Tovább

Nincs két hete, hogy a blogot bezártam, köszönhetően a sok élménynek, amiben részem lehetett a kedves ismerősöktől. Mármint hogy undorító ahogy kinézek, ez már beteges, biztos rákos vagyok, és hasonlók. Sajnos a publicitás azt is jelenti, hogy a kevésbé jószándékú emberek is beleláthatnak a lelkembe, aminek annyira azért nem örülök.

Most viszont akkor kinek írom ezeket a sorokat. Jó kérdés...magamnak, a feleségemnek, nem tudom. Azt sem tudom, le is törlöm-e ezt a blogot, vagy megtartom. Csak hogy legyen. Vagy majd egyszer valamikor újra nyilvánossá teszem. Ki vagyok én, hogy tudjam a jövőt, nemigaz?

Leírom a fejleményeimet, súlytartás témában. Haladtam viszonylag szépen a saját magam által kijelölt úton, bár egy kicsit lassabban, mert mostanra már 1800 kalóriákat kellene ennem naponta, már hetek óta...de két hete még csak 1600 körüli heti átlagot futottam, és 70 dekás hízás lett az eredménye, ugyanis 80,7 kg-ot mutatott a mérleg vasárnap reggel. Ezen aztán lebátorodtam, és rögtön visszavettem a kalóriából 1400 körülire, és a következő vasárnap 79,7 lettem, azaz kerek egy kilót fogytam.

Közben rájöttem valamire. Mostani étrendem alapvetően a kenyérről szól (amilyen nincs is, írtam róla már), és a light sajtkrémről, meg a csemege uborkáról. Valahogy leragadtam ennél, nem unom meg. Lehet, mint valami festőművésznek, nekem is korszakaim vannak....volt hogy csirkemellet ettem sokat, volt hogy tojásoztam, meg zöldségeztem...mostz kenyerezek. Nincs is ezzel gond, csakhogy elkövettem azt a hibát, hogy a kenyeret szeletjével számoltam, és nem mértem le minden alkalommal. Így fordulhatott elő, hogy többet ettem, hiszen a sarkát is egy szeletnek számoltan, ami háromszor annyi súlyú, mint egy sima szelet. Ez, illetve a krémsajt esete, ti. hogy annyira finom, hogy egyre vastagabban kentem a kenyérre, és szintén nem mértem le minden egyes étkezéskor, hány dekát kenek rá....ezekből kiindulva kiszámoltam, hogy az 1600 körüli átlag inkább lehet 1800 vagy afölötti. Ez még önmagában nem feltétlenül jelentene hízást, viszont ha figyelembe veszem, hogy 1400 után jött az 1800-as szint, akkor lehet egyfajta hullám a hirtelen megnövekedett kalóriabevitelre, ami beállt volna idővel a normális szintre, ha tartom. Mert az okos kalkulátor szerint nekem 2200 kalóriával is súlyt kell tudnom tartani, tehát 1800-al vagy 1900-al nem hízhatok.

A másik dolog, amin mostanában sokat agyalok, hogy az egészséges ételek által hordozott kalória, és a junkie kaja által hordozott kalória vajon egyenértékű? Meg kellene csinálni a Twinkie diéta ellentettjét...csak merő kíváncsiságból. Gyümölcs, zöldség, esetleg natúr zsírmentes csirkemell...ezekből fogyasztani többet, mint a súlymegtartáshoz kalkulátorral ksizámolt szint...vajon mi történne? Lehet hogy egyszer kipróbálom, de egyenlőre most arra koncentrálok, hogy tartsam a szigorúan kimért 1800 körüli napi szintet. A kenyereimet mindig lemérem, és a krémsajtot is vagy mérem, vagy pontosan mondjuk fél doboznyit kenek szét a kenyerekre, és akkor tudom, hogy az 10 deka volt. Továbbá vettem ketchup-öt hétfőn, meg mustárt is. Vasárnap le fogom mérni, mennyi fogyott belőle, mert rászoktam, hogy a kenyereimre tolok egy kevés mustárt és ketchup-öt is. Nem nagy tétel, de egy egész üveg 700 kalória, szóval ha egy hét alatt megeszem, az napi 100-al játszik.

Elmebeteg dolog ez, tudom, de most már be akarom fejeznim sé utálok félmunkát végezni.

Croissant-ok és újabb konklúziók

Többször előfordul a saját környezetemben, hogy valaki elfogyaszt egy -teszem azt- péksüteményt, és közli, hogy tele van. Ilyenkor én nem kevés szkepticizmussal állok neki szemantikázni, hogy tulajdonképpen mire is gondolhat az illető akkor, amikor ezt mondja. Hogy nem tud többet enni?

Vajon csak én vagyok vele úgy, vagy minden exkövér, hogy a fogam alá való ételből szinte soha nem érzem azt a tipikus tele vagyok érzést, ehetnék belőle akármennyit. Talán ismerős másnak is az, amikor az ember megeszik egy...mittudomén...kocka csokit, vagy bonbont, és amint eltűnt a cucc a nyelőcsőben, máris fellép az igény, miszerint: mééég ...pár éve ilyenkor szemérmetlen módon bezabáltam az adott ételből, amíg tényleg azt nem éreztem, hogy már elég. De ehhez nagyon sokat kellett megennem. Mondjuk egy doboznyi csoki....vagy minimum egy tábla. Vagy egy doboz jégkrém. vagy két pizza...két és fél. Vagy 4-5 péksütemény.....esetleg 8-10 kifli vajjal és hideg kakaóval....oké, befejeztem :)

Aztán a diéta során ezeket az ételeket teljesen száműztem az étrendemből. Most viszont, hogy a diétámat újrahangoltam, lévén a súlymegtartás a cél, újra előkerülnek ezek a finomságok. Először egy falatnyit ettem, mondjuk egy kockányi csokit, egy harapásnyi péksüteményt. Érdekes volt az új íz, és természetesen nyomban az elfogyasztás után jött is az ismerős érzés, hogy mééég...de játszi könnyedséggel, sőt már-már diadalittas, fölényes magabiztossággal nyírtam ki magamban a vágyat, és konstatáltam, hogy vannak dolgok, amik nem változnak meg.

Aztán pár hét múlva eljött az ideje annak is, hogy egy egész péksüteményt, vagy egy snickers-t, vagy egy fél pizzát megegyek. Na asszem a snickers volt az egyetlen olyan, amiből elég is volt az egy szelet, és nem kívántam többet. De azért, mert rájöttem, hogy nem is annyira jó. A pizzánál és a péksüteménynél határozottan tetten érhető volt az érzés, és szükség volt jóbarátomra, a kontrollra, hogy ne egyek többet. A normál adag kategória, ami egy fél pizza, vagy egy darab péksütemény, az teljes mértékben beilleszthető a napi étrendbe, hiszen egy fél pizza 4-800 kalória, /típustól függ/ egy péksütemény 3-400 kalória. A probléma ott kezdődik, ha valaki letol két pizzát a gazdagabban megrakottból, ami élből 1500-1600 kalória. Vagy péksüteményből lenyom négyet egymás után, nem nagy cucc, egy croissant négy harapás, tizenhatszor kell kinyitni a szánkat ahhoz, hogy magunkévá tegyünk akár 1600 kalóriát. Harapásonként egy százas. Időben sem több pár percnél. Ha nem figyelünk oda, szinte észrevétlenül el lehet fogyasztani ennyit, akár vezetés közben, akár kávészünetben, vagy reggeli gyanánt. És mondjuk ki: 1600 kalória egy étkezésre irreálisan sok, hiszen napi szükséglet egy átlagos embernek 2200 körül mozog. Ugye az nem túl valószínű, hogy valaki reggeli tejes-cukros kávé mellé megeszik két danish-t, meg két csokis croissant-t, aztán egész nap nem eszik semmi mást, mert meg is volt a napi kalória-adagja....

Nos, én ma megettem másfél sonkás-sajtos croissant, ami langyos volt még, és omlós, és isteni finom. Tapasztalat: továbbra is jelen van az étkezés végén a "mééég" érzés. Nyilván a test feldolgozza a benne lévő tápanyagokat, a feldolgozás során kalóriát éget el, és a sonkás sajtos croissant sokkal jobb, mint egy csokis, vagy jobb, mint egy kakaós csiga/danish, hiszen sokkal kevesebb cukor, és sokkal több fehérje van benne....de a lényeg: a kontrollra szükség van. Tényleg.

Nálam biztosan így van, és nem tudom, hogy mindez miért van így. Az exkövérségem miatt vagy mittudomén, genetikailag vagyok ilyen. Mert például a feleségem képes arra, hogy egy péksütemény után azt mondja, elég volt, nem tudok többet enni. És csodálkozik, amikor azt mondom, jéé....az meg milyen érzés lehet?

Hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy tényleg életmódváltás kell, és tényleg nem szabad elengedni a kontrollt. Azoknak semmiképp sem, akik ugyanebben a cipőben járnak, mint én. Természetesen tudom, hogy vannak olyanok, akik ehetnek akármennyit, kontrollról még hírből sem hallanak, és mégsem híznak el sosem. Sajnos sok olyan ember is van, aki ehhez a típushoz tartozik, és kíméletlenül osztja az észt a kövéreknek, és ítélkezik...de hát ez sem újdonság, az emberiség sokszínű :)

Egy kis visszatekintés

Mindenki változik. Folyamatosan. Változik az ízlésünk, változnak a gondolataink, a véleményünk, az életfilozófiánk. Érünk, megértünk, megtérünk...kinek ahogy tetszik. Ahogy múlik az idő, ahogy megtapasztaljuk az életet, ahogy megrugdos minket. Ahogy sikeresek vagyunk, ahogy elbukunk, ahogy szeretünk. ....és igen, ahogy lefogyunk. :)

A kezdetekkor, mikor a diétámba belevágtam, tudatlan voltam. Ösztönből cselekedtem. Éreztem, merre kell indulnom. Lehet, hogy ez a kulcs, és ez kell ahhoz, hogy valaki rálépjen az útra. Ha most kellene kezdenem, máshogy csinálnám. Nem számoltam a kalóriát, fogalmam nem volt, hogy mennyit eszem.

Persze utólag, most visszafordulva többször kiszámoltam, hogy is volt ez akkoriban. Vajon hány kalória csúszott le, hogy így elhíztam? Hát hogy egy régi ismerőst idézzek,

"mit hazudjak...? Az igazat mondjam vagy az őszintét?"

Nos, az igazság az, hogy bizony 7000 kalória körül simán ettem egy átlagos nap. Semmi különös, csak péksütemények, csokika, pizza, jégkrém, vagy melegszendvics....pogácsa. És hát a mennyiségek....a kedvenc pogácsa/sajtosrúd receptem (Teri mamáé eredetileg :-) úgy indul, hogy egy kiló reszelt sajt, egy kiló liszt, fél kiló vaj. Puff neki. És sosem volt ideje kiszáradni. Persze, a sok gyerek mögé nemcsak a fényképeken lehet elbújni...hanem itt és így is..sokan vagyunk, sok kaja kell, mert sok fogy. Csakhogy nem a gyerekek ettek sokat, hanem én.

Feleségem a kezdetektől fogva féltett és óvott. Beutaltatott egy full kivizsgálásra, még 110 kilós koromban...de rég is volt. 10 napig feküdtem bent, négyszer vettek vért naponta, a végén olyan volt a karom, mint egy masszív heroinistáé. Eredmény: Közölte a fényes tekintetű professzorasszony (Egyem a zuzáját...), hogy sokat eszem. Terápia: 500 kalória. 500 kalória. Naponta. Mekkora baromság, édes istenem!

Persze értem én, ha ezt írják elő, egyfelől ezzel tuti fogyni fog a delikvens, másfelől ezt ember nem tudja betartani, harmadszor ha mégis betartja, legfeljebb egy ideig tartható. De életben maradni ennyivel lehetetlen, ezt mindenki tudja, ehhez nem kell sem orvosnak, sem dietetikusnak lenni. Ha pedig az 500 kalóriás életnek vége van, mi jön utána? Akkor nem inkább azzal kellene operálni, ami tartható, ami kivitelezhető???

Egy napi hétezer kalóriát megevő embernek ha napi 3500-ra csökkentem az adagját, el fog kezdeni fogyni. Ez tuti. A fogyás elindul, majd megáll. De akkor már könnyebb tovább lépni, és mondjuk 2500-ra csökkenteni a napi adagot, hiszen már van sikerélmény. Látja az ember a fényt az alagút végén. És így lehet lejjebb menni szépen lassan. Hogy meddig? Én nem vagyok szakember. Azt sejtem, hogy én túlzásba estem, hogy lementem 6-700 kalóriáig. Azt mondják az okosok, hogy az alapanyagcsere szintje alá nem szabad menni, ott meg kell állni, és mozgással összedolgozva haladni tovább.

Azt tudom, hogy én miután ledobtam úgy 50 kilót, simán megettem 2500-3000 kalóriát naponta. És amikor észrevettem, hogy hoppá, a fogyás lassul, ill. megáll, akkor átvariáltam újra az étrendemet, és csökkentettem a bevitt kalóriát. A fogyás pedig újra indult. Meg tudtam csinálni, hiszen láttam, hogy van kiút a kövérségből, és hiába nem vette még senki észre rajtam (kivéve azokat, akik közel állnak hozzám persze), hogy fogytam, én tudtam. És nekem óriási eredmény volt, hogy feljött a 46-os nadrág. (Arról akkor még álmodni sem mertem, hogy a harmincasba is belefogyok majd)

Szóval nehéz végigcsinálni, én tudom. Talán megszereztem a jogot hozzá, hogy ezt mondhassam. De megéri, ezt bátran és őszintén mondhatom, megéri. És nem csak a fizikai könnyebbség miatt, hanem a lelkierő miatt. Hogy tudom: képes vagyok rá. Talán az egész hóbelevancvban az a legjobb, hogy a gyerekeimnek is példát tudtam/tudok nyújtani azzal, hogy ha igazán akarnak valamit, elérhetik.

régi nóta

Nem tudom, hányszor kell még lefutni ugyanazt a kört. Tegnap felhívott skype-on egy régi osztálytársam...este fél tízkor, épp filmet néztünk a családdal. Film megállít, csevegés indul. Hogy miért hívott? Azt hiszem azért, hogy a fejemre olvassa, hogy demostmáraztánelégvolt, hagyjam abba a fogyást, mert higgyem el, egyáltalán nem nézek ki jól, ez már beteges, és átestem a ló túlsó oldalára. Továbbá ez nem jó, amit én csinálok.

Első körben nekiálltam megpróbálni elmondani, hogy ez rendkívül bonyolult és összetett kérdés, és rávilágítottam, hogy alapvetően nem tudja, mit is csinálok, tehát innen nézve kicsit vicces, hogy ítéletet mond olyan dologról, amit nem ismer. Továbbá azt is elmondtam neki, hogy sem az idő, sem a hely -úgy gondolom- nem a legmegfelelőbb ahhoz, hogy ezt most kifejtsük. De miért....mondta ő, és akkor én elkezdtem mondani neki, hogy ez nem úgy működik, hogy megnyomok egy gombot, és megáll a fogyás. Hogy ha valakinek van egy életmódja, ami helytelen, mert elhízáshoz vezet, akkor nem fogyókúra kell neki, aminek vége van egyszer, és akkor visszatérhet a régi, rossz életmódhoz. Váltás kell, igazi, és újra ki kell alakítani egy életformát, ki kell alakítani új étkezési szokásokat...olyan ez, mintha újra meg kéne tanulni járni vagy beszélni. Enni is meg kell tanulni újra....már ha nem akarok visszaesni, nyilván.

Elmondtam, mennyi időmet, és energiámat vesz igénybe az, hogy kitapossam a magam útját, hogy kitapasztaljam a testi működést, hogy számoljam a kalóriát, a ch-t, a fehérjét, a zsírt, valamint ezek arányát az étkezéseim során. Hogy szemmel tartsam az anyagcserémet, hogy odafigyeljek a mozgásra. Fura ám ezt olyan valakinek magyarázni, aki nagyjából magasról levéleményezi, hogy mit és mennyit és mikor eszik, és valószínűsíthetően lövése sincs arról, hogy az esti pizzája, amit vacsira megevett, az hány kalória. És nem mondom én azt, hogy mindenkinek úgy kell élnie, ahogy nekem. Viszont aki olyan mértékben és olyan sokáig volt elhízott, mint én, annak de igenis hogy így kell. Én hiszek ebben, és engedtessék már meg nekem, hogy ha én így csinálom, és működik, akkor ne szeressem, mikor mások ki akarnak oktatni arról, hogy szerintük nekem mi lenne a jó.

No erre a beszélgetőpartnerem közölte, hogy erre neki nincs ereje, meg fáradt, és anélkül, hogy egy mukkot szólhattam volna, letette.

Megint arra gondolok, miért nincsenek, -vagy miért nincs sok- olyan blog, mint az enyém. Miért van az, hogy a lefogyott elhízottak vonalat húznak, és nem téma a régi életük többé. Vajon miért van az, hogy azok az emberek, akikkel újonnan találkozok, akik úgy ismertek/ismernek meg, ahogy nagyjából most kinézek, azok nem gondolják, hogy problémás a kinézetem? Csak azok, akik régről ismernek, azok közül kerülnek ki olyanok, akik szerint ez már beteges, és túlzásba vittem, és már túl sovány vagyok, és a többi...

Lehet, hogy az a baj, hogy valami olyat csináltam, amit másoknak is meg kéne...vagy meg lehetne tenni...? De nem teszik...? Mentséget, okokat, kifogást nem nehéz keresni, találni, legyártani. Tudom, én is abban a cipőben jártam. És azt is tudom, hogy szar dolog, ha valaki rácáfol a talmi talapzatra felhúzott építménnyel. És talán egyszerűbb belerúgni, mint magunkba nézni...Talán egyszerűbb betegségre fogni, vagy valami másra. Egyszerűbb azt mondani, gondolni, az a nem normális, amit a másik csinál, és az van jól úgy ahogy van, amit én csinálok.

Fura érzés időről időre bizonygatni másoknak, hogy nem vagyok halálos beteg, hogy jól érzem magam, egészséges vagyok, és nincs semmi bajom. Majd látva, hallva a kételyt a szavaim nyomán. Ilyenkor istenbizony felmerül bennem, hogy szakítani kellene a régi életemmel, de végleg. Húzni egy vonalat, és elfelejteni mindent, és mindenkit, ami és aki a vonalon onnan való. Megszüntetni ezt a blogot is, befejezni mindent, ami a régihez köt, és új életet kezdeni, új embereket ismerni, mert tehetek én bármit, ha egyszer egy skatulyába bekerültem, onnan úgysem vesznek ki soha a régi ismerősök.

Aztán persze győz a józan ész, a logika, az értelem (nagyképű duma, de szerintem nincs olyan ember, aki saját magát hülyének hinné), a csököny...és csak eljutok oda, hogy juszt sem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem billegek néha, mint rigó a dögön...de az ember már csak ilyen....a billegés hozzátartozik az élethez.

Ételek és utak

Amióta lefogytam, sokkal többet nézem az embereket magam körül. Sokszor talán túlzásba is viszem, nem ritkán a nejem figyelmeztet, hogy ne nézzem már olyan feltűnően az embert. Közismert, hogyha például én vásárolok magamnak egy bizonyos autótípust, onnantól kezdve sokkal több ugyanolyan kocsit veszek észre az utakon. Gondolom ez erre is igaz valamilyen formában. Akárhogy is, de tény, hogy sok...nagyon sok kövér embert látok.

Mielőtt tovább mesélném a történetet, előre kell bocsájtanom, hogy az ítélkezés és a vélemény két külön dolog. Ez lényeges.

Szóval hogy ne szaprítsam túl a szót...fiatal nő, fiatal autóban, várunk a gyerekekre a suli előtt...kb 10 de legfeljebb 15 percet kellett várni. Ez idő alatt a hölgy két közepes zacskó csipszet fogyasztott el, majd öblítés gyanánt egy azaz egy doboz cukros 7UP-pal tolta arcon magát. Nem meglepően gondolatok seregét ébresztette bennem a látvány. Depláne, hogy anyuka ki is libbent a kocsiból, és felfedte a méreteit.

Na szóval. Ítélet? Nem. Nem ítélet az, ami ilyenkor megfogalmazódik bennem. Hanem inkább harag, és segíteniakarás.....Harag a manipulatív, buta, embereket szándékosan rossz irányba toló, profitorientált, agresszív, flegma világ iránt, és segíteniakarás azok iránt, akik teljesen értelmetlenül teszik tönkre magukat. Ez a konkrét nő minimálisan ezer kalóriát fogyasztott el, délután kettő óra negyvenötkor, gyaníthatóan ebéd és vacsi között. Tehát nyilván nem arról van szó, hogy mást sem evett egész nap, nem. Ez afféle snack volt. És tudom, mert emlékszem rá én is....szóval tudom, hogy ezzel nem lakik jól senki. Az egyik csipsz után jön a másik, jó fűszeres az íze, igaz, ég az ember pofája utána, mert kimarja a száj nyálkahártyáját a só meg a bors, miközben szét is karcolja a keményre égett krumpliszirom...de éhséget tutira nem csillapít.

Éhségcsillapításra még egy péksütemény is jobb. vagy akár kettő. vagy akár három, mert három danish vagy akármi más hozzávetőlegesen ugyanannyi kalória, mint a két zacskó csipsz. Igaz, az sem a legjobb megoldás, de legalább nem annyira üres.

És közben persze ömlik a sajtóból itt is, hogy készül az új törvénytervezet, hogy majd gyorsétterem nem lehet iskola környékén...igen, már megint a gyorsétterem. Az ördögök öreganyja, maga a megtestesült gonosz. Miért nem inkább arrafelé mennek, hogy sportlehetőségeket teremtsenek a gyerekeknek....? A kölykök imádják, ha mozoghatnak, és ha fiatal korban beléjük rögzül, akkor jó eséllyel válik szokásukká. Nálunk ez igenis gond, de úgy tapasztaltam, hogy otthon is kőkeményen az. Persze ha az egész csak píár, és semmi köze nincs az építő szándékhoz, akkor mindjárt érthető.

Miért nem az egészséges ételeket támogatják meg vajon...? Furamód ez otthon is és itt is most aktuális. De könyörgöm, vajon ha - helyi viszonyokat mondom- egyhúszért kapok 12 kis zacskó csipszet, és kettőhetvenötért hat darab almát, akkor melyik felé tolom a népet? Nem létezik, hogy ebben ne lenne szándékosság...

De persze nem szállhatok ki a kocsiból és kopogtathatok be az ablakon, hogy drága, miért csinálja ez, nézzen bele a tükörbe, nézzen végig az életén, az életminőségén...nem gondolja végig, hova vezet ez az út...? Vagy mindegy? Nem lehet mindegy, hiszen gyereke van, akire várt éppen....És ha valahol....hát a világnak ezen a részén kézbe lehet venni a kontrollt, mert nem arról szól az ember élete, hogy hogy élje túl a társadalmi aknákat....mit mondjak: hogy a gyerekek családfát tanulnak készíteni, és hoztak egy papírt a suliból, amin leírják, hogy amennyiben ez a kérdés kínos vagy bármilyen kellemetlenséget okoz bárkinek, csak egy X-et tegyünk az üzenőfüzetbe, és garantálják, hogy soha senki nem fogja felhozni a témát a gyereknek....Mert itt valahogy az emberek egymással sokkal toleránsabbak. Igen, ezt sokszor kiveséztük már, és tulajdonképpen tök logikus meg minden...és most nem is ez a lényeg, hanem hogy a lehetőség megvan mindenkinek....hogy megtegye azokat a dolgokat, amik visszafordíthatnák a rossz irányból.

Nem ítélet. Sőt, még a társadalmat sem lehet megítélni könnyen, hiszen minden az érdekről, a pénzről, a profitról szól, és ez egy kapitalista világ, tudomásul kell venni. Nem ítélet egyáltalán. De kikívánkozik belőlem valahogy....hát ha máshol nem is, itt ezen a blogon mindenképpen....

Szeretlek is meg nem is....tudod, így van ez.

Az jutott eszembe, vajon mit jelent az, amikor azt mondjuk, hogy szeretünk egy bizonyos ételt? Mire gondolunk, amikor megkérdezik, mi a kedvenced? Miért az, ami? Mik azok a dolgok, amik miatt pont az az étel lesz a kiválasztott? vagy pont az az étel, amit szeretünk, és egy másik, amit nem?

Nyilván van egy sor olyan tényező ebben a kérdésben, amihez nincs közünk....genetika, hormonok, agyműködés...persze.

De lennie kell empirikus oldalnak is....meg logikusnak...meg tudatosnak....nem? Az adott étel elfogyasztás közben, illetve az után jelentkező élmény. Azt hiszem így tudom pontosan megfogalmazni. Felidézem, ahogy elfogyasztom a kedvenc ételemet. Mi az amitől jó? Az ízvilága, az állaga, az illata, valamint az elfogyasztása után jelentkező kellemes érzés, a jóllakottság érzése. Miről is van szó tehát? Érzésekről....élményekről. Első körben.

Akkor fussunk egy második kört, lépjünk egy szinttel feljebb, amikor valaki nem ösztönszerűen, impulzíve táplálkozik, hanem afféle problémás nyomorult, mint mondjuk én. Szóval hogy van még seregnyi egyéb olyan kritérium, ami alapján be kell kategorizálni az adott ennivalót. Mire gondolok? Lássuk csak. Összetevők, úgymint ch, protein, rost, zsír, kalória. Glikémiás index, azaz mit művel az adott alapanyag a testemben? Mennyi idő alatt és hogyan bomlik le, ha egyáltalán lebomlik? Milyen élettani hatásai vannak, úgymint felfúj-e, lerakódik-e, megdolgoztatja-e a májat, a vesét, satöbbi. Mindezen egyéb - és most hagyjuk a jelzőket, hogy orthorex meg elmebeteg meg nem normális meg hülye szerencsétlen befordult anorexiás állat....stb stb...- dolgok is ugyanúgy és ugyanolyan érzéseket, továbbá élményeket generálnak, mint amilyen érzésekről és élményekről az első körben tettem említést.

Viszont ha ezek az érzések és ezek az élmények is ugyanolyanok, akkor lehetnek ugyanúgy determinálói egy ízlésnek, nem? Akkor mondhatom azt, hogy a kedvenc kajám a fejessaláta, mert annak elfogyasztása során keletkeznek olyan érzéseim és olyan élményeim, amitől jól érzem magam, vagy ez hazugság lesz? Mert a pepperónis pizza elfogyasztása után keletkeznek olyan érzéseim és éményeim, amitől jól érzem magam?

Ezt az egészet legalább annyira érzem dialektikusnak, mint amennyire metafizikusnak. Mennyi ebben a filozófia egyáltalán? Mennyi az élmény, és mennyi a tapasztalat, meg a logika? Mennyi az emóciós tényező és mennyi a józan ész része....?

A kérdések sosem fogynak el...

Csalamádé

Az elmúlt két a nap a rohanás jegyében zajlott. Sok elintéznivaló gyűlt egybe, úgyhogy a nap nagy részét útközben sikerüllt eltölteni, ami a diétám szempontjából igazából nem jelentett túl sok mindent, ugyanis már hetek óta gyakorlatilag alig szerepel az étrendemben az addigi megszokott csirkemell, gomba, zöldség, saláta összeállítás.

Nem feltétlenül tudatosan, de nyilván okkal van ez így. Talán a szervezetem enyhén ráunt ezekre a dolgokra, és persze az is nagyban hozzájárul, hogy találtam a piacon olyan kenyeret, ami összeegyeztethető a törekvéseimmel, nem beszélve egy új ízben piacra dobott light sajtkrémről, ami gyakorlatilag kimeríti a magyaros vajkrém fogalmát, ami otthon az egyik nagy kedvencem volt. Mindezt összehangolva a sovány sonkával, továbbá a jó öreg csemege uborkával, ami a maga nemében egyedülállóan alacsony energiatartalmú kiegészítő, meg is van a tökéletes szendvics, ami finom, tápláló, alacsony kalóriatartalmú, és mivel a kenyérben sok olajos mag is benne van, ezért értékes zsírokkal is megdobja az ember szervezetét, ami több szempontból is hasznos.

Szóval mostanság eléggé ráálltam a hideg élelemre, és a meleg kaja kimerül a gyorséttermi cézársalátában, valamint a feketekávéban :)

Rossz hír, hogy furcsa, éles fájdalom jelent meg a jobb könyökömben, különösképp a tricepsz gyakorlatoknál. Tegnap ezért, meg némi fejfájás miatt kihagytam a napi edzést, de ma, mikor a tricepsz gyakorlathoz értem, újra előjött a fájdalom. Változtatnom kell az edzéstervemen. Abbahagyni nem szeretném, de így sem folytathatom.

Jó hír, hogy nejem meglepett pár alsónadrággal, mondván, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a ruhásszekrényemben, jelesül egyre több a felesleges, röhejesen nagy ruhadarab, és egyre szűkül a még elviselhetően csak laza besorolású példány...amik amellett, hogy valami elképesztően kényelmesek, amellett "S" méretűek :D:D:D Mit is mondhatnék....priceless egy fííling.

Vasárnap

Eltelt egy hét a napi mérlegreállás nélkül. Fura volt, majd' egy évnyi napi mérés után....az eredmény 30 deka fogyás, a reggeli súlyom 80,7 kg. Vegyes érzelmekkel viseltetek. Egyfelől nyilván nem lettem volna boldog, ha hízok, másfelől tisztában vagyok azzal, hogy a súlytartás egy tól-ig határon belüli ingadozást jelent, nem egy konstans értéket. Szóval összegezve azt hiszem elégedett vagyok. A heti kalóriátlagom nem teljesen alakult úgy, ahogy elterveztem, mert 1430 lett, ami kábé ott van, mint a múlt heti.

Pedig határozottan azt akartam, hogy 1700-1800 körül legyen az érték, de ez nehezebb, mint gondoltam. A már említett indokok miatt, azt hiszem. Jelesül hogy megtanultam az elmúlt években, hogy nem szabad könnyelműen dönteni egy étkezéssel kapcsolatban, és valahogy nem visz rá a lélek hogy sok üres kalóriát egyek meg. Ami viszont nem üres, az tápláló, és eltelít....

Kíváncsi leszek, ahogy közelít a tél...azt mondják az ünnepek alatt mindenki hízik valamennyit. Mert többet és más típusú ételt esznek az emberek. Nehezebb kajákat, meg fűszeresebbeket, amik több vizet is kötnek meg, és nehezebben is távoznak a testünkből. Természetesen, már csak a gyerekeink miatt is, nem említve a hangulatfaktort, fogunk mindenféle ünnepi süteményt alkotni, úgymint bájgli, zserbó, satöbbi. Mi több, megtippelem, én is fogok enni belőle....De a karácsony amúgy sem a nagy zabálás miatt olyan, amilyen. Hanem az ünnepi fények, díszek, az illatok... a fahéj, a narancs...az ünnep fogalma maga. Na de messze van az még.

Ingerbonctan, avagy egy nap útközben

Amikor egész napos programja van az embernek, mnden kicsit másképp alakul, depláne ha étrend szempontjából nézzük a dolgokat. Legtöbbször persze ilyenkor is rossz irányba tud elhajlani a dolog, hiszen adott a sok gyorsétterem, meg a "bekapok valamit" style, ami persze általában a legcukrosabb, legszénhidrátdúsabb, legüresebb kalóriát tartalmazó étkeket jelentik.

Az én taktikám ilyenkor a következő: sok kávé (feketén, ahogy szeretem), sok cukormentes üdítő, és ha étel, akkor némi alma, eper, vagy ha van rá lehetőség, valami light trutymó. Ez természetesen a fogyós időszakra vonatkozik, és én azon már túl lennék, szóval igyekszem nyitottabbá válni, és hagyom magam megkóstoltatni az isteni finom friss sugar donut-tal, továbbá az IKEA-ban fellelhető nagyon finom süteményekkel úgyszintén. A megkóstoltatást azt szó szerint kell érteni, ez egy falatot jelent. Vagy egy harapást.

Miért írok erről? Mert újabb tapasztalataim lettek, és újabb konklúzióim. Jelesül mégpedig az, hogy azt hiszem kezdem érteni, hogyan is működik az a dolog, amit mondanak az emberek, hogy az agynak kell egy kis idő, amíg felfogja, hogy elég volt az étel, és elküldi a megfelelő jeleket, hogy tessék kérem abbahagyni a zabálást. A kóstoló falat után kivétel nélkül minden alkalommal fellép egy olyan inger az agyamban, hogy még....még akarok. Nem tudom, vajon mással is így van-e...de velem igen. Az első falat után kívánnám a másodikat, azután a harmadikat, és így tovább. És akkor, ott, abban a pillanatban istenazanyám, hogy éhséget is érzek. Már ha lehet egzakt módon éhséget érezni...

A poén pedig az, hogy vasakarattal megállok, egy falat és nem eszem többet...és mi történik? Elmúlik az inger...nem rögtön, de elmúlik. És ugyanez vonatkozik a normál étkezésekre is. Példának okáért tegnapi nap a következőt ebédeltem, olyan délután három körül, ami a besorolás alapján akár reggeli is lehetne, mert a nap első étkezése volt...( eltekintve a harapásnyi sugar donut-tól, amit dél körül haraptam be :-) szóval IKEA, fish and chips, krumpli nélkül, tehát csak a halacska a kanálnyi szósszal, a marék zöldborsóval, és egy tálka saláta, vagyis uborka, paradicsom, sárgarépa. Továbbá a fentebb széjjelboncolgatott villányi csokis süti, meg valamilyen tortából egy falat.

Namost ez nem egy hűderengeteg kaja, és amikor befejeztem az evést, úgy éreztem, simán, minden gond nélkül folytatni tudnám....talán valamiféle ősi ösztön lehet ez, félelem az éhhaláltól, vagy mi a fene....nem tudom, de az tény, hogy onnantól kezdve egész este fél kilencig, vagy fél tízig, már nem is tudom...de amíg hazaértünk, teljesen kellemesen éreztem magam, és egyáltalán nem voltam éhes. Halleluja.

Szóval a konklúzió: Higgyünk a szándéknak, higgyünk a számoknak, és ne hagyjuk magunkat átverni a pillanatnyi illúziók által, amiket az agyunk kreál, miközben táplálkozunk.

Dr. House és a matematika

Sok embertársammal együtt én is kedvelem Dr. House eseteit. Alapvetően több dolog miatt is, bár az mindig szomorúsággal tölt el, amikor belegondolok, hogy bizony a való életben a doki esetei rendre elhaláloznak, ugyanis ilyen pali csak a "mesében" van, ahelyett, hogy minden kórházban csücsülne egy hozzá (mármint a karakteréhez) fogható zseniális diagnoszta.

Van egy blog, amit szoktam olvasni, többé kevésbe rendszeresen, egy srác vezeti, aki fogy. Jól ír, bírom a stílusát, humoros, értelmes, kicsit ugyan geek, de az nem baj :) Egy nagy "hibája", hogy állandóan fut :) Amolyan futóblog az övé. Oké, nem hiba az...csak nem vág az én profilomba. Mert az világos, hogy ha valaki életmódot vált, akkor keres magának valamit, valakit, amibe/akibe bele tud kapaszkodni. vannak persze fogódzók önmagunkban is...de az ember keresi az összes lehetőséget. És ha valaki egyedülálló, és van olyan szabad mozgástere, hogy be tudja illeszteni a rendszeres mozgást az életébe, akkor ez egy kiváló kapaszkodó. Egy új közösség, akivel sok hasonló témát meg lehet osztani, akik segítenek, stb. részévé válik az életnek a mozgás, ami során a testet rendben lehet tartani.

Csakhogy. Vannak sokan, mint pl. én is, akik család, gyerekek, munka, problémahegyek közepette szembesülnek az életmódváltás nyűgével, és bizony nincs idő/energia/pénz a terembe járáshoz, vagy a rendszeres futáshoz. Az ijesztő viszont az, hogy a szingli pasi/csaj sem lesz mindig az. Jön majd a szerelem,a család, a gyerekek, a jelzálog, a satöbbi. És nem lesz idő, nem lesz pénz, nem lesz lehetőség a napi terembe járásra. És ha az étkezési szokások és a mozgási szokások együtt válnak be, akkor együtt is kell módosulniuk. Viszont az elég ritka, hogy egy aktív terembe járó valaki, miután megállapodik, és családot alapít, és nem jut annyi ideje a terembe járásra, az gyökeresen megváltoztatná az étkezési szokásait is. Általában sajnos a terembe járás ritkul, és elmarad, mellette viszont az addig kialakult étkezési szokások maradnak. Egy kis matekkal ki lehet következtetni az eredményt.


Visszakanyarodva a kövérekhez: ahogy az egyik hozzászólásban mondta valaki azon a futóblogon...talán...azok, akik (teszem hozzá általában nulla felesleggel magukon) harsogják az elhízottaknak, hogy tessék kérem futni....azok ha fognának 20-30-50 csomag kristálycukrot, és ducktape-pel felragasztóznák a hasukra, vajon mennyire tudnának futni...?? Az aki nem kövér, annak fogalma nincs, milyen érzés, mikor a hatalmas, zsírral teli pocak rángatja az embert minden lépésnél. Mintha ketté akarnál szakadni minden lépésnél. Na most csinálj így végig fél órát, hogy elkezdhess edzeni...

Mert az is közismert, bár keveset vagy nem eleget hangoztatott tény, hogy a szervezetünk a májban és az izmokban eltárolt tartalék szénhidrátot égeti el elsőre, ami általában 3-400 kalóriányi energia. Az kb. fél óra aktív futás során ég el. Ha ezen túl vagyunk, akkor jöhet szóba (megfelelő edzésmóddal persze), hogy az addig felhalmozódott zsírraktárt kezdje el égetni a szervezet. Csakhogy aki súlyosan el van hízva, az nem jut el idáig. Mert nemhogy fél óra, de tíz perc futás után már lóg a bele a szerencsétlennek.

Megint le kell írnom, hogy nem vagyok ellene semmilyen mozgásnak. Mozogni jó. De továbbra is úgy gondolom, hogy a nagyon kövér embereknek a mozgás, mint fogyóeszköz nem használható. Előbb le kell fogyni, előbb alkalmassá kell válni arra, hogy képesek legyünk értékelhető mozgást nyújtani. Amíg nem érünk be abba a tartományba, ahová ácsingózunk, addig csak vergődés meg szenvedés van.

És hogy jön ide Dr. House meg a matematika? Úgy, hogy a számok a barátaink...ha használjuk őket. Sok embert ismerek, aki hasra ütve "számolja ki" a kalóriákat, vagy sehogy sem számolja, mondván egy falat csokis keksz nem számít....vagy mondván, hogy csak megkóstoltam a tejberizst, elég puha lett-e. Ja, hogy 3-4-5 kanállal kóstolta...? A tömény cukros-tejes-rizses szénhidrátot....? Ami egy fogyózónak bizony ördögtől való...? Több száz kalória tűnik el így észrevétlenül az emberekben. Arról nem beszélve, hogy mennyi olyan kalória csúszik le, amit nem megeszünk, hanem megiszunk. A gyümölcslé egészséges, mint tudjuk....nem folytatom. A lényeg, hogy bizony az emberek hazudnak. Maguknak, elsősorban. Megengedőek, elnézőek magukkal szemben, és szemet hunynak.

Tudom, átéltem én is. Átéltem, hogy a közös családi fotókon a gyerekek mögé bújok, átéltem, hogy nem veszek tükröt a lakásba, hogy nincs mérlegünk, mert minek. Hogy figyelek arra, senki se fotózzon le. Hogy lepedőnyi ruhákba bújok, senki lásson meg a ruha mögött. Aztán jön egy egész alakos tükör a hálószobában, ami előtt ruhátlanul meglátom magam....és totál meghasonulás. Aki kövér, az tudja, miről beszélek.

Első kézből tudom, milyen átmenni egy ekkora átalakuláson úgy, hogy közben gyerekek, család, gondok...bőséggel. Nem könnyű. De a matek és az őszinteség sokat segít.