Négy hét mérlege

Negyedik hét telt el az Újévből. A decemberi dínomdánom életstílus miatt felszedett kilókat nagyrészt sikerült ledolgozni...

9 kilót fogytam összesen ezalatt a négy hét alatt. Átlagosan 2250 kalóriát ettem naponta, és 2835 kalóriát égettem el extra mozgással, tehát átlagolva -555 volt a napi egyenlegem. (a BMR-t nem szoktam beleszámolni az egyenlegbe...) Durván négy óra szobabiciklizést jelent ez naponta, amit általában úgy oldok meg, hogy hajnali 5 és reggel fél 10 között a nagyját letekerem. Ha még van idő napközben, akkor felpattanok rá. Ha nem, nem. Ezek mellett napi három alkalommal kombinált villámedzést csinálok a fekvenyomópadon, és kis kézisúlyzókkal.

Gondolom ez kicsit több, mint amennyi ideális lenne...de betudom a lendületnek. Tény, hogy a 11 kilós decemberi súlygyarapodásom eléggé megviselt, és minél hamarabb meg akartam/akarok szabadulni ettől a többlettől, tehát nyilván ezért csináltam mindezt ekkora intenzitással.

A másik dolog, ami érdekes, hogy a 2250 kalória naponta amennyire soknak tűnik, annyira kevés. Lehetne több is, de ugye én törekszem az egészséges táplálkozásra, ami sokszor kalóriadúsabb, mintha műanyagot ennék. Mert pl a kókuszzsírban is van annyi kalória, mint a vajban, és az durván fele annyi, mint mondjuk egy margarinban. A sort lehetne folytatni, a lényeg, hogy egy jól kiegyensúlyozott étrendben meg tudnak szaladni a kalóriák, és erősnek kell lenni lelkileg, hogy az ember ne pánikoljon be.

Nem könnyű megoldani, hogy az étrend egyszerre legyen egészséges, változatos, laktató, és lehetőleg nem feldolgozott. Mert ha az ember mindig csak ugyanazt eszi, akkor baromi egyhangú lesz nagyon hamar. És ha egyhangú, akkor sokkal nehezebb ellenállni a kísértésnek. Ellenben, ha odafigyelünk arra, hogy legyen kis édesség is, legyen főtt étel is, legyen kenyér is, ne csak mindig gyümölcs, meg zöldség meg csirkemell....szóval akkor jobban ki tudjuk elégíteni az igényeket.

Összességében véve azt hiszem elégedett vagyok a Januárral, nagyjából ez volt a tervem. A továbbiakban is még a fogyást tervezem, de talán kicsit lassabb tempóban. Érdekes dolog ez, mert a súlytartás az én esetemben konkrétan nem létezik a szó egzakt értelmében...még mindig...vagy felfelé halad a súlyom, vagy le...LOL Végül is hozzáállás kérdése, hiszen ezt a folyamatot is lehet súlytartásként jellemezni, mert két végpont között van "megtartva" a súly...szóval magunkon múlik, minek nevezzük, de a lényeg, hogy a kontrollra szükség van továbbra is.

Hinni vagy nem hinni...

Nálunk a gyerekek fejébe van ültetve, hogy a reklámok hazudnak. Nem mintha determináltan rossz lenne minden reklám, de sajnos a gyerekek pont nagyon befolyásolhatók, és elhiszik a sok szart, amit látnak/hallanak a reklámokban. Az evés témakörében rengeteg reklám van, ami minimum megtévesztő. Klasszikus, hogy a mai rohanó világban a szegény túlsúllyal küszködő fogyasztó csak a fejét kapkodja, és néhány tényező függvényében eldönti, melyik oldal mögé sorakozik fel.

Ez még rendben is lenne, de mind az összes a fogyasztásról szól, arra ösztökél, hogy vásárolj. Ne vegyél sima fehér kenyeret, mert az rossz. Vedd meg a szuper aligvanbenneszénhidrát meg tönkölykovászból búzafűmaggal turbózott csodacipót, mert az jó neked. Mert abban bizonyára nincs semmi rossz, csak csupa jó. Holott ezek a termékek is tele vannak színezékkel, guargumival, állományjavítókkal, ízfokozókkal, finomított feldolgozott élelmiszerekkel. De ha jó a píár, és szép barna, meg tele van vágva lenmaggal meg egyéb akármilyen maggal...akkor kiválóan eladható.

Ha nem csomagolt áruról van szó, hanem pékségi termékről, akkor különösen pikáns a sztori, hiszen mese nincs, el kell hinnünk, amit mondanak...Már ha mondanak egyáltalán valamit. A Lidlnél is csak úgy tudtam meg tápértékadatokat, hogy megkerestem őket emailben, mire elküldték excelben a forgalmazott termékek adatait. Így legalább hivatalosan "be van vállalva"....de ha beállok az öreganyám lapátkeze pékségbe, és megkérdezem a kedves nénit, hogy tessék mondani, a rozscipónak hogy a kalóriája...???...és akkor ő azt mondja, hogy kedveském, száznyócvan per tizdeka...akkor két lehetőségem van: elhiszem, vagy nem. De tudni nem tudhatom, hiszen mondhat a néni akármit, úgysem lehet releváns. nem fogja írásban adni, cégbélyegzővel...

Ez még mindig lehetne akár oké is....de amikor azt olvasom, az egyik talán legfelkapottabb hazai péklánc "szakmai" rovatában, hogy egy szelet teljes kiőrlésű kenyérben nincs több 70 kalóriánál, amennyi egy almában is megvan...akkor azért felmegy bennem kicsit a pumpa. Például azért, mert egy szelet kenyér az lehet kicsi és nagy is. Az, hogy a kenyér teljes kiőrlésű, az csak pozitív irányba tolja el a kalóriaértéket. A magok jelenléte úgyszintén, a magas zsírtartalom miatt. Mégis megszórják magokkal, mert az ugye nagyon egészséges. Akárcsak a teljes kiőrlésű liszt. 

Persze, hogy egészséges, de messze van az alacsony kalóriától. Azért egészségesebb, mint a fehér, mert alacsonyabb a GI-je. Ez rendben is van. De ha valaki a kalóriát számolja, akkor a kenyérrel rosszul jár. Tökmindegy, hogy milyen tönkölykovászból van, meg hányféle maggal van televágva. Én ezt sokkal inkább píárnak meg marketingnek látom. Ha egy kenyér barna, meg magos, akkor egészséges. Ráadásul, ha még kicsi is, és drága, akkor tuti fogyunk tőle, de minimum  nem fogunk hízni.

Ez az egész tulajdonképpen azt szolgálja, ami ellen én például küzdenék....hogy az emberek elhiggyék, hogy a helyes életmód és az egészséges táplálkozás elérhető, ha fizetnek érte. A lelkiismeret le van tudva, hogy a 198 forintos olcsó fehérkenyér helyett megveszi az 390 forintos negyedkilós szuperbarna, szupermagos, szárított szójakivonatos verziót....És akkor onnantól kezdve juhé, egészségesen élek....hiszen áldoztam rá, nem is keveset...kérem szépen, sokat teszek az egészségemért!

Arról nem beszélve, hogy egy átlagos alma csutkátlanítva olyan 15 deka körül van max, ami testvérek között is mindössze 45 kalória. És nem hetven. Megjegyzem, az itt kapható legalacsonyabb kalóriatartalmú, előreszeletelt, teljes kiőrlésű kenyérnek egy szelete 88 kalória....ez inkább jelenti a dupláját, mint az ugyanannyit. De persze lehet így is nézni, na meg úgyis.

Ki-ki döntse el, mit lát meg a reklámokból...én továbbra is azt tanítom a srácaimnak, hogy ne higgyenek másnak, csak a szemüknek, a józan logikának, meg a számoknak. És egy terméknél az a minimum, hogy vállalják fel a megadott tápértékeket. Vagyis legyen rajta egy nyomorult cetli, vagy csomagolás, amelyen visszakövethető a gyártó, a forgalmazó és a feltüntett tápanyag értékek. Máskülönben értelmetlen az egész rendszer, csak bohóckodás az egész.... 

Gé kocka

Visszatérő dilemmám, ami nemcsak elméleti, de gyakorlati is....és mostanában egyre aktuálisabb. Arról van szó, hogy az emberekben ugyebár sokszor összekeverednek a dolgok és hajlamosak az egészséges ételeket összekutyukni a diétás, vagy alacsony energiaértékű ételekkel. Pedig hátugye...ez nem így van. Attól, hogy a teljes kiőrlésű gabonából, olajos magvak hozzáadásával készült kenyér egészségesebb, mint a fehér, attól még nem lesz kevésbé kalóriadúsabb, sőt. Alapvetően magasabb lesz a kalóriaértéke, mint a fehérnek. Amiért jobb mégis, az az alapanygok jótékony hatása, ill. a glikémiás indexe. 

Nagyon széles körben elterjedtek az olyan receptek, étrendek, komplett kúrák, amik ezeket az egészséges ételeket vonultatják fel, kihangsúlyozva, milyen jó hatásaik vannak, viszont a fogyással hozzák párhuzamba, ami úgy gondolom, nem jó. Ha fogyni szeretnék, semmiféle süteménynek nincs helye az étrendben. Se finomított ipari junkból készült bolti krémesnek, se bio fénytúróból, meg hajdinakásából, lenmaggal dúsított édességnek. Mert a fogyást biztosan nem segíti elő.

Azonban más a leányzó fekvése, ha súlyt tartunk...akkor lehet igénybe venni ezeket az okosabb, alternatív recepteket. Persze nem ész nélkül...és itt jön be a dilemma. Egy hosszabb távú, lassú, de határozott fogyós étrendben vagyok, ami sok mozgással jár, és elegendő étellel, ráadásul törekedve a minél egészségesebb ételekre. Egyszerű lenne mindig ugyanazokat a jól bevált cuccokat enni. De ha tényleg hosszú távon tartható étrendet akarunk, akkor nagyon hamar lesz egysíkú, unalmas az étkezés.

Szóval azt hiszem, bátran be lehet vinni mást is a megszokott, alacsonykalóriás dolgokon kívül is. Így született meg ez a mai, több különböző recept összevariálásából, általam kitalált sütemény. Nehéz elnevezni, mert nagyon sokminden van benne, viszont majdnem mind egészséges cucc :)  Sok agyalás után Gé kockának neveztem el, mert a legtöbb összetevője a termőföldből kerül elő, és Gé, vagy Gaia a Föld istennője a görög mitológiában...

Jöjjenek a hozzávalók tehát:

• 106 gramm kókuszzsír (raw)
• 200 ml tej
• 250 gramm aszalt gyümölcskeverék (banán, kókusz, papaya, sárgabarack, mogyoró, brazildió)
• 50 gram gyömbér (kristályosított)
• 300 gramm zabpehelyliszt
• 100 gramm rizspehely
• 77 gramm  étcsokoládé
• 20 gramm nem sózott, pörkölt pisztácia
• 1800 mgr sodium ciklamát (45 db édesítő bogyó)
• 2 kiskanál citromlé

100 gramm kókuszzsírt folyékony állagúra olvasztottam, a tejet is felmelegítettem. Belekevertem a zabpehelylisztet, a rizspelyhet, a porrá zúzott ciklamátot. Ezek után az aszalt gyümölcskeveréket és a gyömbért egészen apróra choppereltem, és hozzáadtam a tésztához. Kézzel gyúrtam át az egészet. Nem áll össze, darabos lesz, de nem baj egyáltalán. Egy tepsibe sütőpapírt fektettem, és a tésztát egyenletesen elsimítottam rajta. Az egész műveletből ez tart a legtovább...igyekezni kell minél simább felszínt kihozni. Ezek után betettem a hűtőbe, és gőz felett feltettem az étcsokoládét. Húsz dekás táblához tettem 12 grammnyi kókuszzsírt. Mikor teljesen felolvadt a keverék, kiszedtem a hűtőből, és egyenletesen felkentem egy réteget a tetejére. A maradék csokoládét visszamérve számoltam ki, hogy mennyi gramm fogyott a masszából. A kókuszzsírnak a felét számoltam, az egyszerűség kedvéért.

Közben 20 grammnyi nem sózott, de pörkölt pisztáciát szintén összedaraboltam, és a még képlékeny csokibevonatra szórtam. Ment vissza a hűtőbe, és egy órával később már fel is vágtam a tepsit 40 kicsi téglalapra.

A sütemény tömör, finom, nagyon gazdag ízvilágú, kifejezetten exotikus jellegű, kicsit formabontó nasi, ami pont fel tud dobni egy kissé unalmas, alacsony kalóriás diétát. Mivel alapvetően csupa olyan összetevő van benne, ami relatíve magas kalóriatartalommal bír, így nyilván a süteménynek is magas lett, ezért ez nem fogyókúrás sütemény. Ugyanakkor kizárólag egészséges összetevők vannak benne, és ne felejtsük el azt sem, hogy még hőkezelve sem volt, így gyakorlatilag szinte az egész nyers gyümölcsökből és gabonából áll :)

Jó étvágyat hozzá. Ja, az adatok, egy szeletre:

kalória: 158

zsír:       9

CH:      16

Protein: 3

Négy éve, hogy...

Négy évvel ezelőtt, ezekben a napokban érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahonnan elkezdődött ez a történet. Január huszon egy-kettő-három....valamelyik ezek közül...nem tudom ezer százalékig, talán 23.-a volt, de végül is nem ez a lényeg. Hanem, hogy elindultam az úton...talán nem túlzok, ha azt mondom, minden évben meg fogok magamban (vagy akár publikusan is) emlékezni erről, mert ez a pont nagyon fontos lett az életemben.

Minden megváltozott akkor, pedig a világon semmi eget rengető dolog nem történt. Inkább sok kis apró csepp, kis momentum...sok-sok kicsi dolog összhatása lehetett, ami megadta a végső lökést. Valamilyen szinten minden évben sikerként könyvelem el ezt a napot, mert hogy úgy mondjam újabb egy év telt el, amikoris nem híztam vissza a súlyom. Ugyebár azt mondják, az alkoholista, ha leszokik, akkor is alkesz marad, legfeljebb nem iszik többet egész életében. Azt gondolom, én nagyon kövér voltam, és nem leszek soha többé olyan kövér....de lélekben nagyon mély nyomokat hagyott bennem az az állapot, amiket soha nem fogok elfelejteni.

Hozzáteszem, kövéren sem voltam boldogtalan, sőt....kifejezetten jókedélyű, humoros, aktív, örökmozgó, sokat nevető, bulizó, vidám, bevállalós pali voltam. Valahogy nem süllyedtem bele az önsajnálatba, és igyekeztem kihozni a helyzetből a legjobbat. Kopasz fej, szakáll....ha már lúd, legyen kövér....ha már kövér vagyok, akkor rá is teszek egy lapáttal. Tudtam csúnyán nézni például, sőt, volt néhány munkahelyem is a pesti éjszakában, ahol kifejezetten profitált a kinézetem. Dolgoztam szerbekkel, ukránokkal, benne voltam a sűrűben....és maximálisan kihasználtam, hogy azért az átlagember eléggé visszafogta magát, ha megjelentem.

Hiszem, hogy a boldogság többtényezős. Most is boldog vagyok. Hiszem, hogy a humorom és a jókedélyem nem tűnt el, de a pofámból visszavettem azért, mert ma már nem vagyok ugye olyan nagydarab....depláne, hogy 'oldeye' is LOL A boldog életnek további rétegeit tettem magamévá ezzel az új kinézettel. Régen is leálltam focizni a srácokkal, csak 10 perc után kiköptem a tüdőmet, és leizzadtam nem kicsit. Ma is ugyanez megtörténik, de másfél óra után, azzal a különbséggel, hogy a kiskölykök is húzzák a belüket, nem csak én :)

Azt is el kell mondanom, hogy rengeteget tanultam az elmúlt évben. Szinte mindig feljönnek új témák az anyagcseréről, a testi folyamatokról, az élelmiszeripari kulisszatitkokról...alapanyagokról, eljárásokról. Gasztronómiai ötletekről...tanulmányok, statisztikák, kutatási eredmények, analízisek....a téma úgy látszik, sosem ürül ki, szóval mindig van mit tanulni, fejlődni, haladni előre.

Úgy teljes a kép, hogy képet is hozok, ahogy szoktam :)....az egyik képen a 2006-os magam mellé másoltam az egy órával ezelőtti magamat :)....a másik pedig egy régi kép, ahol a szereplők ugyanazok....csak én összébb mentem, Beni meg megnőtt :):):)

Ló

Kiváló sors- és harcostársam, továbbá monogramdruszám közösségi oldalán merült fel az egyik kommentelőtől, hogy vajon miért van az, hogy a nagy túlysúlyról fogyók rendre átesnek a ló túlsó oldalára. Ott nem akartam terjengősen kifejteni, mert a hely nem rólam szól....de itt megteszem, mert gyakori a jelenség. Mármint a ló meg túlsó oldal is, és a hozzá kapcsolódó meg nem értés is.

Nomost akkor..hát az van, hogy ugyebár, ha nagy túlsúlyról beszélünk, ott van egy első és nagyon nagy akadály. A fogyás elindítása. Sajnos a legtöbbünk itt már elbukik, és mint valami végtelenített szalag, vagy egy mindig megugró lemez, körbe-körbe jár a probléma körül. A hírhedt jojó effektus. Külön irodalma van ennek a témának. A napokig, hetekig, vagy akár hónapokig tartó diéták, aminek a végén mindig többet mutat a mérleg, mint az elején. Most és itt nem mennék bele ennek a boncolgatásába...a lényeg, hogy fogyás tekintetében ez mindig kudarc, és melegágya a sok hárító kifogásnak. Ti. hogy nekem ilyen az alkatom, rosszak a génjeim, nem működik a hormonrendszerem, ez a karmám, ésatöbbi.

Szóval azon kevesek, akik ezen az akdályon túljutnak, elkezdenek fogyni. A képlet egyszerű. Ha már a módszer, amit alkalmazott az illető, működik, akkor hurrá, nincs más tennivaló, csak menni tovább előre. Ahogy megyek előre, úgy fogy a tömegem, ami jó, hiszen ez a cél. Lassul a fogyás? Nem gond, húzok a gyeplőn, eszem kevesebbet, mozgok többet, stb. A lényeg, hogy menjen a szekér előre.

Mindenki, aki létezni tud ebben a stádiumban, felállít egy célt. Egy kitűzött számot, jellemzően...általában testsúlyt, de van aki BMI-t, vagy valamilyen testkörfogatot. Amíg ezt a célt nem éri el, addig tiszta és világos a tennivaló: csak folytatni kell a bevált módszert.

A hoppá ott jön el, amikor BANG! megvan az óhajtott állapot. Beszélek magamról, én 185 cent magasként 85 kilóban határoztam meg ezt a pontot. Elértem egy nap, a mérleg 84 kilót mutatott, hurrá. Na és akkor itt jön a nagy kérdés: hogyan tovább? Mivel idáig azért relatíve kevesen jutnak el, ezért nem annyira gyakran olvasni erről a gondról. Szóval hogyan tovább...? Három lehetőség kínálkozik:

1. Örömmel nyugtázom, hogy király vagyok, lefogytam, hurrá, és visszatérek a megszokott, régi étkezési, és mozgási szokásaimhoz. (amit mostantól leegyszerűsítve életmódnak nevezek). Szép lassan, persze a fogyásnál sokkal gyorsabban azért...de visszahízom magam az elindulási állapotra, és bent is vagyok a korábban felvázolt jojó-effektnél, meg a kifogásgyárnál.
2. Megörülök, hogy elértem az eredményt, amit kitűztem, és kitalálom, hogy ha ez ilyen fasza dolog, akkor élek tovább ugyanígy, ahogyan lefogytam, mi bajom lehet? Hiszen a módszerem működik.
3. Felfogom, hogy a cél megvan, és új célt tűzök ki magam elé: a súly megtartását. Áldozatos és kemény munkával, sok türelemmel, még több analízissel és dokumentációval, tanulással, összpontosítással, kidolgozom a saját stratégiámat... saját, hosszú távon kivitelezhető, általam megélve elviselhető, hovatovább élvezetes életmódot alakítok ki, aminek a segítségével képes vagyok megtartani az elért súlyomat.

Namost az első pontról beszélni sem érdemes. Van hogy megtörténik, de nem kéne. Kár is a szócséplés. A harmadik pont egyértelműen a követendő, csakhogy az összes közül egyben a legnehezebben megvalósítható is. Őrületes sok idő, pénz, energia,....és nagyon nagymértékű elszántság kell ahhoz, hogy egyáltalán nekiálljunk. Továbbá elképzelhető, hogy kell még egy kis lökés is, egy kis empirikus "koktél". Ugyanis sokkal biztonságosabb a már jól bevált úton menni tovább, és itt beszélek a kettes pontról, ami megszemélyesíti a lovat, egész pontosan a szerencsétlen állat másik oldalát.

Ugyanis ha eljutottam a célig, az egyben azt is jelenti, hogy az általam az életmódomban eszközölt módosításokat élhetővé, kivitelezhetővé tudtam tenni. Nagy túlsúlyról beszélek, és hosszú hónapok alatti átalakulásról, az eltelt idő alatt a családom a barátaim, a kollégáim, a környezetem valamilyen módon akceptálta a velem kapcsolatos változásokat, vagy ha nem, én magam módosítottam ezeken. ( Jöjjön egy példa is: ha családos vagyok, és rendszeresen a mekiben eszik a család, akkor nyilván az első alkalommal mindenki úgy eszik, hogy közben nézi az én savanyú arcomat, amint rágcsálom a fénykóla szívószálját, vagy a salátaleveleket. Innen kell eljutni oda, hogy senkit ne érintsen kényelmetlenül, ne feszélyezzen az, hogy én nem tartok velük. Az természetesen nem is kerülhet szóba, hogy a családomat büntessem a saját hülyeségemért, és azért ne menjünk be egy egész napos kirándulásról hazafelé jövet vacsorázni a mekibe, mert apu fogyózik...ugyebár. Tehát kialakul egy konfliktushelyzet, egy olyan szituáció, amikor kicsit mindenki rosszul érzi magát. Ezen sok gyakorlással, koncentrálással, attitűdváltással, beszélgetéssel lehet segíteni, amit a hónapok alatt jó esetben az ember kivitelezhet. Erre gondolok, amikor azt írom, a környezetem akceptálja az életvitelemet.

Tehát az ominózus fordulópontnál már van egy kiharcolt, végigvitt életvitel, amit most megint el kéne dobni, és egy olyan újat kialakítani, amit nemhogy a környezetem, de még én sem ismerek. Mittudomén, hogy fogom bírni. És pláne, hogy ők hogy fogják bírni. Kicsit kevésbé félelmetes továbbmenni a bejáratott úton.

Hát így lehet a ló túlsó oldalára esni. Én 85 kilóról 75-ig mentem le, mire sikerült valamiféle másik rendszerbe belefognom. Mire össze tudtam szedni a bátorságom....mert ilyenkor az van, hogy az ember retteg. retteg attól, hogy ha megeszik valami mittudomén, édességet, akkor másnap reggelre megint kétszázkilósan ébred, és kiderül, hogy csak álom volt az egész. Tudom, hülyén hangzik, de van benne igazság. Iszonyatos félsz dolgozik ilyenkor az emberben, és nagyon komoly lelkierő kell ahhoz, hogy ki tudjon jönni ebből a gödörből. Hogy képes legyen elfogadni, hogy a rengeteg megmaradt bőr meg zsírszövet az igenis látszódni fog...látszódnia kell valamennyire, mert ha nem látszódik, az azt jelenti, hogy abnormálisan sovány. Amikor minden fórumon, minden helyen a jojóeffektusról, a visszahízásról és a sok kudarcról olvasni, akkor borzasztó nehéz megélni minden egyes plusz előjelű grammot, márpedig a fogyós étrendből a súlytartós étrendbe váltáskor igenis pozitív irányú elmozdulás van.

Ezt valamennyire kompenzálni tudja az ember a mozgással. Nálam legalábbis így működik, és amennyire látom, Zolinál is. Míg a lefogyásnál nálam semmi mozgás nem játszott szerepet, a súlytartásnál elengedhetetlen. Ez is része kell, hogy legyen az új stratégiának, a mozgás megfelelő mennyiségű és típusú beiktatása az életünkbe. Nem könnyű "leakasztani" napi több órányi időt...ugyanis időből szinte mindenkinek kevés van.

Tudnám még cizellálni ezt a dolgot, de azt hiszem így is hosszabbra sikerült ez a post, mint szerettem volna. Esszenciálisan a lényeg az, hogy ez "a ló túlsó oldala" roppant összetett dolog, és bizony nagyon nehéz. Nemcsak a megvalósítás, hiszen abban az, aki idáig eljutott, már letett az asztalra komoly eredményt. Hanem a kitalálás....a megalkotás, a személyre szabott, egyedi terv. Ide kell a kreativitás, a flexibilitás, a találékonyság, a kitartás, és az összpontosítás. Szóval ezért nagyon nehéz....

Pályára állás, kettes szakasz

Eltelt a második hét az újévből...kereken kettő kilót fogytam ezalatt, az előzőekben leírt módszert követve. Most, hogy cca 5 kilóval könnyebb vagyok, mint elsején, most kezdem otthon érezni magam a bőrömben. Utáltam ennél nehezebbnek lenni....A család is jól viseli a csokimentességet....na jó, néha azért a gyerekeknek veszünk édességet, de este semmiképpen nem engedjük nekik.

A nassolási igényeknek is engedve tegnap készítettem répás-diós sütit, ezúttal fogyósan, cukor nélkül, ciklamáttal ízesítve. Istenien sikerült, 100 kalóra lett egy szelettel. És csupa-csupa olyan kalória, amiért nem "kár"....répa, dió, tojás, kókuszzsír, teljes liszt....a süti gyorsan fogyott, mindenki megette, még J. is, aki pedig nálunk a legfőbb "junklover"....régebben nem evett semmi olyanból, amiben répa van LOL. Hozzá kell tenni, ő az a gyerek nálunk, aki már szinte abnormálisan vékony...szóval nála nyilván kicsit máshogy megy az anyagcsere. Mindig erőszakoskodni kell vele, hogy egyen gyümölcsöt, zöldséget...és hát válogatós. Namost ezúttal "ráfanyalodott" a répás sütire, de ízlett neki. Ez is eredmény, ugyebár :)

Közben a szobabringám kezdi megadni magát...csakhogy ne legyen unalmas az élet. Még működik, de egyre többször szalad meg a pedál. Nem értek hozzá, nem tudom mi lehet a baj, gondolom nem elsősorban arra lett kitalálva, hogy napi 3-4 órát hajtsák alaphangon, szóval ez a másfél év is szép eredmény tőle...de attól tartok be kell ruháznom egy másikba lassan.

Azt hiszem, ha valaki megkérdezné, mi a legnehezebb az ilyen visszafogyós időszakokban, azt felelném neki, hogy a mentális része. Mert alapból vagy unalmas lesz az étrend, vagy egyszerűen időt kell rá szakítani, hogy minden nap megtervezze az ember, mit fog enni. Eleinte még érdekes, de aztán egyszerre kell kreatívnak és okosnak lenni, ugyanakkor erősnek is, hiszen nyilván nem fogok a gyerekeknek legyártott spagettiból jóllakni.  Szóval elég hamar elege tud lenni az embernek, hogy agyaljon, mit hogyan főzzön. Pedig ha nem gondolok rá előre, akkor könnyű beleesni abba, hogy jó, majd eszem ami van itthon, csak keveset, vagy jó, majd meglátom, mit kapni a boltban, vagy jó, majd eszem ugyanazt, amit tegnap.

Mert nem biztos, hogy ami otthon van éppen, az nekem is megfelelő, mert nem biztos, hogy a boltban látok olyat, ami éppen passzol a képbe és még kedvem is lesz hozzá (ha most nincs kedvem mondjuk párolt kelbimbóhoz, akkor sem lesz kedvem azt enni, ha 5 centért osztogatják az Aldiban), mert lehet, hogy a tegnap megevett kaja már elfogyott, vagy már nem esik jól.

Szóval mentálisan kell ott lenni mindig, és mindig kicsit előreszaladva gondolni a lehetőségekre. Ennek is megvan a maga technikája. Az ember sosem tudja előre, mit kíván meg. Ezért lehet olyat csinálni, hogy több mindent a tűzben tartva, tartani bizonyos alapanyagokból itthon, amiből bármikor össze tudok dobni mondjuk legalább háromféle dolgot. Konkrétan....mindig van itthon búzakorpa, teljes liszt, zabpehely, fagyasztott zöldségek, gyümölcs, light sajtkrém és teljes kiőrlésű kenyér. Ebből egy órán belül bármikor tudok csinálni branbart, levest, párolt zöldséget, főzeléket, gyümölcssalátát, szendvicset. Olyan nincs, hogy ezek mindegyikére azt gondolnám, hogy ááá, most nem kívánom.

Szóval kulcsszavakkal leírva. Szervezettség, kitartás, és előrelátás....ha ezekkel elbánunk, akkor úgy érzem nem lehet gond az újra formába lendülés :)

Relatív boldogság és a három csapás elve - by me :)

Van az a fajta boldogtalanság, amikor az ember utál mindent maga körül, mert nem fér bele a ruháiba, vagy mert nem úgy áll rajta a szoknya/nadrág/felső/stb., ahogy azt ő szeretné. És van az a fajta boldogtalanság, amikor az ember vágyakozik egy szelet/tepsi sütemény vagy egy indiszkrét adag pörkölt/csülköspacal/stb. után, és utál maga körül mindent, mert nem eheti meg.

A jó hír, hogy ez a kétféle boldogtalanság sosem (vagy legalábbis igen ritkán és rövid ideig) jár együtt kéz a kézben. Ahogy az a boldogság sem, amikor jólesően elfogyasztjuk a hőn áhított kaját és tele hassal elnyúlunk a kedvenc kanapénkon, valamint az a boldogság ami akkor tölt el, amikor tükörbe nézünk, és meg vagyunk elégedve az alakunkkal.

S hogy mégis mikor teljesülhet mindkét boldogság-érzet? Nos, akkor ha, egyik sem tart örökké. Látni kell(ene), hogy hosszú távon egyszerre ez lehetetlen, de rövid távon kivitelezhető. Hiszen ha pl. tudom, hogy Karácsonykor ereszdeleahajam lesz, és vendégség, és szülők, és unokák, és sütésfőzés, meg italozás, és szó sem lehet semmifle diétáról, akkor "rádiétázva" az ünnepekre felkészülhetek rá. Ha mondjuk tudom, hogy én átlagosan ebben az időszakban 5 kilót hízok, akkor ősztöl indíthatok egy kellemes projektet, egy visszafogottan korlátozott étrenddel, sűrű (mondjuk heti) kontrollal, és lefogyhatok szeptembertől novemberig 5kilót, hogy legyen mit visszarántani Karácsonykor.

Ha valaki képes az effajta előrelátó, húzdmeg-ereszdmeg/hinta-palinta módszer megvalósítására, akkor részesülhet mindkét fajta boldogságban. Megteheti, hogy amikor ideje van, eszik rendesen, korlátok nélkül, kiélvezi minden örömét az ünnep ezen részének, és degeszre tömi magát zserbóval, meg beiglivel, meg rántott hússal, miközben nem kell félnie attól, hogy Úristen, mi lesz az alakommal.

Persze az emberek többsége nem előre okos, hanem mindig csak utólag, és utólag könnyű annak lenni, mint tudjuk. Végülis tökmindegy lenne, ha képesek lennénk utólag is korrektül lejátszani a dolgokat, csakhogy sajnos a többségnek ez nem megy, feladja félúton, szarik az egészre nem foglalkozik vele, és rajta marad az kis plusz. Ugyanígy Húsvétkor, nyaraláskor, meg az egyéb lazítós időszakokban. A sok kicsi aztán sokra megy, mint tudjuk.

Másik tipikus rossz példa, amikor ez elv megvan, de az arányok elcsúsznak. Ünnepek alatt hízok 5 kilót, januári nagy monstre-mainstream "életmódváltással" fogyok kettőt. Puff neki. Aztán Húsvétkor megint feljön 5 kiló, utána gyorsan, mondjuk két napig fogyózok, és leadok másfelet. És így tovább.  És amikor ott állunk negyvenes meg ötvenes béemivel, akkor okosan előhúzzuk a jokert, hogyhát ugye a jojó-effektus. Sajnos nincs mit tenni.

Csakhogy a jojóeffektussal kapcsolatban van egy "aprócska" részlet. A jojó, csak akkor jön vissza, ha megrántom a kezem. Ha elengedem a görgőt, és mozdulatlanul tartom, akkor nem jön soha vissza. rugózik kicsit, aztán megáll lógva. Szóval a jojó effektus egy olyan hatásmechanizmus, amit mi magunk, a viselkedésünkkel idézünk elő, nem valamiféle furcsa természeti jelenség, ami csak megtörténik velünk. A mi cselekedeteink, a mi döntéseink következménye.

Meggyőződésem, hogy az életmódváltással a boldogság elérése az igazi cél általában az embereknél, és nem a fogyás. Ha olyan túlsúlyról beszélünk, ami egészségügyi kockázatokkal bír, az más tészta. Akkor az élet maga és az egészség az, ami felülírja a boldogságot. Mert halottan nem könnyű boldognak lenni, ez biztos. Ha viszont nem egészségügyi, hanem esztétikai, önértékelés, stb. céllal indulna a fogyás, akkor tulajdonképpen azt a boldogságot keressük, ami akkor tölt el, amikor a tükörbe nézek. Ebben az esetben viszont meg is fordíthatom a dolgot, és megpróbálhatok nem a fogyással elérni a boldogság állapotba, hanem megváltoztatni a boldogsághoz való hozzáállásomat, és úgy dönteni, hogy boldog vagyok így is.

Sok terápia, tréning van erre a fajta önkép-alakításra, önmagunk elfogadására. Filmek, könyvek, színdarabok is készültek arról, hogy milyen nagyszerű érzés elfogadni és megszeretni magunkat, mert hiszen hogyan is várhatnánk el a környezetünktől, hogy kedveljenek minket, ha mi magunk sem vagyunk képesek kedvelni magunkat? Esetleg nemhogy kedvelni ugyebár, de még elfogadni se nagyon....

A srácaim sokszor mennek egymás idegeire. És jönnek panaszkodni, hogy a másik direkt idegesíti valamivel. Tökmindegy mivel, mondjuk egy dalocska kántálásával, vagy valami egyéb hanghatással, vagy röhögéssel, vagy bármivel. Ilyenkor általában félrevonom a "szenvedő alanyt", és elmagyarázom, hogy az a tény, hogy ő ideges lesz attól, amit a másik csinál, az nem egy kőbevésett dolog, hanem alapvetően egy döntés, ami megszületik a fejben. Az ő saját kis kobakjában. Ha Te úgy döntesz, hogy nem idegesít, akkor nem idegesít, ennyi. És ha nem idegesít, akkor a másik hamar abba fogja hagyni, mert valószínűleg pont azért csinálja, mert látja, hogy ugrasz rá. Persze ezzel egyidőben lecseszem megkérem az idegesítő felet, hogy fogja be mert nyakon vágom lol legyen szíves fejezze be. De bízom abban, hogy a kölykök megértik, hogy ők maguk is felelősek a viselkedésükért, nem csak mindig a másik.

Persze tudom, hogy mint minden példa, ez is kicsit sántít, de valamit megmutat abból, ahogy én látom ezeket a dolgokat. Mivel én magam kijöttem már abból a dobozból, ami az egészségügyi rizikót jelenti a túlsúly vonzatában, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy foglalkozzak kicsit a másik oldallal. 

Amúgy túl vagyok az első fogyós héten, közel három kilót dobtam le az elmúlt hét nap alatt. Nyilván a tempó majd lassul, de alapvetően elégedett vagyok. Ha mondjuk két hónap alatt megy le annyi, mint amennyi egy hónap alatt jött fel, még azt is elég fair-nek tartom. Olyannak, amit kezelni lehet hosszú távon. Mindenképpen olyan technikát akartam alkalmazni, ami nem jelent éhezést, de tuti fogyást eredményez, és lehetőleg nem az izmokból viszi le az anyagot. Ezzel kapcsolatosan jelenleg egy három alappilléren támaszkodó rendszert találtam ki, amit rögtön el is neveztem Három csapás elvének...(éljen a bv LOL)

1. Ne egyek több kalóriát, mint amennyit extra mozgással/edzéssel lemozgok.
2. Az alapanyagcserémnek minimum 80%-át egyem meg minden nap.
3. ne legyen több 20%-nál a junk vagy a feldolgozott élelmiszer.

Az első pont a fogyást szolgálja, ez az általam mínuszosnak nevezett napi egyenleg fenntartása. A második pont a mozgásról és az izmokról szól. Mert ha a BMR 80%-át megeszem, ami az egyszerű példa kedvéért legyen egy 2000 kalóriás BMR, tehát legalább 1600 kalóriát megeszek, akkor a kettes pont értelmében legalább ennyit mozognom is kell. Ez tesvérek között is elég komoly edzés. Mondjuk pár óra bringa, futás, tenisz, úszás, túra....meg mellé némi súlyzós edzés. Azért kell, hogy a 80%-nyi kalória bemenjen, hogy a szervezet ne kezdjen el éhezni, és ne kezdje el extrán tárolni az energiát. A harmadik pont pedig arról szól, hogy a testünket ne tegyük ki annak, hogy elárasztva azt sok haszontalan anyaggal, segítségért hörögve kiadja minduntalan a parancsot, hogy "EGYÉL"....mert kevés a protein, kevés a rost, az ásványi anyag, a zsír, stb stb. Ha sok feldolgozott műkaját eszek, akkor bizony a szervezet követeli a neki szükséges anyagokat, éshát mi más módon juthatnának azok be a szervezetembe, mint evéssel? Ezért aztán a követelés egyet jelent az éhezés érzéssel. Ezzel megintcsak nem lenne gond, de hosszú távon elég kellemetlen, és nehezen tartható lesz tőle a diéta.

A három alappillér mellé még sok apróság is társul, úgymint a folyadékbevitel, vagy a mozgás utáni "anabolikus ablak" kihasználása és alkalmazása, vagy az ételek összetétele, mint CH-Zsír-Fehérje....továbbá a rostok jelenléte, és a pihenés....

Jó hosszú posztra sikerült, talán egy kicsit zavaros is, de egyszerre sokminden jár a fejemben, szerettem volna kiírni magamból LOL

 

Gotcha!

A kövér gyerekekről írok. Azért róluk, mert a legkisebb gyerekünk az ünnepek alatt kissé kikerekedett. Nem vészesen persze, hiszen pár kilóról van szó...de észreveszem, észrevesszük rajta azt a kis többletet. Igen, klasszikusan "olyan cuki"...olyan kis kerek feneke lett, meg teltebb arca...hát melyik szülő ne mondaná rá, hogy milyen kis cuki? Hiszen tényleg az.

Volt Halloween, aztán ugye téli szünet a suliban, karácsonyi sütésfőzés, szilveszteri buli, és bár nálunk cukros üdítő például már egyáltalán nem fordul elő, dehát a sok finom sütemény, meg persze a rossz idő megtette a hatását. Megjegyzem, két kiló plusztól nem lesz egy hét és fél éves kissrác kövér. De ez az a pillanat, amikor a szülőnek lépni kell. Itt kell, ebben a percben észrevenni, hogy hopp, megvagy! Mert pár hét odafigyelés, ami a gyerekeknél mondjuk akár kimerülhet abban is, hogy a kis nasi nem csoki meg keksz hanem mondjuk eper, meg gyümisali. Ugyanis azt is nagyon szeretik. És a felrántott kilóknak annyi.

Depláne ha hozzátesszük, hogy hamarosan jön a jó idő, amikor akár még enni is elfelejtenek a kölykök, mert trambulin, meg foci, meg bringa, meg sorolhatnám. Szóval bejön a mozgás. Továbbá mivel fejlődő szervezetek, a csontjaik növésben vannak, ami tudvalévőleg a létező legenergiaigényesebb testi folyamat, ami elképesztő mennyiségű kalóriát képes felemészteni. Elméletileg ezért van a gyerekek között százalékos arányban kevesebb túlsúlyos, mint a felnőttek között. Legalábbis illene így lennie, de sajnos ugye a trend másfelé mutat.

A kövér gyerekek élete sokszor maga a pokol. Ezt első kézből tudom. Kiközösítik, csúfolják, kinevetik. Örök céltáblává válnak, és jó, ha nem szereznek be egy életre olyan komplexusokat, amiket sosem tudnak teljesen kiheverni vagy elhagyni. Ha abba a bizonyos konfekciósdobozba belefér a gyerek, akkor nincs gond, akkor beveszik a csapatba, és tulajdonképpen tehet bármit, a haverok kiállnak mellette, és ugyanúgy része a közösségnek. Oda tartozik. Kimutatások szerint még a mozgássérült gyereket is előbb befogadják, (nem beszélve a szemüvegesről, vagy esetleg a túl soványról, stb.), mint a kövéret. Ez van. A gyerekek világa nagyon más, nincs tolerancia...és most nem a szülői/pedagógusi kontroll alatt történő eseményekről beszélek, hanem az igaziakról, ahol a felnőttek kiesnek a képből. Ami az iskolákban a folyosókon, az udvaron, az öltözőkben, a wckben zajlanak. Szünetekben pedig az utcán, vagy egy táborban, vagy egy uszodában....akárhol. A gyerekek egymás között ezekeben az esetekben a szülői kontrolltól messze távol, a saját értékrendjük szerint ítélnek és cselekednek. A kiközösített kövér gyerek pedig befordul, depressziós lesz, és gyűlölni fog mindenkit, aki nem kövér. Ha ez a spirál elindul, végül már felnőttként sem fog tudni "visszacsatlakozni" a közösségekhez...és mondjuk valami olyan szakmát is választ, ahol magában lehet, és nincsenek a közelében emberek. Számítógépprogramozó lesz, vagy kutató, vagy könyvelő, esetleg adóellenőr....rosszabb esetben BKVellenőr LOL

Szóval én voltam ebben a cipőben, és...mit mondjak, eléggé szorította a lábam :-(....és nem fogom hagyni egyik gyerekemnél sem, hogy ugyanebbe a helyzetbe kerüljön. Most még játszi könnyedséggel lehet tenni ellene. Ha nem figyelünk oda, akkor minden ilyen időszak után fent marad pár kiló a gyereken, aztán egyszercsak rádöbbenünk, hogy kövér :-(

Raciománia....vagy ratiorexia? LOL

Eljátszok néha a gondolattal, hogy mennyire jó és szép is lenne egy olyan világ, ahol nagyobb mértékben van racionalizálva minden, mint ebben a mostaniban. A fogyás-életmód váltás is tulajdonképpen egy racionizálódási folyamat. Aminek a során ésszerűen befolyásoljuk az addig ésszerűtlen táplálék bevitelt és/vagy mozgásgyakoriságot. Ilyen egyszerű lenne ez az egész...?

Az élet minden területén jó lenne több ésszerűség, nyilván. Kéne indítani egy ilyen mozgalmat, ami arra szólítaná fel az embereket, hogy éljenek ésszerűbben. Nyilván sokkal jobb lenne mindenkinek. Na jó, a többségnek mindenképpen. Mert azért ismerjük be, az nem normális dolog....nem ésszerű...hogy egy ember a jól végzett munkájáért mondjuk húszmillió dollárt kap, egy másik meg a szintén hasonlóképpen jól végzett munkájáért meg mondjuk húszezret. Márpedig adott esetben egy bolti eladó is ugyanolyan maradéktalanul végezheti el a munkáját, mint egy filmsztár vagy egy focista.

Persze, differenciálásra szükség van, de a mérték! Ugyanúgy, mint az étrendnél. Enni kell, az ételre szükség van, de a mérték....! Ésszerűsíteni kell azért, hogy a testképünk is ésszerű legyen. Sajnos az emberek hajlamosak átmeneti vakságot/süketséget produkálni, ha olyat látnak/hallanak, ami nem támasztja alá a kényelmes életüket. Annak idején mély nyomot hagyott bennem az egyik előadó, aki elmagyarázta, hogy egy befektetés alapvetően négyféle lehet: növekvő, biztonságos, jövedelmező és likvid. Ebből a négy feltételből soha sem teljesülhet mindegyik egyszerre. Ha egy befektetés biztonságos és likvid, akkor nem jövedelmez. Ha jövedelmez, likvid, és még növekszik is, akkor nem biztonságos. Amennyiben biztonságos, és növekszik, depláne ha még jövedelmez is....nos, akkor nem likvid. 

Ugyanez a helyzet áll fent általában a legtöbb területen. Pl. autóvásárlás. Ha olyat szeretnék, ami gazdaságosan üzemeltethető és megbízható, továbbá keveset futott és jó felszereltségű, akkor drága. Ha mégsem drága, de mondjuk jó felszereltségű, akkor pl. sokat futott. Ha olcsó is, keveset is futott, jó felszereltségű is, akkor nem gazdaságosan üzemeltethető. Szóval olyan, hogy olcsó is, gazdaságos is, megbízható is, jó felszereltségű is....na olyan nincs.

Több irányból írtam én már erről itt....tudom. De az élet ismétli önmagát. Mindig van egy olyan receptkönyv, hogy pl. "könnyen, gyorsan, olcsón, finomat!"...Ja persze...és még főzze is meg magát az étel...meg még nekem fizessenek. Az emberek sajnos hajlamosak arra, hogy elhiggyék az ilyesfajta szlogeneket, pedig nincsenek csodák.

Van viszont józan paraszti ész...meg ráció. Meg logika. Aztán még van olyan is, hogy türelem, hogy állhatatosság, hogy következetesség....stb.

Emberi tényező

Mindig az emberi tényező dönti el, merre billen a mérleg nyelve. Nem a serpenyőkbe helyezett súly. Az emberi tényező az, ami képes fittyet hányni a fizika törvényeinek. Olyasmi dolog ez, mint amikor autót vásárolunk. Összeállítjuk az igénylistát. Mekkora motor legyen benne, milyen színű legyen, milyen felszereltségű, milyen kocsiszekrény, milyen márka....és akkor bekerül a képbe egy másszínű, más típusú, egészen más jellemzőkkel bíró járgány, és megdobban a szív....és az kell. És onnantól sutba vághatjuk a sok ésszerű indokot.

Az ember persze gátat szab a vágyainak....már ha az autóvásárlás példájánál maradok....racionalizál. Legalább valamennyire. Ha elsőre nem is, másodikra, harmadikra mindenképpen. De a döntés pillanatában sokkal nagyobb szerep jut az emberi tényezőnek, mint minden másnak. A döntés pillanata. Hányszor tapasztalhattuk meg, mikor egy szemvillantás alatt megszületik az agyban a parancs, és nyúlunk a kezünkkel a falat után....szinte észre sem vesszük, mikor döntjük el, hogy bekapok egy falatot....a legtöbbször erre oda se figyel senki. Aki viszont megjárta már azt az utat, amit én is....nos, az észreveszi. Sőt, blokkolni is tudja Halleluja....

De az éremnek mindig van (legalább) két oldala. Mint a sokszor emlegetett afrikai cipő-marketing. Most mindenki vevő lehet, mert senkinek sincs cipője, vagy senki sem lesz vevő, mert nem hordanak cipőt...? Találkoztam olyannal, hogy valaki azt mondta: nem dolgozom, sok időm van, egész nap otthon vagyok...mi mást tehetnék? Főzök, sütök, és eszek....és találkoztam olyannal is, hogy: Nem dolgozol, otthon vagy, sok időd van, úgy könnyű edzegetni, meg pepecselni a sok diétás kajával. Akkor most mi van?

Emberi tényező, az van. A gyomorgyűrűt beültető pontosan tudja, hogy a műtét után képtelen lesz enni akármit, és így rá lesz kényszerítve, hogy fogyjon. Ugyanígy önerőből, gyűrű nélkül is megtehetné, ha képes lenne rá. De nem az. Mert az emberi tényező elbukik. És most írhatnám itt a gyomor bypass-t, vagy bármelyik másik verziót. Vagy írhatnám azt is, hogy bírói végzéssel tiltják le az elvált apuka fizetéséből a gyerektartást, mert ugyan képes lenne fizetni tiltás nélkül is, de mégsem teszi. Mert az emberi tényező bejátszik a képbe.

Már megint oda jutunk, hogy attitűd...hozzáállás kérdése az egész. Lehet úgy is fogalmazni, hogy jellem, meg erő, meg akarat, kitartás....tökmindegy. De ezen jelzők fosztóképzővel való ellátása pejoratív. Márpedig én nem neveznék jellemtelennek egy kövér embert, aki nem tud lefogyni önerőből. Már csak öniazolásból sem LOL. Hiszen én is hosszú ideig voltam kövér. Inkább ott látom a megoldást, hogy fel kell nyitódni a szemnek, fel kell ébrednie a testnek, és el kell indulni az úton. Ezt a blogot azért vezetem elsősorban, hogy mutassam az utat másoknak. Hogy van alternatíva a műtétek, meg a reménytelen feladás mellett. Hogy meg lehet csinálni.

Milyen furán fogalmaznak az emberek...azt olvastam egy cikkben, hogy a túlsúly betegséget okozhat. Micsoda kifacsarása ez a szavaknak? Nem is kifacsarás, hanem egy rés, ami belátást enged annak a gondolatvilágába, aki ezt mondja. Rést, amelyen látni, hol a hiba a gondolatmenetben. A hozzáállásban. Az attitűdben. A túlsúly nem okoz semmit, az már maga az okozat. Nem a túlsúlytól lesz valaki cukros, hanem a helytelen életmódtól.

Nem tudom, mit hoz a jövő.... a saját jövőm. Csak az út megtett felét látom, ha visszanézek, előttem nincs fáklya, nem látok teljesen tisztán. Kicsit sötétben tapogatózom, úgy érzem magam, mint valami pionyír...a kezdetektől kutatm a netet, keresem azokat, akik megjárták már ezt az utat, de nem találtam olyat, aki előttem járna. Aki mondjuk több mint 5 éve folyamatosan tartja már a legalább 80%-nyi leadott súlyt...szerencsére sorstársakat azért találtam, aminek nagyon örülök...de mégjobban örülnék, ha esetleg a 2014-es évben rátalálnék valaki olyanra is, aki megjárta már azt az utat, ami előttem áll, vagy legalábbis aki előrébb tar.

Összeáll a kép...

Ma jöttem hazafelé az autóban...az eső szüntelenül kopogott a szélvédőn, a hangszórókból Little G szólt....és valami olyasmit éreztem, amit akkor érez az ember, mikor egy puzzle utolsó darabját a helyére illeszti. Az indok nem az eső, és nem is Little G volt, hanem a frissen begyűjtött újabb tapasztalat, mármint az életmód témakörben...mi másban :)

December elején érdekes kísérletbe fogtam. Az első napon születésnapom volt, olyankor az ember csak akkor diétázzon, ha el van hízva, úgyhogy diéta óne. Természetesen az évvégi ünnepekre készülve az ember szintén nem feltétlenül a diétájára asszociál, még egyszer mondom, persze ha nem kövér, és nincs éppen fogyókúra alatt. Úgyhogy gondoltam egy nagyot, és elhatároztam, hogy a decemberi hónapban nem fogok diétázni. Sőt, mérni sem fogom magam, ennek inkább pszicho-jellegű önnevelési, fejlődési célja volt. Nem szeretek függeni semmitől, és a mérlegtől való függés is egy alapvetően nem jó dolog. Depláne, ha a mérleg befolyásolni képes a napi hangulatot.

Ugyanígy kell egyfajta tréning (nekem legalábbis) arra, hogy képes legyek kiengedni néha a kontrollt a kezemből. Szóval visszakanyarodva a témához: nincs fogyós, kontrollált, számolós diéta, és nincs méregetés. Van viszont mozgás továbbra is, mert nem akartam teljesen eltunyulni sem. Így aztán a napi átlagosan 3,02 órányi aerob testmozgást (szobabringa) megtartottam ebben a hónapban is. Ez alól csak Szenteste volt a kivétel, ezen a napon nem bicikliztem.

Számokat nem írok, elég az hozzá, hogy szignifikáns súlynövekedés történt. És hogy engem ez miért tesz elégedetté? Nos azért, mert mikor ma a mérlegre álltam, pontosan annyit mutatott a mérleg, mint nyár végén, amikor a nyaralásos-szabadságos-lazítós-nem diétázós időszak után.

Ami számomra igazolni látszik a hinta elméletemet....azaz hogy a testsúly nem konstans, hanem egyfajta összhangban az életünk ritmusában, ingadozik. Hullámzik. Megy előre, mint az Otto-motor. Szív, sűrít, robban, kipufog. A mindennapi élet...a hétköznapok állnak a rutinszerűen, lehetőleg okosan összeállított mozgás- és étrendből, az ünnepnapok, nyaralások, lazítások pedig segítenek kiengedni a gőzt. Kipufogni az égésterméket.

Az általam normálisnak gondolt élet inkább errefelé hajaz, mint a teljesen-irtsuk-ki-az-életünkből-a-hízlaló-dolgokat életszemlélet. Az teljesen működőképes, ha az ember fiatal, és mondjuk személyi edző, vagy aerobik oktató, vagy tornatanár....stb...és egyedülálló, önálló, független, stb. Mert ha az élet egyéb területein nincs kötöttsége és nincs lestresszelve, akkor sikerülhet a visszatartott levegő módszer. De az én véleményem szerint azokank, akiknek van életük a tesformáláson, edzésterveken, diétákon kívül is....nos, azoknak szerintem nem, vagy csak súlyos áldozatok árárn kivitelezhető ez a keményvonalas harc.

A hintapalinta-módszer viszont enged kicsit elkurvulni is. És ha analizálni tudjuk magunkat, akkor némi összpontosítással simán befolyásolhatjuk a hinta két kilengési végpontja közti távolságot. És közben nem érezzük azt, hogy meghalok, ha nem ehetek egy szelet sütit, vagy csokoládét. Én nagyon szeretem a zöldségeket, a gyümölcsöket, a csirkemellet, a salátákat, a natúr halfilét, és a korpás müzliszeletet....de kizárólag ezeken élni azért nem egy olyan dolog, amit életem végéig lelkesen bevállalnék.

És ha körülnézünk -vagy autentikusabban megmondva széjjeltekintünk- akkor kiderül, hogy a kenyérfélék, a sütemények, és az édességek terén is van olyan megoldás, ami egészséges. (teljes kiőrlésű gabonák, zab, korpa, olajos magvak, sajtok-joghurtok, stb.) Mondjuk attól még hízlal, mint az atom....de egészséges. Tehát a megengedős időszakokban lelkifurdalás nélkül fogyaszthatók.

Másik nagy előnye ennek az ide-oda himbálózó módszernek, hogy ahogy az egyik, úgy a másik irányba is el lehet hajlani. A fogyasztós szakaszokban bátran lehet azokból az anyagokból is felhasználni (pl. édesítők), amiknek vitatott a megengedhető napi mennyisége. Mert ha egy egész évet átlagolunk, akkor még határétéken innen tudunk maradni. (Az egy másik kérdés, hogy általában az emberek vagy az egyik oldalra, vagy a másikra állnak. Azaz vagy elfogadják, hogy pl. a ciklamát káros a szervezetre, vagy elfogadják, hogy nem az. Bizonyítani ezt is, azt is, illetve ezt sem és azt sem lehet....százszázalékosan.) 

Szóval momentán egészen szokatlan módon nem vagyok összezavarva, és látok valamiféle kibontakozó sormintát, ami élhető verziót képes prezentálni a mindennapokban :)