Oldás és kötés

Sokszor ismétlem magam, de talán nem baj. Egyrészt ismétlés a tudás anyja....másrészt az egész élet, az egész történelem egy nagy körforgás, szóval azt hiszem, túl nagy gond ezzel nincs. Van valamiféle számomra eléggé nem tetsző jelenség a reakcióimban, amikor a nagy válaszkereséseim során szembetalálkozok egy olyan valakivel, aki szintén válaszokat keres, de máshogy. A reakciómra ilyenkor túl sokszor jellemzőek a befordulás, a fejcsóválás, és a szomor.

Vajon miért...? Azért, mert sok ember úgy keresi a választ, hogy ellentmondásokra épít. A matematika néhány axiómára épül fel, amiket nem lehet bizonyítani. El kell fogadnunk őket, cserébe viszonylag szilárd építményt kapunk. De ha az a kiindulópontunk önámítás, akkor miféle légvár lesz belőle...? Az biztos, hogy a túlsúly és a helyes táplálkozás korunk egyre inkább hangsúlyosabb témaköre. De nekem sokszor tűnik súlyos hibának a helyes táplálkozásra való törekvést a társadalom fogyasztásra sarkalló marketingjével összemosni.

Kurva egy világ ez, tudom. Mindenki meg akar élni. Mindenki eladni akar, meg megmondani a tutit. Meg feltalálni a spanyolviaszt. És mit mondok én? Azt, hogy éljen Euklidész. Meg Gauss...Meg Gardner....legyek bár földhözragadt, kontrollmániás, számfüggő marha....akkor sem hiszek abban, hogy a spiritualitást hadrendbe lehet állítani a profit oldalán. Az emberi test csodálatos, misztériumokkal teli, bonyolult világ...de véleményem szerint csúnya dolog ezt felhasználni az emberek önámításával egybefűzött kényelmi rövidlátásán alapuló profitszerzési szándéknak.

Mert nem szabad hinni a számoknak....és az emberi test nem véletlenül kívánja azt, amit...mert az tudja, hogy mire van szüksége...ugyan már, akkor az alkoholisták vagy a drogosok is csak mennek a testük spirituális, ösztönszerű útmutatásai alapján? Ugye hogy nem. Értem én, hogy a képlet egyszerű. El akarok adni valamit....fogom a célpiacomat, és nem teszek mást, csak azt mondom, amit hallani akar. Ez eddig rendben is volna, hiszen a marketing oké...nem valami baromság...de ha az egészségünkről, a testünkről, az életünkről....sőt a gyerekeinkről, és az ő jövőjükről van szó, akkor talán le kéne szarni a marketinget, neeem? Akkor talán félre kéne tenni a kényelmi röidlátást, meg a szemhunyást a sok baromság fölött...én így látom.

Kötnek a társadalmi szabályok. Nem ölhetem meg a szomszéd májkelt, csakmert átszöktek a kutyáik a kertünkbe és összerágcsálták a gyerekjátékokat. Mert élek egy társadalomban, és törvények vanna...kötöttségek, amiknek meg kell felelni. De van valahol...nyilván mindnenkinek másutt, és más jelleggel....egy határvonal. A vonalon innen be kell hajolni....de azon túl nem. Mert amikor az igazán lényeges dolgokról van szó, mint az egészségünk...meg a gyerekeink egészsége, akkor oldani kéne ezeket a kötöttségeket, és szabadon, kiürítve az elménket, logikusan végiggondolni, merre az arra.

Koppintás, avagy a pufferkalória fogalma - by me.

Hosszú ideje vezetem a családi költségvetést egy táblázatkezelő program segítségével, nem írom le a nevét, mert nem akarom feleslegesen reklámozni (excel) :D ...na szóval nem valami bonyolult dolog ez, nyilván az ember tudni vágyik arra, meddig nyújtózkodhat. Megtanított sokmindenre ez a tevékenység. Például arra, hogy attól, hogy nem számol az ember mondjuk olyanra, ami ésszerűtlen, vagy az adott pillanatban nem logikus, attól még megteszi, hiszen nemcsak iq van, hanem eq is...azaz bizony az ember akkor is beszédül a családjával a gyorsétterembe, ha a anyagilag tökéletesen ésszerűtlen döntés. Ésszerűtlen, mert 70 euróból akár két teljes napig ellátható egy család ennivalóval, a gyorséttermi látogatás meg legfeljebb néhány órára ad elég energiát. Mégis betérhet az adott család, mert csábító, hogy nem kell dolgozni az étellel, hogy gyorsan megvan, hogy finom, hogy a gyerekek játékot is kapnak, hogy kulturáltan le lehet ülni, hogy el lehet intézni a folyó ügyeket, stb stb. 

Szóval a lényeg, hogy egy költségvetésben vannak olyan foltok, amiket be kell iktatni akkor is, ha ésszerűtlenek, már ha pontos számítást várunk a dologtól. Másik jó példa, amikor nyaralni készülődik a család. Jó megoldás, ha létrehozunk egy Vis major-keretet, ami arra szolgál, ami előre nem látható, de bármikor bekövetkezhet. Így nem fogunk pánikba esni, ha lerobban az autó, vagy ha valamelyik családtag rosszul lesz, és orvosra van szükség, esetleg ellopják a laptopot, és másikat kell venni...vagy valami.

Hogy ennek mi köze a diétához? Elmondom: 

Internetes barangolásaim során megtanultam, hogy az emberi szervezet 3-400 kalóriányi energiát tartalékol az izmokban és  a májban. Ezért van az, hogy amikor nem várt energiszükséglet lép fel ( mondjuk elkezdek tornázni), akkor első körben ebből a puffer-kalóriából éget. Ezért van, hogy a zsírégetéshez át kell küzdenünk magunkat ezen a nagyjából fél óra egyenletes mozgáson. Előbb ki kell pucolni ezt a tartalékot, hogy a szervezet a zsírral kezdjen operálni.

Rájöttem, hogy félig tudatosan, félig tudat alatt és  lenyúltam ezt a technikát a mindennapjaim étrendjének összeállításában. Van egy 3-500 kalóriányi mennyiség, amit tologatok reggeltől estig...a napi keret tegyük fel 2000 kalória. Eltervezem a napomat, de ezzel az ominózus mennyiséggel nem számolok. Így két dolog történhet: 

1. Semmi sem történik, így a nap végére ennyivel kevesebb kalóriát vittem be
2. A nap folyamán egy váratlan szituáció adódik, és ez a pufferkalória jól jön ahhoz, hogy improvizálni tudjak.

A második pont sokféleképpen manifesztálódhat: mondjuk megkívánok egy péksüteményt, mert megcsapja az orrom a frissen kisült croissan illata (ritka). Vagy a kisfiam köti az ebet a karóhoz, hogy csak egy falatot egyek az ő ételéből (előfordul) Vagy úgy adódik, hogy találkozom valakivel, aki megkínál ezzel-azzal, és hála a pufferkalóriámnak, nem kell kellemetlenül éreznem magam, ha visszautsítom (ritka). vagy a kedvenc gyorséttermemben közlik, hogy szorri, de nincs saláta :-o és kénytelen vagyok valami mást enni, ha együtt akarok étkezni a többiekkel. (előfordul)

Lehetne még sorolni a különböző variációkat. A lényeg, hogy ad egyfajta szabadságot a dolog, és lehetőséget biztosít a változatosságra, valamint a sokszínűségre is egyaránt.

Nem mindegy

Hihetetlen, hogy a mai napig meg tudok döbbenni dolgokon. Ma reggel a kisfiammal vásároltunk, és berakott a kosárba egy rúdnyi csokibevonatos kexet. Itt ezt ugye digestive buscuit-nek hívják....egy "csodálatos" fordításban hallotuk már így is: "emésztést elősegítő keksz"...igazán stílszerű és filmvászonra illlő kifejezés...életszagú az adott párbeszédben :D:D na mindegy végül is, a lényeg, hogy miközben bontottam ki a gyereknek, megszokásból vetettem rá egy pillantást, és megdöbbentem, hogy a keksznek 85 kalória...darabja.

Tehát ha valaki 20-25 darabot elrágcsál egy laza délután, miközben jön-megy a lakásban, vagy miközben nézi a sorozatát a tévében, vagy este a film alatt, vagy útközben az autóban....két étkezés között, tipikusan persze...nos, akkor kétezer kalóriával terheli meg a napját. És hát mondjuk ki, aki jellemzően csinál ilyet, az ponthogy nem az a típus, aki egész nap semmi mást nem fogyaszt. Akár vehetem a saját életemet is elrettentő példának...hiszen egy átlagos vasárnap délután otthon ülve is, vagy akár autózva-kirándulva egész nap...egyaránt lecsúszhatott simán egy rúdnyi ilyen keksz. 

Mert egyébként nagyon finom cucc. Szóval ami ebben az egészben nagyon fontos számomra, az az, hogy igen nehéz úgy ésszerűnek lenni, miközben fogalmunk sincs arról, mi mennyi. Én biztos vagyok benne, hogyha tudtam volna, hogy a kekszek ilyen őrületesen hizlaló dolgok, kevesebbet ettem volna belőlük. Oké, elismerem, ez a gondolkodás nem vezet sehová, hiszen lefogyni akkor sem fogytam volna le...de a lényeg: a keksz rossz.

Már legalábbis azoknak, akik fogyni szeretnének. Akár ideiglenesen, akár véglegesen. A sokkal inkább bűnösnek gondolt csokoládé kevesebb kalóriás, és szerintem ütősebb étkezési élményt nyújt....egy tábla finom csoki 500 kalória körül van....és azért egy tábla milkát bedörgölni  (Vizicsibe ®)egész más élmény, mint elrágcsálni - mennyit is?-...6-7 db kekszet. Én úgy gondolom, hogy nem mindegy. 

Közben persze ott van az is, hogy a marketingje egész más ezeknek az ételeknek. Ki vannak kiáltva egészségesnek, mert részben vagy egészben teljes kiprlésű gabonából készülnek, tele vannak rosttal, és hát az elnevezés is teljesen pozitív. E mellett nehéz nem arra asszociálni, hogy ez egészséges, tehát kiválóan be tud illeszkedni a fogyódiétánkba. Pedig nem....közel sem. Arról nem beszélve, hogy a keksz a fogak szempontjából is rosszabb, mint a csokoládé, mert az utóbbi a nyálban feloldódik, és távozik az apró zugokból, szemben a keksz a maga lisztes-zsíros-cukros masszájával, befészkelheti magát az apró résekbe, és elősegítheti a szuvasodást.

Szóval nem mindegy, hogy mit rágcsálunk. Még akkor sem, ha a marketing mást sugall. 

terminátor

Nemrég az járt a fejemben, vajon hol húzódik a határ a mindennapi élet és aközött az élet között, amit az ember hajlamos elképzelni magának. A hálivúdi filmekben azt sosem mutatják, ahogy a főhős kitörli a fenekét. Pedig kitörli. Azt sem mutatják, hogy fikázik...pedig simán lehet. Vagy ahogy vakarózik....sorolhatnám. A lényege a dolognak, hogy életünket nem csekély részét teszik azok a dolgok, amik egyrészt nem téma sosem, másrészt nem feltétlenül pozitív dolgok. Más kérdés, hogy ki így, ki úgy viszonyul a kérdéshez, van aki lazábban, nyitottabban kezeli az ilyesmit, és van, aki prűdebbül, fejét a homokba dugva.

De vajon hogy viszonyul a témához az étrend-elhízás- evéskontroll témakör? Vajon hányan lehetnek úgy, hogy kifelé más életet élnek, és amikor az ajtó becsukódik, átlépik a képzeletbeli vonalat, és elkezdenek egy másfajta életmódot. Ami megengedőbb és amiben szemet hunynak, és megérdemlik, és jutalmaznak, és megengednek, és feloldoznak és felfüggesztenek és különben is kinek mi köze hozzá....Nem múlik el nap, hogy ne idézném fel a múltamat, vele együtt az étkezési szokásaimat. Vele együtt azt, hogy mások által látható körben szinte alig táplálkoztam. Nem feltétlenül ok nélkül.....szóval én azért úgy gondoltam magamról, hogy egy kövér ember ha eszik, az nem egy szép látvány. És azt hiszem, ezt ma is így gondolom. Ahogy egy láthatóan ittas ember sem szép látvány, ahogy tovább vedel. Ilyenkor valamiféle láthatatlan morális tuner beindul az agyban, és eldönti, hogy nem teccik az, amit látok....

Szóval én ügyeltem rá, hogy ne zabáljak őszintén mások előtt....étteremben, vagy vendégségben, vagy nyilvános helyen, utcán mondjuk. Bezzeg otthon nem voltak skrupulusaim. Átléptem a vonalat, és végre kigombolt/levetett nadrággal, nem feszengve, kényelmesen elnyúlva a kanapén zabálhattam.....Lehet, hogy sok esetben megfelelő diétás terápia lenne ha egyszerűen kényszerítenék az embereket, hogy a nap 24 órájában olyan emberek társaságában legyenek, akiket respektálnak, és akiknek fontos a véleményük róla....érdekes kísérlet lenne.

Vajon nem lenne jobb, ha nem létezne ilyen vonal? Senki számára sem? Már ami az étkezési szokásokat illeti. De nem, természetesen ezt nem lehet izoláltan kezelni a társadalom egyéb szocializációs területeitől. Máskülönben Orwell és Fourier víziói válnának valóra. Nem, szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy erre a vonalra szükség van, csak megfelelően kell közlekedni felette.

Tao

A sokszor emlegetett feketeleves. A nagy buktató, az alattomos kudarc, a rosszindulatú emberek kajánul mosolygó igazsága. Amikor a sikeresen lefogyott ember visszahízik. És akkor a rosszindulatú környezet elégedetten konstatálhatja, hogy lám, mégiscsak van igazság. Aki dagadt, az dagadt. Az emberiség nagyobbik fele túlsúllyal küzd, ez nyilvánvaló. Vagy lehet, hogy korrektebb ha úgy fogalmazok: a civilizált, jóléti társadalomban élő emberek nagyobbik fele.

Örök körforgásban van a társadalom által támasztott fogyasztási propaganda és a fogyibiznisz között vergődő szerencsétlen fogyasztó. Aki ha meg akar felelni ezeknek az elvárásoknak, akkor nagyjából úgy él, hogy szénné hajtja magát a munkahelyén, hogy jó sokat keressen, és jó sokat költsön el mindenféle termékre, hogy aztán elhízzon tőlük, és megintcsak jó sokat költsön az aktuális csodaszerekre és eljárásokra, amik persze élete hátralévő részében végigkísérik, mert ha eredményesen le is fogy, újra visszahízik, így a társadalom kotonjaként majd ha már képtelen hasznot hajtani és pénzt keresni, akkor jobb ha rögtön a munkahelyéről a temetőbe viszik, mert úgy okozza a legkevesebb költséget a szent társadalomnak.

Kár is lenne tagadni a szarkazmust a soraimban. Nem is áll széndékomban. Amiben viszont én hiszek, és amit elszántan igyekszem bizonyítani, az az, hogy lehet máshogy is. A bizonyítás látványosabb részét teljesítettem, hiszen sikerült lefogynom. A második körben vagyok jelenleg, ami a súlymegtartás lenne. Azt mondják, ez a nehezebb. Van benne valami. Mert amikor az ember elszántan fogyni akar, akkor van egy cél. Ki-ki, akarattól, jellemtől, erőtől, körülményektől függően több-kevesebb elánnal nekiugrik a dolognak, és addig, amíg a kitűzött célt elérik, addig viszonylag egyértelmű, hogy merre hány óra. A feketeleves aztán következik.

Mert ha életmódot váltunk, akkor az mit is jelent? Vége a mértéktelen zsír- és cukorzabálásnak, ez oké. A szénhidrát bevitelnek úgyszintén. Egyáltalán vége minden mértéktelenségnek. Viszont mi a helyzet a mértékkel? Óvatosan kell közelíteni, mert nincs igazság a földön ezügyben, ezt már sikerült kideríteni. Mást jelent X-nek a mérték, és mást Y-nak. Bennem felmerül időről időre a kérdés, hogy mi a járhatóbb út? A teljes megvonás, vagy a talán függőséget okozó élelmiszerek korlátozott mennyiségű fogyasztása? Nyilván ez is, az is egy müódszer. A fogyásom alatt egyértelmű volt, hogy totál megvonásra van szükség, nem is volt kérdés. De miután a célom elértem, ki kellett, ill. ki kell dolgoznom a megfelelő stratégiát arra vonatkozóan, hogy mi a kivitelezhető életstílus. Nyilván nem kellene életem végéig úgy élni, hogy számolni, analizálni, nyilvántartani minden megevett falatkát, és grafikonok segítségével kielemzni, hogy mennyire volt helyes az adott heti étrend.

Ebben a blogban nagyon sok ellentmondás van. Nem azért, mert nem őszinte. Azért, mert én is, mint ember, tele vagyok ellentmondásokkal, kétségekkel....ahogy persze hibákkal is nyilván. Nem félek leírni, kimondani, hogy nem tudom, mi a helyes. Az utóbbi hetekben úgy élem az életem, hogy számolom a kalóriákat, és az étrendembe visszaköltözött a szénhidrát, a cukor, a zsír....természetesen nem mértéktelenül... Az elmúlt 23 hétben a napi kalóriaátlagom  1638 volt. Emelkedő trenddel, ami azt jelenti, hogy az utóbbi hetekben ez az érték magasabb volt, mint régebben. Ez alatt a 23 hét alatt a súlyom 84-ről 79 re változott.

Ami szerintem viszont hangsúlyosabb, az most nem a számszaki rész, hanem a lelki. Mert az aktív fogyási időszak alatt világos volt, hogy például nem eszem süteményt. Nem volt min gondolkodni. Ma viszont, amikor már szabadabb a vásár, rögtön kételyek merülnek fel bennem, mert ha eszem a kisfiam születésnapi tortájából, amit én készítettem az ő kívánságára, akkor a mértékletesség jegyében megálljt parancsolok magamnak, és már ott is van a levegőben a kérdés: mi a jobb nekem...? Enni a tortából, egy szelettel, ami belefér az étrendembe, és utána önmegtartóztatni, vagy nem enni belőle egyáltalán, ezáltal elkerülve azt az érzést, amit okoz az édesség fogyasztása...:) Vicces ezt így leírni...de hogy lehetne máshogy megfogalmazni azt, hogy valami finom, ízlik, és még akarok enni belőle....

Hasonló dilemma lép fel abban a klasszikus esetben, amikor belép az ember valahova, ahol frissen kisült péksütemények állnak garmadával, és illegetik magukat illatozva, virítva a kosarakban....és az ember kénytelen végiggondolni, hogy bizony rosszul jár, ha elfogyaszt ezekből kettőt-hármat, mert mindjárt felpörög a napi számláló egy ezressel, ami gazdagon számolva is a fele a napi adagnak....megéri vajon akkor? Kézreesik a válasz: nem. Esetleg egyszer-egyszer, ünnepnapokon.

Az is tény, hogy emberek milliói élnek úgy, hogy nem számolgatják, mit esznek meg egy nap. Sőt, biztos vagyok abban is, hogy sokan nem azért nem számolgatják, mert nincs meg rá az igényük/idejük/lehetőségök/kedvük/szándékuk. Hanem azért, mert félnek szembenézni a valósággal. Ahogy sokan eü-szűrésekre is azért nem járnak el, mert félnek, hogy esetleg szembe kell nézni a valósággal. Szóval szembe kellene nézni azzal, hogy mennyi kalória csúszik le...és esetleg nem teccene az eredmény. Viszont ha nem foglalkozom a dologgal, kor nem kell szembesülni a kemény számokkal, és beindulhat a kifogásgyár, amiről már sokszor írtam itt. És azt hiszem, az vitán felül áll, hogy a tények pontos ismerete nélkül problémát megoldani sokkal nehezebb, ha nem lehetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy az orvos is előbb diagnosztizál, aztán írja elő a terápiát. Fordítva nem megy. Ha nincs elegendő információja, akkor nincs más, maximum az ST üzemmód....az viszont nem épp a legmegfelelőbb.

Szóval ha meg akarnék maradni az egyik előző hasonlatomnál, azt mondanám, vagdalkoztam egy sort kezemben a bozótvágó késsel, és valahogy sikerült sérülés nélkül kiirtanom magam körül a gazt, hogy lássam, merre kell elindulni. El is indultam, és ki is értem az ösvényre. Csakhogy most nem a csalitosból kell kikeveredni, hanem elérni azt, hogy sikerüljön az ösvényen maradni végig az úton. Hogy ne engedjem senkinek hogy eltérítsen....ugyanúgy nem szabad színes pillangó után szaladnom naivan, ahogy nem szabad az ösvénytől nem messze csillogó elhagyott gyémántgyűrűért nyúlnom.

Szóval a harc csak most kezdődik, a hosszú távú, igazi, mindent eldöntő küzdelem. A soványnak maradásért.

Kulcs

Felmerült bennem, hogy ha újra kellene kezdenem ezt az egész nagyszabású fogyást, hogy csinálnám. Persze elég horror, így 78 kilósan elképzelni, milyen lehet 193 kilósnak lenni megint...de ha újra kezdeném, mit csinálnék máshogy? Mert az oké, hogy megvolt az eredmény, de vajon lehetett volna okosabban, jobban, eredményesebben? Úgy értem nem a legvége szempontjából, hanem úgy a folyamat szempontjkából eredményesen. 

Hány és hány ember vergődik a kövérség ketrecében, és szenved attól, hogy rosszul csinálja. Nekem talán szerencsém volt. Nem kisebbíteni akarom a kitartásomat, dehogy. De talán abban volt szerencsém, hogy ösztönösen eltaláltam azt az utat, ami nem volt zsákutca. Ha valaki őrjöngve kapálózik a csalitosban, kezében egy bozótvágó késsel, akkor sokminden történhet. Levághatja a saját kezét/lábát....megsebezhet valakit. Kicsúszhat a kezéből a penge, és elrepülhet, kontrollálatlanul....vagy hoppá: tisztást vág maga körül. Egy kis helyet, ahonnan belátja, merre tovább.

Én valahogy így látom ezt. Elkezdtem elkeseredve, kétségbeesve, eltökélten....ahogy ezrek még rajtam kívül, és ahogy én magam is jópárszor. Igen, többszr kianalizáltam már, mi volt a siker kulcsa. De most egy kicsit egy másik szemszögből nézem. Sokan mondhatják, hogy ja, utólag könnyű okosnak lenni. Igazuk van. De az is igaz, hogy a mondás azt mondja: az okos a más kárán tanul...a még okosabb meg a más sikerén....ezt meg én teszem hozzá.

Alapvetően amikor elkezdtem a dologt, mentem az ösztöneim után...azt tudtam, hogy ki kell irtanom a zsírt, és  a cukrot. Szó nem volt szénhidrátról, gyakorlatilag aztem tudtam, mi fán terem. Valószínűleg a kémiaórákon tanult szénhidrogénekre asszociáltam volna. Nem valamiféle táplálékfajtára. De szerencsére itt van nekünk ez a csillogó gyémántokat rejtő szeméthalom, az internet, és ha valaki nekidurálja magát és ásni kezd, akkor bizony találhat kincseket, vagy legalábbis kincset érő információkat. Úgymint szénhidrát, protein, vagy BMI, vagy anyagcsere, illetve napi kalóriaszükséglet, vagy alapanyag csere kalkulátor.

Azt hiszem, ennek az egésznek a kulcsa ott van az információban. A matekban, a számokban, a kémiában. Az emberi testben. Ami egy csoda, tudjuk jól. A közelében nem járunk annak, hogy megértsük és felfogjuk, hogyan működik. Csak ST módban közelítünk. (Sötétben Tapogatózva) Szóval én azt mondanám, ha ma kellene újra kezdeni, akkor az analízis-tervezés-kivitelezés vonalon indulnék az ösztönösség helyett. És akkor talán kevésbé szerencse, mint tudatos kontroll lehet a siker záloga.

Egy hét szünet

Mármint a blogírásban. Egy hete nem postoltam. A hétvégénk nagyon bizi volt, a bátyámék voltak nálunk, családostul. Kár hogy messze lakunk egymástól, és ritkán jön össze így a család.

Diéta szempontból is érdekes hétvége volt, igazából félretettem a megszokott étrendemet, egyrészt mert nem akartam pepecselni vele, másrészt mert kell egy kis változatosság, harmadrészt kíváncsi voltam, milyen visszatérni a régebbi ízekhez.

Ettem pörköltöt, tarhonyát, sült krumplit. Továbbá süteményt és olajos magvakat. És nachost. Ja, és ittam whiskyt is. Összességében véve elmondhatom, hogy mást tapasztaltam, mint amit vártam ezektől az ételektől. Mondjuk sült krumplit konkrétan két éve nem ettem, nem beszélve a nachosról. Ezek az ételek, mint a chips és a sósmogyi, ezek etetik magukat. Nehéz abbahagyni őket, ugyanakkor egyáltalán nem produkálnak a szervezetben telítettség érzést. Nagyon sós, nagyon addikt enni ilyesmit. Az ember iszik utána, és...megdöbbentő, de eszik. Sok sósmogyoró elfogyasztása további evésre sarkall. Első körben még több mogyoró evésére, második körben elegem lett a mogyoróból, és másra vágytam. Ezzel szemben ha ugyanannyi mennyiségű hasznosabb kalóriát fogyasztok el, akkor nincs további evéskényszer, és jóllakottság érzés is jár hozzá.

Persze ezek nem új dolgok, nagyjából-egészéből ezek ismert tények, de most megint megtapasztaltam újra, hogy így működik. Azért betegre nem ettem magam szerencsére, és amúgy semmilyen negatív tapasztalatom nem volt. Teljesen jól sikerült ellazulós hétvége volt, amikor önfeledten elengedi magát az ember, és csak arra koncentrál, hogy jól érezze magát a rég látott rokonokkal.

Mindezek mellett a mértékletesség a további irányvonal, azaz az utóbbi időben kifejezetten gyakran eszem egy-egy falat/szelet/darab olyan ételt, amit azelőtt egyáltalán nem fért volna bele. Szelet pizza, darab sütemény, falatnyi péksütemény. Úgy gondolom hiba lenne az ezekhez tartozó ízvilágot végérvényesen kiirtani az életemből. Meg kell maradni a mértékletességnél, és a nagyétkezések, amik kiteszik az ember kalóriabevitelének a komoly hányadát, azoknak kell alapvetően hasznos ételekből állnia.

Crazy Heart, avagy Jeff Bridges és a karma

Ez a nem túl régi film sok tekintetben magával ragadott. Nemcsak mert szeretem a jó country muzsikát. vagy nemcsak mert Jeff Bridges kiváló színész. És nem azért, mert a film díjakat kapott....hanem azt hiszem azért, mert gondolatokat ébresztett bennem. A jó filmek olyanok, hogy miután az ember megnézi, még napokkal, hetekkel azután is eszünkbe jutnak. Ez a film is arról szólt úgy Istenigazából, amit sok más film is igyekszik kifejezni: hogy mi az, ami igazán fontos az életben.

Az ember hajlamos kergetni dolgokat. Tök mindegy, mi az...egy álom, egy cél, egy tárgy...egy eszme, tényleg mindegy...de a nagy kergetésben észre sem veszi, hogy elszalad amellett, ami igazán fontos lenne. Ez nem egy filozófikus posztnak indult, mert az elhízásról és a lefogyásról akartam írni. Méghozzá ezzel a felütéssel. És össze fogom hozni a két szálat mindjárt :) Sőt, talán össze is kuszálom...

Régebben vacilláltam azon, hogy a kövérségemnek van valamiféle karmikus léte. Hogy azt osztotta nekem a gép, hogy kövéren kell éljek, és az a dolgom a világban, hogy megtapasztaljam mindazon nehézségeket, amiket a nagyon kövér emberek megtapasztalnak. Írtam erről már ebben a blogban (is). Azonban mi van akkor, ha másféleképpen karmikus, ha valaki elhízott? Mert van egy pont...amikor a kövér ember megrázza magát, és felébred. És lefogy. Sajnos ez a pont van akinél sosem jön el...vagy amikor eljönne, már nem él, végül is tökmindegy akkor már...De mi történik, amikor valaki megérik a változásra? Mádhogy teszem fel a kérdést: minek kell történnie ahhoz, hogy valaki elérkezzen ehhez a ponthoz?

Azt hiszem erre nincs egyöntetű válasz. És talán ezért olyan nehéz okosnak lenni, és tanácsot adni. Talán ezért olyan nehéz megválaszolni a kérdést, hogy mi a titok? Hogy csináltad? Olyan sokan kérdezték, kérdezik ezt tőlem, és olyankor kicsit mindig zavarban vagyok, mert hát nem hétpecsétes titok az, hogy nem kell annyit enni, és akkor lefogy az ember. De én azt hiszem, a sok érdeklődés, bár nem direkte módon, de arra vonatkozik, hogy mi kellett ahhoz, hogy ez a sorsfordító pont bekövetkezett az én életemben? És hogy neki, a kérdezőnek mit kellene tennie, hogy fel tudjon ébredni? Sajnos erre nincs válaszom. Mert csak magában van meg mindenkiben a válasz erre. Azt gondolom.

Jeff Bridges a filmben nem a kövérség problémájával néz szembe. De ha elvonatkoztatok, akkor ez nem is érdekes. A film szépen vezeti rá a nézőt, hogy döbben rá lassan a főhős, hogy megy el az élet mellette. És egyszercsak eljön az a pont.

Ha van tanulság, max. annyi, hogy az életünk nem más, mint egy gyorsvonat, ami sosem fog visszajönni, csak előre robog. Nincs retúr....csak oda van. Szóval minél előbb felébredünk, annál több idő marad élvezni az utazást.

Janus arcú igazság, avagy az oroszlán a porcelánboltban?

Az ún negatív kalóriás elmélet alapvetően nekem ott volt gyanús, hogy ilyen alapon ha valaki csak ilyen ételeket enne, akkor éhen halna. Ha igaz lenne az elmélet. Viszont nem hiszem, hogy valaki mondjuk kizárólag zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztva éhen veszne.

Van-e hátulütője ennek az étrendnek...? Nyilván. Amit én tapasztalok az a következő: zöldségekből és gyümölcsökből komoly mennyiséget kell megenni ahhoz, hogy megfelelő mértékben csillapítsuk az éhségünket. A komoly mennyiség viszont több tényt is jelent: nagyobb mértékben megdolgoztatjuk a szervezetet, valamint ott van az fura érzés, hogy ugyanannyi kalóriát hordozó energiáért ötször annyi tömeget juttatunk be a testünkbe, mintha mondjuk csokit ennénk. namost rendben van, hogy tudjuk, ismerjük az anyagcsere szabályait, és tisztában vagyunk azzal, hogy más hatást fejt ki a szervezetben a sárgarépa, és mást a csokoládé. De ha belegondolunk, és fizikai oldalról nézzük: én ha ráállok a mérlegre, és az mutat mondjuk "N" kg-t, majd megeszek két kiló almát, és újra ráállok a mérlegre, akkor nyilván az N+2 kg-ot fog mutatni. Ezzel szemben ha 10 deka csokit fogyasztok el, akkor a mért súly N+0,1 Kg lesz. kalóriában ugyanannyi. Nagyjából. Hazudnék, ha azt mondanám, ez a tény nem hat rám zavarólag.

Nézzük meg az állatokat: vegyünk pár növényevőt....elefánt :-o mekkora teremtménye Istennek! Egész nap eszik és ürít. Vele szemben vegyük az oroszlánt, aki akár hetente csak egyszer eszik, de akkor megeszik egy egész zebrát. Hús, zsír, fehérje. Az oroszlánról az jut eszünkben, hogy kövér nagy darab...? Nem. Hanem erős, izmos, és az állatok királya. Ezzel szemben az elefántról rögtön a porcelánboltra asszociálunk..Meg a hatalmas méretre.

Akkor most mi az igazság? Az igazságnak mindig több oldala van. Van az anyagcsere, a tudomány, az élettani folyamatok. És van egy kevésbé megfogható, spirituális oldala is. Az érzéseknek, a bioritmusnak, a tudatalattinak, meg még egy sor olyan dolognak, amiről esetleg fogalmunk sincs.

Na akkor konklúzió....?? Igen, az nincs, csak élet van. :) 

Fábry kenyere és némi hőtan

Annak idején Fábry show-jában hallottam újra a tipikus sztorit. Amikor az egész család mindig szottyadt kenyeret eszik, mert hiába van friss, előbb a régit kell megenni. Ezért aztán mire a friss is az asztalra kerül, már az is régi lesz, és a kör bezárul. Pedig csak egyszer kéne fél kiló kenyeret kivágni a kukába, onanntól ehetne mindig frisset a család....na igen.

Hasonló a helyzet a fűtéssel....az örök kérdés: vajon hogy járok jobban, ha felfűtöm a házat, és melegen tartom kevesebb energiával folyamatosan, vagy napközben, amikor nem vagyok otthon kikapcsolom, és hagyom lehűlni, majd mikor visszakapcsolom, sok energiát fűtök el, míg újra felmelegszik a ház. Van aki így gondolja, van aki úgy. Az is lehet, hogy az egyenlet vége mindig ugyanaz, csak az nem mindegy, hogy közben meleg van-e vagy hideg...

És akkor hogy témába vágjak: ecco uomo...az emberi szervezet is egy üzem, ami termel, ami dolgozik, aminek kell a fűtőanyag. A kalória. Vajon túl merész lenne párhuzamot gondolni ide...? Vajon hogy jobb? Egész nap enni, kevesebbet, vagy egyszer vagy kétszer bezabálni, de sokat? És most nem a hivatalos válaszra gondolok, mmint hogy melyik az egészségesebb. Nem. Az érdekel, melyik a hasznosabb? Melyiknél érzem magam leginkább jóllakottnak? Persze itt is bejátszik a "ház" jellege...milyen a szigetelés, a fűtőanyag, a nyílászárók....

Nem tudom....talán egyszer majd ez is világossá válik.