Régi barát

 Büszkén tettem közzé a közösségi oldalon, hogy akkor énnekem sikerült április hónapban 1000 km-t bicikliznem. Nagyjából azért szoktam megosztani az ilyesmit, mert egyrészt nyilván imponálni szeretnék az ismerőseimnek, másrészt megosztom az örömömet a sikerem felett...és nem utolsó sorban azért, mert aki engem ismer, az tudja rólam, hogy tizenévvel ezelőtt még 200 kilót nyomtam, és gyakorlatilag mindenki úgy nézett rám, mint egy menthetetlenül elhízott szerencsétlenre.

És ilyenkor jönnek a kommentek, a lájkok, amiknek én nagyon örülök. Virtuálisan hátba veregetnek a haverok, és adott esetben még a távolabbi ismerősök is elismerésre méltatnak egy lájkkal vagy egy gratulációval. Szuper. És akkor valaki, akit 30 éve nem láttam, nem beszéltünk, de ismerősök vagyunk a faccebook-on, hiszen együtt jártunk iskolába, sokat lógtunk együtt, és nagy barátok voltunk kamaszkorunkban...,és bejelöltük egymást valamikor tán még a történelem előtti időkben...naszóval azt írja nekem a srác, hogy ez igen, és hozzá teszi, hogy az apósa, aki 62 éves, két nap alatt 800 km-t teker le.

Lenyűgöződtem, és már lelki szemeim előtt láttam, hogy a srác nyilván egy kaliforniai atlétacsaládba házasodott be, és ki tudja ki lehet az apósa....de ugye csak bassza a csőröm, utánanézek. Ott a facebook, kb 2 perc alatt ott virít a képernyőn az egész család, az após is...egy normális-átagos pali, vidéken dolgozik, van egy kis vállalkozása, stb. Nem kaliforniai atléta. Miért nehéz ezt nekem megérteni?

Azért, mert ahhoz, hogy valaki 2 nap alatt 800 km-t tekerjen, vagyis napi 400-at, ahhoz mondjuk az kell, hogy mind a két nap mondjuk 10 órán keresztül megállás nélkül, 40km/h-s átlaggal nyomja. Itt hozzá teszem, hogy nekem ideális körülmények között 25km/h örül van az átlagom. Ha megtolom, elérhetem a 30km/h-t, ha hegyen-völgyön megyek, inkább csak 20km/h. Tehát a 40 az sok. Ha viszont egy átlag 25km/h-val számolok, az azt jelenti, hogy 16 órán keresztül kell menni ennyivel, hogy összejöjjön a 400. Mondjuk reggel hattól este tízig. Közben meg kell állni inni, enni, üríteni. Aztán csucsuka, és másnap újra. Nézzük meg, egy profi milyen számokat tud produkálni:

Kerestem egy profi atlétát, aki előadást tart arról a youtube-on, hogy hogy hogyan tegyünk meg 400 km-t és közben mit érdemes enni/inni, hogy pihenjünk, stb. A strava-n ha megnézem ugyenennek a profinak az adatait, (aki nem egy 62 éves, magyar vállalkozó), akkor azt látom, hogy egy 400km-es út során ő 21,3 km/h-s átlagsebességgel ment, és 19 óráig tartott neki.  Csak halkan jegyzem meg, előző és következő napon is pihent. Tehát nem indult újra mondjuk 4 óra alvás után, hogy újra menjen egy másik 400-ast :)

Mi következik ebből számomra? Hát, ezeket tudom feltételezni:

• Vagy az illető apósa professzionális atlétákat megszégyenítő módon bringázik - a szabadidejében,
• Vagy van valami olyan "mellékes" információ, hogy mondjuk eletromos bringával, vagy rekumbens bringával tette meg a 2 nap alatt 800km-t....ami azért erősen más kategória
• Vagy valami félrement, és téves az információ

Ami viszont mindegyik esetben kérdés nekem: vajon miért volt fontos megemlíteni ezt annak kapcsán, hogy elismerését fejezte ki a srác a teljesítményemmel kapcsolatban. "Tök jó, ügyes vagy, mentél ezer km-t egy hónap alatt, de 62 éves apósom két nap alatt megy közel ugyanennyit" ??

Na mindegy, ezt most jól kiírtam magamból. :)

Ezer

 
Valamikor hónap közepén találtam ki, hogy de jó lenne menni 1000 km-t áprilisban, biciklivel. Dacára annak, hogy Húsvét is volt, meg derékfájás is, meg ultra sok esős nap, mára, 28-ára sikerült is. 1014 km van mögöttem ebben a hónapban.

A mai menet rádaásul egy merőben új útvonal volt, át a hegyen, féltem tőle, menni fog-e....iszonyat emelkedők, és eszelős lejtők....cserébe lélegzet-elállítóan szép táj. Sajnos 2 fokos volt a reggel, így melegen kellett öltöznöm, kesztyű, baklava balaklava, 4 réteg felső ruházat, hosszú nadrág és duplazokni. persze amikor levegőért kapkodva izzadok a nyeregben, ezek azért nem tűnnek olyan fontosnak :D:D:D. 

Ráadásul próbálom használni a technikát is....azaz a laptopomon megtervezem az utat, ráküldöm a telefonomra, és akkor a google gps-e navigál a fülembe...tönkrement a blue-tooth-os füles, úgyhogy zsinórossal kell menni, ezért szét is vágtam a mobiltartóm alját, hogy be tudjam dugni a dugót.  Persze a google szokásosan nem egyszerű....de végülis használható. Amikor negyedszerre kellett satufékeznem, és visszafordulnom összeszedni a kirázkódott kulacsaimat a bringáról, akkor inkább kiszedtem őket a tartókból, és a hátizsákomba száműztem őket.

Majd ha szép idő lesz, újra megyek erre, szerintem akkor nagyobb élmény azért. Meg kéne vennem normálisabb mobiltartót is, ez nagyon gagyi, csak tok nélkül fér bele a telefonom, és ha akarok fotózni, elég bonyolult megállni, megállítani a podcast-ot vagy a zenét, kihúzni a fülest, kicsatolni a tépőzárat, és kiszedni a telefont, de óvatosan, mert csúszik mint az angolna....apropó zene, rákaptam a podcastra, vagy a Bochkorék reggeli műsorát hallgatom meg, vagy az Abaházy Csaba presszó-s beszélgetéseit. Kellemesen leköti az ember figyelmét, és legalább képben vagyok kicsit a magyar aktualitásokkal :)

Közben sajnos a fogyás nem akar tovább mozdulni. 13,8 kg-t fogytam a januári súlyomhoz képest, de ez eléggé stagnál már hetek óta, pedig napi több órát tekerek, és mellette kontrollált kalóriabevitelem van. Igaz, nem ezer kalória, inkább 2000-2500 körül. Megtapasztaltam, milyen, amikor leesik az ember cukra a terhelésre, szóval nem merek energia nélkül kimenni az utakra, de inkább élek így, minthogy ne mozogjak semmit, és 1000-1500 kalórián éljek.

Szokás mondani, hogy nem olyan bonyolult a fogyás, csak egyél kevesebbet, és mozogj többet. Szimpla matek. Pedig biztos hogy nemcsak ennyi. Van akinél működik ez így, és nyilván az úgy gondolja, hogy aki másmilyen, az nyakló nélkül zabálja a cukrot, azért nem tud lefogyni. De ugye ott van a kor, a genetika, a mikrobiom, a hormonok...ezt már kifejtettem párszor.

Végülis mindegy, remélem az időjárás megengedi, hogy sokat menjek idén...ja, és persze a bringa is bírni fogja....párszor leugrált a lánc a lánckerékről....utána kellett olvasnom, mi lehet az....végül kizártam minden mást, maradt, hogy biztos a lánc kopott el (tavaly cseréltem)....azt olvastam egy oldalon, hogy újonnan minden láncnál 12 szem hossza pontosan 1 láb, azaz 30 cm és fél milliméter. Ha 2 mm-nél többel hosszabb, akkor cserélni kell, de ha három milliméternél is nagyobb a differencia, akkor a kazettát is cserélni kell a hátsó keréken. No, lemértem, ami rohadtul nem volt egyszerű, mert a szemem már nem annyira jó...persze van szemüveg, de akkor is...mindegy, megmértem, szerintem ha nagyobb is, maximum 1-5 TIZED milliméterrel, szóval a lánc marad. Mák, mert ez is vagy 30-40€...ugyebár az eredeti nyolcsebességes rendszert 10 sebességesre cseréltem, így láncból is keskenyebb kell. 

Nem tudom, hogy lesznek a korlátozások a jövőben, de jó lenne Marcival legurulni egy szuszra a tengerpartig.....már megbeszéltük, hogy ketten mennénk, Verus, Beni, Jancsi jönnének utánunk kocsival úgy, hogy lent a parton találkozzunk...kicsivel több csak, mint 100km...de szerintem jó buli lenne. Sajnos csak két komolyabb biciklink van, így egyszerre csak ketten tudunk indulni....van még két másik, de azok mountain bike-ok. Jók azok is, de hosszú távra halál lenne bárkinek azokkal a traktorgumikkal :):)

Hát, ha így lesz, mindenképpen ledokumentáljuk, akárhogy is zajlik majd le :)

Nehéz szerelem

 

Nagyon élvezem, hogy végre jobb lett az idő, és mehetek. Mármint a biciklivel. Fittség, fogyás, életmód kérdésében elég sokszor megkapom, hogy azt mondják: "jó, hát te sokat szeretsz biciklizni..."...tulajdonképpen kimondatlanul ott is van a "tehát neked könnyű"...pedig nem az. Illetve lássuk, kinek mi a könnyű..

Mondjuk azért azt hagy írjam le, én eléggé megutáltam a "nektek könnyű" meg a "szerencsétek volt" típusú megjegyzéseket. Tizenéve jöttünk el Magyarországról, hat gyerekkel, bele a totál ismeretlenbe, minden előre megbeszélt állás vagy pozíció, vagy tutiság nélkül. Mindenünket (na nem volt sok) pénzzé tettük, hogy belevághassunk, és az ismerőseink jelentős része vagy szimplán hülyének nézett, vagy nagyon felelőtlennek, meggondolatlannak...és ezek az emberek mind arra számítottak, hogy 5 perc múlva úgyis visszakullogunk, és megint a nulláról, vagy inkább a mínusz sokról kezdünk mindent. De nem így lett. KIZÁRÓLAG magunkra támaszkodva felálltunk, beintegrálódtunk, és életem/életünk legkomolyabb eredményének érzem, hogy a gyerekeink sorra diplomáznak le Írország vitathatatlanul legnevesebb egyetemén. És tudósok, jogászok, stb. lettek/lesznek. Persze mindez mögött nagyon sok lemondás, áldozat, munka, szenvedés, akarat, kitartás és erő van a részükről, és a mi részünkről is, amit mások előszeretettel intéznek el annyival, hogy "szerencsétek volt"....Meg "nektek könnyű volt, mert....". 

Ezek mögött a félmondatok, beszólások mögött nettó menekülést látok, olyat, amikor másvalaki sikerét hozzá kell kötnöm a szerencséhez, vagy a véletlenhez, vagy bármi olyanhoz, ami ugye nekem nincs, és én akkor feloldozást nyerek, amiért nekem nem jön össze az, ami a másiknak. Irigység? Utálat? Inkább csak félelem, és gyávaság. Ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy önmagunkat bíráljuk, nem ahhoz, hogy a másikat elemezzük. 

Az életmód...a fogyás...a visszahízás elleni küzdelem is ilyen. Nekem tehát könnyű, mert én "szeretek biciklizni".....100+kilósan 50-60-70-80 km-eket megállás nélkül letekerni lassan 50 évesen. Lássuk, mi szeretni való is van benne: 

20 kilométer után az embernek kábé mindene fáj. A segge, a combja, a dereka, a válla a nyaka, a könyöke és a csuklója. A nyergen ülés, miközben folyamatosan mozgunk, eléggé ki tudja kezdeni az ember hátsóját, pláne ha nem harminckilósan lobog valaki a biciklin. Elméletileg két terület van a két farpofán, ami érintkezik az ülőrésszel. Jobb helyeken úgy csinálják, hogy fenéklenyomatot vesznek a hátsóról, és számítógéppel tervezik meg a nyerget hozzá, ami tökéletesen illeszkedik és a legkevésbé töri fel a popót. Namost ezzel szemben nekem a 4 éve Lidiben vett 15eurós nyergem van, és örülök neki, hogy már megszoktam, és tudom, hogy időnként fel kell állni a biciklin, és "prosztata gyakorlatokat" kell végezni ahhoz, hogy majd ne fájjon a pisilés, ha egyszer leszálltam több óra után a kerékpárról.

Amikor egy komolyabb emelkedő jön, ráadásul hosszan, mert mondjuk nem egy vasúti felüljáró az, hanem egyszerűen olyan a táj topológiája, akkor koncentrált össz-izommunkára van szükség, hogy az ember feljusson a végére. Belekapaszkodok a kormányba, és gyakorlatilag az egész testem megfeszül, ahogy taposom a pedált. Ilyenkor szinte érzem, ahogy a derekam segítségért kiált, de nem lehet megállni, mert akkor sosem jutok fel.

Hogy normális tempóval haladjak, a nyeregpozíciót elég magasra kell állítani, így a derekam nem egyenesen áll, hanem folyamatosan hajolok előre, és a nem könnyű felső testemet a karjaimmal támasztom meg a kormányon. Az izmaim megvannak hozzá, csakhogy az órákon át tartó folyamatos terhelés a könyökömet és a csuklómat is elég hamar kikészíti. Ha lejjebb raknám a nyergemet, akkor viszont a térdeimmel szúrnék ki, amik szerencsétlenek így is elfáradnak mondjuk a 30-40-edik kilométer után, és minden hajtásnál nyilall, meg szúr. Hiába, a 200 kilós múltam meg a korom az adott és ezen már nem tudok változtatni.

Nem folytatom, pedig még a nyakam nem is említettem, hiszen folyamatosan felfelé kell feszíteni, hogy lássam az utat, meg forogni, mielőtt kikerülök valamit, hogy lássam, jönnek-e mögöttem. A lényeg, hogy a fáklyásmenettől legalább olyan messze vannak ezek az én bringázásaim, mint mondjuk a leányálomtól. Máshogy fogalmazva: qrvára elfáradok, mire visszaérek. Nehéz a lépcsőn felmennem az emeletre, vagy leguggolni kivenni a mosást a gépből, vagy lehajolni felvenni a dohányzóasztalról valamit. Vagy csak kezet mosni a mosdóban, mert ebben a házban (is) minden a 160 centis emberekhez van igazítva, mi meg mindketten ütjük a 180-at.....

Szóval. Ja. Szeretek biciklizni. De véletlenül se gondolja senki, hogy ez könnyű szerelem. Igen, szeretek tekerni...mert gyerekként SOHA nem volt biciklim, anyámék sosem voltak hajlandóak venni....azt mondták, veszélyes, de szerintem csak sajnálták rá a pénzt vagy a fáradtságot. Mindig vágytam biciklire, és irigykedve néztem az osztálytársaimat, vagy a lakótelepi srácokat, akik boldogan bringáztak egész hétvégén. Aztán volt egy korszakom, hogy nagyon hosszú ideig voltam annyira elhízott, hogy fizikailag sem tudtam volna biciklizni. Nemcsoda, hogy most, amikor végre képes vagyok rá, és megtehetem, akkor felülök, és megyek ha jó az idő. Gyerekes örömmel tölt el, hogy mondjuk megteszek 70 kilométert úgy, hogy nem használok üzemanyagot hozzá, csak a saját testi erőmet. Boldoggá tesz a tudat, hogy én erre képes vagyok.

Még akkor is, amikor jönnek a kis mindennapi bosszúságok: elkopott gumik, elpattant küllők. szétszakadt mobiltartó-táskák, kinyúlt láncok, kopott kazetták/lánckerekek....vagy olyan, mint pár napja volt: hogy ollóval kellett levágnom magamról a bringás-dzsekit, mert beállt a cipzárja, és egyszerűen nem tudtam lehúzni magamról. Még akkor is, hogy 2 balesetem is volt már, és minden alkalommal bennem van frász, amikor hallom, hogy jön mögöttem valami jármű. Még akkor is, ha tartozékként a szerszámok, a kispumpa, a pótbelső mellett mindig ott van a fájdalomcsillapító is.

Mindezen leírtak mellett tény, hogy imádok gyorsan menni a bringával (mai csúcssebességem 64 valamennyi volt :), és szeretem, hogy eljutok vele olyan helyekre, ahova bicikli nélkül bajosabb lenne...

Önkép

 

Tudom, írtam már erről (...is...miről nem LOL)..de direkt nem olvasom vissza, hogy ne befolyásoljon...szóval megint feljött a téma, hogy pozitív önkép. Konkrétan egy tévéműsorban szereplő stand-up-os csajról beszélgettünk, akit beválasztottak valamelyik üzletlánc pozitív énkép-programjába reklámarcnak. Egy túlsúlyos fiatal hölgyről van szó.

Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor bennem, sajnos általában sokkal több, mint ahány válasz. Az biztos, hogy támogatom én is azt, hogy az ember legyen pozitív. Lehetőleg mindenben, persze az Önképében is. De mit is jelent ez? Lehetek pozitív úgy is, hogy elfogadom a testem olyannak, amilyen, és nem akarok tenni azért, hogy jobb/egészségesebb legyen? Akkor nem csak simán lusta vagy tunya vagyok? Illetve lehetek büszkén magamat elfogadó, pozitív énkép-harcos reklámarc úgy, hogy közben harcolok, dolgozok, küzdök a jobb testért, vagy ez egyben azt is jelenti, hogy elfogadtam ezt ami van, és azt vallom, hogy ez így jó. Erre vagyok büszke, és ezt hirdetem, hogy fogadjuk el magunkat....??

 Lehetek pozitív úgyis, hogy elfogadom az anyagcserém, a genetikám, a körülményeim, a lehetőségeim....és mindezek mellett törekszem arra, hogy minél jobb, minél fittebb, minél egészségesebb testet alakítsak magamnak. ÉS mindeközben hirdetem, hogy légy pozitív, és fogadd el magad. DE közben bátorítalak arra, hogy törekedj az egyre jobbra. Ahogy csak tudsz.

Ez csak nekem ilyen kusza? Mert a gondolataim is hasonlóan nehezen követhetők ám, mint a fenti mondataim. Én eddig életem során úgy alakultam, hogy mostanra már szeretek nem könnyen ítélkezni, és szeretem elfogadni mások élethez való hozzáállását. De vajon hol van a határ az önmagunk elfogadása és a lustaság között?

Én azt mondom, hogy az egészség-betegség egy jó irányadó lehet. Ha valaki túlsúlyos, de ez a túlsúly nem jelent számára egészségügyi kockázatot, vagy problémát, akkor csupán esztétikai "kövérségről" beszélünk, ahol igenis van létjogosultsága annak, hogy fejlesszük magunkban a pozitív énképet. Hogy ne legyünk elégedetlenek a kinézetünkkel, hogy ne akarjunk ötvenévesen tizenhétnek látszani. Hogy megértsük azt, hogy a kinézetünk kettő emberre tartozik, és igazából ez a két ember is nagyjából az összes, aki foglalkozik vele: önmagunk, és a partnerünk. Ha van. Ha nincs, akkor csak önmagunk.

AZ igazság az, hogy se a szomszédot, se a boltban a pénztárost, se a banki ügyfélkezelőt, se a kalauzt a vonaton.....nem érdekli az, hogy hanyas a béemmink.....én így látom.

És ha az ember nem cukorbeteg, nincs magas vérnyomása, nincs keringési problémája, rendben van az endokrin-rendszere, szóval kizárólag esztétikai kérdést képez a túlsúlya....akkor talán egyszerűbb a saját esztétikai értékrendünket átvariálni, mint koplalni egy életen át.

Megint Norbi, meg minden más...

 Megint attól hangos a sajtó, ahogy az országunk nagy fitness-guruja mit és hogyan nyilatkozott ki. Ti. hogy nem a férfi kezdődik 100 kg felett, hanem a vágódisznó. És hogy mennyire undorító ha egy túlsúlyos férfinak "gorillacsöcsei" vannak. Persze özönvízszerűen jönnek a mémek, a kigyúrt 100 kió feletti színészekről, hogy akkor ők lennének a vágódisznók....de félretéve a viccet, van két meglátásom ezzel kapcsolatban.

1

Az elmúlt időszakban többször jutottam arra a következtetésre (és nem csak elméleti alapon), hogy a túlsúly egy ember életében rendkívül összetett tud lenni. Illetve az ok, amiért a túlsúly ott van. Alkat....genetika...anyagcsere....mikrobiom....endokrin rendszer....és a sor végén természetesen ott van az életmód is. Azért a sor végén, mert ez az egyetlen, amivel kapcsolatban egyértelműen tehetünk a puszta viselkedésünkkel. Hogy mit, mennyit eszünk, és hogy mit, mennyit sportolunk. Ez a két tényező, amire hatni tudunk a cselekedeteinkkel...a többire nem (vagy csak nem hétköznapi módon).

Megtanultam, hogy vannak olyan emberek, akik semmit, de semmit nem sportolnak, és totál nem érdekli őket, mit esznek össze, meg mennyit....és soványak...és vannak olyanok is, akiknek az egész élete arról szól, hogy mit eszik, meg mennyit, hogy mit tud sportolni, hogy mi egyebet tudna tenni a túlsúly ellen...és mégis túlsúlyos. A két ember közül ki él tudatosabban? Nyilván a kövér....de ránézésre nagyon könnyű elítélni, megszólni, gúnyolni, és pálcát törni felette. Könnyű és igazságtalan. Persze nyilván vannak olyan kövér emberek is, akiknek a kövérsége szorosan összefügg az étkezési és a sportolási szokásaival....de pusztán a kinézet alapján elítélni valakit nettó fasizmus. Szerintem.

Tény, hogy nem mindig könnyű így látni a dolgokat. Látsz az utcán egy elhízott fiatalt, pillanatok alatt kialakulHAT benned az a gondolat, hogy biztos sokat eszik és tunya, azért kövér. Nem is hibáztatom nagyon az átlagembert ezért. De ha valaki valaha is foglalkozott ezzel a témával, akkor tudnia kellENE, hogy ez sosem ennyire egyszerű. Namost a Norbiról azt hiszem elmondhatjuk, hogy valaha foglalakozott ezzel a témával. Éppen ezért nem értem, hogy miért kell lealáznia minden túlsúlyos férfit ennyire alpári és közönséges módon.

2

Talán nem mondok/írok hülyeséget, ha azt mondom, hogy a Norbi által felépített biznisz a kövérekre épül. Szerintem zömmel a túlsúlyosak azok, akik vásárolják a termékeit...hiszen azoknak készülnek, akik fogyni akarnak. Aki szép sovány, sokat mozog, annak nem kell a norbi féle kakós csiga ötszörös árért. Vagy megeszi a normál cukros-lisztes verziót, és nem lesz tőle kövér, (mert ledolgozza, vagy mert nem az a típus), vagy nem eszik egyáltalán kakaós csigát, mert annyira egészségesen akar élni, hogy eleve eltolja magától az ilyesmit.

Szóval ezzel a dumával nem abba a kézbe harap bele, ami eteti? Okos dolog alázni azokat, akikből megélni szeretnék? Persze lehet, hogy már akkora király, hogy megteheti, nem tudom. Talán így van. Viszont ettől még baromira nem lesz szimpatikus.

Harmadik pontként azért azt is odatenném, hogy ugyebár tudni lehet a Norbiról, hogy súlyos gerincproblémája van, és konkrétan nem lehet kövér, mert nem bírná a gerince a terhelést...ergo egészségügyi kondíciók miatt kell relatíve soványnak maradnia. Viszont akkor ez hasonló lehet ahhoz a helyzethez, ha egy cöliákiás ember kampányolna a glutén ellen, és fényezné magát, hogy ő milyen frankón meg tudja állni, hogy nem eszik gluténtartalmú ételeket. Ja, mert NEM EHET. Azt senki sem tudja, hogyha Norbi full egészséges lenne, és nem lennének gerincgondjai, akkor vajon mennyire figyelne a súlyára....?

*

Más téma: A második defektem után rá kellett jönnöm, hogy a biciklimen lévő külső gumik papírvékonyak már, és nyilván ezért szállnak el sorra a belsőim. Úgyhogy vettem két kevlárbetétes külső gumit a biciklimre.....kíváncsi vagyok. Közben mivel sokkal keményebb, mint a normál gumi, elég nehéz felrakni a kerékre...illetve nem nehéz, csak kicsinálja az ember kezét....felraktam, összeszereltem, majd konstatáltam, hogy rossz forgásirányba tettem fel....úgyhogy újra le, szét, megint össze. Erre ma reggel jövök le, és lapos a hátsó....úgyhogy megint szétszereltem, kiszedtem a belsőt, megkerestem rajta a lyukat, megnéztem a felnit, nincs-e sérülés rajta....valami spén vagy valami csorba, ami bánthatja a belsőt....de nincs, vagy legalábbis nem láttam/éreztem. Úgyhogy összeraktam újra....és reménykedem, hogy jó lesz.

Már csak 1 belső maradt....pár napja rendeltem 4-et....a két külső gumi se volt olcsó...ilyenkor mindig az van bennem, hogy el kéne adni az összes biciklit a francba.....a két országúti már lassan darabonként is többet ér, mint az autónk :-o

Marci kisfiam kért tanácsot: nem tud hízni! 186 centi, 75 kiló, mindennap edz, fut, súlyzózik, olyan teste van, mint egy görög istennek....szerintem semmi zsír nincs rajta....de hízni szeretne szegény :D:D:D mondtam neki, én szívesen átdobnék 10-20 kilót, aztán azt kigyúrhatná magán :) De ez sajnos nem így megy. Marad a sok szénhidrát meg a zsír.....azt tanácsoltam neki, próbáljon meg 3000-3500 kalóriát megenni minden nap, akkor biztos elindulnak a kilók. Hiába, mindenkinek megvan a maga keresztje :D:D:D:D

Az élet nem mindig habostorta.

 

Írok pár sort, bár igazán jobban szeretek írni a pozitív dolgokról, dehát a rossz is az élet része, álszent dolog lenne úgy tenni, mintha mindig minden rózsaszínű lenne, nem? De.

Szóval rossz, hogy megint beállt a derekam, ironikusan április nyolcadikán, ami azért érdekes, mert Január nyolcadikán állt be legutóbb....igaz, annyira nem szar, mint akkor volt, de azért elég szar ahhoz, hogy ne merjek ráülni a biciklimre, pedig mehetnék, mert az idő is okés, és energiám is lenne hozzá. De nem merek, mert élénken él bennem az emlék Januárról, amikor még feküdni sem tudtam fájdalom nélkül. Most ennyire nem rossz a helyzet, de félek, hogy rosszabb lenne, ha erőltetném magam.

Lehet, hogy ennek is köze van hozzá, nem tudom...de tény, hogy a fogyásom megállt most pár napja több mint egy hete, pedig a számok alapján ez nem indokolt egyáltalán. Frusztráló tud lenni, hogy mondjuk a 2600 BMR értékhez képest eszek 1200 kalóriát, és másnapra több mint egy kilóval többet mutat a mérleg, mint előző nap. A 2600-as BMR gyakorlatilag azt mutatja, hogy ennyi kalória elfogyasztása mellett, NULLA mozgással tartom a súlyom. Ha mozgok mellé még, akkor több energia kell, evidens. Egyszer-egyszer belefér az ilyen, de mondjuk napokon át ez a trend elég rossz. Igaz, nőni nem nőtt a súlyom, csak stagnál...de az adatok alapján lefelé kéne mennie.

Sokminden lehet emögött...ahogy írtam, a betegség is, mert nyilván gyulladás van, és az azt jelenti, hogy a szervezetem küzd, gyógyul, tehát nyilván ilyenkor megváltozik az anyagcsere is. Aztán a vízháztartás is bezavarhat...ha az ember sós dolgokat is fogyaszt, akkor a só megkötheti a vizet, ami szintén okozhatja a plató-effektust. Aztán ott van a hírhedt "túl kevés kalóriát eszem" nézőpont, hogy ilyenkor a test vész-üzemmódba kapcsol, és jobban tartalékol...mondom, sokminden lehet.

Viszont biztos vagyok abban, hogy ennek komoly pszichológiai konzekvenciái vannak. Szinte fizikailag érzem azt az érzést, hogy " jólvan akkor bassza meg"...ami nem megy az nem megy, teszek rá, és eszek rá....nagyon könnyen és gyorsan el lehet jutni ide, pláne ha az ember egyébként is rossz hangulatban van. Amire lássuk be, most azért van apropó, ha a világjárványt nézzük, meg az oltások körüli politikai meg társadalmi harcokat. Karantén van, maszkviselés van, korlátozások vannak, drágulás van, hiány van....ez mind-mind nem segít az embernek túllendülni vagy kitartani.

Pedig muszáj. A plató effektusnak ugyanis ez az egy megoldása van: kitartani, és nem elhagyni magunkat. Mert egyszer véget ér. Aki csinálta már, az tudja. Tény, hogy öregszik mindenki...sajnos én sem vagyok kivétel, és tisztában vagyok azzal, hogy a test az öregedéssel veszít a rugalmasságából, a gyorsaságából....az anyagcsere lassul, a folyamatok nem pörögnek úgy. Kompenzálni lehet a sok fehérje fogyasztással, a mozgással, de  megállítani vagy visszafordítani nem lehet.

És akkor még mindig ott van a két nagy tényező: a genetika és a mikrobiom. Egyértelmű, hogy genetikailag mindenki más, és nemcsak a szemszínre gondolok, hanem a testalkatra, az anyagcserére, a víz-háztartásra, a neuro-endokrin rendszerre...egyszóval azokra a dolgokra, amik igenis nagymértékben befolyásolják a kinézetünket és azt, hogy mennyire kell megharcolni azért, hogy elégedettek legyünk a látvánnyal, ha a tükör elé állunk.

A mikrobiom viszonylag új fogalom nekem, pár éve még nem tudtam mi az...de ma már tudom, hogy a beleinkben élő baktériumok összessége, amik eléggé komolyan beleszólnak a testünk működésébe. Ez és a genetika lehet annak az oka, hogy ugyanolyan energiabevitel mellett valaki kövér vagy sovány. Sok családban van, hogy a gyerekek közül az egyik kövér, a másik nem. Pedig ugyanaz a háztartás, ugyanaz a rendszer, vélhetően ugyanolyan ételek és ugyanolyan ingerek....mégis az egyik gyerek így reagál, a másik meg úgy.

Faggatom néha szegény immunológus gyerekemet erről, hogy mit lehetne csinálni a mikrobiom megváltoztatásához...azt mondta, a prebiotikumok segíthetnek....asszem a banánban van ilyesmi. Állítólag volt olyan kísérlet, ami a széklettel volt kapcsolatos....A 2013 óta engedélyezett székletátültetés lényege, hogy egy egészséges donor bakteriális sokfélesége hasznára válhat egy szegényesebb bélflórával rendelkező egyénnek.....ezt most inkább nem gondolom tovább.

Szóval most pihennem KELL....így pl. van időm a billentyűzetet püfölni....de nagyon utálom, nagyon nem én vagyok....ráadásul a mozgást nem tudom felhasználni arra, hogy a gyökér platón túljussak.