Mi van a nem mögött

Amikor az ember fogyókúrázik/diétát tart, az ugye messze nem csak arról szól, mit eszik és mit nem. Meggyőződésem, hogy legalább annyira belejátszanak az egyéb tényezők is abba, hogy sok embernek beletörik a bicskája a műveletbe. Egyéb tényezőket írtam, úgymint a dolog gyakorlati megvalósítása.

Az ember elhatározza, hogy mit szeretne, és elkezdi a szerint a napját/hetét/hónapját/életét....és az élet, mint valami elcseszett akadálypálya, sorozatosan gurítja az útra az akadályokat. Persze nyilván könnyű lenne végigcsinálni az eltervezett dolgot, hogyha nem lenne semmi és senki más, az embernek nem lennének kötelezettségei, programjai, nem találkozna soha senkivel, nem lenne semmi más dolga...csak a diéta/életmód. Japersze....

Az élet szerencsére nem ilyen. Csakhogy ezeket az akadályokat a szokásos módon lehet kezelni. Lehet kikerülni, vagy megugrani. Ha meg tudjuk ugrani, nyert ügyünk van. Ha kikerüljük, akkor csak időt nyerünk, semmi mást. Mert előbb utóbb elbukunk, ez biztos. Szóval a megugrásra kell koncentrálni. Ha elsőre nem is, de előbb utóbb el kell sajátítani a technikát, amivel legyőzhetjük ezeket az akadályokat. De hogy ne rébuszokban beszéljek, mondok egy konkrét példát....legyen egy olyan szituáció, amikor emberünket megkínálják valami olyan étellel, ami nem illik bele a célzott étrendbe. Teszemfel, mondjuk egy szelet házisütemény. Az alkalom lehet bármi, akár egy vendégség, akár egy kávézó, akár otthon, akár a szomszéd...tökmindegy. 

Adott tehát a helyzet, hogy ott áll az ember, és nemet kéne mondania. Kellemetlen, hiszen a 'nem' egy visszautasítás, ami magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a kínáló megsértődik. Első körben emberünk köszönettel elhárítja a sütit, mondván, hogy fogyókúrázik. Most az lehet, hogy erre megint többféle reakció jön, de az egyik leggyakrabban előforduló az, hogy "Ugyan már, csak egy szelettel! Annyi nem árthat. Egy szeletke sütitől nem fogsz meghízni!"

Nem kell feltétlenül rosszindulatot vagy IQ, ill. EQ. hiányt feltételezni a kérdés mögött. Jó eséllyel az, aki ezt mondja, komolyan gondolja azt, amit mond, és az igazi sértődés most fog jönni, ha emberünk a tuszkolás ellenére is visszautasítja a sütit. Mert ugye egy szelettől senki nem hízik el, tehát ha visszautasítja, akkor az csakis személyes lehet. Halleluja, lehet is megsértődni.

Szeretnék rávilágítani annak a 'NEM'-nek egy lehetséges hátterére. Egy szelet sütemény valóban nem a világ, simán be is lehet illeszteni még a legszigorúbb diétába is. Két dolog van viszont, ami megmagyarázhatja ezt a nemet:

1. Aki küzd a súlyával, nagy energiát fektet bele abba, hogy a megfelelő étrendet kialakítsa, és képes legyen betartani a saját maga által kreált szabályokat. Az étkezéssel kapcsolatban sokszor nagyon leszűkül a mozgástér, amin belül szabadon mozoghat. Ezen pici területen viszont szeret szabadon dönteni arról, hogy mikor, mennyire és milyen irányba indul. Egy ilyen helyzetben döntésre kényszerítik, ezáltal elveszik tőle azt a lehetőséget, hogy szabadon rendelkezzen arról kicsiről is, ami még megmaradt neki.
2. Nyilván ahány ember, annyi egyéni szokás, anyagcsere, ízlés, stb. De nálam ha olyan ételről van szó, amit szeretek....például a csokoládé....akkor ha elfogyasztok belőle egy kockát, rögtön fellép az a függőséghez hasonlatos érzés, ami azért kiált, hogy "MÉG". Ha nem egy kockát eszek meg, hanem egy táblával? Nos....akkor is. Két tábla? Akkor is. nincs megállj. Ha annyi csokit akarnék megenni, hogy ne akarjak többet már, iszonyú mennyiséggel tudnék elbánni. Ebből tehát az következik, hogy amikor meghúzom a féket, akkor az egy elég komoly erőfeszítés a részemről. Ez az erőfeszítés pontosan ugyanakkora akkor is, két kockáról van szó, akkor is, ha két tábláról. És most jön a lényeg: Az erőfeszítés lényegesen kisebb, ha meg se kóstolom. Ennyi. tehát nem azért mondok nemet, mert paraszt vagyok, és nem is azért, mert annyira buta, hogy azt gondolom, egy szelet sütitől vissza fogok hízni. Azért mondok nemet, mert így van szükség a legkisebb erőfeszítésre, tehát ily módon szenvedek a legkevesebbet, és ily módon tudok a legkisebb ellenállással haladni előre azon az úton, amit kijelöltem magamnak.

Mindezektől függetlenül és mellett nemet mondani egyáltalán nem könnyű. Meg kell érni rá, azt hiszem a tuti felnőtté válásnak az egyik nagy bizonyítéka az, amikor az ember megtanul nemet mondani. Vállalva annak minden kellemetlen hozadékát, de élvezve az előnyét is.