Eseménytelenül mennek a napok...ami persze a magánéletemre messze sem igaz :)....de ha kizárólag az evés-fogyás-mozgás témáját nézzük, akkor tényleg eseménytelen a dolog....finoman elkezdtem gyúrni, persze nem naponta, mert azért még fogyni szeretnék.(..kicsit több mint 11 kilót dolgoztam le magamról Január óta, amivel végül is elégedett vagyok...)
A napi kardiók mellett viszont végre-valahára előfordul olyan idő, hogy a bringámra pattanhatok, és usgyi...Bele kell jönnöm, mert tegnap 30 kilométert mentem, de megviselt....hideg szél azért fújdogált...meg persze már túl voltam egy egyórás HIIT taposáson...de azért végülis jó volt. Inkább az a része volt jó, hogy megint jó idő van...
Sajnos tovább öregszem, bizony a könyököm, a térdem és a csuklóm nem annyira szereti a biciklizést....de majd hozzászoktatom a terheléshez őket :)....meg legfeljebb majd óránként megállok, és iszom egy kávét a termoszomból :D
Megkerülhetetlen a vírus-téma, jelen van a probléma vastagon, egész európa vergődik. Mondjuk ennek életmód-étkezés szempontból túl sok jelentősége nincs hacsak annyi nem, hogy a karanténban felhalmozott élelmiszerekből jellemzően az ember nem fűzselét készít és csökkentett szénhidráttartalmú répás-sütit....hanem kenyeret süt, meg palacsintát....meg nokedlit, meg tócsnit, meg Jókai-bablevest aranygaluskával (lol)
De a lényeg nem változik: kontroll kell, mese nincs. Vírus ide, karantén oda....
Tegnap a tévében valamelyik csatornán láttam valami riportműsort egy hölgyről, aki 64 kilót fogyott, és már 4 éve tartja. Vele beszélgettek a nagy titokról, meg a lányával, aki rettenetesen túlkenve, illetlenül nagy dekoltázzsal ette a kiflit nevetve, hogy hát igen, az anyukája ilyeneket nem eszik, mert hát a szénhidrát.
A műsorban elhangzott egy szakember véleménye is, aki elmondta, hogy az a baj, hogy aki lefogy, az nagy többségben 1-2 év alatt visszaszedi magára a leadott kilókat, éshát ugye ha minden nap egy kicsit többet fogyaszt valaki, mint kéne, akkor szépen 5-6 kilónként évente megy fel a testsúly, aztán pár év múlva nem érti senki hogy lett kétszer akkora.
A hölgy egyébként természetesen leműttette magáról a felesleges "bőrt", és most már nem átall szégyell fürdőruhát is felvenni....A riporttal kapcsolatban a következő megjegyzéseim lennének:
- Dicséretes, ha valaki sokat tud fogyni, de könyörgöm, miért kell 5 perc után a plasztikai sebészhez rohanni? A hölgy nem mai csirke már, és valljuk meg....most sem sovány. Tény, hogy nem súlyosan elhízott, de aki 50-60 as BMI értékkel él VALAHA is, az sosem lesz filigrán....akárhányszor műtteti meg magát.
- Négy év nem elég. Én 10 éve fogytam le, és egyáltalán nem gondolom, hogy most aztán én életem végéig bebiztosítottam magam kövérség ellen. 10 év után is minden nap foglalkozom a témával, 10 év után sem eszem meg akármit, és napi szinten kardiózok/edzek.
- Én úgy gondolom, valamilyen mértékig mindenki visszahízik. A fejemben ez egy hullámgörbe, ami messze fentről indul, aztán a mélybe esik, majd onnan feljebb jőve, némi hullámzás után megállapodik egy olyan értéken, ami valahol középen a meszi fent és a messzi lent között van. A lényeg, hogy ez az érték mennyi. De ez évek alatt történik, folyamatos kontroll mellett.....
- Én abban nem hiszek, hogy kérem én mostantól életem végéig nem eszek meg egy szál sültkrumplit sem. Azért nem hiszek benne, mert ha valaki szerette egész életében például a sültkrumplit, és kövér lett, majd lefogyott, akkor az ízlése attól még nem változott meg, tehát vágyakozni fog rá mindig, és előbb vagy utóbb ki fog belőle törni ez a vágy. Ahogy az ember is le tud merülni a víz alá, vissza tudja tartani pár percig a levegőt, de élni nem tud a víz alatt, mert ember és nem hal. előbb utóbb feltör a felszínre, levegőt venni. Én abban hiszek, hogy balanszot kell tartani. A sültkrumpli finom. Az élet rövid. Nem szabad megtagadni magunktól ezeket a jó dolgokat, még akkor sem, ha csúnya szénhidrát meg zsír vagy cukor mondjuk. A kulcs ott van, hogy tudni kell hanyas a kabát. Az életünk nagy részében kerülni kell ezeket nyilván...és edzeni, mozogni, okosan étkezni....De ha néha nem etetjük meg magunkban a szörnyet, akkor végül belepusztulunk. Vagy a bánatba/gyászba, vagy abba, hogy végül a felszínre törve halálra zabáljuk magunkat. Egyik sem jó.
2 comments:
Szeretem olvasni ahogy írsz, a téma mindig ugyanaz, de mindig máshogy közelíted meg és máshogy fogalmazod meg a gondolataidat, hihetetlenül jó!
De cuki vagy, köszi! :)
Post a Comment