Nyilván sokan csinálják így, ahogy én....az életem két részre osztható: amikor épp haladok egy cél felé, és amikor lazítok. A kettő között még nem sikerült élhető átmenetet találnom, ahogy erről már sokat írtam ezen a blogon. Próbáltam, de nem ment. Úgy tűnik számomra ez a két alapvető létezésforma van, ezt kell szeretni. A lazítós szakaszok különösebben nem bonyolultak, bár azért ott is kell némi mentáls ráhangolódás, hiszen időről időre felmerül bennem, hogy megéri-e a nagy nemtörődömség a későbbi munkát....de mindg oda lyukadok ki, hogy igen, meg.
Most viszont a másik szakaszról írnék: arról, amikor kitűzök egy célt, és haladok. Már jó esetben. Mert ha így van, nincs is miről agyalni, megy minden ahogy köll. Az agyalós rész ideje akkor jön el, amikor a haladás megáll, vagy lassul. Ilyenkor sarkalatos, hogy hogyan reagálunk. Például egy megadott ritmusú egyenletes fogyás egyszercsak megáll, vagy oly mértékben lelassul, hogy egy palack víz megivása, vagy egy nagydolog már elbillentheti a tendencia irányát. Ilyenkor óriási a kísértés, hogy vagy hagyjuk a francba az egészet, hiszen úgysincs értelme....vagy átessünk a paci túlfelire, és sanyargassuk a testünket....vagy nekiálljunk kifogásokat gyártani, hogy ránk miért nem vonatkoznak az Univerzum törvényei.
Nos, szerintem a helyes út, ahogy általában lenni szokott, az a legnehezebb: a kitartás. A túlélés. Ehhez az kell, hogy először is az ember higgyen magában. Higgyen a céljában, higgyen a módszereiben, és végső soron higgyen a sikereiben. Mert úgy könnyű hinni a sikerben, hogy benne élsz. Akkor nehéz hinni benne, ha a közelében sem vagy. A hit ha megvan, akkor az már fél siker.
A siker másik fele az állhatatos, bulldog-szerű menetelés. Ehhez bizony legalább annyira makacsnak kell lenni, mint egy ír autókereskedőnek....tehát nagyon. Végletesen, irracionálisan, és nevetségesen (ugyeugye petkonolli :)). Makacsul rgaszkodni a már egyébként bevált, bizonyított módszernek, miszerint a számok nem hazudnak...és egyszercsak, ahogy a viharfelhők eloszlanak, és kisüt a nap, egyszercsak meg fog indulni a fogyás megint.
Ezek az én tapasztalataim. Többször átestem már ezen, és nyilván sokszor is át fogok még. Egészen addig, míg valahogy ez is rutinná válik. Egy olyan "lelkigyakorlattá", amit a megfelelő időben elő kell húzni, és bemutatni.
Tudtam én, hogy nem könnyű ez. Most már hatodik éve vagyok benne, hogy az elért eredményt meg is kell tartani, és bizony igaz a mondás, miszerint lefogyni sem könnyű, de annak maradni még nehezebb. Az én tanácsom ebben a témában ez: sose kételkedj magadban! Tarts ki a végsőkig, az eredmény nem marad el!
No comments:
Post a Comment