Friday, 21 June 2013

Mindenféle

Régóta nem írtam....valahogy mindeg elterelődök. Végre olyan idő van, hogy előkerülhetett a bicikli, és rettentőmód élvezem az igazi hajtást. Igaz, lényegesen macerásabb, hiszen be kell öltözni, sisak, szemüveg, stb., de megéri.

Például írni akartam a lustaságról. A lustaságról, mint elhízási rizikófaktorról. Bizony tetten érhető, márpedig nem a mozgás viszonylatában, hanem étkezési viszonylatban. Sokszor van, hogy elérhető lenne az egészségesebb, kevésbé hízlaló és ízletes étel, de el kellene készíteni. Sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb a készkaja után nyúlni. Azt max. csak melegíteni kell, vagy még azt sem. Nem feltétlenül róható fel az embernek, hiszen ha munka után van, holtfáradtan, kimerülten, nem biztos hogy képes nekiállni főzőcskézni extrán magára. Olyannak látom ezt a problémát, mint a kis repedés, amibe befolyik a víz és lassan szétrepeszti a sziklát. Alattomos dolog, mert lassan fejti ki a hatását, és ezekből a dolgokból alakul ki az emberek szokása, vagyis az életmódja. Amin aztán olyan nehéz változtatni.

Akartam még írni a pénzről is....lerágott csont, én magam is rengeteget írtam arról, hogy kell pénz a fogyáshoz. Ami igaz is....de valahogy úgy gondolom, mint a klasszikus mondás, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Tehát a pénz segít a fogyásban, de nem csak azáltal lehet lefogyni. Persze hogy kell pénz a fogyáshoz meg a helyes életmódhoz. Azonban az is tény, hogy a nem-evés nem kerül egy fillérbe sem. Azokra gondolok, akiknek muszáj lenne lefogyniuk, márcsak pl. egészségügyi okokból. Ha valaki ebbe a csoportba tartozik, és korlátozott anyagi lehetőségei vannak, bizony nincs más út, csak a koplalás. Úgy gondolom, ha valakinek van sok pénze, könnyebben le tud fogyni, hiszen meg tudja teremteni magának a fogyáshoz ideális körülményeket, és hamarabb eléri a célját.

De végül is, ez mindennel kapcsolatban elmondható, nemcsak a fogyásról. Minden kitűzött cél rövidebb idő alatt megvalósítható megfelelő anyagi háttér megléte esetén, mint anélkül. Szóval én úgy gondolom, aki le akar fogyni, aki igazán le akar fogyni, az képes rá, függetlenül az anyagi helyzettől.

Az elért súly megtartásáról is akartam írni. Hogy tényleg ez az igazi kihívás...a mindennapok kihívása. A módszer kidolgozása, ami tartható, a mozgás-étel tengely egyensúlyba állítása. Mindez a gyakorlati megvalósítás terén lényegesen bonyolultabb és nehezebb feladat, mint egy fogyás. Csakhogy a legkétségbeejtőbb dolog az, hogy az érintettek nagy többsége el sem jut idáig, mert nem sikerül lefogynia. Elakad az első akadálynál. Úgy gondolom, ezért tehát sokkal népszerűbb, aktuálisabb, húsbavágóbb a fogyás kérdése manapság, mint a súlytartásé.

Súlymegtartás címen a legtöbb hozzáférhető információ olyan emberekhez köthető, akiknek a kiindulási BMI-jük is olyan alacsony, amiről az igazán lehízottak csak álmodoznak. Meg kell húzni a vonalat, hogy az adott túlsúly esztétikai, vagy egészségügyi "kockázat". Egy dolog a sportoló fiatalasszony, aki mondjuk 170cm, és 55 kiló volt, de aztán szült egy kisgyereket, és felszedett 10 kilót, így most 65 kiló. Elméletben létező asszonykánk lefogy magáról egy tízest, és eposzokat publikál a médiában arról, hogyan lehet megtartani a lefogyott súlyt.  Egész más dolog az egészségügyi rizikót magával cipelő súlyosan elhízott, pl. ugyanilyen magas hölgy, aki mondjuk 120 kilós. Ő már fájdalom, de legtöbbször nem szembesül a súlymegtartás problémájával, mert nem tud leadni annyit, hogy érdemi legyen  a probléma.

Mindig megdöbbenek azon, amikor ténylegesen kórosan elhízott emberek, beteg emberek...akiknek kötelező, és sürgős lenne a fogyás...nos ezek az emberek tényként kezelnek olyan dolgokat, amiken egy pillanat alatt változtathatnának. Tényként, megdönthetetlen, megváltoztathatatlan, betonba öntött, köbe vésett axiómaként....mire gondolok? Pl. 

"...fogynom kell, ki kell találni valamit....de mindennap megiszom 3 liter cukrozott üdítőt, és ebből nem tudok engedni, ehhez ragaszkodom. Máshonnan kell megközelíteni...." 

Az ilyen és ehhez hasonló problémás emberek egyszerre szomorítanak el és dühítenek. Tényleg nem értik? Tényleg nem fogják fel, hogy magukban van a kulcs? Hogy nem mástól kell várni a csodamódszert....? Ugyanilyen gondolatok vannak bennem azokkal kapcsolatban is, akik azért nem tudnak lefogyni, merthát valami körmönfont genetikai merényletnek köszönhetően ők kizárólag azokat az ételeket szeretik, amik hizlalnak. Nohát....hogy mik meg nem történnek....

Harcos hétköznapokból áll az élet. Ezekben kell megtalálni a helyes utat. Nyilván nem mindig könnyű, de a keresés már fél siker....

4 comments:

  1. Szia Alan!
    Teljesen egyetértek, és köszönöm!!
    Talán nem is tudod mennyi erőt ad minden írásod!
    Alice:)

    Ui.: Én is nagyon örülök, hogy ismét nyilvános lett a blogod, nagyon elkeseredett voltam amíg nem tudtam olvasni:( Nem tudom, a továbbiakban mik a terveid a bloggal, de ha esetleg a jövőben nem lenne nyilvános, kérlek mindenképp írd ki, hogy hogyan/kinek lehet tovább olvasni!:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Alice,

      Köszönöm amit írsz :) Sajnálom, hogy a nem publikus időszakban nem tudtad elérni a blogom, egy héttel a bezárás előtt kiposztoltam, hogy aki olvas, annak tudjak meghívót küldeni. Valószínűleg pont abban a hétben nem jártál erre :-(

      Delete
  2. Igen, nem volt net pár hétig, mire megcsinálták és újra tudtam jönni már nem volt nyilvános. Viszont nem adtam fel, szerencsémre sűrűn próbálgattam, így egy este örömmel tapasztaltam, hogy újra elérhető! Volt nagy öröm, még éjszaka elolvastam az összes távollétemben írt posztot! :))

    ReplyDelete