Répás-diós-kókuszzsíros süti

Utána olvastam a kókuszzsírnak, és annyi szuper dolgot láttam róla leírva, hogy gondoltam, csak beszerzem. És lőn....potom 5,99€-ért találtam is, egy fél kilós kiszerelést. Gondoltam kellene belőle sütni valami süteményt, ami csupa ún. "reform" cuccot tartalmaz. Úgymint teljes kiőrlésű liszt, melaszos barna cukor, kókuszzsír....stb. És megtaláltam az -egyébként megintcsak ausztrál eredetű- répás diós szeletet, amit kicsit átalakítottam a saját ízlésemre. Például a mazsola helyett szőlőt tettem bele.

Elméletileg volna a tetején egy bevonat, de én ezt kihagytam, mert egyrészt nagyon megdobta volna a kalória/szelet számot, másrészt a mascarpone még csak-csak, de a vaj meg a porcukor nem kifejezetten az egészséges konyha része. Olyan szempontból elég jó, hogy nekünk pasiknak is kivitelezhető süti, ugyanis nincs benne semmi kelesztendő, pihentető, nyújtandó tevékenység. Egyszerűen összekeverjük a hozzávalókat, és zutty mehet a sütőbe. Íme a hozzávalók:

• 500 gramm sárgarépa, lereszelve.
• 200 gram dió, összedarabolva
• 150 gramm szőlő
• 250 gramm teljes kiőrlésű liszt
• sütőpor, fahéj
• 4 tojás
• 250 gramm soft barna cukor 
• 250 gramm kókuszzsír 

Kivajazott tepsiben, 160 fokon, 40 percig kell sütni, légkeveréssel. Elpárolgás szinte semmi, a kezdeti tömege 1850 gramm volt, a kész sütemény pedig  1680 gramm. Húsz szeletbe vágva egy szelet kalóriája 293, súlya pedig 84 deka. Ha ezt a csíkot még félbe vágjuk, akkor kapunk egy kétfalatos, 150 kalóriás sütit, ami tökéletes mondjuk egy kávét/tea mellé, példának okáért (a mellékelt fotón ekkora szeletek vannak).

Nem fogyókúrás süti, de súlytartásnál oké, és nagyon egészséges, természetes anyagok vannak benne. Ha legközelebb csinálom, a szőlőt kihagyom teljesen belőle, mert nemigen érezni. Ha kalóriaszegényen akarnám megcsinálni, a diót kivenném, raknék be helyette almát...és kevesebb kókuszzsírt adnék hozzá. Ezekkel a változtatásokkal le tudnám vinni 220 kalória körülre a szeletnyi energiamennyiséget. Ha a cukrot is kilövöm, és mondjuk ciklamáttal ízesítem, akkor további 70 kalóriás vesztéssel 150 kalória alatt lenne a tepsi egy huszadrészéből alkotott szelet, tehát nagyjából le lehetne felezni a mostani energiáját. A hozzávaló icing alkalmazásával egy szelet 380 kalória körül állna meg.

Igaz, kalóriailag lealacsonyítva nem diós-répás süti lenne, de valljuk meg őszintén a 20 dekányi dió 1400 kalóriája azért elég zorall benne. Látható, hogy egy szelet mozoghat 150-380 kalória között, szóval kellőképpen alkalmazható egyedileg, attól függően, ki éppen hol tart az életmódváltásban :) Ízre nagyon kellemes, karakteres sütemény, nem habkönnyű, inkább olyan "okosan tömör"...és az ízvilága kifejezetten egyedi.

nem megy...

Szomorú tény...de tény, hogy bár már több mint két éve vezetem a blogom, soha, senkinek nem sikerült érdemben segíteni...úgy értem nem ismerek senkit, aki lefogyott volna a közreműködésemmel. Hogy miért foglalkoztat ez? Hát azért, mert ez a blog pontosan azért publikus, mert őszintén hittem (hiszek?) abban, hogy azzal, amit átéltem én magam, azzal másoknak is segíthetek irányt mutatni. Voltak, vannak, akik felvették/veszik velem a kapcsolatot, és elindulnak az úton, de eddig még senki nem ment el sokáig. Persze én mindig lelkesen reménykedek, szurkolok, segítek, és örülök, mint majom a farkának, hogyha azt látom, hogy van kézzelfogható haszna a blogomnak...ha van valaki, aki meghallja/meglátja/megérzi azt, amit ki akarok fejezni.

Megfigyeltem, hogy aki nagy súlyfeleslegtől megszabadul, abban mind benne van ez a segíteni akarás másokon dolog. Valószínűleg azért, mert felismerjük, mennyire sok sületlen baromság forog a világban, amikor pedig a megoldás mindenkinél ott van. A fejben, a tettekben, a számokban. De ahogy látom, nemcsak én vagyok ilyen szempontból eredménytelen, hanem mások is :-(

Meg tud őrjíteni az emberek furcsa, szelektív értelme. Okos, értelmes emberek képesek a gyenge kifogások egész sorozatát felvonultatni. A sasnak éles szeme van, de ha becsukja, akkor semmit sem lát. Az emberek hajlamosak elfordulni ahelyett, hogy kinyitnák a szemüket, és végre szembenéznének a valósággal. A legfontosabb kifogás, amit hallani szoktam, általában két irányba fut: Egyik, hogy kérem én nem tudom  számolgatni, méregetni, kidekázni, nyilvántartani, hogy mit eszem. Én elfoglalt vagyok, nekem erre nincs időm. A másik nagy kifogás, hogy nincs rá pénz.

Én azt gondolom ezekről, hogy mindegyik baromság. Nem tudom számolgatni, méregetni?? Mert miért? Ja, ha reggeltől estig folyamatosan eszem, mindenhol, mindenfélét....akkor nyilván valóban elég problémás lenne nyomon követni a dolgot. De ha valaki egy nap folyamán eszik 3-4-5 alkalommal, és tudatosan csinálja, egyáltalán nem probléma számolni. Csakhogy azok, akik ezt a kifogást szeretik hangoztatni, azok legtöbbször még arra sem vették soha a fáradtságot, hogy legalább egy nap megfigyeljék és kiszámolják, hogy tulajdonképpen mennyit is esznek meg. Értem én, csúnya eredmény jönne ki.

A másik a pénz téma. Könyörgöm, az miért kerül extra kiadásba, hogy valamit NEM eszek meg??? Nemet mondani egy adott étkezésre se nem pénz-, se nem időkérdés. Nagyon egyszerű a dolog. Az ember felébred reggel, és lefekszik este. Menet közben van a napja folyamán X alkalom, amikor a szájába ételt/italt helyez. Ezeket az alkalmakat kell lecsökkenteni....nemet mondani egy részükre. A túlsúlyos embernek az a problémája, hogy ez nem megy. Nem tud nemet mondani. De akkor mi a baj forrása? Igen, igen....a gyengeség. Az elme gyengesége. Mi történik a fejben, mikor az ember meghozza a döntést, hogy akkor én ezt most megeszem? Ott kell megállni, és nemet mondani. Ha nem megy, mert gyenge vagyok, akkor azt a problémát kell kezelnem. A gyengeségemet. Ebben az esetben egyáltalán nem az étkezési szokásoknál van a bibi, hanem mentális vonalon.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem lehet kellemes nemhogy megpróbálni megérteni, de még elolvasni sem egy túlsúllyal küszködő embernek. Az én környezetemben meglehetősen sok ember van, aki túlsúlyos. És sokan elfordítják a fejüket tőlem....sőt olyan is volt, aki teljes mértékben elfordult tőlem, és azóta nem beszélünk, amióta lefogytam. Értem én, nem lehet jó látni azt, hogy ja, meg lehet csinálni ezt....ha úgy tetszik, valójában

tükröt tartok a puszta létezésemmel azoknak az emberek elé, akik a kifogások tengerén ringatóznak. És százszor inkább azt gondolják rólam, hogy "rohadj meg", mint azt, hogy "hűha, ez igen, én is meg akarom csinálni".

A lefogyás magányos harc, sokszor hangoztattam már. Egyedül kell megvívni....drámaian a halálhoz hasonlítottam...mert meghalni is egyedül halunk meg. Lehet, hogy ott van valaki mellettünk, és fogja a kezünket...de egyedül halunk meg. Lehet, hogy vannak, akik segítenek a fogyás útján...de nekünk kell egyedül végigmenni rajta. Nincs semmilyen csodaszer, vagy csodamódszer. Nincsenek csodák, csak tények meg számok. Meg a tükör. Az a csúnya, szemét, őszinte tükör. Persze lehet a tükröket elkerülni....lehet a mérleget kidobni a kukába...vagy meg se venni, ahogy én csináltam. És lehet újabbnál újabb készítményekben, gyógyszerekben, módszerekben bízni. 

Hányszor hallottam/láttam leírva, hogy jaj, annyi mindent kipróbáltam, de semmi sem használt....pedig nem próbálgatni kellene, hanem egyszerűen nem enni....ilyen átkozottul primitív. NEM ENNI. A nem evés nem kerül extra időbe, extra pénzbe. Persze olyat nem lehet csinálni, mert...mert miért is? Szánalmasnak tartom, amikor 35 feletti BMI értékkel rendelkező, súlyosan elhízott emberek azt fejtegetik, hogy hát nem szabad az izomból fogyni, csak a zsírból....könyörgöm, nem mindegy? Ha valakinek a fogyásra van szüksége, akkor az egyetlen, ami számít, hogy a mérleg mutatója lejjebb kússzon. Aztán majd ha lefogyott, akkor lehet az izmokkal foglalkozni. Addig csak ez is kifogás, meg elterelés arról, hogy gyönge vagyok...és nem merek szembenézni azzal, hogy nincs elég erőm nemet mondani.

Ausztrál süti

Eredetileg az aktuál kockámba vásároltam a gyömbért...de aztán elolvastam a csomagoláson a webhely címét, és addig böngésztem a recepteket, míg megtetszett ez. Sürgősen megjegyzem, nem fogyókúrás süti, bár sok diétába beleférhet a 150 kalóriás szeletke. Ami viszont nagyon jó benne, hogy nem kell sütni, és tele van értékes alapanyagokkal. Továbbá elég speciális az ízvilága.

Csinálni kell egy keveréket, ami különböző, aprítógéppel feldolgozott anyagokból áll, úgymint: keksz-40dkg (digestive), brazil dió, aszalt sárgabarack, banán- és papayachips, kókuszpehely (összesen 20dkg), gyömbér (10 dkg). Ehhez még 90 dkg kókuszreszeléket és két evőkanálnyi citromlevet kell keverni, majd a 10 dkg sótlan vaj és 1,8 dl tej összemelegített elegyével összekeverni.

Ezt a tésztát kell sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodni, majd egy órát a hűtőbe száműzni. A bevonó 45dkg cukor, 5dkg sótlan vaj, negyed csésze forró víz, és egy teáskanál citromlé keveréke, amit kicsit össze kell főzni. Ezt a mázat kell elteríteni a kihűlt tésztán, majd 4-5 deka megpucolt és szintén össze chopperelt pisztáciával megszórni. Ezek után mehet vissza a hűtőbe. Pár óra után vágható, fogyasztható.

Nagyon finom, csak ne együnk belőle túl sokat LOL 

Dolce Vita

 Az általam meg is blogolt "aktuál kocka" fantázianevű kreálmányom kapcsán felmerült bennem annak a lehetősége, hogy valahogyan elkerüljem a ciklamátot, mint édesítőszert. Miért...? Azért, mert egyfelől mégiscsak egy mesterséges, kémiailag előállított anyag, másfelől meg úgy gondoltam, ha már valaminek a fogyasztását napi maximumban határozzák meg, talán eleve kerülendő lenne. Írhatnám azt is, hogy hát Amerikában be van tiltva, biztosan nem véletlenül.

Sógornőm, aki cukorbeteg, maradéktalanul kielégítően sorolja fel a weblapján az édesítési lehetőségeinket. Zavarbaejtően sok a lehetőség....megpróbáltam azokat elővenni, amik természetesek, de azért hozzáférhetőek. Én nem vagyok cukorbeteg, így ilyen szempontból nem mérlegeltem. Az én szempontom a súlytartás, így a kalória/szelet vonalon haladok. Itt említeném meg a Steviát, ami egy növény ugyebár...és 300szor édesebb a cukornál...de nem lehet ám csak úgy beszerezni. Vannak termékek, amelyeken szerepel a név, de csak elenyésző részét képezi a terméknek maga a növény. Ugyanolyan vegyi lutyfusz mindegyik, csak raknak bele egy keveset a Steviából. De tiszta Stevia levél, mondjuk szárítva és őrölve...na olyan nincs. Legalábbis én eddig nem találkoztam vele.

A cél tehát az volt, hogy természetes anyagokkal próbálkozzak. Mint pl. a cukor is, a maga módján ugye az is természetes, növényi kivonat. A fogyasztása nem azért rossz dolog, mert kemikália, hanem mert ha mértéktelenül fogyasztjuk, meghízunk tőle. A mézet elvetettem a sorból, egyrészt mert nálunk nem szereti senki igazán, másrészt meg itt elég nehéz megbízható forrást találni...kínai műmézet nem akartam. A következő versenyzőket állítottam össze:

• cukor
• juhar-szirup
• xilit
• agavé-szirup

A juharszirupos verziót külön elkészítettem tegnap, de amellett, hogy a kalóriája elég magas lett, amellett egyszerűen semmilyen édes ízt nem érezni benne :-/...úgyhogy  az nem jött be. Ma viszont készítettem egy alapkeveréket, amit grammra pontosan szétharmadoltam. Az egyikhez cukor ment, a másikhoz xilit, a harmadikhoz agavé szirup. A keverék súlyának az egy ötödét mértem az édesítőből...konkrétan 30 deka masszához 5 deka cukort/xilitet/agavét.

Mindhárom masszából pontosan ugyanazzal a mérőkanállal, és ugyanazzal a "csömöszölő" sütikarikás eszközzel (Ma lőttem a TKmax-ban LOL) formáztam meg a karikákat. Egy kanál hozzávetőlegesen 4 dekányi masszát tartalmazott. Amíg sültek a körök, leültem számolni, mert érdekesen alakultak a dolgok. Mégpedig azért, mert nyilván az édesítőszerek állaga miatt különböző darabszámok jöttek ki. Az agavésból 10 kört tudtam összedobni, a xilitesből 11-et, a cukrosból 12-t. És akkor lássuk a számokat:

• juharszirupos darabja 50 kalória
• agavésnek darabja 53 kalória
• xilitesnek darabja 50 kalória
• cukrosnak darabja 46 kalória

Püff neki....basszus, nem gondoltam volna, hogy a cukros lesz a legkarcsúbb!...és akkor jöjjenek az ízlelős tesztek....

• juharszirupos: ízetlen, állaga közepes
• agavés: ízetlen, állaga omlós, morzsál
• xilites: finom édes, állaga közepes
• cukros: finom édes, és sokkal jobb állagú, nem hullik szét olyan könnyen, mint az előzőek.

Nos, a konklúzió nagyon meglepő. Cukorral fogom édesíteni. Ami extrán arcon üt: ciklamáttal ízesítve egy szelet 40-50 kalória között állt meg. Tehát a cukor által bevitt kalória teljes mértékben kompenzálódik a cukor tömegével, ami miatt növekszik a darabszám.

Második éve

Realizáltam, hogy mostanában van pont két éve, hogy elértem azt a súlyt, amit kitűztem magam elé. Őszintén szólva nem is volt kitűzött cél, hiszen a fogyás volt a nagy cél...és én a világ legboldogabb emberének gondoltam volna magam, ha sikerül mondjuk olyan 110-120 kilósra fogyni. Arról álmodni sem mertem volna, hogy a klasszikus "magasság-mínusz 100" eredményt is elérem, de mikor megéreztem az ízét, hogy nálam az irányítás, ezt határoztam meg magamnak.

Aztán hogy elértem az út végét, rádöbbentem, hogy az valójában csak egy entrée volt, nem pedig a végállomás. Sokkal inkább kezdet. Kezdete a még komolyabb kihívásnak...megmaradni nem kövérnek. Baromi nehéz. Már többször írtam erről, hogy ez másfajta harc, mint a fogyás harca. A fogyásnál meg kell acélozni magam, önfejűen, bulldog-szerűen haladni előre, átgázolva mindenen és mindenkin, aki az útban áll. Nem figyelve az eltérítő, megingató hatásokra. Hallatlan önfegyelem, és nagyon erős hit kell hozzá. De ez a másik harc, kifinomultabb.

Ide nem elég az eltökéltség. Bulldogszerű makacssággal nem lehet jó stratégiát kiépíteni. Ide más kell. Türelem, kitartás, kreativitás, fantázia, képzelőerő....ötletesség, bátorság, racionalitás....és nem árt némi affinitás a számokhoz. Na meg persze folyamatos szabályzás, aminek ugye alapeleme a visszacsatolás. Mert a visszahízás olyan alattomos dolog, ami ellen nem lehet lerohanással élni. Olyan, mint amikor belülről bomlasztják szét a hadsereget. Mint a vízcsepp, ami a hajszálrepedésbe fagy, hogy aztán télről télre nagyobb legyen rés, és végül szétrepedjen az erős szikla.

Két év alatt sokmindent kipróbáltam, és sok mindent tanultam, amit felsorolni értelmetlen és lehetetlen is lenne talán. Az ember személyisége nagyon összetett, a sok információ, amivel ütközik, csiszolgatja, alakítja a világképét, így alakul azzá, ami. Mindig változunk, én is változok, nem az vagyok ma, aki két éve voltam, vagy aki 5 éve voltam. Persze az vagyok, de nem pontosan ugyanazt gondolom a dolgokról most, mint akkor. És ez nem azt jelenti, hogy megalapozatlanok a gondolataim.

Olyasminek látom ezt, mint a hiba fogalmát. Mindenki vét hibákat, tökéletes ember nincs. Ami azonban megkülönbözteti egymástól az embereket az az, ahogyan a hibáikat kezelik. Az egyik tanul belőle, megoldja, hasznára fordítja amennyire csak lehetséges, a másik hárít, tagad, bújik ki a felelősség alól. Ilyenkor lehet látni, ki milyen jellem valójában. Ehhez hasonlónak látom azt is, ahogy az ember véleménye formálódik az élet dolgairól. Jogosnak érzem, hiszen a világról alkotott fogalmunk a megismert tényeken alapszik, és ahogy a megismert tények növekednek, úgy befolyásolják a világképünket is.

Többen kérdeztek arról, hogy a bőrömet nem akarom-e leszedetni...a felesleget. Én sokszor hangoztattam azt, amit most is mondok: ha valaki nagy súlyfelesleget dob le magáról, akkor legalább 5 évig kell(ene) élnie úgy, hogy tartja az elért eredményt...és ha erre képes, akkor kellene csak elgondolkodni a bőrműtét lehetőségén. Hány és hány olyan gagyi "celeb" van, aki valahogy lefogy 10-20 kilót a rajta lévő 50 kg feleslegből, és pánikszerűen rohan a kés alá...nem értek egyet velük. Tény, hogy van rajtam minimum 12 kilónyi bőrszövet és zsírcella....amit soha az életben nem leszek képes "lefogyni"...de továbbra sem tervezek a műtőasztalra feküdni ezek miatt. Jól érzem magam így ahogy vagyok, a lógó bőröm meg megérdemlem....hiszen akkor sem foglalkoztam a kérdéssel, amikor meghíztam....amúgy meg nem annyira zavaró ám, hogy ne lehessen vele együtt élni. Legalább emlékeztet arra, egykor hogyan néztem ki :) 

A ciklamát és az irracionalitás

Az egész onnan jött, hogy az aktuálkocka nagyon bejövős lett a családban, gyakorlatilag napi szinten dobok össze egy-egy adagot, ami 10-15 darabot jelent. Ennek a nagyját én fogyasztom el, de eszik belőle a nejem és a két leányom is, meg általában marad másnapra pár darab....ami reggel el is kopik.

Namost ez így teljesen rendben van, csak én miközben állítottam össze a hangulatomhoz éppen ma illő - körtés-banános-almás-rumos-kakaós-fahéjas- "kockatésztát", végiggondoltam, hogy az egyetlen nem természetes cucc, ami van benne, az az édesítő tabletta, amit kis mozsárkában zúzok össze, két kiskanálnyit, ami kb 40 db összesen. Mivel cukrot nem eszem, és eddig édesítőt sem ettem, így értelemszerűen nemigen volt összehasonlítási alapom, a legyártott cucc kellemesen édes volt, így mindig ennyivel csináltam.

Azonban belém nyilallt, hogy az aszpartám/ciklamát/stb. túlzott mennyiségű rendszeres fogyasztása nem kifejezetten ajánlatos....azaz van egy határérték, amit meghaladni nem javasolt. Kiderült, hogy a ciklamátnak Európában a napi 7mg/ttkg a határértéke. Az USA-ban be van tiltva, annak ellenére, hogy a japók kikísérletezték majmokon, hogy gyakorlatilag az adag többtízszerese sem feltétlenül és egyértelműen okoz csúnya dolgokat. Szegény majmoknak 20 éven keresztül adták brutál mennyiségben, majd utána elaltatták őket, és felboncolták.

Az Amik szerint a ciklamát minden negyedik ember esetében nem feltétlenül ürül ki a vizelettel, hanem bent ragad, átalakul, és hererákot okoz(hat). Ezt cáfolandó csinálták meg a majmos kísérletet a Japánok....de az eredmény nem befolyásolta az amerikai hatóságokat.

Én mindenesetre osztottam-szoroztam, és leredukáltam az édesítő mennyiségét olyan szintre, hogy ha valaki 15 db-ot is enne meg egy nap, akkor sem lépi át az EU-ban javasolt értéket.

Más aspektusa is lett ennek az információnak....mégpedig a következő: Talán az irracionális gondolkodásban van a válasz az egyik általam sokat forszírozott kérdésre....Mert a vásárlók hajlamosak irracionálisan viselkedni. Kifejtem: jó ideje rágódom azon, hogy a sok diétás, Weightwatchers, stb. termékekbe miért raknak cukrot, ahelyett, hogy édesítőszert használnának, ezáltal a kalóriákat jelentősen lecsökkenthetnék. És azt hiszem, talán azért, mert a cukorból nem tudja senki túladagolni magát. Tehát mondjuk tegyük fel, hogy egy nem normális ember (mer'azér' vannak ilyenek...ugye) megeszik mondjuk napi 100 doboz weightwatchers joghurtot, amiben nem cukor lenne, hanem ciklamát vagy aspartame. Ha 15 év múlva rákos lesz, simán beperelheti a gyártócéget.....de így nem, mert nincs alapja. Nem tudom, mennyire lehet így, de talán itt kell keresni az okot, hogy miért nem használják gyakrabban az édesítőket a diétás termékekben.... 

Pizza 400 kalória alatt. Második kör :)

Ha eddig nem említettem volna, az olasz konyha szerelmese vagyok. Szeretem a tésztákat, a paradicsomot, a telt, hangsúlyos ízeket. Az oregano-t, a bazsalikomot. Az olaszokra jellemző, mediterrán életszemlélet is szimpatikus. A jókedvük, a muzikalitásuk, egyáltalán a művészetekhez való viszonyuk....a nyelvük. Egyszóval csípem...szerintem nem vagyok vele egyedül, hiszen a világon mindenütt kedvelik az olasz ízeket.

Egyszer már nekimentem a pizza-témának, eltökélve, hogy csinálok olyan pizzát, amiben nincs liszt, és alacsony kalóriás. Háát....a "tészta" karfiolból készült, és pocsék lett sajnos. Mármint ízre. Optikailag oké volt, de amúgy ehetetlen. Pedig a pizza alapvetően egészséges étel lenne, hiszen a paradicsom, a sajt, a sonka, ezek mind rendben vannak...a probléma ugyebár az alap, ami általában lisztből és zsiradékból készül, mint rendesen.

Ezúttal az alapot búzakorpa, joghurt, tojásfehérje és só alkotta meg. Sütőpapírra raktam, de megszórtam a papírt búzakorpával, hogy megelőzzem a leragadást. A szószt 5 deka sűrített paradicsomból, só, bors, oregano, bazsalikom, és kicsi víz hozzáadásával készítettem. Erre került 2 deka füstölt sonka, apróra vágva, elhanyagolható mennyiségű csemegehagyma, szintén apróra metélve, 1 nagyobb paradicsom, meghámozva, és felszeletelve, valamint 4 deka reszelt sajt. Mondhatni primitív kis pizzácska, ámde liszt nélkül, és messze a 400 kalóriás meghúzott határ alatt.

Nos, jó hír, hogy bár nem könnyen, de ki lehet játszani a sütőedényből a tányérra, ami valljuk meg, nem mindig egyértelmű a zsiradék nélkül készült cuccoknál. Illatra, látványra isten. Ízre...? Hát...egy fokkal jobb, mint a karfiolos, de azért a pizzafanok csalódni fognak. Annak viszont, aki régóta nem evett ilyesmit, azért a semminél jobb :)

Ön-tudat

Az az igazság, hogy igen ritkán olvasom vissza az írásaimat, amiket itt a blogon írtam. Ha mégis, akkor azért, mert valaki referál rá, vagy kommentel hozzá. De alapvetően azért nem olvasom vissza, mert akkor azt hiszem, nagyon megritkulnának a bejegyzéseim. Azért, mert tulajdonképpen vagy önmagam ismétlem, vagy ha épp ellentmondok magamnak, akkor azt magyarázom, hogy mi változott meg.

Mindegy, megfogadtam, hogy nem hagyom abba a blogolást. Még csak két éve írom, de ez is messze több, mint a legtöbb ehhez hasonló blog. Találtam pár embert már, akiről szívesen olvastam volna tovább, de eltűntek. Pedig érdekelne, mi lett velük. Mi van vajon Zsolával, Málnapudinggal....csakhogy mondjak példákat....Egyszóval én igyekszem nem abbahagyni, még akkor sem, ha sokszor ismétlem magam, és sokszor ugyanazt magyarázom....

Az biztos, hogy a lefogyás és az életmódváltás nem kényelmes és nem is kellemes eleinte. Mondjuk később sem válik azzá, csak vannak folyományai, amik nemhogy kellemesek, de egyenesen élvezetesek lehetnek....Viszont nem lehet elégszer hangsúlyoznom, hogy individuálisan kell kezelni. Mindig van kifogás....neked azért könnyű, mert van pénzed rá, neked azért könnyű, mert van időd rá.....Szerencsések a génjeid, van lehetőséged, nekem nincs. Nekem nincs pénzem, időm, energiám, én nem tudok számolgatni, meg kidekázni dolgokat, meg nekem KELL az a kenyér vagy a csoki, vagy a csülök vagy a pacal...blablablba....

Mindig, mindenkinek van kifogása...ha akar magának. Ha keres, talál. De ha kifogást keres, akkor valójában kibúvót keres, és hazudik magának, ha azt mondja, ő akarja az életmódváltást, csakhátugye....*ide jön az aktuális kifogás szövege*. Mindig, minden helyzetnél van rosszabb. Valószínűleg jobb is. A döntés a miénk, hogy merre nézünk...melyik irányba. Előre, vagy hátra. Nézhetem azt, hogy bezzeg Dubaiban mennyivel jobban élnek....de nézhetek Szibéria felé is. Végső soron rajtam múlik, hogyan érzem magam. Az életünk körülményeiben van, amin tudunk változtatni, és van, amin nem. Öregapám kézzel írott füzetéből a svéd tengerészima jut eszembe:

 "Istenem, adj elég erőt ahhoz, hogy megváltoztassam, amit meg tudok, és elég türelmet ahhoz, hogy elviseljem azt, amit nem."

Azt hiszem, ott van a lényeg, hogy hozzuk ki az adott helyzetből a legjobbat. Ez megfelelő irányt tud nyújtani. Nem azon kell keseregni, hogy miért nem születtem Brunei hercegének. Vagyok aki vagyok, ott, ahol, úgy ahogy. Ha életmódot akarok változtatni, körbe kell forgatnom a fejem, és meg kell ismernem a lehetőségeimet, és kihozni a legjobbat, amit tudok. Mindig van merre nézni, mindig van merre elindulni. A kérdés az, hogy akarom-e vagy sem. Ha akarom, akkor el kell indulni, és nem kifogásokat gyártani, meg elméleteket. 

Más téma: Sikeresen könyvelem el az elmúlt hat hetet, kerek 10 kilót dobtam le magamról a nyári lazább életmódból kifolyólag rám jött többletből. A lazább életmód annyit takar, hogy próbáltam nem számolni/mérni a megevett kalóriákat, és ösztönből élni....azaz: Fehér kenyér helyett barna és/vagy teljes kiőrlésű, vaj helyett light krémsajt, szalámi helyett sonka, rántott hús helyett natúr zsírmentesen sült, fehér rizs helyett barna, és így tovább. Ha extralaza volt a szitu, akkor: Snickers flapjack helyett zabos müzliszelet, tejes-zsíros jégkrém helyett sorbet, oreo helyett digestive, big tasty helyett chicken legend. 

Szóval mivel a választás mindig adott, mindig az egészségesebb/ alacsonyabb kalóriás ételt választottam. Mellette továbbra is megtartottam a napi 2 óra aerob mozgást és a súlyzós gyakorlatokat is. Összesen két nap volt egész nyáron, amikor nem sportoltam semmit....mindkét alkalommal kora hajnaltól késő estig volt a családi program, és vezetnem kellett, így fontos volt, hogy pihent legyek, tehát mondjuk nem keltem fel hajnal négykor két órát biciklizni, hogy hatkor el tudjunk indulni. A lényeg, hogy hatástalan volt a dolog, és jöttek vissza a kilók egymás után. Hat hét kontrollált étrend után, most állt vissza a súlyom.

Ez a sokadik próbálkozásom volt egyébként a dokumentáció nélküli súlytartásra...és ugyanúgy elbukott, mint az összes többi. Úgy tűnik, kell a kontroll, nincs mese. Lehet, hogy ez csak nálam működik így, de nálam tuti így működik. Az mindenestre jó érzés, hogy tisztában vagyok azzal, hogy én döntök. Tehát ha úgy akarom, akkor fogyok, mert úgy szabom meg az étrendemet. Azt hiszem, hogy a legnagyobb előny ebben az egészben talán pont ez. Nagy önbizalmat ad az embernek a tudat, hogy  képes a saját testét irányítani.  

Tenni vagy nem tenni

Azt hiszem, kezdem kapiskálni, hogy miért olyan nehéz népszerűsíteni a lefogyást/helyes életmód elkezdését. Nagyon sok mozgalom van, a közösségi oldalakon, meg egyébként is, ami arra buzdítja a súlyfelesleggel rendelkezőket, hogy kezdjék el a helyes életmód bevezetését. Hogyan teszik mindezt? Hát nézzük csak az előző mondatomban milyen igék vannak: buzdítani, elkezdeni, bevezetni....

Mind valamilyen aktivitást takar, ahogy a mozgalmak is általában arról szólnak, hogy emeld fel a valagad, és mozdulj meg. Gyere futni, nyomás le a terembe, pattanj bringára ésatöbbi ésatöbbi...Hogy ezzel mi a gond? Azt hiszem az, hogy a kövér embereknek előbb le kellene fogyniuk ahhoz, hogy közük lehessen a mozgásos tevékenységekhez. Itt is, most is elmondom, hogy a kövér emberek alatt nem a 175 centis, hetvenkilós tizenhuszonéves embereket értem, akiknek az az életcéljuk, hogy két kiló hetven dekát lefogyjanak....Nekik nyilván ez valami pótcselekvés. Hanem a komoly súlyfelesleggel rendelkezőket értem a "kövér" megfogalmazás alatt....mondjuk 35-ös BMI feletti értékűeket. Nekik a mozgás nem azt jelenti, hogy futok egy szigetkört, hanem azt, hogy felküzdöm magam az első emeletre, és utána le kell ülnöm lihegni.

Ezeknek az embereknek csak hiábavaló, idegesítő, bosszantó, és értelmetlen a közös futásra/bringázásra/stb invitálás. Sőt, továbbmegyek....kiválthatja az ellenkező hatást is, mert elkaphatja a tipikus "jólvan akkor ba*átok meg" érzés, és juszt is bezabál, plusz legyártja magának az ideológiát a sok ugri-bugri csirkéről, mert amúgy is egy valamire való ember 100 kilónál kezdődik....ugyebár.

Akkor mi van? Paradox dolog, hogy hogyan buzdítsunk valakit a semmire...valaminek a nem megcsinálására...úgy értem, hogy én például feketén fehéren úgy gondolom, hogy a lefogyás kizárólag azon az úton érhető el, hogy az illető nem eszik annyit. Tehát adott egy kövér ember, meg az étrendje. Konkrétan vegyünk egy hétköznap estét. A "mozgalmi" oldal ezt mondja: emeld fel a hátsód, és gyere le futni! / Gyere le a terembe! / stb...mit mondanék én? Mondjuk ezt: Ne csinálj semmit! Ne egyél. Éld az életed, de hagyd ki a megszokott tevékenységeid közül az evést!

Világos, hogy mennyire nehezebb arra buzdítani valakit, hogy ne tegyen meg valamit, mint arra, hogy tegyen. A mozgás fontos dolog, egyrészt lehet élvezetesen csinálni, csapatsport jelleggel, összekötni közösségi tevékenységgel, lehet szórakozás is, lehet kellemesen fárasztó...mindemellett kellően balanszírozza a napi kalóriakeretet (egy szintig)...és egészséges is, mert jót teszünk vele a testünknek. De addig, hogy a mozgás valóban képes legyen beváltani ezeket a pozitív tulajdonságokat, addig el kell jutni. És az eljutás alapköve, a képesség. Ha valaki nem képes rá, akkor lehetetlen, hogy számára élvezetes legyen, bármilyen alapszinten is. Mert hiába akar a nyomorult.

Kínszenvedés lesz, mert fájni fog, izzadni fog, lihegni fog. Eredménytelen lesz, mert nem tudja annyi ideig csinálni, hogy elfogyjon a májban és az ismokban tárolt glikogén, és elkezdjen a zsírból is égetni. Egészségtelen lesz, mert túlterheli az ízületeit, a csontjait és a keringését. Megalázó lesz, mert ha más is jelen van, aki nála kevésbé elhízott, netalán aki épphogy csak az, az le fogja körözni, és egyértelművé válik a hátránya vele szemben. Destruktív lesz, mert mindezen élmények összessége csak erősítheti benne azt, hogy ez nem jó dolog, hanem rossz.

Ezért szoktam én amellett kardoskodni, hogy a kövér embereknek nem a mozgásra kell koncentrálni, hanem arra, hogy ne egyenek annyit. Hogy meginduljon a fogyás. Van aki azt mondja, hogy 90 % az étrend, 10% a mozgás. Vagy 70% az étrend, és 30% a mozgás. Nos, akkor én azt mondom: 99% az étrend. A mozgásnak nincs értékelhető szerepe egy kövér ember fogyásában. Tudom, ezzel a kijelentéssel nagyon sokan nem értenek egyet. Én akkor is így gondolom. Saját tapasztalataim vannak ezügyben, és ezekre építek.

Sajnos baromi nehéz másokat rávenni arra, hogy megszabaduljanak a túlsúlyuktól. A legtöbben ezt úgy szeretnék elérni, hogy ők maguk nem teszenke érte semmit. Megtesznek dolgokat, de igazán nagy dolgot nem. Inkább fizetnek, vagy hisznek, vagy elfogadnak. Pedig tenni kell érte (Igazából nem tenni LOL). És nem lehet kifogás a pénz vagy az idő. Ugyanis nemet mondani az ételre, kihagyni egy étkezést....az nem kerül pénzbe, és időt is csak nyerhetünk rajta. 

Aktuál kocka - müzliszelet leírás

Azt hiszem, akkor eljött az ideje az általam gyártott müzliszelet receptleírásának. A következőt kísérleteztem ki:

• 10 deka gabonapehely (általában zab, de próbáltam árpából is.)
• 10 deka búzakorpa 
• 45 deka alma reszelve
• 1 deka kakaópor
•  őrölt fahéj
• 1,5 kiskanál édesítő tabletta porrá zúzva
• vaníliaaroma....1 lötty

Többféleképpen próbáltam a zabpelyhet felhasználni, egy részét kávédarálón ledarálva például. Aztán végül rájöttem, hogy a legjobb pont úgy, ahogy a zacskóban van. :)A boltokban a minél kevesebb kalóriaértékűre mentem rá, az értékek változóak 323-380 között. Nem túl nagy különbség, de az ördög a részletekben rejlik. Így jött az árpapehely is (kevesebb kalóriájú volt, mint a zab), de végül a litvánnál találtam olyan zabpelyhet, ami az árpát is "üti". Eredetileg zabkorpát használtam, de a búzakorpa majdnem feleannyira energiadús, és arra gondoltam, hogy végülis az lenne a funkciója, hogy felszívja az alma nedvességét. Az édesítőt azt ki-ki ízlés szerint adagolja nyilván, nekem ennyi jött be.

A hozzávalókat összekeverve egy darabos, de leveses, kicsit meghatározhatatlan állagú anyagot kapunk. Nem lehet gyúrni, mint a tésztát, és kenni sem, mint egy krémet. Hogy mit lehet akkor csinálni vele? Hát...nyomkodni. Úgy csináltam, hogy a tepsibe sütőpapírt fektettem, beleöntöttem a masszát, és szétnyomkodtam. Fa spatulával és mini hengerrel megformáztam a széleit, és egyenletes magasságúra dolgoztam el.

A sütőben, légkeveréssel, 160 fokon sütöttem. A 60 perc túl sok, kiszárad nagyon. A 20 perc nem elég, nedves marad tőle. Bár nincs benne semmi, amit ne lehetne megenni sütés nélkül, de nyersen szétesik az anyag. Tehát a fél órás sütési idő jött be. Ami problémát okozott, az a zsírpapír levarázslása volt. Miután kivettem a sütőből, a papír kilógó széleinél fogva kiemeltem, és lefordítottam egy deszkára, majd lehúztam róla a zsírpapírt. Na ez a tricky...ugyanis ha hagyom kihűlni, akkor rászárad, ha meg még melegen húzom le, akkor feltépi a masszát. Lehet késsel egyengetve lassan haladni, ha meleg, vagy ha már kihűlt, fűrészes élű késsel, gumikötél-idegekkel milliméterről milliméterre levágni róla a papírt.

Mindkét út járható, de én valami jobbat akartam. És akkor jött az ötlet, hogy az asszony a múltkor vásárolt egymásba rakható, négyzet alakú sütemény-kiszúrókat. Ebből egy közepes méretűt elővettem, egy faspatula végére ráraktam, és a masszából belehalmoztam egy adaggal. A tetejét a hüvelykujjammal elsimítottam, elnyomkodtam....majd lehúztam az aljáról a spatulát, és szórtam az aljára egy csipet búzakorpát. Így fordítottam le a sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd óvatosan kinyomkodtam a formából. Fél óra alatt megsült, és teljes mértékben le lehet választani a papírról, hála a búzakorpának, amit a kockák és a papír közé tettem.

Azért neveztem el aktuál kockának, mert a napi étrendembe illesztésnél meguntam a mindig változó neveket. Volt zabos müzliszelet, búzabszelet, malátapehelyszelet....sőt "lekváros müzliezelet lekvár nélkül" is....egyszer úgy akartam megcsinálni, hogy higított lekvárral kenem meg a tetejét....de végül nem...Na mindegy, a lényeg, hogy aktuális müzleszelet lett, végül csak röviden aktuál szelet, vagy aktuál-kocka.

A számokról még pár szót. A fenti mennyiségből készült masszából durván 20 szelet, vagy kocka süthető, persze ez függ a vastagságtól, meg a rutintól is, ki mennyi kálóval dolgozik. A mennyiségek ezzel az osztóval lettek leosztva. A súllyal most külön nem foglalkoztam, de nagyjából hozom a bolt müzliszeletek súlyát, ami 20-25 gramm között szokott lenni. Érdekes még a bekerülési költség. Az energiát és a munkadíjamat nem számoltam (LOL)...amúgy kemény nyolc centre jött ki egy szelet....Ehhez képest a Weetabix zabpehelyszeletemből az 5 db. 3€...akkor darabja 60 cent, ami több mint hétszerese az általam előállított szeletnek, nem beszélve a sok hozzáadott guargumiról, meg szirupokról, meg cukorról, ami abban van, de az enyémben nincs :)

 

Makacs

Emlékszem annak idején a "Joe-féle" csokitortát kísérleteztem ki, hogy pontosan hogyan lesz olyan, amilyennek lennie kell. Azon a héten nyolc csokitortát csináltam....a nyolcadik lett tökéletes. Igaz, nem volt otthon Grand Marnier....de anélkül is megjárta.

Most hasonlóan ehhez, a müzliszelettel rovom a köröket. Az első nagyon száraz volt, a második kicsit ízetlen, a harmadik túl lágy....és így tovább. Lassan kialakul mi is az, ami oké. Ami nem túl vastag, de nem is túl vékony, nem ízetlen, de nem is agresszív, alacsony kalóriás, de nem fullasztó...és így tovább.

Külön praktika kell, hogy ne ragadjon oda a cucc a zsírpapírhoz....értelemszerűen az ugye nem játszik, hogy vastagaon kivajazom a tepsit LOL.....de megoldható ez is, csak trükközni kell. De megéri, mert ez az étel tipikusan olyan, amire nem baj, ha az ember rájár, mert nincs 50 kalória sem egy szelet. Ha gyümölcsöt is fogyasztunk mellé, kifejezetten eltömít. Almával nagyszerű például....

Nemek és igenek

Hazafelé az autóban ma az járt az eszemben, hogy egy "Igen"-hez hányezer nem kell. Mit értek az "igen" alatt? Hát a sikeres fordulatot, az eredményes életmódváltást....ha valaki képes lesz teljes mértékben felszámolni a felesleget magá(ba)n ...azt nevezem egy "igen"-nek. 

Gondolatban, szóban könnyű elképzelni, kimondani....odavágni, eltökélni. De az út, ami az "Igen" felé visz, ezernyi apró és kevésbé apró nemmel van kikövezve.

Nemet kell mondani a gépies, önkéntelen kalóriabevitelekre. Biztosan sokaknak ismerős mondjuk a következő jelenet: megyek ki a konyhába, teszem fel kávét főzni. Az asztalon ott pihen az ebéd maradéka, egy tálban rántott hús, mellette egy másikban mondjuk sült krumpli, esetleg a félig elkopott süteményestál, a még éppen langyos almáspitével. Amíg bemelegszik a kávégép, elkezdek kicsit összepakolni, nem nagytakarítok, csak kicsit összébb húzom a dolgokat. Hopp bekapom a gyerek tányérján maradt fél pitét. A mozdulat szinte önkéntelen, teljes mértékben magától értetődő, automatikus izommunka, adott esetben úgy is megélhetem, mintha ott sem lennék, csak megtörténne velem. Mintha csak szenvedő, tehetetlen áldozata lennék az agyamnak és a karomnak, akik önállósítva magukat a számba tolják a sütit. OK, azon a falat süteményen nem múlik semmi sem. A másik négy falaton sem nyilván, amit még elmajszolgatok, miközben jövök-megyek a nappali és a konyha között. 

Pedig de. Pont hogy ezeken az apró nemeken múlik, úgy gondolom. Egy nap során akár hússzor is történhet ilyen szituáció. Bevásárlóközpontban egy kínáló hostess, ismerősnél egy kávé mellé kínált házisütemény, harmadáron akciósan kínált Ben&Jerry's, mittudoménmi.

Ezer apró nem. Ha valaki nem tudja ezeket a nemeket kimondani, átérezni, komolyan gondolni, megtartani, megvédeni, és magáévá tenni, az "Igen" is meginog, elég alaposan. Tudom, hogy ezekre a lelki dolgokra az emberek sokszor csak a fejüket csóválják. Agyalgásnak, értelmetlen agymenésnek, filózásnak, stb. nevezik, fölényesen legyintenek rá. Én nem ilyen vagyok. Én szeretek boncolgatni. Szétvágni a dolgokat, és beléjük tekinteni. Megszámlálhatatlanul sokszor kaptam el magam ezekben a bizonyos pillanatokban, amikor "önkéntelen mozdulattal" nyúlok az étel felé....és megálltam, érdeklődve koncentrálva az érzésre, ami jelen van akkor és ott bennem. Hogy mi az ami késztet? És miért dönt úgy, hogy elinduljon a mozdulat. A jó hír, hogy meg lehet állni, és lehet nemet mondani. Mondjuk észre kell venni, ez tény :) Anélkül nehéz megállítani. De meg lehet.

Bár nem könnyű, ez is tény. Továbbmegyek: kell hozzá egy bizonyos szintű elmeháborodottság, ami nekem is van....valamiféle már-már beteges vágy a megismerésre...a folyamatok, a hogyanok felkutatására, és a kontroll megszerzésére.

Ez a fogyás/életmódváltás lelki életének az oldala. Merthogy ilyen is van. Akkor is és azoknak is, akik nem hisznek benne, vagy nem akarják/tudják megismerni. Klisé, hogy minden fejben dől el. Persze, hiszen ha valaki agyhalott, akkor képtelen az önálló életbenmaradásra. Minden cselekedetünk irányítója az agyunk. Ami a fejben van....de a mondást senki sem anatómiailag érti. Hanem úgy, hogy először el kell dönteni, hogy az "Igen" felé megyek. Aztán....aztán jöhet a sok-sok nem....

...izé...

..."agyalgós" post következik, előre szólok...a Damoklész kardjához hasonlatos fejtegetéseket nem kedvelők bele se kezdjenek :D:D

Azon gondolkodtam, meddig terjed az egyszeri ember felelőssége önmagával kapcsolatban....Úgy értem, hogy adott egy ember, aki kövér, akkor vajon milyen fokozatai vannak az ő felelősségnek a kövérség tényében. Máshogy megfogalmazva: tehet ő arról, hogy kövér? És ha igen, vajon merre tovább?

Ez egy lényeges kérdés. Mert első körben persze könnyű rávágni, hogy hámáhogyne tehetne arról, hogy kövér...minek eszik annyit? Ami akár igaz is lehet, de jellemzően ezt azok emlegetik ebben a formában, akik nem azért nem kövérek, mert annyira odafigyelnek arra, mit esznek és mit mozognak hozzá, hanem mert szerencsés alkatúak. Szóval ha hátrébb lépünk kicsit, és a fa mögött megkeressük az erdőt, akkor ugye látszik, hogy ez a probléma nem csak ennyiből áll.

Ugyanis a szerencsétlen nyomorult egyszeri ember ugyebár nem orvos, továbbá nem gasztro-enterológus, nem pszcihiáter (legfeljebb -pata...de az más tészta), legfőképpen nem dietetikus, vagy táplálkozásszakértő. Szóval egyszeri emberünk "csak" része a társadalomnak. Egy darab fogyasztó emberi lény, aki tételezzük fel, hogy megteszi mindazt, amit a társadalom elvár tőle: dolgozik, családja van, tévét néz, gyereket nevel, mittudomén. Mondhatjuk úgy is, hogy teszi a dolgát.

Ha abból indulok ki, hogy egy szép reggelen ráeszmél, hogy ajjaj, kövér vagyok, le kéne fogynom, akkor itt jön a baj: mert bárhova fordul, mindenhonnan más áramlik szegény feje felé, amit kapkodhat a nyomorult, mert mivel (ahogy az előbb rámutattam) nem szakember...továbbá nincs végtelen ideje, energiája, pénze, hogy tanuljon, nyomozzon, kiderítsen....ezért mindössze a sötétben tud tapogatózni.

Egyen kevesebbet, de ne túl keveset. Ne egyen, táplálkozzon fénnyel. Igyon ecetet, meg búzafűlevet. Ne egyen mást, csak húst meg magokat. Egyen egyik napon ezt, a másikon azt. Ne egyen húst. Ne egyen egész nap, csak este, de sokat. Ne egyen este hat után.

Kilencvennapos, szétválasztó, paleo, vega, vegán, atkins, CH, és még lehetne sorolni hosszan. Vajon az egyszeri ember honnan tudja, neki melyik irányba kell menni? Az egyszeri emberünk befolyásolható, így hol ebbe hisz, hol abba, mikor éppen mit hall. Szomszéd Mari néni a kilencvennapossal fogyott le, a sógor Béla az Atkins-re esküszik, a kolléganő- Zsuzsika meg paleózik ezerrel. Most akkor melyik a jó?

Klassszikusan persze ebbe is belekap, abba is, aztán konstatálja, hogy ááá, úgysem működik ez az egész....inkább hagyja az egészet a fenébe..A mozgással is az a baja, hogy bizony nehéz megemelni a hátsóját. A kövér embernek nehezére esik a mozgás, ráadásul az aerob mozgás, ami igazán segítene, az sok esetben nem is tesz jót, hiszen megterhelheti az ízületeket és a csontokat.

Tehát nem ritka, hogy az ember ott áll megzavarodva, megsértődve a világra, tanácstalanul, gyengén, és persze mi más lehetne a folyomány, mint a továbbebés. Ördögi kör.

Képzeljünk el egy sövény-labirintust. Ami kusza, kissmerhetetlen, reménytelenül hosszú és bonyolult. Ez lenne mindaz a katyvasz, ami ömlink ránk a médiából életmód-témában. És akkor gondoljunk arra, hogy a sövény mindössze egy méter magas. Ha vesszük a fáradtságot, hogy feltápászkodjunk, akkor meg fogjuk látni a lényeget. El fogunk látni a sok süket duma fölött.

Az emberi test energiát éget el. Az energia mértékegysége a kalória. Nincs semmi más, ami csak megközelítené fontosságban azt, hogy mennyi energiát adunk a testünknek. Lehet az autómon tükörradiál vagy szuper gumi, lehet egy kerekeken gördülő bódé vagy egy 0,2c légellenállású csodajárgány....de akkor is üzemanyag kell bele, hogy menjen. Az emberi test üzemanyaga az étel, az étel által hordozott energia mértékegysége pedig a kalória. Ezért fontosabb minden másnál az elfogyasztott kalória mennyisége.

Ha létezik titok, akkor az az, hogy nincs titok. Megdöbbentően primitív számok vannak, egyszerű, egyismeretes egyenletek. Ha ezekhez igazodunk, akkor nem kell a labirintusban bolyongani. Ugyanis ha egyszerűen kevesebb kalóriát adunk a testünknek, mint amekkorát az eléget a nap folyamán, akkor ott keletkezik egy rés, és az így fellépő energiszükségletet a testünkből fogja pótolni. Ez a lényeg. Ezt már elmondták nagyon sokan, sok helyen, sokszor. Én is itt a blogon. Csak esetleg ez a dolog is egynek tűnik a sok divathóbort között, pedig nem az.

És most visszakanyarodok a felelősséghez. Az egyszeri ember úgy tűnik jogosan csóválja a fejét, hogy hát kérem, márpedig ő nem tud kiigazodni a sok tuti módszer között. Dehogy még számolgassa a kalóriákat is, meg mérje meg az ételt, amiből főz? Ugyan már, ki hallott olyat? Nameghogy nem ehetem meg félúton reggel munkába menet a három kakóscsigámat? Nemááá...az nekem kell, arra szükségem van, azt nem hagyom elvenni....

Önkéntelenül eszembe jut az öltönyös ember a hetes béemvében, aki beáll a meki-parkolóba, és mivel a rádió meg a tévé azt harsogja, hogy válság van, és minden centet meg kell fogni, egy meg kétcentesekben kifizetni a bigmekjét. És igen büszke magára, hogy a mittudoménhány eurót kicentezte. Mert akkor ő spórolt. De nem baj, hogy havi 500 eurót törleszt az autójára, vagy hogy lusta otthon főzni....ezekből nem enged, jottányit sem. Nem cseréli le a kétéves hetes bömöst egy 8 évesre, mert azzal 500 eurónyit spórolna. Nem áll neki főzni a családnak, és így tovább. Ő ott akar spórolni, hogy kiborítja az aprópénzt a bukszájából a pultra. És baromi büszke magára.

Valami ilyesmit látok a fogyás témájában is. Sajnos az emberek többsége nem vágja le a lényeget. Nem érti, hogy úgy soha az életben nem fog lefogyni, hogy nem tesz semmi olyat érte, ami igazán lényeges. Hogy nem akar áldozatot hozni. Igen, nehéz felemelni a hátsómat. Igen, kellemetlen leizzadni a szobabringán, és elzsibbad az ember popsija. Igen, szar dolog korábban felkelni, és kimenni futni egyet a parkba. Depláne ha még esik is az eső. Jogos, tényleg ezek nagyon kellemetlen dolgok. De másképpen nem fog menni. Úgy senki sem fog lefogyni, hogy nem neged a kakaóscsigájából. Hogy még el sem kezdi a fogyást, de már felmentést ad magának, felsorakoztatva egy hegynyi kamu kifogást. Azt kell megérteni az embereknek, hogy nincs duma, igenis fel kell adni dolgokat az eddigi életmódból. Csak akkor lesz eredmény. Hiába szeretem a tarját, meg a pacalpörköltöt, és hiába gőzölög az asztalon a frissen kisült pizza. Nemet kell rá mondani. Ha ez nem megy, akkor nem lesz eredmény. Mindenkinek mélyen magába kell néznie, és szembefordulnia a kényelmes önmagával.

Hangsúlyozom, a súlyosan elhízott emberekről beszélek, akiknek szükségük van a fogyásra. Nem igényük, mert a kigondolt 52 kiló helyett 55 kilósak. Hanem szükségük. Ha úgy tetszik, egészségügyileg elő van írva a fogyás. Róluk beszélek. Ezekben az esetekben igenis van felelősség. Különösképpen akkor, ha család is áll az egyszeri emberünk mögött, mellett...mert akkor hiába mondjuk, hogy mit nekem, ha levágják a lábam....mert ha tolószékbe kerülök, azzal a környezetem életét és nem kicsit meg tudom keseríteni. Azt gondolom azoknak az embereknek, akik ebbe a körbe tartoznak, félre kell tenni minden sallangot, minden kifogást, minden mentséget....és fel kell tápászkodni, és el kell indulniuk. Vannak...vagyunk páran, akik megmutattuk, hogy ez lehetséges. És itt vagyunk, pusztába kiáltjuk hogy gyertek, segítek, csináljuk együtt...de sajnos sokszor mi esünk pofára, mert nem kíváncsiak az emberek az olyan beszédre, ami kíméletlenül bánik a dédelgetett kényelmükkel. 

Küldetés

Ma megismertem valakit, aki nagyon hasonló utat járt be, mint én. Kellemes volt beszélni vele, és olyan ismerős volt hallgatni azokat a gondolatokat, amik az én fejemben is megannyiszor megfordultak. Ez az ember felvette a harcot azért, hogy észhez térítse azokat, akiknek SZÜKSÉGÜK VAN az életmódváltásra. Küldetéstudatot érzek belőle, valami olyasmit, amit magamban is érzek. A siker megélése után szinte rögtön az első volt, ami meghatározóan jelentkezett, hogy másoknak is tudniuk kell.

Lehet közléskényszernek hívni, talán az is, nem tudom. De a lényeg, hogy az elhízás népbetegség....ezt már klisészintig koptatták, mégsem veszi senki komolyan. Na jó, nem elegen veszik komolyan. De úgy érzem, annál sokkal több kell, hogy egy kereskedelmi csatornán 5 percig feltűnő tölteléktéma legyen. Úgy érzem, ma sokkal nagyobb durranás, ha X.Y. valaki  lefogy 5 kilót, mint hogy egy anticeleb sikeresen életmódot vált. Ez utóbbi ugyanis nagyobb valószínűséggel csúszik az érzéketlenségbe, mint az előbbi. Mert ezerszer inkább az számít, hogy ismert valaki legyen, mint a teljesítmény.

Támogatom azt a harcot, ami azért folyik, hogy minél több elhízott ember tudjon visszafordulni arról az útról, ami betegséghez, mozgásképtelenséghez, halálhoz vezet. Úgy érzem, ez egy olyan ügy, amiért érdemes harcolni. Továbbmegyek: ez mindannyiunk ügye kell hogy legyen. Azoknak pedig, akik ezen az úton előrébb tartanak, különös felelősségük van...

Túrós-körtés zab-desszert

Édességekről relatíve ritkán írok ezen a blogon...úgy értem, elég kevés recept van fent. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik, hogy azok, akik komolyan fogyni akarnak, azoknak az édesség tabu. Én így gondolom. A komoly fogyózók alatt azt értem, hogy akiknek nagy súlytöbbletük van, és komolyan gondolják, hogy leszámolnak vele. Amásik ok, hogy az édességek zömmel olyan összetevőkből állnak, amik nem kifejezetten részei egy egészséges életmódnak. Cukor, liszt vaj...nagy vonalakban.

Viszont tény, hogy az édességet az ember időnként megkívánja. És amennyiben súlytartásról, vagy visszafogottabb fogyókúráról/diétáról van szó, beépíthetőek azok a finomságok, amelyek ún. alternatív alapanyagokból készülnek. Úgymint liszt helyett őrölt zabpehely, cukor helyett édesítő, stb.

Ezt a receptet eredetileg itt találtam, és több dolog miatt is tetszett, így nekiálltam megvalósítani. Az egyetlen "rossz", ami van benne, az az édesítő, de ezt lehet stevia-val is megoldani, így akkor gyakorlatilag teljesen ártalmatlan édességat kapunk. A túró sovány, a körte cukor- és tartósítószermentes konzerv, a zabpehely organikus, a joghurt natúr light. A végeredmény, ami egy szinte elfogyaszthatatlan mennyiségű adag, messze a 400 kalriás határ alatt van, egész pontosan 360. Ki tudtam volni hozni kevesebből is, de a litvánnál csak közepesesn "light" túró volt, így ebből dolgoztam. De nem számottevő a többlet.

A számok ereje és a stratégia

Ez egy lelkizős-agyalgós-boncolgatós poszt lesz. Érdekes átalakuláson mentem át az elmúlt években, és most kivételesen nem a fogyásra gondolok...nem a fizikai változásra, hanem a lelkire. Ha meg kéne határoznom, melyik tulajdonságomat tartom a legrosszabbnak, azt hiszem a türelmetlenséget mondnám...és rögtön kijavítanám, hogy nem a legrosszabb, hanem az, ahol a legtöbb fejlődést mutattam és mutatok a régi önmagamhoz képest.

A türelem egy tengelyen mozog a kitartással, az állóképességgel, az állhatatossággal, és a makacssággal, az eltökéltséggel....és még hosszan sorolhatnám, hiszen a magyar nyelv csodálatosan gazdag. A lényeg, hogy a durván elhízott embereknek meglehet, hogy talán ebből van a legnagyobb hiányuk. Mert ebből kell, hogy nagyon sok legyen. A legfontosabb lépés mindig az első, de azt sokszor képesek vagyunk meglépni. De az utat végigjárni.....ahhoz sok lépés kell. Nagyon sok. És az egész folyamatban talán az a legridegebb, hogy türelmesnek kell lenni, még akkor is, amikor nincs igazság a földön.

Ilyenkor azt hiszem, joggal írhatom, hogy a számokhoz lehet menekülni....elmondom, miért. Az simán lehet, hogy egy adott rövid (értsd pár nap, vagy egy hét) intervallum alatt valamiért nem alakul az elvárásoknak megfelelően a folyamat. Ebben lehet sokminden. Olyan is, amire hatással vagyunk, olyan is, amire nem. Olyan is, amiről tehetünk, olyan is, amiről nem. Bioritmus, betegség, holdfázis...mittudomén. De ha a nagy számok törvényéhez menekülünk, és elfelejtjük a rövid távot....akkor kiegyenesedik a görbe. Mindig. Tapasztalatból mondom. 

Ezért kell minden életmódváltásnak stratégiai tervekkel rendelkezni. Hosszú távú, minden körülmények között, tág határokon belül, de kontrollált keretek között tartható menetrenddel. Akkor nincs az az Isten, hogy ne sikerüljön. De ehhez mindazok a tulajdonságok, amiket említettem odafent....kellenek. Az elszántság, a kitartás, a türelem, stb.

Az a baj, hogy aki megáll, és visszaszalad az útról, annak egyre és egyre nehezebb lesz újra elindulni, és még nehezebb újra elhinni azt, hogy sikerülni fog. Elméletben egyszerű a dolog. Olyan stratégia kell, ami kivitelezhető. Ilyet csak akkor tudunk felépíteni, ha ismerjük magunkat. A lelkünket....a jellemünket, az egyéniségünket, az életfilozófiánkat....a gyenge pontjainkat, a hibáinkat, és persze az étkezési, életvezetési szokásainkat. Az igényeinket és a szükségleteinket. A vágyainkat, a bűneinket, MINDENT. 

Ezért aztán azt hiszem minden fogyókúrás-diétás-életmódváltós projekt legelsősorban önismereti tréning. Önmagunkkal kell egyenesbe jönni. Önmagunkat kell megismerni, feltérképezni, kielemezni, dokumentálni, majd megtervezni, véghezvinni, és szabályozni. Kétféle ember létezik. Aki elhiszi, hogy képes rá, és aki nem. Mert a képesség szerintem mindenkiben benne van.

Müzliszelet újratöltve

Csak nem hagyott nyugton ez a müzliszelet-téma. Legyártottam a saját verziómat, de olyan...nem is tudom...olyan sűrű, fojtós volt. És a kalóriája is magasabb volt, mint a Weetabix zabos szelete. Igaz, nem volt benne egy rakás adalék, meg cukor, szóval nem volt rossz, de éreztem én, hogy tudok ennél jobbat is LOL. Jelentem, sikerült. A kulcs az összetevők aránya volt, illetve hogy a zabkorpát búzakorpával helyettesítettem, ami szignifikáns kalóriacsökkenést eredményzett. A massza állagán is változtattam, több alma és kevesebb pehely került bele. A kókuszreszeléket mellőztem, mert ízre szinte észrevehetetlen volt, viszont brutálisan beleszól megintcsak a kalóriába. A cél az volt, hogy egy olyan normál méretű müzliszeletet alkossak, ami ehető, cukormentes, olcsó, és 50 kalória alatt van darabja. Íme a recept:

1. 50 deka alma. Meghámozva, csutkátlanítva, lereszelve (sajtreszelő)
2. 15 deka zabpehely
3. 15 deka búzakorpa
4. fahéj....olyan púpozott kávéskanál
5. 40 db édesítőtabletta, porrá őrölve

A masszát zsírpapírral bélelt tepsibe öntöttem, és egy faspatula valamint egy kisebb sodróhenger segítségével elegyengettem. 160 fokon, légkeveréssel, 45 percig sütöttem előmelegített sütőben. Utána 20 perc hűlés után kiszedtem papírostul, megfordítottam, lehúztam róla a papírt, majd felszeleteltem.

22 darab lett belőle,  és átlagosan 22 gramm súlyú lett egy szelet. A Weetabix-é szintén ennyi. Persze nem tudtam ránézésre grammra pontosan ugyanakkora szeleteket vágni, így lett 21 grammos, és 23 grammos is. A lényegen nem változtat. Íme az adatok:

Kutakodás kókuszgolyó témában

Nálunk nagy kedvenc a kókuszgolyó. A gyerekek nagyon szeretik, és elég gyakran csinálom. Itt ugyebár darált kekszet nem lehet kapni (na jó, a magyar boltban igen, de dőreség lenne tízszeres áron vásárolni, amikor...) viszont a helyi ún. "rich tea" keksz tökéletesen megfelel a célnak, chopperrel összezúzva. Hagyományosan porcukor, kakaópor, tej, különféle ízesítők, mint kávé, rum, vanília, citrom, és így tovább kellenek hozzá, nem is vitás, miért is tiltólistás azoknak, akik odafigyelnek arra, mit esznek meg.

A dolog aktualitása a zabos cuccokból jön. Az egyik legnépszerűbb a zabpelyhes édességek közül, nagyon sokan készítik és fogyasztják, ugye a magas rosttartalom és a minőségi CH miatt. Most hogy felszerelkeztem itthonra is ilyen zabos termékekből, gondoltam kipróbálom én is....mi bajom lehet? El is készítettem az én verziómat, extrém miniatűr méretekben. Azaz 5 deka zabpehelyből, 1,2 deka kakaóporból, 1 deka kókuszreszelékből és fél deci tejből. Tényleg csak szórakozásból, ugyanis a család ma el lett látva édességgel, tekintve, hogy túrós rakott palacsintát sütöttem nekik, Benikém meg muffint sütött :):) Nagyon szeret a konyhában ténykedni....(mondjuk 5 percig szigorúan, de ez egy nyolcévestől méltányolható)

Szóval játék, szórakozás...a zabpelyhet, majd a kókuszreszeléket a kávédarálón dolgoztam meg. Édesítőnek a külön erre a célra vásárolt mini márványmozsárban zúztam össze a 15 db kávéédesítő tablettát (gyakorlatilag elhanyagolható súllyal és kalóriaértékkel). Jelentem finom lett. Minden adatot kiszámoltam...és kicsit csalódva konstatáltam, hogy bizony 70 kalória lett egy golyó...és akkor felmerült bennem, hogy vajon a hagyományos golyó mennyi lehet? Leültem, és kiszámoltam mindent. 94. Szerencsére ezt a süteményt nem kell se sütni, se főzni, így az alapanyagok súlyával lehet kalkulálni. Én alapvetően kisebb golyókat szoktam gyúrni, ezúttal amiket csináltam, azok 2,5 dekásak voltak. A hagyományos golyóknál is leosztottam méretarányosan az értékeket. És tádámm....megtudhattam, hogy de akkor miért is jobb a zabos verzió, mint a normál? Mert ugye a kalóriája azért annyival nem kevesebb...íme az eredmény:

Látható, hogy egyrészt valamennyivel a kalóriérték is kisebb, de a CH egyenesen fele annyi, a protein meg dupla annyi, mint a hagyományos, kekszből-cukorból gyártott golyóbisnak. Szóval akkor a konklúzió:

Ebből sem lehet túl sokat megenni, de azért lényegesebben értékesebb anyagokkal etetjük a testünk, ha a zabos verziót készítjük el. Mondjuk öt darabbal a 400-as értéken belül maradunk, és azért az arra elég, hogy nassoljunk egy keveset.

Oaty Bar - házilag, ultra organikusan :)

Eddig valahogy kimaradt az étkezéseimből a zab. Azonban rátaláltam erre a jó kis blogra ahol annyira megtetszett a müzliszelet, hogy nekiálltam megcsinálni. Gyakran vásárolok ilyesmit, hogy a kocsiban legyen alternatív rágcsálnivaló, és ha odafigyelek a kalóriára, akkor nyilván zabosat keresek.

Hát nekiálltam. A gyárival szemben az enyém olcsóbb, kiadósabb...és nincs benne cukor. Mondjuk nem értem, miért raknak bele cukrot meg glükózszirupot, meg minden ilyesmit....az enyémbe csak zabpehely, zabkorpa, alma, kókusz és édesítőszer van, semmi más. Ja, meg fahéj.

Az íze kevésbé intenzív, mint a boltié, de ebben legalább tudom, hogy mi van :) Köszönöm a tippet :)

Egy kis numero-rexia....bár ilyen nincs is

Negyedik hete csinálom az "újratöltött" diétámat. A négy hét alatt durván 6 kilótól szabadultam meg, így sokkal jobban érzem magam. Szélsőséges figurának tartom magam, így különösen nehéz nekem kialakítani és megtartani egy egészséges középutat. Hogy mégis megtaláljam az ösvényt, analizálom mindazt, amit dokumentáltam magamról. Szentül hiszek abban, hogy a saját testem, a saját anyagcserém kulcsa ezekben a számokban, görbékben van.

Az elmúlt fél év adatait összevetve három változó értékeit néztem meg: 

1. Az elfogyasztott kalória mennyisége
2. A lemozgott kalória mennyisége
3. Ezeknek az egyenlege

Az adatokat hetente átlagoltam, azaz minden hétnek a végén az egyes napokon megevett kalóriamennyiségeket összeadtam, és a héttel elosztott eredményt tekintettem a mérvadónak. Elém tárult tehát nagyjából-egészéből 26 hétnyi átlagadat. Ezekből próbáltam kiszűrni valamiféle mintát, amit követve számíthatok a kimenetelre. Minden hétnek volt ugye egy súlyméréses eredménye is, hol pozitív, hol negatív. Ezekkel igyekeztem összefüggésbe hozni a dokumentált adatokat.

Végül azt a mintát találtam meg, hogy amennyiben a naponta elfogyasztott kalóriamennyiségem nem haladja meg az 2500-at, és a bevitt-ledolgozott kalória egyenlegem 1000 alatt van, akkor biztosan nem hízok. Ez a szabály egyenlőre nem dőlt meg. Mindkét irányba el lehet dőlni sajnos, azaz simán volt olyan hetem is, ahol az egyenleg mínuszos volt, mégsem fogytam, mert közel 3000 kalóriát vittem be naponta. Ezért vallom, hogy csupán az egyenleg nézése nem elég. Nálam legalábbis az a kép, hogyha sokat mozgom (mondjuk 4-5 óra aerob mozgás naponta), és sokat eszem (3-4ezer kalória vagy több), akkor bizony jönnek fel a kilók. Tehéát nem elég az egyenleget figyelni, hanem meg kell határozni a bevitt érték plafonját is.

Úgy gondolom, hogy az eredményes módszer kidolgozása csak analízis során működhet, vagy baromi nagy szerencse kell, hogy pont eltrafáljuk a megfelelő összeállítást. A szélsőségek nem jók sajnos, mert valóban megfigyelhető, hogy az anyagcsere valahogyan megváltozhat. A rendszert nem lehet tiszta matematikai logikával letámadni. Volt, hogy kevesebb kalóriabevitellel és több mozgással kevesebbet fogytam, mint több kalóriabevitellel és kevesebb mozgással. Ezért kell az analízis, mert a függvényben annyi a változó, hogy máshogy nem tudom belőni, csak megfigyeléses-kizárásos alapon.

Persze ez nagyon sok munka, kitartás, és idő. Továbbá fáradtság, állhatatosság, türelem és még sorolhatnám. Azt is tudom, hogy erre nem mindenkinek, nem mindig és nem minden körülmények között van rendelkezésre álló kapacitása. Úgy is gondolom, hogy erre nem minden ember alkalmas vagy áll készen.