Megtalálni az egyensúlyt....

Ez a blog gyakran kanyarodik le a fogyás technikai ösvényeiről az elméleti okfejtés kesze-kusza mellékjárataira, de szerintem ezek a dolgok is legalább olyan fontosak, mint a gyakorlati oldal, hacsaknem még lényegesebbek. Végtére is az ember mit akar? Boldognak lenni, egészségesen, elégedetten létezni a világban.

Sokan vannak, akik nem tudják ezt megvalósítani, ilyen-olyan indokok miatt. Az életben vannak egyértelmű helyzetek, amiket nem könnyű megoldani. Például ilyen egyértelmű helyzet az, ha valaki súlyos mértékben el van hízva, és le kell fogynia. Láttunk már ilyet, sajnos elég gyakori, hogy a testsúlycsökkentésnek egészségügyi okai vannak. Ilyenkor a feladat egyszerű....mármint technikailag....le kell fogyni.  De hiába egyszerű a feladat, a megvalósítás soha nem az.

Vannak viszont nem egyértelmű helyzetek, amikor az élet tovább bonyolódik, és elakadunk már ott, hogy mi is a feladat? Mert a cél, hogy boldogan élni, az csak egy homályos, előttünk a távolban lebegő idea, amit maximum akkor tudunk majd érdemben értékelni, ha már az életünk végén járunk. Hogy sikerült-e vagy sem. Addig az úton haladva mindig ott van bennünk a kétely, a félelem, a gyanakvás, és a tanácstalanság. Szerintem mindenkiben, azokban is, akik kifelé nem ezt mutatják. Sőt, azokban talán méginkább.

A társadalmunk szinte már mindenütt a világon a pénzre épül, a haszonszerzésre, és elenyésző azon törekvések/tevékenységek száma, amik nem e körül forognak. A mai világban nem könnyű eligazodni, mert gyakran találjuk szembe magunkat azzal, hogy akár az egészségünk, sőt, a boldogságunk is árucikk lehet. Sosem tudni, mikor áll egy kutatás, egy cikk, egy behájpolt trend mögött valami rejtett profitvadász szempont. Az élet az embert gyanakvóvá teszi, és hajlamosak vagyunk nem elhinni, hogy akárkit a jószándék vezérel, nem pedig a személyes haszonzerzés.

A szép test ideálja koronként változott. A szépség maga egy nagyon szubjektív fogalom, így rendkívül eredményesen lehet befolyásolni. Egyre többször lehet látni elítélő véleményeket a szupermodellekről, a csontsovány lányokról és fiúkról, akiket a divatcégek vezetői felhasználnak a kollekcióik bemutatására. Ma már sokan vallják, hogy a szépség az nem egyenlő a kóros soványsággal.

Ugyanakkor ott van a másik ultraveszélyes pólus: amikor a 200 kilós emberek harsogják elégedetten, hogy ők igenis boldogok, és teljesen elfogadható a testük, és az emberek egy része tapsikol nekik, hiszen milyen fairplay, hogy elfogadják a testüket. Arról kevesen beszélnek, hogy 10, 20 év múlva mi lesz a helyzet az adott huszonévessel....hogy fog alakulni az élete...lesz-e neki cukorbetegsége, lesznek-e keringési rendellenességei, és a többi.

A helyes út szerintem - mint már annyiszor húztam elő ezt a vesszőparipát - a középút. Úgy hiszem minden embernél van egy súly-tartomány, amiben mozogva nincs egészségügyi kockázat, feltéve persze hogy a kondíció, a fittség, az erőnlét....adott. Konkrétan arról beszélek, hogy egy olyan ember, akinek van pár kiló feleslege, de mindezek mellett aktív, fitt, jó erőnléttel rendelkezik és egészséges, az összességében véve jobban rendben van, mint egy ultrasovány társa, aki ugyan XS méretű ruhákat hordhat, viszont vitaminhiányos, beteges, és kicsit sem fitt. Nyilván ezzel nem mondtam semmi újat, azonban jön a következő nagy kérdés:

Hol van a határ? Mi számít elfogadható túlsúlynak, és honnan kezdődik a jó erőnlét? Ezek azok a kérdések, amikben el kell merülnie mindenkinek, aki komolyan akar foglalkozni a testével/egészségével, mert ezek szerintem egyénenként változó tényezők. Az mindenesetre biztos, hogy ezen a bizonyos súly-tartományon belül hiába vagyunk rendben, ha képtelenek vagyunk elégedettnek érezni magunkat....vagy úgy is írhatom, hogy boldognak. 

Vegyünk egy példát: adva van egy ember, akinek van mondjuk 10 kiló túlsúlya...mondjuk már ez is magyarázatra szorul, de pontosítok: egészséges ember, akinek nincs a súlyából adódó egészségügyi gondja, de ő akkor érezné jól magát, ha 10 kilóval kevesebb lenne. Relatíve elég sok embert ismerek, akikre többé-kevésbé ráhúzható ez a séma. A felmerülő kérdés bennem az, hogy miért? Miért lenne boldogabb 10 kilóval kevesebben? Fittebb lenne? - Azt megoldhatja edzéssel is. Egészségesebb lenne? - Nem, hiszen a példánkban nincs eü. probléma. Az igazi válasz ez: Szebb lenne. 

Ezt véljük mindannyian, akik hasonló cipőben járunk. Szebbek akarunk lenni. Írhatnám, hogy tökéletesek, de ugye olyan nincs, és különben is az is relatív, mert kinek mi a tökéletes. Lassan 10 éve csinálom ezt a az egészet, és kialakulni látok végre valami igazságot....ami nem a vég nélküli fogyókúra, a koplalás, és a 23-as BMI. Ahogy tulajdonképpen az sem mindegy, hogy a kalóriákat mivel viszi be az ember a testébe. A kevés kalória is lehet ártalmas a szervezetre, és a sok is lehet jó. Biztos vagyok benne, hogy a kulcs ott van, hogy mit eszünk, és nem ott, hogy mennyit. Hangsúlyozom még egyszer: amiről most írok, az a hosszútávú, ideális súly-tartományon belül tartózkodásra vonatkozik, nem a vészhelyzetre, amikor valaki 200 kilós, mert ott tűzoltásra van szükség, nem hosszú távú, kegyensúlyozott stratégiára.

A saját tapasztalatom az, hogy ezen a mindenkinek más és más optimális/ideális/elfogadható/egészségügyi kockázatot nem hordozó/stb súlyhatáron belüli létezés, ez élhető életet nyújt. Onanntól kezdve, hogy én ez alá akarok menni, és ragaszkodok a 20-24 közötti BMI eléréséhez, ahhoz extrémbe kell menni. Extrém koplalás, extrém cardio....meg lehet csinálni, de vajon jó-e? Csak egyféleképpen jó: nekem magamnak, ha belenézek a tükörbe, és tetszik amit látok. A külvilágnak nagyjából tökmindegy, mert aki szeret, az elfogad 10 kilóval többen is, aki meg le se szar, annak tökmindegy, hogy hány kiló vagyok.....persze egész addig, amíg a látvány nem kiugróan sovány vagy kövér, mert akkor már nem szarnak le, hanem jön a megbámulás, kidumálás, szörnyűlködés, stb....

Szóval eljutok lassan arra az álláspontra, hogy van-e értelme extrém üzemmódban kínozni magam csak azért, hogy én elégdett legyek magammal? Akkor nem lenne jobb minden szempontból, ha mentálisan lennék képes arra, hogy elfogadjam magam, adott esetben 10 kilóval nehezebben? Bárki ha hozzám fordul tanácsért, segítségért, mindig azzal kezdem, hogy az első lépés a megállás. Meg kell állni, és végiggondolni: ki vagyok, mit akarok, hova akarok eljutni, honnan indulok, és miért megyek. 

Tudom, tudom....hűde mély gondolatok meg minden....de ha a lelki egyensúlyt el akarjuk érni, akkor muszáj átmenni ezeken a "mélységeken"...meg kell értenünk a saját motivációinkat, tisztában kell lennünk a céljainkkal ahhoz, hogy képesek legyünk megtalálni az egyensúlyt.

Menet közben

Amikor besűrűsödnek a dolgok, akkor pár hét elmúltával realizálom mindig, hogy hoppá, milyen régen nem írtam a blogomba...slőn: egy hónapja írtam kábé utoljára.

Sokminden történt és történik velünk, én azért legfőképpen az időjárás függvényében igyekszem minél többet biciklizni, és nagyon élvezem, hogy újra nyeregben vagyok. A kondíciómmal azt hiszem nincs gond, sőt az egyik útról visszatérve a strava jelezte, hogy személyes rekordot döntöttem az egyik szakaszon, amin rendszeresen járok évek óta már, úgyhogy juhéj. A biztonságom érdekében kaptam V-től egy még rikítóbb neon kabátot, raktam fel még egy extra erős féklámpát, és kerülöm az amerikai turisták által kedvelt városok környékeit....(pl. Kilkenny)

Lassan már leírhatom, hogy tendenciaszerű, hogy ilyenkor tavasz végén-nyár elején általában tele van a kanalam a kalóriaszámolással, és rendre "lázadozok"...ami nagyjából két irányba való mozgást jelent: egyfelől lazábban számolom a kalóriákat, és lazábban is eszem....gyakrabban csúszik be egy-egy nem kifejezetten megfelelő falat....a hétvégeken hajlamos vagyok az elhajlásokra. A másik irány, hogy igyekszem erősíteni magamban/magunkban azt, hogy igenis jól nézünk ki, korunkhoz képest igen fittek vagyunk, szóval semmi ok a szigorkodásra.

Néha Életem Értelme (feleségem) is velem tart, ha bringázni megyek, ilyenkor én jövök a "tank"-kal, ami egy vastag kerekű mountain bike, ő meg az én országútimmal....ilyenkor azért énnekem rendesen kell tekernem, hogy utolérjem....de tervbe van véve egy másik országúti bringa is...hogy egyenlő esélyekkel mehessünk :)

Közben sajnos változások álltak be a gyerekek egyetemi ösztöndíjával kapcsolatban: erősen levágták a pénzüket....ami azt jelenti, hogy Kari az utolsó évére hazaköltözik, és bejárós lesz, és Jancsi szintén így kezdi az egyetemet szeptembertől. Öröm az ürömben, hogy innen vonattal azért be tudnak járni Dublinba, és hogy elférünk, mert elég nagy a ház. Ettől függetlenül azért terheket ró ez ránk anyagilag, de meg fogjuk oldani természetesen.

Ennek a vonalnak a mentén a kocsit is lecseréljük...egy kisebbre, takarékosabbra (prius)...a régi nagy, szeretett óriás-bódénkat éppen próbálom eladni, de nem könnyű, mert itt Írországban valahogy megállt az idő, és mindenki leragadt a diesel-nél...az autók 90%-a gázolajos, és az a tévhit a benzinesekről, hogy azok nem jók, mert nem lehet velük hosszú távra indulni...nehéz ezzel vitatkozni...tipikus példa: helyi ember magyarázza a hybrid technológiát egy másiknak: van benne egy elektromos motor, és ha kifogysz a diesel-ből, akkor azzal tudsz tovább menni" - no comment kategória. Mindegy, ha elmegy a Galaxy, ha nem, mi már a toyotával fogunk tovább hömpölyögni...max veszek rá egy bringatartót vagy valami.....

Sokat foglalkoztunk mostanában a házzal is, annak ellenére, hogy bérlet....de vállalhatatlanná vált a rettenetes padlószőnyeg a nappaliban...úgyhogy (így a harmadik garnitúra ikeás óriásszőnyegek után)  a hétvégén raktunk le laminált padlót...így sokkal szebb, és takarítani is egyszerűbb lesz....a szőnyegpadlóból gyakorlatilag lehetetlen volt a kutyaszőrt normálisan kiszedni....

Nyaralással kapcsolatban is újítunk: kemping, Balaton....izgi, kíváncsi vagyok hogy sikerül, remélem jól fogjuk mi is magunkat érezni, és a srácok is....Zamárdiban leszünk, vettünk sátrat meg különféle felszereléseket...de még egy tetőboxot lőni kell a kisautóra, anélkül esélytelen az egész :)

Úgyhogy szépen haladnak a dolgok...a súlyommal kapcsolatban is azt látom, hogy évek óta ugyanaz a minta: én személy szerint örülnék egy 10 kiló mínusznak....de ahhoz extrémbe kellene váltanom, amit nem biztos hogy akarok. Túlzásba sem szeretnék esni, hiszen be kell látni: a test összképe többmindenből tevődik össze, és a mérleg által mutatott szám önmagában még nem minden: a kondíció, a testi erő, és az életerő is számít...nem beszélve a mentális komfortról...ezek között kell valamilyen egészségs, tartható balanszot találni...és törekedni annak a megtartására. Szerintem :)

Nyeregben - megint

Egy hónap híján két éve volt a balesetem, és azóta nem ültem biciklin - egész tegnapelőttig. Leakasztottam a falról a jó öreg Merida 100-asom, kicsit helyrepofoztam, leporoltam, és megültem. Elsőre nem akartam nagyot menni, 30 km-es karikát csináltam, és nagyon jól esett. Meg is vagyok elégedve magammal, mert a 26km/h feletti átlag egyáltalán nem olyan rossz ...persze saját magamhoz képest.

Az egy másik kérdés, hogy két olyan szitu is volt, amikor túl közel haladt el mellettem a türelmetlen autós, miközben megelőzött...sajnos ezzel nem lehet mit tenni...nem tekintik járműnek a biciklit, nem szabályosan előzik meg. Ahogyan sokszor embernek sem a biciklist....mert ugye nem fizet adót, biztosítást, (ami ebben az országban nagyon magas az autókra), éshát egyébként is, aki bringázik az minimum buzi :-/...elképesztő agresszió van az autósokban, ami szerintem legfőképpen azok miatt a bringások miatt lehet, akik a nagyvárosokban azért ülnek biciklire, mert akkor következmények nélkül hághatják át a KRESZ szabályokat. Tény, hogy ezeket a bicikliseket én sem szeretem. De szerintem ennek van egy olyan oldala is, hogy az autós irigységből gyűlöli a bringást. Az országúti biciklizéshez jó kondíció, állóképesség, elszántság, kitartás kell....tehát egyfajta show-off is az, amikor valaki teljes menetfelszerelésben országúti kerékpárral halad az úton. Nyilván sok olyan autós van, aki képtelen lenne fizikailag órákon keresztül tekerni egy bringát, mert nem elég fit hozzá, vagy nincs kitartása, vagy kényelmes...végülis tökmindegy...de innentől kezdve nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy megértsem, miért nem vagyok esetleg szimpatikus az országúton. Na mindegy....

Vadul bújom a netet, hogy mit kéne beújítanom a biztonságosabb biciklizés elősegítése végett...gondoltam arra, hogy szerelek fel hátra egy kis wireless kamerát, a kormányközépre meg egy monitort, hogy lássam, mi van mögöttem....ha valaki vadállat módon közelít, legalább fel tudjak készülni rá.....sőt, előre is mehetne kamera, és a képernyő lehetne osztott, így kímélhetném a nyakam, mert lefelé nézve, természetes testtartásban is látnám az utat előttem....kamerák vannak, de a kijelző elég problémásnak tűnik...talán egy nagyméretű tablet/telefon megfelelő lenne, ha nem akarna X idő után elsötétülni a képernyő, hogy spóroljon az energiával....De az is lehet, hogy elég lenne valami baromi erős, lézeres hátsó lámpa...nem tudom.

update délután: szép idő volt, kocsival lecsorogtam Dunkerrin-ig, vittem a bringát magammal, és onnan kerekeztem el Nenagh-ig, és vissza...45 km, 1óra és 45 perc alatt...hát jól esett, de azért csak 10 fok volt, meg aztán a vége felé a lábam is fázott, meg fájt is a sérült lábujjam...de összességében véve nagyon jól esett.

Körbenéztem a neten, hogy hogyan lehetne javítani a dolgokon, hogy az embernek egy nagyobb menet után ne fájjon a feneke, a könyöke, a válla, a csuklója, stb....és rádöbbentem megint, hogy a rekumbens bringa megint csak egy álom lesz nekem, mert nincs olyan isten, hogy könnyű szívvel kiperkáljak egy millió kemény magyar forintot érte....márpedig ott körül vannak az árak...majd egy másik életben talán ;-)...addig marad a csendes szenvedés :D:D:D

Húsvét, jó idő - és egy kis sérülés

Megint nem írtam egy ideje. Szóval az előző posztban emlegetett jó idő mostanság teljes mértékben jelen van, még a fűtést is le kellett állítanunk,mert túl meleg lett hirtelen. Az iskolában elkezdődött a húsvéti szünet, a srácok nagy örömére....és mivel az idő is szuper, ezért neki is álltunk a ház előtti nagy tengó meccseknek....és persze mezítláb, a betonon....mert meleg van...

A lényeg, hogy sikerült szétrúgnom a lábujjamat, lenyúztam a hegyéről a bőrt teljesen....gyakorlatilag három napja járni sem bírok, nem hogy focizni, tekerni, taposni, vagy bármilyen normál kardiót csinálni :-/

Drága feleségem ellátta a sebet, ma át is lett kötözve....mit mondjak....alacsony a fájdalom küszöböm, vagy nem tudom, de  nyöszörögtem folyamatosan, annyira fájt...pedig megittam az ijedtségre egy fél üveg Bombay-t, de az sem segített.

Mostanra már a jobb a helyzet, és mivel az egyedüli tevékenység, amit tudok végezni, az a súlyzós edzés (persze felpolcolt lábbal, hogy ne lógjon sokat), ezért most mindennap gyúrok....de kardiózni nem tudok....mondtam is a nejemnek, hogy lehet kövér leszek, de legalább izmos :-D

Azért csak csendesen leírom ma sikerült úgy belerúgnom az egyik kézisúlyba, hogy átvérzett a kötés, és vagy fél óráig sziszegtem utána....de ez már az én hibám, miért nem figyelek oda rendesen...

Amúgy rendben lezajlott a húsvét, nagy zabálások nem voltak, kis kalács, kis sonka, két rúd beigli karácsonyról lefagyasztva....mindegyik kölyök itthon volt, kivéve Hannát, ő nem utazott haza Münchenből....úgyhogy majdnem teljes volt a létszám....

Helyzetjelentés

Jön a tavasz megállíthatatlanul....egyre szebb az idő odakint, és engem egyre jobban busztergál, hogy nem biciklizem a balesetem óta. Ami már lassan két éve történt meg. Azóta a szuper bringám ott lóg a falon....leeresztett gumikkal, görbe kormánnyal, sérült nyereggel....és momentán halvány lila fogalmam sincs, mi lesz a jövő. Jó lenne visszaülni a nyeregbe, és nem csak szobabringát nyüstölni...de ez a baleset pont a legjobb részt vette el a dologból: az önfeledt szabadság érzését. Hogy itthon felpattanok, és heló....elmentem.

Szóval azért az nem lenne ugyanaz, hogy berakom a bringát a kocsiba, hogy elautózzak vele egy olyan helyre, ahol kiépített bringaút leállósáv fut végig az út mellett, mert ott talán nem gázol el majd senki. A legközelebbi ilyen pont kb 20 km-re van tőlünk, azaz 40 km-t kéne autózni azért, hogy a szabadban biciklizhessek, egy ismert útvonalon. Annyira azért ez nem vonz...ilyen alapon tekerhetem az itthoni szobabringát is :-/

A ketós étrendemet feladtam, azért írom továbbra is a bevitt szénhidrátot, meg a kalóriát is, de már nem akarom tovább terhelni magam a sok zsírral....jöhetnek a gyümölcsök végre, és a zöldségek is. A krémlevesek például....télen olyan finom brokkoli-krémlevest ettem Stockholmban egy étteremben, hogy ihaj....nem gondoltam volna, hogy ez ilyen finom is lehet. Úgyhogy nekiálltam én is ezeknek...a kedvenc a brokkoli mellett a zellerkrémleves lett....és hihetetlen, de a kamasz fiaim is szeretik :)

Ha már ételek, megint lehetett kapni a Lidl-ben magyar túró rudit....a múltkor csak egy csomaggal tudtam venni, és akkor írtam is a vezetőségnek, hogy micsoda dolog, hogy nem hoztak többet. Most viszont résen voltam, úgyhogy sajnos mindet megvettem, ami volt....három karton, harminc csomag, 150 darab....jelentem van még talán egy fél doboz, április 12-ig még jó, szerintem el fog fogyni. Párat én is ettem belőle, igaz, cukor van benne, de legalább könnyű számolni...egy darab 100 kalória és 10 gr CH :)...továbbra is a rossz vicc kategóriába esik, hogy 65 centbe kerül, ami fele annyi, mint Mo.-n, ahol készül...mindegy.

Jelenleg a kardiót erőltetem, nem edzek....de a terv az, hogy 1-2 héten belül elkezdem a gyúrást megint. A súlyom rendben van, de még pár kilót le akarok dobni, és csak aztán indítanám az edzést, végtére is az tömegnövelés vagy mi....a napjaim mostanság szobabringával kezdenek, reggelente 1-1,5 óra...aztán napközben erre tolok még 1 óra HIIT tréninget a taposógépemen, és általában este még egy fél órát vagy taposok, vagy bringázok. Mellette 2000-2200 kalóriát fogyasztok, mostanság napi 80-125 gram szénhidrát mellett.

Vízbevitelem a minimum 2 liter megvan, és naponta szedem a C, Bkomplex, multi, D vitaminokat, meg vasat, calciumot és glukozamint....ez így sok leírva....de nem baj, az étkezéseim messze nem tartalmaznam minden szükséges elemet, szóval kell a kiegészítés.

Ketós és nem ketós kaják

Túl sok mindenről nincs mit beszámolni, telnek a napok, továbbra is folytatom a ketós étrendet, bár a fogyás eléggé lelassult, az elmúlt héten mindössze 20 dekával lettem kevesebb. Tény, hogy eléggé egyhangú az étkezés, hiszen lekorlátozódnak a fogyasztható ételek, de hát ennek is nekifutottam már többször, hogy az egyhangúság nem feltétlenül baj. Nem kell mindig mindennek az evésről szólnia ugyebár. Mindezek mellett azért időnként próbálok valami újat kitalálni, rendszeresen követem a neten, ki mit alkot a ketogén vonalon. Nehezíti a dolgot, hogy azért nem elérhető minden itt, úgymint mondjuk az USA-ban, de azért lehet kreatívkodni.

Az egyik ilyen kérdés a panírozás megoldása. Egy idő után unalmassá válik a natúr csirkemell, és a keto keretein belül a liszt meg a zsemlemorzsa nem játszhat. Létezik egy az állatok bőréből készült morzsa, megsütik és ledarálják...számomra ez nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek, hiszen életemben nem bírtam ránézni sem a csirkebőrre például....na mindegy, a lényeg, hogy ez úgysincs itt nálunk.

Viszont találtam egy olyan receptet a neten, hogy pesto-val töltött csirkemellet először tojásba, majd reszelt sajttal kevert mandulalisztbe forgatnak, és serpenyőben ez szép bundát képez a húson, ami úgy fog kinézni, mintha ki lenne panírozva.....hát megpróbáltam, de nem egészen úgy volt, ahogy a neten láttam. A csirkemellekbe zsebet vágtam, dugtam bele egy kis cheddart, meg pestót, megforgattam a tojásban, és a reszelt sajt-mandulaliszt keverékben is, de úgy pergett le róla a cucc, mint kamaszgyerekről a "rakj rendet a szobádban" felszólítás.

Úgyhogy végül egy jénaiba pakoltam a megtöltött csirkemelleket, persze azért megforgattam a keverékben, valamennyi ragadjon rá....de a maradékot rászórtam az egész tetejére. Alufólia, sütőbe fél órára. Utána levettem a fóliát róla, és sütöttem még 10 percig, de a hőmérő szerint még nem volt jó...viszont már száradt ki a teteje....úgyhogy némi szakmai konzultáció után Verussal megkínáltuk két kocka vajjal, és visszatoltuk még fél órára, kicsit lejjebb véve a hőfokot.

Az eredmény tök jó lett, még Beninek is ízlett. Azért a többieknek csináltam rántott husit, Verus meg krumplipürét, mi meg friss salátával ettük a pestós mandulás csirkét. 

Most hosszú hétvége van egyébként, lévén szent Patrick nap....hétvégeken Verus amúgy is gyakran csinál süteményt, ezúttal a hűtőben régóta kallódó nagy vödör joghurtból csinált valami barackos kevert tésztát a srácoknak, én meg hogy le ne maradjak sütigyártás terén :).....csináltam egy kókuszos cheesecake-et....ami Marci fiamat idézve: "Ahhoz képest hogy ketó, egész jó" lett...

Recept nincs, mert a srácok valami blueray-es filmet néztek délután, és csak az én laptopom elég erős hozzá, úgyhogy azt kötötték a nagytévére....szóval a hozzávalókat csak érzésre dobtam össze....de a szokásosan: alsó rész mandulaliszt, kakaó, édesítő, sótlanvaj, a felső rész pedig kókuszvaj, krémsajt, eritrit, vanília, és kókuszreszelék, kávédarálón megküldve....nagyjából ennyi.

A tortában összesen 4 gramm CH van szeletenként, a pestós csirkében 15 gramm CH az egész tálban.

Vissza a ketóhoz

A március is eljött, és nem sokat írtam ide....mondjuk az elmúlt napokban nagyon sokminden olyan történt, ami igénybe vesz, ettől függetlenül azért mégiscsak egy hónap. Szóval a ketót abbahagytam, miután megtette a dolgát. Hat hét alatt durván 12 kilót dobtam le, ami ugyebár nagyjából az elsődleges célom volt. Viszont a következő héten, amellett, hogy továbbra is alacsony kalóriabevitellel éltem (napi 1600 körül), és továbbra is ment a 2-2,5 óra napi kardió...nos, így is az egy hét alatt majdnem másfél kilót híztam. Az egyetlen különbség az ezt megelőző hetekhez képest csak a bevitt szlnhidrát mennyisége volt. Az addigi átlag napi max 25 gr. után ezen a héten 125 gr.volt a napi CH bevitel. Ezt nem sikerült azóta sem megértenem, hiszen az összes szám abba az irányba mutat, hogy fogynom kellett volna és nem hízni.

Tényleg a szénhidrát lehet a ludas?

Summa Summarum, úgy döntöttem, akkor inkább visszatérek a ketóhoz még egy ideig, megpróbálom tovább csinálni, végülis elég jól bevált. És pár nap elteltével vissza is tért a fogyós trend, szóval azt hiszem jó döntés volt. Problémás tüneteim nincsenek, tolom a 3 liter folyadékot, eszem a vitaminjaim....sőt tegnap még alkottam is egy ketós csokissütit, ami extra finom lett, és csak 4 gramm CH volt benne egy szeletben. Igaz, 300 kalória :D:D:D Dehát csodák nincsenek, mint tudjuk.

Fiús hétvége volt, a lányok kiruccantak Párizsba, city-breakre, úgyhogy horrorfilmeket néztünk egész hétvégén :D...na jó, nem végig, de majdnem. Közben leesett a hó is, udén először...mikor ha nem márciusban. De most nem annyi, mint tavaly ilyenkor, éppencsak havasak-jegesek az utak....  

recept: Crust: 150 gr mandulaliszt, 60 gr kakaópor, édesítő (20 bogyónyi szódium-ciklamát (lidl)), 83 gr sótlan vaj, kicsi vanília. A vajat kicsit megolvasztottam, így kevertem össze őket.

Krém: 200gr philadelphia sajtkrém, 60 gr olvasztott étcsoki 81%, 100 gr édesítő (eritrit néygszeres édességű, ledarálva porrá)...ehhez még raktam kis skinny syrup-ot, peanut butter cupcake ízűt, de gondolom ezt lehet mással is helyettesíteni, valami aroma, vagy bármi....ennyi.