Thursday, 24 September 2015

Személyiségfejlődés

Néha az ember rádöbben olyasmire, ami saját magával kapcsolatos. Ez úgy egyébként általában üdvös, mert legalább valamilyen részben eloszlatja a kétséget...már ha van. Normális esetben ez mindenképpen személyiségfejlődéshez vezet, hiszen valamilyen irányba továbbhaladunk. Természetesen az is egy irány, ha ugyanarra megyünk tovább, mint eleddig, de maga a tény, hogy látjuk, láthatjuk, merre is tartunk, az mindenképpen többletinformáció.

Talán ködösen fogalmazok. Pontosítok. Kövér voltam, lefogytam, 5-6 éve balanszírozom, menedzselem, irányítom, kontrollálom a testsúlyom, sikeresen. Ezek a tények. És ha visszanézek az elmúlt évekre, látom, hogy a lefogyást követően milyen érzelmi stációkon mentem át. Először roppant felszabadulást éreztem, ami társult egyfajta eufórikus "képes-vagyok-rá" feeling-gel. Baromira élveztem, hogy megragadhattam a gyeplőt, és kicsit játszani is kezdtem a testemmel...testsúlyommal. Lementem extrém sovány szintig, már-már anorexia kategóriába, és jókat mulattam azon, hogy a gyerekeim ruhái is jók rám.

Aztán elkezdtem a mozgást, elkezdtem felépíteni újra önmagam. Súlyzóztam, futottam, bicikliztem, teniszeztem....vettem szobabringát, evezőpadot, fekvenyomópadot csak azért nem vettem, mert megelőztek a barátaim, és kaptam tőlük egyet....és az érzelmi állapotom is változott: az eufóriából átcsaptam valamiféle közléskényszerrel átitatott hittérítő-jellegű gondolkodásmódra, ami mögött az állt, hogy Úristen, emberek, dehát ez működik....! Gyerünk, csináljátok Ti is....hiszen, körbenézek, és lehetetlen nem látni a sok kövér, elhízott, magas BMI-jű, duci, mackós, testes, nagydarab, erős testalkatú (kívánt rész értendő) embert. Úgy éreztem magam, mint aki megtalálta az aranytojást tojó tyúkot....és aranyat akartam adni mindenkinek.

Aztán eltelt némi idő. és az érzelmeim csalódottdságba kezdtek átfordulni. Mert a szavam pusztába kiáltott szó lett, a lelkesedés, elismerés helyett sokszor találkoztam közönnyel és irigységgel, na meg persze rosszindulattal. De legfőképpen csukott fülekkel, tompa agyakkal, és megvető, kirekesztő tekintetekkel. Hogy is van ez? Nem kell az embereknek a megélt igazságom...? Nem kíváncsiak a mikéntre? Nem akarnak csatlakozni mellém, és tanulva az én hibáimból, merítve az én tapasztalataimból, gyorsabban, okosabban, hatékonyabban elérni mindazt, amin én túl vagyok? Miért...? Miért van az, hogy  a blogomra mindössze pár-tíz ember kíváncsi, ellenben más blogok, amik blődségeket, triviális közhelyeket, hazugságokat, álszent világnézetet hirdetnek, többezres, többtízezres rajongói táborral büszkélkedhetnek? Hát senki sem lát, csak néz....?

Na és mostanság megint változom...már érzelmileg. Lassan kialakulni látom az életmódban rejlő lehetőségeket, látom a kivitelezhetőségeket, és azokat is, amiket nem, vagy csak túl nagy áldozatok árán lehet megvalósítani. Lassan helyére kerülnek az értékek, és ki tudom egyensúlyozni a dolgokat....így hat év után. És azt hiszem az emberekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy általában nem nem látnak, hanemcsak nem akarnak látni. És a szabad akarat szent,,,,,ugyebár. Mindenkinek joga van azt látni, amit akar, azt gondolni, amit akar, úgy élni, ahogy akar, És nem szabad, vagy inkább úgy írom: nem érdemes haragudni rájuk ezért.

A ló hátán még mindig kevés embert látok, de az oldalakon sokakat. Viszont talán a legnagyobb tömeg az, akinek nincs ideje, kedve, energiája lépéseket tenni azokért az információkért, amiknek a tudatában meghozhatná a döntéseit. De ez nem jelenti azt, hogy attól még nem zavarja a súlya, vagy ne szeretne lefogyni....ne adj'Isten izmosabb lenni. Lottón nyerni is milyen sokan akarnak, nézzük csak meg, hány szelvényt adnak el mindenhol a világon. De csak kevesen nyernek valójában. Senkinek esze ágában nem jut haragudni azokra, akik megveszik a lottószelvényeket. Hát azokra sem érdemes haragudni, akik le akarnak fogyni, de sosem fognak, mert.....-és ide csilliónyi ok, magyarázat jöhet. Az nem jelenti azt, hogy ők rossz emberek.

Talán a korral jár, talán a tapasztalatokkal, nem tudom....de lényeges és fontos, amikor az ember rájön, hogy hol a helye a világban. Amikor képes összefüggésekben gondolkodni. Amikor a rosszban is meglátja a jót, és amikor a megoldást keresi, nem az igazságot. Általában nem tölt el megelégedéssel, ha olyat látok, olvasok, hallok, hogy arroganciával, nagyképűséggel, haraggal, nagy hanggal, magas lóról beszélve próbálnak meg emberek más emeberekre hatni. Depláne, hogy ez sokszor jön olyantól, aki adott esetben érdemtelen a pozícióra, ahova helyezi magát. (vagy ahova más helyezte.) Tudom, nem lehet mindig, mindenki felé jóságosan mosolygó, elnéző, lojális, türelmes, bölcs, építő jellegű és pozitív minden megnyilvánulás....de talán ebben a kérdésben is létezik a ló háta, amit érdemes lenne megtalálni....

1 comment:

  1. Egyetértek Veled. Én is bejártam ezt az utat :)

    ReplyDelete