Friday, 28 June 2013

Súlytartási módszertáram

Sokszor jár a fejemben az hogy nem tudok semmi újat írni. De aztán rájövök mindig, hogy ez a blog már nem arról szól, hogyan fogytam le. Leírtam sokszor sokféleképp, hogy nincs titok. Ami viszont továbbra is áll: a neten snem találok olyanvalakit, aki kövér volt, szignifikáns mértékben lefogyott, tartja a súlyát, és ír arról, hogy hogyan sikerül neki. Pedig jó lenne ilyesmit látni, hogy másnál hogy megy ez. Őszintén szólva még  olyat sem nagyon látok, aki extrém súlytól ne valamiféle műtéti úton szabadult volna meg. Gyűrű, bypass, ballon, mittudomén...

Szóval nem nagyon van miből kiindulni. Lehet, hogy csak keresni nem keresek jól, nem tudom. Mindenestre ezen felbuzdulva leírom a saját eddigi taasztalataimat. Hátha más is tudja hasznát venni, illetve hát a blogger örökös céljából is: hogy magamnak is nyomot hagyjak a gondolataimról.


 A fogyáshoz a bevitt kalória csökkentése vezet, semmi más. Valaki azt írta, hogy ha kövér vagy, 90%-ban azon múlik a fogyás sikeressége, hogy mit (nem) eszel, és legfeljebb 10% a mozgás. Ha már lefogytál, ez az arány megfordul. 90%-ban attól függ, meg tudod-e tartani az elért célt, hogy mit kezdesz a mozgással, sporttal. Én ezt annyiban egészíteném ki, hogy ez akkor tűnik jogosnak, ha nem szeretnéd az életed azzal tölteni, hogy számolsz, mérsz, kalkulálsz, dokumentálsz és analizálsz. Mert ha de, akkor nem kell a mozgás, csak figyelni kell a bevitt kalóriák összetételét. Ebben a pillanatban két utat látok a visszahízás elkerülésére:


  1. Folytatni a szigorú nyilvántartást, számolni a kalóriákat, kerülni a hizlaló, éhséget nem oltó ételeket, és maximum az alapanyagcserénk szintjéhez tartozó kalóriamennyiséget bevinni
  2. Átváltani "sport-üzemmódba", és napi szinten több órányi aerob mozgást végezni. Mellette persze nem árt ha kis anaeorb is bejön a képbe. Az étkezésre odafigyelni úgy, hogy az ételek gerincét a jónak mondott összetevők adják. Zöldség, gyümölcs, hús, sajt. Ha mindenképp kenyér, akkor barna, ha mindenképp csoki, akkor fekete, ha üdítő, akkor cukormentes, stb.stb.
Az első pontról: előnye, hogy nem kell a mozgással foglalkozni. Azért mondjuk ki, nem mindenkinek jön be pl a futás, vagy a biciklizés, vagy az úszás, tenisz...és nem mindenki tud órákat kiszakítani az életéből erre. Arról nem beszélve, hogy mennyi macera és mennyi pénz. Felszerelés, idő...leginkább ezek kerülnek sokba. További előnye még mindig a pénz, hiszen ha valakinek korlátozottak az anyagi lehetőségei, mindig tud operálni a "NEM" módszerrel, ugyanis az nem kerül semmibe, hogy nem eszek. Hátránya, hogy nagyon személyiségfüggő. Szerintem a legtöbb embernél nagyon nehezen kivitelezhető, hogy elkerülje az ún "víz alatti effektust"...hogy ne olyan legyen, mint valaki, aki a víz alá merülve visszatartja a levegőt. Mégha gyöngyhalász vagy, akkor is fel kell jönni a felszínre, mert elfogy a levegő. Ilyen életmódot élethosszig csinálni nem azt mondom, hogy lehetetlen, de nagyon nehéz. Depláne nehéz úgy, hogy közben ne gárgyuljon be az ember. Hogy ne erről szóljon az életének minden pillanata. Mert az már újabb rexia :-(

A második pont előnye egyértelműen az egészségesebb test. A nem ész nélkül végzett sok mozgás rendbehozza az izmokat, helyre teszi a kondíciót, javítja a közérzetet és a teljesítményt. Mellette a sok egészséges étel jót tesz a sejtjeinkek, javulnak a markereink, teli leszünk energiával. Hátránya, hogy nagyfokú szervezést igényel, és sok idő meg pénz kell hozzá. Aki azt mondja, hogy pl. a futáshoz nem kell pénz, mert futni mindig lehet, annak üzenem, hogy a nagyfiam atletizál....és hányszor volt, hogy csak pislogtam, mint hal a szatyorban, mikor láttam, mennyibe kerül csak egy nadrág....nem beszélve a cipőkről...egy futó gyakorlatilag néhány hónap alatt elhasznál egy akár 2-300€s cipőt...gond nélkül...A bringázás tekintetében a határ a csillagos ég. Én csak egy hobby mountain bike-ot tekerek, ami dög nehéz, és kifejezetten olcsó volt, de így is többszáz euró elcsúszott a felszerelésre anno....mert sisak, nadrág, kabát, szemüveg, nyereg, táska, lámpa, sárvédő, gumi, pumpa, kesztyű, stbstb. A lényeg, hogy kell hozzá némi anyagi háttér, ez tény. Idő is kell, hiszen órákat az életünkből napi szinten nem olyan egyszerű előteremteni. Ahhoz tényleg életmódváltás kell. További hátránya, hogy a test izmosodni kezd, felépül szépen ahogy kell, és hacsak nem vágatjuk le a fogyás után fent maradt bőrt és szöveteket, akkor ez a felesleg bizony meg fog látszani mind a méreteknél, mind a mérlegen. Ennek sokkal inkább lelkierő-vonzata van. Meg kell érteni, hogy mi miért van, ami nem nehéz, az viszont nagyon nehéz, hogy ne essen pánikba az ember, ha az S méretből szép lassan M-be vagy L-be csap át.

Mindenképpen a második verzió a jobb, én úgy látom. A saját életemet is errefelé töszködöm. Nem megy minden bukkanó nélkül, néha elkap a pánikroham, és abbahagyom az evést egy-egy hétre...(nem abbahagyom, csak lecsökkentem, bekapcsolom az "1-es módszert") Ilyenkor lefogyok 3-4 kilót is akár, aztán összeszedem magam, és folytatom a kijelölt utat. És megerősítem magamban, hogy nem az a jó, ha csontsovány és izomtalan vagyok, és a kilencéves gyerekre való rövidnadrágot vásárolom magamnak....semmiképpen sem akarok bármilyen zavarban is szenvedni, és semmiképpen sem akarok bohócot csinálni magamból. Hogy mit akarok? Életerős, egészséges negyvenéves lenni. Fantasztikus érzés, hogy nem probléma bringázni együtt a srácaimmal, hogy nem a pillekönnyű 12 éves fiam a gyorsabb, mozgékonyabb, hanem (még) én...és én tudom őt tanítani, vezetni, és a srácaim igyekeznek velem tartani az iramot és nem fordítva....

Mondjuk ezzel kapcsolatban egyszer jól ráfáztam....Tomival, a legnagyobb fiammal mentünk el bringázni egy 20 km körüli kisebb körre. Tomi fiamnak rengeteg érme van, fut, távolugrik, gerelyt hajít, leigazolt atlétikai kerettag, minden megyei és országos versenyen indul, és hordja haza az érmeket, kupákat. Na szóval én összeszedtem magam, hogy bírjam vele az iramot, és mondhatom, hogy elég jól ment....aztán visszafele sült el, ugyanis legközelebb mikor a feleségem kérdezett minket, hogy elmegyünk-e biciklizni, Tomi legyintett, ls azt mondta: "áá...apával nem lehet, mert alig bírom tartani a tempót..."....Hazudnék, ha azt mondaám, egy rövid pillanatig nem esett jól, hogy ezt hallom, de gyorsan tisztáztam, hogy majd kiköptem a tüdőm, de azért tekertem úgy, mert nem akartam "beégni" előtte :):)

 Szóval nem fér kétség a fejembe azzal kapcsolatban, melyik a jó út. De egy dolog az elmélet, és más dolog a gyakorlat. Élesben ki tudja, merrefelé megy majd a szekér. Ebben az egész gigászi közdelemben az egyik legfőbb erény pont az, ami nekem nem nagyon van: a türelem. Nem szabad kapkodni, adni kell időt magunknak, a szervezetünknek, az elménknek. Szánni kell időt, energiát arra, hogy elmélkedjünk arról, mi miért van. A mai világ egyik nagy rákfenéja a rohanás...soha semmire sincs idő. Haszontalannak tűnnek a fontos dolgok...mert a haszonra gondolva óhatatlanul a profitra asszociálunk...a pénzre. A pénzre, amiből sosem elég. Ezért aztán hajlamosak vagyunk haszontalannak titulálni olyasmit, aminek nincs pénzben mérhető értéke. Csakhogy ezek az igazi értékek, amikhez semmi köze nincs a pénznek....semmi a világon. Az öregek úgy mondták nekem ezt régen: az igazán jó dolgokat nem lehet pénzért megvenni. A mai reklámok is hajaznak néha erre, hiszen van ami olcsó, van ami drága, és van a "priceless" :)

4 comments:

  1. Ez a gondolatsor úgy igaz és tökéletes, ahogy van! Köszönöm! :-)

    ReplyDelete
  2. Nahát,de jó volt ez,na!
    Tibi

    ReplyDelete