremtődtek kifogások,hogy miért nem mozgok,hogy miért eszem olyan sokat...no erre nem,viszont ami igazán jellemromboló volt magammal szemben,az a dugievés. Eljátszani a fakírt,aztán,amikor senki sem lát,magamba dönteni a hűtőszekrényt,aztán,amikor az kiürült,akkor az éléskamrát.De ez a múlt. És ez nagyban Neked és blogodnak köszönhető.Óriási motiváció,hogy látható,működik,szenvedni kell érte,de meg lehet csinálni,le lehet fogyni. Az már jó jel,hogy emberemlékezet óta mostanában érzek csak éhséget? :) Üdv Tibi

    ReplyDelete
  9. SZia Tibi,

    Nem, nem találtam meg a választ. Sokmindenben vagyok más, mint régen, de már annyi minden történt, hogy lehetetlennek tűnik rekonstruálni a gondolataimat, meg az érzéseimet. Nem akarok megtartani magamnak semmi fontosat azt hiszem....ha tudnám a frankót, ideírnám. De már-már vesszőparipámmá vált, hogy nincs konklúzió, csak élet van, mert sokszor jutok olyan zsákutcába, hogy csak két lehetőségem van: hagyni a fenébe az egészet, vagy vállat vonni, és csakazértis haladni azon az úton tovább, ami szerintem jó, de nem bizonyítottan az.
    Gratulálok az eredményeidhez, és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy hozzá járulhattam/járulhatok én is. Az éhség érzete mindenképpen jó, ha rég volt benne részed, akkor meg depláne. Elviselhetőbb, ha társítod mellé a kontrolltudatot, azaz hogy azért vagy éhes, mert Te úgy döntöttél, hogy nem eszel, vagyis a TE KEZEDBEN VAN AZ IRÁNYÍTÁS. Azt hiszem, ez nagyon fontos dolog.
    Köszönöm a kommentet.

    ReplyDelete
  10. Újra olvasáskor feltűnt egy kérdésed: "Lehet-e teljes életet élni bekorlátozott étrenddel? "
    Ezért-azért a kövér ember is korlátoz. Társaságban például (legtöbbször és ez a körülöttem lévőktől is függött) sokszor kevesebbet ettem,mint amennyi jól esett volna. Nehéz ezt megmagyarázni, talán a szégyen miatt? Ez az előre eltervezett,leírt étrend,amit most alkalmazok (és még fogok egy évig biztosan),bár korlátozó,de pszichésen mégis nagy segítség,és kielégítő,mind biológiailag,mind agyilag. Óriási lelki erőt jelent,hogy nem a nagyevés miatti szégyen az oka a mostani adagoknak,hanem egy tudatos választás,amit magányomban és társaságban is betartok. Tegnapi élmény: megkínáltak aszalt almával. Megettem belőle 5 dkg-ot,és olyan jól esett,mint régebben egy dupla csülök! És mennyivel egészségesebb volt. Ez a "jól esett" összetevői az ízélmény,a közös tevékenység megélése,a tudat,hogy egészségesen étkezem,és az az öröm,hogy van olyan,aki bátorít,helyesel,támogat...még ha ez a kisebbség,akkor is :) Üdv Tibi

    ReplyDelete
  11. Teljesen igazad van. Ismerős dologról írsz, én is kevesebbet ettem társaságban, amikor kövér voltam. Tovább megyek: egyáltalán nem szerettem enni, ha más is látott. Szégyenérzet? Lehet, nem tudom, én inkább esztétikai oldalról közelítettem meg ezt a kérdést: a kövér ember nem szép látvány, ahogy eszik. Ahogyan a részeg ember sem, ahogy lehajt még egy pohárral. Valahogy a külső szemlélőben az az érzés keletkezik, hogy ne igyon már, eleget ivott már, hiszen részeg. A kövér meg ne egyen, hanem inkább koplaljon és fogyjon le. Lehet, hogy hülyén hangzik, de én valahogy így láttam.
    Abban is igazad van, hogy mennyire relatív ez a bekorlátozás. Ahogy relatíve örömérzés a kedvenc csülök vagy épp Rákóczi-túrós (Ki mire menne rá szíve szerint :-)) elfogyasztása, és a nem elfogyasztása általi diadalérzet is, hogy képes voltam megállni, és győzött a kontroll az ösztön felett. Ezek nagyon fontos gondolatok, köszönöm a kommented, az írásaid alapján biztos vagyok benne, hogy semmi sem fog megingatni, és eléred a célod. Hajrá :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. És miután társaságban keveset(bbet) fogyasztottál, bepótoltad, ha egyedül maradtál? Mert én igen. Éjjel basszus, tipikus zugevés. És amennyire hülye vagyok, ha valamiért egyedül maradok, most is bekapcsol a "most ehetsz akármit és akármennyit, nem látja senki, nem számít" program... :-( De egyre többször tudom lepofozni. :-D

      Delete
    2. Naná :) Tipikus történet volt, hogy vendégek voltak nálunk, és amíg ott voltakcsak szolidan diszkréten eszegettem, aztán amint elment mindenki, rávetettem magam a maradékra :D:D:D Gyarló az ember ...hiába, el kell jutni agyban oda, hogy ne másoknak mutassunk, hanem önmagunknak :)

      Delete
  12. Érdekes,amit írsz! Tényleg így látnának a többiek? Én erre nem gondoltam. Elolvastam az ajánlottat,köszi. Nem merek lassan hozzászólni,ha a gondolataim így-úgy már megírásra kerültek általad. :) Tibi

    ReplyDelete