Március

Eseménytelenül mennek a napok...ami persze a magánéletemre messze sem igaz :)....de ha kizárólag az evés-fogyás-mozgás témáját nézzük, akkor tényleg eseménytelen a dolog....finoman elkezdtem gyúrni, persze nem naponta, mert azért még fogyni szeretnék.(..kicsit több mint 11 kilót dolgoztam le magamról Január óta, amivel végül is elégedett vagyok...) 

A napi kardiók mellett viszont végre-valahára előfordul olyan idő, hogy a bringámra pattanhatok, és usgyi...Bele kell jönnöm, mert tegnap 30 kilométert mentem, de megviselt....hideg szél azért fújdogált...meg persze már túl voltam egy egyórás HIIT taposáson...de azért végülis jó volt. Inkább az a része volt jó, hogy megint jó idő van...

Sajnos tovább öregszem, bizony a könyököm, a térdem és a csuklóm nem annyira szereti a biciklizést....de majd hozzászoktatom a terheléshez őket :)....meg legfeljebb majd óránként megállok, és iszom egy kávét a termoszomból :D

Megkerülhetetlen a vírus-téma, jelen van a probléma vastagon, egész európa vergődik. Mondjuk ennek életmód-étkezés szempontból túl sok jelentősége nincs hacsak annyi nem, hogy a karanténban felhalmozott élelmiszerekből jellemzően az ember nem fűzselét készít és csökkentett szénhidráttartalmú répás-sütit....hanem kenyeret süt, meg palacsintát....meg nokedlit, meg tócsnit, meg Jókai-bablevest aranygaluskával (lol)

De a lényeg nem változik: kontroll kell, mese nincs. Vírus ide, karantén oda....

Tegnap a tévében valamelyik csatornán láttam valami riportműsort egy hölgyről, aki 64 kilót fogyott, és már 4 éve tartja. Vele beszélgettek a nagy titokról, meg a lányával, aki rettenetesen túlkenve, illetlenül nagy dekoltázzsal ette a kiflit nevetve, hogy hát igen, az anyukája ilyeneket nem eszik, mert hát a szénhidrát.

A műsorban elhangzott egy szakember véleménye is, aki elmondta, hogy az a baj, hogy aki lefogy, az nagy többségben 1-2 év alatt visszaszedi magára a leadott kilókat, éshát ugye ha minden nap egy kicsit többet fogyaszt valaki, mint kéne, akkor szépen 5-6 kilónként évente megy fel a testsúly, aztán pár év múlva nem érti senki hogy lett kétszer akkora.

A hölgy egyébként természetesen leműttette magáról a felesleges "bőrt", és most már nem átall szégyell fürdőruhát is felvenni....A riporttal kapcsolatban a következő megjegyzéseim lennének:

1. Dicséretes, ha valaki sokat tud fogyni, de könyörgöm, miért kell 5 perc után a plasztikai sebészhez rohanni? A hölgy nem mai csirke már, és valljuk meg....most sem sovány. Tény, hogy nem súlyosan elhízott, de aki 50-60 as BMI értékkel él VALAHA is, az sosem lesz filigrán....akárhányszor műtteti meg magát.
2. Négy év nem elég. Én 10 éve fogytam le, és egyáltalán nem gondolom, hogy most aztán én életem végéig bebiztosítottam magam kövérség ellen. 10 év után is minden nap foglalkozom a témával, 10 év után sem eszem meg akármit, és napi szinten kardiózok/edzek.
3. Én úgy gondolom, valamilyen mértékig mindenki visszahízik. A fejemben ez egy hullámgörbe, ami messze fentről indul, aztán a mélybe esik, majd onnan feljebb jőve, némi hullámzás után megállapodik egy olyan értéken, ami valahol középen a meszi fent és a messzi lent között van. A lényeg, hogy ez az érték mennyi. De ez évek alatt történik, folyamatos kontroll mellett.....
4. Én abban nem hiszek, hogy kérem én mostantól életem végéig nem eszek meg egy szál sültkrumplit sem. Azért nem hiszek benne, mert ha valaki szerette egész életében például a sültkrumplit, és kövér lett, majd lefogyott, akkor az ízlése attól még nem változott meg, tehát vágyakozni fog rá mindig, és előbb vagy utóbb ki fog belőle törni ez a vágy. Ahogy az ember is le tud merülni a víz alá, vissza tudja tartani pár percig a levegőt, de élni nem tud a víz alatt, mert ember és nem hal. előbb utóbb feltör a felszínre, levegőt venni. Én abban hiszek, hogy balanszot kell tartani. A sültkrumpli finom. Az élet rövid. Nem szabad megtagadni magunktól ezeket a jó dolgokat, még akkor sem, ha csúnya szénhidrát meg zsír vagy cukor mondjuk. A kulcs ott van, hogy tudni kell hanyas a kabát. Az életünk nagy részében kerülni kell ezeket nyilván...és edzeni, mozogni, okosan étkezni....De ha néha nem etetjük meg magunkban a szörnyet, akkor végül belepusztulunk. Vagy a bánatba/gyászba, vagy abba, hogy végül a felszínre törve halálra zabáljuk magunkat. Egyik sem jó.