Cím nélkül

Az emberiség komoly hányada túlsúlyos. Legalábbis szűkebb pátriámban, Európában mindenképp. Hála az internetnek, a médiának, töméntelen mennyiségű információ áramlik felénk, Világos, egyértelmű eredményeink vannak azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a túlsúlyt, és hogyan lehet tenni ellene. Mindezek mellett egyáltalán nem úgy tűnik, hogy javulna a helyzet.

Amikor én voltam gyerek, nagyjából fele ennyire sem volt téma sem a helyes életmód, sem a mozgás. A fiatalok nem jártak terembe, ismeretlenek voltak a körünkben azok a kifejezések, hogy pl. kardió, vagy HIIT, vagy GI, vagy kettlebell, vagy akár kalória, meg glikogén tartalék. Átlagosan egy általános iskolai osztályból egy, legfeljebb két túlsúlyos gyerek volt. Gimnáziumban dettó. A mai helyzetet én a fiataloknál úgy látom, hogy az osztályonkénti 1-2 túlsúlyos gyerekhez képest ma minimum háromszor annyian vannak, de előfordul, hogy az osztály fele kövér. Van viszont egy olyan réteg is, akik trendszerűen sportolnak, edzenek, és igyekeznek tudatosan étkezni is. Egyre több a vega, a vegán, és egyre többen akarják az anyagcseréjüket tudatosan irányítani.

A felnőtt embereknél is hasonló kétfelé válást látok....sokan követnek valamiféle irányt, sokan sportolnak, járnak edzeni, dobják el maguktól a fehérlisztet, a cukrot, a feldolgozott és a junk ételeket, és válogatják meg, mit esznek. De még mindig elképesztően sok olyan ember van, aki bizony egészségtelen mértékben túlsúlyos, és bár felismeri a problémát, és még tudja, tudhatja is a választ, hogy mit kellene csinálni, de mégsem.

Miért nem? Jó kérdés....Persze itt nem lehet odalépni az utcán a kövér emberhez, és letámadni, hogy "tefigyeljémá, te miért nem fogysz le?".....nyilván nem. Viszont az ismeretségi körünkben megfigyelhetjük a viselkedésformákat. Én alapvetően két fontos sarokpontban látom a probléma gyökerét. Az egyik, hogy nagyon sokan hárítják a problémát a hatókörükön kívülre. Tehát abba az irányba mennek, hogy ők áldozatok, és nem tehetnek semmit, mert a genetika, a pajzsmirigyük, a felborult endokrin rendszerük, és az egyéb egészségügyi körülményeik gátolják őket a lefogyásban. A másik nagy tábor szerintem azok, akik tipikusan az akadályt bár felismerik, de nem átugrani akarják azt, hanem megkerülni. Látják, hogy fogyni kéne, tudják, hogy ez így nem jó, de pont abból nem engednek, amiből kellene. Nekiállnak sportolni, mozgatni a testüket, ezzel sokszor indokolatlan terhelésnek téve ki a szervezetüket, kínozzák magukat a végletekig, harcolnak, küzdenek, izzadnak....megtesznek egészen elképesztő dolgokat akár - de az evésből nem hajlandóak visszavenni. Ők azt mondják, hogy a mozgással akarnak fogyni. Pedig szerintem azzal nem lehet. Úgy biztosan nem, hogy közben továbbra is a berögzült és helytelen étkezési szokásainknál dekkolunk. Tudom, mert ezen is átmentem.

Értem én, nyilván nem könnyű megvonni magunktól a falatot. Ha valaki tudja, én igen. De biztos vagyok abban, hogy a mozgás, az edzés az elsősorban a fittség elérése és a már leadott súlyfelesleg megtartása terén hasznos. Egy jelentős túlsúllyal rendelkezőnek viszont fogyni nem lehet vele. Igen, kézenfekvőnek tűnik, hiszen van értelme tenni valamit, szemben a nem tennivel. Egyszerűbb csinálni valamit, valami pluszt, valami kézzelfoghatót, amit mindenki láthat, tapasztalhat. Könnyebb kivívni az elismerést, és könnyebb elbújni a kifogások mögé is, hiszen mindenki láthatja, hogy mennyit hajtok, mennyit küzdök, és mégse megy...ergo nyilvánvalóan csakis genetikai vagy szervi akadálya van, máris áldozatként hátradőlhetek, és van mentségem a kövérségre.

Az igazi harc nem kifelé zajlik, hanem befelé. Az igazi harcot nem mások előtt, másoknak vívjuk, hanem önmagunkban, önmagunkkal. Az igazi győzelem bennünk megy végbe, tanúk nélkül. És igen, a fogyáshoz elsősorban éppenhogy nem a "tenni" kell, hanem a "nem tenni". Nem megenni az ételt. Ilyen egyszerű. Sajnos az egyáltalán nem látványos, sőt. Ha valaki ezen az ösvényen jár, akkor a többi ember felé (család, barátok, kollégák, stb) nem pozitív jeleket küld, mint egy látványos 'leizzadás a teremben' esetén, hanem negatívat, mint: ingerlékenység, rosszkedv, a közös evéseknél a renitenskedés, stb. Egy társaságban nem kellemes valakinek a savanyú arcát nézni, miközben mindenki tolja be a pizzát vagy a sütit, és nézni valakit, aki bár ott van, de tüntetőleg nem eszik. Akkor, ott abban a pillanatban a nem fogyasztó ember kétfelé is harcol: egyszer önmagában, hiszen ellenáll a kísértésnek, másszor kifelé, hiszen ő az ünneprontó, aki kilóg a sorból, és (nem biztos, hogy szándékosan) gonoszul nézi a társait, akik gondtalanul zabálnak körülötte. 

Nem könnyű dolog. Azért nem, mert úgy kell harcolni, hogy azt a legtöbb ember általában nemhogy nem méltányolja, de sokszor még neheztel is. Úgy kell erősnek lenni befelé, hogy kifelé is "dolgozni" kell. El kell adni a tényt, hogy én kilógok a sorból, többet kell tenni....ha úgy tetszik, kicsit meg kell játszani magunkat, és mosolyogni, lazának lenni, jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak tűnni....megtenni mindent, hogy kellemes társaság legyünk, akkor is ha belül kőkemény harc folyik.

Hát igen. Ez bizony egyáltalán nem látványos dolog. Mindenestre kevésbe látványos, mint szombat délután a főutcán lucskosra izzadni egy 15 perces futásnak csúfolt ízületek elleni merénylet során.