Ingadozás kontra tendencia

A súlytartás égisze alatt minden héten egyszer ellenőrzöm a súlyom, és dokumentálom, hogy alakul az előző hetihez képest. Mert a súlytartás, mint közismert, nem egy adott tömegnél való stagnálást jelent, hanem két szélsőérték közötti szabad ingadozást. Tavaly novemberben mentem le 80 kiló alá, azóta szépen ingadozik a súlyom. A legkevesebb mért adat 76,7 kg volt, a legtöbb....nos a legtöbb egy héttel ezelőtt a 79,8. A múlt heti mérés sorozatban a harmadik hét volt, amikor növekedett a súlyom. 20 deka, másfél kiló, hetven deka. Ebben a sorrendben. A harmadik heti magasabb érték után arra a következtetésre jutottam, hogy ez már nem ingadozás, hanem inkább lehet tendencia. A naponta bevitt energiamennyiségem továbbra is 1700 és 2000 kalória átlagértéken volt,  tehát úgy gondoltam, ha tendencia, akkor biztos nem a túl sok energiabevitel az oka, hiszen a súlyomhoz és a magasságomhoz képest 2186 kalóriával tudom magam szintentartani, tehát ennél kevesebbel nem hízhatok. Ha mégis, akkor valami nem stimmel.

Szerintem minden diétázó, fogyni vágyó, étkezését kontrollálni igyekvő ember egyik legnagyobb  félelme, hogy az anyagcseréje nem jó. Azaz, hogy túl lassú, vagy nem úgy működik ahogy kéne. Azért, mert ha így van, akkor hiába teszi meg azokat a lépéseket, amiket meg kell a fogyáshoz/nem hízáshoz, mégsem lesz eredményes az igyekezete. Természetesen bennem is volt aggodalom emiatt, de igyekeztem nem ebből kiindulni.

Mivel elég pontosan vezetem a dokumentációmat, így vissza tudom nézni nemcsak azt, hogy mit ettem, és mennyit, hanem azt is, hogy mikor. Nekiálltam analizálni hát, ha egészséges az anyagcserém, mégis mi indokolhatta, hogy hízni kezdtem. A téma finoman szólva is rengeteg aspektussal rendelkezik, és ideológiából is van annyi, amivel Dunát lehetne rekeszteni. Továbbá az anyagcsere sok olyan folyamatnak is a függvénye, amiről nem sokat tudni. Hogy csak egyet említsek, ott van mindjárt az endokrin rendszer, ami elég bonyolultan befolyásolhatja a bennünk zajló folyamatokat. Ennek ellenére persze az ember törekszik a saját testműködésének a megismerésére, és mindent megtesz azért, hogy vezérlés helyett szabályozhassa azt. Erre kifejezetten jó az étkezési és a mérési napló vezetése, ami visszacsatolásként működik, és segít eligazodni a részletek között.

Van aki azt mondja, a kalória, az kalória, teljesen mindegy, milyen formában és mikor juttatjuk azt az emberi testbe. Ha valaki teszemazt 2000 kalóriás anyagcserével bír, akkor annak mindegy, ezt a mennyiséget mikor és milyen formában viszi be a testbe. Mások szerint ez nem így van, a leginkább elterjedt nézet szerint a bevitt ételek optimális összetétele a 30% zsír-55% szénhidrát-15% fehérje képlet szerint működik. Azt is mondják, hogy este lefekvés előtt már nem jó dolog enni, mert a testben működő "anyagcsere-üzem" éjjelre bezár, és ahelyett, hogy az ételt feldolgozná, az vagy pang, vagy elkezd raktározódni.

Ön-analízsem eredménye az lett, hogy rájöttem, én afféle esti evő vagyok. Szeretek este enni. Beülni a tévé elé egy nagy tálcányi szendviccsel, vagy mással, és hosszan eszegetni, miközben nézem a tévében a filmet. Tudom, hogy sokan vagyunk így, és klasszikusan ez a legrosszabb étkezés....mert utána nem lemozogjuk, hacsaknem számít mozgásnak az esti film végén az emeleti hálószobába mászás, és az ágybadöglés. (Na jó, a napi kis esti torna is hozzátartozik, de kalóriaégetés szempontjából nem biztos hogy számottevő, hacsaknem maratoni szexpartiról nincs szó)...Szóval én szeretek este enni, és ha figyelembe veszem a kalóriahatárokat, amiket állítottam magamnak, akkor egyértelműve vált hamar, hogy a nagyrészét ezeknek a kalóriáknak én bizony este viszem be.

Három fronton indítottam az ellentámadást: 

1. Este nyolc után kizárólag gyümölcs, zöldség, vagy light yoghurt. (éjfélnél előbb soha nem szoktam elaludni, általában éjfél és hajnal kettő között)
2. Az optimális zsír és ch limetet alulról ütögetem, a fehérjét felülről. Magyarán szólva étkezéseim összességének napi arányát fehérjéből legalább 15 %-on tartom,  zsírral viszont nem megyek 30% fölé, és a ch-val sem 55% fölé.
3. Nem bliccelem el a bicepsz gyakorlataimat. Minden nap megcsinálom a 2x6x20-as szériámat a nyolc kilós egykezesekkel. Nem nagy dolog, de azért a semminél több.

Ezekre jött bónuszként, hogy elhagytam a kenyeret. Nem azért mert el akartam hagyni, inkább praktikus okokból. Ugyanis napközben nem szokott lenni olyan alkalom, mint este, hogy nyugodtan leülök egy nagy tálcányi szendviccsel...mindössze néhány szeletnyi kenyeret szoktam amúgy napközben megeszegtni, de külön ezért nem veszem a spéci és elég drága kenyeremet. A normál kenyérről meg leszoktam teljesen...úgyhogy a kenyér elmaradt. Ezen kívül minden maradt nagyjából a régiben, csak esténként szendvicsek helyett gyümölcsöket és light "trutymókat" fogyasztok....joghurt, fromage, ilyesmi.

Eltelt egy hét, és kíváncsian álltam rá a mérlegre. 77,3-at mutatott, ami azt jelenti, hogy 2,5 kg-t fogytam vissza egy hét alatt. Azért ennyit nem kifejezetten szerettem volna, de nem bánom. Valószínű, hogy azért lett kicsit túldimenzionálva az eredmény, mert önkéntelenül is visszafogtam magam, tudván, hogy "tendenciám van", így ösztönösen kicsit kevesebbeket ettem...a héten a napi átlagom 1670 volt. Úgy gondolom, ha odafigyelek jobban, hogy 1800 és 2000 között legyen ez az érték, akkor egy sokkal racionálisabb 1 kiló körüli fogyás lett volna az eredmény, de ez csak tipp persze.

Mindenesetre a tendencia ezennel újra ingadozásba váltott, azaz súlymegtartás szempontjából sikeresnek könyvelem el az akciót, és azt hiszem, törekedni fogok arra, hogy az "este nyolc után csak könnyen emészthető étel" irányelvet továbbra is megtartsam.

Töltött paprika- light

Ma valahogy megkívántam a zöldségeket. Tény, hogy ezek a típusú növények mostanában ritkábban vendégeskedtek az asztalomon, és lehet, hogy ezért történt, nem tudom. Körbenéztem, mi van itthon, és kitaláltam egy kompozíciót. Fogtam a kis noteszemet és a kis mérlegemet, és legott nekiálltam a dolognak. Jelentem, igen jóra sikerült, kifejezetten ízletes lett az eredmény. A krém alapja Philadelphia extra light sajtkrém, ehhez tettem egy nagyon kevés ultra light majonézt, szintén keveset a kedvenc French mustáromból, pici light tejfölt, majd nagyon apróra vágott póréhagymát, csirkesonkát, és ízesítettem csipetnyi sóval, frissen őrölt feketeborssal, és szárított petrezselyemmel. Összekavartam az egészet, majd egy három részbe vágott édespaprikába kanalaztam. Csipetnyi érett light cheddar sajttal meghintettem, és egy szép kerek paradicsomot is felvágtam mellé.

Könnyű, finom, hangulatos uzsonna lett belőle....Kicsit macerás volt mindent kiszámolni a sok összetevő miatt, de sikerült :) 380 kalória a tányér tartalma. Ha érdekel valakit íme a részletek:

Egy pár gondolat a hogyanról, avagy miért nem olyan egyszerű

Időről időre rá kell hogy jöjjek megint, hogy ez az egész, amit csináltam és csinálok, az egy igen bonyolult dolog. A táplálkozás kiirthatatlan, ősi, elemi, létfenntartó ösztön. Emellé a testünk egy mai napig teljesen meg nem ismert biológiai üzem, aminek a működésének bizonyos elemi részleteiről halvány fogalmunk nincs.

Szóval ha azt mondom életmódváltás....azt szó szerint kell érteni. Tényleg váltásról szól, és a dolog sokkal egyszerűbb annál, hogy kövér vagyok, és le akarok fogyni. A kiindulópont persze ez volt, nyilván. De ahogy fokról fokra mélyedtem bele ebbe az egészbe, úgy lett egyre árnyaltabb és árnyaltabb a kép. Nagyon sok türelem, idő, energia, pénz, kitartás...és még több elmélyülés, és végiggondolás kellett ahhoz, hogy kialakuljon bennem az a hozzáállás, ami van.

Nincs doktrína, nincsenek titkok. Van a világ, és vagyok benne én. Mindenki számára van a világ, és mindenki számára van a világban ő maga. Az egyszerű, már-már primitív szándék, hogy le akarok fogyni, az nagyon messze van attól, amilyen távlatokra nyúlnak a dolgok, amikor az ember végiggondolja, mit is jelent az életmódváltás. Túlmisztifikálni sem szeretném, de talán nem is lehet. Mert mi más lehet fontosabb az ember saját egészségénél, a saját életénél, a saját életminőségénél? Semmi. Emellett egyszerűen eltörpülnek az élet apró, mindennapos dolgai.

Írok egy példát. Valaki elszánja magát, hogy le akar fogyni. Ténylegesen. Véglegesen. Meghozza a döntést, mondjuk egy hétfő reggel. Az elhatározása működik néhány órán keresztül, majd eljön az ebéd ideje, és éhes lesz. Rögtön szembetalálja magát a problémával: mit (t)egyen? Ha komolyan gondolja, akkor nyilván nem eszi meg a szokásos ebédjét, legyen mondjuk az egyszerűség kedvéért egy pizza. Helyette tegyük fel, hogy nem eszik semmit sem. Oké, mondjuk elrágcsál két szál sárgarépát. Kínzó éhség fogja gyötörni, és rögtön morális döntések egész sorozatát kell meghoznia. Küzdenie kell a benne lévő dolgokkal. A mardosó éhség csap össze az akarattal. Kettejük harcában az elme fog dönteni. Az az elme, amelyik meghozta a döntést, hogy súlyt akar csökkenteni. Annak, aki nem élt át ilyesmit, annak talán röhejesnek tűnik. De a többség tudja, mire gondolok. Amikor váltogatja egymást a lassú, tekergőző éhség, aki mint egy kígyó, állandóan az elme körül  lebzsel és a hirtelen lecsapó, az érzékszerveinket használó, impulzusainkból építkező ragadozó, aki mint valami sas, folyamatosan köröz a búzatábla felett, és amint meglát egy cickányt, kíméletlen pontossággal csap le rá.

Az éhséggel küzdő ember is hasonló ingerekkel küzd. A kígyó az, amelyiktől nem tud egész nap dolgozni, koncentrálni, olvasni, írni, beszélni....mert gondolatai minduntalan az étel felé kanyarodnak. A sas pedig az, aki vezeti a kezet, amelyik egy szemvillantás alatt odanyúl a falat csokiért/chipsért/mogyoróért/sült krumpliért, amint a szem látóterébe kerül, mielőtt az agy kontrollt gyakorolhatna. Ezért a felkészült elmének erősnek is kell lenni, hogy újra meg újra összekaparja az összes erőforrást a sikeres összpontosításhoz, hiszen mindannyiunknak van egy élete, munkája, családja, és nem szólhat az egész élet a diétáról....és mellette még gyorsnak, és szemfülesnek is, hogy az impulzusok által kiváltott reflexeket is uralni tudja.

Nem könnyű. A legtöbb ember ártatlanul csak le akar fogyni...de mikor elkezdi a dolgot, döbbenten tapasztalja meg, micsoda nehéztüzérséggel kell egy szemvillantás alatt megküzdenie. Sajnos a legtöbbünk szűkölve menekül vissza a zabálásba. 

Konklúzió? Van. De van ám....Nem szabad felkészületlenül a harcba indulni. Gyúrni kell rá...stratégiát kidolgozni, A-, B-, és C-tervvel is rendelkezni. Számítani nem várt szituációkra. Helyzetgyakorlatokkal próbálni. Számításokat végezni, kutakodni, olvasni, tanulni....sokat. Nem kapkodni. Okosan, megfontoltan, felkészülten. Csak így lehet.

Én így gondolom.

Víz

Az elmúlt napokban gyengélkedtem. Némi fejfájással indult, ami odáig fajult, hogy semmilyen bogyó nem múlasztotta el, és elkezdtem extrém módon fázni is. Anyagcsere gondra gondoltam, bár a napi kalóriabevitelem simán a kétezer körül van, ami teljesen az a mennyiség, ami enyhén szólva is elég a szervezetnek. Aztán rámértünk a vérnyomásomra, és kiderült, hogy alacsony. Ekkor jött az ötlet több irányból is, hogy a folyadékbevitellel lehet gond.

A folyadékbevitelről igen sok anyag elérhető a neten, és gyakorlatilag megkerülhetetlen a téma bármilyen fogyókúrás-diétás vonalon. Ennek ellenére én nem foglalkoztam a dologgal. Miért? Mert úgy gondoltam, túl van ez lihegve, és nem is olyan lényeges a kérdés. Azt mondják mindenkinek 2-3 liter folyadékot kell bevinnie naponta. Nálam ez a mennyiség mondjuk legfeljebb két liter lehetett, viszont 80%-ban kávé formájában. Ami ugye vízhajtó, tehát elvileg nem számítana bele a mennyiségbe. 

Én pedig úgy gondolom, beleszámol, mert jellemzően én vagy americano-t iszom, vagy lungo-t, amikben sokkal több víz van, mint egy szimpla espresso-ban. Ráadásul ötöt-hatot simán megiszom naponta. Továbbá nem hiszem, hogy szomjan hal az, aki napi két liter kávét iszik, de semmilyen más folyadékot nem. 

Aztán aki kövér, az tudja, hogy ödémásodik itt-ott....a sejtekben felhalmozódik a víz, és amikor elkezd az illető fogyni, először a víz távozik, ezért olyan látványos a fogyás az elején. Nekem hosszú hónapokig tartott, mire a vizenyőt tényleg ki tudtam végezni, és elértem, hogy sem a bokám, se semmim nincs megduzzadva, beödémásodva. Szóval mindezek a dolgok adnak némi magyarázatot, miért ódzkodtam és ódzkodok most is a sok víz fogyasztásától.

Közben lett egy kis hőemelkedésem is, és túl vagyok egy nehéz éjszakán, ami arra enged következtetni, hogy valami vírus lehetett a dolog mögött, vagy inkább valószínű, hogy ez is egy kicsit, és az is egy kicsit. A napi 3 liter vizet továbbra is abszurdumnak tartom, de többet fogok inni ezentúl, az biztos. Nem csapvizet, mert az nekem nem ízlik itt nálunk....meg nagyon kemény is, de ásványvizet mindenképpen.

Szülinap avagy diétafelfüggesztés kontra irányított elhajlás

Családi szülinap volt, és tudtam előre, hogy a kalóriabevitelem nagyobb lesz, mint rendesen. Amikor fogyási szakaszban voltam, egy ilyen napon nem ettem ugyanúgy édességet, hiszen a fogyás volt a cél. Ma már a helyes életmód kialakításán dolgozom, és a cél már nem a fogyás, hanem a súlyom megtartása, amit eddig elég sikeresen meg is tudtam valósítani. Tavaly novemberben, azaz majdnem fél évvel ezelőtt mentem le 80 kiló alá, és azóta tartom a 80 körüli értéket. Egész pontosan ingadozik a súlyom azóta a 76 és a 80 között, ami teljes mértékben ideális nekem.

Szóval tudtam, hogy többet fogok enni azon a napon, amikor ünnepelünk, pláne, hogy olyan nagyon finom torta is szerepelt az étlapon, hogy mogyoróvajas cheese cake...És gondolván az általam "Irányított elhajlásnak" nevezett elméletre, nem a "mai napra felfüggesztem a diétát" elvet követtem, hanem azt csináltam, hogy ettem mindenből, de mellette egyrészt írtam minden kalóriát, másrészt ha volt választásom, akkor inkább a light verziót választottam. (Irányítva hajoltam el) Tehát rántott hús helyett zsírmentesen sült natúr csirkemell, krumplipüré, rizibizi, és tartár helyett párolt kelbimbó, sárgarépa és savanyúkáposzta. Vacsorára a szokásos alacsony kalóriás magos kenyér, extra light krémsajttal és uborkával.

A számok megdöbbentettek. A nap végére 4750 kalóriát számoltam össze, alsó hangon. Úgy, hogy mellette nemcsakhogy odafigyeltem arra, mit eszek, de mennyiségileg is kifejezetten visszafogtam magam. Magyarán szólva igencsak ettem volna még jósággal bőséggel a túrótortából és a puncstortából is, nem beszélve a nachos-ról. És hogy miért a döbbenet? Egyszerű...ha nem így ünnepelek, hanem a másik módon, a diéta-felfüggesztéses verzióval, azaz leszarom-napot tartok, és nem érdekel, mit és mennyit eszek , és mondjuk reggelire kenyeret eszem, sajttal, vajjal, vagy tojást, ebédre rántott husit, hagymakarikával, sült krumplival, krumplipürével és majonézzal, vacsorára meg mondjuk szalámis melegszendvicset....és mellette ugyanezeket a süteményeket, csak mennyiségi korlátozás nélkül, akkor vajon mennyi kalóriát vittem volna be? Tizenkétezret...? Vagy tizenötöt....???

Konklúzió: ne eresszük el a gyeplőt. Inkább bulizzunk kontrolláltan, legyünk megengedők magunkhoz, de nézzük a számokat is. Az általam kilengett közel 5000 kalória is rengeteg, de nem annyi, mintha háromszor több lenne. És ha felfüggesztem a diétát, akkor bizony simán lecsúszott volna ennyi...

Ismét a mozgásról

A minap ismét előjött mozgásos téma, és ezzel kapcsolatban ugyanaz merült fel bennem, mint amit gondolok a fogyókúra alatti kifogáskeresésről. Sok helyen olvasom, látom, hallom ugyanezt. Jelesül, hogy egy adott helyzetben, ami eltér a megszokottól, felmentést találunk a diéta alól. Ugyanez a felmentés jár a mozgás miatt is.

Az élet sosem ugyanolyan. Ha valaki úgy érzi, keservesen fog ráébredni a végén, hogy ez volt az élet, és elmúlt. Szóval kifogást, vagy felmentést nagyon könnyű találni, de ha a dolgok mögé nézünk, láthatunk megoldást. A mozgás témában bőven elég, ha felütjük a vonatkozó kalkulátorokat, honlapokat, szakirodalmat, egyebeket. Gyönyörűen elérhető az információ, hogy mennyi kalória ég el mondjuk kocogáskor, vagy sétáláskor, óránként vagy percenként. Szóval szerencsére nem kell sötétben tapogatóznunk ebben a kérdésben. Könnyedén ki tudjuk számolni, mennyi ételt vált ki az a mozgás, amivel fel óhajtjuk menteni magunkat.

A másik kérdés már keményebb dió. Mert hajlamos az ember azt gondolni egy adott szituációról, hogy az annyira különleges, annyira egyedi, és annyira nem megszokott, hogy mindenképpen fel lehet rúgni miatta a diétát. Ez lehet bármi....valamilyen családi esemény, valami rendezvény, vagy utazás, vagy hirtelen betoppanó vendég vagy nyaralás, vagy bármi...Nos én mind a két vonalon ugyanúgy közelíteném meg a kérdést: szemben a mozgással, ami mindig egy plusz előjelű történés, az étrend mínuszos. Mire gondolok? 

Arra, hogy a napi rutinomba ha be akarok illeszteni egy mozgásos eseményt, az mindenképpen plusz idő, energia. Maga a mozgás is idő, de a legtöbbször a felszerelés, az öltözet, ha otthon nem lehet, akkor eljutás az adott helyszínre, majd mindez visszafelé is, megspékelve egy tusolással a végén. Egyértelmű, hogy lett légyen akár otthon DVD előtt végzett talajgyakorlat, vagy kocogás a parkban, esetleg túra az erdőben, vagy néhány hossz az uszodában....ez mind mind idő/pénz/energia. Sőt, mindezeken túl még meg is kell szervezni. Érthető hát, ha ennyi mindent teszünk érte, akkor el is várjuk cserébe, hogy engedjünk a gyeplőn....nemigaz?

Ezzel szemben ha puritán módon csak annyit mondok, hogy nem eszem annyit, akkor az evéssel eltöltött idő, és a ráfordított pénz is megmarad. Tehát ha algebrailag nézem, nyerek a dologgal, nem pedig veszítek, mint a mozgásnál. A váratlan helyzetre vonatkozóan is működik, egyszerűen ha változtatni kell az étrendemen a szokatlan helyzet miatt, nagyon egyszerű: kihagyom azokat az étkezéseket, amiket amúgy beiktatnék...ha minden a megszokott mederben menne. Ezáltal az extra szituáció csak annyit eredményez, hogy csökken a bevitt kalóriamennyiség, tehát a fogyás oldalán maradtam.

Nyilván mint minden, ennek is vannak lelki oldalai....a mozgás esetében úgy érezhtejük, hogy áldozatot hoztunk, és gondolatban megveregetjük a vállunkat. Jót cselekedtünk magunkkal. Ennek folyománya lehet a jutalmazás, és a mérleg nyelvéről elterelődik a figyelem. Ezzel szemben ha a kevésnél is kevesebbet eszem, akkor úgy érezhetem magam, hogy büntetve vagyok, pedig nem csináltam semmi rosszat.

Minden fejben dől el, ez is. még egyszer hangsúlyozni szeretném, nem vagyok a mozgás ellen...de valaki nemrég azt mondta: dehát nem kell keveset enni, ehet az ember többet is, ha lemozogja, nem? És nekem rögtön eszembe jutott, hogy persze, de nem mindegy az arány...a számok számítanak! Ha valaki pongyolán fogalmaz, és azt mondja, "lemozgom", akkor nem valószínű, hogy kiszámolja, hogy az adott napi többletkalória tényleges lemozgásához mennyi percnyi/órányi futás vagy egyéb mozgás tartozik.

Néhány példa: egy szalámis szendvics (1 szelet kenyér, 1 deka vaj, két szelet szalámi) durván 30 perc folyamatos futással váltható ki. Egy átlagos mélyhűtött pizza másfél óra folyamatos futással. Ha egy doboz jégkrémet is tolunk utána, akkor már három órán keresztül kell futni, hogy elégessük azt a mennyiségű kalóriát.

Szóval továbbra is úgy vélem, éljen a mozgás, de azzal lefogyni nem vagy csak nagyon nehezen keservesen lehet. A mozgás egészséges, kellemes időtöltés, ami pozitív hatással van a testünkre, fittebbek leszünk tőle, adott esetben kiegyensúlyozottabbak és jobb kedvűek. De hiszem, hogy soványabbak nem. Persze mindez nem a néhány kiló súlyfelesleggel rendelkezőkre vonatkozik, hanem az olyan súlyos mértékben elhízottakra, amilyen én is voltam. Mert mondjon bárki bármit: egy 56-os BMI-jű ember sohasem fog bírni mondjuk egy órán keresztül kocogni, vagy futógépen/ biciklin dolgozni...

A filogenezis harca az ego-val a túrós lepényért

Az okos ügyvédek azt szokták mondani, mindenre van jogszabály, és mindennek az ellenkezőjére is ugyanúgy. Nos, az biztos, hogy szépnek sokszor könnyebb lenni, mint okosnak. A törzsfejlődés során nyilván sok-sok állat, kezdve a rovaroktól a halakon át az emlősökig úgy jelezték a hatalmukat a másik felett, hogy igyekeztek nagyobbnak látszani azoknál. Természetesen adja magát az analógia, hogy az emberi viselkedésben is nyomon követhető ez az irány. Már persze ösztönösen.

Azonban annak ellenére, hogy a törzsfejlődés szempontjából az elmúlt 50 év szinte semmi, mégis a mai társadalmi körülmények bizony éppen az ellenkező irányba tolódtak el. A vékony testalkat azt jelenti, hogy az illető trendi, szexi, és kívánatos. Nyilván itt van ez a durva ellentmondás a társadalom részéről, hogy egyfelől fogyasztásra sarkall, másfelől elvárja, hogy légy trendi sovány. Nem baj, ez mind érthető dolog, hiszen megbúvik az összes mögött az érdek.

Többször elgondolkodtam már azon, amikor éhes valaki, akkor mit akar, mire vágyik, mire éhes, mi kell neki? Úgy értem egzakt módon, a látvány....a mozdulatsor....a rágás, az ízlelés, a nyelés....vagy csak mindezen dolgok tudata...? Valahogyan meg kéne ragadni a vágyat, és ízekre szedni, hogy de basszus mégis mi az, ami ennyire irányítás alá tudja vonni az emberi elmét. Az idevágó cihóanalízisnek nyilván megvan a maga magyarázata erre...mint rendesen, az orális aktivitásra. A hatalom kifejező eszköze, mely egyrészt a fentebb említett állatvilágból a törzsfejlődés hozadékaként megjelenő méretnövelésben, másrészt a világ képletes megzabálásában, alias legyőzésében keresendő. Na persze. Fűzhetjük tovább a gondolatsort, hogy inkább emésztem az ételt, mint magamat, és a többi. De tényleg csak a dominanciáról szólna a dolog?

Azt mondják, azért lesz agresszív az éhes ember, mert a benne rejlő agresszió utat keres. Ellenben ha eszik eleget, akkor az evésben fejeződik ki. A szocializált társadalom lefinomította a dolgot....orális agresszió = evés. Milyen kacagtatóan egyszerűen hangzik.

Én nem értek ehhez a dologhoz, érdeklődő laikusként ugyan elolvashatom, hogy a száj valójában az arc csatetere, és az evés nem más, mint egy harci eszköz, amin keresztül kiélhetjük a támadó ösztöneinket, amik irányulhatnak akár egy személy ellen is. Világos tehát, hogy aki kövér, annak biztos sok ellensége van, akikkel mind harcban áll, és úgy éli ki az irántuk érzett ösztönös agresszióit, hogy az ételt megeszi. 

Egy társadalmi rendszer bonyolult és összetett dolog. Akárcsak egy törvénykönyv. És ahogy az utóbbiban, úgy az előbbiben is megtalálhatjuk a példát mindenre, meg az ellenkezőjére is. Szóval cihóanalízis ide, elfojtott agresszió oda, én akkor is azt mondom, hogy óvatosan kell megközelíteni a dolgot. Fenntartással. Akad séma jókedvvel-bőséggel, amire ráhúzkodhatjuk a hiányosságainkat. De tenni ellene akkor is magunknak kell. Se a törzsfejlődés, se egy analitikus nem fog helyettünk nemet mondani a túrós lepényre. És igazából nem az a fontos, hogy megértsük a folyamatokat, hanem hogy irányítsuk azokat.

Én így látom.

Dac

Ma megint rájöttem valamire. Jelesül arra, mennyire össze tud hangolódni a kontroll és a dac. Bár nem tudom mennyire dacról van szó....de én a magam részéről kifejezetten nem szeretem, ha a körülmények kényszerítenek rá valamire. Ilyenkor valamiféle dac keletkezik bennem...valami olyan, hogy juszt se. Mondok egy példát. Besétálok a gyorsétterembe, és salátát szeretnék enni. Nincs. Ez mondjuk már eleve elég gáz, de előfordul. Megtehetném ilyenkor, hogy jó, akkor eszem mást. Mondjuk a salátán kívül minden másban van pékáru, sőt, a salátához is jár crouton, de ugye nem muszáj belerakni. Viszont nincs másik elérhető étel, amiben ne lenne zsömle. Szóval ilyenkor bár az étrendembe simán beleférne, hogy kilengjek ennyit, valahogy mégsem akaródzik. Inkább akkor nem eszem semmit. 

És őrület, de lehet, hogy még aznap megeszek egy tábla csokit....mert az is belefér, ahogy a sajtburger is beleférne, csak az előbbi az én döntésem, az utóbbi meg a körülmények által kikényszerített kompromisszum.

Szóval rájöttem, hogy a kontroll úgy működik, hogy fontos nemcsak a mérték, hanem az irány is. Annak idején habrigáltak valamit az angol tanarak a must meg a need közötti különbségek kapcsán, hogy külső kényszer, meg belső kényszer. Ez is olyasmi. Ha én akarom, az más. Ha más akarja, akkor juszt se.

A zsír és a cukor harca, avagy jégkrém kontra mogyoróvaj

Mi tagadás, kifejezetten élvezem, hogy minden jel szerint megfelelően működik az anyagcserém, tehát a nagyjábóli 2000 kalóriás napi bevitel mellett stagnál a súlyom. Persze nem úgy, hogy hétről hétre dekára ugyanannyi, hanem egy bizonyos intervallumon belül mozog. Ma 77,7 kg-t mutatott a mérleg. A kétezer kalóriás napi keret meglehetősen sokmindenre lehetőséget ad, így alkalmam nyílik mindenféle kísérletet véghezvinni magamon.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy például megeszem egy harmad-bödönnyi Ben&Jerrys-t, vagy hirtelen felindulásból megeszek egy-két kanálnyi nutellát, esetleg mogyoróvajat. Márhogy csak a rettenet-magas kalória kategóriájú dolgokat mondjam. Valahol csináltam már ilyesmit a péksüteményekkel is. Ilyenkor megadom a testemnek amit kér...és figyelek. Figyelem, mit érzek, hogy reagálok az ételre. Eltmít, vagy nem? örömmel tölt el, vagy nem? Hogy érzem magam miközben eszem, miután megettem? Elégedettséget érzek, vagy telhetetlenséget? Örömöt, vagy haragot? Milyen a hatása az elfogyasztott ételnek a napi étrendemre? Felborítja, vagy kiegyenlíti? Összezavarja, vagy helyre rakja? Fejtörést okoz, vagy leegyszerűsít?

A következőt tapasztaltam....a legtöbb ilyen nagyon kalóriadús étel, jellemzően édességek...maradva a jégkrémnél mondjuk...olyan, hogy ha egy kanálnyit eszem belőle, utána rögtön fellép az az érzés, hogy húúde ennék még. A poén az, hogy mondjuk 15 kanál után is pontosan ugyanez a fíling dukál....vajon létezik az a mennyiség, amiután ez megszűnik? Nyilván, de ilyen messzire még nem merészkedtem a kalandozásaim során :) Ellenben arra a következtetésre jutottam, hogy nem éri meg a 15 kanálnyi fagyi-öröm, ha ugyanaz az erőfeszítés kell utána abbahagyni, mint az egy kanálnyi mennyiség után. Azt hiszem, nekem egyszerűbb hagyni az egészet a fenébe.

A cukros dolgokkal szemközt viszont ott vannak a zsírok....a zsír más, mint a cukor, hiszen a zsír szükséges mindenképppen a szervezetnek, már csak a vitaminok miatt is, amiknek meglepően nagy részük oldódik zsírban. Továbbá ebben a csoportban nagyon sok olyan ennivaló van, ami amellett, hogy magas kalóriás, amellett egészséges is. Az olajos magvak és a sajtok, például. Magas a kalóriaértékük, mégis azt mondom, egészséges ételek, amikre szükségünk van, és amiknek alapvetően pozitív az élettani hatásuk. A cukrokról mindez nem mondható el. A szervezetünknek így is, és úgyis kell a cukor. De ha dolgozik is érte az anyagcserénk, nemcsak úgy kapja, akkor bizony kalóriák égnek el a munka során, ami elősegíti a kalória-balanszunkat.

A mogyoróvaj klasszikusan idepasszol....10 dekája 610 kalória...nagyon magas. Azonban egy kiskanálnyi adag elfogyasztása után, ami -megmértem- hozzávetőlegesen 1 deka, azaz 61 kalória, nem lép fel a "húúde ennék még" érzés. De ha igen, a második kanál után már nem kívánok többet. A jégkrémből megehetek 1200 kalóriát is, ami kereken tízszer több, mint a két kiskanálnyi mogyoróvaj, és akkor is úgy hagynám abba, hogy a francba, de tudnék még enni.

Talán túlzásba viszem ezeknek a dolgoknak a boncolgatását. Nem tudom. De az idő azt mutatja nekem, hogy nem olyan rossz az út, amin haladok. Nem nagy cucc, tudom, eszek kétezer kalóriát, a súlyom stagnál...még azt is mondhatnám, a blognak megszűnt a létjogosultsága. Miről beszélünk, hiszen már nem vagyok kövér, sőt, már nem fogyózom....oké, diéta van, dehát végülis maga a szó étrendet jelent, ami ilyen vagy olyan, de van mindenkinek. Ennek ellenére vagy mindemellett, (ahogy teteszik) megpróbálom nem abbahagyni a blogolást, hiszen pont az az egésznek a lényege, hogy élethosszig tartó életmódváltás kell, életmódváltás. Az ember eszik....élete végéig. Miért lenne hát fura, ha ez egy olyan téma, amivel életünk végéig foglalkozni kell...?