Belső motiváció

Azon gondolkodtam, mennyire jellemző az ok, amiért a legtöbb ember elhízik. Persze szokásosan összetett a dolog, hiszen például apám 30 évig volt alkoholista, és a büdös életben nem tudtam (tudok) rájönni arra, hogy miért is nyúlt az italhoz. Leszokni akkor szokott le, mikor egy orvos azt mondta, nincs több hátra hat hónapnál, de megvakulni akár pár hét alatt is megvakulhat. Ekkor a haláltól félve, letette a poharat.

Az ital, a drog, a cigi...az más, mint az étel, hiszen, ezek nélkül lehet élni, de étel nélkül nem. Ez egy sokszor hangoztatott,már-már elkoptatott igazság. Azonban a "lehet élni nélküle" kifejezés is elég tág fogalom. Mert lehet élni szemek vagy lábak nélkül is, továbbá lehet élni egy magánzárkában is. A kérdés inkább az, hogy érdemes-e. Illetve, hogy milyen az az élet. Talán helyesebb, ha úgy fogalmazom, hogy teljes életet lehet élni ital, cigaretta és drogok nélkül, ....de bekorlátozott étrenddel vajon lehet-e? Lehetne boncolgatni, mit is jelent, hogy "teljes élet"...de nem akarok olyan mélyen belemenni.

Ismerem magamat elég jól. És nem tartom magamat jellemtelen embernek.A 10 évvel ezelőtt, 200 kilós énemet sem. Sem gyengének. Ezért aztán jó agy adag empátia és lojalitás van bennem a kövérek iránt, és nem mondhatom, hogy ha valaki el van hízva, akkor jellemtelen, gyenge ember. Én úgy látom, hogy az elhízott embernek el kell érnie egy pontot, amikor a belső motivációja megvan ahhoz, hogy elinduljon a fogyás útján. A külső motiváció sokszor inkább kényszer, ami az emberekből kiválthat valamiféle dacot. Ha az orvos, vagy ha a feleség/férj, vagy a szomszéd, vagy a haver mondja, hogy apám/anyám dagadt vagy vazze, fogyjáá le, akkor esetleg hajlamos az ember valami frappáns válasszal az illető tudomására hozni, hogy joga van a saját testével azt csinálni, amit akar. Kifogás van bőven, sokszor mentség is. A baj ott lehet, amikor nem jön el a belső motiváció pontja....amikor az ember nem jut el oda, hogy ő maga akarja a fogyást.

Kognitív énem sosem hagy nyugodni, és mindig keres. A mai napig keresem az okot, amiért kövér voltam. Úgy értem a pszichés okot. Hiszek a tudatalattiban, hiszek abban, hogy a legtöbb kövérségnek van egy olyan háttere, ami vagy spirituális, vagy tudatalatti, vagy valami kevésbé megfogható. A saját dolgomban azt nem értettem soha, hogy bár édesszájú voltam, és nagyon sok szénhidrátot ettem meg....de rengeteg embert ismertem, akik ugyanígy voltak, csakmég mellé tolták a csülköt pacallal, a sok zsíros kaját, vedelték a sört, és a kávé helyett is valami cukros-tejes édességet fogyasztottak. És ugyan kövérek voltak, na de nem kétszáz kilósak....csak mondjuk 120-130. Gyerekkorom óta kövér voltam. A szakirodalom a leggyakrabban azt mondja, hogy a háttérben sokszor van valami olyan, ami ellen védekezik az egyén azzal, hoyg "megnő". Erős akar lenni...ijesztő. Vagy undort keltő...a lényeg, hogy távol akar tartani magától valamit/valakit. A másik lehetséges lelki ok a tekintély-növelés. Úgy olvastam, ez inkább a hölgyekre jellemző. Férfiközpontú társadalmunk nem annyira veszi komolyan a nőket alapból sem, depláne ha kis vékonyderekú, csinibabáról beszélünk.Egy testesebb hölgy ügyvédet/orvost/tanárt sokkal komolyabban vesznek, mint egy fitnesz-cica kinézetűt, adva ugyanolyan észbeli jellemzőket. Az emberek már csak ilyenek.

Okoskodni lehet, a lényeg viszont egyrészt az, hogy pusztán mert valaki kövér, az még nem jelenti szükségképpen, hogy jellemgyenge, másrészt az, hogy külső motivációval az életben nem lehet elérni olyan eredményt, amire belső motivációval képesek vagyunk.